Rész, Fejezet

 1       1,      9|        kiálta fel nyugtalanul az anya. Most már ő is!~ ~A leány
 2       1,     10|         baleseteddel! - feddé az anya gyermekét.~ ~- Már túl vagyunk
 3       1,     10|     Mikor ott a sírbolt előtt az anya és fia egymás kezét kezükben
 4       1,     10|             Majd meglássuk.~ ~Az anya karöltve vezeté fiát a szomszéd
 5       1,     10|      halmozták el a legszeretőbb anya keblét, arcát, kezeit és
 6       1,     15|         nő megbír! - Egy nő, aki anya - egy anya, aki szeret. -
 7       1,     15|           Egy nő, aki anya - egy anya, aki szeret. - Fiát, hazáját.~ ~
 8       1,     15|      hogy haza. Hanem ez az örök anya néma, nem kiálthat! Tudták.
 9       1,     15|        otthon; és ha kétszázezer anya elkezd jajt kiáltani, azt
10       1,     15|      szentségére felesküdtek, az anya reszkető kezét az égre emelve,
11       1,     17|         nagyobb hatalma van-e az anya indulatának, mint kedvese
12       1,     17|        már gyermek!~ ~Az a másik anya milyen hideg gúnyolódással
13       2,     25|        hangját anyjához.~ ~És az anya megérti azt a szót jól.
14       2,     25|          mintha sírni akarna: az anya megcsókolja a száját, s
15       2,     25|      istenség örök üdvének.~ ~Az anya aztán nem lát semmit a világon,
16       2,     25| szégyenlette volna magát? Hiszen anya!~ ~És Jenő gondolta magában,
17       2,     30|         Az ostromlónak a spártai anya jelszavát kellett kalapja
18       2,     35|         élete boldoggá tesz. Egy anya, egy nő, két gyerek.~ ~Nem
19       2,     37|         áron élni nem akar.~ ~Az anya sírva borult Ödön fia nyakába.
20       2,     37|       Hogyan? - szólt örömmel az anya. - Te nem arra gondolsz,
21       2,     37|       talált! - monda Ödön.~ ~Az anya fölkelt térdéről. Könnyei
22       2,     40|      Nyomorult, amilyen csak egy anya lehet, aki temet. Te pedig
23       2,     45|    Szabad vagyok!~ ~Richárd~ ~Az anya nem hisz annak, amit hallott!