Rész, Fejezet

  1  1,     I|          comtesse-e – mondá az öregebb úr, s aztán társához fordult,
  2  1,     I|          viseltek valaha.~ ~Az öregebb úr tehát kinyitá a kaput, a
  3  1,     I|              már! – suttogá az öregebb úr, összehúzva az ágyfüggönyöket,
  4  1,     I|                a takarót.~ ~Az öregebb úr jött be.~ ~Nem hozott magával
  5  1,     I|             senki.~ ~Az egyedül maradt úr felhúzza ismét a kandallórulo
  6  1,    II|                     II. ~ ~A fiatalabb úr kilépett a kapun. A világosság
  7  1,    II|                és dülöngélt.~ ~Az ifjú úr a falhoz húzta magát, hogy
  8  1,    II|          vagyunk-e egyenlők?~ ~Az ifjú úr tudta jól, hogy kivel van
  9  1,    II|                blúzos megfogva az ifjú úr köpenyegéto .~ ~– Minthogy
 10  1,    II|          barátságosan megrázta az ifjú úr kezét.~ ~– Adieu! Ha megbántottam,
 11  1,    II|        kocsmábao ; hanem amint az ifjú úr a leánykával beült a bérkocsiba,
 12  1,    II|              az igazi.~ ~Akkor az ifjú úr mondott valami utcát a bérkocsisnak,
 13  1,    II|                kocsiból kiszökött ifjú úr megragadta a két karját,
 14  1,    II|                végett.~ ~Azzal az ifjú úr odaült a tükör elé, s a
 15  1,    II|               nagy sált kötött az ifjú úr nyaka körül, amitől annak
 16  1,   III|              annál is szebb!~ ~Cambray úr felöltöztette a kisleányt
 17  1,   III|             kandalló tüzébe.~ ~Cambray úr is megpróbálkozott azzal,
 18  1,   III|            másodiknál, úgyhogy Cambray úr, mikor a kisleánnyal együtt
 19  1,   III|              aztán ön elmehet. A márki úr a mama equipage-án fog visszatérni.~ ~
 20  1,   III|      véletlennek köszönheti.~ ~Cambray úr maga is régi nemes volt;
 21  1,   III|               hangját, melyben Cambray úr megismerte Beethoven * „
 22  1,   III|               nagyon ideges.~ ~Cambray úr csendesen benyitá az ajtót,
 23  1,   III|             közepett megjelent Cambray úr, egyszerű barna téli felöltőjében
 24  1,   III|            zúgás támadt. Ekkor Cambray úr megszólalt:~ ~– Én megtaláltam
 25  1,   III|              egy volt közötűik idősebb úr, de az is délceg alak: büszke,
 26  1,   III|             rendkívüli eset!~ ~Cambray úr aztán elmondta sorba, ami
 27  1,   III|               a szép szöszke a Cambray úr mellett ülő barna szépségnek
 28  1,   III|              kapcsolatba hozza Cambray úr fekete kesztyűivel, amik
 29  1,   III|             szabadított meg.~ ~Cambray úr pedig hallgatott is, nem
 30  1,   III|           legkedvesebb volt.~ ~Cambray úr azonban nem tette azt a
 31  1,   III|               kezével megfogta Cambray úr kezét, háromszor felemelte
 32  1,   III|         előterem ajtaján, amíg Cambray úr el nem távozott a vestibule
 33  1,   III|                    Amint pedig Cambray úr kilépett a grófnő budoárjából
 34  1,   III|           terembe, s az inas, Jocrisse úr, becsukta az ajtót a háta
 35  1,   III|           markába vihogott, s Jocrisse úr, az inas, két tenyerével
 36  1,   III|                utcáin végig.~ ~Cambray úr el volt merülve gondolataiba;
 37  1,   III|            ajtaját, s a lelépő Cambray úr egy kivont kardú sergeant-nal
 38  1,   III|         ebédeltem – monda neki Cambray úr.~ ~– Mikor?~ ~– Még tegnap.~ ~
 39  1,   III|            helyén van a szíve, Cambray úr. Önnel nem lehet a megkezdett
 40  1,   III|             Áll az egyezség?~ ~Cambray úr vállat vont.~ ~– Tehát,
 41  1,   III|            háládatlan! – szólt Cambray úr iróniásano .~ ~– Kérem.
