IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] avoncourt 5 avoncourt-nak 1 avoucourt 1 az 4379 ázalagoktól 1 azalatt 34 azáltal 7 | Frequency [« »] ----- ----- 10994 a 4379 az 2346 hogy 2291 s 2075 nem | Jókai Mór Névtelen vár Concordances az |
Rész, Fejezet
1001 3, III| ön öli meg a grófot.~ ~– Az megint igaz.~ ~– Aztán ön 1002 3, III| fátyolomat, nem mutatom meg az arcomat senkinek.~ ~– De 1003 3, III| Csak a jó Isten megtartsa az életét. Óh, siessen, jó 1004 3, III| magát Madame, hogy maga megy az orvosért, akkor befogok 1005 3, III| hogy mit tettünk. Kiugranék az ágyából, kifutna az udvarra: 1006 3, III| Kiugranék az ágyából, kifutna az udvarra: halálra betegítené 1007 3, III| elmennünk. Hiszen nincs az oly messze. Menjen csak, 1008 3, III| lépteit, hogy el ne csússzék az iszamos agyagono . – S aztán 1009 3, IV| repertumról * jött haza ezen az estén, s a parasztszekér 1010 3, IV| után rögtön le fog feküdni. Az eső is nekieredt, csak úgy 1011 3, IV| nekieredt, csak úgy zuhogott az eresz.~ ~– No iszen – mondá 1012 3, IV| sajtmaradékot takarította el az asztalról –, híhatnának 1013 3, IV| nem mozdulnék most innen az odúmból. Nem, száz aranyért 1014 3, IV| nyomban elkezdtek zörgetni az utca ajtaján; mégpedig igen 1015 3, IV| valakinek elvitetni magát az ördöggel. Menjen ki Zsuzsa, 1016 3, IV| künnlevőtől, hogy „ki van az ajtón?”, s a válaszul adott „ 1017 3, IV| meggyőződött róla, hogy az nem Sátán Laci, a híres 1018 3, IV| híres zsivány, felnyitotta az ajtót, s akkora hézagot 1019 3, IV| akkora hézagot támasztott az ajtó és küszöb között, amekkora 1020 3, IV| Erre már egészen kinyitotta az ajtót.~ ~Akkor aztán tökéletes 1021 3, IV| sőt beszélhet vele. Talán az egész titokba be lesz avatva.~ ~– 1022 3, IV| fiatal vagy agg nő szava-e az. – Kérem önt, siessen velem 1023 3, IV| velem rögtön a kastélyba. Az „úr” nagyon beteg.~ ~(Az „ 1024 3, IV| Az „úr” nagyon beteg.~ ~(Az „úr?” De hát kinek az ura ?)~ ~– 1025 3, IV| Az „úr?” De hát kinek az ura ?)~ ~– Óh, ezer örömmel! 1026 3, IV| históriai) arról találta ki az angol király udvaránál a 1027 3, IV| szolganői származását, hogy az felemelte a hosszú ruháját, 1028 3, IV| el a leány úrnői eredetét az, hogy hagyta maga után úszni 1029 3, IV| ruháját vízben, sárban.~ ~– De az Istenért! Ebben az időben, 1030 3, IV| De az Istenért! Ebben az időben, gyalog a Névtelen 1031 3, IV| azt, aki neki doktort hí az ágyához, az majd úgy megijed, 1032 3, IV| neki doktort hí az ágyához, az majd úgy megijed, hogy el 1033 3, IV| hallotta Marie.~ ~– Hát az a forspont nem ló?~ ~– Azaz, 1034 3, IV| el a hintóval megint.~ ~– Az nem lehet.~ ~– De hát miért 1035 3, IV| kellene mondani, ami eltér az igazságtól. Nem boldogult 1036 3, IV| tudta, hogyan kell hazudni. Az igazat pedig nem mondhatta 1037 3, IV| érdemes gonosztett volna, s az nem is vállalkoznék erre. 1038 3, IV| könyörgésre, úgy emelte az ajkaihoz esedezve. De nem 1039 3, IV| hatása e néma kérelemnek, az arckifejezés kárba veszett 1040 3, IV| miatt. Ha mégis láthatná az ember azokat a könnyező 1041 3, IV| könnyező szemeket, azokat az indulattól reszkető orcákat, 1042 3, IV| ajkakat. – Talán megteszi az úrhölgy, hogy kérésének 1043 3, IV| nyomatékot adandó, leleplezi az arcát?~ ~Hanem az másforma 1044 3, IV| leleplezi az arcát?~ ~Hanem az másforma hölgy volt.~ ~Mikor 1045 3, IV| kifordítá annak a tartalmát az asztalra; aranyat, ezüstöt, 1046 3, IV| elhüledezett. Annyi arany gurigált az asztaláno , amennyit az 1047 3, IV| az asztaláno , amennyit az egész vármegye se látott 1048 3, IV| De csak ne szakadna úgy az eső!~ ~– Én odaadom önnek 1049 3, IV| eső!~ ~– Én odaadom önnek az esernyőmet.~ ~– Csókolom 1050 3, IV| másvalakit be ne bocsásson az ajtón; azzal szépen felkapaszkodott 1051 3, IV| támaszkodnia, hanem magának kellett az esernyőt tartani.~ ~Az éji 1052 3, IV| kellett az esernyőt tartani.~ ~Az éji őr, aki találkozott 1053 3, IV| őr, aki találkozott velük az utcán, úgy elszaladt ijedtében, 1054 3, IV| elszaladt ijedtében, hogy az alabárdját is eldobta, azt 1055 3, IV| gazdag sallárium, a harmadik az a nagy nyereség, hogy most 1056 3, IV| Lizette, a szakácsné; de az már ilyenkor oly mélyen 1057 3, IV| fölül. Henry legelébb is az obligát mamuszokat hozta 1058 3, IV| be nagy óvatosan a fejét az ajtón, s ez értesíté a többieket 1059 3, IV| többieket suttogva, hogy az úr most is erős lázban van, 1060 3, IV| beteg arcát tekinteni.~ ~Az egészen ki volt kelve az 1061 3, IV| Az egészen ki volt kelve az alakjából, arca tűzlángban 1062 3, IV| dörmögött a doktor, kipakolva az asztalra az érvágóját és 1063 3, IV| doktor, kipakolva az asztalra az érvágóját és csodatevő cseppjeit, 1064 3, IV| beteghez, megtapintá annak az üterét.~ ~A jéghideg ujjak 1065 3, IV| beteg, riadottan kiáltva az orvosra.~ ~– Ki az? Kicsoda 1066 3, IV| kiáltva az orvosra.~ ~– Ki az? Kicsoda ön?~ ~– Én vagyok 1067 3, IV| nyelvét.~ ~De nem mutatta az neki a nyelvét; hanem az 1068 3, IV| az neki a nyelvét; hanem az öklét.~ ~– Mit keres ön 1069 3, IV| doktor, ki hajlandó volt ezt az izgatottságot hagymázos 1070 3, IV| jelenségnek venni. – Engedje az üterét vizsgálnom. Itt egy 1071 3, IV| azonban kirántotta kezét az orvoséból, s haragosan kiáltott:~ ~– 1072 3, IV| semmi megtudni valóm, csak az az egy, hogy ki hozta önt 1073 3, IV| megtudni valóm, csak az az egy, hogy ki hozta önt ide.~ ~– 1074 3, IV| mozdulni.~ ~– Te hívtad ide az orvost? – mormogá a beteg, 1075 3, IV| azáltal, hogy megmondja az igazat.~ ~– Engedelmet kérek, 1076 3, IV| e pillanatban olyan lett az arca, mint aki egyszerre 1077 3, IV| minden tagját, hogy kibukott az ágyából; de abban a pillanatban 1078 3, IV| lefelé, úgy elfelejtette az ischiast a tomporában, s 1079 3, IV| hanem amerre egyenes volt az út, vágtatott a legszebb 1080 3, IV| azt a kezei között, ahogy az oroszlán leteperi maga alá 1081 3, IV| epesalakja nem oszolhatott szét az ereibe, a bölcs életműszer 1082 3, IV| minden félórában felkelt az ágyából; felölté japonikáját, 1083 3, IV| szobájáig, és besuttogott az ajtón:~ ~– Hogy van ő?~ ~ 1084 3, IV| torkát úgy megszorongatá az ura: azért oly gyöngéden 1085 3, IV| vele, mint egy gyermekkel az anyja.~ ~– Csendesen alszik! – 1086 3, IV| fájto .~ ~A leány megszorítá az öreg cseléd kezét. Mire 1087 3, IV| öreg cseléd kezét. Mire az térdre borult előtte, s 1088 3, IV| állt a rendes reggelije. Az elmúlt éj történetéről senkinek 1089 3, IV| doktorral soha!~ ~Amint az urasági kastély előtt elment, 1090 3, IV| elment, látta, hogy még annak az előtornácában ég a lámpás. 1091 3, IV| Gondolta magában: ezt az esetet rögtön el kell mondani 1092 3, IV| dühös embergyilkoló rohama. Az ilyennel nem fekhetik le 1093 3, IV| ilyennel nem fekhetik le az ember úgy, hogy valakinek 1094 3, IV| mondja.~ ~Azon sárosan, ahogy az erdei utat megúszta, felment 1095 3, IV| kastélyba, magával vive az előadás hitelességét approbaló 1096 3, IV| emelni fogja a hatást.~ ~Az előszobában a bárónő komornyikja 1097 3, IV| bejelenti.~ ~Ez furcsa. Az orvost nem szokták máskor 1098 3, IV| szokták máskor bejelenteni, az csak kocogtat, és belép.~ ~ 1099 3, IV| több oka van arra, hogy az orvosával beszéljen. Menjen 1100 3, IV| Névtelen Várból, beszéltem az úrral és asszonysággal, 1101 3, IV| egyszer visszajött azzal az izenettel, hogy nagyon köszöni 1102 3, IV| már nem hallgathatja meg az érdekes közlendőket, mert 1103 3, IV| százforintos bankjegy volt takarva az éjjeli látogatás salláriumául; 1104 3, IV| Erre aztán ő is hazaküldte az elragadott troféumokat, 1105 3, IV| akivel együtt megszólhatná az embereket, s nevethetne 1106 3, IV| irigységre költhetne, ami az élet fő gyönyörűsége. Neki 1107 3, IV| művészei, mint a macskák.~ ~Az volt az egyetlen öröme még; 1108 3, IV| mint a macskák.~ ~Az volt az egyetlen öröme még; a hullámvilág. 1109 3, IV| börtön. – Ezt vette el tőle az a végzetes ijedelem.~ ~Ismét 1110 3, IV| látta, mily keservesen nézi az ablakából az aranycsillámú 1111 3, IV| keservesen nézi az ablakából az aranycsillámú víztükröt.~ ~– 1112 3, IV| kísértse meg. Én ott leszek az ön közelében. Őrködni fogok, 1113 3, IV| messze, csak itt maradunk az öbölben.~ ~Ah, mint megörvendezteté 1114 3, IV| megörvendezteté e szóval a leányt! Az táncolt, szökellt örömében. 1115 3, IV| aztán mentül közelébb ért az öltöző-kunyhóhoz, annál 1116 3, IV| azt kebléhez, hogy érezze az.~ ~– Miért?~ ~– Hát én tudom?~ ~ 1117 3, IV| hullámhoz, és megcsókolta azt. – Az volt a szeretője. Megvallotta 1118 3, IV| a vízbe, mint szoká; de az első percben, midőn elmerült, 1119 3, IV| Folyóiratait elküldé neki a gróf, s az, mikor kiolvasta, visszaküldte.