IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] avoncourt 5 avoncourt-nak 1 avoucourt 1 az 4379 ázalagoktól 1 azalatt 34 azáltal 7 | Frequency [« »] ----- ----- 10994 a 4379 az 2346 hogy 2291 s 2075 nem | Jókai Mór Névtelen vár Concordances az |
Rész, Fejezet
2001 5, VI| okait már régóta fürkészik. Az utolsó tíz év alatt negyvenkétezer 2002 5, VI| bodnársulykát * , ami elmerült. Az idén visszakerülve a Fertő 2003 5, VI| bodnár * gazdája kezében az elvesztett sulykot. – Ez 2004 5, VI| elvesztett sulykot. – Ez az én sulykom! – mondja neki – 2005 5, VI| Dunába Győrnél. – Lehetetlen az – mond a bodnár –, a feleségem 2006 5, VI| azt a Fertőből. – Mégis az enyim; bizonyságául mondhatom, 2007 5, VI| nagyobbik fele. Hogyan úszott az a sulyok a Dunából fel a 2008 5, VI| amik a Hanság tavaiból az ingó lápföld alatt a Fertő 2009 5, VI| ismeretlen gát állja útjokat. Ez az oka az egész veszedelemnek, 2010 5, VI| állja útjokat. Ez az oka az egész veszedelemnek, mely 2011 5, VI| azt ki lehessen puhatolni, az egész Fertő tó és Hanság 2012 5, VI| e tórulo és környékéről, az már nem is hajaz a mostani 2013 5, VI| akadály, akkor lehet annak az elhárításához fogni. Inzsellérfink 2014 5, VI| meggyőződésben él, hogy az tekintetes nemes Mosony 2015 5, VI| hamarább megtörténhetiko az, hogy a Fertő túláradjon 2016 5, VI| hegynek a tetején, mint az, hogy akár Sopron, akár 2017 5, VI| fennakadáson végtére is segített az Úrnak angyala, akit vidékünk 2018 5, VI| forintoknako kifizetését az inzsellér számára; mely 2019 5, VI| tudomása volt róla, hogy az inzsellér (ki parenthesisben 2020 5, VI| távcsőre volna szüksége az ingenieurnek, hogy a nagy 2021 5, VI| telescopiuma. Ezért ugyan az inzsellérnek magának illenék 2022 5, VI| helyette nagyságodat, hogyha az említett telescopiumot a 2023 5, VI| lelkében leginkább megmaradt, az volt, hogy Katalinról mendemondákat 2024 5, VI| azért, hogy megszabadítja az ínségtől az egész vidéket, 2025 5, VI| megszabadítja az ínségtől az egész vidéket, mely az ő 2026 5, VI| ínségtől az egész vidéket, mely az ő rágalmazásától visszhangzik.~ ~ 2027 5, VI| telescopiumát * , azzal az izenettel, hogy ezt a mérnöknck 2028 5, VI| arra.~ ~Becsukta maga előtt az ablakot, hogy ne lásson 2029 5, VI| keresztül-kasul méregetve, elkészíté az egész Fertő és Hanság térképét. 2030 5, VI| szaktudományú remekmű volt az. Mikor a kész munkáját elvitte 2031 5, VI| munkával a bárónőt, hogy az még egy drága brilliántos 2032 5, VI| mondani. A vármegyegyűlésen az igaz, hogy mikor referált 2033 5, VI| referált a bevégzett dologról az inzsellér úr, a sok „mit 2034 5, VI| hanem annyi bizonyos, hogy az általa vezetett munka után 2035 5, VI| minden oldalán elhagyta az elfoglalt termőföldeket, 2036 5, VI| visszatért a régi medrébe.~ ~Az az egyetlen csatorna, mely 2037 5, VI| visszatért a régi medrébe.~ ~Az az egyetlen csatorna, mely 2038 5, VI| Fertő vizét, hogy amint az egész Hanság ingó lápföldje 2039 5, VI| attól a veszélytől, hogy az új tavasszal békalencse 2040 6, I| úgy jött be hozzá, hogy az arca egészen nedves volt 2041 6, I| pongyola-öltöny volt rajta, s azt is az egyik kezével tartá elöl 2042 6, I| ijedten elbámulva.~ ~– Az Istenért! Segítsen ön! Könyörüljön! – 2043 6, I| Óh, én magam vagyok az oka, hogy meghal. Oda szokott 2044 6, I| dörmögé Vavel Lajos. – Hát az, aki népeket tapos el! És 2045 6, I| szárnyait, hogy rátaláljon az odamenekültre.~ ~A kis énekes 2046 6, I| nem csókolgatja már sorba az ujjaim hegyeit…. nem pöröl 2047 6, I| azt szeressem. Hiába volna az szép is, okos is, kedves 2048 6, I| csak azt gondolnám mindig: az az elmúlt volt az igazi. 2049 6, I| azt gondolnám mindig: az az elmúlt volt az igazi. S 2050 6, I| mindig: az az elmúlt volt az igazi. S azzal fölvette 2051 6, I| megvan: odakészítsem eléje az ételét, s várjam, hogy lerepül 2052 6, I| aranybetűkkel: itt nyugszik az én Dávidom, s azután meglátogatom 2053 6, I| begöngyölgeté kis halottját az öltönye szélébe, s elvitte 2054 6, I| gyászkíséret. Lajost nem hítta el. (Az orvost nem szokás a temetésre 2055 6, I| temetni vittek.~ ~Azt hitte, az halotti dal.~ ~Azt is kedvesen 2056 6, I| rámába volt foglalva, ahogy az evangélikusoknál szokás, 2057 6, I| nem jó játékot csinálni. Az a csendességszerző angyal 2058 6, I| olyanokat vágott gazdáján, ha az fedetlen nyílást hagyott, 2059 6, I| s azzal ismét helyreállt az úr és szolga közötti viszony.~ ~ 2060 6, I| érkezett. Azalatt töltötte az időt a szélpuskával a céllövöldözésben. 2061 6, I| már kinn volt Lizett, s az ebédet készítette.~ ~Csakugyan 2062 6, I| szertelenül elhízott személy volt az a nő, amilyennek Vavel gróf 2063 6, I| nem volt már alkalmatos. Az már, ha sírni akart is, 2064 6, I| a gróf.~ ~– Odabenn van az ágyán.~ ~– Miért van bezárva 2065 6, I| szobáján keresztül Henryébe.~ ~Az öreg ott feküdt az ágyán, 2066 6, I| Henryébe.~ ~Az öreg ott feküdt az ágyán, s a szája és a fél 2067 6, I| Elmegyek magam orvosért.~ ~– De az nem mer többet idejönni. 2068 6, I| Csak a nyelvem jár még; de az is nagyon furcsán forog.~ ~– 2069 6, I| hallgatag ember lesz belőlem. Az éjjel egy fényes ruhás hölgy 2070 6, I| hölgy jelent meg előttem, s az azt kérdezte tőlem, hogy 2071 6, I| van egy katonaviselt fiúk, az jó lenne a helyembe. Vagy 2072 6, I| jó lenne a helyembe. Vagy az a féllábú rokkant vitéz, 2073 6, I| bajlódni. A ház körüli munkát az biz elvégezhetné.~ ~– Ejh, 2074 6, I| ház körüli munka! Te nekem az vagy, ami a katonának a 2075 6, I| Te vagy a gondolataimnak az őre. Te vagy az egyetlen 2076 6, I| gondolataimnak az őre. Te vagy az egyetlen barátom, ebben 2077 6, I| le a katonaságnál, húszat az én uraimnál, huszonöt esztendei 2078 6, I| Azt elhívatom hozzád.~ ~Az öreg szemeibe könnyek gyűltek 2079 6, I| semmit, te tudsz mindent; az én könyveim tele vannak 2080 6, I| és még valakit.~ ~– Mi az?~ ~– Lelki vigasz.~ ~– Lelki 2081 6, I| vigasz.~ ~– Lelki vigasz?~ ~– Az utolsó vigasz egy haldokló 2082 6, I| nekem – papot.~ ~– Henry! Az lehetetlen.~ ~– Az Isten 2083 6, I| Henry! Az lehetetlen.~ ~– Az Isten szent nevére kérem!~ ~– 2084 6, I| Lehetetlent kérsz!~ ~– Az Istenre és minden szenteire 2085 6, I| rémületeit érzi egész lelkem. Az örök tüzet látom magam előtt 2086 6, I| ha a csatazajt hallanám, az elfojtaná lelki félelmemet; 2087 6, I| magadhoz, hogy elmondd neki: az én nevem nem az, aminek 2088 6, I| elmondd neki: az én nevem nem az, aminek mindennap mondtam 2089 6, I| voltam; egy napon, mikor az uramat és családját elfogták 2090 6, I| leányomat öltöztettem fel az ő leányuk ruhájába, hogy 2091 6, I| ő leányuk ruhájába, hogy az igazit megmentsem a halálveszélytől. 2092 6, I| a veszedelembe menni, s az uramét megőriztem, rejtegettem, 2093 6, I| vadásztak a királyokra és az ő ünőikre, s a királyleányból 2094 6, I| Rablógyilkos voltam. Mikor az uram kincseit szállították 2095 6, I| uram kincseit szállították az elkobzók, társaimmal együtt 2096 6, I| Henry! Ha te tudnád, hogy ki az az Isten! Nem rettegnél 2097 6, I| Ha te tudnád, hogy ki az az Isten! Nem rettegnél tőle. 2098 6, I| feltámadjon, s aki intézi az embernek a sorsát, aki a 2099 6, I| Önnek nagy lelke van, egész az Istenig felér. Ön bejárta 2100 6, I| Istenig felér. Ön bejárta az egeket, a csillagokat, tudja, 2101 6, I| hozzá. De mit tegyek én, az én parányi kis lelkecskémmel, 2102 6, I| tudatlanul, nem találva az utat, merre menjen. Nekem 2103 6, I| aminek terhe alatt nyögsz: az nem bűnöd, hanem erényed. 2104 6, I| gondolat, s ha van hang, mely az emberhez kérdést intéz, 2105 6, I| Nem is szükség, fel van az jegyezve annál, aki minden 2106 6, I| türelméből.