Rész, Fejezet

  1  1,     I|                    hogy át van fázva!~ ~– No de az a Diána, mért vetkőztette
  2  1,     I|              persze az; mi lenne más?~ ~– No mert lehetne istenasszony
  3  1,     I|           hangnyomattal volt kiejtve.~ ~– No de fel nem vihetjük a szállásunkra;
  4  1,     I|              Szent Margit kápolnában.~ ~– No a „Monsieur” + * iránt nem
  5  1,     I|                esik: lőtávolon kívül.~ ~– No erre kíváncsi vagyok, hol
  6  1,    II|                hogy akárki hallhatta.~ ~– No hát, kis comtessees, mégiscsak
  7  1,    II|                 lebegő eszményképhez.~ ~– No most, polgár, legyen nyugodt,
  8  1,   III|                  ide, hadd csókoljam meg. No, ezt a másik csókot meg
  9  1,   III|                 magát érzékenyülnio .~ ~– No de kedves kicsikém – monda
 10  1,   III|                 tudok, azt nem tudom.~ ~– No, hát mármost azt mondom
 11  2,     I|                   úr?~ ~– Catharina….~ ~– No azt még tudom.~ ~– Catharina
 12  2,     I|                 szólt közbe a doktor.~ ~– No hiszen, ha a „vármegye harangja”
 13  2,     I|               állandó rezidenciájául.~ ~– No, inzsellér úr, ez jó parti
 14  2,     I|             országúton.~ ~Tökéletes bécsi nő. Jókedvű és nyílt szívű.
 15  2,     I|              fáknak kies árnyékában”.~ ~– No, majd kárpótlást fogok találni
 16  2,     I|                 sem tudom összerakni.~ ~– No, éppen így vagyok én méltóságodnak
 17  2,     I|                   kezet szorított vele. – No, mármost hát „te Bernát
 18  2,    II|                        Csodálatos ország. No hát „Bernát bácsi” maga,
 19  2,    II|                       Miféle hatóság?~ ~– No – maga, Bernát bácsi.~ ~–
 20  2,    II|                   mégsem lehet tudni.~ ~– No ez már engem pikiroz * !
 21  2,    II|           legrosszabb módot választotta a nő arcának örökös fátyol alatt
 22  2,    II|                    Úgy látszik, hogy az a nő, akit őriz, nagyon szereti
 23  2,    II|           magyarázata van a lefátyolozott nő titkának?~ ~– Ezt nem tudom,
 24  2,    II|                 soha.~ ~– Rabja neki az a nő, akit erőszakkal tart magánál?~ ~–
 25  2,    II|              doktor.~ ~– Azt mondom….~ ~– No, csak ki vele bátran!~ ~–
 26  2,    II|                      Hajadon volt-e, vagy nő? – kérdezé a bárónő.~ ~–
 27  2,   III|                kezdett a költözéshez:~ ~– No én, Katinka húgom, nem veszek
 28  2,   III|               vételre érdemes furcsaság!) No ez nagyon derék. Azt hittem,
 29  2,   III|                   poroszlói töltésen * : „no uram, mondja a forspontos,
 30  2,   III|                  az elődének.~ ~– Hahaha! No bizony az ilyen alkun hamar
 31  2,   III|                   kérdé a patvarista.~ ~– No hát mi? – szólt a hajdú.~ ~–
 32  3,   III|                 azt hitte Lajos jött.~ ~– No, szabad! Hát bejöhet.~ ~
 33  3,   III|             magamat, és sárcipőt húzok. – No menjen, jó Henry, hiszen
 34  3,    IV|                úgy zuhogott az eresz.~ ~– No iszen – mondá a doktor a
 35  3,    IV|              mondjak neki?~ ~– A fátyolos nő a Névtelen Várbulo .~ ~Zsuzsa
 36  3,    IV|               vendégeket a konyhában.~ ~– No, mit dödörög maga olyan
 37  3,    IV|                  gyermek, fiatal vagy agg nő szava-e az. – Kérem önt,
 38  3,    IV|                   olyan nekem is van.~ ~– No hát siessünk akkor!~ ~–
 39  3,    IV|              mertél tenni? Megfojtalak!~ ~No, iszen a doktornak se kellett
 40  3,    IV|                jeles kaland.~ ~A fátyolos nő éjjeli megjelenése gyalog;
