Rész, Fejezet

  1  1,     I|             orozva fejbe lőtték!~ ~– Őt is! Akkor csak…~ ~– Csitt!
  2  1,   III|             mindjárt nekiindulunk mi őt felkeresni. A grófné nem
  3  1,   III|          vegye át a barátja számára. Őt nem csókolnám meg, mert
  4  1,   III|         engedni, hogy a kis comtesse őt márkinak címezze. Ezzel
  5  1,   III|             fogom vezetni. Meglepjük őt.~ ~Cambray úrnak tetszett
  6  1,   III|             a menekülők után ragadta őt már. Szerette volna megtudni,
  7  1,   III|           magas személyében kísérteo őt ki egész a vestibule-ig,
  8  1,   III|    elérzékenyült márki hintaja hozta őt ide?~ ~Estig törhette rajta
  9  1,   III|               aki azt beszélte, hogy őt a cseléd kirabolta s itthagyta;
 10  1,   III|         hibás. Azok a vétkesek, akik őt ily szörnyeteggé nevelik. –
 11  1,    IV|            történik-e, hogy elhagyja őt magától?~ ~– Igaz, igaz! –
 12  1,    IV|          szomorú mesterségbe avattam őt beo magammal együtt!~ ~–
 13  1,    IV|             tyúk főjön a fazekában”: őt meg arról emlegessék meg,
 14  1,    IV|        aligha rosszul nem utasította őt el; mert az az ország, ahova
 15  2,     I|            mondá neki, megfenyegetve őt ujja hegyével:~ ~– Nekünk
 16  2,    II|           Hát a hatóság nem vonhatja őt kérdőre?~ ~– Miféle hatóság?~ ~–
 17  2,    II|         szívességért, hogy nem látta őt meg. Haute Sauterne-i borok *
 18  2,   III|             mint a „hic-haec-hoc” * -ot, az már protocollumba vételre
 19  3,    II|          problematikus.~ ~Kik jönnek őt megköszönteni születése
 20  3,    II|                Fiatal.~ ~– Te láttad őt a távcsővel? Minő haja van?~ ~–
 21  3,    II|            szép lehet. Szabad lesz-e őt nekem is egyszer meglesnem?~ ~–
 22  3,   III|          derekán az övét, kirántotta őt a hullám közül, s az ölébe
 23  3,   III|             halé. És aztán nem látta őt Lajos felmerülni többet.~ ~
 24  3,   III|       maradnia. Egész este nem látta őt Marie. Csak a macskáinak
 25  3,   III|         vászon esernyővel igyekezett őt védni a szakadó zápor elől,
 26  3,    IV|             meg: hogy a komornyiknak őt egy pillanatig is egyedül
 27  3,    IV|     annyiféle öröme van: neki semmi. Őt nem mulattatják hízelgő
 28  3,    IV|            sűrű szőrrel benőve, mely őt a tél hidege ellen védi,
 29  3,    IV|        visszavezesse. Meg van tiltva őt ütni-verni. A nádmézet nagyon
 30  3,    IV|            őneki!~ ~Érdekelni kezdte őt a szomszédnője.~ ~A kapott
 31  4,     I|             állt.~ ~A télen át látta őt néha a befagyott öböl jégtükrén
 32  4,     I|                 Vasárnaponkint látta őt a templomba menni a gróf,
 33  4,     I|           enyhe időben gyakran látta őt a gróf, a feléje forduló
 34  4,     I|          emberem dacára ide fogadtam őt magamhoz, s mátul fogva
 35  4,     I|    tagadhatta el magától Lajos, hogy őt ezen nő közelléte nyugtalanítja. –
 36  4,     I|              szökik arcába a vér, ha őt véletlenül meglátja?~ ~
 37  4,    II|            után látott, ott lehetett őt napeste szemlélni, ahogy
 38  4,    II|      Névtelen Vár obszervatóriumában őt egy figyelmes vizsgáló folytonosan
 39  4,    II|             benyúló öblöt, elvezette őt az újon kavicsozott úton
 40  4,    II|       obszervatórium ablakából nézte őt azalatt folyvást. Mikor
