Rész

  1      II|            kérdezőt.~ ~Ez tekintetes Maszlaczky Gábor úr. Ne tessék megbotránkozni
  2      II|          lenni ez estén közöttünk.~ ~Maszlaczky ahelyett, hogy ez állítás
  3     III|             szólítani, az tekintetes Maszlaczky Gábor úr, ki előtt már van
  4     III|       tulajdonosának; aki tekintetes Maszlaczky urat keresi, az őt ebben
  5     III|       szokták felsikálni.~ ~Ez éppen Maszlaczky úrnak való ember. Leír mindent,
  6     III|              áll minden fényűzése.~ ~Maszlaczky úr odahaza nem sokat törődik
  7     III|           csak jöjjön be! – ordít rá Maszlaczky anélkül, hogy helyzetén
  8     III|         kinyúlik a spanyolfal mellől Maszlaczky úr kurta keze, s hangzik
  9     III|           percig állva maradni, amíg Maszlaczky úr elvégzi fördését, s számára
 10     III|               Vagy engedi, vagy sem, Maszlaczky úr nekigyürkőzik, s egy
 11     III|        elkészül füleivel és fogaival Maszlaczky úr, s egy tarka virágú hálókabátot
 12     III|             nem akarom én! – süvölte Maszlaczky úr, túlkiabálva tűzbe jött
 13     III|         mibenállását tudni akarom?~ ~Maszlaczky úr felugrott székéről, s
 14     III|            Jól van, elmondom – szólt Maszlaczky, megnyerve Abellino szelídsége
 15     III|          igen alkalmasnak találta.~ ~Maszlaczky úr nagy lélegzetet vett
 16     III|          szakítson félbe – rikácsola Maszlaczky úr –, ez úgy van, ahogy
 17     III|          esztendő óta.~ ~Itt megállt Maszlaczky úr, mintha időt akarna engedni
 18     III|             igazán ördöngös egy fiú, Maszlaczky.~ ~– Dehogy vagyok az, kedves
 19     III|          ostoba fürjet.~ ~– Ki az?~ ~Maszlaczky súgni akarta a nevet, azonban
 20     III|       mindjárt megmagyarázom – szólt Maszlaczky úr, felülve kerek székére.~ ~
 21     III|              ajtót kinyitni. Ezalatt Maszlaczky sebtében összeköté a percsomagot,
 22     III|        azokat letette az asztalra.~ ~Maszlaczky úr elvette a szarvasokat
 23     III|       elmondva:~ ~– Ön nagy ember.~ ~Maszlaczky nem szerette, ha dicsérték;
 24     III|     nagyságod – szólt közbe szárazon Maszlaczky.~ ~– Mit beszél ön ismét? –
 25     III|              kölcsönző könyvtárba.~ ~Maszlaczky megfogta a báró kezét, s
 26     III|           pipa rosszul kezdett égni; Maszlaczky úr kénytelen volt egy akkor
 27     III|         vegyem a leányát, vagy mi?~ ~Maszlaczky úr nagyot kacagott.~ ~–
 28     III|             ez gorombaság, amit most Maszlaczky mondott. Nagyon cifrán volt
 29     III|              önök, mit ígérhetnek.~ ~Maszlaczky úr egyet-kettőt rántott
 30     III|              Én is eszemen vagyok.~ ~Maszlaczky úr sértett önérzettel kelt
 31     III|         tudva, hogy mit cselekedjék. Maszlaczky úr rá sem nézett többet.~ ~–
 32     III|                 Abellino látva, hogy Maszlaczky egy cseppet sem szándékozik
 33     III|        levéltárnok azt felelte, hogy Maszlaczky úr csakugyan visszaküldé
 34      IV|                 IV. Ézsau lencséje~ ~Maszlaczky úr azon nyugodt tudattal
 35      IV|              kézről kézre?~ ~Itt jön Maszlaczky úr, őtőle mindjárt megtudjuk,
 36      IV|                  Kicsoda? – sipított Maszlaczky úr az elszörnyedés éles
 37      IV|                A lelkesülés ragadós; Maszlaczky úr szavai valódi enthuziazmust
 38      IV|             miért ne mozdíthatná meg Maszlaczky úr szívét is?~ ~Maszlaczky
 39      IV|           Maszlaczky úr szívét is?~ ~Maszlaczky úr nem hagyott békét a társaságnak.
 40      IV|          mind akadt külön pártolója. Maszlaczky úr nem engedte magát felülmúlni