 41  4,     I|                Távcsöve megmondta, hogy a nő fiatal és igen szép. Azt
 42  4,     I|        halálítélettel. Utoljára a szegény nő idejött hozzám, könyörögve,
 43  4,     I|               magától Lajos, hogy őt ezen nő közelléte nyugtalanítja. –
 44  4,   III|                 egy színházi látcsővel. – No, az nem sok árulásra képes. –
 45  4,   III|                  nyűgeitől, hanem azért a nő nem mozdult meg. Úgy tetszett,
 46  4,   III|                    Vavel emlékezett már e nő arcára. Többször látta őt
 47  4,   III|                 magát ájultnak.~ ~Azzal a nő üterét vizsgálta, s szemhéjait
 48  4,   III|              zsebéből elővett, s az alélt nő orra alá tartott; de bizony
 49  4,   III|                      hanem lásson a másik nő után. – Azzal felugrott
 50  4,   III|                 hangulatból folytatá:~ ~– No, hát csak kérem az előadás
 51  4,   III|               rablásio kísérlet miatt.~ ~(No, ilyen vizsgálatra Vavel
 52  4,   III|                   e kívánságom okát. Ez a nő, akit most életre hozni
 53  4,   III|                   akarom, hogy becsületes nő legyen, s akit én egyszer
 54  4,    IV|          tagadhatta el magában, hogy ez a nő nagy foglalásokat tett eddigi
 55  4,    IV|               senki se tud felnyitni?~ ~– No, hát elküldjem ide azt az
 56  4,    IV|              legjobban szerettem volna. – No de hát, ami nem lehet, az
 57  4,    IV|         asztalomon poharat töltöttem.~ ~– No lám. Ezt nem tudtam. Zsivány
 58  4,    IV|                   lesz. Gyanakodó vagyok. No, hát megmondom, hogy a gróf
 59  5,     I|                  különösen egy olyan okos nő miatt, mint Landsknechtsschild
 60  5,    II|                hogy a „hazai utáncs”!~ ~– No, hát mit csinál az inszurgens,
 61  5,    II|                kiálta a szörnyetegre:~ ~– No most mutasd meg, hogy mit
 62  5,   III|               Lajos egész közönyösen.~ ~– No, önnek többet is kell róla
 63  5,   III|               időtől fogva, amikor a szép nő eltűnt a világ szeme elől,
 64  5,   III|                  egymás után kereste.~ ~– No, és ha megtalált volna?~ ~–
 65  5,   III|                 megint föléje került ez a nő. Arra nem gondolt, hogy
 66  5,   III|               hálálkodásra. Azt, hogy egy nő két férfit nem enged összeverekedni,
 67  5,   III|                   önnek oltalma alatt egy nő, akinek ön mindene, s akinek,
 68  5,   III|                 együtt nevetett vele.~ ~– No ugye, hogy minden helyzetnek
 69  5,   III|                  nagy, aminőnél nagyobbat nő már nem tehet. Szégyenpír –
 70  5,   III|               Ange asszonyt; – a fátyolos nő, ki őt kísérni szokta, én
 71  5,   III|                  Érzi, hogy rá nézve ez a nő egy egész új világ: az égi
 72  5,   III|      mennyországian édes érzésnek, hogy e nő az ő megkíméléseért ily
 73  5,   III|                 azt joga volt tenni. Ez a nő úgy szereti őt, ahogy csak
 74  5,   III|                  kérdem, hogy e rejtélyes nő önre nézve mi. De azt tudom,
 75  5,    IV|                                    IV. ~ ~No iszen lett azután ebből „
 76  5,    IV|               mottója hangzott közbe:~ ~– No, én csak mondanék valamit.~ ~–
 77  5,    IV|             bárónő egy kifinomított kacér nő, s világtól elvonulásának
 78  5,    IV|                      Ritka eset, hogy egy nő, még inkább egy leány, mulatságosnak
 79  5,     V|               titkomat megtudják.~ ~– Egy nő, aki szeret, el nem árulja
 80  5,    VI|            amikben neki is része van. S a nő azzal áll bosszút azért,
 81  6,     I|                elhízott személy volt az a nő, amilyennek Vavel gróf állítá.
