IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] avatottabb 1 avatva 1 avégett 1 az 4311 azalatt 34 azáltal 5 azaz 1 | Frequency [« »] ----- ----- 10219 a 4311 az 2202 nem 2184 hogy 1773 s | Jókai Mór A koszívu ember fiai Concordances az |
Rész, Fejezet
1001 1, 11| követte a kastély éttermében. Az üléssor berendezésében már 1002 1, 11| szimbolisztika volt kifejezve. Az asztalfőnél az elnöki kettős 1003 1, 11| kifejezve. Az asztalfőnél az elnöki kettős helyet a vőlegény 1004 1, 11| Gálfalvy gróf, s így váltakozva az adminisztrátor és Zebulon 1005 1, 11| egyik jellemző harcjátéka: az áldomástorna.~ ~"Toast-turnier"- 1006 1, 11| ékesen szólást inspirál; az ifjakat bátrakká, az öregeket 1007 1, 11| inspirál; az ifjakat bátrakká, az öregeket melegekké teszi: 1008 1, 11| idefenn a teremben túldörgé az udvaron felzendülő lármás 1009 1, 11| lármás riadal.~ ~Örömriadal az is; nehány száz torok éljenez.~ ~ 1010 1, 11| Ez nektek szól. Eredj ki az erkélyre menyasszonyoddal, 1011 1, 11| nyújtva Arankának, hogy őt az erkélyre kivezesse.~ ~Pedig 1012 1, 11| erkélyre kivezesse.~ ~Pedig hát az a nagy éljenzés - nem nekik 1013 1, 11| nem nekik volt szánva.~ ~Az a nagy örömriadal nem a 1014 1, 11| nyilatkozványa volt, hanem az adminisztrátor úr gárdájáé.~ ~ 1015 1, 11| huzavona falusi leguléjus s az iskolakerülő kántor. Ez 1016 1, 11| iskolakerülő kántor. Ez az adminisztrátor úr nevezetes 1017 1, 11| felrendelve, hivatása szerint az alkonyi órákban fáklyás 1018 1, 11| vett kudarc után, hogy még az a gárda is a repertoáron 1019 1, 11| múlt a dolog, levén neki az a jó szokása, hogy nem jól 1020 1, 11| nagyon jól ismert tanyára, az ispán udvarára, melyet a 1021 1, 11| kastélytól a park választott el. Az ispán az ilyen látogatásoknál 1022 1, 11| választott el. Az ispán az ilyen látogatásoknál nem 1023 1, 11| nagy pajtát, összeállította az asztalokat, padokat; tulkot, 1024 1, 11| üttetett csapra, előszedte az új tányérokat, tálakat, 1025 1, 11| parádé, sietett, mint rák az iszapba, saját elementumába.~ ~ 1026 1, 11| szemektől sem átallja magát az ember.~ ~A díszes társaság 1027 1, 11| meg volt vetve a jókedvnek az ágya, Koppants Mátyás kántor 1028 1, 11| előhúzta a zsebéből azt az epithalamiumot, melyet a 1029 1, 11| főtt hallgatókat. Tetszett az mindenkinek nagyon.~ ~Minek 1030 1, 11| dicsekvő karjáról, nagyot üt az asztalra, s így szólt:~ ~- 1031 1, 11| Hallod-e te, Szalmás! Az is bolond volt, aki azt 1032 1, 11| menjünk menyasszonyt látni. Az öregapám sem hallott ilyent. 1033 1, 11| ilyent. Világosnál nézik az asszonyfélét. Én nem bánom, 1034 1, 11| itt hiába - a közügyért.~ ~Az egész gyülekezet ráordította, 1035 1, 11| beszédét éjszakának írta, az tele van álló és futó csillagokkal, 1036 1, 11| indítványt megdöntötte azzal az észrevétellel, hogy nem 1037 1, 11| fáklyával mennünk, mert majd ha az aranyat szórják, mind kisütögetjük 1038 1, 11| egyszersmind meggyőző indok az elébbeni indítvány mellett, 1039 1, 11| a földre esett pénzt.~ ~Az indítvány közhelyesléssel 1040 1, 11| felemelték a vállaikra; az egyik teherhordó maga volt 1041 1, 11| éljen. Nekik csak egy ember az "éljen"; a többit majd elmondja 1042 1, 11| ha kiereszté. Hanem amint az éljenriadalra a várt principális 1043 1, 11| éljenriadalra a várt principális és az özvegy menyasszony helyett 1044 1, 11| csizmaszárában veszett egyszerre az egész betanult dikció.~ ~ 1045 1, 11| egészen; megfordult itt az állapot. Fordult volna ő 1046 1, 11| ellenvetése sem lehetett az ellen, amit lát. Ha a sokszegletű 1047 1, 11| elcsillapult, itt lett volna az ideje, hogy Szalmás uram 1048 1, 11| gondolat sem volt a fejében. Az egész beszéd nem ennek a 1049 1, 11| De már erre felszólalt az egyik teherviselő, Boksa 1050 1, 11| komoly színét, felkapta az elejtett szót:~ ~- Honfitársaim! 1051 1, 11| Ezzel a szóval visszavonult az ifjú pár az erkélyről.~ ~ 1052 1, 11| visszavonult az ifjú pár az erkélyről.~ ~Bizony egy 1053 1, 11| engem elcsapnak.~ ~- Hát az én diurnumom mármost ki 1054 1, 11| Mire aztán a vitéz had az ispánlaknál összetörvén 1055 1, 11| szekereire, és odábbállt.~ ~Az úri rend egy része szintén 1056 1, 11| be a Baradlay-kastélyban az éjt, Rideghváry hívei menekültek 1057 1, 11| csatatérről.~ ~A fővezér, az adminisztrátor, még egy 1058 1, 11| fiával együtt eltért arról az útról, melyet a boldogult 1059 1, 11| önnek szólt volna. Önök az ellenkező utat választották. 1060 1, 11| órában mondott szavaimra. Ez az út is elvezet egy magaslatra: 1061 1, 12| AZ ELSŐ LÉPCSŐ "AMA" MAGASLATHOZ~ ~- 1062 1, 12| akkor én menjek kapálni mind az öt kisasszonyommal magam? - 1063 1, 12| más lenni, mint paraszt. Az annak valoságos gyönyörüség. 1064 1, 12| Aki úr, úr; aki nem úr, az nem úr. Hát tehet arrul 1065 1, 12| sírelem, mint parasztnak az, hogy nem nemes. - Gondoljunk 1066 1, 12| No, micsoda dolog lesz az, ha még paraszt születisü 1067 1, 12| még nipnevelis! De minek az a csuda? Nip fölnő magatul, 1068 1, 12| Nevezetes, epochális gyűlés volt az. Az egymással földsarkilag 1069 1, 12| epochális gyűlés volt az. Az egymással földsarkilag ellenkező 1070 1, 12| kenyerén, szalonnáján.~ ~Az ülés napján már kora hajnalban, 1071 1, 12| szűr alatt ott füleltek az ólmos botok és kurta nyelű 1072 1, 12| pártja annyit megtanult az elébbeni gyűlések előzményeiből, 1073 1, 12| előzményeiből, hogy mikor kifogytak az argumentumok, in fine finali 1074 1, 12| finali elő szokott kerülni az ultima ratio, a bunkós bot, 1075 1, 12| bot, olyankor "aki bírja, az marja". Tehát ezúttal ők 1076 1, 12| Tehát ezúttal ők is elhozták az ellenargumentumokat, s el 1077 1, 12| akart keresztülerőszakolni az alkotmányellenes adminisztrátori 1078 1, 12| a fekete tollas pártnak az a hadi taktikája volt, hogy 1079 1, 12| türelmetlen közönséget - és lopta az időt.~ ~Mind nem használt; 1080 1, 12| gyűlés kimenetelét.~ ~Mert az elnöknek az volt a fő tudománya, 1081 1, 12| kimenetelét.~ ~Mert az elnöknek az volt a fő tudománya, hogy 1082 1, 12| olyankor a fekete tollnak az volt a dolga, hogy rákezdte 1083 1, 12| beszédébe kiabáltak; a szónokot az mind nem zavarta meg: ha 1084 1, 12| nem engedte magát.~ ~Hanem az megtörtént rajta, hogy mikor 1085 1, 12| elragadtatás következménye az, hogy a második rendreutasítás 1086 1, 12| második rendreutasítás után az elnök megvonja a szónoktul 1087 1, 12| további beszédet, s akkor az leülhet. Megyeéletünkben 1088 1, 12| gorombaságot elszalasztott az elnöki szék ellen, mint 1089 1, 12| ennyi szokott a díja lenni az akcióbeli elmarasztalásnak), 1090 1, 12| címeres gyűrűjét húzta le az ujjáról, s azt veté zálogba 1091 1, 12| szokás szerint, tartozott az elfogadni; de mégis elmondta 1092 1, 12| parafrázisát.~ ~Mi volt az a szatmári tizenkét pont? 1093 1, 12| üstökös csillag egyszerre az égen, együtt egy dicskört 1094 1, 12| egyensúlyt tarta egymásnak. Az elnök adminisztrátor izgatatlan 1095 1, 12| egy múmia. Úgy vette ezt az "ensemble"-t, mintha az 1096 1, 12| az "ensemble"-t, mintha az előadott operában karmesteri 1097 1, 12| minőségben működnék, ki az előtte fekvő partitúrából 1098 1, 12| jön egy "scherzo", mikor az "allegro"; mikor kell az 1099 1, 12| az "allegro"; mikor kell az öreg dobnak a bombardonnal 1100 1, 12| azon botránkozik meg, ha az általános "tintamarre" közepett 1101 1, 12| valamit akartak kezdeni, az övéiket a verekedéstől visszatartsák. 1102 1, 12| a csengettyűhöz nyúlt.~ ~Az eddig alkalmazott hadicselek 1103 1, 12| végződjék.~ ~Következett az ötödik eszköz: az ülés feloszlatása. 1104 1, 12| Következett az ötödik eszköz: az ülés feloszlatása. Rideghváry 1105 1, 12| kellett neki elmondani azt az elnöki nézetét, hogy ily 1106 1, 12| adva a rendelet, hogy amint az elnök csengettyűjét hallja, 1107 1, 12| egészen kihozta türelméből az adminisztrátort. Neki az 1108 1, 12| az adminisztrátort. Neki az kellett volna, hogy ordítson 1109 1, 12| torkaszakadtából. Ahelyett mindenki az ő szájába nézett, hogy mit 1110 1, 12| élek elnöki jogommal, s az ülést feloszlatom.~ ~Még 1111 1, 12| teljesült be, amit kívánt, hogy az elaludt orkánt újra felköltötte 1112 1, 12| hidegvérrel válaszolá Tormándy az adminisztrátornak:~ ~- Tessék 1113 1, 12| adminisztrátornak:~ ~- Tessék elhagyni az elnöki széket, ha úgy tetszik, 1114 1, 12| fogunk elnököt, és folytatjuk az ülést.~ ~Erre azután száz 1115 1, 12| elmenni, ha tetszik! Elnököl az alispán!~ ~Volt mármost 1116 1, 12| redőkbe vonta, öklét lenyomta az asztalra, és recsegő hangon 1117 1, 12| Ha a karok és a rendek az ülés feloszlatásának ellenszegülnek, 1118 1, 12| pedig be fogjuk várni ezt az erőszakot! - mennydörgött 1119 1, 12| helyére, dacosan tekintve az adminisztrátor szeme közé.~ ~ 1120 1, 12| egészen.~ ~A kettős szárnyajtó az elnöki szék mögött a főispáni 1121 1, 12| tegye ön kötelességét!