Rész

  1       I|                Istennel szívében ülteti el a jobb jövők reményét, minden
  2       I|               világ csúfjára? Hagyjátok el! A kétkedők fejöket rázták;
  3       I|                 építitek? Nem készül az el soha; a pénz egyéb, sok
  4       I|              ismeri, már több napok óta el van terjedve a városban,
  5       I|            részvétlenségnek.~ ~Mindenki el volt merülve hallgató örömében,
  6      II|              puha fűben fekve költhesse el szerény vendégségét.~ ~Mihelyt
  7      II|                 és kertek természetesen el voltak e pazar szépségek
  8      II|              azok közől senki sem marad el, s amaz ünnepélyen mentül
  9      II|           világát más, élőbb ragyogvány el nem vette volna. Mennyi
 10      II|               festői ráncolatokban vész el fehér mellénye hajtókái
 11      II|          magunkat mellette, ő mindenüvé el fog bennünket hordani, ahol
 12      II|                 figyelmét nem kerülheté el, hogy rólok beszélnek, hogy
 13      II|               szép szónoki tűzzel mondá el a hallótülökbe ordítva,
 14      II|            igazak, s tán felét szívesen el engedné magától disputálni.~ ~
 15      II|                 aki a sok mérgelődésben el van rekedve, éles és darabos;
 16      II|                  most is egy nyári jött el a fényes mulatságra; ő bizony
 17      II|                a köszönését sem fogadja el. Amint a háziúr által a
 18      II|                ide, minek fogadta volna el a meghívást? Márpedig megfoghatatlan
 19      II|             onnan éppen ő maga maradjon el.~ ~Kőcserepy nem látott
 20      II|                 hogy a grófné nem hozta el leányával együtt annak nevelőnéjét,
 21      II|         nagyothalló asszonyság foglalja el.~ ~– Óh, be kedves gyermek;
 22      II|            szemébe, mint a többiek; úgy el tudná nézni beszélő ajkait,
 23      II|               Ugyan, grószmama, ne fogd el Zoltánt, fogj magadnak magadhoz
 24      II|              öreg kezét, s úgy távozott el, Emánueltől vontatva.~ ~–
 25      II|            dicsekedést nem is mulasztja el, s ha két-három kortársára
 26      II|                  hány hódítást követett el itt-amott táncpróbákon és
 27      II|        meghajtotta magát. Óh, higgyétek el, hogy az ifjak elpirulása
 28      II|             kacagott, midőn Emánuel, ki el akarta fogni a lepkét, keresztülbukott
 29      II|             Vilma figyelmét nem kerülte el, hogy mily bizalmasan dűl
 30      II|               Emánuel kedvetlenül kezdé el magát azzal mulatni, hogy
 31      II|              őszirózsák fejeit csapkodá el, s blazírt kedéllyel sipogá:~ ~–
 32      II|          utazunk, egyébkor pedig nagyon el vagyok foglalva.~ ~– A főispán
 33      II|                  sohasem feledte azokat el: semmiből lenni valamivé;
 34      II|           becsülettel, önérzettel jutni el oda, hova másokat megnevezhetlen
 35      II|                komoly arcokkal végeznek el egymás között, mintha valami
 36      II|                végignézünk a közéleten, el kell ismernünk, miszerint
 37      II|              megígértem valakinek, hogy el fogom kísérni odáig.~ ~–
 38      II|               logice volt föltéve, hogy el nem fogadása lehetetlenné
 39      II|                 párizsi közhelyekről is el vannak tiltva dísztelen
 40      II|              báró Berzytől gazdálkodott el.~ ~– Ez a fagylalt olyan
 41      II|          Ezalatt mint a futótűz terjedt el a társaságban, hogy nemcsak
 42      II|                 sora a hintóknak hagyta el a kéjlakot.~ ~Szentirmay
 43      II|          Katinka is észrevette. Eleinte el nem tudta gondolni, hogy
 44     III|               roppant szekrény foglalja el a főhelyet; az egyik barnára
 45     III|            szépen ír, és hibát nem ejt, el nem hagy semmit, hozzátenni
 46     III|        ivadéknak, kik őt nem mulasztják el köreikbe vonni, s tréfát
 47     III|             arra érti, miszerint menjen el zsemlyéért a pékhez, s azt
 48     III|             csak olyan dolgokat mondjon el, amik kedves nagyságának
 49     III|              nehogy olyasmit szalasszon el, amit még nem tud.~ ~– Miután
 50     III|               minden. Nemde azért vette el a leányt, hogy nagyságod
 51     III|           bennünket. Visszavetettek, de el nem űztek. Az első kiindulási
 52     III|                mélységes titkait lestem el, elvetett szavakat hordtam
 53     III|                  hogy az egyik szarvast el nem fogadta; legalább úgy
 54     III|               türelmetlen. Miért mondom el annyiszor? Quoniam in hoc
 55     III|                   Mindez nem volt igaz, el van feledve, el van törölve
 56     III|              volt igaz, el van feledve, el van törölve örökké. Senki
 57     III|                kedves nagyságod annyira el van halmozva adósságokkal,
 58     III|             alázatosan könyörögve mondá el, s annyira elfeledkezék
 59      IV|              parány kiadású nagy férfiú el van fulladva a buzgalomtól,
