Rész

  1      II|           gyámfia, a fiatal Kárpáthy Zoltán is ott lovagol a hintó mellett.
  2      II|               gyöngéden megsimogatva Zoltán sötét hajfürteit, mik természetes
  3      II|          hogy maga igen derék fiú.~ ~Zoltán azzal igazolja e dicséretet,
  4      II|            is nem ilyenek?”~ ~– Ejh, Zoltán, Zoltán! Hagyd ott már az
  5      II|           ilyenek?”~ ~– Ejh, Zoltán, Zoltán! Hagyd ott már az öreget,
  6      II|         rendkívül tetszik magának.~ ~Zoltán komoly arccal intett neki,
  7      II|              midőn nagyanyja megfogá Zoltán kezét, odalépett hozzá szelesen,
  8      II|            magadhoz való öregurat.~ ~Zoltán megcsókolá az öreg kezét,
  9      II|          ismerősökké tudtak lenni.~ ~Zoltán elpirult, midőn a még soha
 10      II|          ahogy életkorához illett.~ ~Zoltán alig tudott mit szólni a
 11      II|          kell neki!” – monda magában Zoltán, ki míg az andalgó Vilmát
 12      II|              tudott figyelni –, hogy Zoltán szemeit le nem veszi azon
 13      II|             Van még rajta több is.~ ~Zoltán gomblyukába fűzte a virágot,
 14      II|          nehéz volt neki.~ ~– Ugyan, Zoltán – kiálta türelmetlenül Katinka
 15      II|     édesítőül mondá: – Ugyan, kedves Zoltán, légy olyan jó, hintázz
 16      II|          mily bizalmasan dűl Katinka Zoltán vállára a kiszállás közben,
 17      II|        hiszen rokonom…~ ~Látva, hogy Zoltán utánuk siet, hirtelen eltűntek
 18      II|           eltűntek a verandába. Mire Zoltán az előszobába ért, már akkor
 19      II|             ahol senkit se lásson.~ ~Zoltán egyszerre örvendve lépett
 20      II|             ugye? Én vagyok Kárpáthy Zoltán. Nem emlékezik rám?~ ~A
 21      II|               Csodálkozhatnánk, hogy Zoltán egyszerre ily fecsegő lett.
 22      II|         sokszor látogatni – folytatá Zoltán –, gyámatyám nagyon szereti
 23      II|            meglátni emberek előtt.~ ~Zoltán valóban örült, hogy ez ifjút,
 24      II|              gyökér ágya mély seb.~ ~Zoltán széttekintett az inasok
 25      II|          saját házánál találta volna Zoltán hajdani ismerősét, bizonyosan
 26      II|      Köszönöm, visszaviheted – monda Zoltán, s mellénye zsebéből egy
 27      II|             vele oly elvető modorban Zoltán, ki különben maga volt a
 28      II|       köszönhetni a főispán úrnak.~ ~Zoltán keble úgy emelkedett e szavaknál;
 29      II|        Bocsánatot kérek – szól közbe Zoltán szerényen –, én voltam oly
 30      II|             alkalmazott jurátusra.~ ~Zoltán meglátta közöttük lovászát,
 31      II|        paripát és saját vezetékét, s Zoltán maga segíté felülni az ifjút,
 32      II|              haragos tekintetével.~ ~Zoltán jól szívére köté lovászának,
 33      II|             főrangú ifjúnak.~ ~Midőn Zoltán a terembe ért; már vége
 34      II|           támadt.~ ~– Szép dolog ez, Zoltán, az egész tánc alatt elmaradni.~ ~–
 35      II|        felkérnünk? – kérdé Vilma, és Zoltán igen megzavarodott, midőn
 36      II|      bántottam meg?”~ ~– De valóban, Zoltán barátom – szólt közbe Emánuel
 37      II|                Sz – sz! – hangoztatá Zoltán, ki jól tudta, hogy e derék
 38      II|             szebbet is, jobbat is.~ ~Zoltán megköszönte a szívességet.~ ~–
 39      II|           hintó a teraszra járatott, Zoltán segíté felülni gyámanyját
 40      II|             nem tudta gondolni, hogy Zoltán miért duzzog. Tán csak mutatni
 41      II|         másikat; s elkérte azt, mely Zoltán gomblyukába volt fűzve,
 42      II|     fecsegéssel az egész társaságot, Zoltán pedig olyan jóízűen kacagott
 43     III|            alpörös személy, Kárpáthy Zoltán sem tud felőle, gyámnoka
 44     III|    bebizonyítani, miszerint Kárpáthy Zoltán nem lehet Kárpáthy János
 45     III|     kötekedve, hogy az ifjú Kárpáthy Zoltán arca mennyire hasonlít Rudolf
 46     III|  kérlelhetlenül egzekválja.~ ~– Ez a Zoltán úrfi jelenleg mintegy tizenhárom
 47     III|             viszonyban is állt volna Zoltán anyjával, és így semmi megróni
 48     III|         tartozik a dologra. Kárpáthy Zoltán bizonyosan ábrándozott már
 49       V|         melyben informálni kívánt. – Zoltán úrfi aligha el nem veszti
 50      VI|            kis Kárpáthyval. Ilyenkor Zoltán mindig a gyengék vezére
 51      VI|            nagy adó alá voltak vetve Zoltán úrfi által kiszolgáltatandó
 52     VII|                    VII. Az örömnap~ ~Zoltán születésnapja volt. E napot