~ ~ 1120 3, IV| fogja el a halat, azzal él; az évtized, mit folyton a vízben 1121 3, IV| a tél hidege ellen védi, az egész tünemény egy csodálatos 1122 3, IV| bizonyítéka annak, hogy az ember hogy fejlődött vadállatból 1123 3, IV| bárónő kezéből, s olyankor az arcán valami vigyorgó fintorgás 1124 3, IV| egész életszervezetét, s míg az állati ügyesség, ösztön, 1125 3, IV| beszélőtehetség, – mélyen alul az emberhez szokott állatoknál; – 1126 3, IV| kétféle hatása volt Lajosra. Az egyik az a kiengesztelő 1127 3, IV| hatása volt Lajosra. Az egyik az a kiengesztelő tudat, hogy 1128 3, IV| rendkívüliség; a másik pedig az a szemrehányó önvád, hogy 1129 3, IV| nemesebb szíve van ennek az asszonynak, mint őneki!~ ~ 1130 3, IV| kezdett a leánnyal annak az éjszakának az élményeiről, 1131 3, IV| leánnyal annak az éjszakának az élményeiről, amikor az elfutott 1132 3, IV| éjszakának az élményeiről, amikor az elfutott az orvosért a faluba, 1133 3, IV| élményeiről, amikor az elfutott az orvosért a faluba, hogy 1134 3, IV| afelől, hogy mi oka lehet az én betegségemnek?~ ~– Igen.~ ~– 1135 3, IV| elmesélte a kastély úrnőjének, s az utánajáratott az önt megfélemlítő 1136 3, IV| úrnőjének, s az utánajáratott az önt megfélemlítő rémnek, 1137 3, IV| Természetrajzi rendkívüliség az egész, Marie. Kár volt érte 1138 3, IV| Valamiről gondolkodott.~ ~Az a gyanúja támadt, hogy hátha 1139 3, IV| gyanúja támadt, hogy hátha azt az egész füzetkét, a hozzávaló 1140 3, IV| készíttette, csak azért, hogy az ő félelmét elűzze általa, 1141 3, IV| férfi, s azzal felkapva az átadott füzetkét, otthagyta 1142 4, I| éjjel a csillagok, nappal az emberek járását. Mindenre 1143 4, I| tornácait, s jelen volt az emberek civakodásain és 1144 4, I| tárgya, s nem mulasztá el az észleleteket jegyzőkönyvébe 1145 4, I| pontosan feljegyezni. Maga volt az „oroszlánfej” és a tízek 1146 4, I| tanácsa egy személyben * . Az volt a kérdés, hogy az új 1147 4, I| Az volt a kérdés, hogy az új birtokosnő, a férjtelen 1148 4, I| karusszellel; e vidéken volt az úrilak, melyben a legtudományosabb 1149 4, I| legtudományosabb magyar főúr az ország szép szellemeit egyesíté 1150 4, I| még közelebbről láthatta az arcát, kipirulva a hevélytől 1151 4, I| legjobban tetszett neki, az volt, hogy a bárónő még 1152 4, I| bárónő szemközt jött rájuk az erdőből lóháton. Amint megpillantotta 1153 4, I| hintóját, egyszerre letért az útról, s egy mellékösvényt 1154 4, I| gróf, mégpedig, ha jó volt az út, gyalog. Kijövet a bárónő 1155 4, I| féllábú koldus képezett, aki az egyik lábát Marengónál hagyta 1156 4, I| végén, két mankón ugrálva az utasok elé (a világ tökéletességét 1157 4, I| szóba álljon vele.~ ~– Kend az? – hadastyán.~ ~– Én vagyok 1158 4, I| hadastyán.~ ~– Én vagyok biz az, kegyelmes uram – mondta 1159 4, I| a koldus –, nézze csak, az áldott bárónő egy masinalábat 1160 4, I| masinalába van. Nem is fogadta el az alamizsnát.~ ~– Nem koldulok 1161 4, I| koldulok már, tudok fát vágni. Az Isten áldja meg, aki ezt 1162 4, I| elégedetlen volt magával; hát ez az asszony mindent jobban tud, 1163 4, I| versenytársnője. S ebből az érzésből küzdelemvágy támad.~ ~ 1164 4, I| hasonlatosságban volt meg az ellentét.~ ~Az is úgy látszik, 1165 4, I| volt meg az ellentét.~ ~Az is úgy látszik, hogy elzárja 1166 4, I| életvidám arccal, s míg az egyenrangú társaságból száműzi 1167 4, I| össze kell ütközniök.~ ~Az összeütközés nem is soká 1168 4, I| elhantolva; míg porontyaik az útfélre szorulnak ki; – 1169 4, I| pártfogását is felhívja, hogy az elhagyott gyermekekből becsületes 1170 4, I| nevelni segítsenek. Azoknak az élelmen és hajlékon kívül 1171 4, I| a lelkésznek e célra; de az adományt kísérő levélben 1172 4, I| azt a kikötést tette, hogy az a kisfiúo , aki annak a 1173 4, I| hanem maradjon továbbra is az őáltala megbízott család 1174 4, I| vagy azt jelenti, hogy ön az egész tervem alapelveit 1175 4, I| akar átengedni másnak. Ha az utóbbi az indok, úgy abban 1176 4, I| átengedni másnak. Ha az utóbbi az indok, úgy abban teljesen 1177 4, I| teljesen megnyugszom; de ha az előbbi, akkor szeretném 1178 4, I| előbbi, akkor szeretném önnek az ellenvetéseit megismerni, 1179 4, I| bárónőt nem volt szabad az iránt kétségben hagyni, 1180 4, I| emberbaráti intézményének éppen az alapelvei nem helyeseltetnek. 1181 4, I| előnyösebbnek találja, ha az elhagyott árvagyermekeket 1182 4, I| vinni, miként ellenfele. Az egyik nap a gróf küldött 1183 4, I| gondviselés veszi körül az árvát, aminőt Katalin pazarolt 1184 4, I| aminőt Katalin pazarolt az övéire, akkor a konviktusi 1185 4, I| célszerűvé válik; ha pedig az elhagyott gyereket olyan 1186 4, I| Hanem a végin mégis az asszonyé maradt a győzelem. 1187 4, I| Uram! Ön jól tudja, hogy az ön védencének az apja nem 1188 4, I| tudja, hogy az ön védencének az apja nem más, mint az a 1189 4, I| védencének az apja nem más, mint az a hírhedett rabló, akit 1190 4, I| keríteni: Sátán Laci. Ennek az anyját terhelő gyanú miatt 1191 4, I| terhelő gyanú miatt befogták. Az asszony helységünkben természetesen 1192 4, I| azzal rémít, hogy ha ezt az asszonyt a házamhoz fogadom, 1193 4, I| asszonyt a házamhoz fogadom, az a rablókat ide fogja idézni, 1194 4, I| vagyok felőle győződve, hogy az az asszony ártatlan és becsületes. 1195 4, I| felőle győződve, hogy az az asszony ártatlan és becsületes. 1196 4, I| kitaszítom, akkor csakugyan az lesz belőle, aminek kikiáltották: 1197 4, I| árvagyermeket ide engedi jönni az anyjához; ha pedig ön is 1198 4, I| pártfogása alatt. Önre bízom az elhatározást.”~ ~Vavel gróf 1199 4, I| kénytelen volt kapitulálni. Az az eszme, hogy a bárónő 1200 4, I| kénytelen volt kapitulálni. Az az eszme, hogy a bárónő az 1201 4, I| az eszme, hogy a bárónő az egész világtól eltaszított 1202 4, I| bárónőt.~ ~A gróf nem tudott az indokban egészen megnyugodni. 1203 4, I| megnyugodni. Nőknél ritkaság az, hogy „egy” csalódás miatt 1204 4, I| hogy „egy” csalódás miatt az egész világot eldobják maguktól, 1205 4, I| hogy Marie nem más, mint az akkori kisleány, kit a talált 1206 4, I| kell védence fölött, abban az országban, ahol nincs rendőrség, 1207 4, I| a másik után múlik – és az az ígért partja az új világrésznek, 1208 4, I| másik után múlik – és az az ígért partja az új világrésznek, 1209 4, I| és az az ígért partja az új világrésznek, melyről 1210 4, I| milyen szörnyeteg terv volt az, amire a fejét vetette.~ ~ 1211 4, I| amire a fejét vetette.~ ~Még az lehető volt, hogy magát 1212 4, I| lemondva mindenről, ami az életet életté teszi; de 1213 4, I| legyen ennek a férfinak: az emberfölötti volt.~ ~Mindjobban 1214 4, I| látta beteljesülni annak az öregembernek a jóslatát: „ 1215 4, I| meghívott vendégül jelent meg: az ábrándozás volt otthon.~ ~ 1216 4, I| otthon.~ ~Mi tárgya lehet az ő ábrándozásának? Mire mélázhat 1217 4, II| rendesen ez a két véglet az, ahová megtört szívű hölgyek 1218 4, II| hölgyek tévedni szoktak: az egyik a nőiség minden dicső 1219 4, II| mindennap meglátogatta; mikor az idő kiengedett, rögtön a 1220 4, II| lehetett gyanítani, hogy az úrhölgy gyakran maga is 1221 4, II| feltűzte ruhája szegélyét az övszalagjába: ami még ugyan 1222 4, II| hogy annak tudomásul vétele az illetőkre nézve alkalmatlan.~ ~ 1223 4, II| fiatal jogtudóstól, akit az alispán kelletlen látogatása 1224 4, II| nincs már szükség, miután az új birtokosné a felmondást 1225 4, II| kinevezni a maga részéről az „absentium ablegatus” * - 1226 4, II| diaetára, s kezébe venni az átadott hantot, amivel nehány 1227 4, II| virágoskertté.~ ~Mikor aztán az első tavaszvirágok nyílni 1228 4, II| benyúló öblöt, elvezette őt az újon kavicsozott úton a 1229 4, II| előtte.~ ~– Lássa ön. Ez az ön kertje. Most van önnek 1230 4, II| besározza vele a kezeit.~ ~Az pedig ahelyett búskomoran 1231 4, II| hogy mire gondol, mert az le volt fátyolozva; hanem 1232 4, II| Hiszen már tette ön azt.~ ~– Az csak hang volt. – Szóljon 1233 4, II| könnyeiken keresztül ragyogtak, az volt a beszéd, az volt a 1234 4, II| ragyogtak, az volt a beszéd, az volt a köszönet.~ ~Mikor 1235 4, II| Ezentúl nem kell önnek az eget fátyolon át nézni.~ ~ 1236 4, II| elfelejcs”-csé lettek, – s az egyiket odaadta Lajosnak.~ ~ 1237 4, II| nem játszatta többé, még az órája zeneművét sem húzta 1238 4, II| fel soha: bántották ezek az ismeretes dallamok; a macskáival, 1239 4, II| arcán, s orvoslást keresett az ellen pedagógiai segédeszközeiben. 1240 4, II| régészet fölfedezéseiben, az útleírásokban. Egész könyvtárt 1241 4, II| ezelőtt volt. Nem sokat ügyel az ő tudós előadására, s a 1242 4, II| mond Marie-nak valamit, az egészen más dolgokat firkál 1243 4, II| könyörgésre fogja a dolgot; az ambícióhoz szól: minő szégyen 1244 4, II| szól: minő szégyen lesz az, ha nem fogja ismerni hazája 1245 4, II| kedve a leánynak. Ezekhez az örökös embertömeg-legyilkolásokhoz. 1246 4, II| nemzetek eleven testébe?~ ~Az ifjú tanító azt hitte, hogy 1247 4, II| emlékezetes lábnyomait. Az pedig egy előtte fekvő papírra 1248 4, II| őszinte tekintete találkozott az övével. Nem szégyenlette, 1249 4, II| leírt; nem restellte, hogy az el lett olvasva. Igen egyszerűnek 1250 4, II| semmit tanulni Lajostól.