Rész, Fejezet

  1  1,     I|          magasabb férfi. – Valami kis leány.~ ~– A bizony. Hát mit akar
  2  1,     I|              tudom.~ ~– Igazi párizsi leány – dörmögé közbe az alacsonyabb
  3  1,   III|            utcán; pedig van egy másik leány, akivel még annál sokkal
  4  1,   III|             Kérem. Önök szállásán egy leány is volt elrejtve, kit senki
  5  1,   III|         órakor felvitt nyolcesztendős leány, s a tizenegykor lehozott
  6  1,    IV|           bírni fogja, akkor azután a leány sorsa is el lesz döntve.
  7  2,     I|              anyjárúlo , aki Markóczy leány volt, s Mária Terézia idejében
  8  2,    II|               vénasszony-e, vagy ifjú leány.~ ~– De ha kocsikáznak,
  9  2,    II|               úrnője egy szegény árva leány, akinek semmije nincs; de
 10  2,    II|             komornyik; „köszönd, hogy leány vagy, mert ha férfi volnál,
 11  2,    II|               ki.” S amint kilépett a leány a kastélyból, csak úgy hullott
 12  2,    II|            anya azóta összerokkant, a leány pedig felnőtt, s a bűnös
 13  3,     I|               magányos veréb; meg egy leány.~ ~A leány, alakjáról ítélve,
 14  3,     I|             veréb; meg egy leány.~ ~A leány, alakjáról ítélve, lehet
 15  3,     I|  csipkefodrokkal gazdag: ahogy fiatal leány nem szokott öltözve lenni;
 16  3,     I|              fátyol oda van-e tűzve a leány kalapja széléhez, hogy nem
 17  3,     I|      zongorázni nem tud, annálfogva a leány sem tudhat, s hogy mégis
 18  3,     I|            Mikor ebbe is belefáradt a leány, akkor leülhetett kártyázni.
 19  3,     I|                Az egyik mellé leült a leány, a másik mellé a férfi.~ ~
 20  3,     I|           Gazdag konyhát tartottak. A leány számára az ő kedvenc bora,
 21  3,     I|             is egymással ők ketten. A leány a cicáiról, mopszairól,
 22  3,     I|         valami nevezeteset álmodott a leány, azt is elmondta, s az úr
 23  3,     I|              az úr meghallgatta. Ha a leány kért valamit, a férfit Lajosnak
 24  3,     I|              homlokát a leánynak.~ ~A leány aztán visszament a szobájába,
 25  3,     I|                Este, mikor lefeküdt a leány, mielőtt levetkőzött volna,
 26  3,     I|             nem veszi észre. A fiatal leány mélyen alszik, s a mopszok
 27  3,     I|                 Ezt onnan tudja meg a leány, hogy a bőrpamlag mellett
 28  3,    II|             képez a többi közül. Ez a leány születésnapja.~ ~Ez az egy
 29  3,    II|           Gyümölcsöt sohasem ízlelt a leány. Lajos tartotta magát azon
 30  3,    II|       kikocsikázáshoz? – kérdezé.~ ~A leány pedig félredobta a könyvet
 31  3,    II|  tabourette-re.~ ~A férfi úgy tett. A leány felkuporodott az ottomanra,
 32  3,    II|              a könyvet – mondá neki a leány. – Ennek mind a négy kötetét
 33  3,    II|                Ah, haha! – kacagott a leány. – Így nem hagyom magam
 34  3,    II|          Istenem! – kiálta föl erre a leány, s engesztelésül odavonta
 35  3,    II|       reszkettek.~ ~– Látod – monda a leány. – Mégsem öltél meg. Pedig
 36  3,    II|               Akarod látni?~ ~Azzal a leány felszökött a helyéből, s
 37  3,    II|         kertünk alatt.~ ~Olyan volt a leány az égszínkék öltözetben,
 38  3,    II|           tizenöt éves vagy. Ily nagy leány nem csókol kezet férfinak.~ ~–
 39  3,    II|                 tiltakozott gyorsan a leány ez eszme ellen. – Én bizony
 40  3,    II|              Hol vagyok én „itt”?~ ~A leány odamutatott az ujjával a
 41  3,    II| legkisebbekneko – monda Lajos.~ ~Ez a leány nem tudja, hogy mire való
 42  3,   III|          örömujjongás, melyet az úszó leány nem tudott magától megtagadni.~ ~
 43  3,   III|        elbolyongtak a hullámtükrön, a leány nem fáradt ki bele. Ez az
 44  3,   III|        arcaikat fehéríteni.~ ~Szegény leány! Még azt mondta, hogy ő