 53     VII|         Kárpátfalván vagy Madarason, Zoltán jószágán szokta megülni.
 54     VII|          milyen vidám dolog volt az. Zoltán az ölébe kapta, és összevissza
 55     VII|          mohos követ ábrázolt, amire Zoltán neve volt írva, gyászfüzek
 56     VII|     gyászfüzek árnyékolták azt be.~ ~Zoltán enyelegve fordult a lyánkához.~ ~–
 57     VII|           nevetett rá. Hogy is lehet Zoltán oly bohó? Hisz őnekik nem
 58     VII|              becses ajándékot kapott Zoltán születésnapjára. Egy statisztikai
 59     VII|            célokra mennyivel több?~ ~Zoltán fel bírta fogni az ezen
 60     VII|              rózsa színéhez.~ ~Végre Zoltán nem állhatá a nyugtalanságot;
 61     VII|            volna, elébb megjöendett. Zoltán nem állhatá meg, hogy legalább
 62     VII|              várhattak reá sokáig.~ ~Zoltán és Katinka százszor is lementek
 63     VII|              a lyánka ölébe hullott, Zoltán felvette azt onnan.~ ~–
 64     VII|            mint egy hulló gyémánt.~ ~Zoltán minden erejét összeszedé,
 65     VII|            bújtak jó anyjok keblére; Zoltán elővette a legnagyobb fiút,
 66     VII|             követelte, hogy vigye őt Zoltán bácsihoz, hogy azt is megcsókolhassa,
 67     VII|      borzasztó időben! – kiáltja fel Zoltán aggodalmasan, s remegve
 68     VII|             cselédségen kívül, midőn Zoltán lovára veté magát, s eltávozott.~ ~
 69    VIII|              cseléd ezeket elmondta, Zoltán sietve haladt fel a lépcsőkön,
 70    VIII|           semmi sem történt volna.~ ~Zoltán szinte le volt hűtve e tekintet
 71    VIII|         szertartás volna közöttük.~ ~Zoltán figyelmesen nézte gyámatyja
 72    VIII|             száraz hangon monda:~ ~– Zoltán barátom, foglaljon helyet!~ ~
 73    VIII|            szokott.~ ~– Igen, kedves Zoltán, míg ön gyermek volt; de
 74    VIII|   tizennegyedik születési évnapja.~ ~Zoltán felsóhajtott. Máskor nem
 75    VIII|  átalakuláson kell keresztülmenni.~ ~Zoltán zúgni érzé maga körül a
 76    VIII|              keresztülvergődtetni.~ ~Zoltán halavány lett, mint a fal.
 77    VIII|              szólt hozzá szárazon.~ ~Zoltán szót fogadott, és leült.~ ~
 78    VIII|             elég komoly arra, kedves Zoltán, hogy tökéletesen megértse,
 79    VIII|           azt meg lehet érdemelni.~ ~Zoltán egy szót bátorkodott mondani:~ ~–
 80    VIII|         felelni.~ ~– Nem maradok az, Zoltán. Ily messziről nem viselhetnék
 81    VIII|            önnek jövendő gyámnoka.~ ~Zoltán egész arcán, még összeszorított
 82    VIII|        Pesten fog lakni; hanem, édes Zoltán: Tarnaváry úr nagyon szigorú
 83    VIII|            szabad Rudolfnak Kárpáthy Zoltán gyámjául maradni.~ ~– Tehát
 84    VIII|         fogott Rudolf, hogy írjon.~ ~Zoltán csak várta egy ideig, ha
 85    VIII|         nyugodt férfi az, aki sír.~ ~Zoltán egy perc alatt visszafordult,
 86    VIII|            neki:~ ~– Emlékezzél reá, Zoltán, hogy láttál engem sírni,
 87    VIII|            ne mondd senkinek soha!~ ~Zoltán annyi édeset talált az elébbi
 88    VIII|                   Senki, senki, édes Zoltán, te szeress minket, szeresd
 89    VIII|            azt te meg fogod tenni.~ ~Zoltán szótlanul inte igent.~ ~–
 90    VIII|       lepattan, és nagy hangot ad.~ ~Zoltán gyermeki áhítattal hallgatá
 91    VIII|           iránti kegyelettel. Nemde, Zoltán?~ ~A fiú némán inte igent.
 92    VIII|               Jól van, igen jól van. Zoltán úrfi már megnőtt, naggyá
 93    VIII|     csapásaira gyorsan omlott a fal; Zoltán és a vén Pál csak a téglákat
 94    VIII|          magától.~ ~– Ez azon terem, Zoltán – suttogá Rudolf, a gyermek
 95    VIII|            kép a megszólalásig hű.~ ~Zoltán odasiet az arckép elé, s
 96    VIII|            mit gondoltál felőlem”!~ ~Zoltán még mindig azon helyzetben
 97    VIII|          kezekbe jutott volna, talán Zoltán elleneiébe! Hogy tudnának
 98    VIII|          vonultak volna rajta végig. Zoltán megrezzenve simul Rudolf
 99    VIII|            az utolsó kulcsnyikorgás. Zoltán eltávoztában megcsókolja
100      IX|         előtt oly közönyösen beszélt Zoltán elutazásáról, mint egy igen
101      IX|             tudá meg Rudolf családja Zoltán közeli elutazását, s a gyermeknek
102      IX|       árulják.~ ~– Gyorsan, gyorsan, Zoltán! – súgja Rudolf. – Majd
103      IX|           oly szívvel és fővel, mint Zoltán, hidd el, jó iskola az.~ ~–
