Rész, Fejezet

  1       1,      1|          Harmadik fiam, a legifjabb, Jenő: az én kedvencem. Nem tagadom,
  2       1,      1|             harmadikban a legifjabb, Jenő. Akkor egy súlyos betegséggel
  3       1,      5|        szervusz, Jéni; mit hoztál?~ ~Jenő telhető bizalmasságot igyekezett
  4       1,      5|         küldött, felét neked adom.~ ~Jenő e szóknál még a szemüvegét
  5       1,      5| fogpiszkálóját.~ ~- Uzsorára adod?~ ~Jenő újra felnyomta a szemüvegét,
  6       1,      5|          hasznát tudod venni - szólt Jenő, s a zsebében készen tartott
  7       1,      5|              átadnivalóm van - szólt Jenő rosszul sikerült közönnyel. -
  8       1,      5|  Plankenhorsték estély-bemondója? ~ ~Jenő kényelmetlenül húzódozva
  9       1,      5|              Micsoda uzsora? - szólt Jenő, egész méltatlankodással
 10       1,      5|              De kérlek! - kiálta fel Jenő, most már igazán ingerülten. -
 11       1,      5|           Hogy tudod te azt? - kérdé Jenő megütközve.~ ~- Hát, csak
 12       1,      5|            az, hagyjátok szaladni.~ ~Jenő officiózus képeket csinált.~ ~-
 13       1,      6|             mikor este kilenc órakor Jenő teljes bálornátusban elment
 14       1,      6|         miért nem felelsz? - unszolá Jenő, míg Pál úr a szappant habarta. -
 15       1,      6|          Olyan grófhatnám emberek.~ ~Jenő önbizalmasan mosolygott.~ ~-
 16       1,      6|             ez most eszedbe? - kérdé Jenő, furcsán vonogatva vállát.~ ~-
 17       1,      6|         felmenni kötéllajtorjával.~ ~Jenő tanácsosnak találta megfogadni
 18       1,      6|            Plankenhorsték termeiben. Jenő sietett bátyját bemutatni
 19       1,      6|            társaságból? - kérdé tőle Jenő.~ ~- Sose fáraszd magad
 20       1,      6|          méltó, kis, naiv leányka.~ ~Jenő igen fanyar képet csinált
 21       1,      6|             is sajog bele.~ ~Ezt már Jenő hallgatta is, nem is, mert
 22       1,      6|            volna egészen ínyére, míg Jenő zavarodottan harapott ajkába,
 23       1,      6|              felvonult az orrig, míg Jenő testvér iparkodott olyan
 24       1,      6|   hízelkedésekkel traktálta volna.~ ~Jenő a diskurzus vége felé odább
 25       1,      6|          arcképet architektúrázni.~ ~Jenő iparkodott bátyját félrehúzni
 26       1,      6|          hátat fordított öccsének.~ ~Jenő még akart neki valamit mondani,
 27       1,      6|    canelláról meg a stockfischről.~ ~Jenő tréfás nehezteléssel bökte
 28       1,      6|              az lesz a stockfisch.~ ~Jenő csóválta a fejét, és mosolyogva
 29       1,      6|             büfébe?~ ~- Nem bánom.~ ~Jenő arca sugárzott a dicsőségtől.