~ ~Az a főbíró és nehány körüle 1122 1, 12| hangzott, a főbíró felnyitva az elnök mögötti ajtót, bekiáltott 1123 1, 12| maga a legkomolyabban véve az elnöki parancsot, kirántá 1124 1, 12| zöldasztal mellett ülőket.~ ~Az első meglepetés percében 1125 1, 12| hogy ez talán mégis tréfa. Az ónodi gyűlés óta nem történt 1126 1, 12| ónodi gyűlés óta nem történt az, hogy tanácskozó hazafiak 1127 1, 12| Hanem a másik percben aztán az elszörnyedésnek más hangja 1128 1, 12| joggyakornokok ugráltak segélyükre az ősz táblabíráknak, s támadt 1129 1, 12| hallotta senki, és mindez az adminisztrátor úr legméltóságosabb 1130 1, 12| jóváhagyásával.~ ~Hanem az már azután nem a méltóságos 1131 1, 12| kezeikből, s a legrövidebb úton, az ablakon keresztül kiadogatta 1132 1, 12| hasztalan tekingetett hátra az ajtó felé, hol maradnak 1133 1, 12| ajtó felé, hol maradnak az emberei. Más is bámult azon 1134 1, 12| főispáni lakosztály belsejéből, az ellenkező ajtón egy ifjú, 1135 1, 12| alak lépett ki e szobába.~ ~Az Baradlay Ödön volt.~ ~Teljes 1136 1, 12| kardot! - monda szigorúan az ifjú, kardjával leütve a 1137 1, 12| legény volt, akik ráismertek az előttük állóra; ez az ő 1138 1, 12| ráismertek az előttük állóra; ez az ő örökös főispánjuk, holnapi 1139 1, 12| vérengző főbíró és szatelleszei az ablakon kidobattak, mikor 1140 1, 12| ablakon kidobattak, mikor az egész felháborodott tömeg 1141 1, 12| karhatalomnak kelle előtörni, honnan az adminisztrátor bosszús tekintete 1142 1, 12| segélyt, akkor ugyanazon az ajtón belépett a terembe 1143 1, 12| Délceg, megdöbbentő alak volt az e pillanatban. Arca égett 1144 1, 12| lépett a terembe; úgy járult az elnöki szék elé.~ ~Rideghváry 1145 1, 12| India fejedelmi tigrisével az őserdőben.~ ~A látvány, 1146 1, 12| elé tárult, fellázasztá az ifjú egész lelkét.~ ~A megye 1147 1, 12| kikelt arcok mindenfelé, az asztalra dobva egy kettétörött 1148 1, 12| kiálta csengő szóval az ifjú Baradlay, megállva 1149 1, 12| ifjú Baradlay, megállva az elnöki szék előtt. - Ki 1150 1, 12| tette ezt? - rivallt újólag az adminisztrátorra.~ ~Rideghváry 1151 1, 12| szólt Rideghváry, s ebben az egy szóban düh, kevélység, 1152 1, 12| volt kifejezve.~ ~Akkor az ifjú Baradlay jobb kezéből 1153 1, 12| azzal megfogva jobbjával az elnöki szék ódon faragványú 1154 1, 12| hagyja ön el e helyet! E szék az én őseim széke. Ön ebbe 1155 1, 12| kitörő üdvriadal támadt az egész teremben.~ ~Az "egész" 1156 1, 12| támadt az egész teremben.~ ~Az "egész" teremben.~ ~Aki 1157 1, 12| gyűlések jellemzetes kedélyét, az emlékezni fog akárhány hasonló 1158 1, 12| egyetlen tömeggé alakítva az egész közönséget - azt sem 1159 1, 12| arcáról olvashatá le, hogy itt az ő uralkodásának vége. Innen 1160 1, 12| tekintetet jártatva végig az egész gyülekezeten, s akkor 1161 1, 12| kegyetlen, bosszúszomjazó arccal az ifjú fülébe:~ ~- Tessék... 1162 1, 12| ifjú fülébe:~ ~- Tessék... Az első lépcső ahhoz a magaslathoz.~ ~ 1163 1, 12| A hatalmas úr eltűnt, s az elnöki széket elfoglalá 1164 1, 12| elnöki széket elfoglalá az örökös főispán, a megyei 1165 1, 12| főnöke a megyének; hanem az a lelkesült üdvözlés, mely 1166 1, 12| minden oldalról fogadta - az igazi volt. Az megadta rá 1167 1, 12| fogadta - az igazi volt. Az megadta rá a szankciót.~ ~ 1168 1, 12| magára, mind a megyére, mind az egész országra, sőt az egész 1169 1, 12| mind az egész országra, sőt az egész korszakra döntő, elhatározó; 1170 1, 12| Teljesen sikerült.~ ~Az a hely, ahová leült, fordulópontot 1171 1, 12| történetben. Akármerre vezessen az, nagy idők kezdőpontja volt, 1172 1, 12| történt a gyűlésben tovább, az már a krónika dolga. Hanem 1173 1, 13| magában, hogy milyen nagy baj az, mikor egy ilyen nagy állat 1174 1, 13| Egyszer aztán, mikor már az eleven húsáig lefúrtak, 1175 1, 13| olvasóm! Nem viszlek ki az utcára, nem mutogatom meg 1176 1, 13| csendes, biztos helyről fogjuk az egészet hallgatni, s nem 1177 1, 13| zongoraszó és médisance helyett az utcáról felhangzó népzaj 1178 1, 13| szabadságillatot érez!~ ~Az történik, hogy egy alvó 1179 1, 13| járnak-kelnek, s tekingetnek félve az ablakokra, és hallgatóznak 1180 1, 13| ablakokra, és hallgatóznak az utcára, és beszélnek egymással 1181 1, 13| lesz a mai nap vége?"~ ~Az idő estére jár; a szobák 1182 1, 13| sortüzelés döreje rázkódtatja az ablakokat. Minden új alak, 1183 1, 13| Egyszerre odatódul hozzá az egész társaság, amint álöltönyében 1184 1, 13| legsürgetőbb sietséggel az élelmezési magas úr.~ ~- 1185 1, 13| Justitia-szobrot ledöntötték az épület homlokáról, az ablakvasakat 1186 1, 13| ledöntötték az épület homlokáról, az ablakvasakat kifeszegették, 1187 1, 13| akarja, hogy vérontás legyen. Az eddigiért is kárhoztat.~ ~- 1188 1, 13| a tüzérek a sárba dugták az égő kanócokat, s kimondták, 1189 1, 13| biztatás volt a többieknek.~ ~Az élelmező úr nagyon kezdett 1190 1, 13| passepartout volna ehhez az utazáshoz.~ ~De ismét jött 1191 1, 13| félreismerhetetlen nyoma, az orrán egy indiszkrét találkozás 1192 1, 13| medicinalrat a szegletből.~ ~- Az ördögbe is! Inkább nagyon 1193 1, 13| angolflastromot, amivel az orromon ezt a lehámozást 1194 1, 13| lehámozást beragaszthassam. Az nekem most igen jól fog 1195 1, 13| ismernek rám olyan könnyen az utcán.~ ~- Hogyan? Ön újra 1196 1, 13| budoárjába vezette, hogy az angoltapaszt megkárosított 1197 1, 13| relais-ket kell megrendelnem az államkancellár számára.~ ~- 1198 1, 13| hagyta futni a kicsiny urat az orrára ragasztott fekete 1199 1, 13| ragasztott fekete flastrommal.~ ~Az élelmező úr még vissza akarta 1200 1, 13| Le Metternichhel! Éljen az Aula!"~ ~Az utcákon a zaj 1201 1, 13| Metternichhel! Éljen az Aula!"~ ~Az utcákon a zaj egyre nőtt, 1202 1, 13| szobákban egyre sötétebb lett; az élelmezési úr az égre kért 1203 1, 13| sötétebb lett; az élelmezési úr az égre kért mindenkit, hogy 1204 1, 13| Pedig ugyan együtt volt az egész florilégium. Ez a 1205 1, 13| kezdeni. Hiszen a tenger van az utcákon! A néptenger.~ ~ 1206 1, 13| érkezett még egy új alak.~ ~Az alkonysötét dacára is ráismert 1207 1, 13| Hír van elég - felelt az szárazon. - A legelső és 1208 1, 13| legelső és legbizonyosabb az, hogy Metternich leköszönt.~ ~- 1209 1, 13| parancsából nyittatik meg.~ ~- Az lehetetlen.~ ~- Itt a plakard 1210 1, 13| kihúzott falragaszt, melynek az egész társaság nekiesett, 1211 1, 13| nyugalommal Rideghváry. - Az éjjel utcaharcot és torlaszviadalt 1212 1, 13| hogy nem várom - dörmögé az élelmező úr. - Én odábbállok.~ ~ 1213 1, 13| magamat. Azzal kezet szorított az asszonysággal, s utolsó 1214 1, 13| ez áljelmezben kimenekült az utcára. Ki tudja, hova sodorta 1215 1, 13| medicinalratnak semmi kedve sem volt az expedícióhoz. Ő futni nem 1216 1, 13| szabómester lakik; fessen az ajtóra krétával egy nagy 1217 1, 13| egy millióért sincsen.~ ~- Az nincsen; de van más alkalmatosság.~ ~- 1218 1, 13| alkalmatosság.~ ~- Ó, ugyan mi az? Hol van? Fizetem neki, 1219 1, 13| halotthordozó; a hordágy az ajtó elé van téve.~ ~- Hallotthordozó?~ ~- 1220 1, 13| gondoskodás. S minthogy ebben az utcában éppen senkit sem 1221 1, 13| halotthordágyba?~ ~- No igen, az egészen fedve van; senki 1222 1, 13| volt válogatásra való idő. Az utca túlsó végéről újabb 1223 1, 13| néptömeg jött hömpölyögve, s az eddigi zajon keresztültörő, 1224 1, 13| volt menekülni.~ ~Ráállt az indítványra. Borzasztó ekvipázs 1225 1, 13| indítványra. Borzasztó ekvipázs az a hordágy. De inkább élve 1226 1, 13| bennünket!~ ~- A gyávák! Az ostobák! - szólt Antoinette 1227 1, 13| legviharosabb ordítása hangzott lenn az utcán, kihurcolta magával 1228 1, 13| utcán, kihurcolta magával az erkélyre félalélt leányát, 1229 1, 13| viváttal köszönté fel azt, míg az átelleni ház ablakait csörömpölve 1230 1, 13| elfoglalva, s nem jöhet az ablakaiba gyertyát rakni; 1231 1, 13| vivát"!~ ~Baradlay Jenő ezt az egész napot otthon töltötte 1232 1, 13| még gyámoltalanabbá tett az ifjúkori életmód, a szüntelen 1233 1, 13| maga is semmivé lett.~ ~Az egész napot lázban tölté, 1234 1, 13| háboríthassa jöttével.~ ~Az utcai zaj, a fegyverek dörgése 1235 1, 13| történik.~ ~A szabadság, az új korszak nagy jelszavai 1236 1, 13| népben pedig nem volt hite.~ ~Az utcai harc zaja tudatá vele, 1237 1, 13| Csak egy tárgyra gondolt az egész vihar alatt: Alfonsine-re.~ ~ 1238 1, 13| hogy ki kellene mennie az utcára, és elsietni a Plankenhorst-házhoz. 1239 1, 13| Mindig visszaborzadt tőle. Az utcákat kartáccsal seprik 1240 1, 13| nap, a lázforrongás künn az utcán annál magasabbra nőtt, 1241 1, 13| el vele.~ ~Ó, a bátrak, az erős idegű emberek nem tudják 1242 1, 13| odamenjen a veszély közé, mit az erősek kinevetnek, föl sem 1243 1, 13| védőeszköz nélkül ment le az utcára; maga sem tudta, 1244 1, 13| agyoncsókolják, s továbbhömpölyög az ár, míg új hír jön, új beszéd, 1245 1, 13| új beszéd, új kitörése az örömnek. A nép öleli a katonát, 1246 1, 13| örvénylő árban. Nincs annak az érzésnek neve, ami ily pillanatban 1247 1, 13| ily pillanatban végigömlik az egész tömegen. Mintha villanyfolyam 1248 1, 13| Jenő, mint kiáltották ki az öröm kacagó sírása mellett 1249 1, 13| halhatatlansággal emelkedtek ki az eddigi világtörténelemből, 1250 1, 13| világtörténelemből, s őt is megragadta az a titkos delejzet, minek 1251 1, 13| nagyobb óriás: a nép.