Rész

  1       I|              nemzeti ünnep~ ~Láttatok-e már új gazdát, ki az őseitől
  2       I|            színház.~ ~Régóta emlegették már buzgó hazafiak, hogy a nemzeti
  3       I|             nemzet. Másutt régen tudják már ezeket a dolgokat, míg itt
  4       I|                 ősz, meglett férfi volt már, amidőn a sikert megérte.
  5       I|              forrását senki sem ismeri, már több napok óta el van terjedve
  6      II|             lett az első alispán. Innen már csak egy lépés volt a tanácsosság.
  7      II|            eszközök nemegyszer mutatták már csodáit a gyors emelkedésnek,
  8      II|            másodszor visszatért Pestre, már akkor éktelen magasságban
  9      II|                előtte sem ismeretlen.~ ~Már néhány évtizedtől fogva,
 10      II|           valódi lelkesüléssel beszél a már lombosuló fákról, a friss
 11      II|       uradalmaiból előállítandó gyapjút már hat évre előre elvesztegette;
 12      II|         gyümölcs szépen növésnek indult már, május derekán nekijött
 13      II|                    Mire mi megérkezünk, már akkorra igen szép számú
 14      II|             levő férfinak látszik, noha már valóban meghaladta az ötven
 15      II|               egy élemedett matróna, ki már végképpen lemondani látszott
 16      II|    kongresszuson jelen volt; alig bírja már magát tartani karszékében,
 17      II|                szívesen kacagva, mintha már most értené, hogy a többiek
 18      II|                pedig nagy viták folynak már napok óta e tárgyról. Mint
 19      II|                a Császár fürdőben tölti már több mint húsz esztendő
 20      II|              csak az tudja olvasni, aki már beletanult, igen helyesen
 21      II|          teremajtó felé sietett, hol őt már elfogadáskészen várta a
 22      II|        úgynevezett kamaszévekben, midőn már elveszték a gyermeteg naivságot,
 23      II|               szeret, bámul, imád, hogy már hatéves gyermek korában
 24      II|          barátnéjára talál Vilmában, ki már régóta egyedül sétál a teremben,
 25      II|               Zoltán, Zoltán! Hagyd ott már az öreget, s gyere a kisasszonyokhoz! –
 26      II|         mulatság, ahol tánc nincs; csak már ozsonnához hívnának. Parbleu,
 27      II|               Zoltán az előszobába ért, már akkor nem látta őket, s
 28      II|                  A szegény fiú meg volt már főve a kánikulai melegben,
 29      II|           magyar ruhában; úgy szeretném már, ha én is jurátus lennék;
 30      II|            megaláztatásokra, miken most már nagyot kacagnak ők magok
 31      II|           mintaképét utánozva, próbálta már egypárszor az ilyen hanyatt
 32      II|               leányaik megnőttek, akkor már nekik nem illik táncolni.~ ~
 33      II|             Midőn Zoltán a terembe ért; már vége volt a táncnak. Katinka
 34      II|            választani. Apropó: láttad-e már báró Berzyt táncolni a cancanont?
 35      II|                háziúr előtt, hogy talán már terhére is vannak, hogy
 36      II|                mindenkit, hogy „Menjünk már, menjünk már!”.~ ~Az volt
 37      II|              hogy „Menjünk már, menjünk már!”.~ ~Az volt a legnagyobb
 38     III|           Maszlaczky Gábor úr, ki előtt már van szerencsénk bemutatva
 39     III|                 csak ráfogták.~ ~Miután már volt szerencsénk vele találkozni,
 40     III|                  minthogy ötödik emelet már nem adódik.~ ~Itt lakik
 41     III|               nem adódik.~ ~Itt lakik ő már minden emlékezetet meghaladó
 42     III|         töltelék. Régen milliomos lehet már az a zsibárus, kitől ezeket
 43     III|                tudna.~ ~Húsz esztendeje már annak, hogy a „juratus tabulae
 44     III|        elfütyöli, ha kívánják; pedig ez már csak régi anekdota.~ ~Ő
 45     III|        előszobában lerakott, s előttünk már úgy áll, mintha skatulyából
 46     III|              azt kedves nagyságod: „Ezt már tudom, ezt már nem akarom
 47     III|          nagyságod: „Ezt már tudom, ezt már nem akarom hallani”. Rekapituláljuk.~ ~
 48     III|                szállandó. Ezt nagyságod már gyermekkorában tudta, mert
 49     III|             édesatyja meghalt, János úr már akkor is túl volt az ötven
 50     III|        valószínűbb legyen. Ő maga ekkor már hetvenesztendős volt. És
 51     III|               semmivé tette.~ ~– Tovább már! – nyüzsgött Abellino nyughatatlanul.~ ~–
 52     III|            fedezni, amint cselekszem én már tizenkét esztendő óta.~ ~
 53     III|             értékét. És az öreg Mayerné már kész is volt rá, hogy ez
 54     III|         szibaritai élvezetnek. Abellino már bánni kezdé, hogy az egyik
 55     III|                gyilkosságokat is hoztak már napfényre; rémséges bűnöket,