 30       1,      6|           szerencsétlen! - kiálta rá Jenő. - Egyik bakot lövöd a másik
 31       1,      6|       osztogattatni a vendégeknek?~ ~Jenő a vállait vonogatta.~ ~-
 32       1,      6|         hazakocsizott a két testvér, Jenő úrfinak nagyon feltűnt,
 33       1,      7|              majd nem látnak bele.~ ~Jenő öccsét túl boldoggá tette
 34       1,     13|     Plankenhorst "vivát"!~ ~Baradlay Jenő ezt az egész napot otthon
 35       1,     13|    szétrepültek, mint polyvatöredék. Jenő úgy érezte magát, mint aki
 36       1,     13|            annál magasabbra nőtt, és Jenő aggodalmai annál félelmesebb
 37       1,     13|       falaira: "Szent a tulajdon!"~ ~Jenő maga is elkábult ez örvénylő
 38       1,     13|             semmit sem ért. Hallotta Jenő, mint kiáltották ki az öröm
 39       1,     13|             csók volt, mely Baradlay Jenő ajkát érte, a világ szeme
 40       1,     13|           így kell lenni.~ ~Baradlay Jenő egészen természetesnek találta,
 41       1,     13|              év előtt álmodott.~ ~És Jenő és Alfonsine mindenütt ott
 42       1,     13|  hajfonadékaira kalapját, megragadta Jenő karját, s rohant le vele
 43       1,     13|               Ez volt még az álom!~ ~Jenő azt is ott nézte az utcáról,
 44       1,     13|     kendőjével lobogtat felé.~ ~Csak Jenő idegein fut végig sírbolti
 45       1,     13|    csatangolásaiból a szerető párok. Jenő még egy lopva adott csókkal
 46       1,     14|               AZ ÉREM MÁSIK OLDALA~ ~Jenő behunyt szeme előtt is ott
 47       1,     14|              elfutottak a férfiak.~ ~Jenő testvére elől bújt el ezúttal
 48       1,     14|         kérdé aulikus szólásformával Jenő.~ ~- Tudd meg, bajtárs,
 49       1,     14|          veszélyben forog! Ezt ugyan Jenő kezdettől fogva tudta.~ ~-
 50       1,     14|              tudni, hogy hol van, de Jenő rendesen elfelejtette azt
 51       1,     14|               elhiszem. És az öcsém, Jenő is köztetek van?~ ~- Az
 52       1,     14|             tenyereinkkel letakarni. Jenő is ide fog jőni. Én, úgy
 53       1,     14|        hittem, ahogy hittem, de hogy Jenő öcsém most idejöjjön, azt -
 54       1,     17|             AZ A HARMADIK~ ~Baradlay Jenő az utolsó napokban minden
 55       1,     17|             Azonkívül is azt hihette Jenő, hogy az már nyilvános titok:
 56       1,     17|              akkor sem mondta meg.~ ~Jenő is végighallgatá e feleleteket
 57       1,     17|         elesik, arra keveset gondolt Jenő.~ ~Annyit megtett, hogy
 58       1,     17|            története; olvasott abban Jenő sok olyan eseményt, ahol
 59       1,     17|            Ezeket mind végiggondolta Jenő egy-egy olyan csöndes óráján
 60       1,     17|             voltak: a két úrhölgy és Jenő.~ ~A tegnapelőtti emberek
 61       1,     17|     lépcsőkön siető lépteket hallott Jenő. Ide jönnek. Egyenesen ide
 62       1,     17|         aztán oly ismerőst is látott Jenő megérkezni, aki elég kegyes
 63       1,     17|       elfoglalja, Rideghváry azonnal Jenő felfedezésére indult, s
 64       1,     17|            szállásodon várni reám!~ ~Jenő szívében is volt annyi kis
 65       1,     17|             visszament a hölgyekhez, Jenő pedig kedvetlenül hagyta
 66       1,     17|        odalenn a kegyelmes úr.~ ~Míg Jenő türelmetlenül várt a közeledést
 67       1,     17|          tétova nélkül odaveté magát Jenő keblére, átkarolta nyakát,
 68       1,     17|     választani!~ ~- Kicsoda? - kérdé Jenő, ki meg volt ijedve Alfonsine
 69       1,     17|      görcsösebben fonta át karjaival Jenő vállait.~ ~Jenő egyre jobban
 70       1,     17|            karjaival Jenő vállait.~ ~Jenő egyre jobban meg volt rémülve.~ ~-
 71       1,     17|       bennünket örökre választani!~ ~Jenő kedélye még ködösebb lett,
 72       1,     17|          kábultan ragadja magával.~ ~Jenő reszketve omlott térdre