~ ~Az ifjú azt az egy sort eltette 1251 4, II| Lajostól.~ ~Az ifjú azt az egy sort eltette ereklyéi 1252 4, II| vagy egymással szemközt az étkező asztalnál.~ ~A kerti 1253 4, II| eltávozott, s a kulcsot az ablakon beadta. Akkor egy 1254 4, II| és kijáró posta, s háttal az ajtó felé fordulva megállt. 1255 4, II| fordulva megállt. Aztán kinyílt az ajtó, s kilépett rajta a 1256 4, II| kertajtót kinyitotta, addig az ajtó mögé kellett rejtőznie, 1257 4, II| a kertbe. Azzal rázárta az ajtót, s a kulcsot visszavitte 1258 4, II| visszavitte a kastélyhoz, s beadta az ablakon. A magára maradto 1259 4, II| hátravetve arcáról. Lajos az obszervatórium ablakából 1260 4, II| levegőbe a zsebkendőjét. Az obszervatóriumról erre lehangzott 1261 4, II| obszervatóriumról erre lehangzott az éles sípszó, egy kéz az 1262 4, II| az éles sípszó, egy kéz az ablakredőnyön keresztül 1263 4, II| Schmidtnének a kulcsot, az visszament vele a kerthez, 1264 4, II| a kerthez, felnyitá vele az ajtót, s éppen úgy, mint 1265 4, II| tért vissza: a kísérő elöl, az úrnő a nyomában. Még lefátyolozottan 1266 4, II| Amióta a szomszéd kastélyban az új úrnő lakott, Lajos naponta 1267 4, II| sokkal több időt töltött az obszervatóriumban, mint 1268 4, II| gyanakodás, ellenőrködés volt az indoka, később egyéb is. 1269 4, II| Őt bizonyosan elfogadná az.~ ~De hát azután?~ ~Ez a „ 1270 4, II| lehetnek, s hát azután?~ ~Az eltemetett embernek nem 1271 4, II| a szép tilalmas világot, az szabad neki.~ ~Milyen délceg 1272 4, II| szivárványnimbusszal dicsőíti meg az arc és alak körvonalait. 1273 4, II| Egy nevet kiáltott tán. Az alak itt áll; hanem a hang 1274 4, II| hanem a hang ott marad, az ezer lépésnyi távolban. 1275 4, II| távolban. Akinek kiáltott, az nem jön elé. Most hangosabban 1276 4, II| lopózik Lajosnak, mikor az a toronyba felmegy, s megtudja, 1277 4, II| kémlelőt, oly lopva jött, hogy az nem vette észre, csak mikor 1278 4, II| nevét: „Kedves Lajos!”~ ~Az ifjú felugrott helyéről, 1279 4, II| a leánynak mit mondani. Az nem is várta azt, hogy ő 1280 4, II| már a leány odakuporodott az ő üresen hagyott helyére, 1281 4, II| tüneményes bűbájában gyönyörködni az ő Lajosa ide feljár. A hűtelen!~ ~ 1282 4, II| megint belenézett a távcsőbe. Az a „sárga szemű szörny” * 1283 4, II| örvendő mosolyra gömbölyödött az arca, ajakszegletei a gyönyör 1284 4, II| Most itt látom azt közel. Az úrnő hívta őt, s az eléje 1285 4, II| közel. Az úrnő hívta őt, s az eléje kullogott, de négykézláb. 1286 4, II| uszkár. Istenem! Milyen jó ez az asszony, hogy olyan türelemmel 1287 4, II| kezét a kis szörnyetegnek, az neki csak a hónaljáig ér, 1288 4, II| elébe a fűbe, s látszik az ajkán, hogy ezt a szót akarja 1289 4, II| Forró könnyei összeáztatták az ifjú arcát.~ ~De az nem 1290 4, II| összeáztatták az ifjú arcát.~ ~De az nem a fájdalom sírása volt.~ ~ 1291 4, II| könnyeken keresztül.~ ~– Áldom az Istent, hogy engem most 1292 4, II| holnap megint hozzá-fogunk az úszáshoz. Ugye, kísérni 1293 4, III| telescopiummal kikémlelje, ami az ő kastélya körül történik?~ ~ 1294 4, III| tavon, hogy tíz órakor már az obszervatóriumban lehessenek.~ ~ 1295 4, III| holdban. Marie-t természetesen az érdekelte volna leginkább, 1296 4, III| holdbeli emberek?” Lajosnak az jutott eszébe: „egyet itt 1297 4, III| leány azonban belefáradt az égi tünemény bámulásába, 1298 4, III| idő elmúltával elővette az álmosság; Lajos hasztalan 1299 4, III| neki a Mare imbrium * , meg az Aristarchus hegy * csodadolgairól; 1300 4, III| elsötétült már, a földárnyék az Arzachel körhegy láncolatát 1301 4, III| színházi látcsővel. – No, az nem sok árulásra képes. – 1302 4, III| fényesebb hóhalom, mint maga az Aristarchus!~ ~Azután a 1303 4, III| elsötétüléséto , amíg csak az utolsó fénykaréj is eltűnt, 1304 4, III| utolsó fénykaréj is eltűnt, s az égen csak egy nagy, ismeretlen 1305 4, III| izzó árny.~ ~Mikor már csak az utolsó fényvonal világított, 1306 4, III| lásson, messze kihajlott az erkélyről, s akkor a csipkefodrok 1307 4, III| fölkelt, és visszavonult az erkélyről termébe. Hanem 1308 4, III| csillagvizsgáló úgy tapasztalta, hogy az erkélyajtót nyitva hagyta 1309 4, III| maga után. Valószínűleg az volt a szándéka, hogy mikor 1310 4, III| mikor a hold újra kifénylik, az árnyelvonulás tüneményében 1311 4, III| pitvarba éjszakára. Most már az okát is ki tudjuk találni 1312 4, III| Marie-t fölébressze álmából, s az észrevegye az ő ottlétét. 1313 4, III| álmából, s az észrevegye az ő ottlétét. Az ok már megszűnt; 1314 4, III| észrevegye az ő ottlétét. Az ok már megszűnt; hanem az 1315 4, III| Az ok már megszűnt; hanem az angaria és a szolgalom csak 1316 4, III| A csillagász tehát várta az obszervatóriumból, hogy 1317 4, III| közül egy férfi jött elő; az körültekintett, és jelt 1318 4, III| gróf, hogy mind a négynek az arcán valami kezdetleges 1319 4, III| két végső pálcát széthúzza az ember, akkor összelapulnak, 1320 4, III| akkor hosszúra kinyúlik az egész, mint egy hágcsó.~ ~ 1321 4, III| mint egy hágcsó.~ ~Azt az eszközt a lappangók egyike 1322 4, III| lappangók egyike odaakasztotta az erkély vasrácsozatához, 1323 4, III| legkönnyebb legény volt, az felmászott rajta. A másik 1324 4, III| másik három odalenn maradt, az erkély alatti kapu mélyedésébe 1325 4, III| bizonyosan arra vártak, hogy az erkélyen át belopódzott 1326 4, III| A gróf rögtön sietett le az obszervatóriumból. Legelébb 1327 4, III| Legelébb is Henryt verte föl az álmából.~ ~– A szomszéd 1328 4, III| ugyancsak jól választották ki az idejüket: amikor a hold 1329 4, III| viselnek. Ez nem igazi zsivány. Az ilyen a közeledő lépés hangjától 1330 4, III| háromélű tőr is van benne, s az szűk helyen hatalmas fegyver. 1331 4, III| kabátomat is, s tedd a zsebébe az érvágó eszközös tárcámat; 1332 4, III| hogy valaki elájult odaát az ijedtségtől, s szüksége 1333 4, III| volt; meg a felöltönyét az urának; a gróf csak akkor 1334 4, III| már a kapun kívül volt, s az oldalát ütögetni kezdte 1335 4, III| odaát volt a túlsó parton.~ ~Az éjszaka rémletes színt öltött 1336 4, III| dobogott. Valami félelem volt az a találkozás előtt. Nem 1337 4, III| a találkozás előtt. Nem az orvokkal, hanem azzal a 1338 4, III| szokott állni. A gróf áthaladt az udvaron, s amint a szegleten 1339 4, III| szegleten kibukkant, csakugyan az történt, amit ő előre megmondott.~ ~ 1340 4, III| előre megmondott.~ ~Egyike az álarcosoknak, amelyik őrül 1341 4, III| kétszer, s azzal elfutott az angolkert bozótjai közé.~ ~ 1342 4, III| lépcsőházban függő lámpa égett; az ismeretlen helyiségben ez 1343 4, III| nyakra-főre igyekezett a teremből az ablakon át kimenekülni.~ ~ 1344 4, III| sokkal serényebbek voltak; ez az utóbbi, akinek még a leugró 1345 4, III| leugró alakját láthatta az ablakban, már csak sereghajtó 1346 4, III| egy ajtóval odább eredt, s az az úrnő hálószobáját világítá 1347 4, III| ajtóval odább eredt, s az az úrnő hálószobáját világítá 1348 4, III| kínozni akartak valakit!~ ~Az alkoven előtt volt egy karszék, 1349 4, III| bemutatni magát, nehogy az úrnő őt is rablónak nézze, 1350 4, III| fordítá félre arcát, míg az a zsinórok felbontásával 1351 4, III| zsinórokat, felszabadítva az úrnőt, s azzal rögtön a 1352 4, III| a pénzemet elő nem adom; az ékszerekkel nem voltak megelégedve. 1353 4, III| odaadtam volna nekik, de az a tiszttartómnál áll. Éppen 1354 4, III| lábacskái ki ne bújjanak az öltönye széle alól. Csodálatos 1355 4, III| Legkisebb ijedelem nem látszott az arcán; semmi remegés nem 1356 4, III| nem árulta el, hogy fél az elfutott gonosztevőktől; 1357 4, III| kamrácskába, s ott meglátott az ágyon egy megkötözött nőt, 1358 4, III| tetszett, hogy el van ájulva.~ ~Az úrnő erre utána jött gyertyával. 1359 4, III| nem halt… – szólt Vavel az ágyon fekvő némber arcát 1360 4, III| pártul fogott, azóta is, hogy az a bárónő házához került. 1361 4, III| kantusa zsebéből elővett, s az alélt nő orra alá tartott; 1362 4, III| van. – dörmögé Vavel –, ha az egyszer elájul, holmi illatszerektől 1363 4, III| Istenem! Hát mit tegyünk? Az orvost nem hívathatom most, 1364 4, III| megtudjon.~ ~– Én értek az érvágáshoz – monda Vavel.~ ~– 1365 4, III| Valamikor tanultam az orvostant.~ ~– De hát mivel 1366 4, III| szükségem, aki a karját tartja az aléltnak, míg a műtétet 1367 4, III| cselédem meglássa itt, ebben az órában.~ ~– De hisz ez is 1368 4, III| kísérletnek a vége bizony csak az lett, hogy az elájult nőcseléd 1369 4, III| bizony csak az lett, hogy az elájult nőcseléd az ügyesen 1370 4, III| hogy az elájult nőcseléd az ügyesen végrehajtott érvágásra 1371 4, III| finomabb természete volt, az arcába fecskendett hideg 1372 4, III| rögtön életre téríté. Feje az ifjú férfi vállán, termete 1373 4, III| térdeiről.