 42  1,   III|              önfeledés hevével Cambray úr.~ ~– Dehogy fogták! Hiszen
 43  1,   III|           merrefelé szöktek.~ ~Cambray úr visszatartá a sóhajt, mellyel
 44  1,   III|          sakkhúzást nem tűröm, Cambray úr! Tanúk és adatok vannak
 45  1,   III|              nem fogjuk tenni, Cambray úr; ellenkezőleg nagy gonddal
 46  1,   III|              az önök tanúja.~ ~Cambray úr. Beszéljünk okosan. Ön bankár.
 47  1,   III|                tudomásom az elmenekült úr leendő lakhelyéről.~ ~–
 48  1,   III|              azt mondom önnek, Cambray úr, hogy ön vonakodása által
 49  1,   III|              kenyérszeletet – Fervlans úr, hogy tökéletesen mindegy
 50  1,   III|              azt mondom önnek, Cambray úr – szólt kemény hangon de
 51  1,   III|             hagyjon magamra.~ ~– Márki úr! – szólt de Fervlans, kalapja
 52  1,    IV|              megmagyarázta neki Fulton úr, s ő azt egy legyező, egy
 53  1,    IV|              joga; attól pedig Cambray úr még messze van. Majd lefestetem
 54  1,    IV|             tud már csípni!~ ~Jocrisse úr de Fervlans urat is megkínálta
 55  1,    IV|              Tartuffoli?~ ~De Fervlans úr a szájába dugott egyet,
 56  1,    IV|          Thémire bízott rá.~ ~Jocrisse úr ezüst tálcára tette azt,
 57  1,    IV|                hagyta-e?~ ~De Fervlans úr megnyugtatá, hogy azokkal
 58  1,    IV|              ruhában.~ ~Hanem Fervlans úr aligha rosszul nem utasította
 59  2,     I|              feladata, s ámbár a derék úr úgy tudja a szónoklatát,
 60  2,     I|             úgy ne járjon, tiszteletes úr – tréfálkozik vele az alispán –,
 61  2,     I|               is van csak, tiszteletes úr?~ ~– Catharina….~ ~– No
 62  2,     I|               ősét.~ ~Ezt egy harmadik úr mondta, aki a diagonalis
 63  2,     I|            láthatta a bárót, inzsellér úr, mikor a „Névtelen Vár”
 64  2,     I|               számára.~ ~A hivatkozott úr ott ült az orvos mellett,
 65  2,     I|                a baronesse. Tiszttartó úr tudhatja legjobban.~ ~A
 66  2,     I|              lennünk. – Ezt az alispán úr kérdezte a pipaszopókán
 67  2,     I|      rezidenciájául.~ ~– No, inzsellér úr, ez jó parti lenne magának –
 68  2,     I|         kinevették.~ ~– Jaj, inzsellér úr, csak maradjon maga a cirkalom
 69  2,     I|              látszott, hogy az alispán úr előtt legmegvetettebb tudomány
 70  2,     I|                a baronesse. – Ön az az úr, aki mindenre tud adomát
 71  2,     I|          Tiszteletes Mercatoris Tóbiás úr, helységünk lelkésze; ki
 72  2,     I|            fogok találni a tiszteletes úr vasárnapi prédikációiban.
