Rész, Fejezet

   1  1,     I|                       út egyik mellékutcája.~ ~Az utca egészen üres, aminek
   2  1,     I|                        üres, aminek talán csak az az oka, hogy a párizsi nem
   3  1,     I|                     üres, aminek talán csak az az oka, hogy a párizsi nem
   4  1,     I|              sötétséggel, egyike előtt azoknak az ódon házaknak, amik még
   5  1,     I|                      régi Párizst képviselték. Az alacsony kapubejárat előtti
   6  1,     I|              Természetesen szörnyű halált halt az istentelen, ahogy az a „
   7  1,     I|                      halt az istentelen, ahogy az a „madonne aux medaillons” *
   8  1,     I|                        előtűnik egy pillanatra az időtől megbarnult szobor.
   9  1,     I|                      választott a sétálásra.~ ~Az órák tízet ütnek. Ilyenkor
  10  1,     I|                        Moniteur” * -ből azokat az erős cikkeket, amik az angolokat
  11  1,     I|                  azokat az erős cikkeket, amik az angolokat oly kegyetlenül
  12  1,     I|             bolt-feltörő és nem összeesküvő.~ ~Az egyik férfi magas, széles
  13  1,     I|                     volt.~ ~A másik férfi, aki az első nyomában lépeget, alacsony,
  14  1,     I|                    hátulsó férfinál meglátszik az az igyekezet, hogy az előtte
  15  1,     I|                 hátulsó férfinál meglátszik az az igyekezet, hogy az előtte
  16  1,     I|               meglátszik az az igyekezet, hogy az előtte menőnek a sarkára
  17  1,     I|                      sarkára tudjon lépni, míg az első mindent elkövet, hogy
  18  1,     I|           versenyfutása véget ért, s kezdődtek az előintézkedések a kapun
  19  1,     I|                      Még akkor nem voltak azok az álmatlanságra elítélt gályarabok
  20  1,     I|                kapusoknak nevezünk; legfeljebb az úri palotáknál. Tisztességes
  21  1,     I|                       ön itt, kicsike? – kérdé az alacsonyabb férfi, lámpájával
  22  1,     I|               megvilágítani a gyermek arcát.~ ~Az pedig most már hangos sírásba
  23  1,     I|                     mamához akarok!~ ~– Hát ki az ön mamája? – kérdé a magasabb
  24  1,     I|                    kérdé a magasabb férfi.~ ~– Az én mamám a grófné.~ ~– Hogy
  25  1,     I|                  párizsi leány – dörmögé közbe az alacsonyabb férfi. – Azt
  26  1,     I|                       Diána tudja.~ ~– Kicsoda az a Diána?~ ~– Ki volna? A
  27  1,     I|                           Engedje csak – szólt az alacsonyabb férfi. – Én
  28  1,     I|                           Én hadd kérdezem ki. Az a Diána valaki, aki önt
  29  1,     I|                     nem volt rajta egyéb, mint az a fehér öltönydarab, amiben
  30  1,     I|                 öltönydarab, amiben nem szokás az öltözőszoba küszöbén átlépni,
  31  1,     I|                    erre egészen elérzékenyülve az ifjabb férfi, s meglátva,
  32  1,     I|                        át van fázva!~ ~– No de az a Diána, mért vetkőztette
  33  1,     I|                       így le? – kérdezé tovább az öreg férfi. – Hogyan kezdődött
  34  1,     I|                    mégis szolgálattevő személy az a Diána.~ ~– Hát persze
  35  1,     I|                        a Diána.~ ~– Hát persze az; mi lenne más?~ ~– No mert
  36  1,     I|                    Aztán ma este a mama elment az operába, s a Diánának azt
  37  1,     I|              márkiékhoz. Szépen felöltöztessen az új selyemruhámba, s aranyfüggőmet,
  38  1,     I|                     ahelyett elhozott ide ebbe az utcába, itt kiszállított
  39  1,     I|                      lettek a szép ruháim?~ ~– Az ám. Még jó, hogy azt az
  40  1,     I|                        Az ám. Még jó, hogy azt az ócska nagykendőt rádobta
  41  1,     I|                  holnap kis comtesse-e – mondá az öregebb úr, s aztán társához
  42  1,     I|                   ezzel a történettel?~ ~– Itt az utcán csak nem hagyhatjuk
  43  1,     I|                       ezt a szegény gyermeket. Az embertelenség volna – szólt
  44  1,     I|                    embertelenség volna – szólt az ifjabb.~ ~– Pedig magunkhoz
  45  1,     I|                   ártatlan gyermektől, aki még az anyja nevét sem tudja.~ ~–
  46  1,     I|                       nem tudja, hanem ha tart az anyja két-három szeretőt,
  47  1,     I|                     Egy jó ötletem támadt. Ezt az ártatlan teremtést a gondviselés
  48  1,     I|                         Topp! Ez igaz! – szólt az öreg. – Megértettem önt.
  49  1,     I|                   fogunk a jó tollasbálba.~ ~– Az ám – szólt a gyermek durcásan –,
  50  1,     I|                 comtesse-ek viseltek valaha.~ ~Az öregebb úr tehát kinyitá
  51  1,     I|                       hátramaradt azt bezárni, az öregebb azalatt előresietett
  52  1,     I|                      kikoptatott falépcsőn fel az emeletre; míg a fiatalabb
  53  1,     I|                      ajtóhoz ért a kisleánnyal az ölében, az öregúr már jött
  54  1,     I|                       a kisleánnyal az ölében, az öregúr már jött reá szemközt,
  55  1,     I|                          Hahaha – kacagott fel az öregúr. – Ön csak nem nézi
  56  1,     I|                   önöknek is van kisleányuk?~ ~Az öregúr meghökkent.~ ~– Nem,
  57  1,     I|                  kisleány.~ ~– Jaj, kedveském, az más dolog. – Hanem azért
  58  1,     I|                   flanelldarabbal, s lefekteté az ágyba, mely felvetve állt
  59  1,     I|                      ágyba, mely felvetve állt az alkovenban, beárnyékozva
  60  1,     I|                         Ejnye, milyen meleg ez az ágy! – mondá a kisleány –
  61  1,     I|                        most hagyta volna el.~ ~Az öregúr zavarba jött.~ ~–
  62  1,     I|                          De hol vette ön hozzá az égő parazsat?~ ~– Ejh, milyen
  63  1,     I|                      kis portéka ez! – dörmögé az öregúr. – Mondja csak kedveském:
  64  1,     I|                pástétomot, cukorsüteményt, mit az öregúr szedett elő zsebeiből,
  65  1,     I|                       egész bizonysággal, hogy az aludt.)~ ~– Alszik már! –
  66  1,     I|                          Alszik már! – suttogá az öregebb úr, összehúzva az
  67  1,     I|                      az öregebb úr, összehúzva az ágyfüggönyöket, s aztán
  68  1,     I|                     aztán lábhegyen visszatért az ifjabb úrhoz, ki a kandallót
  69  1,     I|              szénvonóval.~ ~– Ideje! – dörmögé az ifjabb. – Itt tovább nem
  70  1,     I|                   Oroszlánnyomon rókát – szólt az ifjú kedvetlen felsóhajtással. –
  71  1,     I|                    kedvetlen felsóhajtással. – Az, aki annyi hiú reményt költött
  72  1,     I|                         Léon Maria Hervagault; az igazi dauphin * , XVI. Lajos
  73  1,     I|                    ilyen skrupulózusok – monda az öregúr, nyugtalanul járkálva
  74  1,     I|                        csak…~ ~– Csitt! Mintha az a gyermek most sem aludnék.~ ~–
  75  1,     I|                             Ejh, hisz mit érti az, miről beszélünk?~ ~– Szeretem
  76  1,     I|                    mégis, ha vigyázunk – szólt az öreg, abbahagyva a járkálást. –
  77  1,     I|                         Eddig jó gondolat volt az, hogy éppen az oroszlán
  78  1,     I|                   gondolat volt az, hogy éppen az oroszlán barlangjának a
  79  1,     I|                  tovább kockáztatni. Önnek még az éjjel el kell vele menekülnie
  80  1,     I|                       De most a nagyobb kérdés az lesz, hogy hová rejtőzni
  81  1,     I|                  meglátják, amit kerestek: ott az el van veszve. Még Anglia
  82  1,     I|                        legnagyobb gond – szólt az ifjú. – Mert, ha olyan országba
  83  1,     I|                   helyre, s azután kicsináljuk az útvonalat pontrul pontra,
  84  1,     I|                        a nagy európai térképet az asztalra, s azután belekönyökölve,
  85  1,     I|                     Tehát még ez éjjel – mondá az utóbbi.~ ~– Ön magával fogja
  86  1,     I|                         Ön magával fogja vinni az acélszekrénykét. Átadom
  87  1,     I|                     darab ingecske, amire maga az anya hímezte az ismeretes
  88  1,     I|                     amire maga az anya hímezte az ismeretes jelvényt. Azonkívül
  89  1,     I|                 frankot a tudvalevő bankárház. Az önöknek a legszükségesebbekreo
  90  1,     I|                tartogassa meg nehezebb időkre. Az jó helyre van elhelyezve:
  91  1,     I|                       fekete könyvbe. Átveheti az én eddigi szerepemet. Engem
  92  1,     I|                   Bízzék ügyességemben – szólt az ifjú, előkeresve a finom
  93  1,     I|                   saját börtönének önmaga lesz az őre.~ ~– Szigorú porkoláb
  94  1,     I|                       tudja, meddig tarthat ez az elátkozott sors?~ ~– Óh,
  95  1,     I|                       elátkozott sors?~ ~– Óh, az iránt nem aggódom. Akik
  96  1,     I|                       meg nem halok addig.~ ~– Az, hogy megvénül ön, még a
  97  1,     I|                       kisebbik baj. De majd ha az, aki most csak tizenkét
  98  1,     I|                         idekinn alszik; hanem „az” odabenn ébren van.~ ~–
  99  1,     I|                        hozzá, és értesítsük.~ ~Az egyik férfi felvette a kétágú
 100  1,     I|                       átmentek egy mellékajtón az oldalszobába, mire az elhagyott
 101  1,     I|              mellékajtón az oldalszobába, mire az elhagyott szobában sötét
 102  1,     I|                       figyelmesen hallgatózott az ágyfüggönyök mögül, s a
 103  1,     I|              világsugár.~ ~A gyermek felugrott az ágyból, s odafutott az ajtóhoz,
 104  1,     I|               felugrott az ágyból, s odafutott az ajtóhoz, vigyázva, hogy
 105  1,     I|                        aztán léptek közeledtek az ajtóhoz. Mire az felnyílt,
 106  1,     I|                    közeledtek az ajtóhoz. Mire az felnyílt, már a gyermek
 107  1,     I|                      lélekgyorsan visszasuhant az ágyba, s magára rántotta
 108  1,     I|                   magára rántotta a takarót.~ ~Az öregebb úr jött be.~ ~Nem
 109  1,     I|                  hozott magával gyertyát; csak az ajtót hagyta nyitva, amiből
 110  1,     I|                   derengett ide által.~ ~Éppen az alkovenhez ment, halkan,
 111  1,     I|                      azt nézte, hogy alszik-e „az” ott. Minthogy szemei nem
 112  1,     I|                       oda a gyermek arcához.~ ~Az csendeso , hosszú lélegzetvételével
 113  1,     I|                   afelől, hogy alszik.~ ~Akkor az öregúr elvett valamit a
 114  1,     I|                       elvett valamit a székről az ágy mellől.~ ~A leányka
 115  1,     I|               felnyitott szempillái alól, hogy az a veres gyapot nagykendő
 116  1,     I|                       a veres gyapot nagykendő az, amelybe ő volt burkolva.