104      IX|           előre elküldé Tarnaváryhoz Zoltán egykori nevelőjét azon tudósítással
105      IX|           esős reggelen érkezett meg Zoltán nevelőjével, ki őt Tiszafüreden
106      IX|         Tarnaváry septemvir lakik.~ ~Zoltán megköszönte neki ez elmésen
107      IX|          lelkén, ilyen ez és amaz!~ ~Zoltán csak bámulva állt ott az
108      IX|            egyet villantva szemeivel Zoltán felé, mintha intene neki,
109      IX|         Kovácsot mindjárt megismerte Zoltán a többi közől, de az háttal
110      IX|            nem lehet majd vakarni.~ ~Zoltán azonban úgy járt, mint aki
111      IX|         kifejezések erősek voltak.~ ~Zoltán kétkedve nézett vezetőjére.~ ~–
112      IX|            menjünk most be – suttogá Zoltán Kovácshoz, elborzadva ettől
113      IX|           szoknyáját legázolhassa.~ ~Zoltán a falhoz lapult előttük,
114      IX|           nyögéseire.~ ~– Óh, kedves Zoltán – nyögé Karolina, megpillantva
115      IX|            ízletes ebéd várt reájok. Zoltán megismerkedék a két legnagyobb
116      IX| csöngettyűhúzó aranyos fogóval. Arra Zoltán neve volt hímezve.~ ~És
117       X|              ő maga úgy rettegett, s Zoltán csak azóta kezdett kegyence
118       X|             nem találni.~ ~– Hol van Zoltán? Hadd mondjam el neki! –
119       X|               méltóságos úr, hol van Zoltán barátom?~ ~– Tudja a hét
120       X|               Én nem strázsálom a te Zoltán barátodat.~ ~– De valóban,
121       X|                De valóban, hol lehet Zoltán? – aggódék maga a háziasszonyság
122       X|              pitvarnok jelenté, hogy Zoltán úrfi éppen e percben érkezett
123       X|              Öt perc múlva megjelent Zoltán.~ ~Elragadó szép volt a
124       X|              áll.~ ~– Ej, ej, kedves Zoltán, ön ily soká elmarad. Ön
125       X|        fillérig mindenét kihányta.~ ~Zoltán reánézett nagy érzékeny
126       X|     lefegyverzé a septemvirt. Megüté Zoltán vállát:~ ~– Igazán mondtad!
127       X|                 De nem addig van az, Zoltán barátom! – kiálta közbe.
128       X|            mit beszélni róla – szólt Zoltán, restellve a válaszadást,
129       X|          fogta.~ ~– Nos, mi volt az, Zoltán? Nekem tudnom kell, hogy
130       X| tulajdonképpen mi jogon merészkedett Zoltán úrfi minden gyámnoki beleegyezés
131       X|            csipkés batisztkendőjével Zoltán homlokát, s anyai gondossággal
132       X|        írótárcáját, menten feljegyzé Zoltán mondásait, hihetőleg a club
133       X|            tovább! Ne mondja tovább, Zoltán, mert mindjárt rosszul leszek! –
134       X|              parton? – kérdé viszont Zoltán, elégtételt véve a báró
135       X|             tettem volna meg – szólt Zoltán büszkén –, mert itt ezrek
136       X|           hogy mit cselekedett volna Zoltán megmentésére, utóbb is neki
137       X|          alatt történt – felelt neki Zoltán. – Egyébiránt az messze
138       X|            keresztülérzett a gúny.~ ~Zoltán szilárdul állta ki a tanácsos
139       X|         nélkül is megtettek volna.~ ~Zoltán tudósítása elűzé a kedélyek
140       X|           tehát mégis igazat mondott Zoltán, tehát csakugyan megfordult
141       X|           rémült társaság előtt állt Zoltán.~ ~Egyedül őneki volt szíve
142       X|             magasra hágna is – monda Zoltán siettében az udvaron jajveszékelőknek,
143       X|         tagadni, csak az apát nem.~ ~Zoltán alig segíté hintajába a
144       X|       szüntelen nézett ki a hintóból Zoltán után, néha-néha megpillantva
145       X|         szólalt meg a hintó mellett. Zoltán érkezett vissza lóháton,
146       X|             e hírre.~ ~Alig mondá el Zoltán szavait, midőn a kocsis,
147       X|           elveszni gyermeke miatt.~ ~Zoltán odahajolt, s megnyugtató
148       X|    visszafelé vágtatott a hintó, míg Zoltán egyikén azon mellékutcáknak,
149       X|        fenekét érni.~ ~ ~ ~Hova lett Zoltán?~ ~Ha tudná Kovács és fiatal
150       X|        jobban gyengült, roskadozott; Zoltán lehajolt a kedvenc állat
151       X|              kapta félre fejét, hogy Zoltán csaknem kiesett a nyeregből;
152       X|            hogy a hullámot túlcsapta Zoltán fején. A rémjelenetet nem
153       X|          járhatlanná tette az utcát. Zoltán kénytelen volt lova ösztönére
154       X|            törnie. Mindamellett érzé Zoltán, hogy a ló ereje végfogyatékán
155       X|    megmenekülhetne lovagja nélkül.~ ~Zoltán tudta, hogy itt úszással
