Rész, Fejezet

  1       1,      1|              pohárzaj-elnémító tust, midőn a család háziorvosa nesztelen
  2       1,      1|             senki sem vette észre.~ ~Midőn átlépett az ajtón a mellékterembe,
  3       1,      1|              hölgy nem állhatta meg, midőn e két kép előtt elhaladt,
  4       1,      1|              három fiam, ki fölvált, midőn én porrá leszek. Írja ön,
  5       1,      1|          majd elfásul a rajongása, s midőn visszatér, mint egész ember
  6       1,      1|         nemesemberhez.~ ~A nő pedig, midőn látta, hogy a végső perc
  7       1,      2|             meg lehetnek elégedve.~ ~Midőn a nagytiszteletű úr az elsoroltak
  8       1,      2|          irgalmad a föld hatalmasát, midőn dicsőségéből levetkőzve
  9       1,      2|             legyen ringató bölcsője, midőn halva fekszik benne!~ ~Hallgasd
 10       1,      2|           vén pap leghátul maradt, s midőn mindenki a kastély felé
 11       1,      4|          vele körül a nagy termet, s midőn harmadszor is helyéhez ért,
 12       1,      4|        ostorával a lovak előtt állt, midőn a két ifjú útra készen lejött
 13       1,      4|       valahol megszerezhető.~ ~Hanem midőn Szmolenszkbe megérkeztek,
 14       1,      4|             A negyedik, a vén ordas, midőn közel ért ellenfeléhez,
 15       1,      4|       Vigyázz! - kiálta az vissza.~ ~Midőn Ödön hátranézett, akkor
 16       1,      4|               Ödön ordított dühében, midőn a fenevadat barátjára rohanni
 17       1,      5|          mily nagy volt meglepetése, midőn a pincér a legmosolygóbb
 18       1,      6|      kellemes Antoinette asszonynak, midőn a büfébe vezették, s a bájos
 19       1,      7|            akart szolgálatára lenni, midőn Richárdnak rebegé:~ ~- A
 20       1,      7|              e kulcstartóhoz jusson. Midőn melléje ért, Richárd elállta
 21       1,      7|           egész lelke szemeiben élt, midőn ez arcot vizsgálta.~ ~-
 22       1,      7|          nyomát.~ ~Nagyon késő volt, midőn a baronesse és leánya hazaérkeztek.
 23       1,      7|              hogy arca kigyulladjon, midőn e levelet elolvasá.~ ~-
 24       1,      9|           percre felnyílnak magasan, midőn a kocsizörej közeledik;
 25       1,      9|         leány, s reszkettek a kezei, midőn kis ollójával a papírt fölmetszé,
 26       1,      9|              őrállomáshoz jutottunk, midőn egy rossz helyre értünk
 27       1,     10|        mosolyog feléd? Jól tettem-e, midőn ellenkezőjét tettem annak,
 28       1,     11|              őméltóságát legelőször, midőn a földet éri.~ ~- Hozta
 29       1,     11|   kellemesebb meglepetés vár reájuk, midőn egyszer csak megzendülni
 30       1,     11|            örömanya leendő menyének, midőn azt keblére szorítá, és
 31       1,     11|   megcsókolta; s mit rebegett a pap, midőn átölelte leendő vejét.~ ~"
 32       1,     11|            alkalmazta a lelkesülést, midőn az adminisztrátor úr tekintetével
 33       1,     12|           alig ért mondata közepére, midőn bámulva vette észre, hogy
 34       1,     13|             minek nem tudom a nevét, midőn azt hallá, hogy ez örök
 35       1,     13|            közüdvösség közepett?~ ~S midőn az éj késő órájában egyszerre
 36       1,     13|          kellett éreznie akkor!~ ~És midőn ama fényes alakok között,
 37       1,     13|             Neki minden íze reszket, midőn testvérét ott meglátja.~ ~
 38       1,     13|         elaludni.~ ~Alfonsine pedig, midőn anyjával egyedül maradt,
 39       1,     14|       szétkergetett had üldözéséből, midőn az ellenkező irányban új
 40       1,     15|              szomjat tettetni akkor, midőn dolgokat beszéltek előtte,
 41       1,     15|             vette ezt észre a leány, midőn szép csendesen felnyitotta
 42       1,     15|              fel egyszerre rémülten, midőn a tizenhetediknek számlált
 43       1,     15|            neki? - kérdé Baradlayné, midőn egyedül maradtak, alig hallható
 44       1,     15|         hiszem, hogy aki örül akkor, midőn szomorkodnia kell, olyan
 45       1,     15|           Editet a kolostorkapuig, s midőn ott bebocsáták, Edit póröltönyét,
 46       1,     17|             a rettentő éjszakákat, s midőn a gyönge nők ájuldozva,
 47       1,     17|            néha elszorította keblét, midőn egészen kifesté azt maga
 48       1,     17|  selyemsuhogást hall ajtaja előtt, s midőn az nesztelenül megnyílik,
 49       1,     17|           játék tárgya!~ ~Alfonsine, midőn Jenőt elhagyta, nem sietett
 50       1,     17|          magát otthoni koporsójában, midőn inasa jelenté, hogy Rideghváry
 51       1,     17|             fáj a szíve, mint neked, midőn legfélelmesebb ellenségüket
 52       1,     17|         folytatá:~ ~- És majd akkor, midőn gazdag és hatalmas fogsz