 60      IV|       Körülfogják, nem eresztik tovább, el kell neki mondani, amit
 61      IV|            félholt volnék, sem maradnék el!~ ~A lelkesülés ragadós;
 62      IV|                 kecsegtetéssel vonultak el a hajdankor szép tüneményei,
 63      IV|           hőseül városszerte őt ismerék el; óh, ki előtt nem voltak
 64      IV|                tőrszúrás volt szívének, el kellett hagynia a kaszinót;
 65      IV|                 áriát énekelt, mindenki el volt ragadtatva.~ ~És Abellino
 66      IV|         Abellino nem lehetett ott, neki el kelle maradnia mindezen
 67      IV|                 Megálljon, ne szaladjon el előlem! Hát haragszik-e
 68      IV|                  kedves barátom. Higgye el, hogy nem bírnám magamat
 69      IV|               hm (itt köhögéssel ütötte el a címet), hogy én nem tartom
 70      IV|                azokat mind engedelmesen el fogja hagyni; csak adjon
 71      IV|         respektálni kell.~ ~Abellinónak el kelle nyelni, hogy őt, a
 72      IV|        valakivel nagy jótéteményt követ el.~ ~Abellino egész hazáig
 73      IV|                 tartalom.~ ~Nem is ment el délben a tanácsoshoz, hanem
 74      IV|            Maszlaczky úrtól.~ ~Így adta el Ézsau az elsőszülöttségi
 75       V|                 s viseli, míg egy másik el nem törli onnan, vagy pedig
 76       V|              Egy éltes főrangú úr vette el. Férje már túl volt azon
 77       V|     excellenciás úrnő ritka szépségétől el hagyta magát tántoríttatni,
 78       V|          megfagyva, elgémberedve hagyta el a bájos hölgyet, ki képes
 79       V|     gondolkozásmódjához.~ ~Azt gondosan el kelle titkolnia gyermek
 80       V|             megbocsáthatlan hibát követ el, amelyet még ő maga sem
 81       V|                 Még az éjszaka sem rejt el előle semmit.~ ~Gyermekeknek
 82       V|          elmondani, éppen azt hallgatta el, s úgy el tudta zárni lelke
 83       V|                 azt hallgatta el, s úgy el tudta zárni lelke gondolatait,
 84       V|               fogaival megragadott, azt el nem ereszté addig, míg a
 85       V|            vitatkozások a világra nézve el vannak veszve, mert azon
 86       V|               mint maga számára fogadta el.~ ~– Óh, e boldogságot méltsád
 87       V|               világ nevel, azt rendesen el is rontja, s amely nő önmagát
 88       V|      megerősíttetni, melyet többé semmi el nem szakítand.~ ~– Semmi,
 89       V|               uram, hova gondol? Ezt én el nem fogadhatom. A világért
 90       V|              méltán aggodalmakkal tölti el egy, a jövendőkbe tekintő
 91       V|              piperőcködésben tékozolják el, kik hősök a kávéházakban
 92       V|              tanácsos úr által, annyira el lőn ragadtatva, hogy megcsókolá
 93       V|                  A nagyságos úr egészen el látszott felejteni, miszerint
 94       V|                  Különben az engedményt el sem fogadhatnám; de bizonyos
 95       V|               ideig, amíg annak alkalma el nem érkezett, nem szükség
 96       V|       érzelemmel csordultig telve hagyá el a tanácsos szobáit, s boldogsága
 97       V|            kívánt. – Zoltán úrfi aligha el nem veszti birtokát.~ ~–
 98      VI|           egyébkor csak mellette jártak el, s bámulatos volt, mennyire
 99      VI|             egy-egy hosszú épület nyúlt el még odább, az gazdasági
100     VII|               számára; maga hozta volna el, ha ágyban fekvő beteg nem
101     VII|               Különben nem maradt volna el.~ ~Flóra maga is nyugtalan
102     VII|               nagy facsoportok takartak el, gyámatyja elé ne kerüljön.
103     VII|                és Rudolf sohasem maradt el arról; ilyenkor meg szokta
104     VII|                 ható döfést. Milyen jól el kell készülve lenniök, hogy
105     VII|                 hogy miért van az? Mert el kellett neki válni. Ilyen
106     VII|               említésétől az elválásnak el volt érzékenyülve, csakhogy
107     VII|                  hogy e könnyek láttára el ne érzékenyüljön. Mintha
108    VIII|    valószínűséget.~ ~– Önnek rövid időn el kell tőlünk válni! – szólt
109    VIII|          észrevevé, hogy a fiú mennyire el van érzékenyülve, iparkodott
110    VIII|              meglátszott, hogyan fojtja el felküzdő keservét, hogyan
111    VIII|                szeretettel halmoztatott el, Tarnaváryhoz kívánkozik,
112    VIII|                 ifjú. – Ha Szentirmától el kell válnom, legalább érezzem
113    VIII|               amire sokszor gondolj, de el ne mondd senkinek soha!~ ~
114    VIII|                mint nincs teneked most. El kell bennünket hagynod,
115    VIII|               szótlanul inte igent.~ ~– El fogsz bennünket hagyni anélkül,
116    VIII|          jólesik.~ ~A fiú némán fogadta el a kívánatot.~ ~– Távol fogsz
117    VIII|             maga készakarva távolította el a cselédeket e helyről,
118    VIII|                  Nem is azért falaztatá el e folyosót az én néhai jó