156       X|             lépcső állt ki a vízből. Zoltán itt leszökött lováról a
157       X|         együtt, amíg bennem tart.”~ ~Zoltán lehajolt hozzá, ölébe vette
158       X|           kinyújtá kezét a vízből.~ ~Zoltán egészen kiemelte őt onnan,
159       X|              fény kezdett derengeni. Zoltán azt is csak képzete játékai
160       X|          ellenébe, vész haragjába.~ ~Zoltán szótlanul bámulta a szemközt
161       X|           szerelme hangzott abban.~ ~Zoltán még most sem felelt volna;
162       X|              feleltek? Ki van itt?~ ~Zoltán csak most kezde föleszmélni.
163       X|           megismeré a gyermeket.~ ~– Zoltán! Te itt vagy? Hogy jössz
164       X|         segítségökkel kedveskedni.~ ~Zoltán keserűen felelt:~ ~– Báró
165       X|             értett a kretén alatt?~ ~Zoltán csodálkozva szemlélte e
166       X|             gordonhangján az ifjúra. Zoltán megköszönte neki, mert ezáltal
167       X|              kulacsból, ha mondom!~ ~Zoltán engedelmeskedett. A szerémi
168       X|             leány! – sóhajta magában Zoltán –, hogy félhet most oly
169       X|        elkezdett fordulni a tutaj, s Zoltán örömmel tapasztalá, hogy
170       X|  nekitámasztának az ablaknak, melyen Zoltán ifjú erejének heves gyorsaságával
171       X|               előtte állt – Kárpáthy Zoltán.~ ~Vilma nem reszketett
172       X|         félelmet – annyi gyönyört.~ ~Zoltán egy pillanat alatt észrevette
173       X|         önnek nem volt lehetetlen.~ ~Zoltán türelmetlen kezdett lenni.~ ~–
174       X|             maradna utoljára. Kérem. Zoltán szót fogadott, ölébe vette
175       X|           előtt nem volt titok, hogy Zoltán ellen valami nagy, valami
176       X|        szülői tartják kezökben, hogy Zoltán egykor minden vagyonát el
177       X|          tudnák, mit cselekesznek?~ ~Zoltán sietve tért vissza a szobába.
178       X|             betegnek kellett lennie. Zoltán sürgette, hogy nyújtsa kezét,
179       X|              megbocsásson ön – szólt Zoltán –, nincs más mód, mint hogy
180       X|       percben megeredtek könnyei, és Zoltán érzé, mint hullanak arcára
181       X|            Amint az ablakban voltak, Zoltán egyik lábát a hágcsó legfelső
182       X|            ezt súgta fülébe:~ ~– Óh, Zoltán, hajítson ön engemet le
183       X|           nagy költözködés idején.~ ~Zoltán aggodalmasan keresé szemeivel
184       X|           miatt felelni. Szerencsére Zoltán felismerte közöttük Tarnaváry
185       X|           kisasszony! – kiálta rájok Zoltán.~ ~Azok nem tudtak közel
186       X|              víz csak csípőig ért.~ ~Zoltán látva, hogy itt úgyis elég
187     XII|           így is sok talányos maradt Zoltán minden előkészület nélküli
188     XII|              volt szabad tudni, hogy Zoltán nem levelez Szentirmára.~ ~
189     XII|           Szentirmay, melyben leírja Zoltán magaviseletét a vész napjaiban.
190     XII|              ott lett volna közöttük Zoltán!~ ~Ezen levél vétele után
191     XII|     cessziója van attól a bolondtól. Zoltán az árvíz alkalmával a haláltól
192     XII|         ebből annyit megtudott, hogy Zoltán a nagyvilágot járja, egy
193     XII|       gyöngédebb kezelése, ahol csak Zoltán neve előfordul, bizonyítja
194     XII|            neki, és írásba tegyem.~ ~Zoltán fráter Németországban időzik,
195     XII|         pokollá változtat ellened és Zoltán ellen. Én csak azon csodálkozom,
196     XII|            Ki nem jövök a csodákból. Zoltán egyik bolondból a másikba
197     XII|           ahogy pofon találtam vágni Zoltán helyett; mindjárt stafétát
198     XII|          emberek egészen kicsavarták Zoltán eszét a helyéből. Még egy
199     XII|        lehetne neki bizonyítni, hogy Zoltán nem az apja fia.~ ~Legutóbbi
200     XII|         csoport költemény is, amiket Zoltán úrfi franciából fordított
201     XII|            ember, mert azt írja róla Zoltán, hogy be is volt csukva.
202     XII|       főispán, hanem posztót szővsz; Zoltán, amint hazajön, rögtön állít
203     XII|              világ lesz itt, mihelyt Zoltán megjön.~ ~Amik eddig történtek
204     XII|    omladékkőnek. Szerettem volna, ha Zoltán fráter ott ült volna mellettem,
205    XIII|              éves ifjú volt Kárpáthy Zoltán. Saját kívánatára a környék
206    XIII|          kedves – miszerint Kárpáthy Zoltán e napokban nagykorúsági