 41  4,    II|      lefátyolozottan sem volt szabad őt meglátnia.~ ~ ~ ~Amióta
 42  4,    II| beszélgetnének.~ ~De hát ha kíváncsi őt látni, mérto nem megy oda
 43  4,    II|          hozzá csak írott szavakban? Őt bizonyosan elfogadná az.~ ~
 44  4,    II|             azt közel. Az úrnő hívta őt, s az eléje kullogott, de
 45  4,   III|          menni.~ ~Lajos maga vezette őt le a torony lépcsőin, egész
 46  4,   III|     kiállítva a kastélyajtóba, amint őt megpillantá, hirtelen a
 47  4,   III|      bemutatni magát, nehogy az úrnő őt is rablónak nézze, s sikoltozni
 48  4,   III|              szabadítónak sem illett őt látni.~ ~A gróf azonban
 49  4,   III|            nő arcára. Többször látta őt együtt járni-kelni azzal
 50  4,   III|              S ön ártatlannak tartja őt e merényletben?~ ~– Bizonyosan
 51  4,   III|             hogy az. És én nem fogom őt elbocsátani magamtól, hanem
 52  4,   III|              becsületes nőnek tartja őt, bárónő?~ ~– Lelkemet teszem
 53  4,   III|            azért én mégis megtanítom őt ember módjára járni.~ ~A
 54  4,    IV|           jónak a helyét. Feltalálta őt a miszticizmusban a távolbalátás,
 55  4,    IV|     tudománya annyi hatalommal, hogy őt a nem létező lények közé
 56  4,    IV|            Azt meg tudta tenni, hogy őt ne lássa többé. Távcsövét
 57  4,    IV|          Most bizonyosan nem szereti őt senki.~ ~És aztán csak nem
 58  4,    IV|              és neki semmi oka sincs őt üldöztetni.~ ~A grófot ez
 59  4,    IV|         kastélyára éjszaka rátört, s őt ki akarta rabolni, nem is
 60  4,    IV|        beszélni.~ ~– Jól van. Küldje őt ide hozzám.~ ~– Hanem –
 61  4,    IV|            lenni: ha lop, nem szabad őt megbotozni, s ha embert
 62  4,    IV| felfedezésről, vagy sem? – Hiszen ez őt érdekli legközelebbről.~ ~
 63  4,     V|                   Igen, én rendeltem őt ide – mondá a gróf. – Vezesse
 64  4,     V|              az elveszett – nyugtatá őt meg a gróf –, hanem nálam
 65  4,     V|            valódi indokkal nem lehet őt megismertetni.~ ~Lajos főzött
 66  4,     V|         napon is, mint szoká, eljött őt üdvözölni, de a leány nem
 67  4,     V|           alszom?~ ~Óvatosan kellett őt ezzel megbarátkoztatni.~ ~–
 68  4,     V|             most?~ ~Lajos nem hagyta őt kétségben.~ ~– Jöjj át szobádba,
 69  4,     V|        szobájába.~ ~Lajos odavezette őt a fülkébe; maga kívül maradt.~ ~–
 70  4,     V|       göngyöleg legördült, s bezárta őt.~ ~A leány meglepetve kiálta
 71  4,     V|             annál hamarább ott tudja őt a szobájában. Az pedig jött
 72  5,     I|      viszontlátogatásra; nem találta őt otthon, s ott hagyta a kapusnál
 73  5,     I|         rajta, hogyan lehetett annak őt megelőzni. Megmagyarázták
 74  5,     I|            kastély úrnője világosítá őt fel afelől, hogy a szomszéd
 75  5,    II|        között.~ ~A bárónő kerestette őt aztán mindenfelé, de az
 76  5,   III|              kívánná, hogy látogassa őt meg a kastélyában a gróf,
 77  5,   III|              volna önt, hogy vezesse őt be a családjánál.~ ~– Megtudta
 78  5,   III|                Én pedig képes leszek őt ezért megölni – mormogott
 79  5,   III|          ellenfél azt mondá: megölöm őt. És mind a kettő bátor volt,
 80  5,   III|     Csináljuk meg együtt ezt a „jux”-ot. Ha én nem félek tőle: ön