 56     III|                  Párbajt nem vívok, ezt már régen kimondtam, ahol pedig
 57     III|           Zoltán bizonyosan ábrándozott már gyermekésszel a kis Katinka
 58     III|           perből.~ ~– De, mon Dieu! Ezt már tizenkilencedszer hallom.~ ~–
 59     III|          meglátszott, hogy képzeletében már Kárpátfalva urának látja
 60     III|              keressek?~ ~– Nem szükség. Már én találtam. Van egy kifáradhatlan
 61     III|                kifáradhatlan férfiú, ki már azáltal is, hogy a semmiből
 62     III|                nőül vételét illeti, azt már csak nem tartja nagyságod
 63     III|               dölyfös akcentussal. – Ez már mulatságos. Ez furcsa. Nagyon
 64     III|                közöm nekem hozzájok? Én már évek óta nem foglalkozom
 65     III|               traktálhatni. Túl vagyunk már azon! – kiálta közbe Abellino,
 66      IV|                  háromszor egymás után. Már bizonyos. Már útban van.
 67      IV|              egymás után. Már bizonyos. Már útban van. Én már előre
 68      IV|             bizonyos. Már útban van. Én már előre páholyt is foglaltam
 69      IV|           lelkesülés, mint tegnap. Carl már meg is érkezett; több előkelő
 70      IV|               Hát nem tartoztam-e önnek már máskor is, s nem megfizettem-e
 71      IV|             prókátort, hogy méltóságod (már méltóságod) pörét viselje.~ ~–
 72      IV|                  hogy mire ő jönni fog, már készen legyen az engedménylevél,
 73      IV|               fog következni, ismerte ő már a maga emberét. Az ügyvédnek
 74      IV|                szállásán senki sem volt már ez órában. A vén huszár
 75      IV|              vén huszár otthon lehetett már Budán, ahonnan nappalra
 76      IV|         meglátandjuk, régen értették ők már egymást ebben a tárgyban,
 77      IV|              három órát ütötte délután, már ott csöngetett az ajtón
 78      IV|              hetven pengő minden napra. Már ez csak szép pénz.~ ~Abellino
 79      IV|                 volna mondani; „Add ide már azt a száz pengőt, aztán
 80       V|                 nem minden ok nélkül.~ ~Már gyermekkorában mint a legokosabb
 81       V|              főrangú úr vette el. Férje már túl volt azon a koron, mely
 82       V|     ellenkezőleg fordulnak a tények, de már azt Eveline nem veszi észre.
 83       V|             tudta, s e tekintetben neki már egész életterve volt készen.~ ~
 84       V|               gyermekére.~ ~Óh, Eveline már bölcsebben tudta magát viselni.
 85       V|                ama kikerülhetlen szemek már régóta megláttak, s mely
 86       V|        parancsolák; mindenki hozzá volt már szokva halaványságához;
 87       V|            meghallja, hogy beteg. Mikor már ő azt megvallotta, már akkor
 88       V|            Mikor már ő azt megvallotta, már akkor nagyon régen kellett
 89       V|             régen kellett szenvednie, s már akkor nem volt képes tagjait
 90       V|          felnyitá az ajtót és belépett, már akkor csak a fehér öltöny
 91       V|            bájainak méltó mintaképe. Én már több ízben bátor voltam
 92       V|                midőn megtaláltam… akkor már nincs reményem többé.~ ~
 93       V|               ember!~ ~ ~ ~Kőcserepy úr már előre üdvözölve kiálta Maszlaczkyra,
 94       V|           szemeit törülni.~ ~– Hány éve már annak, barátom uram, hogy
 95       V|                Maszlaczky úr benne volt már a magasztos hangban.~ ~–
 96       V|                 úr itt ismét közel volt már ahhoz, hogy sírva fakadjon,
 97       V|              nálam az ősz hajszálakról. Már ifjonc koromban vénnek neveztek,
 98       V|                 gyermeknevelést illeti, már ebben nőm előtt meg kell
 99       V|            kezével karonfogva őt; midőn már a kilincs a kezében volt,
100       V|           mutatta ki. Hát neje is tudna már valamit az ügyvéd szándokáról?
101      VI|                 dombon – de isten tudná már azt, hogy melyiken? – szokott
102      VI|             hágcsót, hadd szálljanak le már.~ ~Itt és amott egy-egy
103      VI|                 ki ne szerette volna!~ ~Már gyermekkorában legokosabb,
104     VII|              hogy hát őket nem? Katinka már nem mutatta a duzzogást…~ ~
105     VII|              úriszékeken alig használja már az uradalom pallosjogát.
106     VII|            küldöttségei mind eltávoztak már; a család termeibe vonult
107     VII|                 utánok fog jönni. S íme már este van. Talán valami baj
108     VII|               hivatala van?~ ~– Mondtam már egyszer: huszár; hanem a
109     VII|                      Instálom, az egyik már meghalt.~ ~– No, hát mármost
110     VII|              szívvel ment odább, mintha már vissza sem térne ide többet.~ ~
111    VIII|               gyermek volt; de idestova már férfi lesz. Ma van tizennegyedik
