Rész, Fejezet

1  2,     I| prédikációt improvizált, hogy bámult rajta a presbitérium!~ ~–
2  2,   III|       faképeinél.~ ~Bernát úr bámult és ámult: nem tudta mire
3  3,   III|        a csillagos ég mélyébe bámult s hallgatta az éjszaka rejtélyes
4  5,     I|      viszonzásul a sajátjára. Bámult rajta, hogyan lehetett annak
5  5,   III| sokáig ott állt a kapuban, és bámult a semmibe – és még mindig
6  7,     V|       tennie magáért. Katalin bámult a jó ízlésen, az egyszerű,
7  7,  VIII|    hát az mi? S milyen nagyot bámult, mikor Katalin megmondta
8  8,   III|     állva, hátrafont karokkal bámult a sötétségbe, találgatva,