~ ~Azt a cselédet meg az életretérés után úgy rázta 1374 4, III| talán a rémület hatása volt az? Nem kellett neki más, csak 1375 4, III| betakarózni. Ha csak láz a baja, az majd elmúlik magától; ha 1376 4, III| magától; ha pedig iszonyat, az ellen nincs orvosság. Nem 1377 4, III| bárónő és a gróf visszatértek az alkovenes szobába.~ ~Ideje 1378 4, III| obligát frázissal helyreütni az elmulasztotto bevezetést.~ ~– 1379 4, III| becsületes nép lakik, hogy az ember künn feledheti az 1380 4, III| az ember künn feledheti az erszényét az udvarán, s 1381 4, III| künn feledheti az erszényét az udvarán, s nem lopják el. 1382 4, III| közbenevetett.~ ~– Engemet az egész rablókaland inkább 1383 4, III| szomorú vége.~ ~– Igen, ha az ég egy hatalmas, bátor szabadítót 1384 4, III| számomra.~ ~– Azt valóban az ég küldte; mert ha történetesen 1385 4, III| vizsgálom, s ha történetesen az ecclipsis okozta szünet 1386 4, III| álarcos alakok törnek be az erkélyajtón.~ ~– Ah, ön 1387 4, III| hagyja nyitva éjszakára az erkélye ajtaját, s a kastély 1388 4, III| lelki erejét akarja tüntetni az által, hogy tréfára veszi 1389 4, III| No, hát csak kérem az előadás napját velem előre 1390 4, III| teszek, mintha fel se venném az egész veszélyt, amiből kiszabadított. 1391 4, III| kiszabadított. Ne vegye komolyan az én bohóskodásomat. Az a 1392 4, III| komolyan az én bohóskodásomat. Az a szerencsétlen szokásom, 1393 4, III| ugyan; de el fogom mondani az okát. – S azzal kivette 1394 4, III| a görcsös botot, amivel az indulásra kész voltát jelezé, 1395 4, III| lefoglalta azt mintegy zálogul az ottmaradásra.~ ~Vavel gróf 1396 4, III| hozni segített, ugyanaz az asszony, akiről önnek írtam: 1397 4, III| Laciéo . Ha most kitudódnék az, hogy engemet az éjjel rablók 1398 4, III| kitudódnék az, hogy engemet az éjjel rablók támadtak meg, 1399 4, III| felesége idézte oda; annak az ura volt az! Ő cimborázott 1400 4, III| idézte oda; annak az ura volt az! Ő cimborázott velük; ő 1401 4, III| Bizonyosan mondhatom önnek, hogy az. És én nem fogom őt elbocsátani 1402 4, III| Lelkemet teszem rá, hogy az! Van rossz múltja, de azt 1403 4, III| s a kulcsát hajítsa fel az erkélyre. Én ott megtalálom 1404 4, III| felhajított kulcsot átvegye. Az rögtön visszatért a terembe.~ ~ 1405 4, III| oda volt; jól hallottam az ajtón keresztül: „Lajos! – 1406 4, IV| a classica literaturában az ideálnak a helyét, s a metafizikában 1407 4, IV| helyét, s a metafizikában az abszolút jónak a helyét. 1408 4, IV| gondolatok elárulják magukat az arcon, a szemekben, s vannak, 1409 4, IV| szemekben, s vannak, akik az arcból, a szemekből olvasni 1410 4, IV| nesztelenül fellopózott az obszervatóriumba Marie, 1411 4, IV| nagyot nézett rá azokkal az okos szemeivel, hogy Lajos 1412 4, IV| egészen elferdíti vele az arcát.~ ~– Ugye? – monda 1413 4, IV| kellene fátyolt viselnem az arcomon.~ ~És aztán csinált 1414 4, IV| Marie!~ ~– Hát nem mindegy-e az önnek, akár szép vagyok, 1415 4, IV| vajon hogy viseli magát az a bizonyos asszony, aki 1416 4, IV| a bizonyos asszony, aki az őáltala egyszer felfogadott 1417 4, IV| illetődve; de nem engedte, hogy az eltűntet nyomozzák: kinyilatkoztatá, 1418 4, IV| fölött.~ ~In praxi pedig az lett a következése, hogy 1419 4, IV| már Lajos éjente inkább az obszervatóriumában hált, 1420 4, IV| obszervatóriumában hált, mint az ágyasházábano , s az éji 1421 4, IV| mint az ágyasházábano , s az éji őr nem vigyázott jobban 1422 4, IV| szövétnek nélkül járta meg ezt az utat: a lámpavilág az obszervatóriumban 1423 4, IV| ezt az utat: a lámpavilág az obszervatóriumban elárulta 1424 4, IV| obszervatóriumban elárulta volna az ottlétét, azt, mint egy 1425 4, IV| hálószobájában.~ ~Hirtelen benyitott. Az asztalán gyertya égett, 1426 4, IV| dívó népviseletben.~ ~Ez az ember egészen elfogta előle 1427 4, IV| ember egészen elfogta előle az útat a rendberakott lőfegyvereihez.~ ~– 1428 4, IV| vagyok a „Sátán Laci” – monda az idegen halkhangon.~ ~E szóra 1429 4, IV| meg sem mozdítá a karjait az ellentámadásra; hagyta azokat 1430 4, IV| úrnak, hogy nem én voltam az, aki a bárónő kastélyára 1431 4, IV| ki akarta rabolni, nem is az én cimboráim. Pedig tudom, 1432 4, IV| törtem fel, megvallom; de az a házo , ahol a porontyomnak 1433 4, IV| Azzal a gyertya felé fordult az éjjeli látogató, megmutatni 1434 4, IV| éjjeli látogató, megmutatni az ábrázatját.~ ~Jellemzetes 1435 4, IV| Hát van-e még ember, aki az én passzusomba beleilljék, 1436 4, IV| tudhatja róla, hogy én vagyok az. (Valósággal kettős hüvelykujja 1437 4, IV| kik lehettek akkor azok az éji betörők? – kérdé tőle 1438 4, IV| megvetésre fintorította az arcát.~ ~– Hát kik? Holmi 1439 4, IV| jöjjek keresni. Ámbátor azt az egyet restellem, mikor azt 1440 4, IV| mondják, hogy Sátán Laci volt az, akit negyedmagával kivert 1441 4, IV| görcsös bottal! Pernahajder az egész rongyos familiájuk! – 1442 4, IV| azért jöttem, hogy a gróf úr az én nyomorult kis porontyomat 1443 4, IV| belőle olyan emberkutya, mint az apja, vagy valami vízi csoda, 1444 4, IV| mint a Hanyi Istók. Ez az én adósságom, s ezért én 1445 4, IV| majd meglátja, hogy a zár az ajtón, a keresztvas az ablakon 1446 4, IV| zár az ajtón, a keresztvas az ablakon a rablónak nem akadály. – 1447 4, IV| nem is keresem, hogy mi az. – Ha az úton megtalálnám, 1448 4, IV| keresem, hogy mi az. – Ha az úton megtalálnám, visszahoznám. 1449 4, IV| megtehettem én azt, hogy ide az ágyasházába tudatlanul belopózzam, 1450 4, IV| Azzal hirtelen felkapá az égő gyertyát az asztaláról, 1451 4, IV| felkapá az égő gyertyát az asztaláról, s rohant rémülten 1452 4, IV| bezárja kulccsal.~ ~Most az ajtó nyitva volt.~ ~Lajos 1453 4, IV| kábult rémülettel rohant az alkoven felé. – Félrehúzta 1454 4, IV| egymáshoz bújva. Hanem az a fülke a falban, melyben 1455 4, IV| fülke a falban, melyben az acélszekrényke állt, egészen 1456 4, IV| akadozott el. – Hiszen innen az ő távollétében mindent elvihettek 1457 4, IV| elvihettek volna: a leányt az acélszekrénnyel együtt.~ ~ 1458 4, IV| ettől a háztól, készített az én kölykem számára. A börtönben 1459 4, IV| A börtönben tanuljuk mi az ilyen figurákat csinálni, 1460 4, IV| a tolvajeszközt, amivel az ilyen zárban hagyott kulcsot 1461 4, IV| ki tudja nyitni. Egyedül az olyan ajtók kinyithatatlanok, 1462 4, IV| No, hát elküldjem ide azt az ezermestert? – kérdé Sátán 1463 4, IV| Laci.~ ~– Föltéve, hogy az ember okos ember és nem 1464 4, IV| rabló ellen egyesegyedül az védelmezi azt meg igazán 1465 4, IV| hogy nem én voltam és nem az én cimboráim, akik a szomszéd 1466 4, IV| teletöltötte. – Hátravan még az áldomás. Aki hozzám vendégül 1467 4, IV| hozzám vendégül köszönt be, az enélkül nem megy odább.~ ~– 1468 4, IV| Nem köszöntöm fel, mert az én szavamra nem sokat hallgatnak 1469 4, IV| szavamra nem sokat hallgatnak az égben.~ ~Vavel leült az 1470 4, IV| az égben.~ ~Vavel leült az asztal mellé.~ ~Még egy 1471 4, IV| megromolva. Hagyja ön el ezt az utat, amely…~ ~– Tudom: 1472 4, IV| utat, amely…~ ~– Tudom: az akasztófához és a pokolba 1473 4, IV| mesterséget; én kész vagyok önt az első berendezésnél megsegíteni. 1474 4, IV| mindig csúfság tárgya voltam. Az apám nemesember volt. Amióta 1475 4, IV| egyéb nem lehettem ezzel az ábrázattal. De még arra 1476 4, IV| elvetélt, rám fogta, hogy az én kancsal szemem rontotta 1477 4, IV| kancsal szemem rontotta meg az emséjét. Onnan is elkergettek. 1478 4, IV| is elkergettek. Utoljára az iharosi gróf fogadott fel 1479 4, IV| iharosi gróf fogadott fel az udvarába. Bolond hivatalt 1480 4, IV| együtt sétáltunk a faluban, az emberek utánunk kiabáltak: 1481 4, IV| utánunk kiabáltak: ahol megy az iharosi gróf három medvéje! 1482 4, IV| medvék soványkodni kezdtek. Az egyik kenyeret elloptam 1483 4, IV| a nyomorultak számára, s az azoknak jólesett. Hanem 1484 4, IV| zselléreket meg a putriból. Az öregasszony megfagyott az 1485 4, IV| Az öregasszony megfagyott az úton; tél volt. A leánya 1486 4, IV| szolgálatba fogadni, azért, mert az én feleségem volt. (Kápsáló 1487 4, IV| eskettetett bennünket össze az erdőn.) Az erdő lett a hazánk. 1488 4, IV| bennünket össze az erdőn.) Az erdő lett a hazánk. Az erdő 1489 4, IV| Az erdő lett a hazánk. Az erdő pedig rossz tanácsokat 1490 4, IV| rossz tanácsokat ád. Azok az odvas fák, mintha beszélnének 1491 4, IV| urakat megsüvegelni. Mikor az a poronty a világra jött, 1492 4, IV| világra jött, azt mondtam az asszonynak: eredj vele az 1493 4, IV| az asszonynak: eredj vele az erdőből, vedd be magad valami 1494 4, IV| s meg csak utánam jött az erdőre szerencsétlenkedni. 1495 4, IV| kell már nekem végeznem: az erdőben, ahol kezdtem. Semmihez 1496 4, IV| szántani. Ott kell végeznem az utolsó fánál: az akasztófánál. 