207    XIII|     kívánatos, mint kedves nagyságod Zoltán öccsének szívbeli nemessége,
208    XIII|             s mit akart neki mondani Zoltán felől.~ ~Másnap összetalálkozott
209     XIV|            szólítá meg az ifjút:~ ~– Zoltán! Jó estét, Zoltán!…~ ~Az
210     XIV|         ifjút:~ ~– Zoltán! Jó estét, Zoltán!…~ ~Az ifjú az egész paradicsomot
211     XIV|       feladat.~ ~Dehogy gondolt arra Zoltán. Odarohant; röviden bemutatta
212     XIV|            pillanatokban alig talált Zoltán öröme szavakat. Nem győzött
213     XIV|        laknak. A kárhozatos akadályt Zoltán és Rudolf között ők sem
214     XIV|          között ők sem ismerheték.~ ~Zoltán sietett e reményt a magáévá
215     XIV|               holdvilág van, s aztán Zoltán lesz olyan jó, hogy elkíséri
216     XIV|              delnőnek.~ ~– Köszönöm, Zoltán – szólt az mosolyogva –,
217     XIV|       neheztelni kellett volna, hogy Zoltán őket nem sietett felkeresni,
218     XIV|         találni fog ő száz mentséget Zoltán számára, mikkel oly tisztára
219     XIV|              ellen is tudja védni.~ ~Zoltán gyönyörködve függött szemeivel
220     XIV|     Szenczyék inasa adott át neki.~ ~Zoltán Szentirmay írását ismerte
221     XIV|            se törte volna.~ ~„Kedves Zoltán, ön feledni látszik, amit
222     XIV|              e rendkívüli pert, mely Zoltán ellen foly, egyikére régi
223     XIV|              csüggeni.~ ~Még mielőtt Zoltán megérkezett volna, hazahívatá
224     XIV|          volna, hazahívatá Kovácsot. Zoltán csak két hónappal későbben
225     XIV|            még külföldön hagyott el. Zoltán mondá neki, hogy az ő szállásán
226     XIV|             zavarodottnak látszék.~ ~Zoltán úgy tett mindig, mintha
227     XIV|         asztal alá hullott belőle.~ ~Zoltán nagy készséggel sietett
228     XIV|               s én felvettem – szólt Zoltán nevetve, de e nevetés alatt
229     XIV|            fér! – felelt meg e szóra Zoltán, s bontani kezdé a pörcsomagot.~ ~
230     XIV|         folyt a vitatkozás, de amint Zoltán a per kötőlékét feloldá,
231     XIV|     összetéve előtte:~ ~– Óh, kedves Zoltán! Ne nézzen azokba az átkos
232     XIV|        halálos, gyilkos ellensége.~ ~Zoltán e szavak alatt mindig görcsösebben
233     XIV|           lakik a kísértet! – kiálta Zoltán, s kezével a perre ütött,
234     XIV|     gyönyörrel van tárva ön előtt.~ ~Zoltán komoly, nyugodt arccal állt
235     XIV|            felbontani az iratokat!~ ~Zoltán e szókra összeköté a percsomagot,
236     XIV|               sem ő, sem felesége.~ ~Zoltán szót fogadni látszott a
237     XIV|         volna; úgyis jól tudta, hogy Zoltán nem engedi magát visszautasíttatni,
238     XIV|             a Városligetben sétálva, Zoltán megpillantott egy nagy bajusszal
239     XIV|     evegetett csöndes kényelemmel.~ ~Zoltán megismeré az öreg Bogozyt,
240     XIV|            állapotban van? – kérdezé Zoltán részvéttel.~ ~– Az a bajom,
241     XIV|            véleményt az övé mellett. Zoltán úgy hazudott, mintha tanították
242     XIV|              leírom abból tisztán.~ ~Zoltán alig bírta rejtve tartani
243     XIV|             apródonként kikéregetné. Zoltán felkapott lovára, s otthagyta
244     XIV|             hívom úrfinak.~ ~– Tehát Zoltán? Mi köze önnek Zoltánhoz?
245     XIV|         lármát fog ütni, ha Kárpáthy Zoltán a rejtett okiratokkal megismerkedik,
246     XIV|           ezt súgta Bogozy egy napon Zoltán fülébe, kivel az utcán találkozott.~ ~
247     XIV|             Hóna alatt volt a per.~ ~Zoltán minden vérét fejébe érzé
248     XIV|           írni fel a hármas címet.~ ~Zoltán úgy érzé, mintha nem az
249     XIV|              állítása valóságáról.~ ~Zoltán inte neki, hogy hagyja abban.
250     XIV|        Bogozy, de miután látta, hogy Zoltán semmit sem felel, csak egyre
251     XIV|              az ajtón, anélkül, hogy Zoltán észrevette volna, mikor
252     XIV|            elő, akik benne laknak.~ ~Zoltán felbontotta a pört.~ ~Kertre
253     XIV|              a keresetlevél Kárpáthy Zoltán ellen.~ ~A kelet (dátum)
254     XIV|           dátum) mutatta, hogy akkor Zoltán még csak egyéves volt, midőn
255     XIV|          értette a talányt. Valóban, Zoltán tizenhat éves volt, és még
256     XIV|           végigcsorognak az arcon.~ ~Zoltán arra ébredt fel, hogy erősen
257     XIV|            mérgét az első álom után. Zoltán úgy érzi, hogy most nem
258     XIV|          mélyen aludtak fekhelyökön. Zoltán elhaladt mellettök, anélkül,