119    VIII|          megnőtt, naggyá lett, idestova el is hagy bennünket. Nagyon
120    VIII|                 másik.~ ~Rudolf annyira el volt fogódva, hogy mielőtt
121    VIII|                 rekedt levegőnél, fogta el Rudolf keblét, midőn e küszöbön
122    VIII|                könnyes szemekkel mondva el neki minden zug történetét,
123    VIII|           foltját találjátok, ítéljetek el engem; egész éltemen át
124    VIII|          szavaknál görcsös ájulás fogta el, melyből csak halála órájára
125    VIII|               mint egy halotté. Egészen el volt mélyedve a múlt jeleneteibe,
126    VIII|               nehéz hegyek emelkednének el, oly hosszan, oly könnyebbülten
127      IX|         igazolni kellett e kilátásokat, el kelle titkolnia azt, miszerint
128      IX|           tréfásan gyöngéd szavát, hogy el ne feledkezzék róla; és
129      IX|         kénytelen harapni, hogy könnyei el ne árulják.~ ~– Gyorsan,
130      IX|                férje karjába.~ ~– Mégis el kellett volna őt kísérned
131      IX|                fővel, mint Zoltán, hidd el, jó iskola az.~ ~– Mégis,
132      IX|               Hogy a patvar vitte volna el ezt az egész Szentirmayval
133      IX|       méltóságos asszony szobái egészen el voltak különözve az övéitől,
134      IX|            szivárványos zivatar hordana el valamennyi poétázó, ábrándozó
135      IX|                 le, de ha minden érzést el lehet is fojtani a félelemmel,
136      IX|                 Kovács mosolyogva mondá el neki, hogy az a szőke legény,
137      IX|     könnyebbségére válnék, ha egy kissé el tudna ájulni. Két szobalány
138      IX|              közől az egyik már egészen el látszott feledni a reggeli
139       X|                 nagy, nehéz sóhaj száll el keblemről, midőn e sorokat
140       X|                 amily sebesen jött, úgy el is szokott menni; most még
141       X|                 Beszélt Trommellal?~ ~– El is hoztam magammal. Itt
142       X|              szükség leend rá. Az árvíz el fogja önteni a várost.~ ~–
143       X|               vékony földhányás választ el még a várostól.~ ~Velök
144       X|                a nyomában jár, s amit ő el talált volna felejteni,
145       X|                 s egy darab jeget vinne el a Dunából, nem volna mitől
146       X|                Hát a fürdőkádat? Mondja el csak a fürdőkáddali tréfát! –
147       X|                 árvíz, míg a szomszédok el nem fogják, s eszébe juttatják,
148       X|                 Emánuel. – Azt beszélje el, báró úr. Az jeles volt.
149       X|                van Zoltán? Hadd mondjam el neki! – nyüzsgött Emánuel. –
150       X|                nagy gyerek már nem vész el. Bizonyosan jobb mulatságra
151       X|                nagy bravúrokat követtél el. Azt el kell mondanod nekünk!~ ~–
152       X|             bravúrokat követtél el. Azt el kell mondanod nekünk!~ ~–
153       X|                hogy ön hol járt. Mondja el!~ ~– Az árvizet nézni kilovagoltam
154       X|             hallatszott sehol. Így múlt el két, három perc, majd öt
155       X|               egy ordítás terjedt volna el erre. „Isten velem!” – mondám
156       X|               mintha csak most borzadna el azon veszélytől, amelynek
157       X|                tiszteletből nem foglalt el, s a septemvirné nagy részvéttel
158       X|                  A mama minden estélyen el szokott ájulni.~ ~– Furcsa,
159       X|             vagyunk, akkor sohasem ájul el. Báró Berzyt hátráltaták
160       X|                de az mindig távol esett el tőlünk. Ekkor én odakiáltottam
161       X|              egy felvillanó láng vakítá el szemeinket, mely égő gerendákat
162       X|               asztalhoz ül, kinek-kinek el levén rendelve a maga helye,
163       X|               Berzy az erkélyt foglalta el Ilvay Matilddal, másnak
164       X|           izzadság. – Nem megy ma innen el senki!~ ~Akik megpróbálták
165       X|            nedvet, s arca nem változott el utána; éppen úgy mosolygott,
166       X|              pohár nedve egyszerre tűnt el.~ ~Hirtelen újra töltött
167       X|                irgalom istene, ne hagyj el!~ ~Az álló föld megrendült
168       X|             minden arc, hogy hallgatott el minden hang a földrengés
169       X|           hangon, míg az ajtó kilincsét el nem bocsátá kezéből.~ ~Akihez
170       X|               mondhatja meg, hová rejté el a kulcsokat.~ ~Künn a termekben
171       X|                temető mellett szakasztá el gátját, s már a Váci utat
172       X|         vonaglott e hírre.~ ~Alig mondá el Zoltán szavait, midőn a
173       X|                  már akkor az egész tér el volt lepve menekvőktől,
174       X|         Mindenki jajveszékelt, mindenki el volt csüggedve. Ki tudta
175       X|               ez egyenesen őrajta kezdi el szerepét; hagyja őt rimánkodni,
176       X|            pénzemet is otthagyom. Tegye el! Hanem adjon egy csónakot