~ ~Mi az a melegség, amit egy ilyen 1252 1, 13| amit egy ilyen pillanatban az ifjú szív meg nem bír tagadni? 1253 1, 13| meg nem bír tagadni? Ezek az óriási nagyságok az ő bálványai 1254 1, 13| Ezek az óriási nagyságok az ő bálványai voltak, és mégis 1255 1, 13| miket "pereat"-tal kísér az ezerajkú szörny: nem hangzik-e 1256 1, 13| Plankenhorstékról nem hallott semmit.~ ~Az ár ragadta magával tovább. 1257 1, 13| fiatal aulatagot, ki onnan az erkélyről lelkesítő beszédet 1258 1, 13| már csakugyan elvesztette az eszét.~ ~Ami tovább vezette, 1259 1, 13| eszét.~ ~Ami tovább vezette, az most már csak a szíve volt. 1260 1, 13| asszonyait.~ ~Jenőt is betolták az általa oly jól ismert terembe.~ ~ 1261 1, 13| látott most e helyen?~ ~Az asztal előtt állt két hölgy, 1262 1, 13| csókolták a kezet, a szalagot s az ollót, mely azt szabta. 1263 1, 13| hirtelen odarohant hozzá az öröm sikoltásával; széttárta 1264 1, 13| barátom!~ ~És újra csókolá az egész nép előtt és anyja 1265 1, 13| előtt és anyja előtt. S az asszonyság helyeslőleg mosolygott 1266 1, 13| futott végig minden idegén az éljenriadaltól - hanem a 1267 1, 13| éljenriadaltól - hanem a csók, az jólesett neki.~ ~És azt 1268 1, 13| természetesnek találta, hogy az emberek ezen a napon egymással 1269 1, 13| sokféle címe van a csóknak: az öröm csókja, a szabadulás 1270 1, 13| delej és fény hatotta át az egész világot. Minden szív 1271 1, 13| nagyjait, kikiabálja azt az utcán, s aki szeretett valakit 1272 1, 13| megcsókolja szeretőjét az utcán.~ ~S a föld még mindig 1273 1, 13| Március tizenötödike volt. Az alkotmány kihirdetésének 1274 1, 13| reményteljes fiatalság, az utcai gyerkőcök árulva hirdetik 1275 1, 13| kézre, csoportoktul olvasva az utcaszögleteken.~ ~A messze 1276 1, 13| csodálkozva kérdezi, mi az, annak megmagyarázzák, hogy 1277 1, 13| reggel harsonaszóval járnak az utcákon lovasok, hirdetve 1278 1, 13| megint gyászpompa váltja fel az utcák örömzaját. A tegnapelőtti 1279 1, 13| úsznak végig a néptengeren, az örömdiadal helyett gyászinduló, 1280 1, 13| szakítja meg a mozgó csendet. Az elvonuló menetnek alig akar 1281 1, 13| érkezett meg Pozsonyból.~ ~Az az öröm, az a lelkesedés! 1282 1, 13| érkezett meg Pozsonyból.~ ~Az az öröm, az a lelkesedés! Az 1283 1, 13| Pozsonyból.~ ~Az az öröm, az a lelkesedés! Az az üdvkiáltás, 1284 1, 13| az öröm, az a lelkesedés! Az az üdvkiáltás, azok a testvéri 1285 1, 13| öröm, az a lelkesedés! Az az üdvkiáltás, azok a testvéri 1286 1, 13| koszorúk özöne omlik alá az érkezőkre. Két szerető szív 1287 1, 13| voltak.~ ~Mikor hangzott az utcán a riadó, nem nézte 1288 1, 13| folytonos remegésben tölt. Az öröm félelme volt az. Boldog 1289 1, 13| tölt. Az öröm félelme volt az. Boldog napok, mik keblére 1290 1, 13| közüdvösség közepett?~ ~S midőn az éj késő órájában egyszerre 1291 1, 13| ezernyi fáklya lepi el az utcákat, kivilágítva minden 1292 1, 13| a néphez!~ ~Ez volt még az álom!~ ~Jenő azt is ott 1293 1, 13| Jenő azt is ott nézte az utcáról, tízezernyi forrólázas 1294 1, 13| vallomásokat, és vállán az ifjú hölgy égő arca, és 1295 1, 13| felváltva szólnak a néphez arról az erkélyről, egyszer csak 1296 1, 13| Talán tud róla valamit, mi az az erkély ottan?~ ~"A második 1297 1, 13| tud róla valamit, mi az az erkély ottan?~ ~"A második 1298 1, 13| Fáradtan értek haza az izgalmas nap csatangolásaiból 1299 1, 13| jutalmazva a lépcső alján, de még az sem melegíté őt fel; otthon 1300 1, 13| pamlagra.~ ~- Ó, be unom én már az egész világot!~ ~ ~ ~ 1301 1, 14| AZ ÉREM MÁSIK OLDALA~ ~Jenő 1302 1, 14| tüneményes kép. Egy kép, az éj fekete lapjára festve, 1303 1, 14| S mikor már elhallgatott az utcákon minden zaj, még 1304 1, 14| tetszett, mintha fülében zúgna az egész ordító tenger, a diadalvihar; 1305 1, 14| hogy estig nem jön haza.~ ~Az a szándoka volt, hogy beveszi 1306 1, 14| termek. Ki s be járt azokon az irányadó fiatalság.~ ~Most 1307 1, 14| Most a fiatalság volt az irányadó.~ ~Háromszínű vállszalaggal 1308 1, 14| Kinek mi szívén volt, az volt a nyelvén.~ ~Ki gyanakodott 1309 1, 14| kell állanunk - folytatá az ifjúság szóvivője. - A reakció 1310 1, 14| reakció azzal igyekszik az igaz ügy győzelmét megdönteni, 1311 1, 14| Jer velünk! Álljunk gátul az áradatnak, s tartóztassuk 1312 1, 14| barátjának, hogy jó lesz biz az, csak menjen előre, ő még 1313 1, 14| nem bánja, akármi történik az egész bécsi küzdelemmel.~ ~ 1314 1, 14| alkura lépett, hogy vigye az őt egész nap, amerre magának 1315 1, 14| óhajtott részt venni ebben az egész küzdelemben. Olyan 1316 1, 14| szabadsághősök bizony nem vártak az ő visszatértére, hanem csapatokra 1317 1, 14| hordóit kihengerítették az utcára, beverték a fenekeiket, 1318 1, 14| kiömlő szeszt meggyújtották; az ott égett végig az utcán, 1319 1, 14| meggyújtották; az ott égett végig az utcán, mint a lángoló Phlegeton. 1320 1, 14| folyam volt szerencséje az utca túlsó végén fekvő Brigitta-szüzek 1321 1, 14| kolostorának, mert amíg az utcán végiglobog az égő 1322 1, 14| amíg az utcán végiglobog az égő borszesz, addig a tömeg 1323 1, 14| mintha mégis siettetnék az előrehatolást. Egész szabályszerűleg 1324 1, 14| előrenyomulhat, aki nem akar az égő krampampuliban irigylésre 1325 1, 14| házánál ne legyen. Ha eljön az idő, mikor nőül veheti, 1326 1, 14| legközelebbi napokról Richárd csak az új napilapokból merített 1327 1, 14| tudomást. Hanem hát annak az éremnek, amit a napilapok 1328 1, 14| kapott iminnen-amonnan.~ ~Az első azt az utasítást adta 1329 1, 14| iminnen-amonnan.~ ~Az első azt az utasítást adta neki, hogy 1330 1, 14| rendelet tudatá vele, hogy az első rendelet kiadója leköszönt, 1331 1, 14| rendelet, melyben megint az ezredparancsnok förmedt 1332 1, 14| életre-halálra a pozícióját.~ ~Az ötödik rendelet érkezik 1333 1, 14| végre tudatja vele, hogy az elébbeni ötnek kibocsátói 1334 1, 14| katonáival együtt, s járta az utcákat; egy-egy csoportot 1335 1, 14| kardlapot használva; hanem biz az haszontalan fáradság volt, 1336 1, 14| rabolt, s mire Richárd az itt-amott felpirosló lángok 1337 1, 14| türelmét.~ ~Jó szerencse, hogy az égő pálinkatenger közöttük 1338 1, 14| azért annak kapui előtt az utcán keresztül állította 1339 1, 14| gyorsasággal olták a tüzet az utcán, sárt, homokot öntve 1340 1, 14| alak jött sietve.~ ~Ezt az egyenruhát sem látta még 1341 1, 14| vidám, de nem katonás.~ ~Az érkező kardos alak egyenesen 1342 1, 14| bajtárs! Éljen a rend, éljen az alkotmány!~ ~Richárd nem 1343 1, 14| egyenesen bemutatva magát az ifjú. - Az aula második 1344 1, 14| bemutatva magát az ifjú. - Az aula második zászlóaljánál 1345 1, 14| vagyunk.~ ~- Mindketten az ország és a trón katonái, 1346 1, 14| csendesítem, s egyre növekszik.~ ~Az ifjú vitéz büszkén veté 1347 1, 14| fektéből, s rávetni magát az ágyúkra és szuronyokra; 1348 1, 14| ismerkedtünk meg a barikádokon.~ ~- Az én öcsémmel? Jenővel? A 1349 1, 14| miránk, bajtárs. Mi ismerjük az ő múltjukat. Most föltétlenül 1350 1, 14| szervezve.~ ~- No, elhiszem. És az öcsém, Jenő is köztetek 1351 1, 14| Jenő is köztetek van?~ ~- Az elsők között.~ ~- Az is 1352 1, 14| Az elsők között.~ ~- Az is ilyen kalábriai kalapban 1353 1, 14| nagy lebegő tollal, karddal az oldalán, pisztollyal az 1354 1, 14| az oldalán, pisztollyal az övében?~ ~- Tökéletesen 1355 1, 14| monda Richárd, megrázva az ifjú aulista vállát -, amit 1356 1, 14| szürkevörös füstgomoly közül az egyes alakok kezdtek körvonalaikban 1357 1, 14| megrettent előttük.~ ~Nem ez az óriás az, akinek ő azt mondta: " 1358 1, 14| előttük.~ ~Nem ez az óriás az, akinek ő azt mondta: "Most 1359 1, 14| rekedt hangon:~ ~- Tűzbe az apácákkal!~ ~A tömeg vérittasan 1360 1, 14| üvöltött utána.~ ~Hanem az üvöltésen keresztülcsengett 1361 1, 14| készülőt jelentő parancshang, s az csápolta a tömeg tüzét.~ ~- 1362 1, 14| csápolta a tömeg tüzét.~ ~- Az égre kérlek, bajtárs - szólt 1363 1, 14| kérlek, bajtárs - szólt az ifjú aulista Richárdhoz - , 1364 1, 14| Richárdhoz - , ne adj jelt az összeütközésre! Kerüljük 1365 1, 14| általános felordítás el-elnyomta az ifjú népszónok beszédét, 1366 1, 14| krumpliból - monda Richárd az ifjú aulistának -, beszélj 1367 1, 14| rombolnia. Népszerűtlen dolog az apácákat védelmezni; de 1368 1, 14| apácákat védelmezni; de az ember azt tekinti, hogy 1369 1, 14| népet meg tudja nevettetni, az a győztes. Majd meglássa 1370 1, 14| Mausmann Hugó előrelépett az emelvényen, s hosszú kezét 1371 1, 14| szövetkezés látható is legyen, az improvizátor emfatikus elragadtatással 1372 1, 14| a papok védőivel! Tűzbe az apácákkal!" - hangzott minden 1373 1, 14| jelt a vérengzésre! Nem az a vér aggódtat, ami kihull, 1374 1, 14| aggódtat, ami kihull, hanem az a gyűlölet, ami kikel belőle. 