~ ~– Hát kárhozzál el! Az is kötelességed! Ha a pokolba 2107 6, I| haldokló ágya széléről, s az ajtó felé ment, ott hagyva 2108 6, I| kapujához: mielőtt belépnék, az első kérdésem az lesz szent 2109 6, I| belépnék, az első kérdésem az lesz szent Péterhez: „Itt 2110 6, I| szent Péterhez: „Itt van-e az én jó, öreg bajtársam, a 2111 6, I| kapuőr, hogy „nincs biz az! mert az odalenn van a souterraine-ben”, 2112 6, I| hogy „nincs biz az! mert az odalenn van a souterraine-ben”, 2113 6, I| barátságot öreg; de nékem az olyan paradicsom, ahonnan 2114 6, I| olyan paradicsom, ahonnan az én Henrymat kizárták, nem 2115 6, I| utánunk egy harmadik; – s az mind a kettőnket kikönyörög 2116 6, I| Megismerte Lajos szemeiről, hogy az sírt.~ ~– Igen, Marie; most 2117 6, I| sírt.~ ~– Igen, Marie; most az én magányos verebem haldoklik. 2118 6, I| Milyen egyedül maradunk.~ ~– Az jut önnek az eszébe ugye, 2119 6, I| maradunk.~ ~– Az jut önnek az eszébe ugye, hogy ez már 2120 6, I| megsiratni, ha meghal: csupán az apró kis állatocskákat. 2121 6, I| nagyon rossz szívem van.~ ~– Az nem azért van, Marie. Hanem 2122 6, I| állatnak a halállal vége van, az embernek pedig azzal kezdődik 2123 6, I| éppen azért jöttem önhöz. Az ön látása őt idvezítené. 2124 6, I| őt idvezítené. Hozza el az imádságoskönyvét. Keresse 2125 6, I| tanulta azt meg?~ ~– Hát az ember nem tudhatja, hogy 2126 6, I| gondolatokat?~ ~– A széltől, mikor az ablakon befúj, a gyertyától, 2127 6, I| haldoklóhoz.~ ~A leány első dolga az volt, hogy Lizettet elparancsolta 2128 6, I| ápolni. Ma nem lesz ebéd. Az éhséget elverni van kenyér 2129 6, I| mint egy álomlátás, suhant az oda ágya fejéhez, s gyöngéd 2130 6, I| veled?~ ~Azzal odatérdelt az ágya elé, s kinyitá az imakönyvét, 2131 6, I| odatérdelt az ágya elé, s kinyitá az imakönyvét, nem azért, hogy 2132 6, I| nem azért, hogy olvassa az imát, mert hisz könyv nélkül 2133 6, I| utazók számára: megvárva, míg az utána mondja.~ ~Henry nyelve 2134 6, I| egy Úr imáját: Mi atyánk az égben!~ ~Még Vavel Lajos 2135 6, I| imádkoznak.~ ~„Amen.”~ ~Mikor az imakönyvből föltekintett 2136 6, I| ember volt. A torzvonások az arcról, a redők a homlokról 2137 6, II| szegény jámbor embernek az, hogy meghal: a nagyobbik 2138 6, II| meghal: a nagyobbik gond az, hogy hogyan temettesse 2139 6, II| Szerencsére ez már nem az ő gondja.~ ~Fertőszegen 2140 6, II| járni, hogyan került ide az az idegen név a többi sírkeresztek 2141 6, II| járni, hogyan került ide az az idegen név a többi sírkeresztek 2142 6, II| azután még ridegebb lett az élet a Névtelen Vár lakóira 2143 6, II| barátját veszté el, s most már az élet mindenféle apró gondja 2144 6, II| mindenféle apró gondja is az ő nyakába szakadt.~ ~Megkísérté 2145 6, II| lehozni, s kiadni, amit az a Schmidtéknek küldött, 2146 6, II| a Schmidtéknek küldött, az érkezett hírlapokat az asztalra 2147 6, II| az érkezett hírlapokat az asztalra letenni, s az ételeket 2148 6, II| hírlapokat az asztalra letenni, s az ételeket a konyhából az 2149 6, II| az ételeket a konyhából az előszobába felhordani.~ ~ 2150 6, II| mondta, hogy ott nem maradna az egész Névtelen Várért egy 2151 6, II| nyitja föl a száját soha, s az ember éjjel-nappal nem tudja, 2152 6, II| legalkalmasabb cseléd lehetett az, aki az egész helységben 2153 6, II| cseléd lehetett az, aki az egész helységben senki házánál 2154 6, II| párbeszéd után kezd kidomborodni az őt körülhomályló ködből. 2155 6, II| találta megtestesülését, az imádásig emelkedő földöntúli 2156 6, II| szerelmet csatolta hozzá. Mindaz az érzés, amivel egy mély kedélyű 2157 6, II| vezéreszméje lelkének volt az ellenkező indulat; a tengermélységű 2158 6, II| aki lábzsámolyul használta az idegen trónokat, s istenné 2159 6, II| volt magánőrjöngés: el volt az terjedve egész Európa-szerte, 2160 6, II| mindannyinak létezéséről.~ ~Az Európában történtekről ez 2161 6, II| történtekről ez idő szerint csak az angol hírlapok útján lehetett 2162 6, II| lehetett tudomást szerezni. Az egész szárazföldön el volt 2163 6, II| és aztán feltörögeté. S az drága csemege lett volna; 2164 6, II| drágább volt, mint olvasmány. Az elküldő a maga tudósításait 2165 6, II| lehántása után ott volt látható az írás a belső hártyán. Ez 2166 6, II| a belső hártyán. Ez volt az ő titkos levelezésének módja.~ ~ 2167 6, II| levelezésének módja.~ ~Így értesült az elégedetlenségről a mindenható 2168 6, II| koalíciók előrevetett árnyékát s az indulni kész hadseregek 2169 6, II| Ehhez két közege volt: az egyik a fertőszegi lelkész, 2170 6, II| lelkész, Mercatoris, a másik az ügyvédje, aki Pesten lakott. 2171 6, II| lelkésszel sohasem beszélt, az ügyvédjével pedig csak egyszer, 2172 6, II| csak egyszer, akkor, mikor az mint patvarista, véletlenül 2173 6, II| nyelven is beszélni, miután az ördögök (tudvalevőleg idegenek) 2174 6, II| kitalálják, hogy ki volt.~ ~Az egész népet, mely között 2175 6, II| Lajos, e két levelezőjének az irataiból ismerte meg. ( 2176 6, II| ismerte meg. (Ha nem akarjuk az ismeretség közé számítani 2177 6, II| Lacit, a rablót s Mátyást, az ezermestert.) Ezen az úton 2178 6, II| Mátyást, az ezermestert.) Ezen az úton pedig nagyon egyoldalú 2179 6, II| ellen; iróniája nem kímélte az ország sorsára befolyó nagyokat, 2180 6, II| Vavel azt képzelte, hogy az egész nemzet hangulatát 2181 6, II| nemzet hangulatát tolmácsolja az ifjú tudós; pedig az csak 2182 6, II| tolmácsolja az ifjú tudós; pedig az csak egy igen kicsiny, a 2183 6, II| Helytartó Tanácstól? – De mikor az ilyen kicsiny dolog is elég 2184 6, II| levelei nyomán, hogy ez az ország az ő ellenségét mint 2185 6, II| nyomán, hogy ez az ország az ő ellenségét mint szabadítót 2186 6, II| sem kívánja a győzelmet.~ ~Az országgyűlés megszavazta 2187 6, II| országgyűlés megszavazta ugyan az újoncilletményt (őt ott 2188 6, II| követe” képviselte), de azt az újonchadat nem azokból válogatták, 2189 6, II| akik legjobban győzték az ivást, s azokat sorba járatták 2190 6, II| járatták városrul városra. Az utcák szegletein, a közsétányokon, 2191 6, II| huszár fejére vándorolt, az annyi volt már, hogy „felcsapott”, 2192 6, II| elvágta a négy lábát, s most az nem tud járni, szegény bakancsosnak 2193 6, II| muzsikaszóval össze nem került, az kitelt a „senki fiaiból”. 2194 6, II| a kisbírák elpányvázták az árva fiúkat, akikért senki 2195 6, II| Katona vagy rózsám, az lettél,~ ~ ~ ~Nekem ugyan 2196 6, II| levágnak.”~ ~ – „Sírhat az az édes anya,~ ~ ~ ~Kinek 2197 6, II| levágnak.”~ ~ – „Sírhat az az édes anya,~ ~ ~ ~Kinek katona 2198 6, II| A népdal kifejezi az általános hangulatot. Az 2199 6, II| az általános hangulatot. Az ágyútöltelék kedv nélkül 2200 6, II| ment a harcba. Megtette az engedelmes gép szolgálatát.~ ~ 2201 6, II| elvegyülve, mint a mór kardvasban az arany, melynek minden egyes 2202 6, II| Ezt tudta Vavel jól. Pedig az ő eszméinek ez volt az igazi 2203 6, II| Pedig az ő eszméinek ez volt az igazi tábora.~ ~A század 2204 6, II| jelenetei a népháborúnak! Az ellenség közeledtére üresen 2205 6, II| város, s éjszaka rajta ront az alvó táborra az erdőben 2206 6, II| rajta ront az alvó táborra az erdőben elbújt nép, késsel, 2207 6, II| franciák, Vavel rokonai. Az ő vére fecskendi körös-körül 2208 6, II| vére fecskendi körös-körül az egész földrészt. S egy ember 2209 6, II| parancsára.~ ~S nem elég az iszonyat a déli félszigeten, 2210 6, II| vérnek be kell még festeni az északi hómezőket is. Az 2211 6, II| az északi hómezőket is. Az eylaui ütközetben huszonnyolcezer 2212 6, II| aki a győztes óriásnak az ütközet hevében szemébe 2213 6, II| perlekedve a sorssal és az istenekkel, akik azt eltűrik.~ ~ 2214 6, II| kiontott vér veszteségénél, az volt annak a gyűlöletnek 2215 6, II| előharcosai egyszer belekeveredve az irtóháborúba, maguk is oly 2216 6, II| fajulnak el, mint a mongol, az indián. Egy francia tábornok 2217 6, II| rohanhat elő, kikeresni magának az ellenfelek leghatalmasabbikát.