 117  1,     I|                     gyapjúsált, s azt teszi le az ágy melletti székre.~ ~Hiszen
 118  1,     I|                 meglopottnak a kárára.~ ~Amint az öregúr másodszor is visszamegy
 119  1,     I|                     már nem húzza be maga után az ajtót. Hanem a mellékszobában
 120  1,     I|                     óvatosan, mégis felhangzik az is.~ ~Akkor azután a teljes
 121  1,     I|                    minden élőlény hallgatózik. Az utcán szóváltás támad: rövid
 122  1,     I|                   meggyújtják, s kijön onnan – az öreg férfi – egyedül.~ ~
 123  1,     I|                           Nem sír itt senki.~ ~Az egyedül maradt úr felhúzza
 124  1,     I|                  felhúzza ismét a kandallórulo az ajtót, s újra tüzet szít
 125  1,     I|                 járkálni a szobában alá s fel, az ajtótól a befüggönyzötto
 126  1,     I|                felitatja vele a könnyeit, amik az arca barázdáin végigcsorognak,
 127  1,     I|                        magát a karszékbe: feje az ölébe hanyatlik, s úgy marad
 128  1,    II|                    öltözet látszott rajta, ami az imént, s a karján emelve
 129  1,    II|                 beburkolt elkezdett sírni.~ ~– Az Istenért! ne sírjon! – suttogá
 130  1,    II|                      mamánál leszünk!” – mikor az a mama rég elment már az
 131  1,    II|                       az a mama rég elment már az égbe! És milyen úton ment
 132  1,    II|                   tette magát, és dülöngélt.~ ~Az ifjú úr a falhoz húzta magát,
 133  1,    II|                      szemközt jövőnek. Azonban az is a falhoz tartotta magát,
 134  1,    II|                      részeg módra.~ ~– Nos? Mi az? Ön le akar engem szorítani
 135  1,    II|                      Nem vagyunk-e egyenlők?~ ~Az ifjú úr tudta jól, hogy
 136  1,    II|                       hogy kivel van dolga. Ez az ő embere. A rendőrség álcázott
 137  1,    II|                 rendőrség álcázott kéme, kinek az a feladata, hogy őrá vigyázzon,
 138  1,    II|                      hangon. – Mert először is az én karomon egy gyermek van,
 139  1,    II|                szerencsétlen is, mert eltévedt az anyjától. Márpedig a francia
 140  1,    II|                        szólt a blúzos megfogva az ifjú úr köpenyegéto .~ ~–
 141  1,    II|                      azonban hideg van – szólt az ifjú –, s a szegény gyermeknek
 142  1,    II|                    ahonnan szem előtt tarthatá az embereit; ott sajátszerű
 143  1,    II|                szívességét, polgártárs – monda az ifjú, egy húsz sous-s pénzdarabot
 144  1,    II|                        Ha nem kérte volna erre az ifjú, a blúzos ember bizonyosan
 145  1,    II|                        így furfangot gyanított az ajánlatban. Azt hitte, azért
 146  1,    II|                       A feleségem vár odahaza. Az asszony nagyon veszekedő.
 147  1,    II|               frankodat egy órára, Peroquin!~ ~Az a bérkocsis is a titkosrendőrség
 148  1,    II|                  szolgálatában állt. Tudta ezt az a fiatalember jól.~ ~A blúzos
 149  1,    II|                    aztán barátságosan megrázta az ifjú úr kezét.~ ~– Adieu!
 150  1,    II|                        kocsmábao ; hanem amint az ifjú úr a leánykával beült
 151  1,    II|                     mamájától, s nem tudja sem az utcát, sem a házszámot;
 152  1,    II|                véghetetlen vászonpólya, melybe az egész álla a fültövéig s
 153  1,    II|                       egész álla a fültövéig s az alsó ajkáig el van takarva.
 154  1,    II|                Párizsban szökőkutat keresni.~ ~Az első két szökőkút nem volt
 155  1,    II|                     első két szökőkút nem volt az igazi.~ ~Akkor az ifjú úr
 156  1,    II|                     nem volt az igazi.~ ~Akkor az ifjú úr mondott valami utcát
 157  1,    II|              legbiztosabban el fognak jutni.~ ~Az pedig egy szűk, kanyargós
 158  1,    II|         tenyeres-talpas hölgy kíséretében, aki az egyik kezében gyertyát tartott,
 159  1,    II|                      karját, azzal lerántották az ülésből, s oly hirtelen
 160  1,    II|                     Egy szobába vitték, aminek az ajtaja a kapubejáratra nyílt:
 161  1,    II|               illesztették, s úgy ültették fel az ágyra.~ ~Mikor aztán ártalmatlan
 162  1,    II|                     lett téve, akkor ugyanarra az ágyra, amelyen ő a falnak
 163  1,    II|                       szépsége végett.~ ~Azzal az ifjú úr odaült a tükör elé,
 164  1,    II|                    orrot festett magának, mint az előtte ülő eredeti, a fülébe
 165  1,    II|                    nyakravalót, elborítva vele az annyira ismertető állat.
 166  1,    II|                   tökéletesen hasonló nem lett az előtte lebegő eszményképhez.~ ~–
 167  1,    II|                      jönni önhöz a tejhordónő; az majd kimenti önt e kényszerhelyzetből,
 168  1,    II|             mellékszoba ajtaja kinyílt, s azon az említett köpcös asszonyság
 169  1,    II|                    kisleányból már fiú lett.~ ~Az asszonyság már nyusztprémes
 170  1,    II|                     felhajtóját ha lehúzzák, s az áll alatt keresztülkötik,
 171  1,    II|                      áll alatt keresztülkötik, az embernek nem kell messze
 172  1,    II|                       szörnyű nagy sált kötött az ifjú úr nyaka körül, amitől
 173  1,    II|                       körül, amitől annak csak az orra hegye és szemei látszottak
 174  1,    II|                         Készen vagyunk – mondá az asszonyság.~ ~A két férfi
 175  1,    II|                   bízott a futárcsizmásra, mit az gondosan a nyakába csatolt.
 176  1,    II|                      amik egy király szobrának az alapját képezték, s amelynek
 177  1,    II|                    hófuvatban elrekedt a kocsi az előtt a várkastély előtt,
 178  1,    II|                     még a falak között álmában az a himnusz, ami e nyolc nap
 179  1,    II|       játszó-gyermektársak kacagása? – S mikor az előtt a kis templom előtt
 180  1,    II|                      csendült-e meg érkezésére az a kis lélekharang, aminek
 181  1,    II|                  napján gyászimára merte hívni az embereket! S megbüntették
 182  1,    II|                    olyan jól alusznak.~ ~Hanem az, aki ébren volt, s a lovakat
 183  1,    II|                    volt, s a lovakat hajtotta: az talán álmodott mindezekről?~ ~
 184  1,   III|                                        III. ~ ~Az egyedül maradt öregúr csak
 185  1,   III|                        látogatta meg vendégét. Az ezúttal már valósággal aludt,
 186  1,   III|                    csak arra ébredt fel, mikor az ablak és ágy függönyei szétvonattak,
 187  1,   III|                       magukato .~ ~– Ah, uram, az nagyon szép öntől, hogy
 188  1,   III|                        ám; nagyon rossz voltam az este. Nem akartam elaludni.
 189  1,   III|                      bizonyosan ön hagyta ott. Az jó lesz nekem reggelire.
 190  1,   III|           csokoládéfőzéssel.~ ~Azzal felugrott az ágyból, s egy nyolcéves
 191  1,   III|                     lábait, s megkínálta magát az otthagyott hideg punccsal,
 192  1,   III|                       jó. Azt szeretném, ha ön az én atyám volna.~ ~Az öregúr
 193  1,   III|                        ön az én atyám volna.~ ~Az öregúr a könnyekig engedte
 194  1,   III|                      milyenforma öltözet volna az, amitől önt megfosztották?~ ~–
 195  1,   III|                 bubával.~ ~– Nagyon szép buba! Az éjjel együtt aludtunk, ahányszor
 196  1,   III|                   meghalt.~ ~– Úgy van – szólt az öregúr szomorúan.~ ~– Ah,
 197  1,   III|                        vele játszani. Elteszem az üvegszekrényembe, karszékbe
 198  1,   III|                       Philine-nek fogom hívni. Az az én kis húgom volt, aki
 199  1,   III|                    Philine-nek fogom hívni. Az az én kis húgom volt, aki meghalt.
 200  1,   III|             polgárleányoknak könnyű megtanulni az anyjuk családi nevét, mert
 201  1,   III|                    Rigolmichon-né asszonyt! De az én mamámat minden ember
 202  1,   III|                   Thémire”: s azt hittem, hogy az minden házban van egy.~ ~
 203  1,   III|                       minden házban van egy.~ ~Az öregurat még meg is nevettette
 204  1,   III|                       tenyereit összecsapva. – Az volna nekem csak kedves!
 205  1,   III|                   Hiszen még csak most tanulom az alfabetet, s sehogy sem
 206  1,   III|                     kis ártatlan bohó! – mondá az öregúr. – Hát a virágokat
 207  1,   III|                      azt gyermek kacérkodással az inge szalagcsokrába tűzte.~ ~–
 208  1,   III|            Narcisses-ban * ! Tudja ön, hol van az?~ ~– Híréből ismerem.~ ~–
 209  1,   III|                   virágot, mely megmondta neki az anyja palotájának a nevét.~ ~–
 210  1,   III|                     Mármost sietni fogok önnek az öltönyét elhozni.~ ~– Én
 211  1,   III|                           Zárja be ön belülről az ajtót; s csak akkor nyissa
 212  1,   III|                          Azt megtartom!~ ~Amíg az öregúr a lépcsőn aláhaladt,
 213  1,   III|                        kapudörej jelenté, hogy az öregúr eltávozott, a gyermek
 214  1,   III|                    fürkészett. Aztán benyitott az oldalszobába: minden fiókot
 215  1,   III|                        a kutatásból visszatért az első szobába, észrevette,
 216  1,   III|                   azután megkísérté összerakni az asztalon, míg a tépett rongyokból
 217  1,   III|                 rongyokból lassankint kikerült az egész papírlap.~ ~Akkor
 218  1,   III|            meglehetősen kuszált férfiírás volt az. Volt rá ideje; az öregúrnak
 219  1,   III|                        volt az. Volt rá ideje; az öregúrnak egész a Passage
 220  1,   III|                 hangzottak a lépcsőn, leszórta az asztalról a papírdarabkákat,
 221  1,   III|                 papírdarabkákat, s elébb, mint az zörgetett volna, futott
 222  1,   III|                   volna, futott eléje kinyitni az ajtót; s mikor az megmutatta
 223  1,   III|                     kinyitni az ajtót; s mikor az megmutatta neki az elhozott
 224  1,   III|                       mikor az megmutatta neki az elhozott öltönyt, magánkívül
 225  1,   III|                keringőzött, kacagott, csókolta az ajándékozó kezeit.~ ~– Éppen
 226  1,   III|                   kezeit.~ ~– Éppen ilyen volt az én bálruhám! Egészen ilyen. –
 227  1,   III|                       körültekintett; meglátta az elszórt levélrongyokat a
 228  1,   III|                   megkísértettek: hogyan lehet az ember eszének egyszerre
 229  1,   III|                     volna fogva a szekerébe, s az egyik erre, a másik arra
 230  1,   III|                     tizenkét órát harangozták, az egyik eszmejárás az eltávozott
 231  1,   III|               harangozták, az egyik eszmejárás az eltávozott szökevények után
 232  1,   III|                   harangütés bim-bam szava hol az egyik, hol a másik aggodalmat
 233  1,   III|                 aggodalmat hozta eléje, mintha az ő szíve is egy harang volna,
 234  1,   III|                    dönget a vaskolonc.~ ~Hanem az az első hippogryph, amelyik
 235  1,   III|                        a vaskolonc.~ ~Hanem az az első hippogryph, amelyik
 236  1,   III|                       első hippogryph, amelyik az eltávozottak után húzott,
 237  1,   III|                   kocsisnak, aminek hollétéről az semmit se tudott, valami
 238  1,   III|                       palotát is elfoglalta, s az is a kalapács alá került:
 239  1,   III|                        márkinak címezze. Ezzel az ártatlan hazugsággal tartozott
 240  1,   III|              felakasztottak azért, mert ő volt az „utolsó márki”, hiába szenvedte
 241  1,   III|                      Cambray úrnak tetszett ez az ötlet. Volt benne gyermeki
 242  1,   III|                     gyöngédség: nem rémíti meg az anyát szokatlan lármaintéssel;
 243  1,   III|                     lármaintéssel; s azonkívül az arisztokrata kék vérnek
 244  1,   III|                kapucinus majmon kívül.~ ~Hanem az innen kivezető szárnyajtón
 245  1,   III|                   Cambray úr csendesen benyitá az ajtót, és azután meglepetve
 246  1,   III|                   betakarva hímzett kendőkkel; az öltönyökön drága hímzet
 247  1,   III|                    magasra feltekergetve, hogy az eldugott áll kényelmesen