259     XIV|        hivatkozott tanú Mayerné, kit Zoltán e percig névről említtetni
260     XIV|  lélekrázkódások annyira elfáraszták Zoltán kedélyét, hogy néhány pillanatra
261     XIV|      paripáját.~ ~– Nem kell – monda Zoltán –, gyalog akarok kimenni.~ ~–
262     XIV|            szokni – szólt odavetőleg Zoltán –, s azután, mintha még
263     XIV|              kellene még ahhoz!~ ~És Zoltán szemeiből kicsordult a könny
264      XV|             jókor reggel volt, midőn Zoltán andalgásából hazatért; pitvarnokát
265      XV|              sokáig váratott magára, Zoltán még mindig gondolataiban
266      XV|          gyöngeségemet – kezdé újból Zoltán, egy felkapott tollal mindenféle
267      XV|          belőle.~ ~– Például – monda Zoltán, s a kezébe vett tollat
268      XV|             kedves jó Kovács – monda Zoltán, s most már a toll orrát
269      XV|           kivitelbe hozni – folytatá Zoltán, s ezzel már leült Kováccsal
270      XV|               az nagyon sok! – szólt Zoltán felugorva, s lecsapta a
271      XV|         perét…~ ~E szóknál vége volt Zoltán erőltetett szerepének; lerogyott
272      XV|           panasszal.~ ~– Elhiszem.~ ~Zoltán letörlé könnyeit, s nagyot
273      XV|                  Mitől? – kérdé tőle Zoltán csodálkozva.~ ~– Attól,
274      XV|          hogy ön ezt óhajtja, kedves Zoltán; megbocsát, hogy így nevezem
275      XV|           ellenségeimnek.~ ~– Kedves Zoltán! Most hagyjuk el egy kis
276      XV|            minőség mondatja velem.~ ~Zoltán az ügyvéd karjába ölté kezét,
277      XV|              szenvedésért! – sóhajta Zoltán, halavány arcát megtörülve
278      XV|          utóbbit vonni a kérdésbe.~ ~Zoltán kezdett nem figyelni arra,
279      XV|               és kinyugodja magát.~ ~Zoltán feltekintett rá, nagy, könnyben
280      XV|               és pihenje ki magát.~ ~Zoltán csak mindenre a fejét csóválta;
281      XV|              más gazdát uralni; mert Zoltán nem lesz többé gazdag; a
282     XVI|        mellett oly egyéniséget, mint Zoltán, örömest látott mindenki
283     XVI|       gondnok, Tarnaváry is helyeslé Zoltán felszabadíttatását a gyámsága
284     XVI|  felelősségtől.~ ~Amely nap megkapta Zoltán az engedélyt, a másikon
285     XVI|          erősen gyanított, miszerint Zoltán csak azért folyamodott nagykorúsági
286     XVI|              ágyhoz, mosolyogva.~ ~– Zoltán ügyvédje Pozsonyba érkezett,
287     XVI|             hárman.~ ~Jól sejtették. Zoltán ügyvéde volt az érkező.~ ~
288     XVI|   kiegyenlíteni.~ ~– Miután Kárpáthy Zoltán úr őnagysága nagykorúsági
289     XVI|            vagy önnek, vagy Kárpáthy Zoltán bárónak, hogy az általam
290    XVII|          előbb meg találjon halni.~ ~Zoltán ezalatt lement Kárpátfalvára.
291    XVII|        Magasztos volt a gondolat, de Zoltán sokkal erősebb akarattal
292    XVII|        megaláztatástól megőrizzék.~ ~Zoltán egy rettenetes álomból ébredt
293    XVII|           kell építeni a jövendőt…~ ~Zoltán kifizetteté a jószágain
294    XVII|             a Kárpáthy-uradalom a jó Zoltán úrfi kezéről egy idegen,
295    XVII|              s elkelt a meleg szoba. Zoltán elfáradtan ült egy karszékben,
296    XVII|          föleleveníté mind a kettőt, Zoltán eléje ment, míg az a kezében
297    XVII|            irat közötte van? – kérdé Zoltán, midőn a pert remegő kezeibe
298    XVII|          levéltárból kitöröltetni.~ ~Zoltán dobogó szívvel fogá a csomagot,
299    XVII|     mindhárman.~ ~– Nincsen többé!~ ~Zoltán örömtől ragyogó arccal fordult
300    XVII|         örülni fognának, ha Kárpáthy Zoltán ismét családjok tagjává
301    XVII|            duplán is alá volt húzva) Zoltán számára tizenkétezer forint
302    XVII|   legszívélyesebb pártfogását stb…~ ~Zoltán egészen elpirult, midőn
303    XVII|         volna, s jólesett neki, hogy Zoltán nem is mondta ki az ellenkezőt.~ ~
304    XVII|           még hajnal előtt elhagyták Zoltán és az ügyvéd Kárpátfalvát.
305    XVII|    Cselédjeitől még este elbúcsúzott Zoltán; a pitvarnok is megtudta,
306    XVII|         hívták őt „szegény fiú”-nak. Zoltán tudtára adá, hogy ezentúl
307    XVII|             megboldogult úr lovásza. Zoltán kérte őket, hogy maradjanak
308    XVII|              az Isten minél elébb!~ ~Zoltán eltávozott Kárpátfalváról,
309    XVII|              annak ajtaját kinyitni. Zoltán nem tudta, mit mondjon neki.