177       X|            kívül még mástól is fogadnak el rendelkezést. – A dereglye
178       X|          dereglye árát.~ ~– Azt végezze el az úr Trommellel, nekünk
179       X|               lapjával, s alig gondolta el, midőn nesztelenül megnyílik
180       X|                A kapus dörmögve cibálta el onnan a fiát. Kovács is
181       X|               Ilyen mondásokkal özönlék el a víg fiúk fiatal társukat,
182       X|                  olyszerű moraj terjedt el a város két oldalán, mely
183       X|             mellém, barátaim! Foglaljuk el erővel, ha jó pénzünkért
184       X|                 még egy percig ne hagyd el magadat, kedves jó paripám! –
185       X|                  hogy a sikátor egészen el van zárva a halomba omlott
186       X|               neki a meleg öltöny; vedd el róla, mit árt neki, ha kissé
187       X|               nem! Nem. A gyáva csügged el, a törpe omlik le az élet
188       X|            lélekkel, mint prémmel látni el magát. Lám, a bátorság mint
189       X|              erős épületek előtt haladt el, miknek erkélyéről úri halvány
190       X|            magyarázhatlan kábulat fogta el idegeit, hogy nem tudott
191       X|               jótékony meleggel árasztá el rögtön belső részeit, s
192       X|              elmondhasd nekik: „Íme, ti el akartok engem veszteni,
193       X|                 legsűrűbb nyomtatást is el bírta olvasni túlérzékeny
194       X|                nyugtalan kebellel kezde el hallgatózni. Arca egészen
195       X|                 az ajtókat, hogy futnak el. Egy-egy nőcseléd sírva
196       X|              két gyámoltalan lény marad el, egy beteg leány és egy
197       X|                tizenegy órát úgy ütötte el, hogy minden ütésnél percekig
198       X|              nem lesz, vele együtt vesz el; úgy vesz el, hogy majd
199       X|                együtt vesz el; úgy vesz el, hogy majd ha a romok közül
200       X|            fehér függönyök takarták még el az érkező alakját.~ ~– Ne
201       X|             jőni, a falak repedeznek!~ ~El kellett bámulni rajta, midőn
202       X|               fog jönni? Én nem maradok el Vilmától! Én nem megyek
203       X|                 Vilmától! Én nem megyek el nála nélkül!~ ~– Én is elmegyek –
204       X|           Zoltán egykor minden vagyonát el fogja veszíteni, és azt
205       X|             innen a vízbe, hadd vesszek el; jobb lesz mind a kettőnkre
206       X|              fehér porfelleggel borítva el az egész környéket. Amint
207       X|                 év ködös távola takarta el ez emlékeket, de még most
208       X|                 alant a hullám foglalta el veszendő vagyonait, fenn
209       X|                 meleg nyughellyel ő lát el, rájok költve el, amije
210       X|      nyughellyel ő lát el, rájok költve el, amije még vagyonából megmaradt.~ ~
211       X|           kéjencet éppen az útban fogta el, s csónakát elvette, a magáé
212       X|              Mint a villámfutás terjedt el a csoportok között a híre,
213       X|               belőlök. Óh, Úristen, hát el fogod süllyeszteni ezt a
214       X|                előtt, hogy az ár azokat el ne foglalhassa, s míg a
215       X|                 meg számukra, ne vigyék el őket innen atyjok nélkül.
216       X|                elveszett a többi, vessz el te is, s levágta a menekvőt.
217       X|             levéltári ügynökei helyezék el a középületek veszélymentes
218       X|         veszteségét. Mindenkit ő helyez el, figyelmét nem kerüli ki
219       X|           szívnek, kinek égi mosolyától el kell múlni a bánatnak, mert
220      XI|              nap, egy egész század múlt el. Az idő visszafelé haladt,
221      XI|            eldörögje: „Pest nem veszett el, Pest felviruland új jóléttel,
222      XI|                  jólét és áldás takarta el a nyomor és veszteség emlékeit,
223     XII|                melyet is nem mulasztott el neki egynehányszor igen
224     XII|            meglepetése, midőn alig múlt el pár hónap, s ismét megérkezének
225     XII|                dolgaim közepett, mikkel el vagyok halmozva (oda tehette
226     XII|                és amiket sohasem végzek el”), fáradságot veszek magamnak,
227     XII|               az eb ingének, minek nem, el nem képzelhetem – beállt
228     XII|                már leányokat szöktetett el, Abellino pedig háromféle
229     XII|             korán érés; az ilyen romlik el aztán leghamarább. Az én
230     XII|           figyelmét iránta.~ ~Alig múlt el néhány hónap, ismét új levelet
231     XII|                hogy a cethallal nyelesd el magadat, hát azért van teneked
232     XII|              vármegye előtt, ha valahol el talál süllyedni a tengerbe,
233     XII|                nem mossa, hogy én öltem el az ellenségei kedveért!~ ~
234     XII|           Persze a levél sohasem jutott el hozzá; nincs a tengeren
235     XII|       történhetett vele? Nem süllyedt-e el vele a hajó, nem vetette-e