1375 1, 14| Hogyan?~ ~- Eredj fel te az apácákhoz; beszélj a fejedelemasszonnyal. 1376 1, 14| szüzek, nem akarhatják, hogy az ő világi uraságukért százak 1377 1, 14| de meneküljenek innen. Az oldalajtó huszáraid által 1378 1, 14| amit prédára vessenek. Az épület pedig az államé. 1379 1, 14| vessenek. Az épület pedig az államé. Felírjuk a falakra, 1380 1, 14| felírjuk a kapukra, hogy ez az állam vagyona. És nem fogják 1381 1, 14| lecsillapítjuk, megnyugtatjuk őket. Az égre kérlek, ne húzd ki 1382 1, 14| hüvelyéből. Eredj te, beszélj az apácákkal. Én addig itt 1383 1, 14| állunk.~ ~Richárd megszorítá az ifjú diák kezét.~ ~- Ti 1384 1, 14| rajta. A vén kapus ott leste az ajtóban a dolgok kimenetelét, 1385 1, 14| Azután ismét bezárta mögötte az ajtót, s utasítá, hogy merre 1386 1, 14| miért szükséges meghozni azt az áldozatot, hogy az okosabb 1387 1, 14| meghozni azt az áldozatot, hogy az okosabb engedjen.~ ~Kicsit 1388 1, 14| csendesítette le magát, hogy az apácák nem nők, hanem valami 1389 1, 14| jövővel találkozott volna. Az apácák mind a refektóriumban 1390 1, 14| A refektórium ablakai az utcára nyíltak, s annak 1391 1, 14| táblái mind be voltak zárva; az egész terem egyedül a nyitva 1392 1, 14| rémjelenete elhatározta halálát. Az ijedelem, a künn tomboló, 1393 1, 14| önszíve ellen.~ ~Edit volt az.~ ~Ebbe a zárdába küldték 1394 1, 14| fejedelemnő. Esküszöm önnek az Istenre, hogy szétverem 1395 1, 14| innen ezt a csőcseléket!~ ~Az ablaktáblákon már akkor 1396 1, 14| szörny bőszült ordítását künn az utcán, s egész lelke felháborodott 1397 1, 14| jobbra-balra taszította az útját álló két ifjú aulistát, 1398 1, 14| tetszett szívének, mintha az egyik ablaktábla félig kinyílnék, 1399 1, 14| idenéz, hát lássa meg, ki az a férfi, aki őt szereti! 1400 1, 14| mondott a gyülevésznek, az csak két szó volt:~ ~"Takarodjál, 1401 1, 14| feszült karral fogta fel az ádáz csapást.~ ~Dicsőség 1402 1, 14| Al-Bochacen vasának, de dicsőség az ökölnek is, mely azt markolva 1403 1, 14| mikor összecsókolódott; de az Al-Bochacen kiállta a próbát, 1404 1, 14| csak meg sem csorbult.~ ~Az óriásnak nem volt ideje 1405 1, 14| öt perc múlva üres volt az utca.~ ~A bősz csorda szétfutott 1406 1, 14| Gyors lovának nem ért az egész csapat nyomába. Ő 1407 1, 14| szétkergetett had üldözéséből, midőn az ellenkező irányban új zaj 1408 1, 14| irányban új zaj verte fel az utcákat, közeledő néptömeg 1409 1, 14| lehetett találni, hogy mi az.~ ~Először is szabályszerű 1410 1, 14| gyermekhangú vivátozásával.~ ~Az utcán végigrohanó böjti 1411 1, 14| bizony furcsa kérdés volt. Az érdemes nemzetőr major, 1412 1, 14| a feleletet, rázendítve az előbb énekelt Marseillaise 1413 1, 14| járatban tetszik lenni.~ ~Az őrnagy rátalált a nehéz 1414 1, 14| Richárd átkozott flegmával.~ ~Az emberséges nemzetőr főtiszt 1415 1, 14| szóval, hogy "tessék", mikor az utcát, amilyen széles, akként 1416 1, 14| kapitány úr. Azt értettem, hogy az ön együttműködésével.~ ~- 1417 1, 14| egészen elmenjen a kedve az egész hadművelettől. Fritz 1418 1, 14| válaszoljon.~ ~- Persze hogy van. Az aulától és a nemzetőr-parancsnokságtól.~ ~- 1419 1, 14| Nem ismerem azokat az urakat.~ ~Az őrnagy most 1420 1, 14| ismerem azokat az urakat.~ ~Az őrnagy most már haragba 1421 1, 14| hadügyminisztériumhoz, aki előadja az itteni állapotot, s az hozzon 1422 1, 14| előadja az itteni állapotot, s az hozzon nekem valami rendeletet, 1423 1, 14| önök a glédában.~ ~Ezt az ajánlatot bizony el kellett 1424 1, 14| bizony el kellett fogadni.~ ~Az őrnagy nyargoncul küldé 1425 1, 14| saját belátásuk szerint az itteni dolgok helyzetét, 1426 1, 14| fölfogásuk szerint!~ ~Csakhogy az a saját felfogás lehet két 1427 1, 14| minden ízét átvillanyozta az a gondolat, hogy Editnek 1428 1, 14| Editnek minden haja szálát az ő kardja védelmezi.~ ~Ha 1429 1, 14| megvédi-e, s hogy védi meg az apácákat.~ ~De Edit ott 1430 1, 14| volt!~ ~Ennek a kapunak az őrségét mindenkinek át nem 1431 1, 14| alatt ehhez tartsa magát. Az ördög fiának se irgalmazzon!~ ~" 1432 1, 14| idézett elő vérengzést, mikor az egész kravallt puszta fegyveres 1433 1, 14| el hasonló esetekben. Ha az angyalokat húzzák is le 1434 1, 14| húzzák is le lábaiknál fogva az égből, még akkor se kezdjen 1435 1, 14| kardom, ha te nem volnál az én utolsó, egyetlen jó barátom, 1436 1, 15| Egy világváros, melyben az éjfél óráiban egyetlen lámpa 1437 1, 15| oly tájékozatlanság, mint az őserdők mélyében. Az ég 1438 1, 15| mint az őserdők mélyében. Az ég maga is fekete, s úgy 1439 1, 15| lángoló kérdőjelt rajzolva az égre; ki tudja, kinek szól 1440 1, 15| világítani. Ninive képe ez, az elpusztulás előtti éjszakán.~ ~ 1441 1, 15| sötét van, hogy nem látjuk az utcákat terítve cseréppel, 1442 1, 15| tetőket bombáktól áttörve s az emeletek padmalyait keresztülszaggatva.~ ~ 1443 1, 15| halom állja el utunkat. Az a torlasz.~ ~Két zászló 1444 1, 15| zászló lobog a tetején; az éj most azokat is feketéknek 1445 1, 15| ágyú lafettáján, s tölti az időt enyelgéssel.~ ~Az egyiknek 1446 1, 15| tölti az időt enyelgéssel.~ ~Az egyiknek csak fél karja 1447 1, 15| holnapután aligha meg nem találom az elvesztett kezemet.~ ~Társa 1448 1, 15| a névjegyemre.~ ~- Nézd, az a gránát ide jön, istenemre!~ ~ 1449 1, 15| percre vérvilágot vetve az álmából felriadt csapatra.~ ~ 1450 1, 15| önt szerettem, adieu."~ ~Az utolsó szónál már lobbant 1451 1, 15| aligha el nem árultak ezek az angyalok.~ ~- Honnan gondolod 1452 1, 15| legjobb kémeik.~ ~- Lehetetlen az. Tudod, hogy a saját kapusuk 1453 1, 15| kapusuk a mi emberünk, s az híven tudósít felőle, ki 1454 1, 15| be a Plankenhorst-házba az éjjel és nappal minden órájában. 1455 1, 15| rímeket gyártasz?~ ~- Nem árt az!~ ~- Háládatlan! Mennyi 1456 1, 15| nőket szidod.~ ~- Itt-ott. Az eddig volt. Meglátod, gyermek, 1457 1, 15| éppen úgy fogják ölelni az ellenségeinket, mint minket; 1458 1, 15| koszorúinkból vetnek ágyat; úgy lesz az, barátom. ~ ~- Már én azt 1459 1, 15| megtalálta ő is a rímet.~ ~Jött az őrcsapat, és felváltotta 1460 1, 15| egy hintó két lámpásával. Az a két lámpás is csak arra 1461 1, 15| kinyitni, s azután behajt az udvarra.~ ~A hintóbul két 1462 1, 15| háziasszony megcsókolja az apácát, s kezét csókra nyújtja 1463 1, 15| ég, soror Remigia - súgja az úrnő.~ ~- Valóban az ég 1464 1, 15| súgja az úrnő.~ ~- Valóban az ég oltalmára volt szükségem, 1465 1, 15| utcában föltépve.~ ~- No, de az ég őrizteti a maga angyalaival 1466 1, 15| őrizteti a maga angyalaival az ő választottait, hogy meg 1467 1, 15| élünk. De hova szaladt már az a leány megint? Úgy kell 1468 1, 15| Antoinette asszony soror Remigiát az étterembe, melyben már terített 1469 1, 15| nincsen senki, magukra zárta az ajtókat, s Alfonsine-t utasítva, 1470 1, 15| Goldner elmondta előttem az egész tervet. Én aggodalmamat 1471 1, 15| egy osztály huszár képezi az ostromzár kiegészítő részét. 1472 1, 15| részét. Ezzel a csapattal az aula már rég megkezdte a 1473 1, 15| fedezetül fogja használhatni az üldözés ellen. Ilyenformán 1474 1, 15| azontúl sem igen barátkozott az aulával és népvezérekkel.~ ~- 1475 1, 15| kapitányát nagyon szereti, s ha az azt fogja neki mondani: " 1476 1, 15| anyja. ~ ~- Ah! Hogy tudott az keresztüljönni az ostromzáron?~ ~- 1477 1, 15| tudott az keresztüljönni az ostromzáron?~ ~- Merész 1478 1, 15| Fritz beszélte el nekünk az egészet. Ez az elkényeztetett 1479 1, 15| el nekünk az egészet. Ez az elkényeztetett főispánné 1480 1, 15| a büszkeség villáma volt az.~ ~- Fiait akarja elvinni? - 1481 1, 15| elvinni? - kérdé elbámulva az apáca.~ ~- Igen. Rá akarja 1482 1, 15| Magyarországba, s álljanak az ottani kormány szolgálatába.~ ~- 1483 1, 15| hogy éjjel kísértse meg az ostromvonalon másodszori 1484 1, 15| hogy eltántorította azt. Az apátnő tudassa ezt a tábornokkal. 1485 1, 15| a tábornok fogassa körül az egész huszárcsapatot. Ki 1486 1, 15| Edit hallatára; hogy ez az asszonyi lélek kéjelegni 1487 1, 15| mutatta azt, hogy őt ez az egész terv valamiben érdekli.~ ~ 1488 1, 15| kedvesem, neked nemigen rontja az étvágyadat az a tudat, hogy 1489 1, 15| nemigen rontja az étvágyadat az a tudat, hogy a vőlegényedet 1490 1, 15| Alfonsine odatolta elébe az egész üveget, s nézte, hogy 1491 1, 15| szerette a chartreuse-t; az volt a gyönge oldala.~ ~- 1492 1, 15| előre a puskaport. Ennek az embernek meg kell halni! 1493 1, 15| s a jó terített asztal az innensőn.~ ~Nemsokára úgy 1494 1, 15| úgy tett, mint aki küzd az álommal, s nem bír szempilláinak 1495 1, 15| hajlama a restség - viszonzá az apáca, bíráló szemöldeit 1496 1, 15| Évdíját fizetni fogjuk holtig. Az biztosítva van. Ha hazajönne, 1497 1, 15| Akár így, akár úgy. Ha az anyjával beszélhet, bizonyos, 1498 1, 15| beszélhet, bizonyos, hogy az a nő rábeszéli őt, hogy 1499 1, 15| így vitte bele a tűzbe. Az most kormánybiztos, s hadcsapatokat 1500 1, 15| Baradlay elsőszülötte! Ha pedig az anyjával nem találkozik, 1501 1, 15| nem akarja engedni, hogy az átmehessen, akkor töltve 1502 1, 15| őt le fogja lőni.