 73  2,     I|                 Ez pedig Doboka Márton úr, a vármegye inzsellérje, „
 74  2,     I|                méltóságod: Határi Ádám úr, akinek nem szükség azt
 75  2,    II|               akiket egyébiránt Bernát úr sohase látott.~ ~Katinka
 76  2,    II|               három évvel egy külföldi úr jött ide, akinek nagyon
 77  2,    II|                    Már erre tiszttartó úr jobban meg tudna felelni;
 78  2,    II|        kísérhette.~ ~– Nos, tiszttartó úr. Mit tud felőle? Van felesége
 79  2,    II|           Látható, látható. A névtelen úr meg a dáma együtt szoktak
 80  2,    II|   zsellérházban lakik, amit a névtelen úr vett a számukra. De ezek
 81  2,    II|                    A látogatót maga az úr fogadja, s olyankor, ha
 82  2,    II|               felhordása alkalmával az úr minden ételből szed ki egy
 83  2,    II|     kombinációkhoz jobban ért a doktor úr!~ ~– Ah, igaz, igaz! – szólt
 84  2,    II|            megmondhatom, hogy ki ez az úr és ez az asszonyság. Én
 85  2,    II|      magyarázat az, hogy ez a névtelen úr egy külföldön grasszált
 86  2,    II|            rémségesen regényes, doktor úr – szólt a bárónő. – Ezt
 87  2,    II|              gyalogösvényen, a dáma az úr karjába fogózva. Az erdőkerülő
 88  2,    II|                megünnepelni. Az idegen úr a másik évben a fiatalokat
 89  2,    II|            emberek bajairól a névtelen úr, ha soha se ő, se cselédei
 90  2,    II|        befogatott. A tekintetes főbíró úr tudja az esetet: a Rakoncza
 91  2,    II|             volt hová lenni. Az idegen úr a tornyából nézte, mi történik
 92  2,    II|               édes hajtását. Az idegen úr rögtön írt nekem, hogy az
 93  2,    II|                Mondja csak tisztelendő úr: tehát az én bérlőm igazi
 94  2,    II|              hogy elvégre az inzsellér úr is hozzájutott a maga sorához.~ ~–
 95  2,    II|               megoldáshoz az inzsellér úr ideájával! – szólt bele
 96  2,    II|               esztendősnél? Az alispán úr végét szakította ennek a
 97  2,    II|               látni. Görömbölyi Bernát úr rögtön hozzáfogott elmondani
 98  2,    II|             körülötte ülnénk.~ ~Bernát úr nagyot nevetett ezen.~ ~–
 99  2,    II|          nevetett ezen.~ ~– Tiszttartó úr bizony azt hiszi, hogy a
100  2,    II|               mit beszél?~ ~Tiszttartó úr bizony nem talált volna
101  2,    II|                volna perfekt. Az ágens úr adta a bankot, s utasítása
102  2,    II|              más kártyázik.~ ~A doktor úr eközben is mulattatta a
103  2,    II|            akit megszólhasson a doktor úr!~ ~– Pernahajder!~ ~
104  2,   III| Drávaszentkeresztúri Görömbölyi Bernát úr egyenesen a Névtelen Várhoz
105  2,   III|               Már értesülve van a gróf úr uraságtok jöveteléről, s
106  2,   III|               nem látszotto .~ ~Bernát úr aggodalma az volt, hogy „
107  2,   III|           pipámat! – monda neki Bernát úr.~ ~– A gróf úr várja a tekintetes
108  2,   III|             neki Bernát úr.~ ~– A gróf úr várja a tekintetes urat
109  2,   III|              Görömbölyi Bernát alispán úr.~ ~Minden hiba nélkül elmondta.~ ~–
110  2,   III|       felmondani, s tekintetes alispán úr a bárónő felhívására jött
111  2,   III|         felhívására jött ide.~ ~Bernát úr nem szerette, ha a beszédébe
112  2,   III|            memóriám van – monda Bernát úr, teljesen megelégedve a
113  2,   III|        valamennyi faképeinél.~ ~Bernát úr bámult és ámult: nem tudta
114  2,   III|   békacombokkal….~ ~– Aujnye!~ ~Bernát úr mérgesen nyitotta fel az
115  2,   III|              mamusszal.~ ~A tekintetes úr megint egyedül maradt, s
116  2,   III|        duellumra hívja.~ ~A tekintetes úr felszakította az ajtót.~ ~–
117  2,   III|               folyosón.~ ~A tekintetes úr dohogott magában.~ ~– Megütheti
118  3,     I|             tálat a külső szobában. Az úr aztán fölkelt, kiment a
119  3,     I|            egy-egy harangvirágnyit, az úr Haute Sauterne-it és burgundit
120  3,     I|               cicáiról, mopszairól, az úr az olvasmányairól. Ha valami
121  3,     I|           leány, azt is elmondta, s az úr meghallgatta. Ha a leány
122  3,   III|              Hanság felé egyre nagyobb úr lesz a zöld bozót, s ott
123  3,    IV|       kiszólhasson rajta.~ ~– A doktor úr nem mehet ma sehova, most
124  3,    IV|            asszony.~ ~– De ha a doktor úr lefeküdt már.~ ~– Muszáj
125  3,    IV|               minden ember.~ ~– Doktor úr – rebegé a leány halk hangon,
126  3,    IV|                rögtön a kastélyba. Az „úr” nagyon beteg.~ ~(Az „úr?”