1497 4, IV| végeznem az utolsó fánál: az akasztófánál. Mert a statárium 1498 4, IV| azonnal. S nekem tetszik az, hogy úgy kergetnek. Mintha 1499 4, IV| nagy verekedéshez, ahol az ember odaugorhatik valami 1500 4, IV| No de hát, ami nem lehet, az nem lehet. – Megyek vissza 1501 4, IV| nem lehet. – Megyek vissza az erdőmbe. – Köszönöm a jó 1502 4, IV| hítták.)~ ~Azzal felvette az ajtó mellé letett túri kalapját 1503 4, IV| megindult a szobából kifelé.~ ~Az ajtóban még egyszer megállt.~ ~– 1504 4, IV| Én nem lövök arra, akinek az asztalomon poharat töltöttem.~ ~– 1505 4, IV| lett csodálatos vendége. Az egyetlen főajtó, melyen 1506 4, IV| is fel volt téve eléje; az ablakok is mind betéve és 1507 4, IV| be, kívülről felcsavarva az ablak és redőny reteszeit. 1508 4, IV| ablak és redőny reteszeit. Az ablakot elzáró keresztvasak 1509 4, IV| igazi zsivány akárhol be tud az ő kastélyába jutni. Azok 1510 4, IV| nyomozta annak a furcsa szónak az értelmét.~ ~Páriz–Pápaiban 1511 4, IV| Hungaria in parabolis” * – az felvilágosításokat ád az 1512 4, IV| az felvilágosításokat ád az ilyen rendkívüli kifejezésekről. 1513 4, IV| kifejezésekről. Nála is megvolt az a könyv, mint minden ez 1514 4, IV| Elkorcsosult lovagrend volt az, Arad megyében, Szent-György 1515 4, IV| volt a jellemző viselet, az általuk leginkább mortifikált 1516 4, IV| még nagyobb kérdés volt az, hogy mi oka volt Sátán 1517 4, IV| elmondja azt, hogy nem ő és nem az ő cimborái követték el a 1518 4, IV| el nem fogja neki mondani az érthetetlen mese indokait, 1519 4, IV| eltűnésének a bárónő kastélyából az ő rejtélyes megjelenésével 1520 4, IV| valaha.~ ~ ~ ~Most csak az a kérdés, hogy értesítse-e 1521 4, V| olyan okos embernek, mint az ő ura, s egy olyan bolond 1522 4, V| a látogatója?~ ~Elhozta az embert.~ ~Eredeti alak volt. 1523 4, V| gyorsan illusztrálta vele az előadását, a tenyerébe rajzolva 1524 4, V| segíthetünk, Mátyás mester; az elveszett – nyugtatá őt 1525 4, V| ezalatt Lajos átvezethette az ezermestert a leány szobájába, 1526 4, V| gróf beszédére, s aközben az előhúzott hüvelykmérővel 1527 4, V| öltött, pedig amit mondott, az nem volt szomorú.~ ~– Hát 1528 4, V| mikor még egyszer ránk jön az a… Napóleon, hát úgy megkötözöm, 1529 4, V| magával hordja, mikor jön az ellenség, azt letámasztja 1530 4, V| ő meg mind lepuskázhatja az ellenséget. Az olyan lesz, 1531 4, V| lepuskázhatja az ellenséget. Az olyan lesz, mint egy megerősített 1532 4, V| odább lehet vinni. Akkor az egész Napóleonnak halt wer 1533 4, V| Hanem a fődolog ennél az én stratagémámnál az, hogy 1534 4, V| ennél az én stratagémámnál az, hogy kívülről ne legyen 1535 4, V| a golyóbisokat csinálni. Az ilyen aztán minden lövésre 1536 4, V| felébred, azt látja, hogy az egész serege le van ölve, – 1537 4, V| de jól értse meg: ennek az én fortélyos művemnek úgy 1538 4, V| helyet. Pedig ellenkezőleg, az, amit most mondott, egészen 1539 4, V| a talpukra. Aztán mikor az árokhoz érnek, egyszerre 1540 4, V| érnek, egyszerre beleugranak az árok fenekére, a gumilásztikum 1541 4, V| fenekére, a gumilásztikum meg az árokból éppen olyan magasra 1542 4, V| felrúgja őket, egy ugrással az ellenség sáncára.~ ~Henry 1543 4, V| hogy veres és kék lett az arca az elfojtott jókedvtől.~ ~– 1544 4, V| veres és kék lett az arca az elfojtott jókedvtől.~ ~– 1545 4, V| csatatérrűlo .~ ~– Mert az így van. Két ágyúcső van 1546 4, V| csatolva. Mikor aztán elsütik az ágyút, a két golyóbis kétfelé 1547 4, V| dolgozik ő a Névtelen Várban, az nem történt meg. Az ő társaságában 1548 4, V| Várban, az nem történt meg. Az ő társaságában csak Napóleont 1549 4, V| mestert még sokáig hallgatom az ő Napóleonverésével, még 1550 4, V| Lajos azt mondta rá:~ ~– Az vagy már régen, szolgám. – 1551 4, V| naivságoto felváltotta nála az érzelemteljes ábránd. Egész 1552 4, V| elfellegezte a méla érzelgés, s az ajkak már tudtak bánatot 1553 4, V| tartóztatta vissza Marie-t az olvasószobában. Azalatt 1554 4, V| hálószobájában nyélbe sütni.~ ~Az a remekmű * egy furfangos 1555 4, V| Egy zsinór meghúzására az ércfüggöny legöngyölődött, 1556 4, V| legöngyölődött, amint annak az alsó széle a padlatot érte, 1557 4, V| gombot megnyomtak a padlón, az egész ércgöngyöleg magától 1558 4, V| Azt fogja kérdezni: hát az életemre törnek-e, mikor 1559 4, V| virágokat hajigálnak be az udvarra.~ ~A leány elmélázva 1560 4, V| nem adhatod vissza.~ ~– Mi az, amit elvesztettélo , Marie? 1561 4, V| elvesztettélo , Marie? Kérlek.~ ~– Az álmomat.~ ~– Az álmodat?~ ~– 1562 4, V| Kérlek.~ ~– Az álmomat.~ ~– Az álmodat?~ ~– Azt ám. A régi 1563 4, V| hogy alig mondhattam végig az imádságomat az ágyban, s 1564 4, V| mondhattam végig az imádságomat az ágyban, s ha nem siettem 1565 4, V| ágyban, s ha nem siettem jól az Amennel, már akkor, mire 1566 4, V| éjszaka, s hallottam, hogy az óra ütni készül, még alkudoztam 1567 4, V| találgatom, hogy mi lehetett az. Ha a szél megzörrenti ablakomat, 1568 4, V| megint. S aztán úgy alkuszom az óraütéssel, hogy miért nem 1569 4, V| gondolat jár keresztül-kasul az agyamon. S némelyik úgy 1570 4, V| ott volnék, mint azelőtt, az általad felvetett ottománon?~ ~ 1571 4, V| Tudott-e már valamit? Vagy csak az a csodálatos divinatiói 1572 4, V| Nem, kedves Lajos, az lehetetlen.~ ~– S ha én 1573 4, V| odatette kis porcelánkezét az ifjú karjára, s átment vele 1574 4, V| Igen. És kívülről senki az ércredőnyt el nem mozdíthatja. 1575 4, V| amit láthatsz fényleni az oszlop tövében, akkor megint 1576 4, V| léssz.~ ~A másik percben az ezermester alkotványa ismét 1577 4, V| redőnyt leereszti, jelt ád az én dolgozószobámban egy 1578 4, V| félni, s ismét megtalálod az álmodat.~ ~Most már nem 1579 4, V| neki, s megszorítá azokkal az ifjú kezeit, oly forrón, 1580 4, V| forrón, oly erősen, hogy az többet mondott minden szónál, – 1581 4, V| csodagépével. Nem kezdett hozzá az egyedül kártyázáshoz; már 1582 4, V| Abban a percben, amelyben az ércfüggöny az ütközőjébe 1583 4, V| amelyben az ércfüggöny az ütközőjébe csappant, hangzottak 1584 4, V| nem lett volna leány – ha az ércfüggönyön keresztül nem 1585 4, V| föld legerősebb démonaival: az emberi indulatokkal harcol. 1586 4, V| rémlátás, se szívdobogás. Az a végtelenség érzete is 1587 4, V| És aztán a leány (ilyenek az elkényeztetett gyermekek!) 1588 4, V| ott tudja őt a szobájában. Az pedig jött abban a pillanatban.~ ~ 1589 5, I| a Doone-ok * Angliában. Az elsőbbek közé sorozta Sátán 1590 5, I| közé sorozta Sátán Lacit, az utóbbiak alatt képzelte 1591 5, I| Ami igen nagy tévedés volt az ő részéről. Futóbetyár, 1592 5, I| ellentétben élnek, csakhogy az ottani rablók a háztömkelegek 1593 5, I| odúiban, a mieink pedig az erdőkben tenyésznek, és 1594 5, I| neveztek; úgy hisszük, hogy az utolsó zsiványok, akiket 1595 5, I| speciálitás, mint a medve. Aki az ilyenben gyönyörködik, annak 1596 5, I| elővigyázati rendszabálya az volt, hogy kéziratával senkinek 1597 5, I| senkinek ne szolgáljon. Az is áruló jel lehet. Eddigi 1598 5, I| diktálta. Ez esetben lehetetlen az eddig követett levelezési 1599 5, I| este trombitaszó csalta az ablakához, s amint kitekintett, 1600 5, I| ablakához, s amint kitekintett, az országúton végig egy zászlóalj 1601 5, I| megtudni.~ ~A helységbe beérve, az ezred zenekara rákezdé a 1602 5, I| hajtják le fejeiket.~ ~Ezen az estén azt is láthatá, hogy 1603 5, I| szárnyán is ki vannak világítva az ablakok, mely eddig rendesen 1604 5, I| nagyon valószínűleg maga az ezredparancsnok szállásolta 1605 5, I| tör be a Névtelen Várba, s az rabolhatja el a vár urától 1606 5, I| vannak, feles számmal, akik az úrnőt kedélyesen elmulattatják, 1607 5, I| elmulattatják, nem szorul ő többé az ő unalmas philosophemáira * .~ ~ 1608 5, I| gyakorlatokra ugyanazon az úton, amelyen ő szokta a 1609 5, I| nem kellett tartania, hogy az ő lakásába is szállásoljanak 1610 5, I| megérkezés utáni napokban az ezredparancsnok látogatást 1611 5, I| leghelyesebb módját Vavel. Az obszervatóriumábólo kileste, 1612 5, I| mikor megy el a kastélyból az ezredes lovagló iskolát 1613 5, I| átlovagolt a Névtelen Várhoz az ezredes, megújítva a meghiúsult 1614 5, I| meghiúsult látogatást. – Az ezúttal sem sikerült. – 1615 5, I| Henry azt mondta, hogy az úr dolgozik, be van zárkózva, 1616 5, I| mint lóháton körülkerülni az öblöt.~ ~Még ezt sem akarta 1617 5, I| ezt sem akarta megérteni az ezredes. Meg akarta mutatni; 1618 5, I| választ nyerte Henrytő1, hogy az úr már lefeküdt.~ ~– Beteg 1619 5, I| valaki este nyolc órakor az ágyba?~ ~S megint ott hagyta 1620 5, I| három órakor adta vissza az ezredesnek.~ ~Akkor még 1621 5, I| aludt a kastélyban; csak az őrt álló silbak rivallt 1622 5, I| hogy a kapust felzavarja. Az boglyos fejét azon tollasan, 1623 5, I| fejét azon tollasan, ahogy az ágyból felvette, kidugva 1624 5, I| ágyból felvette, kidugva az ajtón, bámulva kérdezé a 1625 5, I| parancsol.