Rész, Fejezet

 1       1,      9|          fel. Az úrnő odavonta őt keblére; vigasztalá.~ ~- Ne sírj!
 2       1,     11|        leendő menyének, midőn azt keblére szorítá, és homlokát megcsókolta;
 3       1,     13|         azokat tűzdelé a néphősök keblére, kalapjaira, és kötözte
 4       1,     13|        volt az. Boldog napok, mik keblére vetették a hölgyet, kit
 5       1,     14|   emfatikus elragadtatással ölelé keblére a huszárkapitányt.~ ~- Pajtás!
 6       1,     15|          ég felé forgatva s kezét keblére téve igyekezett arckifejezéssel
 7       1,     15|            ásítozva soror Remigia keblére, ki őt támogatva vezeti
 8       1,     17|           ház leányát órahosszant keblére ölelve dédelgeti, bátorítja,
 9       1,     17|     tekintette ennél a háznál. Ha keblére ölelte a leányt, ha búcsúcsókját
10       1,     17|       szeretett hölgy akaratlanul keblére nyugtatá álomkínozta fejét,
11       1,     17|         nélkül odaveté magát Jenő keblére, átkarolta nyakát, s az
12       1,     17|          hirtelen odaborult anyja keblére - valószínűleg arcának szemérmes
13       2,     25| rendezetlenül omlanak vállaira és keblére, összekeveredve a csipkefőkötő
14       2,     28|     ajtaján belépett; a két kezét keblére tette ájtatosan; az egyikben
15       2,     37|         Aranka odaveté magát napa keblére.~ ~- Anyám, ne mondd ezt
16       2,     39|        reszketve veti magát férje keblére Aranka, s némán öleli át
17       2,     42|         megöltem. Én! - S öklével keblére ütött, arra a csodaszép
18       2,     44|     mélyen sóhajtva lehajtá fejét keblére, s kezeit ölébe ejté.~ ~
19       2,     44|          nem szólt semmit; kezeit keblére tette, és szemeit gyászruhájára
20       2,     46|         önfeledés mámorával borul keblére, átöleli nyakát karjaival,
21       2,     46|         annak!~ ~És azzal Richárd keblére borult, s fejét vállára