~ ~ ~ ~ 2218 6, II| madarak ébrednek, kinyitá az ablakot, s oda az ablak 2219 6, II| kinyitá az ablakot, s oda az ablak erkélyére kihinté 2220 6, II| ablak erkélyére kihinté azt az eledelt, ami megholt kegyencének, 2221 6, II| ami megholt kegyencének, az énekes madárkának mindennapi 2222 6, II| étekül kijárt; hogy amit az el nem költhet többé, megvendégelje 2223 6, II| többé, megvendégelje vele az erdők vadmadarait.~ ~ 2224 7, I| kötelességévé tétetett, hogy az 1808-iki országgyűlés 2- 2225 7, I| Törvénycikkelye I. §-ának és az azt követő §-oknak személyes 2226 7, I| birsagium”-ot küldték meg: az ötven nehéz márkát.~ ~Ezek 2227 7, I| tartozott Vavel Lajos.~ ~Az alispán feladata volt e 2228 7, I| ad meliora capacitálni.~ ~Az áldozat pedig abbul állt, 2229 7, I| pedig abbul állt, hogy arra az időre, amit e célból a Névtelen 2230 7, I| Úgy teszek, gróf úr, mint az egyszeri légátus, aki az 2231 7, I| az egyszeri légátus, aki az első kínálás után hasztalan 2232 7, I| kínálás után hasztalan várva az óhajtott másodikra, maga 2233 7, I| házigazdát: „Mit tetszett csak az elébb mondani?”~ ~Vavel 2234 7, I| mosolygásra kényszeríté az arcát; helyre akarta hozni 2235 7, I| Szívesen látott vendégem az alispán úr.~ ~– Ugyan kemény 2236 7, I| embernek.~ ~– A gróf úr az utóbbi időkben betegnek 2237 7, I| nagy lustratióra, hanem az ötven nehéz márkát tetszett 2238 7, I| meg azon a lustratión?~ ~– Az alsóbb rendű nemességből 2239 7, I| távollétével ragyogott. Ezt én az insurrectionalis törvény 2240 7, I| vétessek, másrészt pedig az ellenségnél is a rablási 2241 7, I| szókra nem fojthatta el az önkényt jövő kolerikus nevetést.~ ~– 2242 7, I| kezdte észrevenni, hogy az alispán iróniázik.~ ~– Hát 2243 7, I| megmondom én a magam részéről az igazi okot.~ ~Nem mentem 2244 7, I| állni”. Azt pedig, hogy az ellenfele hatalmasabb, minden 2245 7, I| magyar nemesi fölkelésnek az lenne a feladata, hogy készületlenül, 2246 7, I| Hisz ez gúny! – S milyen az egész szervezés? – Minden 2247 7, I| lesz, akinek azon alul van, az gyalog; – tehát nem a képesség 2248 7, I| képesség határoz, hanem az erszény. – Minden város 2249 7, I| pénz kell. Ezt elfeledték az ország rendei megszavazni. 2250 7, I| nincs pénzük. Ezen elmúlik az egész veszedelem. A nemesi 2251 7, I| tepertős pogácsa; mikor az elfogyott, hazamegy. Ágyút 2252 7, I| meg adott szavamat, hogy az első hívásra ott leszek 2253 7, I| első hívásra ott leszek az elsők között, akik a nagy 2254 7, I| Mit? Latakia? Hisz az dohány!~ ~– Mégpedig török. 2255 7, I| Igen biz én, csakhogy az arra rendeltetett helyen 2256 7, I| bizonyos úrhölgyet ismerem, az ugyan meg nem ijed a dohányfüsttől: 2257 7, I| dohanyfüstben is helytállani, ahol az ember nem imerte meg, hogy 2258 7, I| gróf úr meg akart duellálni az első kérdésem miatt, hogy 2259 7, I| nem szólok többet! Hanem az a másik donna: az mégis 2260 7, I| Hanem az a másik donna: az mégis szeget ütött a fejembe. 2261 7, I| szeget ütött a fejembe. Az mindenütt nagymértékben 2262 7, I| mindjárt úgy jár velem, mint az egyszeri kritikus, aki a 2263 7, I| mellette álló urat: „Ugyan ki az az énekesnő, aki olyan borzasztó 2264 7, I| álló urat: „Ugyan ki az az énekesnő, aki olyan borzasztó 2265 7, I| borzasztó hamisan énekel? – „Az az én feleségem.” – „Nem 2266 7, I| borzasztó hamisan énekel? – „Az az én feleségem.” – „Nem is 2267 7, I| azt akartam mondani, hanem az a másik hölgy, aki zongorán 2268 7, I| hölgy, aki zongorán kíséri, az játszik kiállhatatlanul: 2269 7, I| kiállhatatlanul: vajon ki lehet?” – „Az az én testvérem. – „Ezer 2270 7, I| vajon ki lehet?” – „Az az én testvérem. – „Ezer bocsánat, 2271 7, I| ugyan ki csinálhatta azt az ostobaságot?” – „Én magam!”~ ~ 2272 7, I| clandestinumok, amik ellen az adminisztrációnak nem lehet 2273 7, I| harapni való ételek kerültek az asztalra; egészen a gyomor 2274 7, I| kifogyhatatlan volt, mint az alispán, aki kénytelen volt 2275 7, I| megvallani, hogy a gróf az első ember a hazában, akinek 2276 7, I| ember a hazában, akinek ő, az adomák Nagy Mogulja, az 2277 7, I| az adomák Nagy Mogulja, az elkezdett adomájának a végét 2278 7, I| vége felé olyan nagy lett az alispán bizalma a grófhoz, 2279 7, I| mert indítványba tenni. Az pedig veszedelmes áldomás 2280 7, I| könnyen megeshetik, hogy az embernek pisztollyal „állnak 2281 7, I| rálövöldözni, akinek egyszer az asztalánál poharat töltött, 2282 7, I| egyszer találkozni fogunk az életben – mondá megszorongatva 2283 7, I| mi van benne? Mit rendel az el?~ ~– Ami a harcból elmaradókra 2284 7, I| szemeit és fenyegető ujjait az ég, azazhogy a pincebolt 2285 7, I| haljon. Nem ismeri ön azt az adomát az angol hajóskapitányról, 2286 7, I| ismeri ön azt az adomát az angol hajóskapitányról, 2287 7, I| gyáván viselték magukat az ütközetben?~ ~– Nem ismerem.~ ~– 2288 7, I| irlandi volt, fele anglus. Az irlandiakat ki nem állhatta. 2289 7, I| palackokkal. A gömbölyűek az anglusok, a négyszögletűek 2290 7, I| anglusok, a négyszögletűek az irlandiak. Így állnak ni, 2291 7, I| kilencediket főbe lőtték: az anglusok mind megmaradtak, 2292 7, I| anglusok mind megmaradtak, az irlandiak mind meghaltak. 2293 7, I| is ismerem a különbséget az anglusok és az irlandusok 2294 7, I| különbséget az anglusok és az irlandusok között – idehaza. 2295 7, I| megjelent Marie-val elkölteni az ő finom csigalevesét, murokfőzelékét, 2296 7, II| francia sebesültekkel, kiket az osztrákok az elébbi csatákban 2297 7, II| sebesültekkel, kiket az osztrákok az elébbi csatákban ejtettek 2298 7, II| a végzetes parancs, hogy az osztrák seregnek mind át 2299 7, II| ideje, se szállítóeszköze az ellenfél sebesültjeit is 2300 7, II| vinni; azokat ott hagyta. Az utócsapat vezére azonban, 2301 7, II| nem ért volna semmit, mert az ellenfél hat óra alatt helyreállította 2302 7, II| dandárokat állított volna az üldöző ellenség elé, azokon 2303 7, II| üldöző ellenség elé, azokon az keresztülgázolt volna; – 2304 7, II| vitézeinek lepik el egyszerre az utcákat, kik az égő házakból 2305 7, II| egyszerre az utcákat, kik az égő házakból kimenekültek, 2306 7, II| tátongó sebeiket tárják az üldöző rokon elé, csonka 2307 7, II| csonka tagjaikat emelik az égre, s a kétségbeesés jajszavát 2308 7, II| Volt! – „Előre!” Harsogott az irgalmat nem ismerő parancsszó, 2309 7, II| nehézlovasság, utat törni az eleven utcán át, a sebesültek 2310 7, II| sebesültek nem futhatnak; az utcák lángba vannak borulva, 2311 7, II| nem nyújtanak menedéket: az előretolt had elszörnyed 2312 7, II| kísértetektől; visszafordulna; de az lehetetlen, a lőporos szekerekkel 2313 7, II| lőporos szekerekkel nem lehet az utcán megállni, a hátulról 2314 7, II| leghatalmasabb: fehér arabs lován, az Eufráton, melynek mind a 2315 7, II| négy lába piros most, – az úttól, melyen keresztülhaladt, 2316 7, II| márványarcával, és. látja az égő város valamennyi csatornájából 2317 7, II| azt nem félt felragadni az egyfejű sas.~ ~Napóleon 2318 7, II| egészen elveszettnek hitte azt az ügyet, aminek ő egész ifjú 2319 7, II| következtetések összeállítanak, az nem lehet egyéb, mint lángba 2320 7, II| egy ember jő, de beszél az három helyett, s kardot 2321 7, II| dandár helyett. Régi ismerős, az alispán. – Mikor benyit 2322 7, II| is úgy jövök most, mint az egyszeri cigány, a betört 2323 7, II| a gróf.~ ~– Nem úgy van az, gróf úr; tegnap óta az 2324 7, II| az, gróf úr; tegnap óta az egész országban körülhordják 2325 7, II| kardot, s mától holnapig az egész magyar nemzet fegyverben 2326 7, II| magyar nemzet fegyverben áll. Az insurrectionalis törvénycikk 2327 7, II| életre feltámadó halottnak az arcvonásain, oly megdicsőülés 2328 7, II| megdicsőülés ragyogott át az ifjú férfi érckemény arculatán, 2329 7, II| kifejezésében: a szemei szikráztak, az öklei rázkódva emelkedtek 2330 7, II| öklei rázkódva emelkedtek az égnek, ajkai megnyíltak, 2331 7, II| megnyíltak, orcája tündökölt, az mind beszélt; csak nyelve 2332 7, II| meztelen vasát, s aztán leveté az asztalra, s elrohant, mint 2333 7, II| asztalra, s elrohant, mint az őrült.