 248  1,   III|                        hiábavalóságokkal.~ ~És az egész társaság közt aki
 249  1,   III|                  mellől, s bámulva szólítá meg az idegent: – Uram!~ ~E pillanatban
 250  1,   III|            önkényteleno kiáltásba tört ki:~ ~– Az én leányom elveszett?~ ~
 251  1,   III|                        én leányom elveszett?~ ~Az inas pantomimikájából érthető
 252  1,   III|                       A szép úrhölgy elfeledte az egész előadást, a jelenlevő
 253  1,   III|                  flakonjaik tartalmát öntözték az elájult arcába.~ ~Azután,
 254  1,   III|                 elájult arcába.~ ~Azután, hogy az ajtó becsukódott, egyszerre
 255  1,   III|                    ajtó becsukódott, egyszerre az egész társaság mind Cambray
 256  1,   III|                        közötűik idősebb úr, de az is délceg alak: büszke,
 257  1,   III|                      mosollyal ajkain. A haja, az akkori férfidivattól elütően,
 258  1,   III|                      Igazi nemes szív.~ ~Ekkor az egyik orvos visszajött a
 259  1,   III|                     karja alá dugva, átvezette az öregurat a budoárba.~ ~A
 260  1,   III|                       kis buba fejét tartá úgy az ölében, s annak hízelkedett
 261  1,   III|                   annak hízelkedett hasonlóul. Az egyik orvos a fél kezével
 262  1,   III|                 másikban egy zsebórát tartott; az alsó ajkát erősen előre
 263  1,   III|            szemöldökeit igyekezett meglátni.~ ~Az alkoven függönyei mögött
 264  1,   III|                szemrehányásokat látszott tenni az inasnak, ki hebehurgyaságával
 265  1,   III|                   hebehurgyaságával okozta ezt az egész ijedelmet, míg az
 266  1,   III|                        az egész ijedelmet, míg az bűnbánó képpel látszott
 267  1,   III|                   látszott imádkozni hálaadást az éghez.~ ~A grófné elragadó
 268  1,   III|                      nyújtá, megfosztva azokat az orvos diagnózisától, s a
 269  1,   III|                        kezet! Nézd meg jól ezt az arcot. Szívedbe vésd; soha
 270  1,   III|                        el ne felejtsd. Ő téged az életben a legnagyobb veszélytől
 271  1,   III|                  hallgatott is, nem is, ezekre az ömledezésekre. Az erősebbik
 272  1,   III|                       ezekre az ömledezésekre. Az erősebbik hippogryph-je
 273  1,   III|                   grófnő hálálkodásai alatt is az jutott eszébe, hogy mennyi
 274  1,   III|                        a ruhát, s kinn hagyták az utcán; pedig van egy másik
 275  1,   III|                     keblébe; gondolta magában: az eleven alaknak átadtam ugyan
 276  1,   III|                   eleven alaknak átadtam ugyan az igazi kedvenc jó meleg ágyát;
 277  1,   III|                        a meleg szívben nem fog az őhelyette pihenni.~ ~Megköszönte
 278  1,   III|               őhelyette pihenni.~ ~Megköszönte az ajándékot, megcsókolta a
 279  1,   III|                       Határozott szándéka volt az elmenetelre. Pedig Beethovent
 280  1,   III|                       diszharmóniát, igazimost az ő lelkében kavarog, nincs
 281  1,   III|                      melyik uraság ajánlja fel az utcán sorba állított hintók
 282  1,   III|               szerencsés, uram!~ ~Azzal karját az öregúré alá öltve, saját
 283  1,   III|                   hármat hátrafelé lépett, még az ujjai hegyével az ajkaitól
 284  1,   III|                  lépett, még az ujjai hegyével az ajkaitól egy üdvözletet
 285  1,   III|                      felé, s addig be nem ment az előterem ajtaján, amíg Cambray
 286  1,   III|                       budoárjából a terembe, s az inas, Jocrisse úr, becsukta
 287  1,   III|                    inas, Jocrisse úr, becsukta az ajtót a háta mögött, a szenvedő
 288  1,   III|                    vele. A kis Amélie anyjának az öltönyébe temette az arcát,
 289  1,   III|                  anyjának az öltönyébe temette az arcát, úgy kacagott, a szobaleány
 290  1,   III|                       vihogott, s Jocrisse úr, az inas, két tenyerével a hasát
 291  1,   III|              ordinárius is mosolyra vonta szét az ajkait, s burnótszelencéje
 292  1,   III|                    parancsoló tekintetű márki: az azután mindenkit kiküldött
 293  1,   III|                  nézegetett ki a kocsiablakon. Az sem volt valami nagyon kedvére,
 294  1,   III|                       a hintó.~ ~Egyszer aztán az lepte meg, hogy a hintó
 295  1,   III|                   kapubejárat alá gördül be.~ ~Az ő lakása kapuján nem lehet
 296  1,   III|                   szemközt.~ ~– De hisz ez nem az én szállásom – szól az öregúr.~ ~–
 297  1,   III|                     nem az én szállásom – szól az öregúr.~ ~– Nem ám – felel
 298  1,   III|                         De hát mi közöm ehhez? Az én nevem Cambray Alfréd.~ ~–
 299  1,   III|                    guillotine is ott szerepelt az illusztrációk között. (A
 300  1,   III|                   között. (A halál ekevasa.)~ ~Az új lakó nemigen volt meglepetve.
 301  1,   III|                       helyzet; de készen lehet az ember rá, ha a korallszigetek
 302  1,   III|                       utazik keresztül.~ ~Csak az összefüggést nem értette
 303  1,   III|                   összefüggést nem értette még az események között. Hogyan
 304  1,   III|                 események között. Hogyan lehet az, hogy a háladatos grófnő
 305  1,   III|                   háladatos grófnő palotájából az elérzékenyült márki hintaja
 306  1,   III|                       Csak egyszer nyitotta rá az ajtót egy vén, mogorva porkoláb,
 307  1,   III|                    porkoláb azért csak letette az asztalára a levest és a
 308  1,   III|                    hogy éhen ölje el magát, mi az orrán keresztül fogjuk önbe
 309  1,   III|                        ön mindent őszintén. Ez az egyedüli menekülés.~ ~A
 310  1,   III|                        szájáto mosolyogva.~ ~– Az ám – szólt nyugodtan. –
 311  1,   III|                      indulatba nem jövünk. Áll az egyezség?~ ~Cambray úr vállat
 312  1,   III|                   vállat vont.~ ~– Tehát, hogy az elején kezdjem. Önnek volt
 313  1,   III|                        hogy lehet egy hölgynek az életkorát meghatározni,
 314  1,   III|                  eltévedt leánykát szedtek fel az utcán, s azt felvitték a
 315  1,   III|                       felvitték a szállásukra, az emberszeretet ürügye alatt,
 316  1,   III|                   szegényke; voltaképpen azzal az utógondolattal, hogy ezáltal
 317  1,   III|                       ezáltal tévútra vezessék az önökre figyelő rendőrközegeket.
 318  1,   III|                       Önnek a barátja felvitte az ölében a veres kendőbe takart
 319  1,   III|                       hogy annak eszébe jutott az anyja lakása, s most viszi
 320  1,   III|                         Elfogták őket? – kérdé az önfeledés hevével Cambray
 321  1,   III|                      tudta venni; hanem azután az ön barátjáé a kivitel minden
 322  1,   III|                        Nekem se a leányhoz, se az ifjúhoz semmi közöm – szólt
 323  1,   III|                      nyugalmát visszanyerve. – Az ő családi titkuk ez, amibe
 324  1,   III|                        cédulát kapott, melyben az önt a kitört veszélyre figyelmezteti.
 325  1,   III|           figyelmezteti. Tudjuk jól, hogy önök az éjjel ketten egy szökési
 326  1,   III|                   Ugyanaz a gyermek, akit önök az utcáról fölvittek.~ ~– Hogyan? –
 327  1,   III|                      ura lenni, s ököllel ütve az asztalra. – Az a kisleány,
 328  1,   III|                    ököllel ütve az asztalra. – Az a kisleány, aki dideregve
 329  1,   III|                       itthagyta; aki nem tudta az anyja nevét, meg a szállását,
 330  1,   III|                   állította, hogy most tanulja az alfabetet ismerni; aki engem
 331  1,   III|                   Alfréd papának nevezett!~ ~– Az a mi legügyesebb detektívünk,
 332  1,   III|                     hangon de Fervlans.~ ~– De az rettenetes! – szólt kezeit
 333  1,   III|                       minden ellenségére nézve az államnak, hogy már a nyolcesztendős
 334  1,   III|                    működése!~ ~– Eszerint való az, amit csak mesének tartottam –
 335  1,   III|                       a deli szép hölgyek…~ ~– Az volt a Cythere dandára.~ ~–
 336  1,   III|                       a Cythere dandára.~ ~– S az a házi úrnő, azzal az isteni
 337  1,   III|                        S az a házi úrnő, azzal az isteni megjelenéssel, aki
 338  1,   III|                   gyermeke látására elájult…~ ~Az maga Cythere helytartónője;
 339  1,   III|            kisgyermekének azt a szerepet, amit az önök előtt ellátszott.~ ~
 340  1,   III|                magánkívül ragadta elő zsebéből az ajándékba kapott elefántcsont
 341  1,   III|                társadalmat.~ ~– De megalkotjuk az államot.~ ~– Az nem igaz!
 342  1,   III|                    megalkotjuk az államot.~ ~– Az nem igaz! Az állam alapja
 343  1,   III|                      államot.~ ~– Az nem igaz! Az állam alapja a gyermekek
 344  1,   III|                    folytassunk a nevelésügy és az államérdekek teóriái fölött.
 345  1,   III|            életfonalával együtt.~ ~– Tépjék el az én fonalamat is.~ ~– Azt
 346  1,   III|                    gonddal fogjuk őrizni önnek az életét. Ha egyszer meg talál
 347  1,   III|                     részesül majd. Nekünk arra az elmenekült jó barátjára
 348  1,   III|                     megtudnunk, hogy hova lett az az ember, s ezt csak ön
 349  1,   III|                  megtudnunk, hogy hova lett az az ember, s ezt csak ön által
 350  1,   III|                   kincsünkkel oda!” Hol van ez az ország?~ ~– Talán a holdban.~ ~–
 351  1,   III|                         Tanúnk e szót hallotta az ön szájából, s ön megmutatta
 352  1,   III|                    barátjának.~ ~– Álmodta ezt az önök tanúja.~ ~Cambray úr.
 353  1,   III|                       rendőrségnél bejegyezve. Az államnak érdekében van e
 354  1,   III|                     megmondja ön, hogy hol van az a hely, ahova az ön barátjának
 355  1,   III|                       hol van az a hely, ahova az ön barátjának ajánlva van
 356  1,   III|                 szóljon: beszélhet milliókban! Az állam nem fillérkedik. Kezében
 357  1,   III|               nyúlhatok utána. Nincs tudomásom az elmenekült úr leendő lakhelyéről.~ ~–
 358  1,   III|                   nyugodt mosollyal emelve fel az asztalon hagyott kenyérszeletet –
 359  1,   III|                     szökött önnek a barátja?~ ~Az öregember e szóra felállt
 360  1,   III|                    bizalmasságával ölté karját az öreg férfi hóna alá, hízelgőn
 361  1,   III|                    tudhatnóko azt meg öntől?~ ~Az agg férfi kihúzta a karját
 362  1,   III|                   úrhoz, a híres bonctanárhoz, az majd talán felfedezi a koponyámban
 363  1,   III|                        pedig, hogy hová lettek az ön szökevényei, majd kitudja
 364  1,   III|                 egymást váltani a börtönben!~ ~Az öreget még azon éjjel elszállították
 365  1,    IV|                szomorúan lobogtatta a szél azt az olajlámpást, ami az imént
 366  1,    IV|                        azt az olajlámpást, ami az imént felállított guillotine
 367  1,    IV|                        csalt úgy mulattak ezen az éjszakán is az incroyables-ek
 368  1,    IV|                   mulattak ezen az éjszakán is az incroyables-ek és merveilleuses * -
 369  1,    IV|                      kellett azt mutatni, hogy az életnek azzal az árnyékoldalával,
 370  1,    IV|                 mutatni, hogy az életnek azzal az árnyékoldalával, aminek
 371  1,    IV|                      szót nem lehetett hallani az államügyekbe, a kormányzatba
 372  1,    IV|                   szépségek, akiknek hivatásuk az volt, hogy csak azért cseréljenek
 373  1,    IV|               cseréljenek szívet szívért, hogy az elcserélt szívben megtalálhassák
 374  1,    IV|               elcserélt szívben megtalálhassák az államrend ellen tervezett
 375  1,    IV|                      célba vett alak a hálóba! Az aztán meg nem menekül.~ ~
 376  1,    IV|                       egy hajszálon múlt, hogy az államrendet fel nem fordította,
 377  1,    IV|                     Antinon * látható. Ez volt az első panoráma Európában.