310    XVII|      Kárpátfalváról.~ ~– Már engemet Zoltán úrfi nem hagyhat el magától,
311   XVIII|          reggel kihajtatott Kárpáthy Zoltán ősi kastélyából, délben
312   XVIII|              fog itt ezután lenni!~ ~Zoltán egykori cselédei mind próbált,
313   XVIII|           szobákhoz, melyek Kárpáthy Zoltán úr által kivétettek, mint
314   XVIII|           lett már.~ ~– Ez a fatális Zoltán ifjú angolosan szokott ebédelni,
315   XVIII|            hogy kiszúrta azt a derék Zoltán úrfit ebből a jószágból.
316   XVIII|  fáradságának, hanem inkább Kárpáthy Zoltán atyafiságos érzelmének.
317   XVIII|       íróasztala mellett ül Kárpáthy Zoltán.~ ~Késő már az idő; éjfél
318   XVIII|            új tünemény volt Kárpáthy Zoltán.~ ~Költői vagy politikai
319   XVIII|             élete a másikét szüli.~ ~Zoltán rövid időn a legkedvezőbb
320   XVIII|               nyolcat mulatságra.”~ ~Zoltán mosolyogva viszonza:~ ~–
321   XVIII|             szólítja meg:~ ~– Kedves Zoltán…~ ~E hangra magánkívül szökik
322   XVIII|        sohasem eresztünk el többé.~ ~Zoltán kérdőleg tekinte Rudolfra.
323   XVIII|          szabad tőlünk megszöknöd.~ ~Zoltán még mindig nem bírt felelni.~ ~
324   XVIII|      tartozol örökké. Elfogadod-e?~ ~Zoltán a legunalmasabb, a legostobább
325   XVIII|         tisztel, becsül, és Kárpáthy Zoltán, kit a közvélemény kegyencei
326   XVIII|         kiáltani:~ ~– Éljen Kárpáthy Zoltán!~ ~A másik megjegyzett alak
327   XVIII|        szükség van rá, hogy Kárpáthy Zoltán felálljon.~ ~Amint az ifjú
328   XVIII|           belejött a zajongásba, s a Zoltán után felállt báró Berzynek
329   XVIII|           család gyűlöltje, Kárpáthy Zoltán felől, s ha kifogyott belőlök,
330   XVIII|            párthíveik között; amidőn Zoltán a választók vállaira emelkedve,
331   XVIII|              használták fel Kárpáthy Zoltán megrontására, mert ha én
332   XVIII|             Bogozyhoz, kit Rudolf és Zoltán meg akartak gátolni e merényletben,
333   XVIII|       meggyilkolják odakünn! – szólt Zoltán, átölelve Bogozyt, s remegve
334     XIX|             másnap reggel jelent meg Zoltán egyedül a megyegyűlésen,
335     XIX|          bizonyosan mondhatjuk, hogy Zoltán e váratlan lemondással legalább
336      XX|              hogy akiről szó van, az Zoltán.~ ~A férj bizalmasan beszélt
337      XX|             emberrel összehozhatják. Zoltán oly büszke, oly heves; egy
338      XX|             sorokat jegyezte fel:~ ~„Zoltán ellen irtózatos terv van
339     XXI|          hozta, hogy Szentirmay után Zoltán íratta fel magát a szónokok
340     XXI|            aszerint mondjon.~ ~Midőn Zoltán helyét visszafoglalá, midőn
341     XXI|             ember, mint halványul el Zoltán, mint kel föl helyéből oly
342     XXI|          uralkodni.~ ~Jól tudá, hogy Zoltán miért távozott el; előre
343     XXI|      látogató jelent meg Dabroninál. Zoltán küldöttei voltak.~ ~Egy
344     XXI|                Ki hamarább odaér”?~ ~Zoltán elébb nyitotta ki az ajtót,
345     XXI|      ellenkezett, hogy ő itthon van; Zoltán azt állítá, hogy ő is itthon
346     XXI|        megijedtek.~ ~Azzal megragadá Zoltán kezét, s vidám arccal vitte
347     XXI|             bohók vagytok ti. Nesze, Zoltán, olvasd!~ ~Zoltán is elolvasá
348     XXI|             Nesze, Zoltán, olvasd!~ ~Zoltán is elolvasá az iratot, és
349     XXI|         vígan tréfálózva, enyelegve. Zoltán ma kifogyhatlan volt az
350     XXI|           nyugalomra volt szükségök. Zoltán magára vállalta, hogy őket
351     XXI|                  Hét órakor? – monda Zoltán meggondolkozva. – Eljöhetek.~ ~–
352     XXI|              megcsókolva, megszorítá Zoltán kezét is, és amidőn ilyen
353     XXI|       gyermek, holnap megelőzlek”!~ ~Zoltán kétfelől karjára fűzé a
354     XXI|          ütött pontban az óra, midőn Zoltán Szentirmay ajtaján csöngetett.~ ~
355     XXI|          szerencsétlenség történt.~ ~Zoltán a földet érzé emelkedni
356     XXI|        Veszélyesen?~ ~– Talán nem.~ ~Zoltán értette a többit. Rudolf
357     XXI|        Zoltánnal maradni.~ ~– Kedves Zoltán – szólt a sebesült az előtte
358     XXI|              lassan, suttogva szólt. Zoltán az orvost akará szólítani,
359     XXI|          kezénél az a gondolat, hogy Zoltán is találkozni fog amaz iszonyú
360     XXI|         verítéke csorog alá arcán.~ ~Zoltán csengetésére megjelennek
361     XXI|            háromnegyedet üt nyolcra. Zoltán halkan kérdi az orvostól:~ ~–