112    VIII|          születésnapját tudatni.~ ~– Ön már azon korba lép, ahol az
113    VIII|                 ifjúsági előkészületein már átesett, s anélkül, hogy
114    VIII|            efölött határozni fog, önnek már nála kell lenni. Addig átmehet
115    VIII|           szeretet úgy szívéhez csatolt már, hogy ha onnan le akarja
116    VIII|        vigyáztam fel a berakásnál, mert már akkor a megboldogult nagyságos
117    VIII|               igen jól van. Zoltán úrfi már megnőtt, naggyá lett, idestova
118    VIII|               munkához. Vén legény volt már, nemigen akart neki szót
119    VIII|             magamat, mint akinek holnap már meg kell halni…~ ~(Szegény
120    VIII|                volt szeretnem. És akkor már én nő voltam, ő pedig, férj.
121    VIII|                De ez irat jó helyen van már. Rudolf egy nehéz szörnyetegtől
122      IX|               családunk tagjának néztük már.~ ~– A gyermekérzés elmúlik,
123      IX|            lemondott.~ ~Tarnaváry előtt már tudva volt az ok, ami Rudolfot
124      IX|                s mire szülői megtudták, már meg is esküdött vele. A
125      IX|              kancellária felé közeledve már azután könnyű volt eligazodni
126      IX|              kilenc szelindek rohan rá, már az is elég kellemetlen mulatság,
127      IX|         Szervusz, fráter, szervusz. Hát már megjött? No, jól van. Most
128      IX|            Julcsa iránt ábrándozik, aki már szinte tizennégy esztendős,
129      IX|               üté meg füleit.~ ~Ezúttal már igazán megrettent, mert
130      IX|               szobájába, de a pitvarnok már meglátta az ifjú bárót,
131      IX|       kisasszonnyal, kik közől az egyik már egészen el látszott feledni
132       X|          kitartó tél dühöngött. Északon már tél derekán zöldült a fű,
133       X|               fokra hágott; s estenként már lehetett hallani a folyam
134       X|                mint azok néhányan, akik már tudomást szereztek róla,
135       X|                  az egész felső vidéket már mind vizeibe fullasztá,
136       X|              előkészületekkel rendeztek már több mint egy hét óta.~ ~
137       X|                mint a víz. E félelméből már több hónap óta titokban
138       X|                 lehet nyerni.~ ~– Értem már, kedves tekintetes úr. De
139       X|                 a belváros csatornáiban már több helyen eddig is színültig
140       X|               annak sajátságos oka van; már egyszer említém ön előtt.
141       X|                megpukkadtunk kacagva.~ ~Már ezen méltán is lehetett
142       X|              agyonvertek bennünket.~ ~– Már az igaz. Hát egy külvárosi
143       X|                Hát egy külvárosi házban már annyira fölfakadt a víz,
144       X|                 megszólított háziúr, ki már azon is dühbe jött, hogy
145       X|               hogy ő sem találja, pedig már kereste is, mert vele táncra
146       X|             aggódott. Olyan nagy gyerek már nem vész el. Bizonyosan
147       X|               látszik azt észrevenni.~ ~Már közel volt tizenegy óra,
148       X|             szerencsétlen embert látok, már akkor a rajtam levő ing
149       X|            tornya látszott elő, a házak már vízzel voltak elborítva;
150       X|         halogatás veszéllyel járt, mert már egészen bealkonyodott, s
151       X|             elébb szárazon álltunk, ott már a lovaink lábait kezdte
152       X|               vele egy jégmező közepén. Már ekkor homályos volt az idő,
153       X|            Azzal futottam az akna felé. Már nem tudom, mit kiáltottak
154       X|             úrnak egypárszor az forgott már a nyelvén az egész hajemelő
155       X|             hátráltaták az intermezzók. Már az utolsó szót is leírta.~ ~–
156       X|              nyájas tekintetét. Tudta ő már azt jól, hogy ez ember neki
157       X|                 apad – felelnek neki.~ ~Már nyolc, már kilenc hüvelyket
158       X|             felelnek neki.~ ~Már nyolc, már kilenc hüvelyket mondanak
159       X|                arcán fényesen ragyogott már a bor szülte izzadság. –
160       X|               szóra felöltönyét, melyet már magára vett, s odavágva
161       X|          mellett szakasztá el gátját, s már a Váci utat is ellepte.
162       X|                 fogva. Neje elalélt, de már a hintóban ül magához térve.
163       X|             vele együtt le a lépcsőkön. Már ekkor mindenki az udvaron
164       X|               hintaja a kapu előtt állt már. A többiek mind néhány órával
165       X|                midőn hintajába ült, hol már akkor neje feküdt, kínos
166       X|           megtudandó, ha nem lehetlen-e már a hazajuthatás.~ ~Azzal
167       X|           leopoldvárosi templomon innen már gyérülni kezde a futó néptömeg,