~ ~Marie-hoz rohant.~ ~ 2334 7, II| mondani: csak karjára emelte az imádott teremtést, s átszorítva, 2335 7, II| Lajos lángoló arcától.~ ~– Az, hogy láncaid lehulltak! 2336 7, II| irgalmazz!~ ~Úgy vitte őt az ölében a szobájáig, ahol 2337 7, II| Most már megláthatja az arcát. Láthatja az egész 2338 7, II| megláthatja az arcát. Láthatja az egész világ, s olvashatja 2339 7, II| róla fennkölt eredetét. Ez az én bálványom. Ez az én istennőm. 2340 7, II| Ez az én bálványom. Ez az én istennőm. Akiért éltem, 2341 7, II| istenszobornak szánva, s annak az alját egy roppant földteke 2342 7, II| ennyi jóság, minden őserénye az istenkézből eredett embernek 2343 7, II| ez-e hát amaz angyal, aki az apokalipszis Leviatanját 2344 7, II| letaszítani elhívatott?~ ~Az erős férfi, az alispán megdöbbenve 2345 7, II| elhívatott?~ ~Az erős férfi, az alispán megdöbbenve nézett 2346 7, II| napsugárhoz már hozzászokott az arca, de még az idegen szemek 2347 7, II| hozzászokott az arca, de még az idegen szemek égető sugarához 2348 7, II| zsinórrántásra felgöngyölődött az, mint egy előfüggöny, s 2349 7, II| hosszú nagy terem tűnt fel, s az, amilyen nagy volt, úgy 2350 7, II| Minden fegyverzet készen áll, az utolsó töltényig.~ ~Az alispán 2351 7, II| az utolsó töltényig.~ ~Az alispán elbámult a sorba 2352 7, II| rakott fegyverhalmazon, s az oltárhelyen ülő alak elkezdett 2353 7, II| Lajos bevezette kézen fogva az alispánt fegyvertárába, 2354 7, II| holdas búzavetésére, hogy „az izs csag valami!”~ ~– Mármost 2355 7, II| Azt felelhetném rá az egyszeri cigányasszonnyal, 2356 7, II| megüljön: csupán egy dolog az, amiről a Turóc megyei szolgabíró 2357 7, II| pénz. A domestica üres, s az aerarium még nem küldte 2358 7, II| aerarium még nem küldte el az ígért subsidiumot.~ ~– Mit 2359 7, II| subsidiumot.~ ~– Mit törődöm én az aerariummal, meg az ő pénzével? 2360 7, II| törődöm én az aerariummal, meg az ő pénzével? Itt tenni kell, 2361 7, II| beszélni! Én átadom önnek az egész összeget, ami a bandérium 2362 7, II| megyének pénz, rendelkezzék az enyimmel. E célra odaadom 2363 7, II| belőle, amennyi kell.~ ~Az pedig még bámulatra méltóbb 2364 7, II| Csupa igazi kivert pénz.~ ~Az alispán dehogy nyúlt volna 2365 7, II| Lajos maga markolt bele az aranytekercsekbe, s amennyi 2366 7, II| hirtelen teletöltötte vele az alispán süvegét, amit az 2367 7, II| az alispán süvegét, amit az a két kezében tartott, hogy 2368 7, II| ütközetnél mindenki futott már, s az árokba dőlt szekér alatt 2369 7, II| közvitéz feltörte a ládát, ami az ellenség prédájára volt 2370 7, II| átadták a megmentett pénzt az utolsó fillérig. Az egyik 2371 7, II| pénzt az utolsó fillérig. Az egyik vitéz neve volt Kozsmár 2372 7, II| mondta meg. A harc alatt az erények is óriások!~ ~– 2373 7, II| hogy „vad pénzt” leltem az erdőn, mint az egykori cigány „ 2374 7, II| pénzt” leltem az erdőn, mint az egykori cigány „vad gubát”. 2375 7, II| arcát.~ ~– Miattad vagyok az.~ ~– Miattam? Hát gyönyörűség 2376 7, II| Miattam? Hát gyönyörűség nekem az, hogy csatába készülsz? 2377 7, II| Hol? Melyik?~ ~– Te vagy az!~ ~– S ha ez a csillag lehull?~ ~– 2378 7, II| lehull?~ ~– Ha van Isten az égben….~ ~– Úgy az engem 2379 7, II| Isten az égben….~ ~– Úgy az engem magához fog venni – 2380 7, II| fejed körül, s törvényesíted az én kardom jogát. Én is imádom 2381 7, II| kardom jogát. Én is imádom az én nemzetemet. Jobban senki. 2382 7, II| előtt, s ítélet alá bocsátom az én peremet. Isten! Ki Franciaországot 2383 7, II| nézd ezt a szentet itt, aki az üldözőiért imádkozik; s 2384 7, II| aki engem még szeressen?~ ~Az alispán odadörmögött Vavel 2385 7, II| ragyogásává. Nyakába borult az ifjúnak, nevetett, sikoltott, 2386 7, II| hahahaha!~ ~Nem tudta befejezni az örömtől.~ ~– Komolyan mondám – 2387 7, II| Ezen a patriarkális földön az a szemérmetes szokás dívik, 2388 7, II| dívik, hogy akit nőül akar az ember kérni, ahhoz maga 2389 7, II| keményen kifent bajuszai alá, s az áhítatos kézcsók alatt félretekintve 2390 7, II| a saját szobájába, hanem az ebédlőbe, melynek ablakai 2391 7, II| szabad-e? Merészen kitárt egyet az ablakok közül, s messze 2392 7, II| nappal, fátyoltalan arccal az édes világba beletekinteni! 2393 7, II| gyönyör volt, mint aminőt az érezhet, akinek azt mondják, 2394 7, III| hatását a szép hölgy arcán.~ ~Az úgy tett, mintha semmi sem 2395 7, III| piros szalagra.~ ~– Siet biz az – folytatá Bernát úr –, 2396 7, III| csatába, a saját bandériumának az élén.~ ~De már erre a szóra 2397 7, III| már erre a szóra megszúrta az a gonosz hímzőtű a szép 2398 7, III| Bernát úr hamisan nevetett.~ ~Az úrhölgy pedig bosszús negéddel 2399 7, III| kezében:~ ~– Ah! Mit? Majd az vezet bandériumot a csatába!~ ~– 2400 7, III| biz a. Itt van a zsebemben az előlegezett pénz a rögtöni 2401 7, III| csomót a hátulsó zsebéből az aranytekercsek közül.) Azt 2402 7, III| hull a markomba. Ezt nem az aerarium küldte. Mert annak 2403 7, III| annak és puskája, több mint az egész vármegyének. Legény 2404 7, III| egész vármegyének. Legény az a talpán.~ ~– Hát miattam 2405 7, III| talpán.~ ~– Hát miattam az is lehet – szólt Katalin, 2406 7, III| nem titok.~ ~– Előttem nem az, s odább adhatom. A bájos 2407 7, III| küldve jöttem ide, azzal az izenettel, hogy ami „egy 2408 7, III| testvére, vagy leánya?~ ~– Az sem.~ ~– Hát ugyan mije 2409 7, III| állítom. Aki megérti ezt az embert, annak azt szeretni 2410 7, III| arcát a világ elől, mert aki az anyja képét látta, egyszerre 2411 7, III| Akar-e ön anyja lenni az elhagyott leánynak? – Most 2412 7, III| nyújtá Bernát úrnak, amit az meg is ragadott emberül.~ ~– 2413 7, III| ma, még ez órában, ebben az öltözetben! Nekem nincs 2414 7, IV| de meg kell választani rá az áldás napját. Ez-e az?~ ~ 2415 7, IV| rá az áldás napját. Ez-e az?~ ~Visszatért dolgozószobájába. 2416 7, IV| dolgozószobájába. Ott volt az asztalán a királyi manifesztum. 2417 7, IV| négy évvel is csábító volt az alkalom. Nem hagyta magát 2418 7, IV| alkalom. Nem hagyta magát az akkori hadjárat által remeteodújából 2419 7, IV| rendeznek a saját javukra: az egyetértőket Németországban, 2420 7, IV| keze. De hát miért reszket az ő keze? Mi ütött a szívéhez, 2421 7, IV| nem is okosan rendezi el az ember, hogy egy napon határozza 2422 7, IV| elbámulva Lajos.~ ~– Hát ki? Hát az, akit te nekem anyául ígértél: 2423 7, IV| te nekem anyául ígértél: az a te szép tündérasszonyod.~ ~– 2424 7, IV| No talán csak nem jön az alispán egymaga két hintóval? 2425 7, IV| nem hiszesz nekem, jer oda az ablakhoz, és nézd meg magad.~ ~ 2426 7, IV| Lajost, s vitte magával az étterembe, útközben észrevette, 2427 7, IV| útközben észrevette, hogy az mennyire betintázta az írással 2428 7, IV| hogy az mennyire betintázta az írással a két ujját. Ejlh, 2429 7, IV| róla, hogy amit Marie mond, az való.~ ~Most, azután majd 2430 7, IV| a fekete bársonyt. Nem, az nagyon kackiás lesz. A kék 2431 7, IV| hamarább tudtam volna. Legalább az ingfodrodat engedd összetűznöm, 2432 7, IV| is lett volna mindezekre az átalakításokra már idő, 2433 7, IV| Megengeded, hogy én is ott legyek az elfogadásán? – könyörgött 2434 7, IV| fűvel benőtt térség volt az; amióta kocsi nem járt rajta, 2435 7, IV| és menyasszony. Övék volt az első találkozás.~ ~Katalin 2436 7, IV| találkozás.~ ~Katalin arcán az a megnevezhetlen bűbáj varázsolt, 2437 7, IV| megnevezhetlen bűbáj varázsolt, mely az ellentétek egyesüléséből 2438 7, IV| a bátorság, a félelem és az odaadás, a szerelem és a 2439 7, IV| e szókat:~ ~– Igen. Én „az” vagyok.