 41      IV|            több előkelő urak, köztük Maszlaczky is, szerencsések voltak
 42      IV|              lenne rá nézve ennél.~ ~Maszlaczky most is nagy urat játszott;
 43      IV|          estét, édes barátom, kedves Maszlaczky úr.~ ~– Alázatos szolgája,
 44      IV|         annál dölyfösebben pattogott Maszlaczky.~ ~– Ejh, tudja azt jól
 45      IV|        cessziót? Mi? – No szóljon!~ ~Maszlaczky úr vállat vonított.~ ~–
 46      IV|          mikor? – sürgeti szorongva. Maszlaczky úr meggondolta magát.~ ~–
 47      IV|                 Rajta leszek – monda Maszlaczky úr oly büszke hangon, mint
 48      IV|              Óh, jól tudta ezt előre Maszlaczky úr, hogy így fog következni,
 49      IV|              pszichológnak lennie.~ ~Maszlaczky úr szállásán senki sem volt
 50      IV|              csak maga járt-kelt ott Maszlaczky úr, magában mosolyogva és
 51      IV|            Valami nagy dolog érte ma Maszlaczky urat, mert megint énekel!
 52      IV|         uramnak~ ~alázatos szolgája~ Maszlaczky Gábor, m. k.”~ ~Kívül nagyobb
 53      IV|             csinálj, amit akarsz!”~ ~Maszlaczky úr végre eléje terjeszté
 54      IV|          odanyomni. Fráter Bogozy és Maszlaczky úr előttemezék az okiratot,
 55      IV|        amennyit magába bírt venni.~ ~Maszlaczky úr adott ezért fráter Bogozynak
 56      IV|           kegyesen markába csúsztatá Maszlaczky úr a sürgetett száz pengőt,
 57      IV|        nagylelkű embert többet, mint Maszlaczky úr. Kicsinyben múlt, hogy
 58      IV|           bankjegycsomót, úgy, ahogy Maszlaczky úrtól átvette.~ ~Szerencséjére
 59      IV|            másik száz forintot kérni Maszlaczky úrtól.~ ~Így adta el Ézsau
 60       V|           orvos megparancsolá.~ ~ ~ ~Maszlaczky fél órával korábban jött,
 61       V|            belőle többé magát; hanem Maszlaczky úr tökéletesen az ő embere
 62       V|             a zongorateremben fogadá Maszlaczky urat, ki, amint az előteremben
 63       V|            Eveline egyedül fogadá.~ ~Maszlaczky úr gyönyörű két bókkal mutatá
 64       V|         kétszer találtam az egyre.~ ~Maszlaczky úr, ki nem akarta e dicséretet
 65       V|           érdem. Az a férj érdeme.~ ~Maszlaczky úr engedte őméltóságát végigbeszélni,
 66       V|    teremteniök szabadságukban áll.~ ~Maszlaczky úr kiegyenesedett e szóra,
 67       V|       fölemel. Ön még elég fiatal.~ ~Maszlaczky úr fülig elpirult. Nem tudta,
 68       V|          Megbocsát méltságod – szólt Maszlaczky úr a néhány percig tartott
 69       V|           vetett a kínos helyzetnek. Maszlaczky úr hátratolta székét, s
 70       V|          attól kezde tartani, nehogy Maszlaczky úr sírva fakadjon, és sietett
 71       V|               csak ne sírjon, melyet Maszlaczky úr megragadva, forró, rebegő,
 72       V|             félig nyerve van – monda Maszlaczky úr a napi kérdésre térve,
 73       V|     helyeslőleg bólinta fejével, míg Maszlaczky úr tetsző mosolygással vizsgálta
 74       V|             többi most az ön műve.~ ~Maszlaczky úr büszkén felfújta magát.~ ~–
 75       V|           mely által okot adott arra Maszlaczky úrnak, hogy nyakába boruljon,
 76       V|      boruljon, és őt megölelje; mert Maszlaczky úr érzékeny ember, ha rászorul.
 77       V|        tanácsos úr, ki hajlandó volt Maszlaczky úr kedveért mindazokat a
 78       V|              ítélet által okozott.~ ~Maszlaczky úr benne volt már a magasztos
 79       V|        barátom uram – sürgeté tovább Maszlaczky –, hogy a törekvésre engemet
 80       V|        becsülését kiérdemelhessem.~ ~Maszlaczky úr itt ismét közel volt
 81       V|          kedves barátom uram – szólt Maszlaczky úr, mint ki valami nagyot