 45  3,   III|          kígyók?~ ~Lajos iparkodott a leány túlheves fantáziáját lelohasztani,
 46  3,   III|              találni, amiktől pedig a leány irtózott. Az is meglehet,
 47  3,   III|            vonal, amit az előreúszott leány alakja vont rajta, s mi
 48  3,   III|                Mikor összejutottak, a leány ismét hangosan kétszer-háromszor
 49  3,   III|                Mi lelt? Mi üldöz?~ ~A leány úgy reszketett, úgy vacogtak
 50  3,   III|               ha ember, ha állat!~ ~A leány valamit nyöszörgött, mintha
 51  3,   III|           ordítá dühösen a férfi.~ ~A leány aztán meghúzta magát reszketve
 52  3,   III|            vele a kastélyba vissza. A leány még akkor is reszketett.~ ~–
 53  3,   III|           tavamtulo ? – sóhajta fel a leány, még egy keserves pillantást
 54  3,   III|             négy óráig tartó álmait a leány által számára elkészített
 55  3,   III|           bírt vele lépést tartani; a leány vitte őtet.~ ~
 56  3,    IV|                  Doktor úr – rebegé a leány halk hangon, melyből alig
 57  3,    IV|               ért; akként árulta el a leány úrnői eredetét az, hogy
 58  3,    IV|        leteperi maga alá a bölényt: a leány egyszerre odalépett hozzá,
 59  3,    IV|              ön gyógyulni? – rebegé a leány, ki el nem távozott mellőle,
 60  3,    IV|            összeverődtek vacogva.~ ~A leány visszament hálószobájába,
 61  3,    IV|               azt, és nem fájto .~ ~A leány megszorítá az öreg cseléd
 62  3,    IV|        lábaihoz a csacska hullám.~ ~A leány letérdelt a kinyúló rezgőpadra,
 63  3,    IV|           volt a régi gyönyörnek.~ ~A leány szomorúan hagyta el kedvenc
 64  3,    IV|             könyv arról van írva.~ ~A leány mohón kapott utána, s amint
 65  3,    IV|               félni a tó vizétől?~ ~A leány hosszasan nézett a férfi
 66  3,    IV|              a bárónőhöz? – kérdezé a leány.~ ~– Minek? – kiálta fel
 67  4,     I|              a maga részéről; de ám a leány nem ígért semmit. S ha érezte
 68  4,     I|              semmit. S ha érezte is a leány sorsa nehéz titkát, hol
 69  4,     I|               Lajos aggódva figyelt a leány elmélázó arcára, melyen
 70  4,    II|               Lajos azt várta, hogy a leány tapsolni fog örömében, s
 71  4,    II|          Egyedül vagyunk.~ ~E szóra a leány lerántotta fejéről a fátyolt,
 72  4,    II|           Mikor elhagyták a kertet, a leány két szál nefelejcset szakított
 73  4,    II|          valamit.~ ~– Mit írt ön?~ ~A leány el hagyta olvasni.~ ~Ez
 74  4,    II|             és a históriás könyv.~ ~A leány nyílt, őszinte tekintete
 75  4,    II|              olyan nagyon!… – monda a leány, s azzal elhagyta a tanuló
 76  4,    II|            Sokszor föltette magában a leány, hogy utána lopózik Lajosnak,
 77  4,    II|              mikor már mellett állt a leány, s fülébe súgta nevét: „
 78  4,    II|         csőnek más irányt adni, már a leány odakuporodott az ő üresen
 79  4,    II|     arckifejezést: – ez a féltés.~ ~A leány felfedezte, hogy van egy
 80  4,    II|            Azután egyszerre felkelt a leány a távcső mellől, s odaborulva
 81  4,   III|             közülök magad előtt”.~ ~A leány azonban belefáradt az égi
 82  4,    IV|           ülni Marie-t a helyébe.~ ~A leány a távcsőbe nézett, s látott
 83  4,    IV|               végez, sem énnekem.~ ~A leány nagyot nézett rá azokkal
 84  4,    IV|            véleményt.~ ~Akkor aztán a leány maga felelt meg a kérdésre.~ ~–
 85  4,    IV|            arcát.~ ~– Ugye? – monda a leány – s aztán ha a szájam görbe
 86  4,    IV|       asztaláról, s rohant rémülten a leány hálószobája felé. Ott hagyta
 87  4,    IV|              Félrehúzta a függönyt… A leány ott aludt csendesen: arcát
 88  4,     V|         átvezethette az ezermestert a leány szobájába, s ott elmondhatta
