Rész, Fejezet

 1       1,      2|              melyiket mikor, kitől és minő érdemeiért nyerte a megboldogult.
 2       1,      3|               nem esett a szíve, hogy minő vezekléssel eszi mustárral
 3       1,      4|             őket. Senki sem tudhatja, minő menedék, de ők érzik azt
 4       1,      9|         bocsátá el.~ ~- Ó, asszonyom, minő kérdést intéz ön hozzám?
 5       1,     10|            szavaikat végighallgatá.~ ~Minő hatalma a világnak akadályozna
 6       1,     12|              végig; ő tudta anyjától, minő magaslatot ígért neki Rideghváry.~ ~
 7       1,     13|           arcán annak forró lehelete. Minő melegséget kellett éreznie
 8       1,     17|         elnyelik a világítótornyot.~ ~Minő tündéri gondolat volna az
 9       1,     17|           ébressze őt fel gorombán!~ ~Minő idilli boldogság volna ez,
10       1,     17|             hatalmasok előtt, hogy ők minő kiváló szerepet vittek a
11       1,     17|              feküsznek. Hogy ott most minő jogviszonyok vannak, azt
12       1,     17| reprezentacionális költségek. S aztán minő jövendő! Minő messzelátó
13       1,     17|      költségek. S aztán minő jövendő! Minő messzelátó magaslat! Ez
14       1,     17|               holnap, hát holnap. "~ ~Minő diadal volna e büszke, nagyralátó
15       1,     17|               be fogja azt aranyozni. Minő fényes cáfolat lesz az a
16       2,     20|              tanulmányává teszi, hogy minő igazságokat mondjon az ő
17       2,     20|       előszámlálták a főtisztek, hogy minő erőket hoz magával az ellenfél,
18       2,     25|               hirtelen felordító szó, minő a lázálmodóé, mellyel lelkét
19       2,     25|           félelemteljes hördülés...~ ~Minő kísértethangok azok, melyek
20       2,     32|            világosságra, és meglátta, minő állapotban van, eszébe jutott,
21       2,     33|              elszökik tőle Zebulon.~ ~Minő nagy barátság kötötte a
22       2,     39|             éteri, csillagi szerelem, minő az angyaloké, a szellemeké,
23       2,     43|               esküszöm!~ ~- Ön tudja, minő fogadás köt engem önhöz?
24       2,     46|               felejteni! Tudod-e azt, minő csapodár csábítónak vetetted
25       2,     48|               a ketten ránéztek, hogy minő tréfa ez.~ ~Akkor a vén
26       2,     49|               töredelemmel. Elmondta, minő rossz dolga van. Richárd