236     XII|             komédiások járnak arra, még el is játszathatod a kárpátfalvi
237     XII|        ítéletétől, és minden, amit lát, el fogja ragadni, hogy midőn
238     XII|               elkészüljön, nekem törjék el a lábam, ha valaha reá lépek,
239     XII|              félen meg a cédulát kérjék el tőlem, mint egy fontos talpú,
240    XIII|            mártírja~ ~Két esztendő múlt el e levelek dátumai között,
241    XIII|                ott szeme láttára költve el néhány sólabdacsot, szánalomgerjesztő
242    XIII|             aggódott leginkább, hogy ha el találna halni Abellino elébb,
243    XIII|                orvosom azt mondja, hogy el fogok élni még húsz esztendeig
244    XIII|         Okvetlenül fiatal leányt veszek el.~ ~(– Majd elveszed te az
245    XIII|                 Katinka pedig már régen el volna nála feledve, emléke
246    XIII|             hogy ezt az embert bocsássa el rögtön magától, különben
247    XIII|                 még másik tizenkét évig el fog tartani, ugye?~ ~– Amelyiknek
248     XIV|           valami érdekes anekdotát mond el másnak, vagy éppen elhagyja
249     XIV|                 mi ifjúnk mellett halad el, ki egész illedelemmel megemelinti
250     XIV|          csarnokajtónál azonban ezúttal el kellett volna egymástól
251     XIV|               mintha sohasem vált volna el tőle, olyat érzett, mintha
252     XIV|              nem akarja, hogy én menjek el Pozsonyból, akkor önnek
253     XIV|              Annyit tudott, hogy rögtön el kell utaznia Pozsonyból.
254     XIV|             szép delnők is voltak, akik el nem tudták gondolni, mit
255     XIV|          űzés-hajtás emlékeit vitték is el tőle magokkal, de később
256     XIV|               kit még külföldön hagyott el. Zoltán mondá neki, hogy
257     XIV|                alfabét szerint; hányjon el belőle egypárt, akkor aztán
258     XIV|                    De hiszen nem hányom el. Nézze meg az ember, hogy
259     XIV|                 könyörögne önnek, vesse el kezéből azt az iratot, mert
260     XIV|             halál van ebben az írásban, el akarom azt olvasni, és ha
261     XIV|               addig, amíg nagykorúságát el nem éri, nincs befolyása
262     XIV|                s csak akkor szörnyedett el, mikor a sárgaságukat megpillantá.~ ~–
263     XIV|           tekintetes úr, hogy én loptam el az aranyát; mert nekem,
264     XIV|              folytatok. Én nem zárhatok el minden titkot a jurátusaim
265     XIV|          indokolatlan ajándékokat fogad el az ellenféltől, holott én
266     XIV|                  hogy ember legyen, aki el tudja olvasni.~ ~– Én olyan
267     XIV|                úr –, hogy sohasem zárok el semmit, én tele vagyok bizodalommal
268     XIV|           örömmel tekint reá; csak hogy el nem neveti magát, olyanokat
269     XIV|                 öntől senki sem vitatja el.~ ~Bogozy is jónak látta
270     XIV|            gyanúja volt, hogy az árulta el az aranyakat.~ ~Maszlaczky
271     XIV|           Bogozyra hagyva, hogy végezze el, amit ők nem győznek. Amice
272     XIV|             tartalmaz? Nem úgy járt-e ő el e tárgyban, mint derék,
273     XIV|            okiratok legveszélyesebbikét el fogja árulni? Óh, nem. Bizonyára
274     XIV|            előtt: minden irgalom nélkül el fogja magától csapni Bogozyt.
275     XIV|            könnyek okait örökre, hagyja el őt, és sohase tudja meg,
276     XIV|                  s ha készen volt vele, el lehetett volna hitetni vele,
277     XIV|            észrevette volna, mikor ment el és merre.~ ~A gyermekérzelmek
278     XIV|               bennünket a késő vénségig el nem hagy, az ismeretlentőli
279     XIV|                ember milyen félve halad el mellette; ki tudja, mi lakhatik
280     XIV|           csorgott arcán, homlokán alá. El akarta hajítani azon iszonyú
281     XIV|              abból a felnyitott sírból; el kellett olvasnia mindent
282     XIV|                 utcán, hogy facsarodott el szíve álmában: „Édesanyám,
283     XIV|              legridegebb bíró szemét is el ne futotta volna reá a könny.
284     XIV|              Vesd ki fejedből! Felejtsd el, mintha nem lett volna.~ ~
285     XIV|                sejtelmet, amit szívéből el akart űzni; megírva világos,
286     XIV|                 szokott bizalmasan.~ ~– El akarok róla szokni – szólt
287      XV|              óta csak tizenkét óra múlt el; neki úgy tetszett, hogy
288      XV|                hallgatá.~ ~– Ne ítéljen el, kedves jó Kovács – monda
289      XV|            csodálkozva.~ ~– Attól, hogy el fogom veszteni ezt a pert,
290      XV|       Magyarországon egy pár munkás kéz el nem tudná tartani gazdáját.
291      XV|             Kedves Zoltán! Most hagyjuk el egy kis időre ezt a patetikus
292      XV|           legnagyobb kincs, ha a többit el fogja is ön veszteni, ezt
293     XVI|           országban kurrentált, de soha el nem fogott föld alatti iparlovagnak,
