Rész, Fejezet

  1  1,    II|                Sok éjjeli járást tettél te már Párizsban. Jól megszolgáld
  2  1,    II|                 el ne fújja a szél.~ ~– Te vagy, Raoul? – szólt ki
  3  2,     I|                 ülj az asztalnál, ahová te leülsz, bizonyosan az az
  4  2,     I|                vele. – No, mármost hát „te Bernát bácsi”, én pedig „
  5  2,     I|                Bernát bácsi”, én pedig „te Katinka!” S miután ezen
  6  2,     I|           tekintetes asszony, hogy per „te Katica, te Bernus!” diskurálunk
  7  2,     I|           asszony, hogy per „te Katica, te Bernus!” diskurálunk egymással;
  8  2,    II|            képviselték a szépnemet.~ ~– Te ide ülsz mellém – monda
  9  3,    II|                hogy itthon maradjunk, s te azt az időt, amit velem
 10  3,    II|            könyvek.~ ~– S miért olvasod te azokat?~ ~– Azért, hogyha
 11  3,    II|                 hagyom magam kifizetni. Te tudsz sokat, amit nem is
 12  3,    II|             egészen a miénk lesz, s azt te átalakítod majd virágoskertté.
 13  3,    II|                  Ugye jó lesz?~ ~– A jó te vagy, a kert szép lesz,
 14  3,    II|              még nem láttam olyat soha. Te mért nem haragszol?~ ~–
 15  3,    II|            innenső parton egy csónakot, te magad úsztál a túlpartra,
 16  3,    II|              nyújtá a leánynak.~ ~– Ah, te teljesíted óhajtásomat?
 17  3,    II|                 teljesíted óhajtásomat? Te jó vagy, te kedves vagy! –
 18  3,    II|                óhajtásomat? Te jó vagy, te kedves vagy! – S a férfi
 19  3,    II|              Hát tehetek én arról, hogy te nem vagy asszony?~ ~Erre
 20  3,    II|           alszom éjjel, azt tudva, hogy te itt vagy közelemben.~ ~–
 21  3,    II|           hegyét.~ ~– S honnan gondolod te, hogy én ott vagyok?~ ~–
 22  3,    II|           megszoktam azt képzelni, hogy te közel hozzám alszol; s az
 23  3,    II|              vagy.~ ~– Hát hisz éppen a te parancsodat megyek végrehajtani,
 24  3,    II|                 Szép-e?~ ~– Fiatal.~ ~– Te láttad őt a távcsővel? Minő
 25  3,    II|           Lelkem, kis királyném: erre a te kérdésedre az öt világrész
 26  3,    II|           kiszolgált katona?~ ~– Eredj, te mindig ostobának teszed
 27  3,    IV|                a helyéből mozdulni.~ ~– Te hívtad ide az orvost? –
 28  4,    II|                 Kedves Lajos. – Szeress te engemet.”~ ~Vavel gróf kezéből
 29  4,    II|                 ereklyéi közé: „Szeress te engemet!”~ ~Mit lehet még
 30  4,    II|               is feljöhetek ide, amikor te megengeded? Ha te hívsz:
 31  4,    II|                amikor te megengeded? Ha te hívsz: tudod, csak úgy. –
 32  4,   III|                      Tedd, amit mondok. Te itt maradsz, s puskádat
 33  4,     V|                Elvesztettem valamit, de te azt nekem nem adhatod vissza.~ ~–
 34  4,     V|                sötét ne legyen körüled. Te akkor nem fogsz félni, s
 35  5,    II|                  hogy~ ~ ~ ~ ~Aluszol-e te juhász?~ ~ ~ ~Hej, dehogy
 36  6,     I|               Vavel, odasietve hozzá. – Te rosszul vagy!~ ~– De majd
 37  6,     I|              Ejh, mit ház körüli munka! Te nekem az vagy, ami a katonának
 38  6,     I|                 a katonának a fegyvere. Te vagy a házamon a bezárt
 39  6,     I|                a házamon a bezárt ajtó. Te vagy a gondolataimnak az
 40  6,     I|                a gondolataimnak az őre. Te vagy az egyetlen barátom,
 41  6,     I|              csodatevő kuruzslóhoz.~ ~– Te Henry, én hallottam hírét
 42  6,     I|            segíts; én nem tudok semmit, te tudsz mindent; az én könyveim
 43  6,     I|                hiábavalósággal, hanem a te ujjaid hegyében ott a halál
 44  6,     I|              haldokló.~ ~– S azt hiszed te, hogy ezt szabad neked halandó
 45  6,     I|                 Istennel.~ ~– Henry! Ha te tudnád, hogy ki az az Isten!
