Rész

  1      II|       Kőcserepy Dániel úr, vagy mint ő maga szokta írni nevét:
  2      II|             akará buktatni az elsőt, ő maga kívánt helyébe ülni;
  3      II|          kimaradtak mind a ketten, s ő lett az első alispán. Innen
  4      II|       jelenleg az első házak egyikét ő tartja Pesten.~ ~Mind e
  5      II|            leglátogatottabbaknak, az ő termei a divatvilág orákuluma.
  6      II|           divatvilág orákuluma. Amíg ő meg nem kezdi estélyeit,
  7      II|          egyenesen gyöngéjének, mert ő maga büszkeségét helyezi
  8      II|            Palotáját oda építteté az ő házaik sorába, s az pompásabb
  9      II|          ülni, attól tartva, hogy az ő látogatóival találkoznak;
 10      II|             úr kertje maradt zölden, ő ama kegyetlen, fagyos éjszakákon
 11      II|               augusztus vége felé az ő fái meghajoltak a sárga-piros
 12      II|           hódító fensőség egyedül az ő sajátjok. Az ő arcaik gyöngéd
 13      II|            egyedül az ő sajátjok. Az ő arcaik gyöngéd vonalmait
 14      II|           kell látszani az arcon; az ő körükbe nem viszik át ifjú
 15      II|       érdekes feltűnését az is, hogy ő soha sincs úgy öltözve,
 16      II|       külsejének.~ ~Egy pillanat, és ő otthon van a teremben. Őelőtte
 17      II|            sem ismeretlen, mert akit ő nem ismer, az előtte nem
 18      II|           tartsuk magunkat mellette, ő mindenüvé el fog bennünket
 19      II|              mosoly az arcán, mintha ő volna arra hivatva, hogy
 20      II|          ugyanazon kifejezés, melyet ő maga kíván annak adni, nagy,
 21      II|            keresztül ne nézhessen az ő lelkébe senki.~ ~A bárót
 22      II|             jelent, mint másokra, de ő túl boldognak érzi magát
 23      II|          kellemes társalgó, minthogy ő maga keveset szól, hanem
 24      II|         magát a báró igen ügyesen, s ő maga visszafordult a tanácsosnéhoz,
 25      II|           nem tud semmit róla.~ ~Míg ő levegőhöz és jó tanácshoz
 26      II|            megbotránkozni azon, hogy ő csak „tekintetes”, mert
 27      II|         volna, azt hitte, hogy ez az ő megijesztésére van mondva,
 28      II|             azt szokta felelni, hogy ő ugyan minden hazai előrehaladásnak
 29      II|              illendőbb, miszerint ne ő tanuljon írni, tanuljanak
 30      II|              el a fényes mulatságra; ő bizony ilyen melegben senki
 31      II|              készületű ünnepély elől ő maga is átjön Pestről a
 32      II|     megfoghatatlan marad, hogy amire ő maga annyi szenvedéllyel
 33      II|       toborzott másokat, onnan éppen ő maga maradjon el.~ ~Kőcserepy
 34      II|           sóhajtana egyet: „Miért az ő unokái is nem ilyenek?”~ ~–
 35      II|            általában és különösen az ő kicsikéjéről – ahogy nevezni
 36      II|         egészen más fogalmai voltak. Ő is gondolkodott és ábrándozott
 37      II|            vele együtt nőtt fel, kit ő tanított járni, ő tanított
 38      II|           fel, kit ő tanított járni, ő tanított beszélni, kinek
 39      II|     körülöleltetni segítség fejében. Ő hirtelen a túlsó oldalon
 40      II|       fecsegő lett. E beszédek által ő némi elégtételt akart nyújtani
 41      II|             átgondolni, hogy ezáltal ő a szegény ifjúnak, ki órák
 42      II|       termekbe vezette volna; de itt ő is csak vendég volt; e helyen
 43      II|             jutni, mint nála.~ ~– De ő megalázó munkával is terheli
 44      II|               Érzé tán magában, hogy ő is képes volna arra, s szinte
 45      II|           azon öntudatnak, miszerint ő okvetlenül bámultatik.~ ~
 46      II|             szándékoznék állítani az ő modorához, mellyel joggyakornokát
 47      II|            lehetetlenné vált, miután ő saját maga ajánlotta a lehető
 48      II|           vigye egyenesen haza, mert ő a gróf kocsiján fog visszatérni,
 49     III|              nem adódik.~ ~Itt lakik ő már minden emlékezetet meghaladó
 50     III|            még azt is ráfogták, hogy ő volt az, kitől midőn a Rákóczi-féle
 51     III|            már csak régi anekdota.~ ~Ő a bűnbakja és mulatságtárgya
 52     III|              körül a padlón, mind az ő sokévi fáradságának tanújele,
 53     III|            ha ittas is, zárt kapu az ő ajka, melyen szó ki nem
 54     III|         otthon érezze mindenki, hogy ő az úr, s akinek nem tetszik
 55     III|              Azt képzeli, hogy ahová ő lép, ott mindenütt excellenciás
 56     III|       meglátszanának fogain. Éspedig ő még folyvást szereti a vidám
 57     III|          senki sem veszi észre, hogy ő nyomorék. Nyomorék kívül
 58     III|          üstökkel, hanem vendéghaját ő otthon nem szokta koptatni,
 59     III|              kérdésre felelni, hanem ő kérdezett:~ ~– Hogy áll
 60     III|             életmód mellett, amilyet ő viselt, lehetetlen volt
 61     III|            annál valószínűbb legyen. Ő maga ekkor már hetvenesztendős