 82  6,     I|              akkor azt mondom neki, hogy „no hát köszönöm a barátságot
 83  7,     I|                 semmi bajom sem volt.~ ~– No, mert onnan gondoltam, hogy
 84  7,     I|               sigillum compulsorium”-mal. No ez a nagy buzgóság nekem
 85  7,    II| farkasbőr-kacagány reng a fél vállán.~ ~– No gróf úr, én is úgy jövök
 86  7,    II|                   hogy legyen egy francia nő a világon, kit sorsa odakényszerített,
 87  7,    II|                  engedni, hogy legyen egy nő a világon, aki arra vár,
 88  7,   III|                   szüksége van énrám!~ ~– No, hát akkor kérek négy keszkenőt
 89  7,    IV|            beszélj ily képtelenséget!~ ~– No talán csak nem jön az alispán
 90  7,    IV|          feleségét, üldözzék őmiatta.~ ~– No, ha ilyen nemes lelkekből
 91  7,     V|                     Itt elhallgatott.~ ~– No! És azóta már elmúlt egy
 92  7,     V|              napok tárháza rám nézve.~ ~– No hát ha önnek ez olyan nagy
 93  7,   VII|                   vászonköténye fölé.~ ~– No, de nekem nem volt szükség
 94  7,   VII|                  rá: nem én vagyok-e az a nő a világon, akinek a szíve
 95  7,  VIII|              Panni és Miura hová lesznek? No, azok csak megélnek valahogy,
 96  7,  VIII|                 is odatartotta neki, hogy no, még ezt is. Marie a kis
 97  7,  VIII|                   eléjük, biztatóan, hogy no csak köszönjetek! Szabad
 98  7,  VIII|                  csak hintalovon nem.~ ~– No, majd meg fogsz tanulni
 99  7,  VIII|              ruhát mosnak a patakban.~ ~– No, hát mossunk mi is ruhát
100  7,  VIII|                   aludni, kicsi mama.~ ~– No jer; majd elvezetlek a hálószobádba.~ ~
101  7,    IX|                  Imádkoztál már? Nem még? No hát add ide a kezedet.~ ~
102  8,     I|      Tisza-mellékieké pedig sötétkék.~ ~– No hála az Istennek!~ ~– Csak
103  8,     I|        inszurgensek szűrposztó nadrággal. No elképzelheti ön, hogy micsoda
104  8,     I|                  a rokokó alabárddal.~ ~– No no! csak nem kell az óraművet
105  8,     I|                 rokokó alabárddal.~ ~– No no! csak nem kell az óraművet
106  8,     I|               alig kenyeret süttetni.~ ~– No, hát akkor vége van mindennek,
107  8,     I|            akadályozó” azt sem adott.~ ~– No, lássa gróf úr, milyen balítélettel
108  8,     I|         archívumában, 1707-ből valót.~ ~– No csakhogy felfedezték!~ ~–
109  8,     I|            kétségbeesett lemondással.~ ~– No mármost nem kívánok többet
110  8,    II|           szerelmünknek lett vége.”~ ~ ~ ~No már azt el kell ismerni,
111  8,    II|                 jólesett mindnyájunknak”. No hát, más asszony is elmegy
112  8,   III|               pedig az történt, hogy ez a nő finomabb cselszövényt font
113  8,   III|                 egy eszközöm, amivel ezen nő fölötti varázshatalmamat
114  9,     I|             lúdlábára, s nem ereszti.~ ~A nő sohasem állhat jót arról,
115  9,     I|                 ügyetlenségekkel; de ha a nő igazán szeret egy férfit,
116  9,     I|      Franciaországnak?~ ~– Nem tudom.~ ~– No hát én tudom. Az „influenzát”.