127  3,    IV|               úr” nagyon beteg.~ ~(Az „úr?” De hát kinek az ura ?)~ ~–
128  3,    IV|               örülök, hogy a nagyságos úr betegnek méltóztatik lenni,
129  3,    IV|               ló. – De hát a komornyik úr hirtelen visszafuthatna
130  3,    IV|                ő kérdezett.~ ~– Doktor úr, nem jöhetne el velünk gyalog?~ ~
131  3,    IV|                velünk gyalog?~ ~Doktor úr már tudott „úgy”, ahogy
132  3,    IV|          vállait forspontnak.~ ~Doktor úr egy nagy tarisznyába összeszedte
133  3,    IV|            többieket suttogva, hogy az úr most is erős lázban van,
134  3,    IV|         Tromfszky. Mutassa kérem, gróf úr, a nyelvét.~ ~De nem mutatta
135  3,    IV|            Csak legyen csendesen, gróf úr – mondá a doktor, ki hajlandó
136  3,    IV|                 Azt mondták, hogy gróf úr veszélyes beteg.~ ~– Ki
137  3,    IV|                 Engedelmet kérek, gróf úr. Nem Henry úr egyedül jött
138  3,    IV|              kérek, gróf úr. Nem Henry úr egyedül jött értem, hanem
139  3,    IV|              hajú komornyik, a mogorva úr s a lefátyolozott úrnő.~ ~
140  4,    IV|              dörmögé:~ ~– Látja a gróf úr, hogy nincs nálam fegyver;
141  4,    IV|           világon. – Olvashatta a gróf úr a statáriumfán a személyleírásomat,
142  4,    IV|           passzusomba beleilljék, gróf úr? – szólt kérkedő hangon. –
143  4,    IV|           mindez csak mendemonda, gróf úr – folytatá a furcsa éjjeli
144  4,    IV|              azért jöttem, hogy a gróf úr az én nyomorult kis porontyomat
145  4,    IV|            Majd ha eltávozom, s a gróf úr körülnéz, akkor majd meglátja,
146  4,    IV|               Azt mondják, hogy a gróf úr ebben a kastélyban valami
147  4,    IV|          akarják kapni. S lássa a gróf úr, amilyen könnyen megtehettem
148  4,    IV|                 s azalatt, amíg a gróf úr odafenn a toronyban a csillagokat
149  4,    IV|            terveket. Ez elkészíti gróf úr házán a felnyithatatlan
150  4,    IV|                 még egyet mondok, gróf úr: – ha még olyan erős zárakat
151  4,    IV|          lakatokat csináltat is a gróf úr kincse védelmére: rabló
152  4,    IV|              én, hogy vigyázzon a gróf úr a kincsére! Többet tudok,
153  4,    IV|                     Elhiszi-e hát gróf úr, hogy nem én voltam és nem
154  4,    IV|                Majd meglátja azt, gróf úr. Nem köszöntöm fel, mert
155  4,    IV|           Köszönöm a jó tanácsot, gróf úr, de már késő. Tudtam volna
156  4,    IV|              egyszer megállt.~ ~– Gróf úr. Én tudom ám azt jól, hogy
157  4,    IV|             hát megmondom, hogy a gróf úr valamennyi lőfegyverében
158  4,     V|              Hát tudja azt a nagyságos úr, hogy mire való a gumilásztikum
159  4,     V|        Napóleont lehet verni.~ ~– Gróf úr! – monda a munka vége felé
160  5,     I|             nincsen idehaza.~ ~A tiszt úr aztán átadta a névjegyét,
161  5,     I|              Henry azt mondta, hogy az úr dolgozik, be van zárkózva,
162  5,     I|               nyerte Henrytő1, hogy az úr már lefeküdt.~ ~– Beteg
163  5,     I|                  Itthon van az ezredes úr? – kérdé a gróf.~ ~– Itthon.