 62     III|            azon körülmény, miszerint ő e percben éppen egy egész
 63     III|            hitték, hogy én vagyok az ő bolondjuk… Bizonyítványok
 64     III|              szerette, ha dicsérték; ő nagyobb arisztokrata volt,
 65     III|     gombjaira is címereiket veretik; ő eszére volt dölyfös, s még
 66     III|         dicséri, mert hisz azt, hogy ő okos ember, éppen oly megszokott
 67     III|             ősz férfiúnak nevét, kit ő csak tiszteletreméltó arcképében
 68     III|    unokaöcsémhez, megkérem szépen, s ő maga jószántából adni fog
 69     III|        magasabb hangon beszélt, mint ő.~ ~– De mikor az ajánlott
 70      IV|            ura volt, ily alkalmakkor ő lett volna a szóvivő, most
 71      IV|             nyomorú forintot, amiért ő testétlelkét lekötelezi,
 72      IV|            meglátta, hogy eltávozik, ő is vette kalapját, utána
 73      IV|           lelkére kötötte, hogy mire ő jönni fog, már készen legyen
 74      IV|          pillanat szorultságában még ő sürgeté azt, amit néhány
 75      IV|              fog következni, ismerte ő már a maga emberét. Az ügyvédnek
 76      IV|          ráállani, de csak úgy, hogy ő egyenesen Abellino javára
 77      IV|          utalványozza. Ennél azonban ő – az ügyvéd – jobbnak látta
 78      IV|          arra indítá Abellinót, hogy ő is adjon neki egy aranyat,
 79       V|       lyánkát szenvedélyei ragadnak, ő eszét bocsátá útmutatóul,
 80       V|           érez, hevül és ábrándozik, ő figyelt és elmélkedett;
 81       V|             érzették magokat körüle. Ő nem mulatott, nem enyelgett
 82       V|       mulatott, nem enyelgett velök: ő megbírálta őket.~ ~Nem is
 83       V|              lelki ideálja, de attól ő annyi tökélyt, oly magas
 84       V|       Egy-egy ifjú szemei, szavai az ő szívében is gyújtottak lángot,
 85       V|             is gyújtottak lángot, de ő oly hamar kiismeré annak
 86       V|            hajtá ez összeköttetésre, ő egyenesen maga adott elényt (
 87       V|             gazdagabb sem volt, mint ő.~ ~Mintegy hat évig élt
 88       V|           adá a hölgyi türelemnek.~ ~Ő maga is elismeré, hogy ez
 89       V|             azokban mondani Eveline. Ő is tökéletesen azon a véleményen
 90       V|       rendesen összeütnek az övével, ő is éppen úgy gondolta. Meglehet
 91       V|             Eveline nem veszi észre. Ő csak annyit tud, érez, hogy
 92       V|          Több gyermekök nem is lett, ő egyetlen maradt. Szülők,
 93       V|      bölcsebben tudta magát viselni. Ő sohasem látta leányát egyedül,
 94       V|        titkolnia gyermek előtt, hogy ő anyja által szerettetik.
 95       V|          hibát követ el, amelyet még ő maga sem ismer, talán nem
 96       V|              képes magát menteni. Az ő anyjának bizonyosan nagyon
 97       V|             hogy őt szülői szeretik, ő csak azt tudta, hogy vigyáznak
 98       V|           szabad szeretetét mutatni, ő is elrejtette a magáét.
 99       V|     meghallja, hogy beteg. Mikor már ő azt megvallotta, már akkor
100       V|         Maszlaczky úr tökéletesen az ő embere volt. Mert ami gondolatot
101       V|      megháborítottam.~ ~– Óh, kérem, ő még gyermek, neki nem szabad
102       V|           Éppen össze fogtok illeni; ő is ily komoly.~ ~Maszlaczky
103       V|             várni akárhány évig.~ ~– Ő addig is nőm nevelési rendszere
104       V|          azon gondolat mellett, hogy ő anyjához hasonló leend,
105       V|           jutott eszébe, hogy hiszen ő végítélet nélkül akarja
106       V|        kérlek, ne éreztesd ezt vele. Ő titkolja e fájdalmát; de
107       V|            elgondolta az ember, hogy ő Kőcserepyné méltóságos alakja
108       V|             Eveline-em. Nem egyetlen ő, kit lelked nemessége meghódított.
109       V|              őt ebben a hitben; amit ő tudott, azt megtartá magának.~ ~
110      VI|           fák éppen oly idősek, mint ő; két jávort ő maga ültetett
111      VI|           idősek, mint ő; két jávort ő maga ültetett a kert egyik
112      VI|            asztalka állt, ez volt az ő kedvenc helye és azoknak
113      VI|       megtudják, s azt higgyék, hogy ő jó szívét akarja fitogtatni,
114     VII|       csecsemő gyermekek is, akik az ő nevén tanulnak gagyogni…~ ~
115     VII|           nem mutatta a duzzogást…~ ~Ő egy pompás kötésű emlékkönyvet
116     VII|     Zoltánnak, melynek kezdő lapjára ő maga rajzolt egy gyöngéd
117     VII|          emelkedő boldogságot egykor ő is nevelni fogja, s magas
118     VII|              borút vont örömeikre az ő hosszas elmaradása. Maga
119     VII|         talán most is ott jár, talán ő susog ott láthatlan alakban,
120     VII|              láthatlan alakban, s az ő csókjaitól hull alá a levél
121     VII|        azután biztatá Katinkát, hogy ő is csókolja meg Zoltánt,
122    VIII|              Kárpátfalvára, éppen az ő születése napján; az éjszakai
123    VIII|     fiatalembereknek.~ ~– Igaz. Most ő hétszemélynökké neveztetett