168       X|            onnan.~ ~A távolban látszott már Kőcserepy magas háza. Az
169       X|     jajveszékelni!~ ~A hintó és a lovas már eltűntek a sötét éjben,
170       X|                  a lovak nehezen bírtak már menni, hasig gázolva a vizet,
171       X|            roppant jégdarabokat kezdtek már a hintó kerekeihez súrolni.~ ~–
172       X|                 vízben. Miért nem halad már ez a hintó?~ ~– Többet érne,
173       X|             homlokát tartó szobrokig ér már.~ ~Kőcserepy minden izma
174       X|              szerencsésen szárazra ért, már akkor az egész tér el volt
175       X|              elmúlik az; máskor is volt már ilyesmi Pesten, akkor sem
176       X|         többinél is alább feküdvén, ide már csak keresztbe tett deszkákon
177       X|                 mutatott a növekedő ár. Már az ablakon folyt be, s a
178       X|               dereglyét, ha így beszél. Már ha énvelem szépen beszélnek,
179       X|              házaiba az ablakokon folyt már be a víz. A rozzant háztetőkről
180       X|             koldusasszony feküdt, kinek már nem volt ereje az oszlopzat
181       X|               Megadom a négyszázat!~ ~– Már az más; tessék leszállani!
182       X|          Kovácson volt az őrállás sora. Már egy óranegyed óta hallá
183       X|               Ki tudja, mennyire haladt már az éjszaka? Tréfás órákban
184       X|            rosszul járt volna. Hány óra már?~ ~– Tizenegy még mikor
185       X|                tens úr. Kétszer izentem már utána, hogy jöjjön, de azt
186       X|               őrt álló társára. – Untad már magadat? Szerencséd, hogy
187       X|          szeretné látni a bankadó, mert már nagyon sokszor elveszté
188       X|                 segélyt szerezzen. Most már nem tud többé visszamenni,
189       X|                 áthevült arccal. – Erre már én is vállalkozom.~ ~– Én
190       X|                a vész színhelyén vannak már járműveikkel, a számítóbbak
191       X|              ment ez a munka; bele volt már gyakorolva, s hasonló esetekben
192       X|                 szó, mikor a jó emberek már mind a vízben lubickoltak.~ ~–
193       X|        ökleikkel fenyegetve Bogozyt, ki már akkor, megragadva izmos
194       X|          ragyogó Nagyhíd utcán, melynek már csáklyával sem lehetett
195       X|                jégdarabok mind kivérzék már lova szügyét, s a szorongatott
196       X|                 lakói vagy elmenekültek már, vagy szótlanul ott vesztek
197       X|            nyakig elmerül, s alig bírja már fejét fenntartani a víz
198       X|           Egészen eszméletén kívül volt már, s csak a vak ösztön dolgozott
199       X|       belefásulok. Az éjszaka nem lehet már hosszú, s reggelig majd
200       X|                a koldusasszoy nem is él már, mit használ neki a meleg
201       X|                 víz azonban egyre nőtt, már térdein felül kezde érni
202       X|                a bátorság mint melegít! Már az utolsó lépcsőt is mossa
203       X|                    A nagy, széles tutaj már akkor tele volt megmentett
204       X|               nem vette róla szemeit.~ ~Már közel voltak a Kőcserepy-házhoz.
205       X|      szövétnekvilág, a többi sötét volt már.~ ~– Szegény leány! – sóhajta
206       X|                 Miklós előtt tudva volt már az iszonyatos per és annak
207       X|            alabástrom kandalló, melyből már a tűz kialunni készül, előtte
208       X|                tudni, hova.~ ~– Ne tégy már többet a tűzre… – szól bágyadt
209       X|                  de a fák mind elmentek már előle. Amint meglátták messziről,
210       X|               tűzmadarak alig beszéltek már hozzá. Nem vertek szárnyaikkal
211       X|                  hogy más sem bánná, ha már régen-régen a föld alatt
212       X|            Régen, régen megírtam én azt már egy levélbe, le is pecsételtem
213       X|                 iparkodott kipótolni. Ő már hallotta azt a zúgást, zajgást,
214       X|                 háromszor is csengetett már a cselédeknek; egy sem jelent
215       X|                fa, sem hegy nem látszik már ki többé a vízegyetemből,
216       X|              házból mindenki eltávozott már, akár meg lehetett volna
217       X|                 egyre a támadt hasadás, már kilátni rajta az éjszakába,
218       X|                 a vigasztalan távolból. Már egész a tetőig hasadt a
219       X| szerencsétlenekkel. A terhet le kellett már rakni az Új téren, addig
220       X|               ajánlkozának, hogy hazáig már majd ők is elszállítják.
221       X|              elszállítják. A szárazföld már oda nem volt messzebb húsz
222       X|                 volt.~ ~ ~ ~Talpon volt már minden ember, tele munkával
223       X|               kiáltanak hozzá; de amott már nem is kiáltanak, mert a