 53       1,     17|             és hatalmas fogsz lenni, midőn egyedül fogod bírni mindazt,
 54       1,     17|            most együtt bírunk veled; midőn boldogságod fényében úszni
 55       1,     18|             hogy vagytok idehaza?" - midőn rémséges üvöltés verte fel
 56       2,     19|        másikig verődött az vissza, s midőn másodszor visszatért, már
 57       2,     19|      magasból; ez volt utolsó szava, midőn az ismeretlen láthatáron
 58       2,     19|            és ne tovább!"~ ~S végre, midőn ereje teljes összességét
 59       2,     19|           mit ki ne felejtsen senki, midőn a nemzeti hadseregről beszél,
 60       2,     20|           mindjárt elmenni? - kérdé, midőn a pipázószobába értek. (
 61       2,     22|              menni zúgolódástalan, s midőn meglátják kiterített bőrét,
 62       2,     23|        előrenyomul, már sikerre jut, midőn a másik rész visszavonulása
 63       2,     24|          HAGYATÉKA~ ~Sötét volt már, midőn Baradlay Richárd mély kábulatából
 64       2,     24|            elment anyjával utazni, s midőn visszajött, ismét leány
 65       2,     24|             mert az fogta a kezét, s midőn Richárd ki akarta azt vonni
 66       2,     25|         halál... Aki megretten tőle, midőn megmondja neki a nevét,
 67       2,     26|             bírta e démoni kitörést; midőn látta, hogy Alfonsine elcsöndesül
 68       2,     27|         húzta ki a szobábul a lábát, midőn Zebulon mosolygó arca egyszerre
 69       2,     28|        lehúzta a fejét a nyaka közé, midőn a biztos úr ajtaján belépett;
 70       2,     28|            nem emelte volna szemeit, midőn nagy ájtatosan elrebegé:~ ~-
 71       2,     29|         mögött mi jön?~ ~Ugyanakkor, midőn a lángoló hajóhíd tűzöve
 72       2,     29| felszabadítására sietett.~ ~És most, midőn azt hitte, hogy már célhoz
 73       2,     29|         belül volt csak található, s midőn Baradlay keresi, az osztrák
 74       2,     30|           kard, fejéről le a korona, midőn Párizst ellenségtől elfoglalva
 75       2,     30|              át, s azon pillanatban, midőn az egész palánkvonal meg
 76       2,     30|            legyen, fel ne rivalljon, midőn egy-egy új ágyút lát megjelenni
 77       2,     30|             is félve tekintett szét, midőn Richárdnak súgva mondá:~ ~-
 78       2,     30|          elérte azt, és egyszerre.~ ~Midőn egyenlő fegyverrel küzdenek,
 79       2,     31|      közöttük. Richárd nagyon örült, midőn bátyját meglátta. "Mégis
 80       2,     32|            aki senkinek sem kellesz, midőn megvagy; aki magad sem tudod
 81       2,     33|       gyermek tért vissza a kaputól, midőn kezében volt a bosszú.~ ~
 82       2,     33|       meggyűlöli hálátlan hazáját, s midőn ellenség közelít hozzá,
 83       2,     33|              legyen. ~ ~És Krisztus, midőn a keresztfán küzd a halállal,
 84       2,     33|             Isten mutatott Mózesnek, midőn egy pillantást engedett
 85       2,     33|              Zebulonnak terve akkor, midőn az orosz hadseregben oly
 86       2,     34|       ismerik, s megdöbben a szívük, midőn előttük áll - egy században
 87       2,     34|             és vért ontott kebléből, midőn szent fiad a keresztfán
 88       2,     35|          vérét jegedni érzé ereiben, midőn szemei az éles, átható,
 89       2,     35|             még elpirult a haragtól, midőn levágott fejét a hóhér arcul
 90       2,     36|              belőle!~ ~Dél volt már, midőn elértek egy mocsárszigethez,
 91       2,     36|             Az idő beesteledett már, midőn egy nagyobb szigethez értek,
 92       2,     37|             felelet. ~ ~Egy délután, midőn ismét megérkezett a körösszigeti
 93       2,     37|           Anyám, emlékezzél rá, hogy midőn eltávoztam, ez volt hozzád
 94       2,     38|            emlékezetes erkély alatt, midőn testvére szónoklatát hallgatták
 95       2,     39|              nem szólnak egy szót, s midőn megszólal egyszerre a két
 96       2,     39|            meghalok.~ ~Kívánom, hogy midőn értem sírsz, tőlem vigasztalva
 97       2,     39|          elfojtott zokogás hangzott, midőn a három levelet egymás közt
 98       2,     42|          akkor is megbocsátott neki, midőn kezére ismert a kézben,
 99       2,     43|            kínoznak, s aki olyankor, midőn egész vére a fejében forr,
100       2,     44|           szűz tekintetében világít, midőn szemeit a keresztfa magasságához
101       2,     45|              a kandalló körül ültek, midőn újra hangzottak azok a fegyveres
102       2,     47|        Richárdtól, ki alant várt rá, midőn Edittel karján az utcára
103       2,     47|            Annál nagyobb volt öröme, midőn a tiszttartó feleségestül
104       2,     48|        melyben Liedenwall Edit volt. Midőn kifenték a hóhér pallosát