IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
A Baradlay család visszaköltözött a körösszigeti nyári villából a nemesdombi kastélyba.
Az nem volt többé sebesültek kórháza. Elvitték azokat másfelé. Az államnak volt már joga hozzájuk. A harcos időknek semmi nyoma többé az úri lakban.
A melankólia élő képe e táj. Az udvar mindig tele sárga levelekkel, miket a platánfák hullatnak; a park minden fája veres, sárga és fakó. A kastély kétharmad része laktalan, ablaktáblái be vannak téve. Kocsinyom sincs az udvaron; vendég nem jár most! S a háziak szobáikon kívül nem mutatkoznak.
Fáj azoknak a természetet látni! A szabad lég agyonnyom ilyenkor. Jólesik a négy fal.
Minden cseléd fekete ruhát visel. Még most csak az ifjú úrnő atyjáért a gyász. A kis unoka is fekete ruhában jár. Kegyetlen gondolat. Egy kisgyermekre fekete ruhát adni, azt is megismertetni a búskomorsággal. A legkisebb is egész nap sír, valami baja van, amivel kisgyermekek vesződnek, s ami azoknak annyi kínt okoz.
És aztán az egész napot együtt tölti a család. Szűk körben, egy szobában. Néha órákig nem szólnak egy szót, s midőn megszólal egyszerre a két nő, megesik, hogy ugyanazon a szón kezdik beszédüket; mint kik folyvást egy tárgy után, egy nyomon jártak lelkeikkel.
Ilyenkor azután egyedüli jó barát a könyv, a hallgatva társalgó betű.
Mert vannak betűk, amik nem hallgatnak. Sorok, amikben jajkiáltás, égzengés, gyászharang hangzik! Sorok, mik a posztóval bevont dobok hangján dübörögnek.
Ilyen sorokat találni azon év őszi hónapjainak hírlapi hasábjain.
Sorok, miknek olvasása után reszketve veti magát férje keblére Aranka, s némán öleli át karjaival, mintha azt hinné, hogy akkor azután nem veszítheti el.
A kisfiú félve kérdezi egyszer anyjától:
- Megnémult-e az én atyám?
Egy ilyen hallgató együttlét alatt, a késő esti órákban, az együtt búslakodó Giant, az újfundlandi, hirtelen felugrott helyéről, s dühös ugatással rohant az ajtónak.
A mellékteremben nehéz léptek hangzottak.
Giant nem hallgatott semmi szóra; üvöltött, ugatott, s az ajtóra ugrált. Oly magaviselet, mely e faj komoly természetéhez s Giant jó neveléséhez éppen nem illett.
Ödönnek nyakörvénél fogva kellett az ebet az ajtótul elvonszolni, s meg kellett fenyíteni, hogy szokott helyére visszafeküdjék.
Azzal kinyílt az ajtó, s belépett rajta a vendég bejelentés nélkül. Olyan vendég volt az, aki nem szokta magát bejelenteni. Akinek joga van mindenüvé belépni, szentélybe vagy az úrnő hálószobájába; nappal vagy éjfélkor, mikor ebédelnek, alusznak vagy imádkoznak, engedelmet nem kérve és fedett fővel: egy zsandár.
Azon rézhegyű sisak, amit a muszka testőröknél legjobban megbámultak a magyarok; s úgy látszik, e bámulat akar megörökítve maradni az új csendőrök fövegeiben. Amiért is elnevezte őket a néphumor "muszkahagyás"-nak.
A csendőr katonásan üdvözölt, fejéhez emelve kezét, és száraz hangon szólt:
- Bocsánat, hogy ily órában jövök, de sürgönyt hoztam Pestről. Újépület. Második pavilon. Baradlay Edmund úrnak.
Ödön egy gyertyát vett fel az asztalról.
- Én vagyok az. Szíveskedjék ön szobámba kísérni!