~ ~- S az a végzetes pillanat már 1503 1, 15| csak egy nap van hátra. Ha az úrfi beszél az anyjával, 1504 1, 15| hátra. Ha az úrfi beszél az anyjával, akkor holnap este 1505 1, 15| mindennek vége.~ ~- Vége az egész komédiának.~ ~- És 1506 1, 15| végigirtózza! Nyugvó arcvonásainak az álmot kellett hazudni; a 1507 1, 15| meghallja.~ ~Végre itt volt az idő az elmenetelre.~ ~Edit 1508 1, 15| Végre itt volt az idő az elmenetelre.~ ~Edit érzé, 1509 1, 15| belé. Azután hadd dőljön az álmos gyermek ámolyogva, 1510 1, 15| kezdett útitársnéjára.~ ~Az már aludt.~ ~Nem Edit szemei 1511 1, 15| felől ugyan megtehette azt; az nagyothall, és talán bóbiskol 1512 1, 15| távolban, hogy mászik tovább az a magányos lámpa, mit nagynénje 1513 1, 15| éji levegő fel ne költené az apácát!~ ~Különben futhatnak 1514 1, 15| utána.~ ~Sietve fordult be az utcába, s nekiindult a néma, 1515 1, 15| tájékoznia is kellett magát.~ ~Az óriás Szent István-torony 1516 1, 15| futott a gyermek azokon az utcákon végig, amik a nagy 1517 1, 15| között kétszerte sötétebb az éj. Szándékosan elmulasztottak 1518 1, 15| minden világítást, hogy az ostromzároló ellennek ne 1519 1, 15| Ami a városban élni mer, az kinn van a kapuknál, a vonalokon; 1520 1, 15| vonalokon; ami élni retteg, az elbújt boltozatos menedékekbe, 1521 1, 15| bomba nem törheti keresztül. Az utca üres.~ ~Még saját léptei 1522 1, 15| nesztelenül fut. Fél, irtózik az éjtől, a magánytól; de e 1523 1, 15| kedvesét fenyegető veszély s az abban fogamzott hagymázos 1524 1, 15| egyszer-egyszer állt meg, mikor az óra ütött. Két óraütést 1525 1, 15| utcakereszttérbe.~ ~Ismét megtalálta az István-tornyot, most már 1526 1, 15| most már jobbra maradt az el mellette.~ ~Mégsem tévedt 1527 1, 15| És harmadszor is hallotta az István-torony óraütésének 1528 1, 15| tizenkét órát ütötte.~ ~S amint az óraütés elhangzott, ismét 1529 1, 15| Éppen a feje fölött voltak az érc lapidár betűk: "Singerstrasse".~ ~ 1530 1, 15| Őrangyal fogta a kezét, az vezette őt idáig. Ez édes 1531 1, 15| s ismét feketének hagyta az éjt, hanem Edit tudta már, 1532 1, 15| amelynek szögletén ő áll, az 1-es szám, akkor az innenső 1533 1, 15| áll, az 1-es szám, akkor az innenső sor házai a páratlan 1534 1, 15| még sokkal sötétebb volna az éj. Csak tapogatózva haladhatott, 1535 1, 15| tizenhetedik kapu.~ ~- Ki az?! - sikolta fel egyszerre 1536 1, 15| élőlény. - Ez egy őrült.~ ~Az egy vénasszony volt, kibe 1537 1, 15| Nálam a kapukulcs - szólt az asszony, s felnyitá a keskeny 1538 1, 15| tiszteletre kényszeríté az ismeretlen asszonyt. Egy 1539 1, 15| Mindent.~ ~- Tudja-e, hogy az életével játszik, amikor 1540 1, 15| haladt a lépcsőn lefelé. Az a némber fogta az egyik 1541 1, 15| lefelé. Az a némber fogta az egyik karját, csontos erős 1542 1, 15| elő, dacára annak, hogy az ajtó kívülről be volt zárolva.~ ~ 1543 1, 15| be, kisasszony.~ ~De már az ajtónyitás előtt megtudta 1544 1, 15| hogy itt jó helyen jár. Az ajtóhasadékon fülledt zöldségillat 1545 1, 15| Könnyebbülten lélegzett fel. Az a sárgarépa, zeller sem 1546 1, 15| kufárnő a leányt; amint az belépett, ismét betette 1547 1, 15| belépett, ismét betette mögötte az ajtót, s maga kívül maradt. ~ ~ 1548 1, 15| közepén volt két szalmaszék; az egyiken égett egy faggyúgyertya, 1549 1, 15| fel a belépő leányra. Ez az arc nem szokta elárulni 1550 1, 15| sietve a leány -, Richárdot, az ön Richárdját. Ó, asszonyom, 1551 1, 15| idetaláltam, mert védett az Isten, velem volt, idevezetett. 1552 1, 15| igaz felmagasztaltság volt az ifjú leány indulat szülte 1553 1, 15| szalmakalapokból, amik a profilból csak az orr hegyét engedik láttatni.~ ~- 1554 1, 15| káposztáskerteken át ott nem szököm ki az ostromvonalukon, ahol akarok. 1555 1, 15| Plankenhorst-ház is ebben az utcában van.~ ~Itt még jobban 1556 1, 15| elé értek, Edit felnézett az ablakokba. Két ablakból 1557 1, 15| nénjeinek hálószobái, mikben az éji lámpa világít.~ ~- De 1558 1, 15| krumplit; jó nagyot.~ ~- Mi az ördögnek neked az a két 1559 1, 15| Mi az ördögnek neked az a két krumpli?~ ~- Majd 1560 1, 15| megmondom.~ ~És azzal fogta, az egyik krumplit az egyik 1561 1, 15| fogta, az egyik krumplit az egyik ablakon, a másikat 1562 1, 15| be! Csak úgy csörömpöltek az üvegtáblák.~ ~Azzal aztán 1563 1, 15| el magad, szaladt egész az utca végéig. Persze hogy 1564 1, 15| bírták utolérni.~ ~- De mi az ördögöt csináltál, Léni? - 1565 1, 15| fogadott Fra Mám. - Elment az eszed, hogy ablakokat hajigálsz 1566 1, 15| akik okai annak, hogy most az utcán járok. Hej, hogy ugrottak 1567 1, 15| járok. Hej, hogy ugrottak ki az ágyaikból! Hej, hogy találgatják 1568 1, 15| Hogy még sötétebb legyen az ég, az eső is elkezdett 1569 1, 15| még sötétebb legyen az ég, az eső is elkezdett permetezni.~ ~- 1570 1, 15| biztatá vidáman Edit. - Ez az eső még jobban eltakar bennünket, 1571 1, 15| percre megállt, megkérdeni az úri asszonyságtól, ha nincsen-e 1572 1, 15| ha nincsen-e kifáradva. Az nem szólt, csak inte, hogy 1573 1, 15| teherrel a hátán.~ ~Csodálatos az, amit egy nő megbír! - Egy 1574 1, 15| város tornyaiban, mikor az álcázott nők a Kaiserstrasséra 1575 1, 15| volt senki, még őr sem.~ ~Az ostromlottak tervszerűen 1576 1, 15| őrizetlenül. Azon a vonalon az ostromló sereg csekély számú 1577 1, 15| esélyére tartogattatva.~ ~A nők az ostromlottak miatt kiosonhattak 1578 1, 15| ostromlottak miatt kiosonhattak az eltorlaszolt utcákon.~ ~ 1579 1, 15| Nagyobb mesterség volt azonban az ostromzárolók vonalán átjutni 1580 1, 15| emlékezni fognak rá, hogy az auf der Schmelz és Hernals 1581 1, 15| zivataros idő tisztára sepri az ilyen szemétvermeket.~ ~ 1582 1, 15| eső.~ ~Egy helyen, ahol az oldalfal be volt omolva, 1583 1, 15| Kétszáz lépésnyi távolban az ároktól látszott két huszár 1584 1, 15| látszott két huszár alakja, az őrtűztől megvilágítva. Távolabb 1585 1, 15| kezét megfogva, egyenesen az őrtűz felé tartott.~ ~Az 1586 1, 15| az őrtűz felé tartott.~ ~Az őrszem látta őket közeledni, 1587 1, 15| Csak akkor szólalt meg az egyik lóhátrul halk, mély 1588 1, 15| város felé nyílt.~ ~Éppen az éjjeli cirkálásból tért 1589 1, 15| kulcsával, a gyertyát meggyújtá az asztalon, s azzal bosszúsan 1590 1, 15| bosszúsan ütött öklével az asztalra.~ ~- Már megint 1591 1, 15| vannak szépen kiterítve az asztalán a legújabb pesti 1592 1, 15| föltámadnának?~ ~Odakönyökölt az asztalra, s borús homlokát 1593 1, 15| jön. Sietve markába gyűri az olvasmányokat.~ ~Pál úr 1594 1, 15| nekem ide megint ezeket az infámis hírlapokat az asztalomra?!~ ~ 1595 1, 15| ezeket az infámis hírlapokat az asztalomra?!~ ~Pál úr sarkából 1596 1, 15| keresztül idecsempésznek az asztalomra mindennap egy 1597 1, 15| én azt sem tudom, hogy mi az a hírlap! Hisz én nem tudok 1598 1, 15| Hogy eresztette őket át az őrszem?~ ~- A jelszót mondták.~ ~- 1599 1, 15| Ez megint hazugság. Ebben az órában cseréltem a tábori 1600 1, 15| dacos flegmával mondá meg az igazat:~ ~- Más jelszóval 1601 1, 15| Más jelszóval? Hát van itt az én jelszavamon kívül még 1602 1, 15| mérgelődő kis unokájára.~ ~- Az egyik asszonyság a kapitány 1603 1, 15| asszonyság a kapitány úrnak az édesanyja.~ ~Pál úrnak megvolt 1604 1, 15| édesanyja.~ ~Pál úrnak megvolt az az elégtétele, hogy rettenetes 1605 1, 15| Pál úrnak megvolt az az elégtétele, hogy rettenetes 1606 1, 15| forró lázából egyszerre az ijedelem merevületébe látta 1607 1, 15| merevületébe látta átfagyni. Az ifjú szemei elbámultak, 1608 1, 15| azután a vén szolga felnyitá az ajtót, s eléje tűnt az éj 1609 1, 15| felnyitá az ajtót, s eléje tűnt az éj sötétéből először egy 1610 1, 15| perc előtt olvasott azokból az elátkozott lapokból, a megtagadott 1611 1, 15| állt. Egy élő pár azokból az úrnőkből, kiket vérszomjú, 1612 1, 15| Mintha azt hinné, hogy ez nem az. Talán van még más arc, 1613 1, 15| Talán van még más arc, mely az övéhez oly nagyon hasonlít! 1614 1, 15| Hiszen elképzelhetetlen az, hogyan lehessen ő e percben 1615 1, 15| többé, arccal odaveté magát az asztalra, hol ama vészt 1616 1, 15| Ne esküdjél, anyám! Az, hogy te most itt vagy, 1617 1, 15| esküvésnél.~ ~És azzal elkezdte az asztalt ütni öklével.~ ~- 1618 1, 15| Richárdhoz.~ ~- Nézd, itt van az, aki nekem megmondta, hogy 1619 1, 15| elbámulva, s megtapogatá az eléje nyújtott kis kezet, 1620 1, 15| kezet, mely nedves volt az ázott pórköntöstül. Ez Edit 1621 1, 15| hívnak, hogy haza. Hanem ez az örök anya néma, nem kiálthat! 1622 1, 15| gyermek! Kiáltottunk! A pórnő, az úrnő ment, írt, beszélt, 1623 1, 15| rettenetes parancsolat volt. Az anyák hazaparancsolták fiaikat. 