 82       V|     legbensőbb egyetértése jeléül.~ ~Maszlaczky szemei ragyogtak, mint ki
 83       V|             Óh, kérem – vágott közbe Maszlaczky úr, ki roskadozni kezdett
 84       V|           inkább – sietett belekapni Maszlaczky úr –, nincs magasabb célja
 85       V|           illeni; ő is ily komoly.~ ~Maszlaczky úr tegeztetni hallván magát
 86       V|        rendszerek – sietett tódítani Maszlaczky.~ ~– Eveline saját nézetei
 87       V|            fanatikus elragadtatással Maszlaczky úr. – A női tökélyek, a
 88       V|       leányom számára biztosítani.~ ~Maszlaczky úr úgy érzé magát, mintha
 89       V|           össze lesznek kapcsolva.~ ~Maszlaczky furcsán vakarta az orrát
 90       V|        érzékeny nyilatkozat által.~ ~Maszlaczky úr teljesen beleadta magát
 91       V|            úr odavoná magához kedves Maszlaczky barátom uramat, s bizalmasan
 92       V|        hirtelen valami jutott eszébe Maszlaczky úrnak:~ ~– És a méltságos
 93       V|              Én is – gondolá magában Maszlaczky úr.)~ ~– Eveline önnek nagy
 94       V|           Isten önnel – rebegé utána Maszlaczky úr, oly arccal, aminővel
 95       V|      elemzésével foglalkozott, miket Maszlaczky rejtélyes magaviselete keltett
 96       V|       kérdezé:~ ~– Találkozott veled Maszlaczky?~ ~– Mindekkorig vele beszéltem.~ ~–
 97       V|          hogy vagyonát elveszti?~ ~– Maszlaczky tökéletesen meggyőzött felőle.~ ~–
 98       V|                   S ezért volt nálad Maszlaczky?~ ~– Igen.~ ~– S nem gondolod,
 99       V|       későbbi találkozásoknál azután Maszlaczky úr és Eveline között a lehető
100       V|              de szépen bánjék velök. Maszlaczky úr azon hitben élt és mosolygott,
101       V|           kettő megbízottjává teszi; Maszlaczky úr éppen annyit tud neki
102       V|      rendszeréről, miknek alakulását Maszlaczky úr lelkületében nyomról
103       X|              egyik hősét, tekintetes Maszlaczky urat, ki szintén hivatalos
104       X|               mellyel szembeszállva, Maszlaczky úr egész ügyszeretettel
105       X|       csöngetés tanúsítja, miszerint Maszlaczky úrhoz érkezett valaki. Hát
106       X|        valaki. Hát csak hadd jöjjön, Maszlaczky úr egy cseppet sem zavartatja
107       X|              ajtón a késői látogató. Maszlaczky úr látja a tükörből, hogy
108       X|         ember azon helyzetben, miben Maszlaczky úr volt, erre a szóra levágta
109       X|            futott volna ki a házból; Maszlaczky úr mindezt nem cselekedte,
110       X|       pörcsomagokat, amikre ráült.~ ~Maszlaczky úr megtörlé arcát, s kedves
111       X|             bizonyosan tudom – szólt Maszlaczky úr –, a belváros csatornáiban
112       X|            Hát ha nyerni találunk?~ ~Maszlaczky úr erre egy kész szerződéslevéllel
113       X|          elhordta magát nagy sietve. Maszlaczky úr pedig csendesen fütyörészve
114       X|       orvosok megtiltották a táncot. Maszlaczky úr itt egy futó komplimenttel
115       X|     Irgalomnak Istene légy velünk!~ ~Maszlaczky úr édesen ragyogó orcával
116       X|              függ mindenki felett!~ ~Maszlaczky úr füleit az ütötte meg,
117       X|        tanácsosné bizalmasan odasúgá Maszlaczky úrnak:~ ~– Valóban a septemvirné
118       X|                   Óh, vannak – szólt Maszlaczky úr tragikus sóhajjal, mit
119       X|          otthon van-e, vagy nincs.~ ~Maszlaczky úr és Kőcserepy tanácsos
120       X|            történt valami? – sürgeté Maszlaczky úr, kit ennél a jelenésnél
121       X|              törölgeté homlokáról.~ ~Maszlaczky úrnak egypárszor az forgott