124    VIII|              senki sem hallja, midőn ő visszafojtott érzelmeinek
125    VIII|              azt, míg valaki eljött. Ő maga készakarva távolította
126    VIII|         gondolni. Igen jól van, hogy ő azt meglássa.~ ~Az érzékeny
127    VIII|             kezéből a faltörőt; majd ő hamarább készen lesz azzal.
128    VIII|           Fannyé. Valóban olyan volt ő, ilyen ragyogók voltak szemei,
129    VIII|              képe, bálványom volt, s ő semmit sem tudott e szerelemről,
130    VIII|              akkor már én nő voltam, ő pedig, férj. Én a legboldogtalanabb
131    VIII|           legboldogtalanabb asszony, ő a legboldogabb férj. Én
132    VIII|   megérdemlettem boldogtalanságomat, ő is megérdemlé boldogságát,
133    VIII|            olvasnia lelkével, azt az ő arcáról olvashatá.~ ~Rudolf
134      IX|             titkolnia azt, miszerint ő tudja, hogy ez eltávozás
135      IX|              ne feledkezzék róla; és ő jól tudta azt, hogy sok,
136      IX|         Tarnaváryt érted? Igaz, hogy ő nagyon szigorú.~ ~– Nem
137      IX|         gyámságot átvállalni, miután ő arról lemondott.~ ~Tarnaváry
138      IX|             tarthatott magában (mert ő csak magával szokott bizalmasan
139      IX|           az-e az én dolgom, hogy az ő lélegzetöket lessem? Hadd
140      IX|           kisasszonyok csínjai miatt ő magokkal éreztetni, hanem
141      IX|             ilyesmit sohasem hallott ő, ott mindenki csupa szeretet
142      IX|             s lesüté szemeit, mintha ő szégyenlené magát, hogy
143      IX|            megtudta, hogy ezentúl az ő gyámfia leend; milyen sok
144       X|           lehetőségét higgye, amitől ő maga úgy rettegett, s Zoltán
145       X|           eljöhetünk.~ ~Éppen készül ő is. E percben igen érdekes
146       X|              is volt írva, miszerint ő és Trommel János uram közös
147       X|     alaptalanul gyanakodik; csakhogy ő nem sejt, nem észlel, ő
148       X|              ő nem sejt, nem észlel, ő igen közönséges eszmetehetségű
149       X|              lesz világítva a város. Ő szegény semmit sem tud arról
150       X|     mindenütt a nyomában jár, s amit ő el talált volna felejteni,
151       X|        kisasszony is bizonyítá, hogy ő sem találja, pedig már kereste
152       X|            vendég előtt, majd inkább ő kérdőre vonja elmaradása
153       X|          hogy tartsák magukat távol, ő maga azonban lován maradt,
154       X|             leugrottam lovamról, mit ő észrevéve, hirtelen visszafordult,
155       X|        számára a causeuse-ön, melyet ő azonban nagy tiszteletből
156       X|              a tudat, hogy valaki az ő szavait leírja, s e perctől
157       X|              zsineget teremtett elő, ő maga rendezé, ő maga célzott,
158       X|       teremtett elő, ő maga rendezé, ő maga célzott, nehogy félremenjen
159       X|             nyájas tekintetét. Tudta ő már azt jól, hogy ez ember
160       X|              mindenki akar táncolni. Ő az est hőse a lyánkák előtt,
161       X|            táncolni a lengyelt, mint ő. Még a kártyateremből is
162       X|              a szellőtől, minélfogva ő mind a kettőt meglopta,
163       X|         biztatá, hogy csak menjen, s ő maga a nyitott erkélyablakon
164       X|     földrengésre, a lövések hangjára ő is futott le a többiekkel
165       X|          otthon a távoli házban, míg ő nejével mulatni jött idegen
166       X|            csak maradjanak nyomában, ő majd elő fog nyargalni,
167       X|           éppen úgy reszketett, mint ő.~ ~Hallatszanak-e emberhangok?~ ~
168       X|           tanácsosék visszaérkeztek, ő volt a legelső, aki a hintó
169       X|        embereinek, hogy siessenek.~ ~Ő maga nem mert nekik parancsolni,
170       X|           valami meg volt kötve, azt ő ismét eloldozta, s lehetőleg
171       X|               hogy felvegyük. Hiába, ő parancsol.~ ~– Megadom a
172       X|       mondhatá becsületszavára, hogy ő bizonyosan tudja, miszerint
173       X|         mentséget gyermekei számára; ő, ki egész vagyonát elveszti
174       X|           használni, másodszor pedig ő is a somogyi kanásszal szokott
175       X|               hogy mit akar? azalatt ő a magáét régen a földhöz
176       X|     betakarta vele a koldusnőt; hisz ő azért nem fog megfázni,
177       X|          nyomult, s azon pillanatban ő is megismeré a gyermeket.~ ~–
178       X|            őt tiltott eszmékre, hisz ő maga sem ismer semmit, nem
179       X|            hogy hasonló idős korában ő is hasonló bajokkal küzdött,
180       X|           soha a feje sem fájt. Mert ő bizton elmehetett a meghívások
181       X|              úgysem igaz egy szó is; ő még sokáig fog élni, olyan
182       X|         semmi sem kell, csak hogy az ő kedves úrnőjének szavát
183       X|       másikban iparkodott kipótolni. Ő már hallotta azt a zúgást,
184       X|              csattanást nem hallotta ő még soha. És ismét egy lövés,