 89  4,     V|          megelégedve?~ ~Hogyan lesz a leány kibékíthető azzal a gondolattal,
 90  4,     V|       tizenhatodik évforduló már.~ ~A leány szépsége a hajadoni bűbáj
 91  4,     V|             eljött őt üdvözölni, de a leány nem adott neki elő semmi
 92  4,     V|       mesternek a maga kész remekét a leány hálószobájában nyélbe sütni.~ ~
 93  4,     V|      márványoszlopnak a közét, mely a leány fekhelyéhez vezető fülke-boltozatot
 94  4,     V|         hajigálnak be az udvarra.~ ~A leány elmélázva felelt:~ ~– Volt
 95  4,     V|              felvetett ottománon?~ ~A leány a szemébe nézett: be, egész
 96  4,     V|               azt lehetővé tegye?~ ~A leány arca elsápadt. Mire gondolt
 97  4,     V|           szobádba, és lásdo meg.~ ~A leány odatette kis porcelánkezét
 98  4,     V|              Abban a percben, amint a leány azt megtette, a fal mögé
 99  4,     V|          legördült, s bezárta őt.~ ~A leány meglepetve kiálta a künn
100  4,     V|               fülke homlokzatába.~ ~A leány elbámult rajta.~ ~– És aztán
101  4,     V|           Most már nem csókolta meg a leány ez ünnepi ajándékért. De
102  4,     V|            asztalkán munkálatait.~ ~A leány – nem lett volna leány –
103  4,     V|              A leány – nem lett volna leány – ha az ércfüggönyön keresztül
104  4,     V|               harcol. És győz.~ ~És a leány e naptól fogva megtalálta,
105  4,     V|                nem váratott magára. A leány megkísérté másnap, hogy
106  4,     V|               is eljött. – És aztán a leány (ilyenek az elkényeztetett
107  4,     V|               aztán gondolá magában a leány:~ ~„Szeret. Nagyon szeret.
108  5,    II|        feleresztenek.~ ~Nem is mert a leány ez éjjel korán lefeküdni,
109  5,   III|            ahová egyedül fog menni. A leány megnyugodott benne.~ ~Ma
110  5,    IV|           hogy egy nő, még inkább egy leány, mulatságosnak találja,
111  5,     V|         lelkestül az öné vagyok!”~ ~A leány magaviselete irányában ez
112  5,     V|         történhetett-e az meg, hogy a leány, attól a vágytól hajtva,
113  5,     V|       könyveket talált az asztalon. A leány tanult.~ ~Másnap a szokott
114  5,     V|       eltávolították onnan, s annak a leány visszatértéig más dolgot
115  5,     V|             ahhoz az úthoz, amelyen a leány végig szokott haladni.~ ~
116  5,     V|          kalimpázott, másik kezével a leány kezét fogta meg. A levél
117  5,     V|               küldeni valakinek?…~ ~A leány nyugodtan nézett a haragvó
118  5,     V|              Kinek szólt e levél?~ ~A leány szomorúno mosolygott, s
119  5,     V|           Vavel, ott meg a pecséten a leány címerét látta. Azt a címert,
120  5,     V|               keservesen zokogni.~ ~A leány most nem ment oda hozzá,
121  5,     V|               semmi – suttogá utána a leány csendesen.~ ~Erre Vavel
122  5,     V|                Mit akar ön?~ ~Ekkor a leány egész lelki erejével föléje
123  5,     V|          Szükségtelen – felelt neki a leány büszkén. – Ha azt akarja
124  5,     V|               tűrjünk és várjunk.~ ~A leány magához vonta a férfi kezét,
125  5,    VI|          nyílt virággal jött vissza a leány.~ ~A virág meglepően szép.
126  5,    VI|             csak gyűlölni tudott: – a leány csak szeretni.~ ~Lajos megfordult
127  6,     I|             zokogása riasztá föl.~ ~A leány úgy jött be hozzá, hogy
128  6,     I|    Könyörüljön! – zokogá keservesen a leány.~ ~– Mi baja önnek, Marie?~ ~–
129  6,     I|             Nézze csak: – szepegett a leány, keblébe nyúlva, s reszkető
130  6,     I|    zsoltáréneklő ott feküdt hanyatt a leány rózsaszínű tenyerén, hátrahajtott
131  6,     I|         fejjel, s száját tátogatva; a leány forró leheletével iparkodott
132  6,     I|             sikoltott. Rátapostam. (A leány összerázkódott.) Óh, Istenem!