 378  1,    IV|                felfoghatóvá tenni.~ ~Míg végre az egész társaság azon veszi
 379  1,    IV|                       s állig-sarkig benne van az angolországi invázióban,
 380  1,    IV|                       vitatkozik, hogy lehet-e az, vagy nem lehet. Ami már
 381  1,    IV|                      szét egy szép áriával ezt az új armada invincibile * -
 382  1,    IV|                     össze. S ezzel együtt járt az a szokás, hogy az egyenrangosított
 383  1,    IV|                  együtt járt az a szokás, hogy az egyenrangosított gyermekeket
 384  1,    IV|                     háziasszonyi „honneurs”-t. Az a méltóságos applomb * ,
 385  1,    IV|                       azzal a legyezővel, amit az anyjao mint uralkodói jelvényt
 386  1,    IV|                 öltönydarabot is jelenté, amit az úrhölgyek a báltoalett alkalmával
 387  1,    IV|                   tudjon keríteni valakit, aki az országon keresztül akar
 388  1,    IV|                      van, és elég ügyes; hanem az üldözöttek még egy hajszállal
 389  1,    IV|                  megbízott cinkostársuk által: az a kocsiról megint levette
 390  1,    IV|                        mondja, hogy ő nem volt az éjjel a sorompókon túl,
 391  1,    IV|                        éjjel a sorompókon túl, az lesz az útbaigazító.~ ~–
 392  1,    IV|                        sorompókon túl, az lesz az útbaigazító.~ ~– Köszönöm –
 393  1,    IV|                   azután nyomukat veszítettük. Az egészet elöl kell kezdeni
 394  1,    IV|                       rezzent fel Thémire.~ ~– Az első, úgy hiszem, nem lesz
 395  1,    IV|                        csiszolva a mozaikot. – Az elfogott márki ugyan nem
 396  1,    IV|                      kedélyű; ez kész áldozat. Az ön szép szemei elhozzák
 397  1,    IV|               hadsereggel is elmenni oda, ahol az ön művére fel kell tenni
 398  1,    IV|                       Hisz Amélie-t már ismeri az az ember, s azzal rögtön
 399  1,    IV|                    Hisz Amélie-t már ismeri az az ember, s azzal rögtön elárulná
 400  1,    IV|                        alatt fogja-e tudni, ha az én felügyeletem alatt hagyja? –
 401  1,    IV|               mesterségbe, Madame. Valljuk meg az igazat. Hisz annak nem a „
 402  1,    IV|                      Hisz annak nem a „rezsim” az oka, hogy ön tizenöt éves
 403  1,    IV|                           Alig hiszem, grófnő. Az erény útja csak azoknak
 404  1,    IV|                       A vándorlás folyton tart az egyikből a másikba. A Mouffetard-negyed
 405  1,    IV|                      valamennyit, s még jó, ha az örök körutazók a La Pitié * ,
 406  1,    IV|                       meg nem látogatják: mert az is útban esik: a börtön.
 407  1,    IV|                       koplaló erény” utcájának az állomásai. Az ilyen pici
 408  1,    IV|                        utcájának az állomásai. Az ilyen pici lábak, mint az
 409  1,    IV|                      Az ilyen pici lábak, mint az önéi, könnyen elsikamlanak.
 410  1,    IV|                      elsikamlanak. Sokkal jobb az állam szolgálatában vérzeni
 411  1,    IV|                     gyűlölte volna? Mindnyájan az állam katonái vagyunk. Ha
 412  1,    IV|                        szentesítést ád.~ ~– De az, amit mi teszünk, erkölcstelenség!~ ~–
 413  1,    IV|                       erkölcstelenség!~ ~– Hát az, amit ellenfeleink tesznek,
 414  1,    IV|                   szétdarabolja; – mikor annak az országnak minden férfia
 415  1,    IV|                     egy darab száraz kenyérrel az egyik kezében, egy darab
 416  1,    IV|               védelmezni, ugyanakkor belopózni az ország szívébe s itt forralni
 417  1,    IV|                  forralni összeesküvést: – hát az nem erkölcstelenség? Hát
 418  1,    IV|                       nem erkölcstelenség? Hát az ő szép asszonyaik, hát az
 419  1,    IV|                      az ő szép asszonyaik, hát az ő sima udvaroncaik nem sikamlanak-e
 420  1,    IV|                    kémei a küludvaroknak? – Mi az ő saját fegyvereiket fordítjuk
 421  1,    IV|                    öntudatával cselekszünk, de az mégis rettenetes gondolat
 422  1,    IV|                      tőlük jött-e a példa? Hát az nem rettenetes gondolat-e
 423  1,    IV|                       A mi férfiaink harcolnak az ő férfiaikkal; a mi szép
 424  1,    IV|                     szép asszonyaink harcolnak az ő szép asszonyaikkal; s
 425  1,    IV|                      mi kisleányaink harcolnak az ő kisleányaikkal. Az ön
 426  1,    IV|                 harcolnak az ő kisleányaikkal. Az ön kis Amélie-ja históriai
 427  1,    IV|                  abrakadabra jegyeket írogatva az ujja hegyével –, ha untatja
 428  1,    IV|                         Ha pedig sikerül önnek az a feladat, ami rá van bízva,
 429  1,    IV|                       teljesen: akkor ön annak az összegnek, amit most évenként
 430  1,    IV|             kézbesíteni egy szépen írt levelet az ön számára, melyet senki
 431  1,    IV|                      kézbe nem fog jutni, mint az anyja kezében volt – mondá
 432  1,    IV|                  Thémire keserű öngúnnyal.~ ~– Az első levelet most mindjárt
 433  1,    IV|                        Jocrisse-t, hogy hozzon az ön számára egy bérkocsit.
 434  1,    IV|                     csak éppen annyit, amennyi az útra szükséges. Arra gondja
 435  1,    IV|                országban telepedik le, azonnal az ottani szabókkal, piperészekkel
 436  1,    IV|                       lehetne és akadémiai tag az ilyen tudományokban. Azt
 437  1,    IV|                    utána küldöm.~ ~– Ah, de ez az arcképe még hároméves korából
 438  1,    IV|              misszióját, s még belészeret abba az emberbe, akit el kellene
 439  1,    IV|                        a maga részéről megírta az utalványt a grófnő számára
 440  1,    IV|                  számára százötvenezer frankig az első félévre, s azzal szerencsés
 441  1,    IV|                     társalgás igen élénk volt. Az inasok frissítőket hordtak
 442  1,    IV|             kiegészített egy legújabb vívmánya az ínyencségnek. Abban az évben
 443  1,    IV|                vívmánya az ínyencségnek. Abban az évben hatolt be a párizsi
 444  1,    IV|                       párizsi magasabb körökbe az a bizonyos amerikai gyümölcs,
 445  1,    IV|                      amerikai gyümölcs, melyet az inkák fedeztek föl Chiliben,
 446  1,    IV|                      főtt gumóit hordták körül az ezüst vállzsinóros inasok,
 447  1,    IV|                      tálakban, s kínálták vele az úri vendégeket.~ ~A kis
 448  1,    IV|                     csemegét; elfecsegve, hogy az Joséphine kedvenc nyalánksága;
 449  1,    IV|               legközelebbi udvari táncestélyen az a csokor, amit a császárnő
 450  1,    IV|                           A kis comtesse vette az arany foglalványú szemüvegét,
 451  1,    IV|                     nem utasította őt el; mert az az ország, ahova a menekülők
 452  1,    IV|                      utasította őt el; mert az az ország, ahova a menekülők
 453  2       |                                  Második rész~ Az adomák hazája~ ~
 454  2,     I|                      Egész Fertőszeg kinn volt az országúton az új földesasszonyt
 455  2,     I|                        kinn volt az országúton az új földesasszonyt fogadni.
 456  2,     I|                         Nagy ünnepély készült. Az országúton keresztül diadalív
 457  2,     I|                    szép zengeményt szándékozik az ártatlanokkal elénekeltetni.
 458  2,     I|                      óriási fonott kast fognak az érkező lábai elé tenni,
 459  2,     I|               hivatalos tagjai egy csoportban: az alispán, a megyei mérnök,
 460  2,     I|             tiszttartói hajdú, sáfár és írnok; az alispán patvaristájának
 461  2,     I|                       ott kellene lenni, hanem az most nagyon sok buzgólkodnivalót
 462  2,     I|                       azok kinn csoportosultak az árokparton: nem keresik
 463  2,     I|                        árokparton: nem keresik az árnyékot; azért, hogy bemutathassák,
 464  2,     I|                      előkészületek vannak téve az ökörsütéshez: a nagy kerekes
 465  2,     I|                     van húzva a kövér tulok, s az alája rakott máglya csak
 466  2,     I|                      azon kereszt; hanem azért az nem a katolikus templom.
 467  2,     I|                       kék posztó öltözetekben: az öregek hosszú haja hátrasimítva
 468  2,     I|            hátrasimítva nagy görbe fésűkkelo ; az ifjak ellenben tarka csináltvirág-bokrétákat
 469  2,     I|                 szándékoznak elkövetni.~ ~Azok az urak ott a terepély bükkfa
 470  2,     I|                        A nagy melegben jólesik az appetitóriumnak * fogadott
 471  2,     I|                        mint elnök, középeno ül az alispán, hatalmas faragott
 472  2,     I|                       tajtékpipából szopogatva az édes véki dohányfüstöt.
 473  2,     I|                  Termete eleven illusztrációja az „extra Hungariam non est
 474  2,     I|                        piros bársony csákóval. Az egyik padot ő foglalja el
 475  2,     I|                        alázatos férfiú, akinek az egyik válla lejjebb áll,
 476  2,     I|                     lejjebb áll, mint a másik, az egyik szemöldöke feljebb
 477  2,     I|                        beszél, a szájának csak az egyik felét nyitja ki, azon
 478  2,     I|                  kalapot; kiegészíti a jelmezt az ünnepélyhez felöltött Luther
 479  2,     I|              tiszteletes úr – tréfálkozik vele az alispán –, mint nemrégiben
 480  2,     I|                   elkezdte olvasni a textust: „az ecetes…” akkor vette észre,
 481  2,     I|                    tripode * folytatá tovább: „az ecetes vízzel megkínált
 482  2,     I|                        a domina nevét.~ ~– Már az igaz, hogy perversus * egy
 483  2,     I|                     Pedig magyar nemes família az. A legközelebbi diaetán
 484  2,     I|            legközelebbi diaetán indigenálták * az ősét.~ ~Ezt egy harmadik
 485  2,     I|                        zálogba adta a birtokot az unokahúgának, Katalinnak.
 486  2,     I|                       A hivatkozott úr ott ült az orvos mellett, s mint előrenyújtott
 487  2,     I|                     azt a nagy bádogtokot, ami az uradalom térképét rejté.
 488  2,     I|                   kenyere; amihez hozzáfogott, az nem ment ezen túl:~ ~– Én
 489  2,     I|                   együtt – mondá a doktor.~ ~– Az bizony elég szép ár – szólt
 490  2,     I|                    bizony elég szép ár – szólt az alispán. – De még szebb
 491  2,     I|                        alispán. – De még szebb az, hogy még itt is akar lakni
 492  2,     I|                   legjobban.~ ~A tiszttartónak az a szokása volt, hogy mikor
 493  2,     I|               benevolumon * kezdte), ami igaz, az igaz. A baronesse pompás
 494  2,     I|                        itt kell lennünk. – Ezt az alispán úr kérdezte a pipaszopókán
 495  2,     I|                 mondják, hogy a baronesse-szel az történt, hogy jegyben járt
 496  2,     I|                  menyasszonya……~ ~– De lassan, az Istenért! – szabódott a
 497  2,     I|                     honnan következteti ezt?~ ~Az inzsellér erre a két középső
 498  2,     I|                    középső ujja közé csíptetve az orrát, így igazolta véleményét:~ ~–
 499  2,     I|                       ez!~ ~Úgy látszott, hogy az alispán úr előtt legmegvetettebb
 500  2,     I|                        negyvenemberes marsát”, az országúton porfelleg támad,
 501  2,     I|                       és postillonnal a bakon. Az urak kivonulnak a bükkfa
 502  2,     I|                     abban asszonyok utaztak.~ ~Az általános hüledezésnek a
 503  2,     I|                      vet véget, felvilágosítva az urakat, hogy a baronesse
 504  2,     I|                         s onnan kedve tartotta az erdőn, parkon keresztül
 505  2,     I|                     lépést jöhettek.~ ~S ezzel az egész nagy parádé mind kárba
 506  2,     I|                      van a kastélyban, s várja az urakat.~ ~Ez már bosszúság!