224       X|           vannak perceitek élni, ezekre már a halál tette kezét. Rajta,
225       X|            mindenkit. A csónak, a tutaj már túl van terhelve, senki
226       X|                   Éjfél után két órakor már minden utca meg van népesülve;
227       X|                Úgy, ni! Az egyik csónak már a falnak szorult. Azt a
228       X|             Bogozy a csónak orrán állva már egy ütést kapott a homlokán
229       X|              evezőlapáttal nekisújtott. Már két-három csáklyát döftek
230       X|                át kulcsait. A napszámos már a ház előtt van, midőn hátratekint,
231       X|               onnan kendőjével; szólani már nem bír, csak a kendőt lobogtatja.
232       X|          épületből mindenki megmenekült már, csak a legfelsőbb emeletben
233       X|              végig ne kacagjanak rajta. Már azt még a zseniális bárónak
234       X|               hajó árva menekvőkkel van már tele.~ ~– Ki lehet az? –
235       X|                opernguckert. Csak midőn már húsz ölnyire ért hozzájok
236       X|               Valóban nem. Régen járnak már önök az utcán?~ ~– Kezdet
237       X|                 az a kár, hogy én ennél már szebb jelenetet láttam Szentpétervárott,
238       X|        megdöbbenve.~ ~– Akárhová, a víz már nem mély. A csónakot majd
239       X|                 kísérve; oly tömve volt már menekülőkkel, hogy egész
240      XI|               mindenki, hogy ki volt.~ ~Már akkor, ahogy ezek történtek,
241      XI|                jólétét. Egy nagy eszmét már ajándékozott nekünk fölvirágzásával:~ ~„
242     XII|                 heverő emberei közől.~ ~Már erre csak kénytelen volt
243     XII|           Kőcserepy erősen üti a vasat; már nyomára jöttem az érdekeltségnek,
244     XII|              kezdett a derék úr, de azt már kitörölte, elégnek találva
245     XII|                 végezni, hogy nem írhat már többet, mert a papirosa
246     XII|             János úr ilyen idős korában már leányokat szöktetett el,
247     XII|            könyv; pedig az egyik kamasz már tizenegy esztendős, azért
248     XII|            rontotta.~ ~Azonban kikoptam már a papirosból, azért levelemet
249     XII|               kellemetlenségekhez pedig már hozzászoktatá magát Rudolf.~ ~
250     XII|               lánchordta kölyke; bizony már attól tartottam, hogy a
251     XII|                 kapok tőle levelet. Itt már, gondoltam, csak eszére
252     XII|     penicilusokat és gőzhajó-masinákat. Már ezentúl a magyar embernek
253     XII|               versben volt bolond, most már prózában az. Úgy teleszedte
254     XII|                vettem a dolgot, de most már látom, hogy komolyan fenyegetőzik.~ ~
255     XII|          Bálvány utcán, mert a lámpások már kialudtak, s az utca közepén
256     XII|               szóra. Erről a micsodáról már Széchenyit is hallottam
257    XIII|               visszahódítani! Minderről már csak a régieknek van fogalmuk;
258    XIII|                  s titkos örömmel látta már előre bal oldalra téve át
259    XIII|              vékony hang, mely előttünk már mint Maszlaczky úré nevezetes.~ ~
260    XIII|               csak egy szemernyit, most már több latot, egész fél fontig
261    XIII|            doktorom biztosított felőle, már három hetet kitöltöttem,
262    XIII|                 lenni, a jövő farsangon már táncolhatok. Még meg is
263    XIII|              belső idegeim napról napra már eddig is. Olyan könnyűséget
264    XIII|                teremtő erőnek sem lehet már kedve azt egészen újból
265    XIII|       gyógyszerekről ő gondoskodik.~ ~– Már az más. Azonban még inkább
266    XIII|                     Tovább, tovább, ezt már mind tudom.~ ~– Azt is tudja
267    XIII|                ugrálok, mint a hörcsök. Már évek előtt mondám kedves
268    XIII|                a szép kis Katinka pedig már régen el volna nála feledve,
269    XIII|                   Az említett egyéniség már több perc óta áll a spanyolfal
270    XIII|                  kérdé Maszlaczky úr, s már ekkor felállt a székéről.~ ~–
271    XIII|                 fel van pálinkázva.~ ~– Már az más – engedékenykedék
272    XIII|         Maszlaczky úr az ajtónál állott már, Mauz úr az ablaknál; a
273    XIII|                 Méregkeverő!”, és mikor már olyan messze elment Maszlaczky,
274    XIII|              elparasztosodó kor kezdett már akkor sétánynak nevezni,
275    XIII|                Mauz messziről nyújtotta már a kezét, Maszlaczky pedig
276    XIII|              temperamentumát, melyről ő már nem tehet, s azzal nagy
277     XIV|               grófnőt látni a színpadon már magában elég arra, hogy
278     XIV|              lehet. Ki emlékezett volna már rá, hogy évek előtt látta
279     XIV|                az utolsó darabok járták már, a páholyi közönség egy