 46  6,     I|                  Nem rettegnél tőle. Ha te ismernéd őt kegyelmességének
 47  6,     I|                 kettő között esett, azt te tudod!”~ ~– Önnek nagy lelke
 48  6,     I|              belát, s nem szorul ő se a te mentségedre, se a te papod
 49  6,     I|               se a te mentségedre, se a te papod abszolúciójára, hogy
 50  6,     I|           barátom, mit mondok! Hát most te mégy el előre, kvártélyt
 51  6,    II|                 szemébe merte mondani: „Te azt hiszed, hogy nagy ember
 52  7,    II|            akitől a fia kenyeret kért: „te is mindig olyat kérsz, ami
 53  7,    II|                 hogy ki vagyok!~ ~– Óh, te rettenetes vagy! – szólt
 54  7,    II|               van!~ ~– Hol? Melyik?~ ~– Te vagy az!~ ~– S ha ez a csillag
 55  7,    II|            aztán ítélj, melyik legyen a te képmásod e földön! Ah, Marie!
 56  7,    II|           képmásod e földön! Ah, Marie! Te tégy eleget a te jó szívednek,
 57  7,    II|                 Marie! Te tégy eleget a te jó szívednek, imádkozzál
 58  7,    II|                kardot, győzni fogunk, a te imád ellenére is; vagy elesünk,
 59  7,    II|                 meg rólam legjobban. Ha te a csatába mégy, hogy maradok
 60  7,    II|            sikoltott, gyermek volt.~ ~– Te azt tennéd? Idehoznád őt?
 61  7,    IV|                    Hát ki? Hát az, akit te nekem anyául ígértél: az
 62  7,    IV|              nekem anyául ígértél: az a te szép tündérasszonyod.~ ~–
 63  7,    IV|                   Sőt kérlek, hogy jöjj te is velem.~ ~Azzal futottak
 64  7,    IV|                fognak hangzani, amiktől te halálra rémedeznél: míg
 65  7,    IV|           leszek. Úgy örülök neki, hegy te parancsolni fogsz, és én
 66  7,    IV|           leányrablásba?~ ~– Hát hiszen te is velünk jöhetsz – szólt
 67  7,    IV|                alá vetik magukat.~ ~– S te erről nem szóltál nekem
 68  7,    IV|              csak azért van ott, hogy a te szemed elől zárjon el engem?~ ~
 69  7,     V|         legombolyodó eszme fonalát:~ ~– Te voltál a lefátyolozott hölgy,
 70  7,     V|             kocsiban Lajos mellett?~ ~– Te megláttad azt?~ ~– Igen.~ ~(
 71  7,     V|               mosolyogva Marie-tól.~ ~– Te megtartottad azt? Óh, add
 72  7,     V|               kézzel a poharát. – Akire te köszöntél, én is arra köszöntök. –
 73  7,     V|              így – helyeslé Marie. – A „te lányod”, a te „Marie-d”,
 74  7,     V|               Marie. – A „te lányod”, a te „Marie-d”, ellenségeire
 75  7,    VI|         meggyújtsd az arcát! Csak eredj te a kardjaid és mordályaid
 76  7,    VI|         függönyt megint felgördíteni, s te itt halnál meg velem együtt.~ ~–
 77  7,    VI|                Ne ijessz meg!~ ~– Haha! Te bohó! Hát még tőlem is meg
 78  7,    VI|               még nincs éjszaka.~ ~– De te nem fogsz minket ma már
 79  7,  VIII|              mond neki Katalin. – Tudsz te lovagolni?~ ~– Én? – szól
 80  7,  VIII|     képeskönyvben.~ ~– Ne félj. Megülöd te az igazi lovat is. Aztán
 81  7,  VIII|                ez az ő saját műve. „Hát te így tudsz festeni?” Milyen
 82  7,  VIII|                   Milyen boldog lehetsz te, hogy ezt tudod.~ ~– Hát
 83  7,  VIII|               ezt tudod.~ ~– Hát hiszen te is meg fogod tanulni. Fräulein
 84  7,  VIII|           megtanuljam?~ ~– Az egészen a te szorgalmadtól függ. A zongorát
 85  7,  VIII|                    kedves kis leánykám! Te egész nap kapálni akarsz
 86  7,  VIII|              kastélyomat. De hol láttad te a torz-csodát?~ ~A szív
 87  7,  VIII|                keresztül.~ ~– Ah, tehát te is leskelődtél utánam.~ ~–
 88  7,  VIII|        énmiattam, szegény Lajos! – – De te eltűröd a dohányfüstöt,
 89  7,    IX|                feküdt hozzá, lábtul.~ ~„Te vagy itt, leánykám?” – kiálta
 90  8,     I|                én is megmutatom neked a te jegyesedet. Ha az megcsókol,
 91  8,    II|               Ne pazarold énértem azt a te drága véredet! Fussunk el
 92  8,    II|              Alkalmasint azt, hogy „hát te sem marasztod itthon?” Nem
 93  8,    II|              egy golyó foglalná el.~ ~– Te pedig őrizd meg az én kincsemet.