 73       1,     17|       összeborzadt. ~ ~- Az istenre! Jenő! Legyen ön eszénél, látja,
 74       1,     17|       könnyeire fakadt, miktől aztán Jenő földre zúzva, térdein csúszott
 75       1,     17|              hevült arcát hátravetve Jenő felé, mondhatatlan gyönyörtől
 76       1,     17|          felé.~ ~S azzal elsuhant.~ ~Jenő ámultan maradt hátra. Eszméi
 77       1,     17|     megfigyelni: vajon hová viszi?~ ~Jenő ajtajából leste, mikor távozik
 78       1,     17|       kellemesen látszott meglepetve Jenő férfias magatartása által.~ ~-
 79       1,     17|              ily nyíltan beszélek.~ ~Jenő ajkaiba harapott. Nem bírta
 80       1,     17|             Pedig bizony temetés ez! Jenő megtudta, hogy mit tesz
 81       1,     17|                   Anyám itt? - kérdé Jenő elámulva.~ ~- Valóban itt
 82       1,     17|                Az istenért! - kiálta Jenő, helyéről felugorva.~ ~-
 83       1,     17|              emberi lehetetlenség.~ ~Jenő úgy érzé, mintha az egész
 84       1,     17|                 Rideghváry olvashatá Jenő meghatott arcvonásaiból,
 85       1,     17|            elfordítsd családodról.~ ~Jenő úgy fázott, mikor az útlevelet
 86       1,     17|             hogy pályát veszítsen.~ ~Jenő meg volt hatva azáltal,
 87       1,     17|          hely nyitva áll számodra.~ ~Jenő lelke egészen elszédült
 88       1,     17|              kell!" - mondá a leány. Jenő azt hitte magáról, hogy
 89       1,     17|          mutatni, hogy akarni tud!~ ~Jenő meghagyta inasának, hogy
 90       1,     17|              ezóta Pozsonyban van.~ ~Jenő keblét nagy lidércnyomás
 91       1,     17|            adta Jenőnek az iratot.~ ~Jenő el volt ragadtatva e szeretetre
 92       1,     17|              azt kösd meg végképp.~ ~Jenő elértette a gyöngéd célzást.~ ~-
 93       1,     17|               annak köszönheté, hogy Jenő nem a fésülködőszobában
 94       1,     17|              mint aki csodálkozik.~ ~Jenő is gondolta azt; fog neki
 95       1,     17|                 Igen örülök rajta.~ ~Jenő érzé, hogy most egy kicsit
 96       1,     17|              asszony pedig odavezeté Jenő elé, s bemutatá neki az
 97       1,     17|             elpirulását eltakarandó. Jenő pedig sietett kezet csókolni
 98       1,     17|              leendő napának, mire az Jenő homlokának egy csókot adott -
 99       1,     17|               Eléggé sietek-e? ~ ~Ó, Jenő nem talált elég erős szavakat
100       1,     17|            kérik. Ez kegyetlenség!~ ~Jenő pedig túl boldoggá lett
101       1,     17|                Büszke vagyok önre!~ ~Jenő most már rohant haza.~ ~
102       1,     17|       melegítsen.~ ~Ez a ködborongás Jenő boldogsága verőfénye előtt
103       1,     17|          lövellt e szóra. Megragadta Jenő kezét hevesen.~ ~- Tudod,
104       1,     17|               Ó, szegény jó anyám!~ ~Jenő leülteté anyját maga mellé
105       1,     17|              hatalmú szövetségest.~ ~Jenő arca sápadt lett, mint a
106       1,     17|        kétséges, bizonyos - folytatá Jenő anyja, látnoki tekintettel
107       1,     17|         korszak leendő büszkesége.~ ~Jenő megannyi nehéz követ érzett
108       1,     17|           majd mind te nyered meg.~ ~Jenő rémülten szökött fel helyéből,
109       1,     17|          boldog ember fogsz lenni?~ ~Jenő nagyot sóhajtott. Eszébe
110       1,     17|     útlevelet? - kérdé Baradlayné.~ ~Jenő gondolkozott, hogyan ne
111       2,     25|          fiatal férfi pedig Baradlay Jenő.~ ~Annak a fiatal nőnek
112       2,     25|           meg kellene tébolyodni, ha Jenő nem volna körülötte.~ ~Mindig
113       2,     25|              szerencse ránézve, hogy Jenő ott van. Az úgy ki tudja
114       2,     25|               Talán nem is igazat.~ ~Jenő nincs megelégedve az arcképpel,