362     XXI|         bement, és kijött a hátán.~ ~Zoltán elveszi a golyót, és zsebébe
363     XXI|           csattognak a kardjaik. Óh, Zoltán, Zoltán, megálljatok! Én
364     XXI|              a kardjaik. Óh, Zoltán, Zoltán, megálljatok! Én jövök.
365     XXI|               Engem öljetek meg! Óh, Zoltán, ne vívj! Tedd le azt a
366     XXI|               és megölnek engem! Óh, Zoltán, óh, kedves Zoltán!~ ~A
367     XXI|               Óh, Zoltán, óh, kedves Zoltán!~ ~A tanácsosné ott áll
368     XXI|   spadassinnal, nyolckor következett Zoltán.~ ~A hét óra közbeesett.
369     XXI|          nyolcat ütött az óra, midőn Zoltán a ligetbe megérkezett. Segédei
370     XXI|            jobb kezét elvesztette.~ ~Zoltán valami hideg borzadályt
371    XXII|      közelében hagyni, ahol Kárpáthy Zoltán édesanyja utolsó óráit leküzdé.~ ~
372    XXII|             Nézd, kedvesem! Kárpáthy Zoltán él. Aki meg akarta őt ölni,
373   XXIII|         másik levél alá:~ ~„Kárpáthy Zoltán úrnak.~ ~Uram!~ ~Amit soha
374   XXIII|          vigye el azt Szentirmára.~ ~Zoltán és Szentirmayék a gyászos
375   XXIII|               Látszott, hogy mihelyt Zoltán eszméjére tér vissza a beteg,
376   XXIII|     megnyugtató szókat.~ ~– Ne félj, Zoltán itthon van Szentirmán. Valaki
377   XXIII|              tanácsos előtt Kárpáthy Zoltán.~ ~Az alig bírt szemeinek
378   XXIII|    zivatarban? – rebegé Kőcserepy.~ ~Zoltán mondhatta volna erre, hogy
379   XXIII|              úgyis itthon van már.~ ~Zoltán csodálkozva tekintett a
380   XXIII|        átadva neki, hogy olvassa el. Zoltán a legelső soroknál megilletődve
381   XXIII|          ezzel, tanácsos úr? – kérdé Zoltán egészen megzavarva.~ ~–
382   XXIII|              fordítani betegségét.~ ~Zoltán oly igazán szívéből szánta
383   XXIII|            ifjú karjába öltve kezét; Zoltán felölté megszáradt kabátját,
384   XXIII|              Kőcserepy eltávozásával Zoltán egyedül maradt a teremben.~ ~
385   XXIII|     tüneményes álom.~ ~– Jó reggelt, Zoltán!~ ~E különös, éber álomból
386   XXIII|           Hogy jössz te ide? – kérdi Zoltán, ki Kőhalomról egyenesen
387   XXIII|         anyám is megengedte volna.~ ~Zoltán megszorítá a jó leányka
388   XXIII|             gondot kell viselnünk.~ ~Zoltán érzelemtölten tekinte utána.~ ~
389   XXIII|           aratással az időkre.~ ~ ~ ~Zoltán régen, készen volt már átöltözésével,
390   XXIII|       fektesse… Óh, az iszonyatos!~ ~Zoltán sietett Katinkával a beteg
391   XXIII|      bátorító nyomással szorítva meg Zoltán remegő kezét.~ ~Óh, más
392   XXIII|           sötétéből lassan előlépett Zoltán.~ ~A beteg egyszerre felemelé
393   XXIII|         terhes álomból ébredt fel.~ ~Zoltán odalépett hozzá közel:~ ~–
394   XXIII|            óh, nem – sietett mondani Zoltán, megfogva az eléje nyújtott
395   XXIII|               kedves Vilma! – esenge Zoltán, magához ölelve a beteg
396    XXIV|            hogy hiszen ha meg nem jő Zoltán a zsenge kenyérre, majd
397    XXIV|              el a hír, hogy Kárpáthy Zoltán visszafoglalja ősei uradalmát,
398    XXIV|              évek előtt, hogy, midőn Zoltán visszajön, mindenét helyén
399    XXIV|   végrendeletében az volt írva, hogy Zoltán az ő halála után hat héttel
400    XXIV|     gyászolják tovább.~ ~Azt egyedül Zoltán tudta, hogy e végrendeletet
401    XXIV|         végső órájának titka egyedül Zoltán előtt volt ismeretes; csak
402    XXIV|            ami onnan felülről jön.~ ~Zoltán kezéhez véve ősei örökét,
403    XXIV|           egyszerűséggel ment végbe. Zoltán megtiltott minden ünnepélyt,
404     XXV|          forintot kötelez a Kárpáthy Zoltán elleni perben tett fáradozásaimért.~ ~
405     XXV|          végét szakítani.~ ~Végre is Zoltán sokallta meg a dolgot, s
406     XXV|              azután kifizetteté neki Zoltán Kovács által, átvevén tőle
407     XXV|              előhozza ezt a tárgyat, Zoltán nem fog sokallni öt forintot
408    XXVI|         hírlapi hirdetményben olvasá Zoltán, hogy egy hirtelen elhunyt
409    XXVI|              sem átkozta meg őket.~ ~Zoltán rögtön elrendelé ügyvédénél,
410    XXVI|           maga meglátogatta a helyet Zoltán. Szép neje karján lépett
411  Vegszo|           olvasó tudni fogja, csupán Zoltán életének kritériuma.~ ~A
412  Vegszo|        mondásnak.~ ~Mi volt az, amit Zoltán Vilma iránt érzett? Szerelem
413  Vegszo|           folytatni nem törekszem, s Zoltán boldog házasságából nem