 94  8,    II|         megtudni semmit elválásunk óta. Te vagy a harmadik, aki megtudtad
 95  8,   III|        végignézte a közbekottyanót.~ ~– Te is azt tennéd, öcsém, ugyebár,
 96  9,     I|            izenem neked: fordulj vissza te is! Ne járj tovább ezen
 97  9,     I|               járj tovább ezen az úton. Te igen szépen tudsz hímezni,
 98  9,     I|     aranyhímzést a ruháikon; megélhetsz te a kezed munkájából, s adhatsz
 99  9,    II|        elhagytam.~ ~– Kicsoda? Leányod? Te már nő voltál, s most özvegy
100  9,    II|             mennek, elő ne jöjj.~ ~– És te? Mit akarsz tenni te?~ ~–
101  9,    II|                 És te? Mit akarsz tenni te?~ ~– Én is elhagyom ezt
102  9,    II|                    Ahova én megyek, oda te nem jöhetsz. Én a táborvonalakon
103  9,    II|        szekrényt elvigyem Vavelnek.~ ~– Te Lajost akarod fölkeresni
104  9,    II|               velem.~ ~– Ne rémíts meg! Te azt hiszed tán, hogy Lajos
105  9,    II|                 mosolyog, ez lehetett a te leánykád, de ez, amelyik
106  9,    II|              lehetett ugyanaz. Ez nem a te leányod! Aki neked ezt mondta,
107  9,    II|                magamat. – És Cambray, a te védelmeződ s az én bosszúállóm,
108  9,    II|                  Óh drága Cambray! Ez a te képed! – szólt Marie. –
109  9,    II|                 azt mondanám neki, hogy te pedig nem veszítettél el,
110  9,   III|                      Akkor add kezedet. Te Katalin vagy. Az én Katalinom!~ ~
111 10,    II|                Bocsáss be! Én vagyok. A te Máriád! Hogy fekszel itten?
112 10,    II|       ellenfurfangot.~ ~(„Várj csak! Ha te engem ki akarsz játszani,
113 10,    II|               mármost haragszom rád; ha te engem oda sem bocsátasz
114 10,    II|                 ide a pamlagra ledűlök; te ott maradsz az ágyfülke
115 10,    II|                 magamban menni.~ ~– Óh, te vitéz puskás! No, hát jer
116 10,   III|                Hector! Vén cimbora. Hát te hol jársz itt?~ ~Az érkezett,
117 10,   III|                 küld gyorspostával. Hát te mit izensz haza?~ ~– Gratulálok
118 10,   III|           sokkal szebb volt annál, amit te nem láttál (tudod, a Barthelmy
119 10,   III|          császárnő.~ ~– Ugyan ne mondd. Te is azt hiszed?~ ~– Minden
120 10,   III|                Európát…~ ~– Az egészet… te!~ ~– Csak a felét, mondom,
121 10,   III|           akinek hízelkednünk kell.~ ~– Te pedig aligha többet nem
122 10,   III|               miatta.~ ~– Majd ki tudod te békíteni. Még olyan kedves
123 10,   III|          azontúl keserves.~ ~– Jól van. Te itt a postánál hintót rendelsz
124 10,     V|              azért a látványért, amikor te megölöd Barthelmy Fervlans-t.
125 10,     V|           odateszem ráadásul: mert hogy te megölöd Fervlans-t, arról
126 10,     V|               elvész!~ ~– Pedig lásd: a te jelenléted engemet csak
127 10,     V|                 ismernem.~ ~– Ne féltsd te magadat! Jobban ismerlek
128 10,     V|                  mi van a hátam mögött; te parasztasszony vagy: nem
129 10,     V|                 a vatikáni viadoré.~ ~– Te harmincad magaddal leszállsz
130 10,     V|                 erős.~ ~– No hát fogadd te a magad levelét retúr, marquis
131 10,    VI|                a haldokló szeme közé. – Te fekszel itt! Te átkozott!
132 10,    VI|                 közé. – Te fekszel itt! Te átkozott! Megölted a leányomat!
133 10,    VI|               is így tettem! Tanuld meg te is!” – Azután fogta patyolatgyolcs
134 10,    VI|                 Óh, milyen asszony vagy te!~ ~ ~ ~Vavel fekete volónjai
135 10,    VI|              azt rossz néven venni.~ ~– Te, kedvesem, most rögtön Győrbe
136 11,   III|                  Ki védelmez minket, ha te elhagysz!”~ ~Az öreg após
137 11,     V|               agyonütöm.~ ~– Hát láttál te már franciát?~ ~– Hogyne
138 11,     V|              fringia; olyan vas, hogy a te rozsdás kardodat úgy metszi
139 11,     V|              hát most én próbálom meg a te gyíklesődet! Tartsd ki! –
140 13,     I|             most már meggyógyulok. Hogy te itt vagy. Hogy értem jöttél.
141 13,     I| megszabadítottál. Most már akarok élni! Te olyan hatalmas vagy. Ha
142 13,     I|              amiben mindent megírtak. – Te vagy a mi hősünk, a mi Szent
143 13,     I|           biblia akármelyik asszonya! – Te most elvetted rólam e szenvedéseket.