Rész, Fejezet

  1       1,      6|             az nem szobaleány, hanem Edit kisasszony, a család egyik
  2       1,      6|           odament a kredenchez, ahol Edit kisasszony osztott cukrot
  3       1,      6|       osztott cukrot és narancsot.~ ~Edit csakugyan gyermek volt még:
  4       1,      6|             olyasvalamit érzett.~ ~- Edit kisasszony, én bocsánatát
  5       1,      7|           akart ráismerni Richárd.~ ~Edit volt az, szokatlan, bálias
  6       1,      7|       kezecskét bámulja, míg egyszer Edit felvetve szemeit a zongoráról,
  7       1,      7|         mikor bebocsátott. Bocsánat, Edit kisasszony, hogy háborítottam
  8       1,      7|          zavarban.~ ~- Megbocsásson, Edit kisasszony - szólt Richárd -,
  9       1,      7|            mosolyogna e jelenetre.~ ~Edit azonban nyugodt közönnyel
 10       1,      7|             az útját.~ ~- Egy szóra, Edit! Tudja-e ön, mire gondolok
 11       1,      7|              most egyet kérek öntől, Edit kisasszony. Sürgetős levelet
 12       1,      7|          kegyed nekem írószereket?~ ~Edit a bárónő íróasztaláról felhengeríté
 13       1,      7|              ostyával lepecsételé.~ ~Edit ez idő alatt folyvást nyugodtan
 14       1,      7|              a leánynak a levelet.~ ~Edit ajkaihoz szorítá hosszasan,
 15       1,      7|             e levelet a bárónőnek?~ ~Edit némán inte fejével, és a
 16       1,      7|              és leánya hazaérkeztek. Edit már saját szobájában volt
 17       1,      7|              parancsolá Alfonsine.~ ~Edit bejött.~ ~- Még ébren voltál,
 18       1,      7|        bejött.~ ~- Még ébren voltál, Edit? - kérdé Antoinette asszony.~ ~-
 19       1,      7|          vallató tekintettel kémlelt Edit szemeibe. Nem találta bennük
 20       1,      7|              hölgy kereszttűzbe vevé Edit arcát. Hasztalan. Nem gyullad
 21       1,      7|         megírta nagynénémhez - szólt Edit hidegen, s átadta Plankenhorstnénak
 22       1,      7|          leányra.~ ~- Tudom - felelt Edit, s tekintetében annyi öntudat,
 23       1,      7|           szobájába, s lefekhetik.~ ~Edit ment.~ ~Antoinette dühösen
 24       1,     14|              azt is csak azért, hogy Edit felől kérdezősködjék; akiről
 25       1,     14|             növeldében jó helyen van Edit, csak nagynénje házánál
 26       1,     14|           fellázadt önszíve ellen.~ ~Edit volt az.~ ~Ebbe a zárdába
 27       1,     14|              még egyszer találkozott Edit rémült tekintetével. A harag
 28       1,     14|          kinézne valaki. Talán éppen Edit?~ ~No, ha idenéz, hát lássa
 29       1,     14|           védi meg az apácákat.~ ~De Edit ott volt!~ ~Ennek a kapunak
 30       1,     15|      nagynénjeihez a zárdában növelt Edit kisasszonyt. A Brigitták
 31       1,     15|            hátrahulló csuklyája alól Edit örökvidám arca tűnik elő.~ ~-
 32       1,     15|        cseléd ne jöjjön a szobába.~ ~Edit meg akarta előzni.~ ~- Majd
 33       1,     15|          hogy önt kímélnünk kell. ~ ~Edit durcásan vonogatta vállát
 34       1,     15|             Antoinette maga rakta el Edit felöltönyét.~ ~- Tessék
 35       1,     15|        Remigiát ültette le, mellette Edit foglalt helyet.~ ~Miután
 36       1,     15|      szétverte a népet?~ ~- Azt önök Edit húgom szép szemeinek köszönhetik.~ ~-
 37       1,     15|               Hogy miért kellett ezt Edit előtt elmondani? Hogy ezt
 38       1,     15|             el e zsibbasztó szavakat Edit hallatára; hogy ez az asszonyi
 39       1,     15|              nem gyönyörködhetett.~ ~Edit arcán egy vonás sem mutatta
 40       1,     15|           vőlegényedet főbe lövik.~ ~Edit a villájára szúrt egy darab
 41       1,     15|             ennek a szívére semmi.~ ~Edit nem akarta észrevenni, hogy
 42       1,     15|             az idő az elmenetelre.~ ~Edit érzé, hogy egy hideg kéz
 43       1,     15|              Mikor aztán ott ült már Edit a hintó egyik szegletében,
 44       1,     15|           egyszerre felnyitá szemeit Edit.~ ~Mit nézett? Mit látott?