 507  2,     I|               baronesse bizony szépen besétált az egyenes úton, a szép árnyékos
 508  2,     I|                    majorudvaron keresztülment, az apró kis sárga csirkéket
 509  2,     I|                     csirkéket mind összeszedte az ölébe: azt gondolta, kanárimadarak,
 510  2,     I|                     arcának hódító bűbáját még az unalmas bécsi divat sem
 511  2,     I|                       feltűzve.~ ~A kastélyban az előreküldött hopmester fogadta
 512  2,     I|                        Innen hítták elő, mikor az urak megérkeztek. Még akkor
 513  2,     I|                      megérkeztek. Még akkor is az ujját szopogatta, amire
 514  2,     I|                   statutióval, azt végezzék el az urak a meghatalmazott ágens
 515  2,     I|                     idehaza.~ ~Erre azt mondta az alispán, hogy:~ ~„Kisztihand.”~ ~–
 516  2,     I|                     nevetett a baronesse. – Ön az az úr, aki mindenre tud
 517  2,     I|                  nevetett a baronesse. – Ön az az úr, aki mindenre tud adomát
 518  2,     I|             ismertessen meg a többi urakkal.~ ~Az alispán sorba vette a bemutatandókat.~ ~–
 519  2,     I|                     vizet szab, s ha valakinek az órája elromlik, azt megigazítja.~ ~–
 520  2,     I|                      előretolni a válla közül. Az úrnő azt is észrevette.~ ~–
 521  2,     I|                        észrevette.~ ~– Hát ezt az urat hogy hívják?~ ~– Ez
 522  2,     I|                       Ez még senki sem – szólt az alispán –, csak a patvarista.
 523  2,     I|                    kiáltják, hogy „audiát * !” Az ilyennek mondta azt Cziráky,
 524  2,     I|                      válogasd, öcsém, hová ülj az asztalnál, ahová te leülsz,
 525  2,     I|                    ahová te leülsz, bizonyosan az az utolsó hely”.~ ~„Audiát”
 526  2,     I|                       te leülsz, bizonyosan az az utolsó hely”.~ ~„Audiát”
 527  2,     I|                        csak úgy gazdálkodjanak az urak, hogy nekem is maradjon
 528  2,     I|                      maradjon valami.”~ ~– Óh, az én tisztjeimnek nem lesz
 529  2,     I|                        vagyok ennek a megyének az alispánja, nevem Drávakeresztúri
 530  2,     I|                           szólt nagyot nevetve az úrhölgy – én ezt három esztendeig
 531  2,     I|                     csókolózom.~ ~– Hát hiszen az is megtörténhetik – nevetett
 532  2,     I|                      szépen átestünk, menjenek az urak az irodába a hivatalos
 533  2,     I|                     átestünk, menjenek az urak az irodába a hivatalos funkciót
 534  2,     I|                   irodába a hivatalos funkciót az ágens úrral elvégezni; én
 535  2,     I|              visszavonulok toalettet csinálni. Az ebédnél megint találkozunk.~ ~
 536  2,     I|               kapitális egy menyecske! – mondá az uraknak a főszolgabíró. –
 537  2,     I|                   odahaza megtudja a „csókot”; az lesz ám még csak ao francia
 538  2,     I|                     szóra komolyan megrettent. Az oroszlánt megrémítéo szavával
 539  2,     I|                  pletykázni; hanem, ha egyszer az az inzselléro ki talál rukkolni
 540  2,     I|               pletykázni; hanem, ha egyszer az az inzselléro ki talál rukkolni
 541  2,     I|                      egy anekdotával elütni.~ ~Az ágens véget vetett a tréfálkodásnak,
 542  2,    II|                                         II. ~ ~Az ebédhez megjelenő bárónő
 543  2,    II|                        bezzeg ki tudja mondani az ő nevét, még olyan predikátumokat
 544  2,    II|                     told hozzá, amik nincsenek az armálisban, s mikor azt
 545  2,    II|                     Hát a feleségét sem tegezi az ember?~ ~– Annak is azt
 546  2,    II|                       tegezik a szülőiket?~ ~– Az meg éppen botrány volna.~ ~–
 547  2,    II|                       penitencia volt rá nézve az evés, s amíg azzal el nem
 548  2,    II|                    illeti a tiszteletes úrnak, az valaha „Kalmár” lehetett;
 549  2,    II|                    társalgókra talált a bárónő az alispánban és a doktorban.~ ~–
 550  2,    II|                            Nem végeztetett biz az; sőt inkább úgy jártunk,
 551  2,    II|                       inkább úgy jártunk, mint az egyszeri cigány, aki azt
 552  2,    II|                 grófkisasszonyt. A beleegyezés az ő részéről már megvan: csak
 553  2,    II|                       részéről.~ ~– Mihez kell az én beleegyezésem?~ ~– Ahhoz,
 554  2,    II|                      megláthatja húgomasszony. Az egy vadászkastély. amit
 555  2,    II|                    épület, s kivette azt bérbe az akkori tulajdonos bárótól,
 556  2,    II|                       tartozó parkban, ameddig az körül van palánkolva, senkinek
 557  2,    II|                       Ezt nevezik servitusnak. Az tehát a kérdés, hogy van-e
 558  2,    II|                       függ, hogy micsoda ember az a bérlő?~ ~– Mindenesetre
 559  2,    II|                  Várnak.~ ~– De hát hogy lehet az, hogy valakinek egy helyen,
 560  2,    II|                       Hanem úgy van vele, mint az egyszeri paraszt, aki azt
 561  2,    II|                       a cifrákhoz nem ért, ami az ő adresszén van, s az ő
 562  2,    II|                      ami az ő adresszén van, s az ő keze alól kikerül.~ ~–
 563  2,    II|                       spicli vagyok én?~ ~– De az útlevelét csak elő szabad
 564  2,    II|                útlevelét csak elő szabad kérni az idegennek?~ ~– Útlevelét?
 565  2,    II|               veszedelmes összeesküvést forral az az ember?~ ~– Az a királyi
 566  2,    II|                        összeesküvést forral az az ember?~ ~– Az a királyi
 567  2,    II|                        forral az az ember?~ ~– Az a királyi fiskus gondja,
 568  2,    II|                     királyi fiskus gondja, nem az enyim.~ ~– Hátha hamispénzverő?~ ~–
 569  2,    II|                       indicium sem forog fenn. Az nagyon csendes ember.~ ~–
 570  2,    II|                        a kastély rondellájának az ablaka előtt: akkor ott
 571  2,    II|                       vett a számukra. De ezek az asszonyságról soha nem beszéltek;
 572  2,    II|                      tartják, hogy a szakácsné az ő felesége. A falubeli leányokra
 573  2,    II|                 felesége. A falubeli leányokra az igaz, hogy rá sem néz. Eljár
 574  2,    II|                      ki annyit a száján, hogy „az ő úrnője egy szegény árva
 575  2,    II|            látogatásokat?~ ~– A látogatót maga az úr fogadja, s olyankor,
 576  2,    II|                     ebédre is ott marad, akkor az ételek felhordása alkalmával
 577  2,    II|                   ételek felhordása alkalmával az úr minden ételből szed ki
 578  2,    II|                      szobába, ahol a dáma van. Az elő nem jön soha. Kérdezősködni
 579  2,    II|                      egy szép bokrétát formált az üvegházi virágokból, s azt
 580  2,    II|                dicsekedett a komornyiknak, aki az ajtón kiereszté, hogy ugyan
 581  2,    II|             feleségemmel a faluban véletlenül. Az asszony apprehendált, s
 582  2,    II|                  küldött a feleségemnek, azzal az izenettel: azért a szívességért,
 583  2,    II|                 Schmidtné mindennap hazahordja az ételmaradékot a gyermekeinek,
 584  2,    II|                   napján heilige Stricli * van az asztalukon. Templomba azonban
 585  2,    II|                       Hiszen itt van a doktor: az ember ne húzza hiába a vármegye
 586  2,    II|                       megmondhatom, hogy ki ez az úr és ez az asszonyság.
 587  2,    II|                         hogy ki ez az úr és ez az asszonyság. Én háromféle
 588  2,    II|                       Szabad belőle válogatni. Az első hiteles magyarázat
 589  2,    II|                        első hiteles magyarázat az, hogy ez a névtelen úr egy
 590  2,    II|                      rablóbanda kapitánya, aki az üldözés elől vonult vissza
 591  2,    II|               kincseivel ide a mi Árkádiánkba. Az a dáma pedig a szeretője,
 592  2,    II|                        került, elítéltetett, s az ítélet következtében a homlokán
 593  2,    II|                   vassal megbélyegeztetett. Ez az oka, amiért az arcát fátyolozatlanul
 594  2,    II|           megbélyegeztetett. Ez az oka, amiért az arcát fátyolozatlanul nem
 595  2,    II|                 legelöl; pedig ezt sem szoptam az ujjamból. A másik már nem
 596  2,    II|                         hogy, kedvesét kivéve, az egész világról le fog mondani;
 597  2,    II|                   kastélyba; ezért nem mutatja az arcát soha senkinek, őrajta
 598  2,    II|                     idő óta keresi a feleségét az egész világon, de a csábítót
 599  2,    II|                  hibája van. Ha a szerelmespár az üldöző francia tiszt elől
 600  2,    II|                  skrupulust. De itt jön azután az igazi magyarázat. Van egy
 601  2,    II|               mindennap látja őket kikocsizni. Az erdőnek egy tisztásán le
 602  2,    II|                       a gyalogösvényen, a dáma az úr karjába fogózva. Az erdőkerülő
 603  2,    II|                    dáma az úr karjába fogózva. Az erdőkerülő megjegyzé, hogy
 604  2,    II|                       másszor összegörnyedőo . Az erdőkerülő azt mondja, hogy
 605  2,    II|                 tábornoknét, hanem leányostól: az anya azóta összerokkant,
 606  2,    II|                         Shocking! – kiálta fel az erényeire féltékeny társalkodónő. –
 607  2,    II|                       nem lehetett: ennélfogva az egész asztaltársaság egyhangúlag
 608  2,    II|                     Csupán levelezés által. És az is egész sajátszerűen megy
 609  2,    II|                        mert ő nem mondja, hogy az – mindennap elküldi nekem
 610  2,    II|                      küld hozzám leveleket; de az nem férfi írás, világosan
 611  2,    II|                    három virággal.~ ~– Mi volt az a három virág? – kérdé a
 612  2,    II|                   Eleinte azon kezdődött, hogy az idegen úrnak voltak apró
 613  2,    II|             teljesítésére engem kért fel. Majd az volt a baja, hogy a kutyák
 614  2,    II|                  vonítanak a faluban, majd meg az, hogy a gyermekek kiszedik
 615  2,    II|                      hogy a gyermekek kiszedik az erdőn a fészkekből a madarakat,
 616  2,    II|               fészkekből a madarakat, majd meg az, hogy a bakter nagyon kiabál.