~ ~Ez volt a felelet 2440 7, IV| szóra, amit Lajos mondott az erdőben: „ő az én jegyesem”.~ ~ 2441 7, IV| Lajos mondott az erdőben: „ő az én jegyesem”.~ ~A férfi 2442 7, IV| nem soká engedte azt át az ő csókjainak, elvonta tőle 2443 7, IV| önnek a szíve anyát kíván, s az nem várathat magára.~ ~E 2444 7, IV| Marie volt a legboldogabb: az bizonyos. – Annyi év után 2445 7, IV| egyszerre tegezte egymást. Hisz az anya is leány volt még, 2446 7, IV| Nos, hát eljössz-e velem az én házamba? – szólt Katalin, 2447 7, IV| el! Milyen ember!~ ~Erre az alispán is figyelmes lett.~ ~– 2448 7, IV| sohasem ismertem volna meg – az én Lajosomat.~ ~– Így már 2449 7, IV| hogy elmondassa vele azt az első találkozás rémséges 2450 7, IV| figyelmezéstől olyan kicsinyek lettek az ajkai, a szemei meg olyan 2451 7, IV| hallgatnak, s meg-megfenyegette az ujjával az alispánt, ki 2452 7, IV| meg-megfenyegette az ujjával az alispánt, ki nem tartóztathatta 2453 7, IV| embereket szokták illetni ebben az országban.)~ ~Hanem aztán 2454 7, IV| rózsanyílásából mint tündöklött elő az a két gyöngysor! Csak egy 2455 7, IV| ember van ilyen a világon, s az az ő Lajosa!~ ~– Ez volt 2456 7, IV| van ilyen a világon, s az az ő Lajosa!~ ~– Ez volt a 2457 7, IV| szeretném megérteni – szólt az alispán –, hogy miért tartották 2458 7, IV| ilyen nemes lelkekből állna az egész lakosság, mint önök 2459 7, IV| násznagynak mondtuk el, nem az alispánnak – sietett óvatolni 2460 7, IV| Én meg ellenkezőleg, az alispánt akarom felkérni 2461 7, IV| gaztettben; s akik óhajtva várják az alkalmat, amelyben átkos 2462 7, IV| alatt!~ ~Tehát a rabló adta az utasítást a grófnak, hogy 2463 7, IV| kincsét!~ ~– Jól van – szólt az alispán – megígérem, hogy 2464 7, IV| Elhitetted velem, hogy az a felnyithatlan acélrács 2465 7, IV| elrablá-e szép ajkakról az első csókot.~ ~Marie bámulva 2466 7, IV| Nézd, milyen piros lett az arca! Mint a tűz-láng! – 2467 7, IV| Hiszen ha engem megcsókolsz, az én arcom nem lesz attól 2468 7, IV| megtagadni a próbatételt. Hanem az a csók, ami Marie arcát 2469 7, IV| és csók nagy különbség!~ ~Az ő arca régtől oly halavány 2470 7, V| Jött tudtul adni, hogy az ebéd fel van szolgáltatva.~ ~ 2471 7, V| Ha vendég állt a házhoz, az ő gondja volt az ellátás. 2472 7, V| házhoz, az ő gondja volt az ellátás. Ma még a szomszéd 2473 7, V| Katalin bámult a jó ízlésen, az egyszerű, de a tisztaságban 2474 7, V| Marie előtt.~ ~– Ez nem az én érdemem, hanem Lizetté; 2475 7, V| semmi háztartáshoz.~ ~– Ki az a Lizett?~ ~Marie nem tudta 2476 7, V| egy igen kedves barátomnak az özvegye, az én jó Henrymnak, 2477 7, V| kedves barátomnak az özvegye, az én jó Henrymnak, akit tavaly 2478 7, V| összekelünk?~ ~(Igaz, hogy ez is az ő háza volt: a vőlegény 2479 7, V| zavarba jött a felelettel.~ ~Az alispán segíteni akart rajta, 2480 7, V| Nem olyan hamar megy az, türelmetlen menyasszonykám! 2481 7, V| legalább be kell várni; az pedig három vasárnap.~ ~– 2482 7, V| mondom el. Könnyű volna az a diszpenzáció, ha egy akadály 2483 7, V| volna: a hitkülönbség. Ha az egyik pap megadja, a másik 2484 7, V| Hát hiszen én is az vagyok – suttogá Katalin.~ ~– 2485 7, V| Katalin.~ ~– Hogy lehetne az? – kérdé Vavcl Lajos elbámulva. – 2486 7, V| felvetette a fejére, hogy az egyúttal lángba boruló arcát 2487 7, V| elevenebb szín áradt el az arcán.~ ~– Mondd csak tovább; 2488 7, V| odáig, hogy: „ez a hölgy az én jegyesem!”~ ~Itt elhallgatott.~ ~– 2489 7, V| Ad animan! – kiálta fel az alispán. – Beillenék vizsgálóbírónak, 2490 7, V| kicsi anyám. Neked szól az. Nem tudtalak másként címezni, 2491 7, V| hamarább jön a mai örömhírrel az én legdrágább barátom, Görömbölyi 2492 7, V| Görömbölyi alispán („Akit az első találkozáskor ki akart 2493 7, V| találkozáskor ki akart ön dobni az ablakon”, – veté az közbe), 2494 7, V| dobni az ablakon”, – veté az közbe), akkor nem lett volna 2495 7, V| akkor nem lett volna ez év az elveszett napok tárháza 2496 7, V| olyan nagy örömhír – szólt az alispán – akkor üssük össze 2497 7, V| odaérteté a maga kristálykelyhét az áldomásra.~ ~– És most még 2498 7, V| És most még egy vivát az én királynémra! – kiálta 2499 7, V| szikráztak a szemei vadul!)~ ~– Az Istenért, Lajos! – sikolta 2500 7, V| hölgy arca olyan lett, mint az átlátszó viasz; szemei megtörtek, 2501 7, V| szólt Lajos –, futó baj az: majd elmúlik.~ ~Már ő egyszer 2502 7, V| én is arra köszöntök. – Az én kedves kis leánykámat, 2503 7, V| én kedves kis leánykámat,az én jó Marie-mat, éltesse 2504 7, V| éltesse Isten!~ ~– Így szép az, így – helyeslé Marie. – 2505 7, V| hölgy, s keblére ölelte az ifjabb leányt. S senki sem 2506 7, V| kitalálni, hogy miért zokog.~ ~Az alispán, ki a fiatal hölgyek 2507 7, V| társalgásnak.~ ~– Hanem az igazán nagyon szép volt 2508 7, V| közeledéstől, azalatt kész volt azt az áldozatot előre meghozni, 2509 7, V| hitéből kitérjen, s ezt az akadályt jó előre elhárítsa. 2510 7, V| kedvem volna elmondani azt az adomát arról az egyszeri 2511 7, V| elmondani azt az adomát arról az egyszeri leányról….~ ~ 2512 7, VI| tréfával helyreütni.~ ~– Az én jó barátom ma nemcsak 2513 7, VI| menyegzői előkészületeket az én szép Katalinom haditervnek 2514 7, VI| féltékeny ön miatta? Hát nem az én leányom-e? Hát nincs-e 2515 7, VI| igen derék emberek lehetnek az ellenség előtt, de Marie-nak 2516 7, VI| mi azalatt elkészítjük az önök zászlószalagját. Aztán 2517 7, VI| hadd érezze már egyszer azt az örömöt, hogy futkoshat járszalag 2518 7, VI| futkoshat járszalag nélkül! Az egész park és kert az övé 2519 7, VI| nélkül! Az egész park és kert az övé lesz!~ ~– Óh, be jó 2520 7, VI| énértem.~ ~– Annyival inkább. Az urak szolgálatára egypár 2521 7, VI| kiváltam.~ ~– De hogy lesz az elkerülhető? – kérdé csodálkozva 2522 7, VI| kérdé csodálkozva Lajos.~ ~– Az én barátom gyönyörködni 2523 7, VI| részről meg a mi barátunk, az alispán. Akkor elmegyünk 2524 7, VI| másodszor újra megesküszünk az én jó Mercatorisom szertartása 2525 7, VI| Talán nem ver meg bennünket az Isten azért, ha kétszer 2526 7, VI| arra, ami igaz.~ ~(Ebben az úrhölgyben egy híres diplomata 2527 7, VI| diplomata veszett el! – mondá az alispán.)~ ~Ezzel aztán 2528 7, VI| Majd hogy megint meggyújtsd az arcát! Csak eredj te a kardjaid 2529 7, VI| kutyáit, macskáit. És aztán az ágyfülkéjét elzáró acélgörgénnyel 2530 7, VI| alattomban megrántotta az ágya mellett lefüggő zsinórt. 2531 7, VI| mellett lefüggő zsinórt. Arra az acélgörgöny leereszkedett, 2532 7, VI| zárba csappant.~ ~– Most az én foglyom vagy – szólt 2533 7, VI| Marie? – kerdezé, amint az ércfüggönyt leeresztve látta.~ ~– 2534 7, VI| Lajos odalépett, s ajkát az acélrács hézagaihoz tartva 2535 7, VI| Imáid előtt nyíljon meg az ég… Légy álmaidban boldog 2536 7, VI| gép rugóját, felgördíté az ércfüggönyt megint.~ ~ 2537 7, VII| odajutott, hogy őt fölkeresse. Az ő konyhájában minden olyan 2538 7, VII| tölgyfaszéken ült, ami egyenesen az ő számára készült, más szék 2539 7, VII| szétsimított kötényére. Az a kártya is négyszegletű 2540 7, VII| szakadt. Nagyon régi lehetett az. A négy szín és alakjai 2541 7, VII| a konyhába, összeseperte az öléből a kártyákat; de azért 2542 7, VII| tovább keverte; nem állt fel: az neki terhére esett.~ ~– 2543 7, VII| szép úrhölgy. Ön bizonyosan az.~ ~– Tudja ön, hogy én Vavel 2544 7, VII| grófnak felesége leszek?~ ~– Az természetes. Egy derék ifjú 2545 7, VII| bandériumot, amit személyesen fog az ütközetbe vezetni.~ ~A kövér 2546 7, VII| zászló, s holnap megkezdődik az önkénytes lovagok beírása. 2547 7, VII| segítse őket!~ ~– Most már én az ön kis úrnőjét elviszem 2548 7, VII| magamhoz; én leszek ezután az ő kis mamája.~ ~– Úgy?