~ ~– Itthon van az ezredes úr? – kérdé a gróf.~ ~– 1626 5, I| még reggel három órakor is az ágyban?~ ~Azzal Vavel behajtotta 1627 5, I| végtére csak megértette az ezredes? Vagy talán a kastély 1628 5, I| való ember, aki nem szereti az ismertségkötést, s ettől 1629 5, I| elegáns modora kihatott az egész környezetre. Barthelmy 1630 5, I| vidám cimbora és bőkezű úr. Az ezrede zenekarát saját erszényéből 1631 5, I| maga után hátra.~ ~Azt még az ellenségnek is meg kellett 1632 5, I| hanem a „civilt”, mert az elejétől fogva orrol a versenyért, 1633 5, I| igen jogosult magyarázata az, hogy a katonatiszt nősüléséhez 1634 5, I| nősüléséhez kaució kívántatott, s az a legkisebb alhadnagynál 1635 5, I| bárónőnek oly szilárd elvei? Az egyik párt azt állította, 1636 5, I| állította, hogy ennek oka az egykori boldogtalan szerelem. 1637 5, I| ajándékozza a szívét. A másik párt az ellenkezőt vitatta. Nem 1638 5, I| fogadta el kastélyában, mert az ilyen látogatásnak célja 1639 5, I| célja van. Ebből mindjárt az lesz, hogy megkérik a kezét; – 1640 5, I| különös érdemük is van, az, hogy discretusok, s hölgyeiket 1641 5, I| karusszelt is rendeztek az uradalmi lovardában.~ ~ ~ ~ 1642 5, I| Vavel megszabadítja Katalint az álrablók kezéből (Kép a 1643 5, I| neki is nagy kedve telt az ilyenekben. Szenvedélyes 1644 5, I| megmutatná nekik, milyen az igazi úrlovar! Hát még milyen 1645 5, I| ott kísért néha egész nap az agyában, s minden gondolatja 1646 5, I| saját maga porkolábjának.~ ~Az egész helység csupa mulatság 1647 5, I| miként a tiszt urak. Ha ezek az úrnővel, azok meg a parasztmenyecskékkel. 1648 5, I| folyik a korcsmában és annak az udvarán, katonák és parasztok 1649 5, I| vitatott erődöket, míg végre az őrjárat, a pandúrok, meg 1650 5, I| látva, ami megfoghatatlan az ércsisak mellett, addig 1651 5, I| megelőzött szabad szellem volt. Az sem kerülte ki a figyelmét, 1652 5, I| mert megőrzi őket attól az armalis.~ ~A parasztlegénynek 1653 5, I| hogy mit csinálnak ilyenkor az emberek. Hogy ilyen késő 1654 5, I| muzsikálnak?~ ~Hát még mikor az egzekuciók folytak! A jajgatás 1655 5, I| lett. „Ki bántja azokat az embereket?” – Nem volt neki 1656 5, I| volt neki szabad megmondani az igazat. Azt hitették el 1657 5, I| találta meg rajta többé azt az elmélázást, – amit a nők 1658 5, II| Mindentől félt, ami fölmegy az égbe; még attól a papirossárkánytól 1659 5, II| félt?~ ~Neki iszonyat volt az, amin azok odaát a másik 1660 5, II| S igazán jól mulattak.~ ~Az ünnepély programja változatos 1661 5, II| volt a század elején, – az egész genre, amit képviseltek, 1662 5, II| alatt volt följegyezve:~ ~„Az inszurgens.”~ ~Értettek 1663 5, II| volt egypár inszurrekció az országban: egyik a múlt 1664 5, II| Mindenki várta, hogy az inszurgens rovat alatt valami 1665 5, II| hallatlan tréfás valamit fog az ünnepélyt rendező ezredes 1666 5, II| meglepetésül szolgálni.~ ~Az alak, akit az e célra felállított 1667 5, II| szolgálni.~ ~Az alak, akit az e célra felállított színpadra 1668 5, II| darutollas kalpaggal, kulaccsal az oldalán, posztószél tarisznyával 1669 5, II| bajusz volt neki ragasztva az orra alá, mely a két füle 1670 5, II| szájába.~ ~– Íme, itt áll az inszurgens!~ ~Az egész társaság 1671 5, II| itt áll az inszurgens!~ ~Az egész társaság általános 1672 5, II| ahogy megteszi a figuráit az idomározotto orángutáng. 1673 5, II| No, hát mit csinál az inszurgens, mikor jó kedve 1674 5, II| dudaszóra a tömzsi szörnyeteg az egyik kezével kalapjához 1675 5, II| kapott, a másikkal pedig az egymás után tánctempóra 1676 5, II| láttak életükben.~ ~Katalin az ablak felől eltakarta az 1677 5, II| az ablak felől eltakarta az arcát a legyezőjével; meg 1678 5, II| legyezőjével; meg ne lássa valaki az ablakon keresztül.~ ~– Szegény 1679 5, II| kis gnóm úgy tudta, hogy az inszurgens, mikor jól kitáncolta 1680 5, II| mutasd meg, hogy mit csinál az inszurgens, mikor megharagszik!~ ~ 1681 5, II| formaszerűen kicsiholt; azután az égő taplót a pipájába dugta, 1682 5, II| Észrevette, hogy tetszik az embereknek az, amit ő most 1683 5, II| hogy tetszik az embereknek az, amit ő most csinált. Őneki 1684 5, II| csinált. Őneki is tetszett. Ez az öröm kifordította eddigi 1685 5, II| Elkezdett röhögni.~ ~És az valami rettenetes volt. 1686 5, II| felszaladtak még magasabbra; az orra ráncokba gyűrődött, 1687 5, II| orra ráncokba gyűrődött, az egyik szemét egészen összehúzta 1688 5, II| jobban hullott a szikra az arcába, annál veszettebb 1689 5, II| mutogattak még pénzért soha.~ ~Az egész társaság tombolt és 1690 5, II| Hogarth * közöttünk, hogy ezt az alakot megörökítse?~ ~– 1691 5, II| gnómra. – Hát hogyan tesz az inszurgens, mikor meglátja 1692 5, II| inszurgens, mikor meglátja az ellenséget? – S azzal egy 1693 5, II| nagyot cserdített feléje az ostorával. A duda nagyot 1694 5, II| csak úgy zakatolt utána.~ ~Az egész társaság tapsolt az 1695 5, II| Az egész társaság tapsolt az idomárnak. Ilyet még Bécsben 1696 5, II| Hogyan? – csodálkozék az ezredes – a nagyságos bárónő 1697 5, II| szüntelen vigyáztatok rá. Ez az én büszkeségem. Menjen ön, 1698 5, II| büszkeségem. Menjen ön, nagy bohó! Az egész nevelési rendszeremet 1699 5, II| pogányság.~ ~A társaság nevetett az ártatlan harag fölött.~ ~ 1700 5, II| míg Barthelmy megfogta az egyik hosszú fülét, s a 1701 5, II| hátát. Ezt is meg kell tenni az idomárnak. Akkor aztán lefeküdt 1702 5, II| kutyagolt odább. Azt hitte, hogy az embert ha megverik, nem 1703 5, II| vett, s beleesett a tóba.~ ~Az emberi vad erre nagyot sikoltott, 1704 5, II| Azt hitte, ez már csak az ő tüze, mert az ő tavába 1705 5, II| már csak az ő tüze, mert az ő tavába esett; s nekiindult, 1706 5, II| fogadni, s visszafoglalta az elvesztett országát: ahol 1707 5, II| elvesztett országát: ahol ő az egyedüli király a halak 1708 5, II| őt aztán mindenfelé, de az úgy elbújt, hogy sohase 1709 5, III| mintha le kellene mennieo az istállóba, lovát nyergeltetni, 1710 5, III| büszke vezényszót. Elmúlt az már! A jó harci nyerges 1711 5, III| olyan csendes menhely lesz az, mint eddig volt.~ ~Reggel, 1712 5, III| borítékán megismerte már az írásról, hogy ki küldi azt. 1713 5, III| ő fogadja el? Miért akar az ő lakásába bejutni, ahova 1714 5, III| kezűleg nem írhat. Róla az a hír van megállapítva, 1715 5, III| meg, otthon marad.~ ~Amíg az időpont eljött, nyugtalanítá 1716 5, III| meghagyta, hogy maradjon az istállóban a lovaknál, s 1717 5, III| minden két percben elővette az óráját. Hintógördülés mégsem 1718 5, III| mondá magában, s sietett az ajtót kinyitni.~ ~A bárónő 1719 5, III| termetéről ismert rá, mert az arca sűrűn le volt fátyolozva. 1720 5, III| hallottam hintógördülést.~ ~– Az öblön keresztül jöttem a 1721 5, III| mint én nem csodálkoztam az önén. Ez is minden etikett 1722 5, III| minden hírlapban le volt írva az esete. Cause cèlèbre * lett 1723 5, III| nemsokára ezredessé lett. Ez az említett eset pedig az volt, 1724 5, III| Ez az említett eset pedig az volt, hogy fiatal, szép 1725 5, III| ezeket a szökevényeket üldözi az egész világon keresztül.~ ~– 1726 5, III| súgá fülébe:~ ~– Nem ön az, aki elszöktette Barthelmy 1727 5, III| világ szeme elől, s akinek az. arcát nem szabad az embernek 1728 5, III| akinek az. arcát nem szabad az embernek meglátni.~ ~Lajos 1729 5, III| Nagyságos bárónő, ha én volnék az, aki Barthelmy Léon nejét 1730 5, III| azon alkalmon, hogy azt az egyetlen embert, aki miatt 1731 5, III| egyetlen embert, aki miatt az egész világról le kell mondanom, 1732 5, III| összejönni.~ ~– Márpedig az egész világ azt hiszi, hogy 1733 5, III| ezredes annál jobban. Ez volt az oka, amiért önt három nap 1734 5, III| adjon arra a kérdésére, ki az a hölgy, akivel ön együtt 1735 5, III| mint férfias bátorság; az a másik férfi egy professzionátus 1736 5, III| szenved.~ ~Vavel gróf azon az oldalán érezte magát csiklandva, 1737 5, III| ilyen kontemplatív remete; s az sem bizonyos, hogy a kezem 1738 5, III| hölgy hevesen folytatá:~ ~– Az mindegy. Ön lehetett valamikor 1739 5, III| fejébe ment a vér.~ ~– De hát az nem történhetett-e meg, 1740 5, III| fegyverdurrogáso azt elárulta volna? Az is lehető, hogy a komornyikom 1741 5, III| Ah, ugyan mire való volna az önnek?~ ~– Arra, hogy nem 1742 5, III| fejemről.~ ~– Hogyan? A bárónő az én fejemről valami veszélyt 1743 5, III| tréfálok. Barthelmy ezredes az én kastélyomat választá 1744 5, III| nekem hatalmat arra, hogy az ezredest minden erőszakos 1745 5, III| látott vendégem.~ ~Vavel gróf az ajkába harapott. Már megint 1746 5, III| csupa önszeretetből teszi. Az a hevély, ami az önök idegeit 1747 5, III| teszi. Az a hevély, ami az önök idegeit csak felvillanyozza; 1748 5, III| nincs mit megköszönni. Hanem az utolsó estén, amikor búcsút 1749 5, III| amikor búcsút vett tőlem az odább költöző vendég, azt 1750 5, III| Én meg fogom tudni, hogy az én feleségem-e az a titokteljes 1751 5, III| hogy az én feleségem-e az a titokteljes hölgy, vagy 1752 5, III| titokteljes hölgy, vagy az övé. Hogy Barthelmy Ange-e, 1753 5, III| hogy csaknem egymást érték az arcaik, s szemeik, mint 1754 5, III| keresztvillámlással.