 81  5,   III|         Marie-hoz, hogy ma nem viszi őt magával sétakocsizásra,
 82  5,   III|        asszonyt; – a fátyolos nő, ki őt kísérni szokta, én vagyok.~ ~
 83  5,   III|         pokoli keserűségnek, hogy ez őt védő, miatta szenvedő hölgyet
 84  5,   III|           tenni. Ez a nő úgy szereti őt, ahogy csak valaha asszony
 85  5,   III|              és még mindig ott látta őt.~ ~
 86  5,    IV|          mulatságosnak találja, hogy őt oly kegyetlenül rágalmazzák.~ ~
 87  5,     V|       lehullt faleveleket. Ott látta őt Marie mindannyiszor.~ ~Egy
 88  5,     V|             hogy a vizsgálótoronyból őt folyton kíséri tekintetével,
 89  5,     V|            ön az én Lajosomat. Tegye őt boldoggá; ő nagyon jó ember. –
 90  5,     V|          szeretnie. És önnek is kell őt szeretni! Ha én szeretem
 91  5,    VI|            De Lajos ott is fel tudta őt találni.~ ~– Hová tette
 92  6,     I|         forró leheletével iparkodott őt fölmelegíteni.~ ~– Segítsen
 93  6,     I|          tapostam rá. Én magam öltem őt meg. Szegény kedves kis
 94  6,     I|               mint ez volt – biztatá őt Lajos.~ ~– Ne hozzon ön
 95  6,     I|            szobámba. Majd eltemetjük őt a virágoskertemben. Tudok
 96  6,     I|          tőlem, hogy készen vagyok-e őt követni. S mire fölébredtem,
 97  6,     I|        okmányokat, útleveleket, hogy őt megszabadítsam ellenségei
 98  6,     I|             hazudtam mindennap, hogy őt betakarjam üldözői elől.~ ~–
 99  6,     I|       rettegnél tőle. Ha te ismernéd őt kegyelmességének és szeretetének
100  6,     I|         csillagokat, tudja, hol kell őt keresni. Ön maga is odatalál
101  6,     I|           ajtó felé ment, ott hagyva őt magára.~ ~Mikor már a kilincset
102  6,     I|           jöttem önhöz. Az ön látása őt idvezítené. Hozza el az
103  6,    II|            után kezd kidomborodni az őt körülhomályló ködből. Csak
104  6,    II|           szeret: aki nemzetét, mely őt eltaszítá, mely őt üldözi,
105  6,    II|              mely őt eltaszítá, mely őt üldözi, még száműzetése
106  6,    II|            ugyan az újoncilletményt (őt ott is a „távollevők követe”
107  7,     I|         lovaik helyett a „birsagium”-ot küldték meg: az ötven nehéz
108  7,    II|               irgalmazz!~ ~Úgy vitte őt az ölében a szobájáig, ahol
109  7,    II|            ki bálványa számára, hogy őt odaültesse; mintha egy oltáron
110  7,    II|         honfitársai tetemeiből, hogy őt arra ültessék föl bálványnak,
111  7,    II|             Te azt tennéd? Idehoznád őt? Vagy engem őhozzá? Igen!
112  7,    II|           messze a hely. – Ön ismeri őt, anélkül, hogy nevét mondanám. –
113  7,   III|             azt, hogy ön is szeresse őt, azt állítom. Aki megérti
114  7,   III|        jöttem őhozzá, hanem felhívni őt a nemesi fölkelésben részvételre.
115  7,     V|           viszi a házam gondját.~ ~– Őt is magunkkal fogjuk vinni? –
116  7,     V|                Látod, megijesztetted őt!”~ ~– Ne rettenj meg – szólt
117  7,     V|       elmúlik.~ ~Már ő egyszer hozta őt ily állapotban öntudatra:
118  7,    VI|      Lizettet felkeresni, s meghívni őt magunkhoz. Úrnője eltávozta
119  7,   VII|         látogatónője odajutott, hogy őt fölkeresse. Az ő konyhájában
120  7,   VII|            esztendő alatt most látom őt színről színre – másodszor.