 617  2,    II|                      madarakat”; – „felijednek az őr kiáltásától”. – S aztán
 618  2,    II|                         hogy eresszék szabadon az elfogott madarakat, s az
 619  2,    II|                       az elfogott madarakat, s az éji őrnek, hogy a falu túlsó
 620  2,    II|               kiabáljon.~ ~– Úgy látszik, hogy az a nő, akit őriz, nagyon
 621  2,    II|                        csendeto .~ ~– Úgy van. Az itteni fiatalságnak az a
 622  2,    II|                         Az itteni fiatalságnak az a szokása volt, hogy az
 623  2,    II|                        az a szokása volt, hogy az új év első óráját nagy lövöldözéssel
 624  2,    II|             lövöldözéssel szokta megünnepelni. Az idegen úr a másik évben
 625  2,    II|                 lövöldözést, inkább mulassanak az ő rovására, s azóta minden
 626  2,    II|                     korcsmájában. Amint ezeket az apró kívánságait elintéztem,
 627  2,    II|                       elmentünk egymás mellett az utcán, anélkül, hogy egyebet
 628  2,    II|                    egymásnak, mint „jó napot”. Az általam olvasott levelekből
 629  2,    II|                     emberbarát, aki érdeklődik az egész világon történtek
 630  2,    II|                        iránt, és szereti tudni az apró emberek baját, hogy
 631  2,    II|                  odainté a komornyikját, s azt az utasítást adta neki, hogy
 632  2,    II|                      utasítást adta neki, hogy az elöljáróságot kérje fel
 633  2,    II|                       már másnap ott van nálam az enyhítő segély. Elnézegeti,
 634  2,    II|                megdorgáljam, hogy ne nyissa ki az ablaktábláját, mikor éjjel
 635  2,    II|                      róla, ami nagyon jellemzi az embert. Egyszer egy szerencsétlen
 636  2,    II|                     tekintetes főbíró úr tudja az esetet: a Rakoncza Jutka,
 637  2,    II|                     most is odabenn ül. Őkelme az a híres Sátáno Laci szeretője.~ ~–
 638  2,    II|                     kisfia. Annak azután, hogy az anyját elvitték, nem volt
 639  2,    II|                 elvitték, nem volt hová lenni. Az idegen úr a tornyából nézte,
 640  2,    II|                     ezzel a gyermekkel, akinek az anyját látta pandúrok által
 641  2,    II|                      fiatal sás édes hajtását. Az idegen úr rögtön írt nekem,
 642  2,    II|                      úr rögtön írt nekem, hogy az elzüllött gyermeket kerestessem
 643  2,    II|                       ott kap addig enni, amíg az anyja hazakerül; a rektor
 644  2,    II|                       volt! Úgy jár vele, mint az egyszeri ember a farkasfiúval.
 645  2,    II|                      szegény kis árva számára. Az ilyen dolog engem nagyon
 646  2,    II|                    Aztán majd jöjjön el hozzám az a kisfiú; valami ruhát fogunk
 647  2,    II|                     csak tisztelendő úr: tehát az én bérlőm igazi nemes szívű
 648  2,    II|                leveleiben soha.~ ~– Rabja neki az a nő, akit erőszakkal tart
 649  2,    II|                   erőszakkal tart magánál?~ ~– Az nem lehet – szólt a lelkész –,
 650  2,    II|                        segélyt kiáltani, mikor az utcán végigkocsizik vele.~ ~
 651  2,    II|                 hallgatás támadt, hogy elvégre az inzsellér úr is hozzájutott
 652  2,    II|                     mit is mondok……~ ~– Ugyan, az Isten áldja meg, mondja
 653  2,    II|                rengeteg kacajra zendítette fel az egész asztaltársaságot.~ ~–
 654  2,    II|                     olyan nevetnivaló ez, amit az inzsellér mond – szólt Bernát
 655  2,    II|                     közel járunk a megoldáshoz az inzsellér úr ideájával! –
 656  2,    II|                     helyett, több esetet említ az orvosi tudomány.~ ~Ekkor
 657  2,    II|                       orvosi tudomány.~ ~Ekkor az asztal végén egy még eddig
 658  2,    II|                     vállalkozzék:~ ~– Márpedig az az idegen dáma a leggyönyörűbb,
 659  2,    II|                  vállalkozzék:~ ~– Márpedig az az idegen dáma a leggyönyörűbb,
 660  2,    II|                    odafordult hozzá.~ ~Ki volt az? A patvarista. A senki.
 661  2,    II|                   nincs neve.~ ~És amellett ez az ember egész hidegvérrel
 662  2,    II|                       per pedes apostoloromo : az útiköltségem elfogyott,
 663  2,    II|                       szedni a park bokrairól: az igen jó ebéd volt; amint
 664  2,    II|                      fel helyéről, s odafutott az asztal végére, kíváncsian
 665  2,    II|                    végére, kíváncsian tekintve az elbeszélő arcába, nehogy
 666  2,    II|                  vékony és finom és mosolygós. Az egész alak olyan, mint egy
 667  2,    II|                    olyan, mint egy angyal, aki az égből letekint.~ ~– Hajadon
 668  2,    II|                    audiát kedvéért nyitotta ki az ablakot, s mutatta meg a
 669  2,    II|               odaszaladtak hozzá a háztetőről, az ablakpárkányzaton, amint
 670  2,    II|                   mondá a fiatal joggyakorló – az, hogy nem azzal a szóval
 671  2,    II|                 szólítják így a macskákat.~ ~– Az ablak ismét becsukódott,
 672  2,    II|                     siker babérai nem engedték az alispán urat nyugodni.~ ~–
 673  2,    II|                    minden kérdésre felelni!”~ ~Az asztaltársaság azonban nem
 674  2,    II|                  mondja el, mit látott azokban az embertől be nem járt régiókban?.
 675  2,    II|                   több-e tizenöt esztendősnél? Az alispán úr végét szakította
 676  2,    II|               győzelemnek.~ ~– Ejh, mit tudhat az ilyen fiatalember mondani?
 677  2,    II|                        hogy ki ez a dominus és az ő dominája.~ ~Ez az „én”
 678  2,    II|                 dominus és az ő dominája.~ ~Ez az „én” szó oly öntudattal
 679  2,    II|                     sem ereszti be?~ ~– Engem? Az alispánt? A legale testimoniumot * ?
 680  2,    II|               deputációval, hogy létrát tettek az ablakához, s ott mentek
 681  2,    II|                  elmondom a feketekávé mellett az egész csatatervemet.~ ~A
 682  2,    II|                      alatt elfogyasztani; mire az asztaltársaság kivonult
 683  2,    II|                asztalkáihoz, s ott a bárónő és az alispán egymás mellé ültek,
 684  2,    II|                       onnan a telescopiumávalo az egész társaságot úgy odaviszi
 685  2,    II|                   nemcsak közelről lehet látni az embert, hanem azt is meg
 686  2,    II|                    volna abban semmi különöst. Az ördöngös masina, ha az egyiket
 687  2,    II|                         Az ördöngös masina, ha az egyiket megteheti, miért
 688  2,    II|                 telescopiummal oly közel viszi az illetőt magához, hogy az
 689  2,    II|                       az illetőt magához, hogy az odamutogatónak könnyen a
 690  2,    II|                   délutáni toalettet csinálni, az urak pedig átmentek a dohányzószobába:
 691  2,    II|                       nasivasival berekeszteni az ünnepélyes aktust, ami nélkül
 692  2,    II|                    statutio nem volna perfekt. Az ágens úr adta a bankot,
 693  2,    II|                      ne értse; végre megszólta az alispánt is – tótul, hogy
 694  2,    II|                      alispánt is – tótul, hogy az ne értse.~ ~Még késő éjszaka
 695  2,    II|                   mikor a hálószobáikba mentek az urak, bőséges vacsora után:
 696  2,    II|             bosszantson, azon gyakorolta magát az élcnyíllövészetben; amit
 697  2,    II|                     már lenyugodott doktor elé az éjszekrényre.~ ~– Mi lesz
 698  2,   III|                  teljes egy órát vett igénybe, az úrivendégek búcsút vettek
 699  2,   III|                         A kocsin van minden?~ ~Az audiát szótlanul bólintott.~ ~
 700  2,   III|              patvaristának kellett felügyelni. Az aktákat őrizte a hajdú.
 701  2,   III|                      töltésen ment a várkapuig az út, melyet buckófejű fűzfák
 702  2,   III|                   Itthon van-e a gróf? – kérdé az alispán.~ ~– Igen.~ ~– Jelentsen
 703  2,   III|                     legbiztosabb tanújele volt az, hogy a komornyik maga sietett
 704  2,   III|                     rögtön leszedni a kocsiról az útikészleteket, s azokat
 705  2,   III|                       fölé felhúzni.~ ~– Minek az?~ ~– Hát először azért,
 706  2,   III|                      puskaporos toronyba menne az ember látogatóba.~ ~Hanem
 707  2,   III|                  lépcsőkön a vendégszobákba.~ ~Az aggodalomig vitt tisztaság
 708  2,   III|                       papírszőnyeggel bevonva, az ajtók fényes, fehér mázzal
 709  2,   III|                       vendégszobában is, ahová az urakat vezették, olyan fényes
 710  2,   III|                            Bernát úr aggodalma az volt, hogy „hová verje majd
 711  2,   III|                         hová verje majd ki itt az ember a pipájából a hamut?”~ ~
 712  2,   III|                       ha lesz pipa.~ ~Mert ezt az egyet a komornyik elmulasztotta
 713  2,   III|                       Ezekben a posztócipőkben az ember meg se hallja, ha
 714  2,   III|                Küldötte helyett aki benyitotta az ajtót, az a komornyik volt.~ ~–
 715  2,   III|                       aki benyitotta az ajtót, az a komornyik volt.~ ~– Ugyan,
 716  2,   III|                    Magnifice comes * … – kezdé az alispán latinul.~ ~– Én
 717  2,   III|                       éppen tengeri csoda volt az alispán előtt: hisz ő eddig
 718  2,   III|                        a „hic-haec-hoc” * -ot, az már protocollumba vételre
 719  2,   III|                        amivel híresen megjárta az egyszeri földesúr, aki dicsekedett
 720  2,   III|           forspontosának, hogy a diák nyelvvel az egész világon keresztül
 721  2,   III|                       a diák nyelvet, ha azzal az egész világon keresztül
 722  2,   III|                   lehet menni!”~ ~Nem nevettek az adomáján. Ami rosszul esett
 723  2,   III|                      törvény szerinti joga van az előde által kötött bérletet
 724  2,   III|               elmondani szándékozik.~ ~– Éppen az ellenkező végett jöttem
 725  2,   III|                   valódi jóltevője. Ennélfogva az eddigi bérletnek feléért
 726  2,   III|              kevesebbet neki sem fizetek, mint az elődének.~ ~– Hahaha! No
 727  2,   III|                elődének.~ ~– Hahaha! No bizony az ilyen alkun hamar ki lehet
 728  2,   III|                     lehet egyezni. Tehát marad az eddigi összeg, s nagyságod
 729  2,   III|                       a patvaristámat is, hogy az rögtön megírhatja a szerződést
 730  2,   III|                    hitelesítem, s rendben lesz az egész dolog.~ ~– Igen köszönöm –
 731  2,   III|                 elmondanom elébb nagyságodnak. Az egyszeri professzor azt
 732  2,   III|                       a tanítványainak, hogy ő az az ember, aki mindent tud.
 733  2,   III|                      tanítványainak, hogy ő az az ember, aki mindent tud.
