Rész, Fejezet

 1       1,      9|      volt a nyomunkban!~ ~- Az égre! - kiálta fel nyugtalanul
 2       1,     13|      lett; az élelmezési úr az égre kért mindenkit, hogy valamiképp
 3       1,     14| csápolta a tömeg tüzét.~ ~- Az égre kérlek, bajtárs - szólt
 4       1,     14|         megnyugtatjuk őket. Az égre kérlek, ne húzd ki azt a
 5       1,     15|  lángoló kérdőjelt rajzolva az égre; ki tudja, kinek szól e
 6       1,     15|     ismét odarajzolta a fekete égre a világító kérdőjelet; ki
 7       1,     15|      az anya reszkető kezét az égre emelve, kényszeríté Istent,
 8       1,     16|       bocsát fel az elszürkülő égre.~ ~A haldokló ifjú csak
 9       1,     16| kiáltásával felemelve arcát az égre, odacsapja véres tenyerét
10       1,     17|       meg volt rémülve.~ ~- Az égre! Alfonsine, legyen óvatos!
11       1,     17|      keble indulathullámainak, égre emelé könnyes szemeit, s
12       2,     21|   letérdelnek az országúton, s égre emelt kézzel éneklik el
13       2,     26|     engesztelni akarta.~ ~- Az égre és minden szenteire! Bárónő,
14       2,     29|    fekete korommal írja fel az égre a földi prózának diadalait;
15       2,     30|  vulkán, csapott föl a láng az égre, a csillagokig hányva föl
16       2,     30|        fölemelte arcát az izzó égre, és kacagott.~ ~És azután
17       2,     37|     sóhajta az ifjú nő.~ ~- Az égre! Azt teszem.~ ~De anyja