~ ~– 2549 7, VII| karszékem, mikor beleülök, az is megnyikkan, és nyekereg, 2550 7, VII| Szeretek burnótot színi, s az más embernek nem kellemetes. 2551 7, VII| alunni akarok; s ha rám jön az éneklés, akkor azt akarom, 2552 7, VII| elneveti magát a hátam mögött, az volna a halálom. Nem jön 2553 7, VII| meg a zöldséget, s beadja az ablakon, s én délig megfőzök. 2554 7, VII| a gróf ki szokta osztani az ételmaradékot, még azontúl 2555 7, VII| hogy legyen mit főznöm. Az ő ígérete szentírás: nekem 2556 7, VII| szentírás: nekem pedig ez az egész bérem. Tehát az én 2557 7, VII| ez az egész bérem. Tehát az én állapotom nem változik.~ ~– 2558 7, VII| naphosszast, nem nézhetem annak az öt tűnek a mozgását anélkül, 2559 7, VII| a mozgását anélkül, hogy az epém fölkeveredjék. Hát 2560 7, VII| lesz, ha innen elviszi! – Az én kártyáim nekem azt megmondják. – 2561 7, VII| megválni attól a helytől, ahol az én szegény Henrym halva 2562 7, VII| Nekem? Érzékeny szívem? Az a szép! Kérdezze meg csak 2563 7, VII| Kérdezze meg csak ettől az oltári szépségtől, aki még 2564 7, VII| meg rá: nem én vagyok-e az a nő a világon, akinek a 2565 7, VII| vászonba, viaszos tafotába volt az becsavargatva. Kibontogatta. 2566 7, VII| kedves kis baba. Valóban az hiányzik belőle.~ ~– Hová 2567 7, VII| vele? Kinek mi köze hozzá? Az enyém volt. Azt tehettem 2568 7, VII| találtam, hogy amit adtak érte, az elég nagy kincs. Ezt ön 2569 7, VII| Elég nagy kincs! – Vigye ön az én petit garçonomat. Úgy 2570 7, VII| garçonomat. Úgy áldja meg az Isten, ahogy jól fog vele 2571 7, VII| én elkezdek lidérc lenni, az én boszorkány-nyomásomat 2572 7, VII| mon petit garçon, engedje az ujjai hegyét megcsókolnom 2573 7, VII| elégülten. – Őrködjék fölötte az Isten!… – Aztán odatipegett 2574 7, VII| Katalinhoz. Vigyázzon ön az én kincsemre, Madame. Eddig 2575 7, VII| És ön megtalálná azt az árt, s azt mondaná: „ezért 2576 7, VIII| VIII. ~ ~Az udvarra kiérve, a szabad 2577 7, VIII| keresztül.~ ~Hogyne kapott volna az ilyen ajánlaton Marie?~ ~ 2578 7, VIII| Katalin nehány szót suttogott az inasával, – Marie-nak azt 2579 7, VIII| leányt, és vitte magával. Az meg hagyta magát.~ ~A könnyelmű! 2580 7, VIII| annyira el volt telve attól az örömtől, hogy mától fogva 2581 7, VIII| örömtől, hogy mától fogva övé az egész világ, az a nagy – 2582 7, VIII| fogva övé az egész világ, az a nagy – nagy világ: hogy 2583 7, VIII| valahogy, majd megfogják az egereket, meg azokat a madarakat, 2584 7, VIII| amik reggel odasereglenek az ablakerkélyre, a magok morzsailletményére 2585 7, VIII| Hisz ez a napfordító volt az életében. Ma kezdett el 2586 7, VIII| közelíteni a kastélyt, mert az evezős háttal van fordulva 2587 7, VIII| egy nőstény dám megállt az ünőjét szoptatni a két hölgy 2588 7, VIII| Egyszerre be akarta járni az egész parkot, az pedig kétszáz 2589 7, VIII| akarta járni az egész parkot, az pedig kétszáz hold területet 2590 7, VIII| valami nagy csodát, hogy hát az mi? S milyen nagyot bámult, 2591 7, VIII| Isten jó napot! Megállítani az asszonyokat, a kislyánykákat, 2592 7, VIII| parkból. S minő naplement az! Egy hosszú jegenyefa sétány 2593 7, VIII| látszik meg, bearanyozva az alkonysugártól, s a hulló 2594 7, VIII| Ne félj. Megülöd te az igazi lovat is. Aztán majd 2595 7, VIII| Nem akarom látni, ahogy az állatokat megölik.~ ~(Állatokat! 2596 7, VIII| azoknak nincs lelkük, ami az Istené: csak húsuk, és az 2597 7, VIII| az Istené: csak húsuk, és az a mienk!)~ ~– Azt pedig 2598 7, VIII| hogy ő azt megtanulja. Az udvaron a juhászbojtár tilinkózott: 2599 7, VIII| hogy őt, késő estére válván az idő, hazacsalja. A majorból 2600 7, VIII| hazacsalja. A majorból az utcára kerülve, tértek vissza 2601 7, VIII| fölvezette a kastély lépcsőin az előtornácba.~ ~Egy öreg 2602 7, VIII| Fräulein Lottinak neveztek. Az is mély reverenciát fejezett 2603 7, VIII| teremben könyvek hevertek az asztalon. Ez volt, ami Marie 2604 7, VIII| bírja elfogyasztani.~ ~De az újdonság csodái nem hagyták 2605 7, VIII| Katalin mondta, hogy ez az ő saját műve. „Hát te így 2606 7, VIII| szörnyeteg?~ ~Mondták neki, hogy az „fortepiano”.~ ~Hozzányúlt, 2607 7, VIII| kapta vissza a kezét, mikor az ujjai alatt megszólaltak 2608 7, VIII| fölül is, hol van ezen az a csavargató, ami kihozza 2609 7, VIII| előtte, mint a bűvészet. Az embernek a tíz ujját ide 2610 7, VIII| emberfölötti vállalat! De hát az eredmény? A csodaszép dallam, 2611 7, VIII| paradicsomnak előlegezte az embereknek akkor, amikor 2612 7, VIII| le hagyta szállni közéjük az égből.~ ~Marie nagyot sóhajtott 2613 7, VIII| zongorából adni. Marie ezért az ígéretért megölelte Fräulein 2614 7, VIII| én ezt megtanuljam?~ ~– Az egészen a te szorgalmadtól 2615 7, VIII| a rendes dolgod.~ ~– Óh, az nagyon jó lesz! Igazán jó 2616 7, VIII| megtudni.~ ~– Hová lett az a kis vízi szörnyeteg, akit 2617 7, VIII| tanította, s kísérte csónakon az ő aranyhabok közt úszó nereidaalakját. 2618 7, VIII| A távcsőről jut eszembe. Az most nálam van. Vavel a 2619 7, VIII| mérnöknek ajándékozta azt, az pedig, miután nem volt rá 2620 7, VIII| általa, ha nekem adja annak az emlékét, akivel olyan keservesen 2621 7, VIII| védelmeztek mindig. – Hát most az a távcső itt van. – Most 2622 7, VIII| Hogyne tetszett volna ez az indítvány Marie-nak? Kisiettek 2623 7, VIII| boltíve alatt volt fölállítva az ismerős távcső, amivel Marie 2624 7, VIII| ablaka meg volt világítva. Az ott az étterem! – mondá 2625 7, VIII| meg volt világítva. Az ott az étterem! – mondá Marie; 2626 7, VIII| étterem! – mondá Marie; az urak bizonyosan vacsoránál 2627 7, VIII| Katalin arcán vizsgálta, hogy az mit lát. – Ki is találhatta; 2628 7, VIII| Ki is találhatta; mert az elkezdett egyszerre kedvesen 2629 7, VIII| könyökölnek egymás mellett, az ablakon kihajolva.~ ~– És 2630 7, VIII| amit messze leeresztett az ablakból, milyen szívesen 2631 7, VIII| magát. Milyen jól eshetik az neki!~ ~– És ő hat esztendeig 2632 7, VIII| biztosítá őt róla, hogy az ő feje attul meg nem fájdul.~ ~ 2633 7, VIII| figyelmezteté rá, hogy már késő az idő, nem akar-e aludni?~ ~– 2634 7, VIII| Névtelen Vár két ablaka: az urak aludni mentek.~ ~– 2635 7, VIII| magával a leányt.~ ~– Ez itt az én hálószobám: mindjárt 2636 7, VIII| hálószobája jött eléje. Az ismerős bútorok a maguk 2637 7, IX| amennyi rossz. Győzhet az egyik; de a küzdelem meg 2638 7, IX| arról, hogy mit érez igazán. Az izgalom elfojtotta az okoskodást.~ ~ 2639 7, IX| igazán. Az izgalom elfojtotta az okoskodást.~ ~Csak nagy 2640 7, IX| hogy lezárhatta szemeit az álom. Az éji lámpát is kénytelen 2641 7, IX| lezárhatta szemeit az álom. Az éji lámpát is kénytelen 2642 7, IX| Katalin suttogá:~ ~– Az Isten őrizzen meg tégedet – 2643 8, I| zászlóival letörülje ezt a foltot az ország címeréről, ugyanazt 2644 8, I| ugyanazt a csatatért választva az istenítélet sorompójául, 2645 8, I| kardot megfogta a kezében az éppen a megérkezés napján 2646 8, I| érkezett a magyar fővezér, hogy az elmúlt csatában elesett 2647 8, I| és kápolna romjai körül az Isten ege alatt: halva is 2648 8, I| halva is kiáltó tanúi, hogy az ellenség egy napig sem volt 2649 8, I| fölött, s nincs síremlék az útjában, amit kikerülgessen.~ ~ 2650 8, I| telefüstölni a házat azzal, amit az orosz duchoborcik „az ördög 2651 8, I| amit az orosz duchoborcik „az ördög tömjéné”-nek neveznek. 2652 8, I| Lajos –, hogyan lehetett az, hogy amióta a magyar országgyűlés 2653 8, I| magyar országgyűlés meghozta az inszurrekcióról szóló törvényt, 2654 8, I| nem történt semmi – szólt az alispán –; azt csak a paraszt 2655 8, I| csak a paraszt hiszi, hogy az óramutató, azért, mert nem 2656 8, I| Azt ön tudni fogja, hogy az óraműnek három lényeges 2657 8, I| lényeges alkatrésze van: az egyik a rugó , a másik a „ 2658 8, I| nyugtalankodó a harmadik az akadályozó végrehajtók a 2659 8, I| végrehajtók a kerekek. A rugó, az a meghozott törvény; a nyugtalankodó, 2660 8, I| törvény; a nyugtalankodó, az a nádori hivatal, melynek 2661 8, I| azt végre kell hajtani; az akadályozó, az pedig a Hofkriegspraesidium, 2662 8, I| hajtani; az akadályozó, az pedig a Hofkriegspraesidium, 2663 8, I| pedig a Hofkriegspraesidium, az Obercommando és az Artillerie-Direction. 