Rész, Fejezet

 1       1,      1|         gyöngeség, Marie! - szólt egyre hidegebb hangon a férj. -
 2       1,      4|        égő szivarjaik végét, mely egyre percegett a nehéz légben,
 3       1,      4|           alaktalan - és ez a rém egyre emelkedik a nap elé a sík
 4       1,      4|        hangzani. Még a szél ugyan egyre üvöltött, és temeté a maga
 5       1,      4|         és üldözöttek közötti tér egyre apadt, nehány vezércsikasz
 6       1,      8|       Talán zárdában van? Ön csak egyre csóválja a fejét? Az még
 7       1,     13|         Aula!"~ ~Az utcákon a zaj egyre nőtt, benn a szobákban egyre
 8       1,     13|      egyre nőtt, benn a szobákban egyre sötétebb lett; az élelmezési
 9       1,     14|           folyvást csendesítem, s egyre növekszik.~ ~Az ifjú vitéz
10       1,     15|        fog a többiek után. Az eső egyre szakad.~ ~- Gondolnánk már
11       1,     17|            És azután csak arra az egyre nem volt készen, amit látott.~ ~
12       1,     17|    karjaival Jenő vállait.~ ~Jenő egyre jobban meg volt rémülve.~ ~-
13       1,     17|       minden szó.~ ~A hölgy pedig egyre szenvedélyesebben szólt:~ ~-
14       1,     17|           Az a rettegett rém, aki egyre szívébe suttogá e szót: "
15       1,     18|    maradnak a posványban.~ ~Hanem egyre nem számított - arra, hogy
16       1,     18|       idvezüljön!" De azért mégis egyre fohászkodnak azok magukban: "
17       1,     18|       lehetett azt nevezni. Az út egyre emelkedett, úgy látszik,
18       2,     23|          benn a Királyerdőben még egyre foly az ádáz viadal. Azokat
19       2,     27|           jön valaki. Tízet lehet egyre fogadni, hogy a jó asztal
20       2,     31| füsttömeggel volt beborítva, mely egyre magasabbra emelkedett, s
21       2,     32|     küzdelem.~ ~A királyi vár még egyre lángolt. Régibb romok csak
22       2,     33|           messzebb távozik, a táj egyre tágul, a látkörön már meglátszik