115       2,     25|             amit az anyánknak írt.~ ~Jenő ugyan meg volt szorítva.~ ~-
116       2,     25|             jobban meg volt szorítva Jenő.~ ~- Ah! Haha! - nevetett. -
117       2,     25|     pálcákból az Ödön kézvonásait?~ ~Jenő tökéletes örömöt szerzett
118       2,     25|            Nézd, el tudod olvasni?~ ~Jenő kibetűzte az abrakadabrát.~ ~"
119       2,     25|         ragyogott a mosolytól, mikor Jenő azt kitalálta.~ ~Hanem az
120       2,     25|              túl keresnek valamit.~ ~Jenő félretette ecsetjét, s gondolá: "
121       2,     25|         keble gyermeke ajka előtt.~ ~Jenő felkapta ecsetét, és festett.~ ~
122       2,     25|             magát? Hiszen anya!~ ~És Jenő gondolta magában, míg e
123       2,     25|       elzárva e szigetre, és sógora, Jenő, az ő börtönőre, ki vigyáz
124       2,     37|          fegyvercsörgést odakívül?~ ~Jenő minden éjjel találkozott
125       2,     37|             von Baradlay."~ ~Eugen = Jenő.~ ~A levelet átadták Jenőnek.~ ~
126       2,     37|           levelet átadták Jenőnek.~ ~Jenő felbontotta, elolvasta azt,
127       2,     37|               s mi van benne írva.~ ~Jenő azt felelte rá:~ ~- El kell
128       2,     37|        kérdezé:~ ~- Hová és miért?~ ~Jenő arra elszánta magát, és
129       2,     37|        testvér - szólt közbe Ödön.~ ~Jenő bánatosan tekinte bátyjára.~ ~-
130       2,     37|           sóhajjal.~ ~Anyja megfogta Jenő kezét, s azt kérdé tőle:~ ~-
131       2,     37|      ellenségeinknél visszanyerni.~ ~Jenő keserűen vágott közbe:~ ~-
132       2,     37|     visszatérsz Plankenhorstékhoz!~ ~Jenő bánatosan mosolygott.~ ~-
133       2,     37|      lelkének hangjai voltak ezek.~ ~Jenő nem szólt rá semmit, csak
134       2,     37|          elítélsz-e? - suttogá hozzá Jenő távoztában.~ ~- Tedd, amit
135       2,     37|            írva, amit most kaptál.~ ~Jenő ijedten kapott kebléhez,
136       2,     37|           akarom azt olvasni!~ ~Most Jenő arca egyszerre kigyulladt.~ ~-
137       2,     37|             téged, aki megmaradsz.~ ~Jenő szelíd mosollyal tekinte
138       2,     38|             NEM ISMERTÜNK~ ~Baradlay Jenő megjelent pontosan a hívás
139       2,     38|           tudja kiválasztani Ödön és Jenő közül, melyik az Edmund,
140       2,     38|   történhetett meg az, hogy Baradlay Jenő feljelenthette magát, mint
141       2,     38|           múlva rákerült a sor, hogy Jenő kihallgattassék. Azalatt
142       2,     38|       emlékezett volna azon szavakra Jenő? Hisz Alfonsine írta azokat
143       2,     38|             utolsó lépcsőfokon áll - Jenő.~ ~Hidegvérrel nyújtá vissza
144       2,     38|             hogy fiait elsirassa?)~ ~Jenő sietett felelni rá:~ ~-
145       2,     38|             testvére is, Edmund vagy Jenő?~ ~- Igen. Magyarul Jenő,
146       2,     38|             Jenő?~ ~- Igen. Magyarul Jenő, németül Edmund.~ ~- Nem
147       2,     38|             megfordítva van? Eugen a Jenő, Edmund az Ödön? Efölött
148       2,     38|         honvédeink atillájához is.~ ~Jenő feleletei többet árultak
149       2,     38|        együtt.~ ~- Mink? - riadt fel Jenő elsápadva. Erről a két testvér
150       2,     38|      testvérét megelőzte. Igaz ez?~ ~Jenő keble elszorult. Mi szörnyű
151       2,     39|             odacsatolt iratok voltak Jenő levelei.~ ~Az Ödönhöz írt
152       2,     41|            Richárdnak nem adott hírt Jenő?~ ~Ó, igen. Az is ugyanazon
153       2,     41|            Az öreg."~ ~Richárd pedig Jenő öccsét szokta mindig "az
154       2,     41|            híni. Gyöngédség, tréfa s Jenő komoly magaviseletének jellemzése
155       2,     49|                   Mai nap vettem fel Jenő fiam hamvait a kerepesi
156       2,     49|             a családi sírboltba.~ ~- Jenő? - szólt bámulva az orvos. -
157       2,     49|           Végzetes névcsere történt. Jenő sietett Ödön helyett megjelenni,