164  5,     I|                vidám cimbora és bőkezű úr. Az ezrede zenekarát saját
165  5,    II|            gróf tiszteletes Mercatoris úr levelezése révén, hogy a
166  5,    II|                  Távolítsa el, ezredes úr! Kérem.~ ~– Nos! vigyázz! –
167  5,   III|                levél tartalma.~ ~„Gróf úr!~ ~Igen kérem, mielőtt ma
168  5,   III|          viselete.~ ~– Én vagyok, gróf úr– suttogá, aggodalmasan széttekintve.~ ~–
169  5,   III|              alatt. „Parancsol ezredes úr? Ez volt-e Barthelmy Ange
170  5,   III|             mondta volna: „Aha! a gróf úr megint az öregasszonyt hozta
171  5,   III|           levélben ez állt:~ ~„Ezredes úr!~ ~Ne keresse ön Vavel grófnál
172  5,   III|           álcázni törekedtek.~ ~– Gróf úr! – szólt Vavel elé lépve –
173  5,   III|            önnek szolgálatára, ezredes úr?~ ~– Igen egyszerű dolog
174  5,   III|            egyszerű dolog biz az, gróf úr. Engem egy sajátszerű baleset
175  5,   III|              Vicomte de Barthelmy Léon úr! Én önnek lovagi becsületszavamat
176  5,   III|         különösen mosolygott.~ ~– Gróf úr! Én önnek a becsületszavát
177  5,   III|            gróf előtt, mondá:~ ~– Gróf úr, íme fogadja részemről a
178  5,   III|               öntől megkérdeznem, gróf úr – szólt csendes, kimért
179  5,    IV|               hanem akkor az inzsellér úr mottója hangzott közbe:~ ~–
180  5,    VI|        bevégzett dologról az inzsellér úr, a sok „mit is mondok”-tul
181  6,     I|              azzal ismét helyreállt az úr és szolga közötti viszony.~ ~
182  6,     I|               igéket.~ ~Azután még egy Úr imáját: Mi atyánk az égben!~ ~
183  7,     I|              Görömbölyi Bernát alispán úr is, amidőn a megye rendei
184  7,     I|               be.~ ~– Úgy teszek, gróf úr, mint az egyszeri légátus,
185  7,     I|             látott vendégem az alispán úr.~ ~– Ugyan kemény időnk
186  7,     I|        egészséges embernek.~ ~– A gróf úr az utóbbi időkben betegnek
187  7,     I|            nevetést.~ ~– Tehát alispán úr azt hiszi, hogy én azért
188  7,     I|                 Azt mondom én, alispán úr, hogy mulassunk valami okosabb
189  7,     I|                világot.~ ~– Hát a gróf úr is dohányzik?~ ~– Igen biz
190  7,     I|              tőle. Ez nem lehet a gróf úr donnája. Aki felől ugyan
191  7,     I|  kérdezősködést intézni, amióta a gróf úr meg akart duellálni az első
192  7,     I|                    Én magam!”~ ~Bernát úr meg volt hódítva. Ez a gróf
193  7,     I|               poharazás végével Bernát úr egészen elérzékenyedett.
194  7,     I|      Drávakereszturi Görömbölyi Bernát úr pedig sorba járván a refractarius
195  7,    II|                fél vállán.~ ~– No gróf úr, én is úgy jövök most, mint
196  7,    II|                   Nem úgy van az, gróf úr; tegnap óta az egész országban
197  7,    II|           commissiót adjon hozzá, gróf úr.~ ~– Azt szívesen – szólt
198  7,    II|                 Úgy van – szólt Bernát úr. – Én önnek most nemcsak
199  7,    II|            vidi, vici!”~ ~A tekintetes úr kezet szorítván kliensével,
200  7,    II|            keblére tűzte fel.~ ~Bernát úr is elfeledkezett erre minden
201  7,    II|             ment a maga útjára a vitéz úr, elég dolgot adván neki,
202  7,   III|              III. ~ ~Görömbölyi Bernát úr, násznagyi minőségében megérkezvén
203  7,   III|               biz az – folytatá Bernát úr –, mert hát úgy jöhet, hogy
204  7,   III|         úrhölgy rózsás ujját.~ ~Bernát úr hamisan nevetett.~ ~Az úrhölgy
205  7,    IV|          beszéljek róla.~ ~– Igen gróf úr, de nem azt, hogy Marie
206  7,    IV|              erőteté Görömbölyi Bernát úr.~ ~– Hiszen elmondom én
207  7,    IV|              hát hogy tudja ezt a gróf úr?~ ~– Magától Sátán Lacitól.~ ~–
208  7,    IV|       eszközlök ki számukra, ha a gróf úr katonai fegyelme alá vetik
209  8,     I|        szemfödélnek…~ ~ ~ ~A két nemes úr, mikor a Névtelen Vár kivilágított
210  8,     I|        Bajonettek vannak ajánlva. Gróf úr az elébb nagyon dicsérte
211  8,     I|              már bocsásson meg alispán úr, ön az én hiszékenységemet
212  8,     I|              adott.~ ~– No, lássa gróf úr, milyen balítélettel van
213  8,     I|            fogunk csinálni.~ ~– Doboka úr, mint tüzér!~ ~– De hamarább
214  8,     I|              engedte.~ ~– Ejh, alispán úr, hát miért kínzott összevissza?