122       X|             Az különös – szólt közbe Maszlaczky úr, ki szerette az általános
123       X|                A gutát! – kiálta fel Maszlaczky úr, akinek oly jólesett
124       X|              lesz! – mondaná Eveline Maszlaczky úrnak, ha az jelen volna,
125       X|          kárán.” Ők nem tudják, hogy Maszlaczky úr háromszáz forintig úszik
126       X|            és tizenegy óra között.~ ~Maszlaczky úr, mint egy bús bagoly,
127       X|          hogy őneki haza kell menni. Maszlaczky úr is támogatá ebbeli nézetét,
128       X|            égő parázsként villogtak. Maszlaczky úr szepegve vonta magát
129       X|              gyámfiad egészségére!~ ~Maszlaczky úr elnevette magát.~ ~A
130       X|        ajakról.~ ~E veszélyes órában Maszlaczky úr különös bátorságot tanúsított
131       X|           fülébe a roskatag nő, mire Maszlaczky úr egy hős állását véve
132       X|                 Jó reggelt! – kiálta Maszlaczky úr, egy sovány lámpa világánál
133       X|         elveszté türelmét ezalatt.~ ~Maszlaczky úr aggodalommal hallgatá
134       X|                 Amely arányban pedig Maszlaczky úr átázott lábai fázni kezdtek,
135       X|              az úr, csinálja maga!~ ~Maszlaczky úr nem tudta egyelőre, hogy
136       X|           beszélt a derék férfiú, de Maszlaczky úr ezúttal nem azon szempontból
137       X|             jelenet mégis többet ért Maszlaczky úr számításiban egypár száz
138       X|           adja vissza az írásomat.~ ~Maszlaczky úr most látta át, hogy micsoda
139       X|              életében vállalt magára Maszlaczky úr emberbaráti szerepet,
140       X|             Ezzel rögtön készen állt Maszlaczky úr előtt a dereglye, benne
141       X|             érünk rá! – kiálta közbe Maszlaczky úr. – Majd visszajövet.~ ~„
142       X|              Nem érnek rá! – sietett Maszlaczky úr felelni. Hanem a révészek
143       X|              semmirekellők! – ordítá Maszlaczky, egészen felbőszülve azon
144       X|                rikácsola éles hangon Maszlaczky. – Én parancsolok!~ ~– Ebnek
145       X|          mulatság, tessék kiszállni! Maszlaczky úr ekkor könyörgésre fordította
146       X|             nem is jön be a héten.~ ~Maszlaczky úr sírt, ordított dühében,
147       X|          ezek a mi ismerőseink, akik Maszlaczky urat elvitték!~ ~Hogy járhatták
148       X|             ég alatt; mely óhajtását Maszlaczky úr is osztá, s istennek
149     XII|              nem szeretném, ha amice Maszlaczky megkaphatná, mert ezekkel
150    XIII|            vivátot), mint tekintetes Maszlaczky úr.~ ~– Vivát! Vivát! Victoria! –
151    XIII|               mely előttünk már mint Maszlaczky úré nevezetes.~ ~A Mihály-kapu
152    XIII|            senki ne keresse, melyben Maszlaczky úr még a lépcsőkön kiabál.
153    XIII|          inas, s vállvonítva mutatja Maszlaczky úrnak, hogy menjen be, ha
154    XIII|             jelentést tegyen róla.~ ~Maszlaczky úr derült arccal nyit be
155    XIII|                 Ki az? Ki van itt?~ ~Maszlaczky úr félénken lépett a spanyolberekhez,
156    XIII|             zsemlyével fölváltani.~ ~Maszlaczky úr egy darabig csak nézett,
157    XIII|          kívánt sikere lesz? – kérdé Maszlaczky, aggódva kliense állapotján.~ ~–
158    XIII|             a nagy kúrában – gondolá Maszlaczky úr.)~ ~– Még a hajam is
159    XIII|             Kedves nagyságod – monda Maszlaczky úr –, ha én azt tudom, miszerint
160    XIII|              gombjával, figyelmezett Maszlaczky úr szavaira; az a két orrlyuk
161    XIII|          Kicsoda az úr? – förmedt rá Maszlaczky, magához térve az első ijedtségből.~ ~–
