Rész

 1       X| ismeretlenség félelmével – én nem ismerem. Hova visz?~ ~– Csak menj –
 2     XIV|           a lyánkát bizony én sem ismerem. Még sohasem láttam. Egészen
 3     XIV|        mosolyog.~ ~– Pedig én nem ismerem.~ ~– De valahol csak kellett,
 4     XIV|       önre céloztam. Hiszen régen ismerem már kedves barátomat; ismeri
 5      XV|          ki volt találva.~ ~– Már ismerem azt – rebegé, nyitott fiókjában
 6   XVIII|   olyankor? Én nem láttam, én nem ismerem, én csak annyit tudok róla,
 7   XVIII|          csendesen rázogatva.~ ~– Ismerem, olvastam – monda azután,
 8   XVIII|    határvonalt a kettő között nem ismerem. Csak annyit tudok, hogy
 9   XVIII|         mivel nagyothallok.~ ~Nem ismerem azt a géniuszt, aki ebben
10     XIX|      kedvező az, éppolyan kevéssé ismerem el jogosnak, törvényesnek,
11   XXIII|           sírok, de sokkal jobban ismerem önnek szívét, mint hogy
12   XXIII|      Istentől egyedüli örömem. Én ismerem az áldozatot, amelyet ön