294     XVI|             doktor valóban csodát követ el, valóban remekel.~ ~Ezt
295     XVI|              oka.~ ~– Hát mi az, mondja el – erőködék Abellino. Kín
296     XVI|              egy percig sem távozhatunk el tőle.~ ~– Úgy van – erősíté
297     XVI|                 beszélhetünk, de így is el kell azt fogadnom.~ ~– Tessék
298     XVI|               készül? Mert látják, hogy el fognak mindent veszteni.~ ~
299     XVI|               egy negyedik jelenlétében el kellett hallgatnia védence
300     XVI|              harmadik számára vesztette el ez ügyet, melyből védencét
301     XVI|               élni vele. No, de mindezt el fogják nagyságtok egymásnak
302     XVI|           ellenségei, nekem nem rabolta el az orrom elől szeretőmet
303     XVI|              majoris potentiaet követne el, mégpedig két tanú jelenlétében –
304     XVI|                Menjenek innen; végezzék el egymással, ahogy akarják,
305     XVI|               Kovács átlátta, hogy pere el van veszve; annak a nyomorult
306     XVI|               Hát önök miért nem mentek el? Menjenek! Az istenre kérem,
307     XVI|                 Nesze egy tízes, kísérj el hazáig! Csak a bérkocsiállásig,
308     XVI|              magamat! Én senki kedveért el nem vágatom a gégémet. Alázatos
309    XVII|               könnyes szemekkel mondani el a derék emberek küldöttsége
310    XVII|                 előtt, hogy csak tegyék el boldogabb napokra a váltságdíjaikat,
311    XVII|                zsírját, hogy szaporodik el or, tolvaj és zsivány a
312    XVII|             előtt, hogy azért ne hagyja el örökre ezt a tájat, legalább
313    XVII|                tágas kandallóval látták el.~ ~Az öreg Vargának gondja
314    XVII|            vissza engem, most én tiltom el magamat. E percben semmi
315    XVII|                 Egész csendben távoztak el a kastélyból, mikor még
316    XVII|           haladniok, az egész út hossza el volt lepve parasztemberektől;
317    XVII|                 nők és gyermekek állták el az árokpartokat, s midőn
318    XVII|              emberek, hogy mikor utazik el, s bármilyen titokban tevé,
319    XVII|             kérte őket, hogy maradjanak el tőle.~ ~– De biz elkísérnők
320    XVII|                  csak a parton maradtak el tőle, ott is utánakiálták,
321    XVII|                 hátul a bakon ülve jött el velök Kárpátfalváról.~ ~–
322    XVII|                 Zoltán úrfi nem hagyhat el magától, ha nem fizethet
323   XVIII|           kutyák, s ha vannak, csukassa el, kötöztesse meg, veresse
324   XVIII|                 egy van hátra: vezessen el engem azon szobákhoz, melyek
325   XVIII|              könyvtárból, azzal kezdett el mulatni, s azonközben szinte
326   XVIII|                az én kedvemért térjenek el ezúttal a régi rendtől,
327   XVIII|            óráig. Maszlaczky úr azalatt el nem tudta gondolni, hogy
328   XVIII|                 fekszik, s minden kulcs el van zárva.~ ~Maszlaczky
329   XVIII|             mint a cethal, Tamást küldé el másodszor, hogy keressen
330   XVIII|           lövessen vadakat, készíttesse el a hosszabb munkát igénylő
331   XVIII|            inasnál, aki tányérokat tört el, s fél, hogy a béréből lehúzzák.~ ~
332   XVIII|                öleljelek meg szépen, és el ne bocsássam kezedet, mert
333   XVIII|              leány valami álmát beszéli el bizonyosan, amiről azt hiszi,
334   XVIII|              sokkal jobb lett volna, ha el hagy ott veszni. Vétettünk
335   XVIII|             volt, ezt is őtőle rabolták el; minden ételnél, minden
336   XVIII|              tegyenek. Énértem követtek el mindent, miattam bántak
337   XVIII|                 neki: de kezet csókolni el ne felejtsen.~ ~Jobb időt
338   XVIII|            teának, a kávét meg készítse el, a teát majd elkészíti ő
339   XVIII|          legnagyobb buzgóságból követte el a hibát, azt gondolva, hogy
340   XVIII|                 szobaleány rögtön vigye el a fiskális úr szobájába.~ ~
341   XVIII|              fiskális most kezdett csak el világosan látni.~ ~– Uram!
342   XVIII|                 neki, hogy miért veszti el vágyát minden élvezet után,
343   XVIII|                juttatta, másnak kerítve el roppant gazdagságát? Hogy
344   XVIII|              pártfogó múzsájának, lelke el volt telve a fényes költészet
345   XVIII|         világokban…~ ~Hiszen ha annyira el nem lett volna merülve,
346   XVIII|             tréfásan –, lásd mi jöttünk el tehozzád, s mármost elviszünk
347   XVIII|         magunkkal, és sohasem eresztünk el többé.~ ~Zoltán kérdőleg
348   XVIII|                státuscsínyokat követtek el, csodáit mívelték a hírlapi
349   XVIII|                 alkalmat sem mulaszthat el, hol valami hatalmas küzdelemre
350   XVIII|          ünnepélyes figyelemmel hallgat el, minden arc felé van fordulva.~ ~
351   XVIII|                olyan kiabálást követett el, hogy a lépcsők alján is
352   XVIII|                Haramiák!~ ~A kihívó fél el volt zárva a visszavonulástól