215  8,     I|                 El ne felejtse alispán úr, kérem, amnesztiát eszközölni
216  8,     I|              Érti ön most már, alispán úr, a rejtélyt? Egy reggel
217  8,     I|                  Hanem ugyebár alispán úr, imádásra méltó hölgy az
218  8,     I|        szájamból vette ki a szót, gróf úr.~ ~– Ugye, hogy jobb kezekre
219  8,   III|               onnan hátulról.~ ~Bernát úr kegyetlenül végignézte a
220  8,   III|                hogy ki ez.~ ~„Tábornok úr!”~ ~„A cselszövény tökéletesen
221  8,   III|              hogy egyszer egy hatalmas úr arra szólított fel, hogy
222  8,   III|            Nehéz lesz. Az a másik nagy úr azt mondta: használj erőszakot;
223  9,     I|                ajtaján.~ ~– Egy idegen úr van itt – dörmögé az inas
224  9,     I|              visszajött.~ ~– Az idegen úr kéri a nagyságos asszonyt,
225 10,    II|             ott.~ ~– Itt van az idegen úr? – kérdé tőle a lyány.~ ~–
226 10,    II|               Azt akarom, hogy a beteg úr ne vegye észre, hogy én
227 10,    II|         ügyelsz rá, hogy mit csinál az úr. Ha felnyitja a rácsot,
228 10,    II|                 Mitől félsz?~ ~– Ez az úr ott benn olyan csendesen
229 10,   III|             fogadó elé. Abból Jocrisse úr szállt le.~ ~– No ez már
230 10,   III|             Tehát majd én leszek az az úr, aki tud tenni valamit. –
231 10,   III|        térképem van e vidékről, Doboka úr csinálta. Aztán magam is
232 10,     V|    csillagvizsgálás. – Valamikor ez az úr katona volt, s nagyon rosszul
233 10,     V|                ismerem a helyet. Vavel úr főcsapatjának ott kell tartalékban
234 11,     V|                 Hol van már a százados úr kompániája? – rivallt az
235 12,     I|                Nem hallotta még a gróf úr? Wagramnál nagy ütközet
236 12,     I|                ahol Görömbölyi alispán úr úgy adta ki őket, mint saját
237 12,     I|           együtt meginvitált; – a gróf úr drágái is kaptak ilyen meghívást.~ ~–
238 12,     I|            össze volt kapcsolva a gróf úr szobájában levő csengettyűvel.
239 12,    II|            ejtettem Guillaume tábornok úr feleségét és leányát. Guillaume
240 12,    II|            leányát. Guillaume tábornok úr foglyul tartja magánál az
241 12,    II|             lelkészénél. A tisztelendő úr künn állt a kapujában, ahol
242 12,    II|            naturalistáé. A tisztelendő úr munkája.~ ~A tábornoknő
243 12,    II|          védszenteshez, hogy Guillaume úr az én szeretteimet szabadon
244 12,    II|            megnyugodva, hogy Guillaume úr nem fog késni az ön szeretteinek
245 12,    II|              hogy jobban fél Guillaume úr éntőlem, mint Napóleon császártól. –
246 12,   III|               délután öt órára a vitéz úr vissza is érkezett Győrből.~ ~
247 12,   III|               tábornok csak a kapitány úr térden állva előadott rimánkodásaira
248 13,    II|        asszonyának az úrnője?~ ~ ~ ~Az Úr másképp gondoskodott az