 734  2,   III|                       nem tudja?~ ~– Nem értem az alkalmazást – monda a gróf.~ ~–
 735  2,   III|                      mondani, hogy micsoda név az, amit nem tud semmi emberfia
 736  2,   III|                   többet, otthagyta a vendégét az ősi terem valamennyi faképeinél.~ ~
 737  2,   III|                       hogyha szerződést csinál az ember, valami „usu capiálás” *
 738  2,   III|                     egyszer csak beszédet hall az ajtajában; a patvarista
 739  2,   III|                          Tudja, mi lesz ma itt az ebéd? – kérdé a patvarista.~ ~–
 740  2,   III|                       úr mérgesen nyitotta fel az ajtót.~ ~– Mit beszél audiát?~ ~–
 741  2,   III|                    ismét halk dödörgést * hall az ajtajában. Megint a patvarista
 742  2,   III|                    tekintetes úr felszakította az ajtót.~ ~– Mit beszél audiát?~ ~–
 743  2,   III|                       hiszen én nem ijedek meg az ő pisztolyától. Nekem is
 744  2,   III|                 bárónővel! Miért is nem bíztam az egész statutiót a másodalispánra? –
 745  2,   III|                     amiért hátba vághassam ezt az egész bolondokházát. – De
 746  2,   III|                    itten! – Hiszen pipa nélkül az ember félember. – A pipától
 747  2,   III|                         A pipától mindjárt kap az ember jó gondolatokat. –
 748  2,   III|                    gondolatokat. – Hol őgyeleg az az audiát?~ ~Éppen nyitotta
 749  2,   III|                 gondolatokat. – Hol őgyeleg az az audiát?~ ~Éppen nyitotta
 750  2,   III|                    audiát?~ ~Éppen nyitotta be az ajtót.~ ~– Hát mégsem találja
 751  2,   III|                 pipázni nem szabad. Első dolog az, hogy minden vendégnek elszedik
 752  2,   III|                  földhöz, hogy megrendült bele az egész kastély, aztán fogta
 753  2,   III|                       kardját, s úgy vonult ki az elátkozott szorosból, bebizonyítva,
 754  2,   III|                    félrefintorított pofákkal s az orra hegyéhez illesztett
 755  2,   III|          billegetésével adott kifejezést annak az eszméjének, hogy a patvarista
 756  2,   III|                        arany a diplomáért.~ ~– Az aranyat megadom önnek. S
 757  2,   III|                       házasodni lehetett abban az időben.)~ ~– S miután tudom,
 758  2,   III|                   szokott ajándékot elfogadni, az adott aranyért egy utasítást
 759  2,   III|                    vizet úgy elfoglalnom, hogy az senkié se legyen, csak az
 760  2,   III|                      az senkié se legyen, csak az enyim?~ ~– Indigenatust
 761  2,   III|                      kell önnek szerezni ebben az országban.~ ~– S hogy függ
 762  2,   III|               országban.~ ~– S hogy függ össze az indigenatus a vízzel?~ ~–
 763  2,   III|                      zavarjanak, anélkül, hogy az új birtokosnővel új szerződést
 764  3,     I|                      futnak le a háztetőrülo , az ereszrülo , s ugrálnak be
 765  3,     I|                    Perc múlva ismét becsukódik az ablak; együtt van teljes
 766  3,     I|                tekintetében, mozdulataiban még az elkésett gyermekkor árulja
 767  3,     I|                        Arca, melyet sohasem ér az Isten napjának egy sugara,
 768  3,     I|                  csaknem átlátszó fehér; hanem az ifjú életerő annál pirosabb
 769  3,     I|                szentképnek lehetne mintája, ha az önkénytelen mosolyra metszett
 770  3,     I|                   táguló rózsaszín orrcimpák s az a sajátszerű, gömbölyű tokának
 771  3,     I|                  családi jelleget kölcsönöznek az arcának, ami első tekintetre
 772  3,     I|                       van szakadva válláról, s az elefántcsont fehér bőrt
 773  3,     I|                     lábujjacskák kikandikálnak az elvásott harisnya fejéből.
 774  3,     I|                     elvásott harisnya fejéből. Az egyik fülében függő is van,
 775  3,     I|                     hever és három rakás pénz, az egyik arany, a másik ezüst,
 776  3,     I|                   másik ezüst, a harmadik réz. Az egyik játszó aranyat veszt,
 777  3,     I|                        sor érc- és fasípokkal. Az ablakhoz közel áll egy festőasztal;
 778  3,     I|                    párizsi legrégibb divatlap, az Album des Salons füzetei,
 779  3,     I|                érkezett vendégeket sorba veszi az úrnő, megkérdezi, hogy szolgál
 780  3,     I|            mindvalamennyinek meg van tiltva, s az ez ellen vétők rögtön megdorgáltatnak,
 781  3,     I|                magányos veréb odarepül közéjük az asztalra, s orcátlan merészséggel
 782  3,     I|                    morzsával a szájában énekli az „O du lieber Augustin!” *
 783  3,     I|                 elfoglalja rangfokozat szerint az első és hátsó üléseket a
 784  3,     I|                      hozzá a postaindulót, míg az úrnő a csavar-orgonához
 785  3,     I|                       álló rézcyclopsok elütik az órát; a kakuk huhukol, s
 786  3,     I|                        belőlük. Nem segít neki az öltözködésnél senki: minden
 787  3,     I|                   másik csöngetés. Arra hallik az udvaron az előrobogó hintó
 788  3,     I|                         Arra hallik az udvaron az előrobogó hintó dübörgése.
 789  3,     I|                   Azután halk hármas koccintás az ajtón. Mire, a bebocsátó „
 790  3,     I|                       két fekete ló a járművel az ezerszer megjárt úton, egyenlő
 791  3,     I|                      feléjük, tudják jól, hogy az nem tetszik azoknak. Kapuban
 792  3,     I|                       visszahúzódnak előlük, s az ablakono nem kandikál ki
 793  3,     I|                        volnának. Mikor a hintó az erdőbe ér, már szinte tudják
 794  3,     I|                    világoskék nefelejcs. A kék az úrhölgy kedvenc színe. De
 795  3,     I|                magyarázza a klasszikusokat. Ez az ő saját olvasmánya is: egyebet
 796  3,     I|                        tud, pedig egy leánynak az is kedves időtöltés az egyedüllétben.
 797  3,     I|                leánynak az is kedves időtöltés az egyedüllétben. Ennek a pótlására
 798  3,     I|                        a rézpénz hogy nyeri el az aranyat.~ ~Délben a harmadik
 799  3,     I|                 csengetésnél ismét kocogtattak az ajtaján.~ ~A fehér kesztyűs
 800  3,     I|                      feléje nyúlt, s átvezette az ebédlőbe. Egy nagy asztalnak
 801  3,     I|                      teríték, egymástól távol. Az egyik mellé leült a leány,
 802  3,     I|                       a másik mellé a férfi.~ ~Az ebédlőbe nyíló szobának
 803  3,     I|                        ebédlőbe nyíló szobának az ajtaján csengettyű volt.
 804  3,     I|                 ajtaján csengettyű volt. Mikor az megszólalt, azt jelenté,
 805  3,     I|                        ételt hoztak be. De már az, aki az ételt a konyhából
 806  3,     I|                      hoztak be. De már az, aki az ételt a konyhából felhozta,
 807  3,     I|                    ételt a konyhából felhozta, az ebédlőbe nem jött be, hanem
 808  3,     I|                        tálat a külső szobában. Az úr aztán fölkelt, kiment
 809  3,     I|                     benyílóba, s maga hozta be az ételt, s a leányt kínálta
 810  3,     I|                     tartottak. A leány számára az ő kedvenc bora, a Muscat
 811  3,     I|                       egy-egy harangvirágnyit, az úr Haute Sauterne-it és
 812  3,     I|                       volt, osztriga is került az asztalra, hanem annak az
 813  3,     I|                       az asztalra, hanem annak az üres héját a komornyik porrá
 814  3,     I|                        a cicáiról, mopszairól, az úr az olvasmányairól. Ha
 815  3,     I|                    cicáiról, mopszairól, az úr az olvasmányairól. Ha valami
 816  3,     I|                      leány, azt is elmondta, s az úr meghallgatta. Ha a leány
 817  3,     I|                 elhagyták a termet, s átmentek az olvasóba. Ott voltak már
 818  3,     I|                       olvasóba. Ott voltak már az újon érkezett hírlapok.
 819  3,     I|                      maga főzte a kávét, s míg az elkészült, azalatt elolvasta
 820  3,     I|                betűkben, hollótollal leírta, s az ilyen levélkét azután Lajos
 821  3,     I|                visszakövetelve minden levélkét az elolvasás után.~ ~Mikor
 822  3,     I|               Marie-tól, akkor Lajos megérinté az ajkaival a kezét és a homlokát
 823  3,     I|              patronjaival, nézegette a képeket az Orbis pictusban, melynek
 824  3,     I|                    selyem pokrócot terített, s az ajtaját félig nyitva hagyta.
 825  3,     I|                        hagyta. Tudta jól, hogy az a valaki, akit ő Lajosnak
 826  3,     I|                     azon a kereveten. Csakhogy az mindig oly későn jön be,
 827  3,     I|                       nem volt ott senki.~ ~Ez az ember nem alszik többet
 828  3,     I|                     fekete szemerkéket, aminők az amaránth * magvai. Ez az
 829  3,     I|                       az amaránth * magvai. Ez az apró mag: lőpor, ami ki
 830  3,     I|                   íziben porozták fel, s aztán az asztalra letették.~ ~
 831  3,    II|                      leány születésnapja.~ ~Ez az egy nap az övé kicsi gyermek
 832  3,    II|                 születésnapja.~ ~Ez az egy nap az övé kicsi gyermek korátulo
 833  3,    II|                        még Marie járni tanult, az ő kezét fogva.~ ~Előre örül
 834  3,    II|                         Bizonyosan azért, mert az is kifogyhatatlan énekes
 835  3,    II|                 átrózsállik a hajnal, odarepül az ágya fejérc, s azt a nótát
 836  3,    II|                      macskák.~ ~Amint felugrik az ágyából, odafut ablakához,
 837  3,    II|                 köszönteni.~ ~– Ejh, nézd: hát az én Miurám mit hozott nekem
 838  3,    II|                      szabad bántani? Hát illik az egy Miurához? Egy okos,
 839  3,    II|                        úgy potyogtak a könnyei az ölébe.~ ~Azután megtörülgette
 840  3,    II|                     hálóinge felemelt szélével az elalélt parányi állatot,
 841  3,    II|                   ahhoz a fajtájához tartozott az egereknek, amik énekelnek,
 842  3,    II|                   énekelnek, olyanformán, mint az álmodó kanári. Az rögtön
 843  3,    II|                         mint az álmodó kanári. Az rögtön elkezdett a menhelyén
 844  3,    II|                    érdemlett dorgálásért: hisz az nagyon kedves ajándékot
 845  3,    II|                        Akkor aztán hozzáfogott az öltözéshez. Egy spanyolfal
 846  3,    II|                       rendesen azalatt tett le az asztalára, amíg éjjel aludt.
 847  3,    II|                 játszott a társaságával, hanem az Orbis pictusban lapozgatott,
 848  3,    II|                    lapozgatott, s úgy várta be az időt, amikor a kétszeri
 849  3,    II|                      hangzani fog a kocogtatás az ajtaján: „szabad!”~ ~A belépő
 850  3,    II|                     pedig félredobta a könyvet az öléből, s odafutott a belépőhöz,
 851  3,    II|                       én parancsolok a háznál. Az történik, amit én akarok,
 852  3,    II|                     itthon maradjunk, s te azt az időt, amit velem szoktál
 853  3,    II|                    tett. A leány felkuporodott az ottomanra, lábait felszedve
 854  3,    II|                  odaült a lábaihoz, s felvette az eldobott könyvet; azt gondolta,
 855  3,    II|           gyógyítanának, meghalna?~ ~– Sokszor az a vége a betegségnek.~ ~–
 856  3,    II|                       betegségnek.~ ~– S rossz az a halál?~ ~– Nem tudom.
 857  3,    II|                       Milyen a halál? Rosszabb az, mint egy rossz álom? Fáj
 858  3,    II|                       mint egy rossz álom? Fáj az nagyon, mikor eljön? Vége
 859  3,    II|                    ilyen kérdéseket tenni.~ ~– Az élet az Isten ajándéka,
 860  3,    II|                  kérdéseket tenni.~ ~– Az élet az Isten ajándéka, amit őriznünk
 861  3,    II|                       áll fenn a világ.~ ~– Mi az a világ?~ ~– Az emberfaj
 862  3,    II|                             Mi az a világ?~ ~– Az emberfaj egyeteme, és annak
 863  3,    II|                   tartozik egy darab föld? Hát az a darab föld, ami hozzánk
 864  3,    II|                        talált ki valami módját az elcsűrés-csavarásnak.~ ~–
 865  3,    II|                        lesz, ugye? Hogy hívják az itthont?~ ~– Azt úgy híják,
 866  3,    II|                       ellenségeink laknak, nem az.~ ~– Mi az az ellenség?~ ~–
 867  3,    II|            ellenségeink laknak, nem az.~ ~– Mi az az ellenség?~ ~– Olyan ember,
 868  3,    II|                      laknak, nem az.~ ~– Mi az az ellenség?~ ~– Olyan ember,
 869  3,    II|                       akire haragszunk.~ ~– Mi az a harag? Én még nem láttam
 870  3,    II|                          Mit csinálsz? – kérdé az elbámulva.~ ~– Meg akartam
 871  3,    II|                 engesztelésül odavonta magához az ifjú fejét, s forrón megcsókolta
 872  3,    II|                       forrón megcsókolta annak az orcáját.~ ~Az ifjú erre
 873  3,    II|                megcsókolta annak az orcáját.~ ~Az ifjú erre felugrott helyéről:
 874  3,    II|                       nem harag! – sóhajta fel az ifjú.~ ~– Hát mi?~ ~– Annak
 875  3,    II|                       meg azelőtt, meg mindig, az idén már nem az? Már nem
 876  3,    II|                        mindig, az idén már nem az? Már nem szeretsz?~ ~– Veled
 877  3,    II|                    gyermekkel. Eszedbe tartsd. Az idén is kívánok valamit
 878  3,    II|                Melusine-köntöst Párizsból.~ ~– Az meg is érkezett. Magam hoztam
 879  3,    II|                        a dobozt.~ ~– Tudod, mi az a Melusine-ruha? Akarod
 880  3,    II|                   selyem japonikát, s ott állt az elbűvölt ifjú előtt egy
 881  3,    II|                    alatt.~ ~Olyan volt a leány az égszínkék öltözetben, mint
 882  3,    II|                       mikor nagyon sietős volt az útunk (nem tudom miért?)