280     XIV|               játszi gyermek volt, most már ékes hajadon. És ő nem ismert
281     XIV|            bemutatta magát; ismerték is már híréből; s azzal feledve
282     XIV|      képzeletében maga elé bírta hozni. Már nem is merné őt kicsikéjének
283     XIV|                     Óh, az a semmiházi, már bizonyosan megint leitta
284     XIV|                nagyon, mert az ő lábaik már nem olyan frissek, mint
285     XIV|          szállására hajtatott.~ ~Kovács már ekkor egy év óta Pesten
286     XIV|                 nincs többé apelláta. Ő már intra dominium van, bírván
287     XIV|               volna.~ ~Az ifjú Kárpáthy már szinte egy hétig ott tartózkodott
288     XIV|                 kísértet elől, meguntam már a hátrálást, szembe akarok
289     XIV|            hallotta védencének, ki most már saját házába költözött,
290     XIV|               pár rövid szóból állt:~ ~„Már pedzi!”~ ~Azt ugyan rögtön
291     XIV|               ki bízná rám a perét?~ ~– Már miért?~ ~– Mert attól félhetne,
292     XIV|             gondolhatta felőle; „Ugyan, már hogy tudja elkölteni?” Szegény
293     XIV|             pedig másutt is kopott volt már az atillája.~ ~– Ejnye,
294     XIV|               amice, nem foldathatná be már egyszer ezt a lyukat itt
295     XIV|          tekinte fel e szóra.~ ~– Ugyan már ki fütyülte be azt is?~ ~–
296     XIV|          céloztam. Hiszen régen ismerem már kedves barátomat; ismeri
297     XIV|               velem elégedve; elhiszi-e már, hogy nem akartam önt megbántani,
298     XIV|                szokás adni. Ejnye, csak már megszolgálhatnám ezt a nagy
299     XIV|                születnie, mert az atyja már öreg ember volt akkor.~ ~
300     XIV|         elrongyolva! Ha valaki álmodott már olyat, hogy édesanyját látta
301     XIV|               kinek kettős képét hordta már szívében – a régit és az
302     XIV|                homályos eszme borongott már szívében, de még nem tudott
303     XIV|              mindenütt épülőfélben volt már. Egész új utcák támadtak,
304     XIV|              utolsó házakat is elhagyta már; künn rendetlen, homokos,
305     XIV|                 maga is észrevevé, hogy már nagyon messze eltávozott
306     XIV|            fogok részt vehetni többé!~ ~Már ekkor meg volt érlelve lelkében
307      XV|             hiszem magamról, hogy nekem már van annyi eszem, amennyinél
308      XV|           Kovács – monda Zoltán, s most már a toll orrát kétfelé hasította –,
309      XV|                folytatá Zoltán, s ezzel már leült Kováccsal szemben,
310      XV|              titka ki volt találva.~ ~– Már ismerem azt – rebegé, nyitott
311      XV|               elmentében az ügyvéd.~ ~– Már megint „szegény fiú!” –
312     XVI|                 az engedélyt, a másikon már Pozsonyban volt Kovács,
313     XVI|             magát? Engemet úgyis elvisz már az ördög idestova. Nem várhat
314     XVI|          lélegzete elállt ez ajánlatra; már a kezét nyújtotta felé,
315     XVI|                William!~ ~Maszlaczky úr már a kesztyűit is húzta.~ ~–
316     XVI|                 a gondolat, hogy könnyű már őneki százezreket, milliókat,
317     XVI|               nagy búcsúvétel közben, s már az ajtó kilincsét tartá
318     XVI|               az izzadság verte. Örömei már elővonták, hogy röpüljön
319     XVI|                 venni, érezve, hogy itt már mégis a nyilvánosság és
320    XVII|           sokkal erősebb akarattal bírt már ekkor, mint hogy egyszer
321    XVII|            jönni a dolog; nagyságod, ha már lemond is uradalmairól,
322    XVII|             képpel nézett eléje. Tudták már, hogy a Kárpáthy-uradalom
323    XVII|              kezében tartott iratcsomót már messziről nyújtá feléje:~ ~–
324    XVII|                   szólt az öreg. – Most már semmi sem gátolja, hogy
325    XVII|               velök Kárpátfalváról.~ ~– Már engemet Zoltán úrfi nem
326   XVIII|              agarai pedig rég megtértek már az ő apáikhoz, csak egy
327   XVIII|                még belőlük, annak sincs már foga, s az is a tiszttartónál
328   XVIII|                 fog lenni. Vén cselédek már csak kulcsárnak valók, egészen
329   XVIII|            nyílni; a kandallók kimentek már a divatból, s micsoda festések
330   XVIII|             hitte, valami kasznár. Most már kedvében iparkodott járni;
331   XVIII|             kisebb-nagyobb pontossággal már a három órát is elverték
332   XVIII|         azonközben szinte négy óra lett már.~ ~– Ez a fatális Zoltán
333   XVIII|              egyszer sem jött ki. Mikor már hetedszer nem jött ki, akkor
334   XVIII|                 Hát miért nem ebédelünk már?~ ~– Hát legelőször is egyetlenegy
335   XVIII|              nincs, aki megmondja.~ ~Ez már aztán jó mulatság.~ ~Maszlaczky