 45       1,     15| útitársnéjára.~ ~Az már aludt.~ ~Nem Edit szemei azok, amik álomra
 46       1,     15|           válaszát kérdezve azzal?~ ~Edit e röppentyű fényénél mohó
 47       1,     15|       feketének hagyta az éjt, hanem Edit tudta már, hogy ha ez a
 48       1,     15|            egy vénasszony volt, kibe Edit belebotlott.~ ~- Nem, nem,
 49       1,     15|              jönni velem a mamzel.~ ~Edit nem gondolkozott a válaszon.~ ~-
 50       1,     15|           Csak most kezdett eszmélni Edit, hogy mit tett. Egy idegen,
 51       1,     15|              ez egy apácanövendék!~ ~Edit egész alakján, felmagasztalt
 52       1,     15|            mármost menjen ő előre.~ ~Edit nem tétovázott. Megindult
 53       1,     15|                 súgá a vénasszony.~ ~Edit engedte magát előretolatni
 54       1,     15|            ajtónyitás előtt megtudta Edit, hogy itt jó helyen jár.
 55       1,     15|              s maga kívül maradt. ~ ~Edit egy boltozatos üregben találta
 56       1,     15|       tekinte a leány arcába.~ ~- Te Edit vagy?~ ~A leány édes bámulattal
 57       1,     15|            krumplit és hagymát is.~ ~Edit egész tréfát talált ebben.
 58       1,     15|            csak mindig kreuzfidél!~ ~Edit megígérte, hogy úgy lesz;
 59       1,     15|             kedved. Léni, te Léni!~ ~Edit ígérte, hogy össze fogja
 60       1,     15|            vezette őket végig, amire Edit a sötétben is ráismert.
 61       1,     15|          Plankenhorst-ház elé értek, Edit felnézett az ablakokba.
 62       1,     15|             is? Tu nárische Krédl!~ ~Edit azonban megfogta Baradlayné
 63       1,     15|                No, Fra Mám! - mondta Edit, amint más utcába értek.
 64       1,     15|          ázunk el! - biztatá vidáman Edit. - Ez az eső még jobban
 65       1,     15|            ott szükség.~ ~Baradlayné Edit kezét megfogva, egyenesen
 66       1,     15|          Baradlayné e szóra megfogta Edit kezét, s odavonta őt Richárdhoz.~ ~-
 67       1,     15|            tudtam azt kimondani.~ ~- Edit! - suttogá Richárd elbámulva,
 68       1,     15|            az ázott pórköntöstül. Ez Edit keze, ez Edit arca. - De
 69       1,     15|       pórköntöstül. Ez Edit keze, ez Edit arca. - De hogy lehet ez?
 70       1,     15|            valami szebb halált!"~ ~- Edit! - rebegé Richárd, s a leányka
 71       1,     15|             Milyen napokat vársz?"~ ~Edit megérté a néma kérdés fájdalmas
 72       1,     15|             hagyján! - súgott vissza Edit. - De Richárd! Ez itt Palvicz
 73       1,     15|              Valamit kell tennünk!~ ~Edit hirtelen félrelökte maga
 74       1,     15|         jöjjenek be.~ ~Baradlayné és Edit beléptek a szobába.~ ~A
 75       1,     15|                 Kit keresnek önök?~ ~Edit siet felelni:~ ~- Palvicz
 76       1,     15|               Azt hitték akkor, hogy Edit alszik, ittas.~ ~- Mit izen?~ ~-
 77       1,     15|              izen ön vissza? - kérdé Edit.~ ~- Üdvözlöm Rahábot. A
 78       1,     15|              s midőn ott bebocsáták, Edit póröltönyét, puttonyát saját
 79       1,     15|             kérdezték tőle, hogy hát Edit hova lett.~ ~A rémületet
 80       1,     15|              fenyíték került rendre. Edit azt is meg hagyta magán
 81       2,     26|          Remigia nem kísérte egyedül Edit kisasszonyt, még egy másik
 82       2,     26|              ketten csak megőrzik.~ ~Edit ott hallhatott eleget a
 83       2,     26|           kézre kell őt kerítenie.~ ~Edit választhatott, azért imádkozzék-e,
 84       2,     26|            és leánya, a két apáca és Edit a teánál ültek az isaszegi
 85       2,     26|           beszélő felé: Alfonsine és Edit arca.~ ~Rideghváry kegyetlen
 86       2,     26|            Palvicz Ottó meghalt...~ ~Edit az üdvösség enyhült mosolyával
 87       2,     26|         ájulásából magához téríteni. Edit egy sarokba vonult, s kalapját,
 88       2,     26|              volt a blaszfémiától.~ ~Edit pedig remegve oldá le kalapját,
 89       2,     26|                  Sötétséget - felelt Edit.~ ~És jól mondta; a pokol
 90       2,     26|               és ott maradt fekve.~ ~Edit reszketve hallgatá végig
 91       2,     42|      mámorával veté oda a tudósítást Edit elé Plankenhorst Alfonsine.~ ~-
 92       2,     42|       hitelesen - hivatalosan.~ ~Azt Edit nem ismerte. A valódit.~ ~
 93       2,     42|            Azután megragadta kezével Edit vállát, és szemeit annak
 94       2,     42|             kelméje, varrd meg!~ ~És Edit megköszönte az ajándékot.~ ~...