 883  3,    II|                     egy folyónál nem találtunk az innenső parton egy csónakot,
 884  3,    II|                  vágyam. Milyen dicső tudomány az, úszni a víz fölött! Barátságban
 885  3,    II|                    szelem. Egész nap nem látom az Isten egét; – mikor kimegyünk,
 886  3,    II|                     rostélyon keresztül látnám az egész természetet. Szeretnék
 887  3,    II|                     meghallják a fák, a falak, az emberek, s elárulnak. Ah,
 888  3,    II|                     mit láttak, mit hallottak: az nekem túlvilági boldogság
 889  3,    II|                     hírét.~ ~– Ami neked öröm, az nekem is az – monda, és
 890  3,    II|                        neked öröm, az nekem is az – monda, és kezét nyújtá
 891  3,    II|                            A leány odamutatott az ujjával a bőrkerevetre,
 892  3,    II|                     megint visszavitte ajkához az ujja hegyét.~ ~– S honnan
 893  3,    II|                      te közel hozzám alszol; s az nekem valami olyan álomra
 894  3,    II|                      korán eltávozol mindig.~ ~Az ifjú végigsimítá homlokát
 895  3,    II|                      csúnya könyveidé, sem azé az éjjelvirrasztó telescopiumodé;
 896  3,    II|                       telescopiumodé; hanem ma az én jobbágyom vagy.~ ~– Hát
 897  3,    II|                      Igen. Két föltétel alatt. Az egyik az, hogy én követni
 898  3,    II|                       föltétel alatt. Az egyik az, hogy én követni foglak
 899  3,    II|                         Úgy sem. A másik pedig az, hogy a fűzfákon túl, amik
 900  3,    II|                      holdvilág süt: éjjel.~ ~– Az nagyon szép lehet. De miért
 901  3,    II|                  távolból távcsővel felismerni az arcot, s aztán másnak is
 902  3,    II|                     kinek volna a faluban?~ ~– Az úri kastély új lakót kapott.
 903  3,    II|                      vagyunk, mint azok, akiké az a templom.~ ~– Hát azok
 904  3,    II|                            Nem. Ők is ugyanazt az Istent imádják, akit mi.~ ~–
 905  3,    II|                királyném: erre a te kérdésedre az öt világrész minden synedriumai *
 906  3,    II|            gyermekeknek, akik iskolába járnak, az én ünnepnapomon pénzt szoktam
 907  3,    II|                       vagy a nagyokból? Azokat az apró sárgákat nem bánom,
 908  3,    II|                          Tudniillik, hogy azok az apróbb sárgák sovereign *
 909  3,    II|                      azok a nagy veresek pedig az akkori osztrák pénzügyminiszter
 910  3,   III|                  partjáról a tóba benyúlnak.~ ~Az öregek, akik e vadászkastélyt
 911  3,   III|                   építménye ottan, arra bizony az új kastélyt jó volt rárakni.~ ~
 912  3,   III|                       előtt, a múlt században, az a hely, ahol most kastély
 913  3,   III|                      Fertő igen szeszélyes tó. Az elmúlt utolsó két évtized
 914  3,   III|                    azután kiadták haszonbérbe: az árendások tanyákat, gőzmalmokat
 915  3,   III|                tanyákat, gőzmalmokat építettek az „új föld”-re: búzát, tengerit
 916  3,   III|                  kéménye maradt fel tanújeléül az álmodott paradicsomról szóló
 917  3,   III|                     gyalog gázoltak át a tavon az átelleni partról a lakosok.
 918  3,   III|                  Széplak táján a tó fenekéről, az egyik harang a széplaki
 919  3,   III|                        mik félig megkövesülten az eltűnt Jakabfalva, Fertő,
 920  3,   III|                        római castellum * , hát az Eginhart * említette avar
 921  3,   III|                   alásüllyednek a vízbe; hanem az erdők, azok együtt emelkednek
 922  3,   III|                      két öblöcske vette körül; az egyik az, amelyikről Lajos
 923  3,   III|                 öblöcske vette körül; az egyik az, amelyikről Lajos beszélt
 924  3,   III|                  választá el a Névtelen Várat. Az urasági kastély a falu keleti
 925  3,   III|                        építve, s homlokzatával az is a tó felé fordult.~ ~
 926  3,   III|                        is a tó felé fordult.~ ~Az ezernyolcszázhatodiki Boldogasszony
 927  3,   III|                    mikor a nap már leszállt, s az alkonyég olyan csodálatos
 928  3,   III|                        képtelenségnek, – tehát az ilyen ünnepélyes estéken
 929  3,   III|                      keresztül, mely fényvonal az állóvíz lapján letörletlenül
 930  3,   III|                       Hanem azért elárulta azt az ao vidám sikoltozás, örömujjongás,
 931  3,   III|               sikoltozás, örömujjongás, melyet az úszó leány nem tudott magától
 932  3,   III|                       utána a hullám fölött. – Az óvatosságra csak addig volt
 933  3,   III|                  jártak, s míg napvilágos volt az ég.~ ~Amint beljebb haladtak
 934  3,   III|                    beljebb haladtak a tóban, s az alkonyárny a fényes tükrön
 935  3,   III|                        engedett a csónakból és az úszó főből kivenni, ott
 936  3,   III|                     kivenni, ott aztán elhagyá az úszó alak a kísérő naszádot.
 937  3,   III|              felrebbenő vadludakat, ingerkedni az éjszaka fecskéivel, a denevérekkel,
 938  3,   III|                      eolhárfa * -hangját. Hogy az, ott a csónakban nem haragudott
 939  3,   III|                       leánynak fátyolt viselni az arcán.~ ~Néha órahosszant
 940  3,   III|                   leány nem fáradt ki bele. Ez az áldott védő elem visszaadta
 941  3,   III|                       védő elem visszaadta azt az erőt idegeinek, amit a mostoha
 942  3,   III|                       s lassankint bearanyozta az egész tó tükrét: az olyan
 943  3,   III|                bearanyozta az egész tó tükrét: az olyan volt, mintha tündöklő,
 944  3,   III|                korallkertek között van, s csak az emberaltató éjszakán jönnek
 945  3,   III|                      hogy ő boldog! Ebből állt az egész boldogsága.~ ~És ezt
 946  3,   III|                      volt megírva, hogy még ez az egyetlen öröme se legyen
 947  3,   III|                       sajátságai közé tartozik az, hogy apróbb-nagyobb szigetecskék
 948  3,   III|                        a zöld bozót, s ott már az apróbb tavak tükrei képeznek
 949  3,   III|                        pedig a leány irtózott. Az is meglehet, hogy vidrával
 950  3,   III|                      vidrával is találkozik, s az meg fogja ijeszteni.~ ~Hanem
 951  3,   III|                         A tilalom csak fokozta az ingert.~ ~Marie nem volt
 952  3,   III|                     mélyébe bámult s hallgatta az éjszaka rejtélyes neszeit,
 953  3,   III|                  fölött oly messze elringanak: az ember találgatja, hát ez
 954  3,   III|                      telő hold. Ki tudná annak az okát? Találgatni lehet,
 955  3,   III|                 megtalálni nem.~ ~Egyszer csak az éjszaka rejtelmes hangjai
 956  3,   III|               meglátszott a fényes vonal, amit az előreúszott leány alakja
 957  3,   III|                     alakulni.~ ~Látszott, hogy az úszó a rémület kétségbeesésével
 958  3,   III|                  megkapva a leánynak a derekán az övét, kirántotta őt a hullám
 959  3,   III|                kirántotta őt a hullám közül, s az ölébe vette. – Mi lelt?
 960  3,   III|                    Ember, vagy állat?~ ~A fej, az ábrázat emberé volna: férfié
 961  3,   III|                       füle hegyesen mered fel, az alak szája úgy össze van
 962  3,   III|                    mereven, karikára kinyílva. Az egész arcon semmi indulatkifejezés.~ ~
 963  3,   III|                     fel. Lajos két kézre kapta az egyik evezőlapátot, hogy
 964  3,   III|                        a névtelen szörnyeteget az ő féltett kincse ellen?~ ~
 965  3,   III|                      Nem gondolt egyébre, mint az ármányra és incselkedésre.~ ~
 966  3,   III|             fürdőköpenybe, s aztán hozzáfogott az evezéshez.~ ~– Holnap visszatérek
 967  3,   III|                        leányra, hogy menjen el az öltöző kunyhóba, és öltözzék
 968  3,   III|                         Türelmetlen volt, hogy az öltözés soká tartott. Kétszer
 969  3,   III|                       Igazán meg akarja ön azt az állatot ölni? – kérdé rebegve
 970  3,   III|                      egyszer megijed a vízben, az elfelejti az úszást. Ön
 971  3,   III|                 megijed a vízben, az elfelejti az úszást. Ön ezentúl irtózni
 972  3,   III|                     irtózni fog e tótulo .~ ~– Az én kedves szép tavamtulo ? –
 973  3,   III|                   megaranyozott hullámtükörre, az ő tündérálomi paradicsomára,
 974  3,   III|                     rosszul aludt. Egyre azzal az üldöző vízi szörnnyel álmodott;
 975  3,   III|               fegyverrel, rálő, s nem találja: az fickándozva ugrik el előle.~ ~
 976  3,   III|                      köszöntő óta nem töltötte az ő négy óráig tartó álmait
 977  3,   III|                       a pamlagra volt vetve, s az reggel is ott volt. Ha valaki
 978  3,   III|                    alatt egy szót sem szólt, s az ebédnél alig evett valamit.~ ~
 979  3,   III|                     milyen türelmetlenül várja az estét, hogy elmehessen a
 980  3,   III|                   olyan harag számára, amilyen az övé. Egy vidra, vagy talán
 981  3,   III|                     aminek a feje úgy hasonlít az emberéhez: valami csoda,
 982  3,   III|                   legyen e haragból semmi.~ ~S az ég nagyon is meghallgatta
 983  3,   III|                 délután egyszerre megváltozott az idő; a szép meleg augusztusi
 984  3,   III|                       nyugoti szél kavarodott, az elébb porfelleget, aztán
 985  3,   III|                     fog álmodni. A zápor verte az ablaktáblákat, a távolban
 986  3,   III|                      kimenni a házból! – mondá az ölébe vett kedvenc cicusnak. –
 987  3,   III|                        sötétből a keresztek!~ ~Az óra tizenegyet ütött már,
 988  3,   III|                       halk kopogtatás hangzott az ajtaján.~ ~Megörült neki:
 989  3,   III|                         szabad! Hát bejöhet.~ ~Az ajtó azonban csak félig
 990  3,   III|                        hítta a leányt.)~ ~– Ön az, Henry? Hát mit akar? Bejöhet.
 991  3,   III|                     küldte önt?~ ~– Óh, dehogy az küldött. Bár küldött volna.~ ~–
 992  3,   III|                      Kicsoda? Lajos?~ ~– Igen. Az én uram.~ ~– Az Istenért!~ ~–
 993  3,   III|                          Igen. Az én uram.~ ~– Az Istenért!~ ~– Szobájából
 994  3,   III|                Istenért!~ ~– Szobájából jövök. Az ágyán fekszik egészen magánkívül,
 995  3,   III|                   előtt halomra vannak dobálva az orvosi könyvek, s a házi
 996  3,   III|                       embert be próbálok hozni az „ő szobájába” vagy a „Madame”-
 997  3,   III|                          Ha ön nem mer elmenni az orvosért, majd elmegyek
 998  3,   III|                    hogy ő halálos beteg. Nekem az ő élete kell, az az első,
 999  3,   III|                         Nekem az ő élete kell, az az első, azután jön a többi,
1000  3,   III|                      Nekem az ő élete kell, az az első, azután jön a többi,