Rész, Fejezet

 1       1,      5|      kicsiny embernek tart. Madame Antoinette azonban még maga is igényeket
 2       1,      6|      nyújtották kezüket a kellemes Antoinette asszonynak, midőn a büfébe
 3       1,      6|      szerencséjük vele találkozni. Antoinette asszonyság azt is hozzátette,
 4       1,      7|        ébren voltál, Edit? - kérdé Antoinette asszony.~ ~- Igen, nagynéném.~ ~
 5       1,      7|                 Igen, nagynéném.~ ~Antoinette vallató tekintettel kémlelt
 6       1,      7|          reánk a kapitány? - kérdé Antoinette.~ ~- Csak addig, míg e levelet
 7       1,      7|         nemes büszkeség volt, hogy Antoinette dühe megzsibbadt bele.~ ~-
 8       1,      7|         lefekhetik.~ ~Edit ment.~ ~Antoinette dühösen veté oda leányának
 9       1,      7|     játszmád el van veszve - szólt Antoinette, a levelet darabokra tépve -,
10       1,     13|        akar menni? - kérdé aggódva Antoinette asszony, mialatt a kis államférfit
11       1,     13|             Majd meglátjuk - szólt Antoinette asszony egész nyugodtan,
12       1,     13|          hova fog menni? - kérdezé Antoinette asszony a sokszögletű úrtól.~ ~-
13       1,     13|        gyávák! Az ostobák! - szólt Antoinette megvetően.~ ~- Hát mi hova
14       1,     13| megtébolyodott. Volt rá hajlama.~ ~Antoinette asszony pedig rendeletet
15       1,     13|        arcában alig bírt ráismerni Antoinette asszonyra és Alfonsine-re.~ ~
16       1,     13|          csinált ez a két hölgy?~ ~Antoinette asszony szalagcsillagokat
17       1,     14|         bizottmány tartja üléseit. Antoinette asszony maga is részt vesz
18       1,     15|         életére.~ ~Azzal bevezette Antoinette asszony soror Remigiát az
19       1,     15|    kiszolgáltatni nagynénje által. Antoinette maga rakta el Edit felöltönyét.~ ~-
20       1,     15|           asztal melletti díványra Antoinette asszony soror Remigiát ültette
21       1,     15|           foglalt helyet.~ ~Miután Antoinette asszony még egyszer személyesen
22       1,     15|               mormogá fogai között Antoinette asszony. Soror Remigia szemeit
23       1,     15|            kis ördög ez a leány!~ ~Antoinette asszony azonban még nem
24       1,     15|          le a lépcsőn a hintóig.~ ~Antoinette asszony egész odáig lekísérte
25       1,     15|          akkor megnyugodott felőle Antoinette, s visszatért szobáiba.~ ~
26       1,     17|         néhány szót váltott halkan Antoinette asszonnyal, szemeivel fölkeresé
27       1,     17|       mindig Rideghváry tanakodott Antoinette asszonnyal, hanem szobaleánya
28       1,     17|            hálószobájában. Mielőtt Antoinette asszonyhoz átmenne, elébb
29       1,     17|       azzal a folyosóra kikerülve, Antoinette asszony termébe tért át.~ ~
30       1,     17|      távozik el az utolsó látogató Antoinette asszonytól, azonnal lesietett
31       1,     17|        fumigált kérőt, kicsukta.~ ~Antoinette asszony mindazáltal úgy
32       1,     17|            bizonyítékául odanyújtá Antoinette asszonynak a kinevezési
33       1,     17|           hogy mit akarnak tőle.~ ~Antoinette asszony pedig odavezeté
34       1,     17|          súgá kegyteljes mosollyal Antoinette.~ ~Mely anyai jóságteljes
35       1,     17|       értesítsük efelől? - kérdezé Antoinette. - Holnapra, ugyebár? Délelőtt
36       1,     17|      oklevelet is majd ott feledte Antoinette asztalán, mikor elment.