- Engedelmet. A két úrhölgynek is hoztam levelet. Özvegy Baradlay Kazimirné és Baradlay Ödönné asszonyságok.
Tehát mind a hárman? Tehát együtt!
E gondolattól átvillanyozott mosoly rebbent át a két hölgy arcán. Csak egy pillanatig. Azután Aranka rettegve borult kis szopós gyermekére. Baradlay Kazimirné féltve takarta el kezeivel ölébe búvó kis unokája fejét.
Kire marad a szopós gyermek, akinek az anyját befogják?
A csendőr elővette keblébe dugott piros bőrtárcájából a leveleket, s kiosztá azokat címeik szerint az illetőknek.
- Itt fogok várni az előszobában önök további rendelkezéséig.
Azzal ismét szalutált, sarkon fordult és kiment.
Mind a hárman sápadtan tekintének a kapott levelek címére, pecsétjére: ahogy szoktak fenyegető, rettegett tartalmú leveleket elébb borzadállyal körülnézegetni, mielőtt felbontanak. A pecséten a hadbíróság körirata, a cím szabályos irodai kalligráfia, kétszer aláhúzva e szók: "ex offo".
Aranka bölcsőjébe fekteté ölében levő gyermekét. Azután ki-ki feltörte a maga levelét. Ugyanazon irodai szépírászattal mindenikben egyformán ez van írva:
"Kötelességemnek tartom az ide mellékelt, hivatalosan megvizsgált s elküldhetőnek talált iratot önhöz átmenesztetni."
Alatta olvashatatlan macskakaparás mint név.
A mellékletben odacsatolt iratok voltak Jenő levelei.
Az Ödönhöz írt levél így szólt:
Én ma bevégzem azt, amiért éltem; meghalok elveimért.
Ne sújtson le ez eset; én felemelt fővel állok előtte.
Itt hagyom áldásomat, s magammal viszem hitemet.
Kiomló vérünk nem hull háládatlan földbe; arany boldogságot fog teremni egykor hazánknak, az emberiségnek.
Ti csendesen fel fogjátok építeni a romokat, amik most a mi fejünkre szakadtak.
A hajó kormánya ismét kezetekbe fog kerülni, elébb vagy utóbb.
A mi sírköveink lesznek a jel, hogy ott szikla van, amerre nem kell a hajót kormányozni.
Én sorsommal kibékülve halok meg.
Jó nőmet, két kis gyermekemet van kire hagyjam; egy oly jó testvér mellett, mint te vagy, nincs miért aggódnom sorsuk felett.
Törüld le Aranka könnyeit, kis Bélát, kis Edömért csókold meg helyettem, s ha kérdik egykor a gyermekek hol vagyok, mondjad: szívedben vagyok!
Mondjad, otthon vagyok - anyám házánál vagyok - a haza sírjában vagyok.
Te pedig légy férfi, és ne hagyd el magadat!
Élj családunknak, kit tartson meg sokáig, és hazánknak, kit tartson meg örökké az Isten.
A fiatal nő levelében pedig ez volt:
Lelkemben hangzik most is édes szavad: "Kövesd, amit szíved parancsol!" Követtem azt.
Bocsáss meg nekem azért, hogy meghalok.
Kívánom, hogy midőn értem sírsz, tőlem vigasztalva légy!
Kis gyermekeidet bánatos arcoddal ne szomorítsd; tudod, hogy azok félnek bánatos arcodtól, s korán elszoktatod vele gyönge szíveiket az örömtől.
Légy jó anyámhoz, testvéreimhez; ők gondot viselnek rátok.
A kis arcképet takard be fátyollal, hogy ne jusson róla annyiszor eszedbe a múlt.
Nem kínozlak soraimmal sokáig; úgy szeretnék elmúlni, hogy az teneked ne fájjon.
Egy csókot küldök hozzád, keresztül a légen, keresztül az égen - vajon megkapod-e?