336   XVIII|              ketten két évvel idősebbek már, mint midőn legutolszor
337   XVIII|               keresztül? Sok nap elmúlt már azóta, ugyebár? Miért nem
338   XVIII|                 én azt.~ ~– De főzött-e már teát?~ ~– No, de akármennyit.~ ~
339   XVIII|               szakácsnétól, hogy forr-e már a víz a teának.~ ~– Óh,
340   XVIII|                 a víz a teának.~ ~– Óh, már be is főztem régen.~ ~–
341   XVIII|               valóban oly halavány volt már, amilyenné a színpadok minden
342   XVIII|                 midőn az ő kocsija volt már csak az udvaron befogva,
343   XVIII|                 ő még ott maradt. Pedig már Vilma kisasszony is eltávozott
344   XVIII|     tanácsosnével?~ ~Vagy – talán nincs már szüksége az ő szolgálataira
345   XVIII|               nem jól értett engem.~ ~– Már megbocsásson, édes Maszlaczky,
346   XVIII|               Abellinót, kinek fél lába már a koporsóban, s nem engedi,
347   XVIII|                 Kárpáthy Zoltán.~ ~Késő már az idő; éjfél régen elmúlt,
348   XVIII|         biztosíthatá anyagi zavaroktól; már hónapok óta dolgozik rajta.
349   XVIII|                vagy merőben kicserélték már a véleményeiket, vagy egészen
350   XVIII|                 A kérdéses nap reggelén már korán elfoglalják a terem
351   XVIII|               hazafiúi kebléről, – hogy már háromnegyed ötre!” stb.
352   XVIII|               és szemlesütve.~ ~A tömeg már belejött a zajongásba, s
353   XVIII|                 hiszen lett erre lárma; már az utolsó szavait igazán
354   XVIII|             szinte hosszú legénnyé nőtt már fel, a másik pedig valami
355   XVIII|                  s a vér a fejében járt már, amidőn Dabroni kihívó tartással
356   XVIII|            szerteszakadt volna tőle, de már az övé megszokta, s dacára
357   XVIII|         kérdésre igent mondani; de most már nincsen nála, mert Maszlaczky
358   XVIII|           kortesek szoktak kikerülni. Ő már gyakorlott az efféle eljárásokban.
359   XVIII|        felékesítve.~ ~A megelőző estvén már tarka látványoknak volt
360   XVIII|                 utcaszegleten. Estefelé már oly muzsikálás és kurjongatás
361   XVIII|               volna benne. Tíz óra felé már egy kicsinyt verekedni is
362   XVIII|                nem hozták be a városba. Már az hagyományos dolog volt,
363   XVIII|          pontban három órakor hajnalban már mind talpon voltak, s végezve
364   XVIII|              elbámulva tapasztalá, hogy már akkor az udvar jobbik felét
365   XVIII|            szobáin keresztül jól lehete már hallani a légbolygató „éljent”,
366   XVIII|                  A megye előkelő rendei már ott voltak a főispán udvarlásán,
367   XVIII|           Ennélfogva természetesen, aki már a szavazás kezdetekor a
368   XVIII|              türelmetlen kezdett lenni; már tíz óra is elmúlt, ami falusi
369   XVIII|                felkapkodni.~ ~Késő volt már; Tarnaváry megleste, hogy
370   XVIII|                 dolog.~ ~Utolsó szavait már a gyűlésteremben mondá el
371   XVIII|             tarka tollasok belefáradtak már a kiabálásba, a vezetők
372   XVIII|                s több ízben megkísérlék már egyes csapatokkal amazok
373   XVIII|              támadóikat, egypár zászlót már el is vettek tőlök, s azoknak
374   XVIII|            dolgot, hanem látva, hogy ez már csakugyan nem mulatság,
375   XVIII|               Jött utána a harmadik; ez már valami nótáriusféle ember
376   XVIII|       Képzelhetni, hogy ezt a felvonást már nem nézték az ablakokból,
377   XVIII|                pompás, derék fiúk, most már részeg, ittas csapat. Pedig
378   XVIII|             dörömböző ellencsapatokkal. Már hiszen ismerik méltóságos
379   XVIII|                különböző úr foglalta el már ezt a vidéket, de nem fizetett
380   XVIII|              tagjait.~ ~Künn az utcákon már hallható volt a künnrekedt
381   XVIII|                tiporták; nem hallgatott már odabenn senki a szavazásra,
382      XX|                az egész országot, amire már csak mi vének emlékezünk.
383      XX|                 ismét vissza. Nem beteg már, de még rosszabbul van,
384      XX|                kisasszony nem fárad el. Már messze elhagyták Kárpátfalvát,
385      XX|                  A határból is kiértek, már kezdődik az a széles erdő,
386      XX|          magában a lovász. – Rég elmúlt már az ibolyák ideje, tüske
387      XX|                  az erdő tisztulni kezd már, a ritkáson keresztül meglátszanák
388      XX|                 a bokrok közől.~ ~Odább már nem mer menni. Egy kis pórleány
389      XX|             jöjj többet vissza, mert én már nem leszek itten.~ ~A kis
390      XX|               oda akarta neki nyújtani, már akkor leesett a földre,
391      XX|          mutattak.~ ~Egészen sötét volt már az erdőben, midőn Vilma