185       X|               Az árvíz! – Mi volt az ő képzeletében az árvíz? A
186       X|         csodáival; akárhova nyúl, az ő csúszós, iszapos, pikkelyes
187       X|              közel hozzá a halál, és ő nem érzett félelmet előtte.
188       X|         megsiratná, akinek fájna, ha ő nem lesz, vele együtt vesz
189       X|             szorítá magához. Valóban ő maga is azt hitte, hogy
190       X|              jár a vészek között. Az ő lelke vezérli a nagyok,
191       X|             Látja, kétségbeesnék, ha ő maradna utoljára. Kérem.
192       X|              akiről azt hitték, hogy ő is utálja, és akit meg akarnak
193       X|             és e tervnek fonalait az ő szülői tartják kezökben,
194       X|           hevesen, lázasan lihegett. Ő reáboruljon? Átölelje nyakát?
195       X|     kimutatás szerint.)~ ~Nagyobb az ő nevök, mint a csatatérek
196       X|          Mint az őrszellem maga, jár ő a legveszélyesebb helyek
197       X|    mindenfelől jajszó kiált felé, és ő nem szabadíthat meg mindenkit.
198       X|          várják a hajnalt, amerre az ő fáklyáinak fénye elhaladt.~ ~
199       X|     rendelkezése alá adni. Bizonnyal ő is készen volt a veszélyre,
200       X|             készen volt a veszélyre, ő is számította annak közelgő
201       X|          vesztesége volna az övé, az ő fájdalmuk az ő fájdalma,
202       X|            az övé, az ő fájdalmuk az ő fájdalma, az ő menekülésök
203       X|          fájdalmuk az ő fájdalma, az ő menekülésök az ő menekvése.
204       X|        fájdalma, az ő menekülésök az ő menekvése. Pedig e férfi
205       X|              a nyomdász. A hullám az ő nyomdájába is betört. Annyi
206       X|           szabadítóját, kiknek éltét ő foglalta vissza a hullámtól,
207       X|         itallal és meleg nyughellyel ő lát el, rájok költve el,
208       X|        elbocsátá a haragvó Jehova az ő pusztító angyalait, és nincs,
209       X|            úrhoz, s ajánlkozik, hogy ő lehozza a pénztárt. A kereskedő
210       X|             csónak fenekén ült, mert ő becses személyét inkább
211       X|         Abellino maradt a csónakban. Ő kinyilatkoztatá, hogy inkább
212       X|             lábait be nem nedvesíti. Ő különben is, könyörög alássan,
213       X|           alássan, semminek sem oka. Ő mindent akar, és szívesen
214       X|             lelketlen semmirekellők. Ő ezentúl is a csónakban kíván
215       X|            és veszteségét. Mindenkit ő helyez el, figyelmét nem
216       X|              éjjel-nappal ottan járt ő – e mennyei vigasztalás
217      XI|            történtek, régóta küzdött ő faja jóléteért, más utakon,
218      XI|              saját ügyfeleivel is.~ ~Ő hordott követ kő után azon
219      XI|       szellemi és anyagi boldogsága. Ő volt építőmester és napszámos
220      XI|         érezte e csapást úgy, miként ő?~ ~És íme! A rémséges hírre,
221      XI|            boldogítani kellett; csak ő maga nem lett boldog, csak
222      XI|           maga nem lett boldog, csak ő maga hullott szét a nagy
223     XII|         levelez Szentirmára.~ ~Azért ő mindig tudott kérdezősködéseikre
224     XII|           felől, előrebocsátva, hogy ő ezeket a leveleket nagyságos
225     XII|             megbízásából írja, levén ő senki más, mint egy jámbor
226     XII|            hogy vele kötekedni akar. Ő biz egy szóval sem bízta
227     XII|         pedig feltette magában, hogy ő külföldre utazik, oda lesz
228     XII|             elég nem szép tőle, hogy ő maga nem tudósított semmiről,
229     XII|            hogy kísérje a külföldön, ő bizonyosan tudósítani fog.~ ~
230     XII|        Kovácstól három levelet. Amit ő írt, azt nem értettem, mert
231     XII|              megfordulna a sírjában; ő még szintaxist sem végzett,
232     XII|          Azután engedelmet kér, hogy ő meglátogathassa a tengerparti
233     XII|         világba is az maradt, aminek ő nevelte.~ ~Amit ígért a
234     XII|          ijesztget, hogy jöjjön csak ő haza, majd megmutogatja,
235     XII|         vétkezzenek, mint másnak. Az ő szenvedélyök ismerteti meg
236     XII|   romlottsággal a nép erkölcseit, az ő pénzök híja vásárra az erényt;
237     XII|              egyedüli fogyasztók; az ő oktalan fényűzésök fosztja
238     XII|          törekvést életnedveitől; az ő hidegségök áll jéghegyként,
239     XII|         minden nagy és szép után; az ő nagyravágyásuk, viszályaik
240    XIII|      olyformán akar viszonozni, hogy ő is nyújtja a fiskális úr
241    XIII|              ön, hogy mi által teszi ő e csodát? Egyszerű, uram!
242    XIII|               Hanem a gyógyszerekről ő gondoskodik.~ ~– Már az
243    XIII|            haszon perünkre nézve. Ha ő olyan korcs fickó volna,
244    XIII|             képzelni szeretné, akkor ő azt mondaná az egész Szentirmay
245    XIII|          gróffal, kinek mit tetszik, ő azért egy fillérről sem
246    XIII|     kellemetlenségtől megmentse. Még ő maga tréfát csinálna belőle,