162    XIII|              családi ügyésze vagyok, Maszlaczky, s kérdem az úrtól, hogy
163    XIII|            patvarkodásival?! – kérdé Maszlaczky úr, s már ekkor felállt
164    XIII|             nem engedem meg – kiálta Maszlaczky úr egy hanggal magasabban –,
165    XIII|              sohasem jövök vissza.~ ~Maszlaczky úr lábujjhegyeire emelkedve,
166    XIII|           Mit! Mi vagyok én? – kérdé Maszlaczky, mintha nem jól hallott
167    XIII|            magában, hogy legelébb is Maszlaczky úr fülébe súgta:~ ~– Ugyan,
168    XIII|         kitér.~ ~– Vagy úgy! – monda Maszlaczky úr –, no, akkor hallgatok.~ ~
169    XIII|        gyógyításra méltó az ember.~ ~Maszlaczky úr az ajtónál állott már,
170    XIII|          végén bocsátva ki a szót.~ ~Maszlaczky becsapta maga után az ajtót,
171    XIII|      kiáltozott utána: „Pervesztő!”, Maszlaczky az utcáról fel: „Méregkeverő!”,
172    XIII|              már olyan messze elment Maszlaczky, hogy egymás hangját nem
173    XIII|             tudhatta meg, miért jött Maszlaczky, s mit akart neki mondani
174    XIII|     messziről nyújtotta már a kezét, Maszlaczky pedig sietett azt megragadni
175     XIV|           hogy ellenfelének ügyvédje Maszlaczky. Talán őáltala könnyebben
176     XIV|                 De még aznap sietett Maszlaczky úr levelet írni Kőcserepy
177     XIV|          körmölgetek.~ ~– Még mindig Maszlaczky úrnál?~ ~– Nála is, másutt
178     XIV|           dolgoztak vele, s besúgták Maszlaczky úrnak. Maszlaczky úrnak
179     XIV|           besúgták Maszlaczky úrnak. Maszlaczky úrnak pedig feltűnt a dolog.~ ~
180     XIV|      mulatságos flegmával.~ ~E szóra Maszlaczky úr felüté az orrát.~ ~–
181     XIV|          tele téntatartót hevenyében Maszlaczky úr szemei közé vágni, nehogy
182     XIV|               Kedves barátom – szólt Maszlaczky úr, pozitúrába vetve magát. –
183     XIV|         vagyok – pattogott tovább is Maszlaczky úr –, hogy sohasem zárok
184     XIV|              familiáris nyájassággal Maszlaczky a duzzogó besenyőt, mire
185     XIV|             haragudjék – szól tovább Maszlaczky –, lássa, én heves ember
186     XIV|             Adjon hát kezet! – monda Maszlaczky úr, elfogva Bogozy tenyerét,
187     XIV|            árulta el az aranyakat.~ ~Maszlaczky úr pár óra múlva útra készen
188     XIV|        könnyebb lesz az eltagadás.~ ~Maszlaczky úr mindezen dolgok mellett
189     XIV|           árulni? Óh, nem. Bizonyára Maszlaczky úr a leglelkiismeretesebb
190      XV|                 Hogy lehetne az?~ ~– Maszlaczky, a tanácsos jó barátja,
191      XV|             hogy e pert megismerjem. Maszlaczky itthon sem volt akkor.~ ~–
192      XV|           itthon sem volt akkor.~ ~– Maszlaczky sohasem dolgozik saját ujjaival,
193      XV|           tesz ezáltal.~ ~– Jól van. Maszlaczky gondoskodott róla, hogy
194      XV|           vak, tehetetlen, kimerült; Maszlaczky pedig egy helóta, aki gyávaságával
195     XVI|           felkeresni.~ ~Mint tudjuk, Maszlaczky is éppen odafenn volt akkor.~ ~
196     XVI|               valóban remekel.~ ~Ezt Maszlaczky úr mondta.~ ~Doktor úr sietett
197     XVI|          barátom uram szolgálni fog. Maszlaczky úr remek ember. Alig várom,
198     XVI|        visszaestem a gyógyulásban.~ ~Maszlaczky macskai hunyászkodással
199     XVI|       Rosszabbat nem kívánt nekik.~ ~Maszlaczky úr észrevette e tekintetet,
200     XVI|             kolléga úr! – kínálkozék Maszlaczky úr nagy készséggel, s leültetett
201     XVI|              bocsátania – jegyzé meg Maszlaczky úr. – No, csak azért mondtam,
202     XVI|          kezét nyújtotta felé, midőn Maszlaczky úr felpattant helyéről,