121  7,   VII|              negyedórára sem hagytam őt el. Ugye kis úrnőm? Emlékezik
122  7,  VIII|             Katalin vállára, átfűzve őt karjával.~ ~– Óh, milyen
123  7,  VIII|     teheneket. Katalinnak el kellett őt vezetni a majorba. A fejés
124  7,  VIII|             kellett használnia, hogy őt, késő estére válván az idő,
125  7,  VIII|           egyre szólongatnia kellett őt Katalinnak, hogy ne köszöngessen
126  7,  VIII|          újdonság csodái nem hagyták őt megpihenni egy tárgynál;
127  7,  VIII|           arról beszélni, hogy Lajos őt valaha úszni tanította,
128  7,  VIII|            ugye?~ ~Katalin biztosítá őt róla, hogy az ő feje attul
129  7,  VIII|              homlokát, magára hagyta őt – régi játszótársaival.~ ~
130  8,     I|       francia vezérnek, hogy siessen őt körülkeríteni, s eléje küldte
131  8,     I|       harcolni! Tehát szemközt fogom őt találni! Óh, énnekem erős
132  8,     I|        mielőtt én képes lettem volna őt erőhatalommal megvédelmezni
133  8,    II|       bosszút, hanem a pallos, s aki őt megüti, felsőbb hatalmaskodás
134  8,    II|            proklamációjától, melyben őt átok alá veti, s főbelövetéssel
135  8,    II|            az én palladiumomat. Vedd őt körül egész szerelmeddel.
136  8,    II|             mentül inkább igyekezett őt magától távol tartani. Itt
137  8,    II|       elolvashassa.~ ~– Meglephetnők őt a táborban – monda Katalinnak –
138  8,   III|      rejtélyes cimborának, s bevitte őt a saját sátorába. – Dűlj
139  8,   III|         hatalomnál fogva nem engedem őt láncáról elszabadulni. Azonban
140  8,   III|              Csak annyira menj, hogy őt egyedül találod. Akkor,
141  9,     I|           hajadonkorba. Ott hagyja-e őt a „Cythere dandárának” utált
142  9,     I|              romlásnak? Vagy elhozza őt ide magához, s akkor aztán
143  9,     I|           méltó fény közt mutatná be őt a világnak.~ ~S mindehhez
144  9,     I|         becsüléstől! Mennyire imádja őt ez a férfi! S mennyire megérdemli,
145  9,     I|             hódolatát. Inkább akarta őt királynévá tenni, mint feleségévé!
146  9,     I|            ha gonosztevő is? Lehet-e őt elárulni annak, aki szereti?~ ~
147  9,     I|        védelmére, egy gyermeket, aki őt anyjának nevezi, aki őt
148  9,     I|              őt anyjának nevezi, aki őt meghívta, hogy fogadja el
149  9,     I|         mentség annak a számára, aki őt ellenségei kezébe szolgáltatja;
150  9,     I|          imádok… én csak megcsókolom őt, hogy ráismerjetek róla:
151  9,     I|        ártatlan volt!~ ~– Bocsásd be őt – suttogá a hölgy a rémület
152  9,     I|              leányomnak? Hol találta őt?~ ~– Mindent világosan meg
153  9,     I|    kétségbeesetten.~ ~– Ott kerestem őt fel: ott írta önnek ezt
154  9,     I|          tudja legjobban, hová lehet őt úgy elrejteni, hogy üldözői
155  9,     I|          táborban.~ ~– És Marie?~ ~– Őt nem viheti magával. A leánynak
156  9,    II|      odasietve hozzá, hogy felemelje őt a földrül.~ ~– Hagyj el!
157  9,    II|           azt, hogy nem én öltem meg őt.~ ~– Katalin! Hátha nem
158  9,    II|         akarónak. – Neked nem szabad őt felkeresned.~ ~– Miért nem?~ ~–
159  9,    II|         üresség. Lizett ápolni fogja őt. Az ilyen erős agg nők nem
160  9,    II|           egész világon nem tartozik őt szeretni, egyedül én. –
161  9,    II|              védelmezzen, én hagyjam őt az útfélen elveszni, s még
162  9,    II|            tőle arcát, s visszatartá őt a kezével.~ ~Aztán fölvette
163  9,    II|      szeretni, helyetted én szeretem őt. Áldj meg minket, s légy
164  9,   III|      elemózsinával; most maga akarja őt meglepni vele. Felnyergeltette
165  9,   III|             akaratomat, hogy kövesse őt, ahová az vezetni fogja.
166 10,    II|              menni.~ ~– Én fel fogom őt keresni.~ ~– No hát csak
167 10,    II|            jer velem Lackó, keressük őt.~ ~Az önző Lizett egy darabig
168 10,    II|           maga elé, mintha el akarná őt magától taszítani.~ ~– Cambray!