247    XIII|           lyukaival előreáll, mintha ő segítene a szemeknek nézni,
248    XIII|              korlátlan uralkodója az ő betegének, és a páciens
249    XIII|             föltétlen rabszolgája az ő doktorának, és én nem engedem
250    XIII|             Mauz úrnak mondani, hogy ő csak borbélylegény, mire
251    XIII|             temperamentumát, melyről ő már nem tehet, s azzal nagy
252     XIV|       körökben ismeretes delnő, gróf O***né is fel volt lépendő
253     XIV|          pedig fogadni lehetne, hogy ő sem ismeri azt a fiatalembert,
254     XIV|        vonult végig az előcsarnokon; ő maga sem tudta, hogyan történt,
255     XIV|            megmondá neki, hogy ki az ő szép ismeretlenje. Hisz
256     XIV|             ismeretlenje. Hisz ez az ő szívereklyéje, az ő lelkének
257     XIV|            ez az ő szívereklyéje, az ő lelkének örök boldogsága,
258     XIV|         lelkének örök boldogsága, az ő reménye, hite, vágyódása.
259     XIV|               hite, vágyódása. Ez az ő kicsikéje, Szentirmay Katinka.~ ~
260     XIV|             Szentirmay Katinka.~ ~Az ő kicsije! De mennyire megnőtt,
261     XIV|            most már ékes hajadon. És ő nem ismert volna rá, pedig
262     XIV|            sokszor, igen sokszor fog ő Szenczyékhez menni. Katinka
263     XIV|       szoktunk kapaszkodni Judittal, ő az én gavallérom, én pedig
264     XIV|              én pedig az övé. Tudja: ő kisasszony, én pedig özvegyasszony
265     XIV|    szaladjanak olyan nagyon, mert az ő lábaik már nem olyan frissek,
266     XIV|           mintha egyenesen hazamenne ő is oda, ahova e lyánkát
267     XIV|       mennyit emlegették ők Zoltánt; ő is, s a kisgyermekek mind.
268     XIV|            szemrehányás, találni fog ő száz mentséget Zoltán számára,
269     XIV|        esküdött mennyre-földre, hogy ő ott állt a színház előtt,
270     XIV|             észrevevé, hogy reszket. Ő reszket, ki azt hivé magáról,
271     XIV|         gyermek az éjszakai hangtól. Ő, kit a tengeren, midőn elővett
272     XIV|            örök küszködésén.~ ~Pedig ő sokat látott és gondolt
273     XIV|         akitől nincs többé apelláta. Ő már intra dominium van,
274     XIV| gorombáskodás csak modor volt, azért ő valódi fogékonysággal bírt
275     XIV|           Zoltán mondá neki, hogy az ő szállásán fog maradni, ha
276     XIV|        mindig kitérőleg felelt, hogy ő jól érzi itt magát, s úgysem
277     XIV|              nem lakhatott soha, sem ő, sem felesége.~ ~Zoltán
278     XIV|            valami neszét annak, amit ő meg akar tudni.~ ~Egyszer
279     XIV|            de azt akarom éppen, hogy ő ne tudjon felőle, mert az
280     XIV|           éjszaka fennmaradok, s míg ő alszik, azalatt lerápiálom
281     XIV|              nála mind a tízet, mert ő még ma mind elkölti, amúgy
282     XIV|           hogy én azt gondolom, hogy ő lopott. A szemem égne ki!~ ~
283     XIV|             mert nem volt mit ennem. Ő pedig ismer még a nagy árvízből,
284     XIV|             hogy mégis jobb szeretne ő egypárt az oldalbordái közé
285     XIV|            hasonlítson ahhoz, ami az ő irodájokban van. Az iratot
286     XIV|       becsületes ember. Hát tudhatja ő, hogy mi történik azalatt
287     XIV|             azalatt irodájában, amíg ő távol van? Hát tartozik
288     XIV|              távol van? Hát tartozik ő azt megérezni, megszagolni,
289     XIV|     megérezni, megszagolni, hogy míg ő jóhiszeműen dolgai után
290     XIV|            tartalmaz? Nem úgy járt-e ő el e tárgyban, mint derék,
291     XIV|            fogja ismertetni, amik az ő irattárában vannak eltemetve?
292     XIV|             Bár tessék felbontani!~ ~Ő maga akarta meggyőzni az
293     XIV|             van abban a perben, amit ő Zoltánnak lemásolt; ő az
294     XIV|           amit ő Zoltánnak lemásolt; ő az iratok tartalmával nem
295     XIV|          megíratott.~ ~Mit véthetett ő egyéves korában?~ ~Mintha
296     XIV|           Tehát azért idéztetett meg ő, mivel nem lett volna szabad
297     XIV|     megfelelni elleneinek, mintha az ő keserű szívéből olvasta
298     XIV|       szívéből olvasta volna azokat. Ő tudta csak leírni a vádlókat
299     XIV|           ezt olvasni!~ ~És midőn az ő anyjáról szólt, mily tiszta
300     XIV|             iránt ennyi szeretetért. Ő maga is észrevette azt,
301     XIV|       vádolják Rudolfot, hogyan védi ő magát. Előtte tisztán állt,
302     XIV|         annyit érzett, hogy ezt mind ő okozta, s hogy most egy
303      XV|          kényszeríté, hogy üljön le. Ő maga állva maradt, hogy
304      XV|        tudnia kell önnek, hogy akire ő mosolyog, annak legnagyobb
305      XV|    titoktartására bízott ügyet éppen ő segített elárulni, de mégis
306      XV|             mert amilyen heves ember ő, s amilyen kényes ügy az
307      XV|             rosszabb. Üdvösebb, hogy ő Kőcserepyről egyelőre ne
308      XV|             vezet, ez a kerek tér az ő sírját rejti. E kettőhöz