203     XVI|           hallgatnia védence titkát. Maszlaczky nagyon jól tudta, hogy Kovács
204     XVI|              a csizmámat, William!~ ~Maszlaczky közel volt az elájuláshoz.
205     XVI|            Ez crimen stellionatus!~ ~Maszlaczky úr érzé, hogy még így sohasem
206     XVI| megjutalmaztatom. Óh, csak tessék!~ ~Maszlaczky úr e beszéd alatt egész
207     XVI|            ember vagy te, William!~ ~Maszlaczky úr már a kesztyűit is húzta.~ ~–
208     XVI|          utcasárban, de büszkén. Én, Maszlaczky Gábor, aki nem vagyok sem
209     XVI|       amelyik egyszer avval ütött.~ ~Maszlaczky úr e beszéd alatt ismét
210     XVI|          szóval sem szakítá félbe.~ ~Maszlaczky úr lassanként kigombolta
211     XVI|        folytatá éles, metsző gúnnyal Maszlaczky úr. – Hiszen kibékülhet
212     XVI|         rántotta magára takaróját, s Maszlaczky úr két lépést hátrált visszafelé.
213     XVI|        tessék árverezni!~ ~E szókkal Maszlaczky úr kihívólag ült le Abellino
214     XVI|        mondani az orvos is, ki ismét Maszlaczky pártjára állt, de a csuklás
215     XVI|            ott, mint egy darab fa.~ ~Maszlaczky úr kezeit dörzsölé, s ágaskodott
216     XVI|           nem akarok látni senkit!~ ~Maszlaczky úr vidáman tekergeté nyaka
217     XVI|               a fekete sír fenekére. Maszlaczky úr majd felrúgott asztalt,
218     XVI|            kimenni.~ ~– Kit? – kérdé Maszlaczky úr megrettenve.~ ~– Azt
219     XVI|          volt.~ ~– Doktor úr – szólt Maszlaczky –, menjünk együtt!~ ~– Nem
220     XVI|         kettőig is.~ ~– Uram – szólt Maszlaczky a rettegés vakmerő hangján –,
221     XVI|          salvus conductus gyanánt.~ ~Maszlaczky urat az izzadság verte.
222     XVI|             tízesért, hogy elkísérte Maszlaczky urat, ki elöl hagyta őt
223     XVI|          meglátván az ablakból, hogy Maszlaczky viszi magával Williamot,
224    XVII|     hivatalos működések lefolyására. Maszlaczky úr gondoskodott, hogy minden
225    XVII|            volt címezve.~ ~A levelet Maszlaczky írta, melyben tömérdek virágos
226    XVII|        váltandván fel, miután ő (ti. Maszlaczky úr) úgyis egészen más állást
227   XVIII|             tágas udvarra tekintetes Maszlaczky úr. Egy rossz félfedelű
228   XVIII|           szabad tetszésére bízatott Maszlaczky úrnak azon kezdeni, amit
229   XVIII|           organizálni minél elébb.~ ~Maszlaczky úr e kék magyar nadrágos
230   XVIII|                 Ő a kulcsár? – kérdé Maszlaczky úr.~ ~– Nem kulcsár – felelt
231   XVIII|             szakács is, csak várj.~ ~Maszlaczky úr minden szobát keresztül-kasul
232   XVIII|            érte ezzel az emberrel.~ ~Maszlaczky úr aprólékoskodó emberek
233   XVIII|          lehetett volna rájok bízni. Maszlaczky úr mintha arcul verte volna
234   XVIII|            kedves öregecském – monda Maszlaczky úr, kedves bizalmassággal
235   XVIII|            jó embert nem kísértik.~ ~Maszlaczky úrnak nagyon tetszett ez
236   XVIII|       szólított, akinek címe is van. Maszlaczky úrnak fel is tűnt ez a gorombaság.
237   XVIII|           nemes, nemzetes és vitézlő Maszlaczky Gábor táblai ügyvéd úrnak.~ ~–
238   XVIII|            tisztviselője?~ ~– Nem.~ ~Maszlaczky urat e felfedezés nagyon
239   XVIII|         nagyon látszott örülni, hogy Maszlaczky urat itt hagyhatják, amit
240   XVIII|        jelenni; addig tartsa magánál Maszlaczky úr a kulcsokat, s mulassa
241   XVIII|              A két öreg eltávoztával Maszlaczky úr sorba feküdte a pamlagokat,
242   XVIII|          Későn ebédelünk – mondogatá Maszlaczky úr, éhségében alá s fel
