Rész

 1      II|        Elméncséget mondott, Alfréd, megint? – S emellett sikerült a
 2      II|          fog odanézni, de tekintete megint csak odatévedt.~ ~Végre
 3      IV|            ma Maszlaczky urat, mert megint énekel! Minden lélek dicsérje
 4       X|       belekötni.~ ~– Képzelem, hogy megint az utolsó fillérig mindenét
 5       X|     regresszírozni kell magát. Most megint utánaküldtem a kisfiút,
 6     XII|             doktorátusi katedrából, megint mit cselekszik? Ahelyett,
 7     XIV|        csésze fagylaltot beszopjon, megint visszajöhet anélkül, hogy
 8     XIV|        nevete a septemvirné. – Most megint úgy elpirult, hogy a szeme
 9     XIV|           semmiházi, már bizonyosan megint leitta magát – sopánkodék
10     XIV|             aztán én felforgathatom megint az egész levéltárt, amíg
11      XV|       elmentében az ügyvéd.~ ~– Már megint „szegény fiú!” – gondolá
12   XVIII|            Beszéd után egy kicsinyt megint éljeneztek neki, amire ő
13   XVIII|            elfelejtette, s Prágában megint újra tanulta volna. Mindig
14   XVIII|             főispánnak.~ ~A főispán megint csak olvasott, s a vállát
15   XXIII|           sem tud segíteni rajta.~ ~Megint nagyot villámlott odakinn.
16     XXV|          jól elrejté magát valahol, megint csak kapja a veszedelmes
17     XXV| sportulákkal és költségekkel együtt megint felment hatezer forintra;