~ ~– Hallgassa meg ön az ádáz tervet, amit az a bőszült 1755 5, III| ön az ádáz tervet, amit az a bőszült ember indulata 1756 5, III| barátja eléje fognak lovagolni az ön hintajának, s akkor ő 1757 5, III| s meg akarja tudni, hogy az a lefátyolozott hölgy, aki 1758 5, III| Ange asszonyság. S lovagok az adott becsületszót meg szokták 1759 5, III| olyan hangon, mint mikor az oroszlán a foga között tartja 1760 5, III| tiltakozott.~ ~– Én nem akarok az ön rejtélyének közelébe 1761 5, III| mit tehetek? Elbújjak-e az odúmba, s addig ki ne merjek 1762 5, III| hogy gyáva vagyok, féltem az életemet? Csináljak börtönt 1763 5, III| éteri finom lényt, akinek az egészségét egyedül ez a 1764 5, III| ötletét. Képzelje, bárónő, az az egyetlen nőszemély, aki 1765 5, III| ötletét. Képzelje, bárónő, az az egyetlen nőszemély, aki 1766 5, III| bennünket együtt sétálni az erdőben, s azoktól megtudhatta, 1767 5, III| azoktól megtudhatta, hogy az általam kísért hölgy karcsú, 1768 5, III| választ arra a kérdésre: ki az a hölgy, akit „máskor” kísérni 1769 5, III| egészen beburkolta abba az arcát. – Elég nagy-e így 1770 5, III| lett a bámulattól. Meglepte az alak, mely ez öltözetben, 1771 5, III| önnek segélyére jönni; így az minden tragikus kimenetel 1772 5, III| adhatja becsületszavát, hogy az, aki ön mellett ül, nem 1773 5, III| olyan sebet kaphattam vala az esetleges összeütközésnél, 1774 5, III| összeütközésnél, mely begyógyul; de az ön női tiszta hírneve olyan 1775 5, III| monda:~ ~– Mi sebet üthet az én lelkemen a világ, ami 1776 5, III| Tán attól fél ön, hogy az ezredes azt fogja hinni, 1777 5, III| szóra – kettejük közül. Az Vavel volt.~ ~A hölgy nevetett.~ ~– 1778 5, III| megtagadni, ha kapóra jön. Az igazi „hecc” bécsi találmány. 1779 5, III| pokoli gyönyörűséget okoz az, ha a publikumot ígyo felkavarhatják, 1780 5, III| ígyo felkavarhatják, hogy az körös-körül ordít erkölcsös 1781 5, III| sport. Engem mulattatni fog az a gondolat, hogy a bőszült 1782 5, III| asszonynak a házában, aki az ő irányában csupa etikett 1783 5, III| szomszéd kastély urával, akihez az elválasztó öblön át juthatott 1784 5, III| észrevétlenül, s ő azt csak az utolsó nap fedezte fel! 1785 5, III| leszek a nevetők között. Az a kevés ember pedig, akinek 1786 5, III| adok, jól fogja tudni, hogy az a hír merő képtelenség, 1787 5, III| a pázsitos úton sétálni az erdőkerülő, azt mondta volna: „ 1788 5, III| Aha! a gróf úr megint az öregasszonyt hozta ki magával.”~ ~ 1789 5, III| hogy járassa elő a fogatát. Az alatt, amíg Henry a kocsiszínben 1790 5, III| kimutatva két mordálynak az agyát. – Megyek egyedül 1791 5, III| Megyek egyedül felkeresni azt az urat, aki mindenáron egy 1792 5, III| senki, hogy milyennek látta az arcát.~ ~Katalin az ijedtség, 1793 5, III| látta az arcát.~ ~Katalin az ijedtség, a kétségbeesés 1794 5, III| pillanatig. Tudja meg hát az utolsó gondolatomat is! 1795 5, III| levelet. Ha ön most azzal az elhatározással indul el, 1796 5, III| egyedül akarja felkeresni az ezredest, én visszasietek 1797 5, III| leggyorsabb versenyparipámra, s az ezredes után futtatom e 1798 5, III| bámulva tekinte a hölgyre.~ ~Az ismét összehajtá a levelet, 1799 5, III| hosszasan nézett a hölgy arcába. Az, amit ezek az égő szemek 1800 5, III| hölgy arcába. Az, amit ezek az égő szemek mondtak, amiről 1801 5, III| belekapaszkodott Vavel karjába. S az ilyen karonfogásnak igen 1802 5, III| kezdve, mikor a hölgy csak az ujjai hegyével érinti kísérője 1803 5, III| végeig is elmenni.~ ~A hintó az udvarra gördült. A gróf 1804 5, III| mondá Henrynek, hogy hajtson az udvar park felőli ajtajához, 1805 5, III| ajtajához, s a fátyolos hölgyet az angol sétányon át vezette 1806 5, III| Még Henry sem vette észre az alakcserét.~ ~Csodálatos 1807 5, III| Csodálatos érzés volt az, mikor Vavel e hölgyet maga 1808 5, III| annyira övé e hölgy, mint az élő embernek a saját lelke. 1809 5, III| óra múlva annyira nem lesz az övé, mint a holt embernek 1810 5, III| övé, mint a holt embernek az eltűnt lelke. Érzi, hogy 1811 5, III| a nő egy egész új világ: az égi üdv feltárt rejtélye; – 1812 5, III| megint álom lesz minden, s az üdv megint rejtéllyé válik.~ ~ 1813 5, III| válik.~ ~Szótlanok voltak az egész úton. Hiszen úgy szokták 1814 5, III| egész odáig megtette már az utat, ahol rendesen meg 1815 5, III| mindennap.~ ~Visszatéret az erdőszélen szokott megállni 1816 5, III| térre vezetett. Ez volt az ő megszokott sétájuk helye, 1817 5, III| gyakran találkozott velük az erdőkerülő, aki azt állította, 1818 5, III| fátyolos hölgye van: egyszer az egyiket hozza ki sétálni, 1819 5, III| másszor a másikat. Most az egyszer igaza volt. Ez a 1820 5, III| rövid, mogorva szóval, hogy az nem szabad.~ ~Ősszel a vadrózsákon 1821 5, III| regélik, hogyha egy ilyet az alunnio nem tudó gyermek 1822 5, III| burkolva fehér köpenyébe, az első nem viselt burkoló 1823 5, III| ott álltak egymás előtt.~ ~Az ezredes magas, tekintélyes 1824 5, III| vegyülve kihívó gúnnyal, mit az udvarias allűrök csak álcázni 1825 5, III| megismerkedni – folytatá az ezredes, mialatt két kísérője 1826 5, III| kívántam önnel. Azért kaptam az alkalmon, hogy önnel most 1827 5, III| Igen egyszerű dolog biz az, gróf úr. Engem egy sajátszerű 1828 5, III| Ennek már négy esztendeje. – Az egész világot összekutattam 1829 5, III| Végre a sors ide, ebbe az elrejtett zugába a világnak 1830 5, III| egyedül egy hölggyel, akinek az arcát még nem látta senki, 1831 5, III| fellobbant; Barthelmy Ange jutott az eszembe. – Én tartozom a 1832 5, III| azzal a kérdéssel: vajon az a hölgy, aki Vavel gróf 1833 5, III| előtt, nem Barthelmy Ange-e: az én feleségem?~ ~Vavel Lajos 1834 5, III| becsületszavamat adom, hogy az a hölgy, akit karomon vezetek, 1835 5, III| Ange asszony; – nem volt az ön felesége soha. Erre önnek 1836 5, III| becsületszavam kötöm le.~ ~Az ezredes különösen mosolygott.~ ~– 1837 5, III| becsületszónak a keletét abban az egy kérdésben, ahol asszonyokról 1838 5, III| hogy szívviszonyoknál még az eskü is igen kétséges próba. 1839 5, III| a háborúban! Ha tőlem az ellenség azt kérdezné, nincs-e 1840 5, III| kérdezné, nincs-e abban az erdőben katonaság elrejtve: 1841 5, III| azonban kérni fogom önt az ittmaradásra.~ ~– Mi célból?~ ~– 1842 5, III| Egyenesen abból a célból, hogy az ön által kísért hölgynek 1843 5, III| meggyőződjem arról – hogy az én férgemnek igaza van-e 1844 5, III| indulat hangján ejté ki az ezredes, s sarkantyús lábával 1845 5, III| emelve a levegőbe, s csak az volt függőben, hogy melyik 1846 5, III| nem Barthelmy Ange. Ezek az urak itt tanúim, hogy én 1847 5, III| mikor a villám megvilágítja az éjjeli tájat. E pillanat 1848 5, III| édes érzésnek, hogy e nő az ő megkíméléseért ily önfeledten 1849 5, III| pisztolyát, s annak a csövét az ezredes gúnymosolygó arcának 1850 5, III| Vagy szétzúzom önnek az agyát.~ ~A két kísérő kardjához 1851 5, III| gúnymosoly egyszerre eltűnt az ezredes arcáról, kísérőinek 1852 5, III| nyújtá oda a bocsánatkérőnek, az hajolt le odáig, hogy ajkaival 1853 5, III| félreállt, jelezve, hogy tiszta az út.~ ~Egész modora oly őszintén 1854 5, III| durcásan készteté Lajost az indulásra. Nők nem bocsátanak 1855 5, III| könnyen.~ ~Ők elöl mentek az ösvényen, a három férfi 1856 5, III| volt elég nagy arra, hogy az elöl menők valami beszédet 1857 5, III| hintajukhoz értek, ott találták az erdő szélében a három tiszt 1858 5, III| grófnak itt kellett várni az utána jövőket, hogy üdvözleteiket 1859 5, III| semmi beszédet kezdeniök. Az a harmadik ember ott a bakon 1860 5, III| szívében egymást űzték. Az álmodó valamit kiáltott, 1861 5, III| mit álmodott; kényszeríté az álomképet, hogy a felébredés 1862 5, III| Hysteron proteron.” *~ ~Az nem csupán kényszerítő körülmények 1863 5, III| megsértett női becsületnek: – az igazság volt, mert érezve 1864 5, III| nem is ismerek, elrabolni az ő egész világát. Nem tudok 1865 5, III| hozzá van láncolva. Mi ebben az életben bevégeztük egymással 1866 5, IV| Ha Katalin bárónőnek csak az kellett, azt megkapta.~ ~ 1867 5, IV| legjobban tudta azt tódítani, az természetesen maga a doktor 1868 5, IV| bárónőnek, aki megkísérté az ellene költött mendemondákat 1869 5, IV| azok között első helyen az alispán, ki maga is szintén 1870 5, IV| veszett a főispán asztalánál az ezredessel, ki szintén hivatalos 1871 5, IV| fölött elmondva kereken, hogy az tiszta lehetetlenség, hogy 1872 5, IV| tiszta lehetetlenség, hogy az az úrhölgy, aki a Névtelen 1873 5, IV| tiszta lehetetlenség, hogy az az úrhölgy, aki a Névtelen 1874 5, IV| a birtok úrnőjével; hisz az három évvel később származott 1875 5, IV| már régen ott rejtőzött. Az meg éppen erős felmentő 1876 5, IV| felmentő körülmény, hogy amíg az egész falu látta bizonyos 1877 5, IV| saját tanúskodásával sietett az alispán érvelését lerontani.