309     XVI|             vagy őtet az ördög, vagy ő az ördögöt, ahogy megalkudtak
310     XVI|             szem előtt tartani, hogy ő éppen a támadott viszálykodások
311     XVI|          pedig, hogy inkább tegye az ő kezébe azt az indigenátusi
312     XVI|               Elmondta röviden, hogy ő ki és mi, és hogy néhány
313     XVI|             magában a fiskális úr, s ő is elkezdte felső kaputját
314    XVII|           mennyi nagyot tudott volna ő tenni, ha mindennek birtokában
315    XVII|       veszendőbe menni azáltal, hogy ő egyszerű, birtoktalan fiává
316    XVII|          szerencsésebb napokra, mert ő megszűnik jószágaival rendelkezhetni,
317    XVII|        elhordják-e ők, Szentirmay és ő, az egymásért szenvedett
318    XVII|             s azt ne mondhassa, hogy ő valamit elvitt onnan. Még
319    XVII|          egészséggel az új birtokos. Ő maga azon bérelt szekéren
320    XVII|            fejével. Ilyennek ismerte ő Zoltánt mindig. A sorsváltozás
321    XVII|           válik; másodszor szinte az ő nemeslelkűségének befolyása
322    XVII|    családéval váltandván fel, miután ő (ti. Maszlaczky úr) úgyis
323    XVII|           akadályozva azáltal; hátha ő elfogadja az ajánlatot.~ ~
324    XVII|              ajánlatot a tűzbe, mint ő a magáét, s a fiatal jogtudós
325    XVII|          becsben szokott tartatni.~ ~Ő is úgy cselekedett volna,
326   XVIII|           pedig rég megtértek már az ő apáikhoz, csak egy vén ordas
327   XVIII|    felsőbbségi öntudattal, miszerint ő járatosabb némely dolgokban,
328   XVIII|              sem volt kipederve.~ ~– Ő a kulcsár? – kérdé Maszlaczky
329   XVIII|          neki, hogy menjen Pál után, ő maga hátul maradt, még Tamást
330   XVIII|               elmondta neki, hogy az ő ura milyen körmönfont gazember,
331   XVIII|           azon kastélyban, melyet az ő fáradságos küzdelme szerzett
332   XVIII|              megtudja, mint kellene. Ő azért bocsátá Maszlaczky
333   XVIII|         jönnek, délre jár az idő, és ő még nem tudja, hogy mit
334   XVIII|              az ígérettel, hogy majd ő elhozatja a pusztáról a
335   XVIII|          őket véletlenül, aminek nem ő az oka. És itt minden szem
336   XVIII|     imádkoztam a halálveszélyben, az ő szava felelt imádságomra,
337   XVIII|           igen.~ ~– Hát mért nem jön ő is ide? Mit hagy váratni
338   XVIII|          kacaghatnánk. Miért nem tud ő idejönni, ide mihozzánk?~ ~
339   XVIII|         titokban.~ ~– Hát nem szeret ő minket? Ha nem szeret, miért
340   XVIII|          tett a szegényekkel, s most ő is egyszerre szegény lett,
341   XVIII|      kimondja az az őszinte átkot az ő szülőire.~ ~– Azok az emberek,
342   XVIII|              helyeztek bennünket, az ő igazságos birtoka, ez a
343   XVIII|      igazságos birtoka, ez a kert az ő kertje, és én szeretnék
344   XVIII|          szintoly hevesen sírt, mint ő, világtalan szemeit az ég
345   XVIII|        pohárnál az jut eszembe, hogy ő most talán éhezik, szomjazik,
346   XVIII|           meg azt a vagyont, amit az ő átka terhel!~ ~Ha valaki
347   XVIII| szakácsnéjának, hogy reggel, mielőtt ő felkelne, forraljon vizet
348   XVIII|            el, a teát majd elkészíti ő maga.~ ~– Sohse fáradjon
349   XVIII|           céloz minden szavával. Ezt ő jól tudta.~ ~Szépen összehajtá
350   XVIII|             vigasztalandá, miszerint ő sem foghatja meg, mint lehessen
351   XVIII|              az hozzá, hogy midőn az ő kocsija volt már csak az
352   XVIII|             csak az udvaron befogva, ő még ott maradt. Pedig már
353   XVIII|          talán nincs már szüksége az ő szolgálataira többé, nem
354   XVIII|              milyen nagy szamár volt ő, hogy ilyen nagy lovat engedett
355   XVIII|              abból a házból, amit az ő furfangja szerzett meg a
356   XVIII|          tehát nem tulajdonítható az ő fáradságának, hanem inkább
357   XVIII|       őközötte, a ti szíveitek és az ő szíve között, és elfogdos
358   XVIII|         attól az alamizsnától, amire ő juttatta, másnak kerítve
359   XVIII|               éjfél régen elmúlt, és ő még mindig ébren van, és
360   XVIII|           hogy kímélje erejét, amire ő csak mosolyogni szokott.
361   XVIII|    könnycsepp szemeiből kigördül, az ő fejére fog hullani.~ ~Tán
362   XVIII|           fog hullani.~ ~Tán álmodja ő ezt a képet?~ ~Ekkor a gyönyörű,
363   XVIII|            szegény szavakban, miként ő maga.~ ~Végre odalép hozzá
364   XVIII|       tisztelt hazafi jelleme felől; ő és még egy másik ember,
365   XVIII|           másik Y. megyében, ezáltal ő tökéletesen két különböző
366   XVIII|             itt Kőcserepyéket, s biz ő nemigen szokta nézni, hogy
367   XVIII|            hatalmas vis motrix-ok p. o. bor, égett szesz és ezüst
368   XVIII|         gyönge éljenzés fogadja, mit ő a legudvariasabb mosollyal
369   XVIII|        megint éljeneztek neki, amire ő egy kicsinyt meghajtotta
370   XVIII|          meghajtani, mert a beszédet ő szerzette, hanem más részről