353   XVIII|           nyugalma egy percig sem hagyá el.~ ~A béresek és hajdúk odaérkezének,
354   XVIII|              derék gladiátornak azonban el kellett tisztulnia a székvárosból,
355   XVIII|                 mikor a mágnási osztály el akarja nyomni az alsóbb
356   XVIII|          tetején meg lakomákon pompásan el tudják azt ismételni, amit
357   XVIII|                fő-fő tekintetes urak is el fogják járni sorba a falukat
358   XVIII|                megbízattak, hogy járják el rendre azon helységeket,
359   XVIII|      elégületlenséget közöttük; mondják el nekik, hogy az illetlen
360   XVIII|         szolgáljon, csúnyaság. Áztassák el erősen Szentirmayt és Zoltánt,
361   XVIII|                 hogy azok mind a ketten el akarják árulni a nemzetet;
362   XVIII|          megszorongatott kézzel távozék el Kárpátfalváról, zsebében
363   XVIII|              teljesen megnyugodva hagyá el Kokánfalvát. Bogozy valamennyi „
364   XVIII|            kerített udvara rendeztetett el számukra. Az erkély alá
365   XVIII|              parasztnak, hadd mondhassa el őkelme a mondókáját.~ ~–
366   XVIII|               is kezdtek, valami tanyát el akartak a tarka tollasok
367   XVIII|     megnyittatnak, melyik párt foglalja el hamarább a megyeház udvarát.~ ~
368   XVIII|        legkedvezőbb állást ők foglalták el. Itt csak ésszel lehet segíteni.~ ~
369   XVIII|      megnyitását mindenféle ürügy alatt el kell diplomatizálni addig,
370   XVIII|                  hogy őméltósága nagyon el van foglalva most.~ ~– Dolga
371   XVIII|              már a gyűlésteremben mondá el Tarnaváry, mint valami elfoglalt
372   XVIII|       békétlenkedése a végső fokot érte el. A tarka tollasok belefáradtak
373   XVIII|          támadóikat, egypár zászlót már el is vettek tőlök, s azoknak
374   XVIII|         választóit, hogy rögtön hagyják el a megyeház udvarát, és protestáljanak
375   XVIII|                 azok ijedten hallgattak el egyszerre.~ ~– Nem tudjátok-e,
376   XVIII|             rekedt hangon onnan kezdett el dikciózni holmit; de azt
377   XVIII|                elhatározák, hogy együtt el fogják hagyni a megyeházat.~ ~
378   XVIII|            mintha alatta sütötték volna el a bombát, s két kezével
379   XVIII|          kezével int, hogy hallgassanak el, ami által még rettenetesebbé
380   XVIII|               fejenkint, s mégsem adták el a lelkeiket.~ ~Az urak odafenn
381   XVIII|            egyszerre öten-hatan kezdtek el hozzá beszélni, s ez a beszéd
382   XVIII|              hány különböző úr foglalta el már ezt a vidéket, de nem
383   XVIII|         természettelen tusának, napolja el a választást, oszlassa el
384   XVIII|               el a választást, oszlassa el a választókat, különben
385   XVIII|            csatatérre. Ez a roham dönté el a diadalt; a Kőcserepy-párt
386   XVIII|           néhány óra előtt ők kergették el Szentirmay négyezer emberét,
387   XVIII|                  most ők magok futottak el a kokánfalvi atyafiak elől,
388     XIX|                éppolyan kevéssé ismerem el jogosnak, törvényesnek,
389     XIX|         fenntartására kellene őrködnöm, el nem foglalhatok azon az
390     XIX|                 tiltakozom, a küldetést el nem fogadom, s új, jogszerű
391      XX|                    Miért titkolta volna el, hogy szíve örül, keserűen
392      XX|                  a kisasszony nem fárad el. Már messze elhagyták Kárpátfalvát,
393      XX|              senkitől sem kísérve tűnik el előle az erdőben.~ ~Egy
394      XX|              lovaglás miatt még egészen el volt fulladva. Különben
395      XX|                 Az út oly hosszú, talán el is tévedt rajta; de nem;
396      XX|                 csak meglátja. Hozzátok el onnan; álljatok az ő és
397     XXI|        tudhatják hol lakom, nem tagadom el szállásomat; mindenki számára
398     XXI|                 a dühöncöt, hogy hagyja el azt a termet szépszerével,
399     XXI|            minden ember, mint halványul el Zoltán, mint kel föl helyéből
400     XXI|              hogy Zoltán miért távozott el; előre sejtette azt. Meg
401     XXI|              elvégezik.~ ~Alig távoztak el, midőn két új látogató jelent
402     XXI|              óránál – felelt Dabroni –, el vagyok foglalva becsületbeli
403     XXI|               lábával.~ ~– Ördög vigyen el! Nem tart az olyan soká.
404     XXI|              kapudban, s erővel viszlek el magammal.~ ~– Oly sürgetős?~ ~–
405     XXI|        Küldheted tanúidat mindjárt!~ ~– El ne késd az időt! – szólt
406     XXI|                 találta ez esetet, hogy el hagyta magát csábítani a
407     XXI|                 mármost nem is maradnak el Rudolftól egy napra sem
408     XXI|                   De már holnapig mégis el kell maradnotok – szólt
409     XXI|              hűségben, s azt tőle senki el nem rabolhatja ez életben.~ ~
410     XXI|                reggel tíz órakor jöjjön el értök, őket Rudolfhoz vezetendő.~ ~