2664 8, I| Hofkriegspraesidium, az Obercommando és az Artillerie-Direction. A 2665 8, I| megindultak, s össze lett írva az ország fegyverfogásra kötelezett 2666 8, I| nemessége.~ ~– Mennyire mehet az?~ ~– Harmincezer lovasra 2667 8, I| negyvenezer gyalogra. Ez nem az összes fegyverfogható nemesség, 2668 8, I| fogja ön ismerni, hogy addig az óránál nem kerülhet ütésre 2669 8, I| Első perc! Hanem akkor az „akadályozó” beleszól, hogy 2670 8, I| gondoskodik. Ha kell kulacs az inszurgenseknek, hozzanak 2671 8, I| hogy rézdobokat nem adhat az inszurgenseknek, hanem csak 2672 8, I| fadobokat.~ ~– Hát hisz az is megteszi a magáét.~ ~– 2673 8, I| Hanem nagyobb baj volt az annál, hogy a vármegyék 2674 8, I| vármegyék elhatározták, hogy az inszurrekció egyenruhája 2675 8, I| legyen és veres nadrág.~ ~– Az elég szép öltözet.~ ~– A 2676 8, I| nincs a világon; érjék be az inszurgensek sötétkékkel.~ ~– 2677 8, I| sötétkékkel.~ ~– Hát hisz az is igen szép öltözet.~ ~– 2678 8, I| pedig sötétkék.~ ~– No hála az Istennek!~ ~– Csak nem kell 2679 8, I| nem kell még hálálkodni. Az „akadályozó” a veres nadrágról 2680 8, I| veres festéket; érjék be az inszurgensek szűrposztó 2681 8, I| ekkor azt vetette ellen az „akadályozó”, hogy neki 2682 8, I| posztót, és úgy küldi szerte az inszurgenseknek, hogy varrassák 2683 8, I| még becsesebbé lett lészen az egyenruhájuk.~ ~– Csak lett „ 2684 8, I| Mert akkor meg azt mondta az „akadályozó”, hogy nem lehet 2685 8, I| kereskedők felrúgtatták rőfének az árát egy forinttal.~ ~– 2686 8, I| hát rá kell fizetni azt az egy forintot!~ ~– Csak ne 2687 8, I| a vármegyék elvállalták az egy forint árfelemelést, 2688 8, I| kérték a posztót. Ekkor aztán az „akadályozó” azt mondta, 2689 8, I| hogy elébb a posztónak az árát akarja látni: hitelbe 2690 8, I| kincstár ad pénzt, mihelyt az inszurrekció felül: addig 2691 8, I| Hofkriegsmontur-commissio addig nem ád az inszurrekciónak posztót, 2692 8, I| posztót, míg pénzt nem kap, s az aerarium addig nem ád az 2693 8, I| az aerarium addig nem ád az inszurrekciónak pénzt, amíg 2694 8, I| Kettő már van. Hanem az „akadá1yozó”: Artillerie-Direction 2695 8, I| a többinek azt ajánlja az „akadályozó”, hogy készíttet 2696 8, I| kiálta Vavel, öklével az asztalra ütve, – mintha 2697 8, I| mintha bottal mennének az oroszlánra! A francia bajonette 2698 8, I| No no! csak nem kell az óraművet ráncigálni, mert 2699 8, I| gyújtsunk rá. Elvégre is az inszurrekció ereje nem a 2700 8, I| a lovas tömegekben, amik az ellenfelet elöl, hátul, 2701 8, I| hiszen ember és ló van elég: az igaz, hogy nyereg és kantár 2702 8, I| Remélem, hogy azért nem fog az ellenség megneheztelni, 2703 8, I| Lajos nem tűrhette tovább az ülve maradást; felugrott, 2704 8, I| vannak ajánlva. Gróf úr az elébb nagyon dicsérte a 2705 8, I| bajonettet. Hatalmas fegyver az.~ ~– Igen. Gyalogság kezében. 2706 8, I| bocsásson meg alispán úr, ön az én hiszékenységemet akarja 2707 8, I| Ah, dehogy van. Nincsen az a rakott szénásszekér, amire 2708 8, I| fér. A „nyugtalankodó”-t az mind nem hozta zavarba. 2709 8, I| kerekek azért csak forognak, az óramutató, megy előre: az 2710 8, I| az óramutató, megy előre: az inszurgenshad minden megyében 2711 8, I| ugyan nem fogja élelmezni az inszurgens sereget, mert 2712 8, I| emberek.~ ~– Hanem akkor az „akadályozó” azt mondja, 2713 8, I| semmiféle szereket nem adhat az élelem szállítására, se 2714 8, I| szállítására, se lovakat az ágyúk vontatására, mert 2715 8, I| lovakat is. Ecce! Hanem az ágyúhoz tüzérek is kellenének.~ ~– 2716 8, I| tüzérek is kellenének.~ ~– Az „akadályozó” azt sem adott.~ ~– 2717 8, I| milyen balítélettel van az óraműről, dehogynem adott. 2718 8, I| óraműről, dehogynem adott. Az inszurrekció ágyúihoz ide 2719 8, I| inszurrekció ágyúihoz ide ígérte – az invalidusokat.~ ~– A sántákat? 2720 8, I| Hanem hát jók lesznek azok az inszurgenseket betanítani. 2721 8, I| De hamarább elsüti az az ágyút, mint egy orációt.~ ~– 2722 8, I| De hamarább elsüti az az ágyút, mint egy orációt.~ ~– 2723 8, I| gyalogságot és a lovasságot is az invalidusok fogják betanítani?~ ~– 2724 8, I| invalidusok fogják betanítani?~ ~– Az nem lehet. A rendes hadseregben 2725 8, I| kommandószavakkal tanult vezényelni. Az 1808-ki II: törvénycikk 2726 8, I| pedig azt rendeli el, hogy az inszurrekció magyar kommandószavakkal 2727 8, I| volt. Felfedeztek egyet az ország archívumában, 1707- 2728 8, I| csakhogy felfedezték!~ ~– De az „akadályozó” azt mondta, 2729 8, I| már e szerint tanítják be az összegyűlt inszurgens sereget.~ ~– 2730 8, I| élelmezés nélkül, betanítva az iskolamesterektül, vezetve 2731 8, I| kívánhatunk. Mert szerencsére van az óraműnek egy gazdája, aki 2732 8, I| egy ujjával odaigazította az utolsó percre, ahol mindjárt 2733 8, I| ahol mindjárt következik az, hogy ütni fog. Az órának 2734 8, I| következik az, hogy ütni fog. Az órának a gazdája a mi koronás 2735 8, I| a bajokat, rögtön adott az inszurrekció fővezérének, 2736 8, I| pénztárából másfél millió forintot az inszurrekció állítására, 2737 8, I| tizenhat ágyút, és ideadta az egész magyar testőrségét, 2738 8, I| testőrségét, hogy tanítsák be az ezredeket, s most már fogadom, 2739 8, I| Azért, mert nem szokás az égő taplót tenni alul s 2740 8, I| lóra, s saját maguk állnak az élükre.~ ~– Én is azt fogom 2741 8, I| nagy hasznát akarom venni az ellenfél kikémlelésénél.~ ~– 2742 8, I| Lajosnak?~ ~– Azért, mert az önnek a predikátuma, s magyar 2743 8, I| zászlóra. A nép ellenszenve az idegenek ellen nagyon is 2744 8, I| puskalövés nélkül adták át az ellenségnek egész dandárukkal 2745 8, I| bataille-ját, átszökött az ellenséghez.~ ~– Mit? Átszökött! – 2746 8, I| örül annak?~ ~– Tombolok az örömtül! Bántott az a gondolat, 2747 8, I| Tombolok az örömtül! Bántott az a gondolat, hogy egymás 2748 8, I| találkozni fogunk, s akkor majd az, aki nem rabolta el Barthelmy 2749 8, I| Most már nem is hiszem az egész Barthelmy Ange-ról 2750 8, I| akar attól szabadítani. Az ő önfeláldozása nélkül fel 2751 8, I| volt, s fiának én voltam az ápolója. A felnyitott zárak 2752 8, I| kieszközölni. Nekem erre az emberre most már múlhatlanul 2753 8, I| neked a te jegyesedet. Ha az megcsókol, attul meghalsz! – 2754 8, I| úr, imádásra méltó hölgy az én Katalinom?~ ~– Éppen 2755 8, I| kezekre nem bízhattam volna az én kincsem megőrzését, míg 2756 8, I| magam a hadban járok.~ ~– Az oltár előtt sem lehetne 2757 8, I| éjszakát. Hat év óta ez lesz az első éj, melyet nyugodtan 2758 8, I| fekhelyét fölkeresni.~ ~Az alispán is, re optime gesta, 2759 8, II| la Syrie”, harci riadói; az angoloknak a „Rule Britannia”- 2760 8, II| lengyel vigasztalta magát az „estye Polszka nye zginyela” 2761 8, II| özönlött már a sok buzdító vers az inszurrekcióhoz, minden 2762 8, II| Szeged felkelő polgáraihoz; az Ászperi ütközetről szóló 2763 8, II| kedvük hozzá. Dalra csak az egy induló mars volt téve; 2764 8, II| mars volt téve; a többinek az alakja is olyan, hogy a 2765 8, II| mi zavar~ ~ ~ ~ ~Mormol az olasz hegyen;~ ~ ~ ~Hív 2766 8, II| olasz hegyen;~ ~ ~ ~Hív az anya: Jer Baranya!~ ~ ~ ~ 2767 8, II| Valamennyi között az egy Vitkovics Mátkabúcsúja 2768 8, II| hogy a költészet múzsája az utókor számára megtartogassa, 2769 8, II| megtartogassa, csakhogy az meg horáci óda mintájára 2770 8, II| óda mintájára van öntve.