371   XVIII|               De halljuk Kőcserepyt. Ő meg fogja menteni a diadalt.~ ~
372   XVIII|             és kettős keresztet mind ő viselné! Könyörög ellenfeleinek,
373   XVIII|              akar.~ ~– Majd megfelel ő mindenkiért! Engedjük beszélni,
374   XVIII|         nyitották előtte az ajtót, s ő úgy elfutott, mintha attól
375   XVIII|         legyen szabad lehordani?~ ~– Ő egy híres…~ ~– Micsoda híres?
376   XVIII|            úton helyrehozhatni.~ ~Az ő követjelölt társa volt Korondy,
377   XVIII|         indítványba, felajánlá, hogy ő egymaga kész az összes költségek
378   XVIII|           indítani őméltósága ellen. Ő ilyen embert nem kíván szolgálni;
379   XVIII|          kortesek szoktak kikerülni. Ő már gyakorlott az efféle
380   XVIII|       lovalná a kokánfalviakat, mint ő.~ ~– Igen örülök ön szép
381   XVIII|              Kokánfalván azóta, hogy ő otthon van; azt jól is tette,
382   XVIII|     férkőzhetett; mert először is az ő kiabálását jobban lehetett
383   XVIII|         minden kétségen kívül van, s ő előre biztosítá őket hálás
384   XVIII|             diadalmas csók alatt, az ő szívét nem hatotta meg semmi
385   XVIII|            ha kifogyott belőlök, még ő biztatja rá: „Nem tud több
386   XVIII|       üldözik, annál erősebben öleli ő magához annak eszményképét,
387   XVIII|            mintha azt hinné, hogy az ő édes hivatása elleneitől
388   XVIII|              voná hízelgő kíséretét. Ő maga is kíváncsi volt a
389   XVIII|           világosan látható, hogy az ő párthíveinek tömege kevesebb,
390   XVIII|       eredményt bírtak kívívni, mint ő pazarlással; hogy többet
391   XVIII|             azok puszta kézzel, mint ő minden kincseivel együtt.
392   XVIII|           beszél. Csak elment azután ő is, amerre a többi.~ ~Tarnaváry
393   XVIII|       Vilmára; milyen diadalt hozott ő most magával.~ ~Utána Bogozy
394   XVIII|            mind őreá néznek. Egyedül ő mentheti még meg a Kőcserepy-ügyet.
395   XVIII|              borát; ha részegek, nem ő itatta le. Az irigység sem
396   XVIII|              időt akarnak nyerni. Az ő embereik megtámadták a mieinket,
397   XVIII|              tenyérrel, hogy mármost ő is beszélni akar.~ ~– Megértem
398   XVIII|            bízni! – szólt hetykén, s ő maga indult meg legelébb
399     XIX|            pártfőnöknek: az, hogy ha ő gyalázatosan vesztett, de
400     XIX|         elismerni, hogy jobbak, mint ő, mert hiszen azok, akik
401      XX|           lajstromozó betűk azok, de ő ezt olvassa belőlök: „Scart”.~ ~
402      XX|         belépett –, eljön neki is az ő napja.~ ~Vilma ott ült az
403      XX|          amaz éretlen gyermek, ki az ő fejére mert hágni, bűnhődése
404      XX|          barátunk; most írt levelet, ő is meg van gyalázva az ellenpárt
405      XX|          ellenpárt által, miként mi; ő is dühös, elkeseredett.
406      XX|            kard, amiről szó volt, az ő szívébe döfött volna.~ ~–
407      XX|       Hozzátok el onnan; álljatok az ő és a gyilkos fegyverei közé,
408      XX|             kisasszonynak rögtön, ha ő nincs otthon, add a grófnénak;
409      XX|              visszafordul az erdőbe, ő is a helység felé tért,
410      XX|            piros arcú kisasszony, az ő arca is olyan halavány lesz,
411      XX|              alkonyat is leszállt, s ő még mindig nem jött elő.
412     XXI|        társai előtt, hogy mint fogja ő megtanítani becsületre ezt
413     XXI|      meglágyult anyja könnyeitől; az ő kétségbeesett arca mellett
414     XXI|             túlzott várakozásait, az ő jajszavától nem hallhatá
415     XXI|             általa megöletni.~ ~Hisz ő is éppen csak ezt akarta.~ ~
416     XXI|             találkozhatni vele, mert ő nem keresi a léha társaságokat,
417     XXI|            mit fog beszélni; de hogy ő mit felelend nekik, arra
418     XXI|           hatást sem mutatott arcán; ő tökéletesen tudott indulatain
419     XXI|         Ámbár bizonyosan tudom, hogy ő is fel fog keresni.~ ~–
420     XXI|             hogy ebédeljen ma őnála. Ő elfogadta szívesen, úgyis
421     XXI|             Rudolf ellenkezett, hogy ő itthon van; Zoltán azt állítá,
422     XXI|              Zoltán azt állítá, hogy ő is itthon van, amiből nagy
423     XXI|            is elolvasá az iratot, és ő is nevetett rajta.~ ~Katinka
424     XXI|        menteni magát. Biz azt nem az ő szakácsa főzte, csak a kaszinóból
425     XXI|             Elhozza-e ezt az órát az ő számára a holnap?~ ~ ~ ~
426     XXI|       ajtaján csöngetett.~ ~Hallotta ő a hat órát is ütni és az
427     XXI|              a lovak megbokrosodtak, ő kiugrott, a pisztoly véletlenül
428     XXI|            az én becsületemnek és az ő szerető szívének.~ ~A haldokló
429     XXI|         zokog.~ ~Hát ők hiszik, hogy ő meg fog halni? Rudolf odavonja
430     XXI|              nő azt képzeli, hogy az ő szemei homályosulnak el,
431     XXI|          szemei homályosulnak el, az ő arca lesz halavány.~ ~Egyszerre