411     XXI|           leszesz, bontsd fel és olvasd el; két levél van abban, az
412     XXI|                 vedd nőül leányomat. Ez el fogja hallgattatni az átkozott
413     XXI|              oly nagyon.~ ~– Most küldj el családomért! Te maradj mellettem!~ ~
414     XXI|               az ő szemei homályosulnak el, az ő arca lesz halavány.~ ~
415     XXI|                 orvos is. A két hölgyet el kell távolítani innen. Rudolfnak
416     XXI|             várna reá, nem hagyná-e azt el, hogy felkeresse azt az
417     XXI|           váltja fel. Senki sem találja el valóban, mi a kór oka. Egyik
418     XXI|                  A spadassin nem futott el Rudolf megölése után; gondolá,
419     XXI|         Bizonyosak lehetnek benne, hogy el nem törik az semmi csapásra.
420     XXI|                segéd iszonyodva takarja el arcát. A báró nyakából egyszerre
421    XXII|            ottan senki. Az a folyosó is el van rekesztve, ami oda vezet.~ ~–
422    XXII|            álmodozott; ha őróla kezdett el beszélni, az reszketés volt
423    XXII|                 sikoltott, hogy takarta el arcát. Most éppen a szívébe
424    XXII|              kerti lakba, ott énekelték el; tán nem hallottam én azt?
425    XXII|          történtek.~ ~– Minek titkolnak el énelőlem mindent? A múltkor
426    XXII|               engem pompában temessetek el. Úgy fájt, úgy fájt az nekem,
427    XXII|             senkinek. Mihaszna vettetek el tőle mindent? Házát, birtokát,
428    XXII|               Ezt a gondolatot nem űzte el szívéből. Ezt menedékének
429    XXII|             nyugtatá, s amint ki nagyon el van telve megkapott eszméjétől,
430    XXII|                 férj felkelhetett tőle, el is mehetett onnan, beszélhettek,
431   XXIII|                 iránt? Miért nem hiszik el, hogy azok őket igen szeretik?~ ~
432   XXIII|           tanácsos előtt, hogyan tévedt el Vilma a szetirmai csalitban.
433   XXIII|                életét megmenteni indult el ő, azon gyönge, töredékeny
434   XXIII|            hívatva, rábízta, hogy vigye el azt Szentirmára.~ ~Zoltán
435   XXIII|            megveti kérelmét, és nem jön el?~ ~Az orvos ismét új gyógyszert
436   XXIII|         tiszttartó könnyű szekéren ment el. Tehát valaki jött. Idegen.~ ~
437   XXIII|               könnyei meg ne eredjenek. El kellett takarnia arcát.~ ~
438   XXIII|              gyöngéd erőltetéssel vonta el Katinkát leánya ágyától.
439   XXIII|                ki Vilmát látogatni jött el.~ ~E szóra felkelt a tanácsosné,
440   XXIII|           féregnek a kopogása, mely úgy el tudja magát rejteni az ágyak
441   XXIII|          beszélek? – kérdezé a beteg. – El ne felejts azokból semmit
442   XXIII|               átadva neki, hogy olvassa el. Zoltán a legelső soroknál
443   XXIII|                Isten, mert ifjan haltak el”… azt válaszoljuk rá.~ ~–
444   XXIII|              háziasszonyi gondosságában el nem felejté, hogy akit féltünk,
445    XXIV|           tanított meg, aki azt temette el, kit legjobban szeretett.~ ~
446    XXIV|              hogy csakugyan meghalt, és el van jól temetve.~ ~Azután
447    XXIV|            valami kifejezést ne áruljon el.~ ~Azután még egyszer összeolvasták
448    XXIV|                 leányom meghalt, ahol ő el van temetve, ne legyen azon
449    XXIV|           síremlék még nem készülhetett el; ott azon kő előtt leborult,
450    XXIV|              bús, bánatos férfi távozik el, egyedül, senkitől nem kísérve,
451    XXIV|               az; mint a villám terjedt el a hír, hogy Kárpáthy Zoltán
452     XXV| megtiszteltetést, de nem fogadhatta azt el, mert sokkal nyugodalmasabb
453     XXV|               hallgatásban marasztaltak el, s aki azóta csak úgy tengett-lengett
454     XXV|               rajta, hogy hova vonuljon el, ahol szépen összehúzódva,
455     XXV|          szerzett a bárónak, csak felét el lehetne tőle disputálni,
456     XXV|            megnyerje, és hogy attól úgy el hagyta magát riasztani.
457     XXV|                  No, most nem szaladhat el! – gondolá Maszlaczky úr. –
458     XXV|            kedves pillanatot töltöttünk el együtt?~ ~– Hagyja el, kedves
459     XXV|        töltöttünk el együtt?~ ~– Hagyja el, kedves Maszlaczky, hagyja
460     XXV|               kedves Maszlaczky, hagyja el – replikázott Abellino onnan
461     XXV|          nekirohant Maszlaczkynak, s ha el nem csípik idejekorán, az
462     XXV|                 azt az embert kergessék el innen.~ ~A fürdőtulajdonos
463     XXV|                 hatalmaskodást kövessen el a magyar jus privatum criminale
464    XXVI|                 század, hány ezred múlt el azóta!~ ~Amíg a pálmafa
465    XXVI|                 látni.~ ~Künn a kertben el volt hagyva minden, míveletlen
466  Vegszo|                magam, és mégis ez tűnik el, ez áldoztatik fel a regény
467  Vegszo|    grófkisasszonyt, a tiszttartónak meg el kellett venni a társalkodónét,
468  Vegszo|          őszinte köszönetemet kifejezni el nem mulaszthatom.~ ~ Pesten,