133  6,     I|              kiálta kétségbeesetten a leány. – A férfi elővette gyógyszereit,
134  6,     I|               a szemeit…. – suttogá a leány. Még lábra áll!…. Ugye,
135  6,     I|               gázoltam rá! – rebegé a leány, s aztán óvatosan, gyöngéden
136  6,     I|          halva.~ ~Most már nem sírt a leány, mikor látta, hogy vége
137  6,     I|              Ön könnyezett! – szólt a leány megdöbbenve. Megismerte
138  6,     I|            Marie-t a haldoklóhoz.~ ~A leány első dolga az volt, hogy
139  7,    II|                Mi történt? – rebegé a leány megrémülten Lajos lángoló
140  7,    II|       meghalok!~ ~S váltogatva majd a leány öltönyét, majd a kivont
141  7,    II|          Útjában találta Marie-t.~ ~A leány leszállt rögtönzött trónjáról,
142  7,    II|            rettenetes vagy! – szólt a leány, elfordítva tőle arcát.~ ~–
143  7,    II|           magához fog venni – szólt a leány átszellemült tekintettel; –
144  7,    II|            mily napfényt derítettek a leány arcára. Hogy változott át
145  7,    II| Zrínyi-dolmánya hátulsó zsebeibe.~ ~A leány pedig dalolva futott Lajostól –
146  7,    II|               ha utána meghal is.~ ~A leány egyre kacagott. Minden oly
147  7,   III|            ahhoz a fogadásomhoz, hogy leány maradok.~ ~– Eszerint engem
148  7,    IV|           elfogadásán? – könyörgött a leány.~ ~– Sőt kérlek, hogy jöjj
149  7,    IV|            kezét.~ ~Mikor aztán a két leány kedvére kisírta magát, akkor
150  7,    IV|              egymást. Hisz az anya is leány volt még, mint a leánya.~ ~–
151  7,    IV|      gyermetegséggel Marie.~ ~A másik leány kacagni kezdett.~ ~– Még
152  7,  VIII|            lehet csodálni, ha szegény leány elfelejtette ez órában a
153  7,  VIII|                Ma kezdett el először „leány” lenni.~ ~Mekkora gyönyörűségét
154  7,  VIII|           nóta. A végén azt dalolja a leány: „Rágalmazó nyelvek irigysége –
155  7,  VIII|              Igazán! – kapott rajta a leány nagy örömmel.~ ~– Nekem
156  7,  VIII|             Marie-t a távcsőhöz. És a leány világosan látta ezt a megfoghatatlan
157  7,  VIII|              Óh, Istenem!” – rebegé a leány, és elkezdtek a könnyei
158  8,   III|         Megölöm. És akkor a rejtélyes leány védtelenül, oltalmazó, ismerős
159  8,   III|            meg van bűvölve a rábízott leány szeretetreméltóságától.
160  8,   III|          hanem valódi érzés, hogyha e leány, kinek csodajóságát Jocrisse
161  8,   III|    népválasztotta uralkodóházzal. S a leány, mint tudom, oly szép, oly
162  9,     I|          kezébe szolgáltatja; de ez a leány reszket a nagyságtól, melynek
163  9,     I|           kútba, s aztán megragadja a leány kezét, s azt mondja neki: „
164  9,     I|            arcképet küld emlékül az a leány, akit az anyja idegen házak
165  9,     I|            Jöjjön ön velem. Itt van a leány és a kincsei. Sértetlenül.
166  9,     I|             se jöjjön tájékára fiatal leány!~ ~Az eltávozó Cambray egy
167  9,    II|           anyám! Mi bajod? – rebegé a leány, odasietve hozzá, hogy felemelje
168  9,    II|         teljességében?~ ~E szavakra a leány odalépett hozzá, és kezét
169  9,    II|          ismerj meg egészen.~ ~Amíg a leány azt a levelet olvasta, a
170 10,    II|             ott hagyta védelmezőjét a leány, s mint a kezes bárány,
171 10,    II|              neki – szólt reszketve a leány, de szemeit nem tudta levenni
172 10,   III|              olvastat fel magának – a leány szép szemeiből valamit.
173 10,   III|            békíteni. Még olyan kedves leány nem, volt a világon, akit
174 10,   III|           mondott! Nincsen oly kedves leány, akit oda ne adjanak egy
175 10,   III|     felvesszük, hogy mikor a menekülő leány elhagyta a Névtelen Várat,
176 10,    VI|            tudja, hogy hova lett az a leány, aki ha elvész, Lajos szívét
177 10,    VI|              Annak a kincse volt az a leány! Önre volt az bízva. Hová
178 10,    VI|            mondja meg, hova lett az a leány, akit önnek ezzel kellett
179 11,     I|              kedvetlenül nyúlt bele a leány, arcát is félrefordítva,
180 13,     I|         paripa-robaj megriaszthatná a leány gyönge szívét, s inkább
181 13,     I|              kicsi kis bálványom!~ ~A leány arca ragyog. Nemcsak azok
182 13,     I|              beszélj oly hevesen.~ ~A leány aztán megfogta Katalin kezét,
183 13,     I|      emlékezet tart, az együgyű, bohó leány, aki nem tud semmit, csak
184 13,    II|            Vavel gróf, mint a megholt leány hátrahagyott ruháinak vételdíját,