243   XVIII|             Oda volt egy álló óráig. Maszlaczky úr azalatt el nem tudta
244   XVIII|             már aztán jó mulatság.~ ~Maszlaczky úr mérgében füttyöket hányt.~ ~–
245   XVIII|     megtörülte a száját, s hazatérve Maszlaczky úrhoz, elmondá neki, hogy
246   XVIII|         minden kulcs el van zárva.~ ~Maszlaczky úr fújt dühében, mint a
247   XVIII|            más minden van odahaza.~ ~Maszlaczky urat majd a guta ütötte
248   XVIII|              páros zsemlyét. Az volt Maszlaczky úrnak ebédje és vacsorája,
249   XVIII|              barátom tudná!~ ~Kedves Maszlaczky úr ilyen szépen rendbe hozott
250   XVIII|      ostrommal bevenni a kastélyt.~ ~Maszlaczky úr mint egy szomorú lélek
251   XVIII|             vettek a kapufélfától.~ ~Maszlaczky úr bámulatában nem tudott
252   XVIII|            feleségem, ha megtudja?~ ~Maszlaczky úr nyomorultul érzé magát,
253   XVIII|             kellene. Ő azért bocsátá Maszlaczky urat egy nappal előre, hogy
254   XVIII|          nélkül; ha most megkaphatja Maszlaczky urat, kiássa a szemeit,
255   XVIII|               amily mélyen érezteték Maszlaczky úrral rejthetetlen és igen
256   XVIII|            volt, az tulajdoníttatott Maszlaczky úrnak.~ ~Az ebéd elég ízletes
257   XVIII|        pörkölt tortát cifrázni, mert Maszlaczky úr megszöktette a szakácsokat.
258   XVIII|              oka. És itt minden szem Maszlaczky úr felé fordult, aki szeretett
259   XVIII|           mint a mi kedves barátunk, Maszlaczky úr.~ ~Mit ér neki; hogy
260   XVIII|   teljesíteni a szakácsné tisztét.~ ~Maszlaczky úrnak mintha a szívébe döftek
261   XVIII|     rendeznem, a Vilma leányommal.~ ~Maszlaczky úr oly bűnösnek, oly minden
262   XVIII|          legelső, ami szemébe ötlik: Maszlaczky Gábor szépen kikalligráfiázott
263   XVIII|         jutalmul kiérdemelni stb…”~ ~Maszlaczky úr azt hivé, hogy valami
264   XVIII|           gondolattal emelni, s hogy Maszlaczky legalábbis megbolondult.~ ~
265   XVIII|          leült levelet írni: választ Maszlaczky úrnak.~ ~Kevés gondja volt
266   XVIII|              kárpátfalvi kastélyt.~ ~Maszlaczky úr utoljára maradt. Arra
267   XVIII|     visszatartózkodó volt irányában; Maszlaczky úr háromszor is beszélgetésbe
268   XVIII|             otthagyta a fiskálist.~ ~Maszlaczky úr is kénytelen volt felmenni
269   XVIII|            értelme, mint hogy kedves Maszlaczky úr, tessék kocsira ülni
270   XVIII|           ezt! Olvassa ezt! – lihegé Maszlaczky, nyújtogatva eléje a levelet.~ ~
271   XVIII|            meg nem foghatom – hebegé Maszlaczky úr, félelmében úgy a vállai
272   XVIII|          nálam a fragmentuma.~ ~Amíg Maszlaczky úr zsebeiből előkereste
273   XVIII|           jönni, hogy én…~ ~– Kedves Maszlaczky, énelőttem ez a dolog régóta
274   XVIII|               Már megbocsásson, édes Maszlaczky, ha előttem nőm szavának
275   XVIII|             vagy kétfelé hasítom!…~ ~Maszlaczky úr ijedten ugrott hátra,
276   XVIII|             Poroszlóról Kőcserepynek Maszlaczky, s alig ért haza Pestre,
277   XVIII|         leányát nőül adni, de miután Maszlaczky úr annyira visszaélt barátságos
278   XVIII|       világos esetre volt ígérve, ha Maszlaczky úr a kérdéses pert megnyeri;
279   XVIII|             is neki nem volt ügyvéde Maszlaczky úr, hanem Kárpáthy Abellinónak;
280   XVIII|           forduljon azzal őellene.~ ~Maszlaczky úr közel volt hozzá, hogy
281   XVIII|      valakinek azt mondani: „Szegény Maszlaczky”?~ ~Nem várja-e mindenki,
282   XVIII|          most már nincsen nála, mert Maszlaczky úr gonoszban töri a fejét,
283   XVIII|              nagyon jó ajánlólevél a Maszlaczky rágalmazása. Bogozy úr majd