169 10,    II|            kezével bágyadtan üdvözlé őt kétszer-háromszor. Aztán
170 10,    II|         Kedves Lizett! – ébresztgeté őt eleinte Marie, csendesen
171 10,    II|          barátom volt. Temettesse el őt szépen.~ ~– Elvégzem vele.~ ~
172 10,   III|      eszünkbe fog jutni, hogy láttuk őt már egyszer – Thémire grófnő
173 10,   III|             Cosaque-ot, minden ember őt nézte. Az allegóriában pedig,
174 10,   III|              Hortense ugyan szerette őt, hanem Pauline hercegnő
175 10,   III|              arra is képesnek hiszem őt, hogy a leányt elszöktette
176 10,   III|              éjszaka – figyelmezteté őt Jocrisse. – S kalauzt nem.
177 10,   III|           van, ahol aztán nehéz lesz őt utolérni, s még nehezebb
178 10,     V|            az égben.~ ~Vavel értette őt egészen. A nő, aki oly nagyon
179 10,     V|   közlegénynek. Az lesz a mesterség, őt most onnan kicsalni és kelepcébe
180 10,     V|      legcsúfabb.~ ~Az is megbecsülte őt, és felé tartott.~ ~A démonok
181 10,     V|              egy csapatja megkerülte őt. Erre felhagyott azzal a
182 10,     V|               Eszébe jutott, hogy ha őt élve elfogják: ez a levél
183 10,     V|              ád Vavel Lajosnak, hogy őt arra az egyetlen fűzfára
184 10,     V|     princesszek szalonjai nem fogják őt többé elfogadni; és Joséphine
185 10,     V|          Joséphine ölebei nem fogják őt megugatni, se az új császárnő
186 10,     V|               és a császár nem fogja őt „kedves hercegem”-nek nevezni, –
187 10,     V|       chiarát”!; se Isabey nem fogja őt megnevettetni majom-paródiájával; –
188 10,    VI|            mint a delejtű, oda fogja őt vezetni abban a bozót-tömkelegben.~ ~
189 10,    VI|               De Katalin nem engedte őt leszédülni, tele markába
190 10,    VI|          menyasszonyát, s felültetve őt a szekérbe, lelkére köté,
191 11,     I|              meg, kiknek lelkesedése őt is magával ragadta. Egy
192 11,    II|     felhangzott hozzá a völgyből. Ha őt e dombtetőről elverik, a
193 11,   III|              vezérlő főhercegnek, ki őt nagyon feldicsérte: jó Ferenczy
194 11,   III|            kiszabadítani, s felkapva őt a földről, felültette hátul
195 11,    IV|              egy ágyúteke, felvették őt a vállaikra, úgy vitték
196 11,    IV|            Saját testével védte rneg őt, míg maga is föléje roskadt.
197 11,    IV|              győri csatatérnek, hogy őt akárki e szóval interpellálhatta
198 11,     V|         forintokat kínált annak, aki őt le tudja gyűrni. A mi nemes
199 11,     V|         választó kortes: nem jó lesz őt megbántani.~ ~– Jobb lesz,
200 12,     I|           mellyel befertőztették; és őt a hosszú idő alatt csak
201 12,     I|         Gyűlölöm!”~ ~– Miért hagytam őt el? – vádolá magát Vavel. –
202 12,     I|         uralkodni. Hogy idegen ember őt ily gyöngének látta. Nyugalmat
203 12,    II|           Párizsig. Ez a hintó fogja őt elszállítani, s ugyanez
204 12,   III|         együtt temettetni, mint hogy őt szabadon bocsássa; de azt
205 13,     I|           volón egyenruhában kísérte őt e kalandban mint trombitás.~ ~
206 13,     I|            házigazdánknak, nem látom őt sehol.~ ~– A kórodába hívták
207 13,     I|        oldalszobába, Katalin követte őt.~ ~Vőlegény és menyasszony.~ ~
208 13,     I|           nehogy Marie meghallja.) – Őt megszabadítád ellenségeitől;
209 13,     I|              mikor hozzánk beléptél, őt ölelted, őt csókoltad, nem
210 13,     I|        hozzánk beléptél, őt ölelted, őt csókoltad, nem engem! –
211 13,     I|              tettél. Visszaszerezted őt. Odamenekülhetett a karjaid