392      XX|               volna. Semerre sem látott már világosságot, mindenfelé
393      XX|           susognák neki, hogy ne menjen már odább…~ ~Az országúton hagyott
394      XX|              várta vissza kisasszonyát, már az alkonyat is leszállt,
395      XX|               az egyetlen lány? Éjszaka már! Lóra hirtelen minden cseléd!
396      XX|             kiáltozva.~ ~Késő éjfél van már, midőn egy szolga megtalálja
397     XXI|              összegyűlni, amaz általunk már bevezetett és Tarnaváry
398     XXI|               keresztül-kasul kergettek már egész Európában lovagias
399     XXI|                mit felelend nekik, arra már előre készen volt, fel is
400     XXI|                   Az kétségtelen. Hanem már én egyszer megelőztem. Mikor
401     XXI|              hitedet egy kissé meg kell már ingatni. Ha teneked tetszik
402     XXI|              akadjon valaki, ki egyszer már azt a hátadhoz verje. Reménylem,
403     XXI|          beszédet.~ ~Ebéd ideje is volt már, valóban észre lehetett
404     XXI|              hogy minek nevet, mikor ők már három nap óta kétségbe vannak
405     XXI|                 napra sem többé.~ ~– De már holnapig mégis el kell maradnotok –
406     XXI|                 mind a hárman.~ ~Rudolf már nem tudott szólni, csak
407     XXI|    visszaküldeni a gyilkosnak.~ ~Az idő már közel, sietni kell; még
408     XXI|                Eveline rögtön siet oda. Már akkor Vilma öltözködik;
409     XXI|                  egészen magánkívül van már, összevissza beszél, de
410     XXI|            játszani egymással.~ ~Miklós már ekkor tudta, hogy Rudolf
411     XXI|       hüvelyknél.~ ~A másik pillanatban már ismét helyén volt. Legkisebb
412     XXI|          sikerrel bírja meghiúsítani.~ ~Már egy lépést kénytelen volt
413     XXI|            ligetbe megérkezett. Segédei már vártak rá.~ ~Fél kilencig
414    XXII|            kérdé többször. – Nem láttam már régen.~ ~– Itt volt, gyermekem –
415    XXII|              halkan susogva:~ ~– Hiszen már úgyis vége van mindennek.~ ~
416    XXII|             talál tébolyodni!~ ~– Talán már nem – mondá az orvos.~ ~
417   XXIII|               bírta azt kitalálni. Most már az is világos volt a tanácsos
418   XXIII|               egyik szobából a másikba. Már bealkonyodott, s a közelgő
419   XXIII|            utána.~ ~De mégis… mintha ez már nem az égzengés volna. Ez
420   XXIII|                gyermeteg hangot ismerné már valahonnan; de nem tudott
421   XXIII|                mutatva.~ ~Katinka tudta már a tiszttartó által Vilma
422   XXIII|               meg bele.~ ~Katinka tudja már, mi fáj oly nagyon Vilmának,
423   XXIII|                 köszörülik a kardot? Én már hallom. Ott voltam, mikor
424   XXIII|            erre-arra, mintha nem tudnák már, hogy merre kerüljék ki
425   XXIII|                  aki nincsen többé, aki már azóta vár reám valahol. –
426   XXIII|    végrendeletet kell tennem. – Mert ez már nem ér semmit. – Osszátok
427   XXIII|                Hisz ön úgyis itthon van már.~ ~Zoltán csodálkozva tekintett
428   XXIII|             ember több, mint én. Hiszen már ez is azt mutatja, hogy
429   XXIII|                elindultam Szentirmáról, már akkor közelgett a zivatar.
430   XXIII|               Zoltán régen, készen volt már átöltözésével, midőn Katinka
431   XXIII|                partra hívhatja vissza a már két világ határán tétovázó
432   XXIII|          mindenki szeretett engem. Most már mindent tudok. Olyan jó
433   XXIII|          arcából félresimítva. – Hiszen már reggel is van. Úgy szeretném
434   XXIII|                 felé fordulhatott, mely már akkor világosodni kezdett.~ ~
435    XXIV|            halkan. – Az imént itt volt; már nincsen itt. Hol keressem
436    XXIV|           szétnéz, és magában susogja: „Már itt sincsen”.~ ~És így megy
437    XXIV|                a lépcső aljára értek, ő már kocsijában ült.~ ~Onnan
438    XXIV|              Ime, a rózsa kinyílt, és ő már halva van.~ ~A letört virágot
439     XXV|           egyszer történt meg rajta, de már százféle változatban tudják
440     XXV|            talált otthon. Talán ki volt már adva az arcképe minden kapusnak,
441     XXV|                pedig annak is alig volt már karimája, és hogy szokott
442     XXV|                  ahol őt eltűnni látta, már akkor a nemes báró nyakig
443     XXV|              zseniális ötlet volt tőle. Már hiába, kedves Maszlaczkym,
444     XXV|                németül volt írva. Mikor már azt hitte, hogy egyszer-egyszer
445     XXV|         kiköltözött az országból; ekkor már nem találhatott rá Maszlaczky
446  Vegszo|            hidegen, mert te boldog vagy már, akkor nemtelenül, szívtelenül
447  Vegszo|         eszköznek. Ez avult eszme, amit már a büntető törvények is kezdenek