117  9,     I|               hiszem, hogy örülnél rajta. No hát kérlek: légy becsületes,
118  9,     I|                   Önnek visszahoztam.~ ~A nő most az arcképet halmozta
119  9,     I|          kegyednek, Madame, vagy sem?~ ~A nő most már csak némán, összetett
120  9,    II|                 jelenet, amit látott.~ ~A nő ott térdelt kincseinek romjai
121  9,    II|                 várakozásával tekintett a nő könnyező szemeibe.~ ~A nő
122  9,    II|                 nő könnyező szemeibe.~ ~A nő odaadta neki az egyik arcképet,
123  9,    II|                  Kicsoda? Leányod? Te már nő voltál, s most özvegy vagy?~ ~–
124  9,    II|              mondani, hogy hazudik.~ ~… A nő nem tarthatta vissza magát:~ ~–
125  9,    II|                    Megállj! – kiálta rá a nő, s megragadta a kezét a
126  9,    II|                    Eredj hát! – sikolta a nő, s végigesett arcra a padlaton.~ ~ ~ ~
127  9,   III|                  ért már, akkor a lovagló nő megállítá az öszvérét, lehibbant
128 10,    II|                 fel fogom őt keresni.~ ~– No hát csak keresse. – De azt
129 10,    II|                  elkezdett zsémbelni.~ ~– No lásd, Cambray, én mármost
130 10,    II|                      Óh, te vitéz puskás! No, hát jer utánam, ha olyan
131 10,    II|                 hanem strázsa? Lövök!~ ~– No, hát nem mozdulok innen.
132 10,   III|               bien. Légy jól. Napóleon. – No ilyen levelet én is tudnék
133 10,   III|                   Most ez van divatban. – No de – a kiskutyám türelmetlen.
134 10,   III|                Jocrisse úr szállt le.~ ~– No ez már okosabb ember! Vajon
135 10,    IV|                  így megriasztá őket.~ ~– No, ez a dolog csakugyan hasonlít
136 10,    IV|                   a keresztülgázolót.~ ~– No, ezen az úton nem jövünk
137 10,     V|                  Valami baj érhet.~ ~De a nő nem hagyta rábeszélni magát.
138 10,     V|           rábeszélni magát. Nevetett.~ ~– No, már kedves barátom, én
139 10,     V|               Vavel értette őt egészen. A nő, aki oly nagyon tud szeretni,
140 10,     V|                Vavelt hozta a nyakamra. – No hát majd ennek is megmutassuk,
141 10,     V|                  kiálta teljes erejéből a nő. Azt hitte, hogy a csatazajban
142 10,     V|                vele ez udvariasságot.~ ~– No, hát az én nevem meg Sátán
143 10,     V|                töltés volt igen erős.~ ~– No hát fogadd te a magad levelét
144 10,    VI|                tért, s azt dörmögé, hogy „No mi baj?”~ ~– Laci bácsi! –
145 11,    IV|      besötétülésig, mintha kérdezné, hogy no, hát mit tudtok még? Első
146 11,    IV|                   elkeseredetten kiálta: „No, francia, ha meglőtted az
147 11,    IV|                mind a ketten lóháton.~ ~– No páter! – kiáltott most Varga
148 11,     V|                   rajta a Sámsonverő.~ ~– No gyere már! – biztaták a
149 11,     V|             felelte, hogy keszkövolevú.~ ~No még csak azt kellett megtanulni.~ ~–
150 11,     V|                  szűz képe is elfért.~ ~– No hát most én próbálom meg
151 12,     I|                       Rossz? Vagy jó?~ ~– No – úgy vegyest. Van jó, van
152 12,     I|                  az elvitte a másvilágra. No, de igen szép temetése volt.
153 12,     I|                 tábornok. – De nem csoda. No hát eredj, és vidd magaddal
154 12,    II|                 negédesen biztatgatá:~ ~– No, húzz belőle egyet, kamerád,
155 12,    II|                Megerőtetted vele magadat. No, sebaj. Gyere, majd fölteszlek
156 12,    II|            összecsapva a kezeit a párizsi nő.~ ~Vavel nem állhatta meg,
157 12,    II|            nyomatékosabb lesz előtte?~ ~– No, már azt higgye ön el, hogy
158 12,   III|                   Vavel elmosolyodva.~ ~– No ha érti ön, hát akkor még
159 13,     I|              szavak nélkül.~ ~Mégiscsak a nő adta meg magát legyőzött
160 13,     I|          hagyjátok „Marie”-t eltemetve? – No, nem engem: hanem azt a
161 13,     I|                   bele többet. A fátyolos nő, a bezárt ajtók, a messzelátó