1624 1, 15| részről már töltve ellene az orgyilkos fegyvere. És a 1625 1, 15| anyám!~ ~- Van még mező, hol az ilyen fiak, ha megáldozták 1626 1, 15| mégy. Hogy eljutsz-e oda? Az kardod dolga és az Istené!~ ~- 1627 1, 15| oda? Az kardod dolga és az Istené!~ ~- Úgy lesz!~ ~ 1628 1, 15| Úgy lesz!~ ~Richárd az ajtóhoz lépett. Pál ott 1629 1, 15| hozzá csendesen -, tudasd az altisztekkel az új tábori 1630 1, 15| tudasd az altisztekkel az új tábori jelszót: "Nyergelj, 1631 1, 15| semmit, hanem futott.~ ~- Az én kockám el van vetve - 1632 1, 15| tudhatja azt? Mindennap él az Isten.~ ~- Ti most már nem 1633 1, 15| várakozásban. Ha pedig azt rendelte az ég, hogy ön nálamnál szebb 1634 1, 15| menyasszonyt talál, akit az udvarlói úgy hínak, hogy " 1635 1, 15| szentségére felesküdtek, az anya reszkető kezét az égre 1636 1, 15| az anya reszkető kezét az égre emelve, kényszeríté 1637 1, 15| a sorakozó paripák.~ ~- Az idő letelt. Fiam, siess! - 1638 1, 15| kedveseivel együtt a szabadba.~ ~Az eső folyvást hullott.~ ~ 1639 1, 15| két nőalakot. Olyan volt az, mint a szélfuvallat, mint 1640 1, 15| mint a szélfuvallat, mint az erdőzúgás, ez a halk "éljen" 1641 1, 15| hölgyet pedig elvezeté Pál úr az őrtűzig, hol a kufárnő várt 1642 1, 15| vágtatni fog a többiek után. Az eső egyre szakad.~ ~- Gondolnánk 1643 1, 15| nagyon kedvetlenül. - Ez az eső nem jó nekünk. Azon 1644 1, 15| eső nem jó nekünk. Azon az úton, amin jöttünk, nem 1645 1, 15| jöttünk, nem mehetünk vissza; az árok azóta megtelt vízzel.~ ~- 1646 1, 15| Hiszen ami tegnap jó volt, az ma is jó; csakhogy tegnap 1647 1, 15| fiatal cseléden megakad az átkozott szeme. Nem azért 1648 1, 15| amilyen kényes és szokatlan az ilyen teremtés, ha valami 1649 1, 15| jobb parton sem többé, mert az meredeken emelkedett föl. 1650 1, 15| előrehaladniok; ő ismeri azt az utat, az a veteményeskertek 1651 1, 15| előrehaladniok; ő ismeri azt az utat, az a veteményeskertek közé 1652 1, 15| palánkokon keresztül a járást.~ ~Az eső is esett, sötét is volt. 1653 1, 15| Három-négy óra közt járt az idő éjfél után. Lehetetlen 1654 1, 15| tájékozniok, merre járnak. Az volt az egyedüli útmutatójuk, 1655 1, 15| tájékozniok, merre járnak. Az volt az egyedüli útmutatójuk, hogy 1656 1, 15| útmutatójuk, hogy mikor jöttek, az eső hátba verte őket, most 1657 1, 15| Egyszer aztán hirtelen megállt az eső, felszakadtak a felhők, 1658 1, 15| menekülő nők akkor látták, hogy az ostromzárló sereg egyik 1659 1, 15| köpönyegei voltak kivehetők az éjben.~ ~Visszafordulni 1660 1, 15| Egy csoport künn állt az ajtóban.~ ~Amint a három 1661 1, 15| vénasszony arcfintorulataitól, az ifjabbakat is közrekapták. 1662 1, 15| titokban ellenőrizze. Amint az eső megáll, amint világosodni 1663 1, 15| parancsoló tekintettel fordult az őrmesterhez választékos 1664 1, 15| Őrmester úr! Jelentsen be az ezredesnek. Hol van Palvicz 1665 1, 15| mindnyájunkat a pokolba visz.~ ~Az őrmester rögtön szétterelte 1666 1, 15| bebocsátva mind a hármat. Ott az előszobában hagyta őket, 1667 1, 15| hagyta őket, s maga bement az ezredeshez.~ ~Nehány perc 1668 1, 15| Elébb hosszasan szemszögezi az előtte álló két nőalakot, 1669 1, 15| küldötte hitelt nyerjen az ostromló táborban. Azt hitték 1670 1, 15| Mit izen?~ ~- A Gibeonita az Emoreussal egyetért.~ ~- 1671 1, 15| hogy azonnal sorakoztassa az egész ezredet. Maga is utánalátott.~ ~ 1672 1, 15| Emoreus = a huszárcsapat és az aula.~ ~- Te elárultad őket!~ ~- 1673 1, 15| Tagjait zsibbadás állta el az irtózat miatt.~ ~Palvicz 1674 1, 15| Most mi fog történni?~ ~- Az, hogy Palvicz vértesei a 1675 1, 15| gyermeket. - Úgy hiszek Istent az égben, amint hiszem azt, 1676 1, 15| amint hiszem azt, hogy eljön az idő, amikor a Baradlay-ház 1677 1, 15| a Baradlay-ház kapujában az én térdem lesz az, ahova 1678 1, 15| kapujában az én térdem lesz az, ahova lábadat legelőször 1679 1, 15| úrasszonyával.~ ~A hazaérkező Editet az elszörnyedés hangja fogadta 1680 1, 15| kolostor refektóriumában.~ ~Az egész személyzet nem hunyta 1681 1, 15| lett.~ ~A rémületet fokozta az a helyzet, hogy még csak 1682 1, 15| monda a körülállóknak. - Az éjjel a huszárőrtanyán voltam. 1683 1, 15| huszárőrtanyán voltam. Ott töltöttem az időt a kedvesem, a kapitány 1684 1, 15| tessék ezt továbbmondani.~ ~Az apátnő összecsapta a kezeit 1685 1, 15| közül. Hiszen vége lenne az egész testület jó hírének, 1686 1, 15| azután azt is megtudhatta az apátnő, hogy miért izente 1687 1, 15| hogy a magas mennykő üssön az egész apácakolostorba.~ ~ 1688 1, 15| informált küldöncnő elmondá az ismert jelszavakat az ezredesnek, 1689 1, 15| elmondá az ismert jelszavakat az ezredesnek, s aztán figyelmezteté, 1690 1, 15| rábeszélni, hogy hagyja el az ostromló tábort - akkor 1691 1, 15| dühösen kiáltott fel:~ ~- Az ördög elviheti a dolgot! 1692 1, 15| nyitottam nekik utat, s kísértem az ellenfél kémeit a kapuig. 1693 1, 15| azt tudnám, hogy ki volt az a szoknyába öltözött kicsi 1694 1, 16| darabka folton látszik ki az ég. Egy darab világoszöld 1695 1, 16| Ki tudja, miért van azon az egy helyen az ég nyitva; 1696 1, 16| miért van azon az egy helyen az ég nyitva; ki tudja, mért 1697 1, 16| nyitva; ki tudja, mért annak az égnyílásnak a színe most 1698 1, 16| de bizonyos, hogy ebben az órában ezer meg ezer, földtől 1699 1, 16| földtől megváló lélek keresi az utat a felhők között; talán 1700 1, 16| szellemei teszik azon a folton az eget topázszínűvé!~ ~Csak 1701 1, 16| árnyakat fest a véres alapra. Az egy égő templom füstje.~ ~ 1702 1, 16| tömeg helyet követel magának az égen, s mély, borongó háttért 1703 1, 16| a hosszú utcának, melyen az alkonyi verőfény végigsugárzik. 1704 1, 16| van.~ ~És mély csend.~ ~Az a csendes óra, ami az elvesztett 1705 1, 16| Az a csendes óra, ami az elvesztett csatatéren a 1706 1, 16| mondhassák: "Nem én vagyok az!"~ ~Az ágyúdörejnek, a puskaropogásnak 1707 1, 16| mondhassák: "Nem én vagyok az!"~ ~Az ágyúdörejnek, a puskaropogásnak 1708 1, 16| sötét háttérből, melyet az égő templom fekete füstfellege 1709 1, 16| alak bukdácsol még végig az utcán. Egy ifjú harcos az 1710 1, 16| az utcán. Egy ifjú harcos az aula légiójából.~ ~Csak 1711 1, 16| Csak fél karja van meg, az sem visel már kardot; kezével 1712 1, 16| sietnie. Amott leng már az ismeretes trikolor zászló 1713 1, 16| erkélyén még most is lobog az. Ó, azok hívek az utolsó 1714 1, 16| lobog az. Ó, azok hívek az utolsó pillanatig, az utolsó 1715 1, 16| hívek az utolsó pillanatig, az utolsó szembehunyásig.~ ~ 1716 1, 16| le a kövezetre. Ez volt az ő időmérője.~ ~Minden pihenőnél 1717 1, 16| elérte a kaput.~ ~Hanem az a kapu be volt zárva.~ ~ 1718 1, 16| A dörej visszhangzik az üres tornácon, de nem költ 1719 1, 16| sincs itthon a háznál?~ ~Az meglehet.~ ~Akkor legalább 1720 1, 16| azt képzeli, hogy amint az a trikolor zászló, amely 1721 1, 16| a trikolor zászló, amely az erkélyről aláfügg, az alkonyi 1722 1, 16| amely az erkélyről aláfügg, az alkonyi szélben csendesen 1723 1, 16| szélben csendesen lobog, az az ő fájdalmait legyezi 1724 1, 16| szélben csendesen lobog, az az ő fájdalmait legyezi enyhítve.~ ~ 1725 1, 16| akként kezd világosodni az ellenkező oldal; a fekete 1726 1, 16| izzó gomolyokat bocsát fel az elszürkülő égre.~ ~A haldokló 1727 1, 16| tán ott feledték? Ennek az árnyában tán jó lesz meghalni?~ ~ 1728 1, 16| nyögését nem hallja már senki. Az imádott hölgynek kapuja 1729 1, 16| kiáltásával felemelve arcát az égre, odacsapja véres tenyerét 1730 1, 16| kövezetre hull, s ott meghal.~ ~Az alkonyfényt eltakarja a 1731 1, 16| eltakarja a felhőborulat, s most az égő templom tűzfénye világít 1732 1, 16| templom tűzfénye világít végig az utcákon.~ ~Sokan nem látják 1733 1, 17| AZ A HARMADIK~ ~Baradlay Jenő 1734 1, 17| HARMADIK~ ~Baradlay Jenő az utolsó napokban minden percét 1735 1, 17| között őgyelgett, annak az üresen maradt szobáját berendezték 1736 1, 17| megmagyarázhatóvá. Mikor az éjszakát az ostromröppentyűtől 1737 1, 17| megmagyarázhatóvá. Mikor az éjszakát az ostromröppentyűtől fölgyújtott 1738 1, 17| paloták világítják be, mikor az álmokat a bombapukkanás 1739 1, 17| álmokat a bombapukkanás űzi el az éjszakából, olyankor nemigen 1740 1, 17| nemigen kérdezik, engedi-e az etikett, hogy egy nőtlen 1741 1, 17| is azt hihette Jenő, hogy az már nyilvános titok: az 1742 1, 17| az már nyilvános titok: az ő viszonya Alfonsine-hez; 1743 1, 17| szeme láttára történt. Itt az elnézés maga az áldás, a 1744 1, 17| történt. Itt az elnézés maga az áldás, a beleegyezés. Csupán 1745 1, 17| áldás, a beleegyezés. Csupán az van hátra, hogy ezt a viszonyt 1746 1, 17| Minő tündéri gondolat volna az máskor: három éjt-napot 1747 1, 17| három éjt-napot folyton az imádott hölgy közelében 1748 1, 17| hölgynek bálványa lenni, kit az imád, kit mindig látni óhajt, 1749 1, 17| néha-néha, mikor egyszer az ostromzaj egy-egy órára 1750 1, 17| elpihen, s a mély csendben, az elhallgatásban az üldözött 1751 1, 17| csendben, az elhallgatásban az üldözött álom ellankasztja 1752 1, 17| leroskadva, fejét odaejti az ifjú ölébe, ott tartani 1753 1, 17| a borzalom, a rettegés, az aggodalom nem úrkodnék minden 1754 1, 17| színültig koronázott kelyhét az elíziumi gyönyörnek képes 1755 1, 17| ürömcsepp megkeseríteni; az az egyetlen gondolat: mi 1756 1, 17| ürömcsepp megkeseríteni; az az egyetlen gondolat: mi lesz 1757 1, 17| És azután meglehet, hogy az ezeregyediket, ami valóban 1758 1, 17| Talán rohammal veszik be az utcájukat? Harcolni fognak 1759 1, 17| fegyvert?