~ ~– 1878 5, IV| apácai életet folytatott. Az ám, de ki látta a bárónőt 1879 5, IV| Mi természetesebb, mint az a következtetés, hogy azt 1880 5, IV| következtetés, hogy azt az időt, amikor mindenkire 1881 5, IV| a Névtelen Várban tölté. Az odamenés és visszatérés 1882 5, IV| hajtotta szandolinon, midőn az öblöt mindkét oldalon a 1883 5, IV| megvétele előtt is itt volt, s az a fátyolos hölgy, aki Vavel 1884 5, IV| statutió alkalmával sem jött az Bécsbőlo . Mindenki látta, 1885 5, IV| legbizonyosabbo adat, ami az egész intrigát napfényre 1886 5, IV| intrigát napfényre hozza, az én éjszakai látogatásom 1887 5, IV| elmegyek vele a beteghez. Az dühbe jön az inasára, hogy 1888 5, IV| a beteghez. Az dühbe jön az inasára, hogy minek engedte 1889 5, IV| akarok beszélni a bárónővel: az kijön azzal a szóval, hogy 1890 5, IV| a pszichológiának, ebben az egyben tanúbizonyságot fog 1891 5, IV| tetszésben részesült.~ ~Az alispán még exceptivázni * 1892 5, IV| exceptivázni * akart, hanem akkor az inzsellér úr mottója hangzott 1893 5, IV| gyanús dolog volt, hogy az a baronesse olyan könnyűszerrel 1894 5, IV| ő is hivatalos volt; de az ő védelmében sem volt köszönet: 1895 5, IV| bosszút, hogy a doktort, az inzsellért meg a papot meghívta 1896 5, IV| delnő milyen tréfára veszi az egész rágalmat, csak kirukkoltak 1897 5, IV| aztán, hogy ennek a nőnek az esze gépezetéből egy kerék 1898 5, IV| Mindjárt megtudjuk annak is az okát.~ ~ 1899 5, V| V. ~ ~Vavel Lajos csak az ebédnél találkozott ismét 1900 5, V| neki: „testestül lelkestül az öné vagyok!”~ ~A leány magaviselete 1901 5, V| valamit?~ ~Meg van-e adva az az erő a magába zárkózott 1902 5, V| valamit?~ ~Meg van-e adva az az erő a magába zárkózott léleknek, 1903 5, V| valamit?~ ~Nem történhetett-e az meg, hogy a leány, attól 1904 5, V| útját kísérje, fellopózott az obszervatóriumba, s az áruló 1905 5, V| fellopózott az obszervatóriumba, s az áruló cső tudatott vele 1906 5, V| csengettyűjével, hogy már lefeküdt, s az érkező Lajos széttárt könyveket 1907 5, V| széttárt könyveket talált az asztalon. A leány tanult.~ ~ 1908 5, V| kocsiban tegnap más ült az ő helyén? Valami ösztön ( 1909 5, V| talán?) azt súgná neki, hogy az a hely el van foglalva már? – 1910 5, V| lesz?~ ~– Akkor járkálok az udvaron, s csinálok hóembert, 1911 5, V| a tegnapi találkozásról az erdőben a három dragonyostiszttel; 1912 5, V| találkozhatni.~ ~Hanem azért mégis az lett a vége a dolognak, 1913 5, V| parancsolva, hogy azalatt, amíg az úrhölgy a kertben sétál, 1914 5, V| szokottnál közelebb esett ahhoz az úthoz, amelyen a leány végig 1915 5, V| hátra nem tekinteni, amit az nem szegett volna meg egy 1916 5, V| megállt. E pillanat alatt az jutott eszébe, hogy most 1917 5, V| lejön a toronyból, kiadni az ablakon át Schmidtnének 1918 5, V| ablakon át Schmidtnének az ajtókulcsot. Ezalatt az 1919 5, V| az ajtókulcsot. Ezalatt az idő alatt, amígo odáig leér, 1920 5, V| egymagában, s elbámult, mikor az úrnőt egyenesen maga felé 1921 5, V| penderített rajta, hogy az azo orgonabokrok közé kalimpázott, 1922 5, V| elhurcolta magával a leányt.~ ~(Az a jámbor kertészlegény élete 1923 5, V| Vavel kivette zsebéből az elfogott levelet.~ ~Címül 1924 5, V| asszonyom!~ ~Szeresse ön az én Lajosomat. Tegye őt boldoggá; 1925 5, V| eltűröm tőle, s megáldom az órát, amelyben e házba belépett! 1926 5, V| házba belépett! Irtózom már az egyedülléttől.~ ~– Nem vagyunk-e 1927 5, V| S azt hiszi ön, hogy ez az ön márványarca nem az én 1928 5, V| ez az ön márványarca nem az én lelkemnek a terhe? Ez 1929 5, V| legirtóztatóbb sorsot tűri, az én legijesztőbb kísértetem. 1930 5, V| arcot, aki eltemette magát az én elátkozott sorsom miatt 1931 5, V| hogy mindennek én vagyok az oka. Hogy átok a létezésem 1932 5, V| Hogy átok a létezésem annak az egyetlenegy embernek a fején, 1933 5, V| hogy vagyok a világon.~ ~– Az Istenért, Marie! Ki sugall 1934 5, V| ilyen gondolatokat?~ ~– Azok az én hosszú éjszakáim! Óh, 1935 5, V| egyszer már régen, hogy milyen az a halál? Fáj-e még azután 1936 5, V| megmentettek a haláltól, az én nevemet odaadták Botta 1937 5, V| aki helyettem elvállalta az én sorsomat. Nem tudom, 1938 5, V| Isten, hogy tündököljön az én helyemen; – de adjátok 1939 5, V| Zsófia nevét; adjátok ide az ő szolgálóköntösét, adjátok 1940 5, V| szolgálóköntösét, adjátok ide az Isten szabad világát, ami 1941 5, V| Isten szabad világát, ami az övé volt: hadd legyek Botta 1942 5, V| Tudjam meg, hogy milyen az élet, vagy tudjam meg, hogy 1943 5, V| szelíd, méla leánynak ez volt az első szenvedélyes hangja. 1944 5, V| föld legnagyobb gyémántja az én őrizetemre van bízva. – 1945 5, V| boldognak fogom látni, én is az leszek.~ ~– Óh, az én boldogságom 1946 5, V| én is az leszek.~ ~– Óh, az én boldogságom napja is 1947 5, V| napja is arra vár, hogy az öné virradjon. Eljön az, 1948 5, V| az öné virradjon. Eljön az, szentül hiszem. De a Névtelen 1949 5, V| ön reá. Tartson bolondnak az egész világ: joga van hozzá; 1950 5, V| És ha lehető volna az, hogy engemet valaki úgy 1951 5, V| megszűnik minden érintkezés az emberekkel, az egész világgal? 1952 5, V| érintkezés az emberekkel, az egész világgal? Mert bizony 1953 5, V| ház egy sírbolt, aminek az ajtaja nem nyílik meg elébb, 1954 5, V| tudom, – hogy nem sokáig! Az idők jelenségei nem csalnak. 1955 5, V| tenni, s aztán elküldeni az igazi címzetére: – majd 1956 5, V| címzetére: – majd mikor az angyal trombitaszava megharsan.~ ~– 1957 5, VI| A leányban felébredt az életvágy, a világ utáni 1958 5, VI| a világ utáni holdkór. Az ilyen holdkórosra nagyon 1959 5, VI| nagyon vigyázni kell, mert az mindig kiszabadulásról gondolkozik.~ ~ 1960 5, VI| mindkettőjüknek megengedve. Az idő is elromlott. Egy őszi 1961 5, VI| kárpótlást szerezzen Marie-nak az elvett „szép” világért: 1962 5, VI| beszerezni. Azalatt maga ápolta az üvegház növényeit. Itt hát 1963 5, VI| Marie, s kedvét találta az egzotikus növényekben, miknek 1964 5, VI| gyönyörű új virággal, amiből az első bimbó ma reggelre nyílt 1965 5, VI| szobájába belépni látta. – Az a virág éppen olyan volt 1966 5, VI| Marie-tól reszkető hangon.~ ~– Az éjjel nyílt az üvegházban. 1967 5, VI| hangon.~ ~– Az éjjel nyílt az üvegházban. Menjen le. Még 1968 5, VI| olyan ember előtt, aki annak az okát ismerte, bátran mehetett 1969 5, VI| Lajos könyvtárában, aminek az ajtaját az most nyitva feledte.~ ~ 1970 5, VI| könyvtárában, aminek az ajtaját az most nyitva feledte.~ ~Az 1971 5, VI| az most nyitva feledte.~ ~Az első tekintetre meglepte 1972 5, VI| első tekintetre meglepte az, hogy annak a Bertuch-féle 1973 5, VI| kivált ha e kíváncsiságot még az a tudat is sarkantyúzza, 1974 5, VI| tudat is sarkantyúzza, hogy az az egy kötet el volt előle 1975 5, VI| is sarkantyúzza, hogy az az egy kötet el volt előle 1976 5, VI| sorba lapozgatta, egyszerre az a lap állt előtte, amin 1977 5, VI| akkor Lajos jött vissza az üvegházból, markában hozva 1978 5, VI| üvegházból, markában hozva az ízekre széttépett dísznövényt.~ ~ 1979 5, VI| kiáltotta: „canaille”! S azzal az összetördelt növény ágait 1980 5, VI| felelt neki:~ ~– Lenyomtattam az imakönyvembe.~ ~A férfi 1981 5, VI| Pedig a leánynak igaza volt. Az ő hazája nagyságának a jelvénye 1982 5, VI| nagyságának a jelvénye volt az a virág: az ő nemzete dicsőségének 1983 5, VI| jelvénye volt az a virág: az ő nemzete dicsőségének csillagait 1984 5, VI| leányt szótlanul.~ ~Most már az üvegház is látogatatlan 1985 5, VI| erről is lemondjon.~ ~Maguk az elemek is ellene esküdtek 1986 5, VI| is ellene esküdtek ebben az évben a Névtelen Vár lakóinak.~ ~ 1987 5, VI| szerteszéjjel a kaszálókat, az őszi vetéseket, a tanyák, 1988 5, VI| hányni, rőzsesáncot fonni az egész virágoskert körül. 1989 5, VI| hogy mind nem használ neki az semmit, a vízár alulról 1990 5, VI| virágos, zöldülő bokrai, annak az egyetlen gyönyörűségét egy 1991 5, VI| szivacstörléssel elpusztítani! Ez képes az embert istentagadóvá tenni. 1992 5, VI| volt már minden iránt.~ ~– Az én szép casuariáim * ! – 1993 5, VI| válnak pusztulásra; de hát az a sok ezernyi szegény ember, 1994 5, VI| falat kenyerét veszi el az Isten csapása, és mégsem 1995 5, VI| és mégsem szállnak perbe az Istennel!~ ~– Igaz – monda 1996 5, VI| Mercatoris uramnak, hogy ossza ki az árvíztől sújtott hívei között.~ ~ 1997 5, VI| lelkész a mostani ínségnek az igazi okát.~ ~„Az bizony 1998 5, VI| ínségnek az igazi okát.~ ~„Az bizony nem Istennek az ő 1999 5, VI| Az bizony nem Istennek az ő csapása, hanem ember csinálta, 2000 5, VI| bizony csak olyan, ahogy az Isten megteremtette! A Fertő