432     XXI|        férjéhez, ki oly sápadt, mint ő:~ ~– Nézd, nézd, és hallgasd,
433     XXI|         csalni.~ ~A támadottból most ő vált támadóvá; a testét
434     XXI|             ez még merészebbé teszi. Ő is egy lépést tesz előre.~ ~–
435    XXII|             nem történt meg az, amit ő oly bizton elrendezett.
436    XXII|          aludtam. Óh, tudom én, hogy ő hol jár. Tán nem tudok én
437    XXII|               tán nem tudom, hogy az ő koporsóját szegezték be
438    XXII|          szívjam azt a levegőt, amit ő megátkozott; őt koldussá
439    XXII|        nélkül. Átverték a szívét, az ő szívét! Azt a kedves szívet,
440    XXII|         beteg leány. – Mi otthon, és ő itten. Hisz ő nem bántott
441    XXII|             otthon, és ő itten. Hisz ő nem bántott titeket soha,
442    XXII|            volna a magunk házában és ő is a magáéban, és sohasem
443    XXII|              nekik, hogy üljenek le; ő írt tovább.~ ~– Kedvesem –
444   XXIII|             fejére visszaesett kő.~ ~Ő maga kínozta ez eszközeivel
445   XXIII|            tárgyának szánt, elébb az ő szívén ment keresztül; minden
446   XXIII|            amit másnak készített, az ő lelkét sújtotta jobban.~ ~
447   XXIII|          életét megmenteni indult el ő, azon gyönge, töredékeny
448   XXIII|             talán éppen akkor, midőn ő ama levelet írta Dabronihoz,
449   XXIII|          Liza élne, megmondaná, mert ő tudta azt. Mondtam neki
450   XXIII|            vagy te, Liza, a harmadik ő… Leghamarább leégett az
451   XXIII|             ment sürgetős levelével. Ő pedig rögtön sietett át
452   XXIII|          rögeszméjét: azt hivé, hogy ő is Zoltánt gyászolja.~ ~–
453   XXIII|        nyugszik a föld alatt, míg az ő lázbeteg gyermekét ápolja,
454   XXIII|          hogy ez a halálóra. Ott van ő a nagyurak hálószobáiban
455   XXIII|         Szentirmay Katinkáé. Viselje ő azt. És ha férjhez megy,
456   XXIII|        szemtül szemben megállt.~ ~Ez ő…~ ~Egészen átázva, összecsapzott
457   XXIII|        cserélek senki gazdagságával. Ő nekem mindenem. Csak most
458   XXIII|            szép budai lakunkba, ahol ő olyan boldog volt, ott ismét
459   XXIII|         zajával, sem a gazdagsággal; ő lesz az én kincsem, örömem,
460   XXIII|              ez is azt mutatja, hogy ő megszabadul, miszerint ön
461   XXIII|      elválasztó pillanatja. Talán az ő arca ismét az innenső partra
462   XXIII|        akartad te, és én így tettem. Ő vissza fog ide költözni,
463   XXIII|            felsóhajtott e szóra.~ ~– Ő nagyon beteg.~ ~– Nagyon
464   XXIII|             őt nagyon szerettem.~ ~– Ő is nagyon szeretett téged.~ ~–
465    XXIV|        ültetik.~ ~– Különös – mondja ő –, hogy Vilma jobb szeret
466    XXIV|             semmi nyoma sincs még az ő ottlétének.~ ~Ki ismerne
467    XXIV|             üdvözlik a tanácsost, és ő sem mosolyog eléjök, mint
468    XXIV|              hogy ez az övé –, akkor ő egy bezárt szobát tarta
469    XXIV|           Ahol leányom meghalt, ahol ő el van temetve, ne legyen
470    XXIV|              Kárpáthy, és elég, hogy ő tudja. Isten legyen önökkel!
471    XXIV|       óhajtók a lépcső aljára értek, ő már kocsijában ült.~ ~Onnan
472    XXIV|          őneki nincs! – Ezt a rózsát ő maga ültette, alig három
473    XXIV|             Ime, a rózsa kinyílt, és ő már halva van.~ ~A letört
474    XXIV|              A gyermekek tanulják az ő dalait, a leánykák öltözzenek
475    XXIV|            volt írva, hogy Zoltán az ő halála után hat héttel nőül
476    XXIV|           előtt volt ismeretes; csak ő sirathatta őt keserű szánalommal
477    XXIV|      megnyugodott abban, hogy ezután ő leend családjoknak feje.~ ~
478    XXIV|         lélek ki legyen világítva az ő örömében.~ ~Ünnep volt e
479     XXV|              kérdéses csávába, s így ő valami hangosabb bűnhődés
480     XXV|            karimája, és hogy szokott ő olyankor félrenézni, mintha
481     XXV|      huszonnégyezer pengőnek, melyet ő szerzett a bárónak, csak
482     XXV|      megvetendő halászat lenne.~ ~Az ő sérelme világos; egy nagy
483     XXV|          semmit. Igaz ugyan, hogy az ő saját balgasága, miszerint
484     XXV|          pert teleírja, ami most, az ő fejében összevissza van
485     XXV|        kopasz fővel és piros pofával ő még nem látott embert, akit
486     XXV|       Maszlaczkyra.~ ~– Mit hárított ő énrám vissza? – kérdé nagy
487     XXV|            Kőcserepy úr aligha, mert ő a jószágot vissza is engedte
488     XXV|        szobában tolongók előtt, hogy ő egy ujjal sem bántotta a
489     XXV|          idejekorán, az sül ki, hogy ő akarja azt megölni, nem
490    XXVI|          égszínt játszó folyam.~ ~És ő oly szomorún, oly mélán
491    XXVI|           ragyog, sugárait nem látja ő, csak melegét érzi annak.~ ~
492    XXVI|          végezzük Zoltánnál.~ ~Mióta ő megtért ősei lakába, azóta
493    XXVI|       örömhangja reggeltől napestig. Ő kivívta magának a sorstól,