Rész, Fejezet

 1       1,      3|     elfelejtettek.~ ~- Nagysagozs asszonyom. Ezerszer sajnalok, hogy
 2       1,      7|          írva - monda Richárd -: "Asszonyom, én öntül nőül kérem Editet;
 3       1,      9|       Szalmás Mihályné nótáriusné asszonyom a pap leányát, ki gyakran
 4       1,      9|               Itt akarok maradni, asszonyom - szólt a leány, s méltóságteljesen
 5       1,      9|     megélhetésedet.~ ~- Köszönöm, asszonyom; ha egyedül kell lennem,
 6       1,      9|              Köszönöm ajánlatait, asszonyom. De itt maradok. És ha cselédnek
 7       1,      9|        mennék el innen. Ön tudja, asszonyom, ennek a gyűrűnek a történetét -
 8       1,      9|         Azért higgye el ön nekem, asszonyom, hogy itt maradok; nincs
 9       1,      9|         és nem bocsátá el.~ ~- Ó, asszonyom, minő kérdést intéz ön hozzám?
10       1,      9|         az úrnő szavainak.~ ~- Ó, asszonyom, az, amit ön mond, olyan
11       1,      9|              Megengedi, nagyságos asszonyom? - szólt a leány, s reszkettek
12       1,      9|     kezében reszketett a levél.~ ~Asszonyom! Megbocsásson ön a kegyes
13       1,      9|  korcsolyázva.~ ~Mondhatom önnek, asszonyom, hogy Ödön remek fiú; mikor
14       1,      9|          ez ne nyugtalanítsa önt, asszonyom. Nincs már semmi veszély;
15       1,      9|          hozzá elég.~ ~Nótáriusné asszonyom ez ámulatos tüneményt megpillantván,
16       1,      9|        vissza.~ ~Szalmás Mihályné asszonyom csak kiejté e szóra kezéből
17       1,     10|     naptól fogva Szalmás Mihályné asszonyom egy istenáldotta napot sem
18       1,     10|      Márton uram Szalmás Mihályné asszonyom nyakába varrni, hogy annak
19       1,     10|    mindezeket elő, hogy Szalmásné asszonyom esküdni mert volna rá, hogy
20       1,     10|  kérdéssel zörgette fel Szalmásné asszonyom a jámbor kasztellánt, hogy:~ ~-
21       1,     10|     Honnan sejtette meg Szalmásné asszonyom?~ ~- Minden reggel el szoktam
22       1,     11|      Baradlaynéval.~ ~- Nagyságos asszonyom. Ma utoljára volt szerencsém
23       1,     11|    látnoki szellem. Ön, nagyságos asszonyom, fiával együtt eltért arról
24       1,     11|      ellenkező utat választották. Asszonyom, emlékezzék ön ez órában
25       1,     15|   Richárdot, az ön Richárdját. Ó, asszonyom, szabadítsa őt meg!~ ~És
26       1,     15|        mint Richárd arája.~ ~- Ó, asszonyom, a sír arája vagyok én,
27       1,     15|    érintené.~ ~- Kegyedet vártuk, asszonyom!~ ~- Rám ismertél, Pál,
28       1,     15|        nézve!~ ~- Induljunk neki, asszonyom.~ ~- Mért nem mondod: "anyám"?~ ~-
29       1,     17|    kigondolt beszéddel kezdé:~ ~- Asszonyom! Ön azt mondá: "Ha holnap,
30       2,     32|           Bizony, hallja, Kaszáné asszonyom, ez utálatos egy odú: hanem
31       2,     32|     Palvicz gyermeke.~ ~- Kaszáné asszonyom. Én egy gyermeket keresek
32       2,     32|         véleménnyel lenni Kaszáné asszonyom felől.~ ~- Majd mindjárt
33       2,     46| rózsaszínű vonása.~ ~- Akarja ön, asszonyom, hogy e verések nyomait
34       2,     46|         fog kacagni.~ ~- Énnekem, asszonyom? - kérdé Richárd elbámulva.~ ~-
35       2,     46|        sorsát is belekeveri-e ön, asszonyom, e mi szomorú vitánkba? -
36       2,     46|          Te mondád."~ ~- Jól van, asszonyom - szólt Richárd -, elmondom
37       2,     48|           a kettőnek a kezét.~ ~- Asszonyom! Uram! Én önöknek szerencsét
38       2,     49|      elkezdett sírni.~ ~- Nonono, asszonyom. Csak csendesen. Hátha nem