~ ~És visszajönnek az elűzött hatalom emberei?~ ~ 1760 1, 17| megmenekült egyéniségeknek?~ ~Az sem lehetetlen, hogy a sok 1761 1, 17| sem fogják venni.~ ~Hiszen az egész idő alatt nem tett 1762 1, 17| komolyan.~ ~Aztán, ha vele is az fog történni, ami kedvesével, 1763 1, 17| meg kell is halnia vele, az is gyönyörűség lesz.~ ~Ez 1764 1, 17| hanem megnyugodott benne.~ ~Az utóbbi hónapokban sokat 1765 1, 17| eseményt, ahol a leány és az ifjú, a menyasszony és a 1766 1, 17| hozzászoktatta szívét.~ ~Az azonban komoly elhatározása 1767 1, 17| megmozgat minden követ, legyen az börtönfalba vagy emberszívbe 1768 1, 17| ügyvédkedni fog érte; ha az nem használ; megvesztegeti 1769 1, 17| hullana, akkor hulljon el az övé is. A pisztoly meg van 1770 1, 17| mikor bekopogtat hozzá az ajtón, ki köszönteti.~ ~ 1771 1, 17| óráján a nyugalomnak, mikor az ágyúzás szünetet tartott, 1772 1, 17| csapatok zenéje elvonult az ablak alatt, a lépcsőkön 1773 1, 17| tartanak.~ ~És azután csak arra az egyre nem volt készen, amit 1774 1, 17| hogy micsoda a világon.~ ~Az érkezők egyike sem maradt 1775 1, 17| hogy élnek - és ragyognak. Az eltávozók helyett jött más. 1776 1, 17| eltávozók helyett jött más. Az egész régi társaság nyomult 1777 1, 17| észrevenni.~ ~Rideghváry úr volt az.~ ~Nagy zajjal jött, messziről 1778 1, 17| jött, messziről gratulált az úrhölgynek, egyszerre két 1779 1, 17| támaszkodva szemlélte némán az előtte végbemenő színdarabot.~ ~ 1780 1, 17| annyi kis galambméreg, hogy az ilyen hazaküldést in optima 1781 1, 17| hall ajtaja előtt, s midőn az nesztelenül megnyílik, Alfonsine-t 1782 1, 17| keblére, átkarolta nyakát, s az indulat reszkető hevével 1783 1, 17| jobban meg volt rémülve.~ ~- Az égre! Alfonsine, legyen 1784 1, 17| szenvedélyes bódulat.~ ~Mint az ezeregy éj szellemidézője, 1785 1, 17| felhőmagasságig emelkedik, s magát az idézőt is kábultan ragadja 1786 1, 17| idegesen összeborzadt. ~ ~- Az istenre! Jenő! Legyen ön 1787 1, 17| látja, hogy én elvesztém az enyimet. Ki véd meg engem, 1788 1, 17| megtagadom hitemet; megtagadom az anyámat, ha utunkba állanak! 1789 1, 17| csókja még most is ott ég az ajkán; a lány könnyeitől 1790 1, 17| bizalma és megrémülése, az őrült repülés vele a szenvedély 1791 1, 17| melyben a levelet fogta, az asztalra nyugtatá, és fejét 1792 1, 17| támlányára hanyatt fekteté. Az a levél úgy reszketett kezében.~ ~ 1793 1, 17| ismeretes kép: egy angyal repül az égen keresztül, s kebeléhez 1794 1, 17| olyan mereven tud elbámulni az átlátszó fehér képre, arra 1795 1, 17| átlátszó fehér képre, arra az angyalra azzal a kisgyermekkel, 1796 1, 17| leste, mikor távozik el az utolsó látogató Antoinette 1797 1, 17| azonnal lesietett hozzá.~ ~Az asszonyság magánszobájában 1798 1, 17| kell önnek fedeznem. S ez az, kedves Baradlay, hogy ön... 1799 1, 17| Ön e naptól fogva semmi. Az egész világ két táborra 1800 1, 17| mindenesetre vesztes marad az, ki egyikhez sem tartozott. 1801 1, 17| egyikhez sem tartozott. Az udvari kancellária, melyben 1802 1, 17| magyar kormányhoz, s kövesse az utat, amin testvérei járnak. 1803 1, 17| más tiszttársai, kik ezt az utat követték. Vagy választhatta 1804 1, 17| most egyike lett azoknak az embereknek, akiket nem lát 1805 1, 17| bírta e nőt megcáfolni. Hisz az volt egyedüli mentsége, 1806 1, 17| szerelme láncolta őt éppen ide, az nem engedte utat választani. 1807 1, 17| önnek felfedeznem. Egyik az, hogy ön még nem nagykorú; 1808 1, 17| nem nagykorú; másik pedig az, hogy önnek birtokai Magyarországon 1809 1, 17| ajándékozva a külföld? Ma az egyik győztes foglalja el 1810 1, 17| világosan szóltam önnek.~ ~- Az már igaz.~ ~- Ne véljen 1811 1, 17| szeretjük önt. Óhajtjuk az ajánlott összeköttetést. 1812 1, 17| hónapban nem kapván meg az anyjától küldött havi pénzt, 1813 1, 17| aggodalmakkal kell megküzdenie.~ ~Az üres tárcának olyan kijózanító 1814 1, 17| semminek ahhoz sincsen joga... Az legyen veszteg, s ne alkalmatlankodjék 1815 1, 17| Jenőnek eszébe jutott, hogy az eltemetett embernek még 1816 1, 17| csak hadd jöjjön. Nem lehet az elől elszökni.~ ~Rideghváry 1817 1, 17| Tudhatod, hogy két hét óta az ostromzárló sereg parancsnoka 1818 1, 17| megmentettem a felbontástól. Az én szavamra ideadták, hogy 1819 1, 17| De hát mit tesz itt az anyám?~ ~- Rosszat. S az 1820 1, 17| az anyám?~ ~- Rosszat. S az a baj, hogy ez tudva van 1821 1, 17| elfogatása el van rendelve.~ ~- Az istenért! - kiálta Jenő, 1822 1, 17| policáj még nem intézkedik. Az nem megy olyan hirtelen. 1823 1, 17| járhat-kelhet idebenn, akinek féltő az alakja, nincs, aki rá ügyeljen. 1824 1, 17| útlevéllel jelenik meg. És még az sem segít, ha valaki ügyesen 1825 1, 17| vannak bizonyos titkos jelek az útleveleken, amiknek hiányáról 1826 1, 17| Jenő úgy érzé, mintha az egész emberi lehetetlenség 1827 1, 17| tekintetéből a bámulatot, melyet az ifjúban maga iránt gerjesztett.~ ~- 1828 1, 17| különböztek, s én tisztelem az ellenkező meggyőződéseket. 1829 1, 17| Jenő úgy fázott, mikor az útlevelet átvette. Félt 1830 1, 17| hiszem, hogy te vagy még az egyedül családod tagjai 1831 1, 17| szentpétervári nagykövetségnél az első titkári hivatal.~ ~ 1832 1, 17| folytatá Rideghváry -, az itteni felkavart világtól 1833 1, 17| világtól egészen távol esik; az ember menekülhet ez egész 1834 1, 17| állhatsz. Európai magaslat az, melyhez nem csapkodnak 1835 1, 17| ha anyáddal találkozol, az ő tanácsait is kérd ki e 1836 1, 17| felhozni. Azokat vesd össze az én szavaimmal, s aszerint 1837 1, 17| ez anyjának említeni ezt az ajánlatot!~ ~Kivált, ha 1838 1, 17| Anyjának saját írása volt az.~ ~Kedves fiam!~ ~Olvastam 1839 1, 17| megtelik, annak a fölöslege az enyimet tölti meg. - Rangot, 1840 1, 17| Ha választasz egy leányt az ismeretlen néptömeg közül, 1841 1, 17| Akárkit, annak a "némber"-nek az utolsó cselédjét üdvözölné 1842 1, 17| megtagadom családomat, megtagadom az anyámat!"~ ~És eszébe jutottak 1843 1, 17| jutottak a forró csókok, az őrjöngő ölelések, mik e 1844 1, 17| e szavakat megelőzték.~ ~Az nem törődik anyja haragjával, 1845 1, 17| őfölötte nagyobb hatalma van-e az anya indulatának, mint kedvese 1846 1, 17| szerelmének? Ki parancsol itt? Az erő vagy a gyöngeség? Nem 1847 1, 17| nem vagy már gyermek!~ ~Az a másik anya milyen hideg 1848 1, 17| aggállyal tölt el. Itt hagyni az egészet.~ ~Amellett úrnak 1849 1, 17| győzni nem fog. Tisztelet az anyai szeretetnek - egész 1850 1, 17| hitvesi szerelemig. Ott az a másik szerelem megy elöl. " 1851 1, 17| hitte magáról, hogy eljött az idő, amelyben meg fogja 1852 1, 17| meghagyta inasának, hogy amint az a nő, aki őt az utóbbi napokban 1853 1, 17| hogy amint az a nő, aki őt az utóbbi napokban több ízben 1854 1, 17| utána a múlt éji órákban. Az nem jött vissza.~ ~Azután 1855 1, 17| várta, hogy reggel legyen. Az pedig így ősz utolsó napjaiban 1856 1, 17| megreggeledett, értve alatta azt az időt, amelyben preszupponálható, 1857 1, 17| bérkocsit hozatott (ma már az is kapható volt, még tegnap 1858 1, 17| Rideghváryhoz sietett.~ ~Az volt hozzá a legelső kérdése:~ ~- 1859 1, 17| Nem tud ön valamit az anyámról? Máig sem jött 1860 1, 17| Azt tudom. Már kimenekült. Az éjjel elfogták a zöldségárusnét, 1861 1, 17| zöldségárusnét, akinél rejtőzött; az bevallotta, hogy álruhában 1862 1, 17| szóra. Tehát megszabadult az anyja! Tehát megszabadult 1863 1, 17| anyja! Tehát megszabadult az anyjától.~ ~Most már akarhat.~ ~- 1864 1, 17| fiókját, s kezébe adta Jenőnek az iratot.~ ~Jenő el volt ragadtatva 1865 1, 17| felemelkedik, ne a fejével törje be az ajtót, amelyen őt imádottjának 1866 1, 17| mereszteni a nyakát. Most már az ember valami. Nagy valami.~ ~- 1867 1, 17| Jenő elé, s bemutatá neki az ifjút:~ ~- Őnagysága, a 1868 1, 17| csókolni leendő napának, mire az Jenő homlokának egy csókot 1869 1, 17| megzavarja a szemérmes lánykának az eszméit az a gondolat, hogy 1870 1, 17| szemérmes lánykának az eszméit az a gondolat, hogy most férjhez 1871 1, 17| hogy most kezd el élni.~ ~Az eddigi csak növényélet volt. 1872 1, 17| Irigylett úr, irigylett férj.~ ~Az egész világ új alakokkal 1873 1, 17| borongott kedélyén.