 95       2,     44|           már a tieden is ott van.~ ~Edit nem borzadt össze. Hozzá
 96       2,     46|     elrémülést; csak azt látta, hogy Edit az öröm kétségbeesésével
 97       2,     46|            az indulatrohamból.~ ~Míg Edit karjai lefoszlanak kedvese
 98       2,     46|            Hanem még ezután is, hogy Edit Richárd kebléről lebontakozik,
 99       2,     46|           Edithez intézi szavát:~ ~- Edit kisasszony! Nem látom át,
100       2,     46|         aztán Richárdhoz fordulva.~ ~Edit pirulva ül vissza helyére;
101       2,     46|         előkerül, kész öregember, és Edit agg hajadon.~ ~És ezt ő
102       2,     46|          fogja, hogy másfél év előtt Edit kisasszonyt eljegyeztem.~ ~-
103       2,     46|         akarja megkérdezni. Mikor ön Edit húgomat eljegyezte, akkor
104       2,     46|             mint a madár. Liedenwall Edit kisasszonynak családja van.
105       2,     46|          mást választani. Liedenwall Edit kisasszony még mindig a
106       2,     46|            kérdezem, úgy van-e ez?~ ~Edit csak némán rázta fejét,
107       2,     46|          akarta vágni a tárgyat.~ ~- Edit követni fogja azt, amit
108       2,     46|           Editnek szerencséje akadt. Edit már el van ígérve.~ ~Richárd
109       2,     46|            az nagy szerencse.~ ~- És Edit beleegyezett?~ ~- Ne hívja
110       2,     46|            vezetek elé.~ ~Most aztán Edit felállt a helyéről, és szólt:~ ~-
111       2,     46|             és szólt:~ ~- Liedenwall Edit nem fogja a kezét másnak
112       2,     46|              ki önmérsékletéből.~ ~- Edit kisasszony! Semmi teátrális
113       2,     46|            ád ön felett a törvény.~ ~Edit most már nem hagyta magát
114       2,     46|          némulva az elszörnyedéstől. Edit folytatá:~ ~- És ha akadna
115       2,     46|             eltávozott onnan.~ ~Ámde Edit odalépett Richárdhoz, s
116       2,     47|       egymásba nyíló szobát: egyiket Edit, másikat Richárd számára.
117       2,     47|     feleségét itt fogja hagyni addig Edit kisasszonynál, míg átesnek
118       2,     47|            Azt ugyan jól tette, mert Edit egy váltani való ruhát sem
119       2,     48|           szegény emberek vagyunk?~ ~Edit kinevette vele.~ ~- Hogy
120       2,     48|        hazulról, míg dolog után lát. Edit szabadságot adott neki,
121       2,     48|          csoszogása az ajtó előtt.~ ~Edit még akkor törülgette el
122       2,     48|             Richárd ült rajta, akkor Edit az ölében ült. (Erre a találmányra
123       2,     48|         forintnál. Ne szeresse őt!~ ~Edit válaszul nevetett, és megcsókolta
124       2,     48|           igen! - sietett válaszolni Edit.~ ~Salamon felírta az összeget
125       2,     48|         minek az nekem? - szólt bele Edit. - Hiszen jó anyánk annyi
126       2,     48|         járul mármost még Liedenwall Edit kisasszony menyasszonyi
127       2,     48|         maradt kislányát, Liedenwall Edit kisasszonyt, s azt Plankenhorsték
128       2,     48|         felét.~ ~Ha aztán Liedenwall Edit is férjhez megy tisztességes
129       2,     48|         másik felét.~ ~Ha Liedenwall Edit elébb férjhez megy, legyen
130       2,     48|              az övé.~ ~Ha Liedenwall Edit férj nélkül marad, ha kolostorba
131       2,     48|         akarták ölni mint Liedenwall Edit vőlegényét. Mikor Liedenwall
132       2,     48|      kolostorára, melyben Liedenwall Edit volt. Midőn kifenték a hóhér
133       2,     48|            hóhér pallosát Liedenwall Edit vőlegénye számára. Miért
134       2,     49|              sokáig bírta kiheverni. Edit éjeket töltött betegágya