284   XVIII|            nagyságod és cinkostársa, Maszlaczky, az én tíz körmömet használták
285     XXV|     újdonságul fogjuk hallani kedves Maszlaczky úr kudarcát.~ ~Csak egyszer
286     XXV|        körülbelül annyi, hogy kedves Maszlaczky úr egy kézre játszott a
287     XXV|              igen csúnya lárma lett, Maszlaczky úrra száz meg százféle undokság
288     XXV|     gondolkozik róla, ha elfogadja-e Maszlaczky úr ajánlatát, vagy sem.~ ~
289     XXV|            úr ajánlatát, vagy sem.~ ~Maszlaczky úrra nézve megszűnt a világ „
290     XXV|             hogy felakassza magát.~ ~Maszlaczky úr emlékezett ez alakra
291     XXV|          Midőn senki sem akart többé Maszlaczky úrra ismerni, amidőn keresztülmehetett
292     XXV|           nem szoktatott tenyereivel Maszlaczky úr kezét, és megszorongatá
293     XXV|    megszorongatá azt barátságosan.~ ~Maszlaczky elszörnyedt; csak akkor
294     XXV|              térítményeket is kapott Maszlaczky úrtól, s igen valószínű,
295     XXV|            neki helyettök másokat.~ ~Maszlaczky úr elszántan utána indult.~ ~
296     XXV|            gondolatok közt látta meg Maszlaczky úr Graefenberg csergedező
297     XXV|            találkozni.~ ~Odavezették Maszlaczky urat a kérdezetthez.~ ~Künn
298     XXV|              ellátott emberi alak.~ ~Maszlaczky úr azt hitte, hogy meg kell
299     XXV|              zuhany alól, s meglátva Maszlaczky urat, azon vizesen át nem
300     XXV|        lubickolást vitt véghez, hogy Maszlaczky a szoba legszélső szegletében
301     XXV|              szaladhat el! – gondolá Maszlaczky úr. – Különben is, ha az
302     XXV|        együtt?~ ~– Hagyja el, kedves Maszlaczky, hagyja el – replikázott
303     XXV|          volna – sietett nyilatkozni Maszlaczky úr, magában gondolván: „
304     XXV|             maga sem ismer magára.~ ~Maszlaczky úr gondolta magában, hogy
305     XXV|           vágott közbe türelmetlenül Maszlaczky –, én korántsem azért jöttem
306     XXV|       távolról sem remélte azt, hogy Maszlaczky úr őt választandja orvosának.~ ~–
307     XXV|           nagy szemeket meresztve.~ ~Maszlaczky úrnak volt egy irtóztató
308     XXV|           kérdé megrémülve Abellino. Maszlaczky úr igen jónak találta mosolyogni
309     XXV|            bírta magát védelmezni.~ ~Maszlaczky úr közelebb lépett hozzá.~ ~–
310     XXV|     kibontakozni sem így, sem amúgy; Maszlaczky úr ott ült a lelkén, a nyelvén,
311     XXV|         gyilkost és tüzet kiabált.~ ~Maszlaczky úr ijedten húzta magát egy
312     XXV|           hanem ahelyett eltávolíták Maszlaczky urat, Abellinót pedig a
313     XXV|     viszálkodás okát, rögtön sietett Maszlaczky úr szállására, s ott igen
314     XXV|              óráig sem maradt tovább Maszlaczky úr Graefenbergben.~ ~A másvilágon
315     XXV|             nem látta Abellino többé Maszlaczky urat.~ ~Hanem azért csalatkozott,
316     XXV|            egyik városból a másikba; Maszlaczky úr levelei mindenütt reá
317     XXV|         ekkor már nem találhatott rá Maszlaczky úr olyan könnyen levél útján,
318     XXV|              K. B. úr felszólíttatik Maszlaczky Gábor által, hogy ki nem
319     XXV|           jelenjen meg ez s ez napon Maszlaczky Gábornál fontos ügyek elintézése
320     XXV|           nevezetes közlendői vannak Maszlaczky Gábornak.”~ ~S több ilyenféle.~ ~
321     XXV|           többi jámbor embereknek.~ ~Maszlaczky először százezrekről beszélt,
322     XXV|           gyönyörűségért, hogy azzal Maszlaczky úron hatalmaskodást kövessen
323     XXV|           használt. Azóta nem tudnak Maszlaczky úrról mások, mint azok,