Az ifjú nő az ég felé emelte arcát, s ha szállnak szellemek a légen keresztül, e csókot éreznie kellett.
A túlvilágról jövő szerelemvallomás volt az; tiszta, éteri, csillagi szerelem, minő az angyaloké, a szellemeké, a testvérlelkeké.
Az anyjához írt levél pedig így szólt:
Ami szóval eljöttem tőled, azon szóval térek vissza hozzád: "Szeretlek!"
Tudod, hogy engedelmes, szófogadó fiad voltam mindig.
Aranka gyermekei koldulni nem fognak, ugyebár?
Mindent jól, bölcsen intéz el a sors.
Aki meghal, annak meghalni jó.
Neked erős szíved van, neked magas lelked van; nem szükség, hogy az én erőmből hagyjak rád valamit.
A Gracchusok anyjának is odatették megölt fiait az ölébe - és nem sírt.
Azokat, aki dicsőn haltak meg, anyjaik nem siratják meg! Te mondád.
Légy keresztény, és mondjad: "Atyám, a te akaratod!"
És bocsáss meg halálomért mindenkinek.
Bocsáss meg annak, ki vádjával siettetett a sírhoz; és egykor tudasd vele, hogy nehéz tettével nagy jót cselekedett. Megkönnyíté rám nézve a meghalást. Köszönöm neki!
Én mindenkivel kibékülve válok meg innen, s hiszem, hogy nekem is megbocsát mindenki ideát.
Egy óra múlva odafenn vagyok az atyámnál. Ti ketten engem szerettetek legjobban valamennyiünk között. Mikor kicsiny voltam, s nehéz vitáitok voltak együtt, sokszor voltam köztetek engesztelő közbenjáró. Most ismét az leszek.
Csak csendes, elfojtott zokogás hangzott, midőn a három levelet egymás közt hárman kicserélték. Nem volt szabad hangosan. A szomszéd szobában van az idegen ember, és mindent meghall!
Attól pedig meg kell kérdezni, hogy mire vár még.
De ki kérdi meg? Kinek van beszélni való szava e pillanatban? Ki tud magának parancsolni most?
Ödön letette homlokát az asztalra, és mozdulatlan maradt. Aranka odaomlott napa lábaihoz, s annak ölébe rejté zokogó arcát. A nagyobbik fiú, ki nem értette még az élet bajait, megrettenve húzódott kisöccse bölcsőjéhez, s csitítva inté, hogy most pisszenni sem szabad!
Leghamarább tudott keblének tengercsendet parancsolni az özvegy.
- Egy percig ne sírjatok! Üljetek helyeiteken nyugodtan!
Példát mutatott, hogyan kell nyugodt arcot mutatni.
Azután az ajtóhoz ment, azt kinyitotta, és kiszólt:
A csendőr belépett. A sisak a fején, bal keze a kardján.
- Van önnek még valami közlendője velünk?
- Van.
Azzal keblébe nyúlt, s egy kis, összehajtott csomagot vett elő.
- Ez.
Baradlay Kazimirné kibontá a csomagot. Egy kék selyemmellény volt abban. Aranka hímezte egykor; gyöngyvirág-füzérek voltak rajta és pensée-k. S a gyöngyvirág és pensée-hímzet között három lyuk, minőket golyók szoktak ütni, perzselt szélű, véres ajkú lyukak. A hímzetekről megtudták, "ki" küldte azt, s a három lyukról azt, hogy "honnan".
A csendőr nem szólt hozzá semmit. Csak egy percre levette fejéről a fövegét, amíg a csomagot kibontá a nő.
Baradlayné megkeményíté szívét. Még nem szabad! Szilárd ingatlan léptekkel ment szekrényéhez, felnyitá, kivett belőle egy papírba göngyölt tekercset, s azt a csendőrnek adta. - Száz arany volt.
A csendőr arra valamit beszélt az Istenről (mi köze hozzá?), s ismét szalutált, és elhagyta a termeket.