~ ~Olyan volt az, mint ez az őszutói nap. 1874 1, 17| Olyan volt az, mint ez az őszutói nap. A verőfény 1875 1, 17| boldogsága verőfénye előtt az a folyton nyomasztó tudat 1876 1, 17| anyja erről semmit sem tud, az nem akarta, az nem örül 1877 1, 17| sem tud, az nem akarta, az nem örül ennek.~ ~És ő hozzájutott 1878 1, 17| Hazudsz! - súgja neki az igazmondó öntudat. - Annak 1879 1, 17| hogy te menekültél meg az anyádtól."~ ~Az est közeledte 1880 1, 17| menekültél meg az anyádtól."~ ~Az est közeledte még nyomasztóbbá 1881 1, 17| egyszerre visszatántorodott.~ ~Az a rettegett rém, aki egyre 1882 1, 17| rémület fojtott hangján az ifjú.~ ~Ó, nem az az alak 1883 1, 17| hangján az ifjú.~ ~Ó, nem az az alak állt előtte, akitől 1884 1, 17| hangján az ifjú.~ ~Ó, nem az az alak állt előtte, akitől 1885 1, 17| élő kifejezése. Ez volt az ő anyja.~ ~És e pillanatban 1886 1, 17| lehetett elégedve szívével az ifjú. Nem jutott eszébe, 1887 1, 17| jutott eszébe, hogy ez a nő az ő nagyravágyását, az ő szenvedélyét 1888 1, 17| nő az ő nagyravágyását, az ő szenvedélyét megtámadni 1889 1, 17| megtámadni jő ide, csak az jutott eszébe, hogy anyja 1890 1, 17| Pozsonyban hallottam valamit, és az visszahozott.~ ~- Te visszatértél!~ ~- 1891 1, 17| egy haragos asszony írta. Az a haragos, büszke asszony 1892 1, 17| hevesen.~ ~- Tudod, hol élnek? Az egyik most tör utat magának 1893 1, 17| a tátongó hegyszakadék, az áradt hegyfolyam, felette 1894 1, 17| fognak, anyám?~ ~- Fognak! Az istenre mondom: fognak! 1895 1, 17| istenre mondom: fognak! De az nekik nem fog használni 1896 1, 17| ragyogni fog csillagzatuk az egész elsötétült Európa 1897 1, 17| egyszer lássalak utoljára az életben.~ ~- Ó, ne mondd 1898 1, 17| hogyan álljanak bosszút az anyjukon, aki őket megfenyítette.~ ~- 1899 1, 17| erős meggyőződésük, hogy az anyát, a testvért meg kell 1900 1, 17| Minő fényes cáfolat lesz az a világ előtt, ha hirdetni 1901 1, 17| jutalmazva. Magas, előkelő férfi. Az új korszak leendő büszkesége.~ ~ 1902 1, 17| jönnek majd könyörögni sokan az alacsony emberek közül, 1903 1, 17| fiam, el ne felejtkezzél az én kérésemről. Lásd, én 1904 1, 17| mennyire megalázva érezte magát az ifjú. Hiszen ha gúny volna 1905 1, 17| ifjú. Hiszen ha gúny volna az, amit anyja mond neki; de 1906 1, 17| bátyádnak két szép fia van. Az egyik csak most egy hónapja 1907 1, 17| hónapja született. Bizonyos az, hogy nagy szolgálataidért 1908 1, 17| próféta lelkét eléje idézte az endori bűvésznő.~ ~Anyja 1909 1, 17| Én nem indulok el azon az úton.~ ~Ó, az leírhatatlan 1910 1, 17| indulok el azon az úton.~ ~Ó, az leírhatatlan öröm volt, 1911 1, 17| csókolta gyermekét, ezt az utolsót, ezt a legjobban 1912 1, 17| átlátszó a víz, amelybe elmerül az; de már halva van. Az álmodott 1913 1, 17| elmerül az; de már halva van. Az álmodott boldogság képe.~ ~ 1914 1, 17| mentül elébb!~ ~Eszébe jutott az útlevél.~ ~- Itt várt számodra 1915 1, 17| útlevél.~ ~- Itt várt számodra az útlevél, anyám, ha tegnap 1916 1, 17| veheted.~ ~- Ki adta neked ezt az útlevelet? - kérdé Baradlayné.~ ~ 1917 1, 17| többi papírrongyok közé veté az eltépett útlevelet. Legyenek 1918 1, 17| tudnék túljárni valamennyinek az eszén! Vedd köpenyedet, 1919 1, 17| hiába várta a kegyelmes úr az új követségi titkárt, hogy 1920 1, 17| gyűrűváltásra; nem jött az többé elő.~ ~Bizony magával 1921 1, 17| ragadta a harmadik fiát is az a rettenetes asszony.~ ~ 1922 1, 18| menekülő huszárcsapatra nézve az élet-halál kérdés.~ ~Útjukat 1923 1, 18| Útjukat állja egyfelől az egész hadsereg, melynek 1924 1, 18| felhőket, s amint megszűnt az eső, kezdték tájékozni magukat.~ ~ 1925 1, 18| a tágas udvaron elfért az egész lovasság.~ ~- No, 1926 1, 18| legényeit -, most rátérünk arra az útra, amelyiken vagy hazajutunk, 1927 1, 18| ember valaha kiszenvedett, az mind előttünk áll sorban, 1928 1, 18| verekednünk; amelyikünk kidűl, az elveszett; ha elfognak bennünket, 1929 1, 18| azután, aki odáig velem jött, az készen legyen rá, hogy a 1930 1, 18| utánam, akinek tetszik! Jön az első próba!~ ~Az első próba 1931 1, 18| tetszik! Jön az első próba!~ ~Az első próba nagyon alkalmas 1932 1, 18| akinek a szíve nem dobog az igazi helyén, rögtön megtérítsen. 1933 1, 18| átkelni híd nélkül; hanem az ifjabbaknak aligha nem jutott 1934 1, 18| éppen akkor hullott alá az égről, mikor a legelső paripa 1935 1, 18| a vízbe - s előttük állt az egész széles, sötét folyamtükör, 1936 1, 18| számláljuk meg, hányan vagyunk!~ ~Az őrmesterek számba veszik 1937 1, 18| Richárd. - Hiszen kettőt az előőrsön hagytunk.~ ~- Már 1938 1, 18| ismer Richárd.~ ~- Te vagy az, Pál? - szól a kapitány 1939 1, 18| Utánunk találtál?~ ~- Ismerem az esze járását.~ ~- No, az 1940 1, 18| az esze járását.~ ~- No, az derék volt tőled. Mi hír 1941 1, 18| zajt?~ ~- Semmi nesz sincs. Az eső sorban kioltotta az 1942 1, 18| Az eső sorban kioltotta az őrtüzeket.~ ~- Hová lett 1943 1, 18| Igen. Fel van írva az ajtóra, hogy ott vannak, 1944 1, 18| Most tegyétek le a kezembe az élteteket, amint én az enyimet 1945 1, 18| kezembe az élteteket, amint én az enyimet a tietekbe adom. 1946 1, 18| kezdte el különválasztani az eget a földtől; de még inkább 1947 1, 18| közeledését a távoli ágyúvillogás; az ostromtelepek megkezdték 1948 1, 18| fogja venni eltűnésünket, az Palvicz Ottó, a vértesek 1949 1, 18| Üldözni fog bennünket azon az úton, amelyen menekültünk, 1950 1, 18| utunkat elvághassák. Ez az első nap feladata. A többit 1951 1, 18| a legénység között azzal az utasítással, hogy bárhova 1952 1, 18| kastélyhoz vezette őket.~ ~Az a kastély egy cseh főnemes 1953 1, 18| főnemes birtoka volt.~ ~Csak az úrnő volt honn.~ ~Férje 1954 1, 18| Richárd maga beszélt az úrnővel, mire a legénység 1955 1, 18| óráig pihentek itt. Richárd az úrnőtől egy részletezett 1956 1, 18| szükség!~ ~Egy erdőkerülője az úri kastélynak vezette el 1957 1, 18| kastélynak vezette el félreutakon az egész csapatot a legközelebbi 1958 1, 18| hadfiakat elnyelte nemsokára az erdőhomály és a korán beálló 1959 1, 18| kezdenek sorba fellobogni. Az egész vidék mind a határszélig 1960 1, 18| hagyott ellenkező hegyoldalon az egész messze tájt megvilágítá, 1961 1, 18| oligarcha birtokát képezte az. A völgy oldalán szabályozott 1962 1, 18| völgyre. Akkor aztán nincs az a lovas, aki azon a völgyön 1963 1, 18| keresztül tudjon hatolni az ő nyomában, kivált ha Palvicz 1964 1, 18| Pál úr vágtatott vissza az előcsapattal, jelentve, 1965 1, 18| előcsapattal, jelentve, hogy az egész völgy tele van vízzel, 1966 1, 18| molnár azt mondja, hogy az uradalmi erdész vágatta 1967 1, 18| órával. Tehát bizonyosan az ő feltartóztatásuk végett 1968 1, 18| feltartóztatásuk végett történt az.~ ~Richárd a malomhoz lovagolt. 1969 1, 18| gát vezetett keresztül, az pedig kétölnyi szélességben 1970 1, 18| környékben.~ ~Nem is veszett az kárba; rövid idő múlva kigyulladt 1971 1, 18| úr facsaró víz volt már az izzadságtól.~ ~- No, kapitány 1972 1, 18| fele kapitulációt - monda az öreg, mikor már mind átvonszolták 1973 1, 18| a hátunk mögött - monda az egyik legény -, jó volna 1974 1, 18| tovább.~ ~- Csak fogadjátok az én parancsomat - monda Richárd -, 1975 1, 18| súgott Pál úr fülébe, mire az két legénnyel eltávozott 1976 1, 18| parancsot adott lovasainak az indulásra. "Csendben és 1977 1, 18| a szokott zárt rendben. Az üldözés alatt nekik is úgy 1978 1, 18| elszórva egymástól; négyötöde az ezrednek itt-amott elmaradozott.~ ~ 1979 1, 18| Jó telivér lova győzte az üldözést. Húsz óra hosszat 1980 1, 18| Húsz óra hosszat tartott az már pihenés, etetés nélkül.~ ~ 1981 1, 18| Hanem ennek a húsz embernek az élén mégis odalovagolt Palvicz 1982 1, 18| odalovagolt Palvicz Ottó az égő hídhoz, s megkísérti 1983 1, 18| zsilipjét kiveté helyéből, s az egész víztömeg nekizúdult 1984 1, 18| nekizúdult a malomgátnak, az égő hidat cölöpöstül beledöntötte 1985 1, 18| napig vissza fogja tartani az üldöző lovasságot, azalatt 1986 1, 18| fel van lármázva ellenük az egész vidék. A legközelebbi 1987 1, 18| megtagadják tőlük a parasztok az élelmet. "Ti nem jó járatban 1988 1, 18| fogadja őket, s megtagadja az átkelést a hegyi folyamon.~ ~- 1989 1, 18| Kapitány uram! Ahogy Bécsben az apácaklastrom előtt tettünk!~ ~- 1990 1, 18| s kiosztá közöttük, mint az Úr vacsoráját. Egy korty 1991 1, 18| patakmalomhoz jutottak; az éppen haricskát őrölt.~ ~ 1992 1, 18| szalonna, de fejedelmi lakoma az magában is. Ki ne ismerné 1993 1, 18| magában is. Ki ne ismerné az ízét; mikor vadászaton elfogyott 1994 1, 18| lakoma készült, gondja volt az előőrsöket kiállítani, nehogy 1995 1, 18| és tál, jönnek vágtatva az előőrsök: "Rajtunk vannak 1996 1, 18| kóstolhattak.~ ~Zengett is az erdő a sűrű áldástól!~ ~ 1997 1, 18| elhozni. S aztán igyekezett az elmaradozó a többieket utolérni.~ ~ 1998 1, 18| többieket utolérni.~ ~Hanem az üldöző csapat sem volt jobb 1999 1, 18| közel beérte ellenfelét, az egyenes úton nyomába szelve 2000 1, 18| egészen elfutok előled.~ ~- Az gyávaság. A hátadat látom!~ ~-