~ ~Az egész 1809-iki hadjáratot 2771 8, II| melyet, mint egyenesen az inszurgensek számára nyomtatásban 2772 8, II| szerint előidézni. Ez volt az inszurgensek dala:~ ~ ~„ 2773 8, II| A padot elmosta volt az árvíz;~ ~ ~ ~Panni Miska 2774 8, II| elapadt,~ ~ ~ ~Visszakerült az elúszott pad:~ ~ ~ ~Ne várd 2775 8, II| verbunkos egész nap danolta azt az utcán, s aztán előjöttek 2776 8, II| emberek néztek ki, akik az alant állókat hívogatták. 2777 8, II| Mikor a hölgyeket üdvözölte az erkélyen, táncolt, ágaskodott 2778 8, II| volonok” maguk választották az egyenruhájukat) és piros 2779 8, II| csákó elején egy halálfő. Az ember nem hinné, hogy milyen 2780 8, II| hinné, hogy milyen szép az a halálfő. Ha ilyen homlokra 2781 8, II| a menyasszony hiányzik. Az is készen lesz nemsokára: 2782 8, II| zászló . Hej, hogy össze lesz az tépve majd – a mézeshetek 2783 8, II| hímezzenek a selyemszalagjaira. Az ólom még szebb betűket fog 2784 8, II| tettek előtte ismerőssé. Az igazi élet egészen másformának 2785 8, II| nemes fiút azzal ijeszti az apja, hogy „ha jól nem tanulsz, 2786 8, II| végén ipszilont írni, s az „ő” betűt „eő”-vel, az „ 2787 8, II| s az „ő” betűt „eő”-vel, az „Ns” betűnek pedig soha 2788 8, II| semmiféle potentátnak belépni az ő beleegyezése nélkül. A 2789 8, II| nemesember számára van hozva az egész hármas törvénykönyv, 2790 8, II| egész hármas törvénykönyv, az ó ügyeit intézi el a szolgabíró, 2791 8, II| hétszemélyes; a parasztét az urbarium és az úriszékek. 2792 8, II| parasztét az urbarium és az úriszékek. A nemesember 2793 8, II| nemesember birtoka ősiség, az unokák visszaperelhetik. 2794 8, II| szavazata, mint egy férfinak. Az értelmiség, tudomány, közigazgatás, 2795 8, II| a nemzeti szellem mind az ő kizárólagos tulajdona. 2796 8, II| ennyi felséges előjogért az a kötelessége, hogy mikor 2797 8, II| tréfacsinálót, a kötekedőt, az elbúsult hazafit, a rakoncátlant, 2798 8, II| tisztességet Marie töltse be. Az ő zászlója ez. Neki kell 2799 8, II| lőfegyverrel ellátva; de az csak suttyomban alakulhatott, 2800 8, II| huszonnégy emberből állt, s az merész küldetésekkel volt 2801 8, II| lobogót, melynek egyik felére az ország címere, másikra a 2802 8, II| megcsókolta azt. Ez volt az áldás.~ ~Azután megfordult, 2803 8, II| esik a két lábnyoma közé.~ ~Az ebersbergi vérfürdőből egyenesen 2804 8, II| vissza, s nyomában mindenütt az olaszországi alkirály, Eugen. 2805 8, II| darabonkint adják meg magukat az üldöző ellenségnek. János 2806 8, II| ellenségnek. János jelenti, hogy az olaszországi hadseregnek 2807 8, II| embernél, kétezer lóval. Az ország határa dél és nyugat 2808 8, II| dél és nyugat felé nyitva az ellenségnek.~ ~S hogy tökéletes 2809 8, II| akkor, midőn Magyarország az egyik határán kétségbeesett 2810 8, II| kétségbeesett védelemre készül, az északi határon feltámad 2811 8, II| a Kárpátokon keresztül; az egész felvidéki haderőt 2812 8, II| a lengyel a magyarnak, az orosz az osztráknak; a szövetségesek 2813 8, II| lengyel a magyarnak, az orosz az osztráknak; a szövetségesek 2814 8, II| maradnak. A poroszok várnak. Az angolok sietnek – egy szigetet 2815 8, II| visszhangot saját hazájában: csak az egy jámbor török marad meg 2816 8, II| a hátunkat Moldva felől az orosz betörés ellen.~ ~Ekkor 2817 8, II| ötezer emberrel nyílt mezőn az ellenség előtt.~ ~Most már „ 2818 8, II| tegnap meg nem tartotta az esküvőjét, holnap már nem 2819 8, II| bandérium van a Dunántúl, az siet Győrnél összpontosulni; 2820 8, II| szerelemről suttogjanak. Az éjszakák világítása nem 2821 8, II| a holdvilág volt, hanem az ágyútűz villogása a láthatáron.~ ~ 2822 8, II| mikor jelentetlenül betört az ajtón, mint egy – inszurgens; 2823 8, II| Azon a napon, melyen az elindulási parancsot megkapta, 2824 8, II| szárítanak föl?~ ~– Őrizzen meg az Isten! – rebegé a hölgy, 2825 8, II| Te pedig őrizd meg az én kincsemet. Magadat és 2826 8, II| én kincsemet. Magadat és az én palladiumomat. Vedd őt 2827 8, II| Legyen a szíved egészen az övé. Vedd őrizeted alá ezt 2828 8, II| tolla ugrott elő, mellyel az acél chatouille zárját fel 2829 8, II| fontonkint osztályozva.~ ~– Ez az összeg a mi vállalatunk 2830 8, II| három liliomot .”~ ~Ez volt az egész kelengye. Katalin 2831 8, II| másik leányé, ki sorsát az övéért kicserélte. Mindezekről 2832 8, II| sok ideig, s most elfogva, az hami várban ül; ha még meg 2833 8, II| tán hosszú is lehetett már az idő: egyszerre csak azt 2834 8, II| hogy valaki a zongorán az ő inszurgens-nótáját, a 2835 8, II| Figyelt, Katalinra nézett: az elnevette magát, aztán feltárta 2836 8, II| elnevette magát, aztán feltárta az ajtót. Marie ült a zongoránál. 2837 8, II| És így mégis ő kapta az utolsó csókot.~ ~ ~ ~Lajos 2838 8, II| hogy mennyire mindene volt az neki; mennyire nem pótolja 2839 8, II| mondhassa rá: „Szabad!” és aztán az étkezőasztalnál ülhetett 2840 8, II| levelében, itt van ni: „A minap az alispánné egy egész zsák 2841 8, II| egész zsák pogácsát hozott az ura után, ami mondhatom, 2842 8, II| hát, más asszony is elmegy az ura után a táborba.~ ~Katalin 2843 8, II| szeme élesebb volt, mint az övé: megtalálni a levélben 2844 8, II| övé: megtalálni a levélben az ürügyre szolgálható adatot.~ ~– 2845 8, II| kimozduljak bárhova is: hacsak az ellenség erre a tájra nem 2846 8, II| erre a tájra nem közelít. Az pedig még Pozsonynál van, 2847 8, II| elválaszt tőle bennünket az egész Fertő. Lajos azt hagyta 2848 8, II| futnunk kell valamerre, az ő utasítását várjuk be, 2849 8, II| utasítását várjuk be, aki az inszurrekció főhadiszállásán 2850 8, II| inszurrekció főhadiszállásán az ellenség minden mozdulatáról 2851 8, II| arcképet (vajon ráismer-e: ki az?) meg egy kezdetleges pasztellrajzot, 2852 8, III| tetejét elfoglaló jegenyésről az egész síkságot be lehetett 2853 8, III| tábori jelszó ki volt adva az éjjelre; Lajos sorba járta 2854 8, III| éjjelre; Lajos sorba járta az előőrsöket, s azzal visszatért 2855 8, III| ismerősre talált itt már Lajos. Az egyik az alispánja, a másik 2856 8, III| itt már Lajos. Az egyik az alispánja, a másik a fiskálisa. 2857 8, III| fegyverre hívás széthangzott az országban, csak úgy felkötötte 2858 8, III| kardot, mint más, s abban az egyben most teljesen egy 2859 8, III| vitézeiről szólnak azok: az inszurgensek még nem kerültek 2860 8, III| példának feljegyezhetik az előttük elmentek hírét.~ ~ 2861 8, III| plajbásszal egy ív papirosra az „arany könyv” számára való 2862 8, III| Most már nem „audiát”.) Az ebersbergi vérontásnál egy 2863 8, III| zászlótartó. Már körülfogta az ellenség: nem volt sehová 2864 8, III| tennéd, öcsém, ugyebár, amit az egyszeri vadász, aki utánaszaladt 2865 8, III| ki magát, aranyira, hogy az ezredparancsnok ezüst érdemrendre 2866 8, III| érdemrendre méltónak ajánlotta. Az érdemrend-bizottság azonban 2867 8, III| érdemrend-bizottság azonban fösvénykedett az ezüsttel, adott neki inkább 2868 8, III| aztán volt módja benne. Az ellenség kétszer verte vissza 2869 8, III| ellenség kétszer verte vissza az ostromló zászlóaljat a sánctól; 2870 8, III| rohamnál a dobos beledobta az árokba a dobot nyakából, 2871 8, III| Itt fekszik e sáncban az érdempénzem: ma kihozom 2872 8, III| azzal maga rohant előre az ároknak, mellvédnek, közibe 2873 8, III| ároknak, mellvédnek, közibe az ellenség pattantyúsainak: 2874 8, III| adott jobbra-balra, hanem az ágyú el lett hallgattatva, 2875 8, III| perc múlva be volt véve az egész sánc s a hős dobos 2876 8, III| s a hős dobos volt rajta az első.~ ~– De aztán mind 2877 8, III| Ott vannak feljegyezve az érdemrend-bizottság hiteles 2878 8, III| felejtené ki, öcsémuram? Ki az égő lőporos raktárból olyan 2879 8, III| sereshordók volnának, s mikor már az ellenség tódult be a kapun, 2880 8, III| álló lovas battériát, amit az ellenség már elfoglalt a 2881 8, III| mieinktől, s vitte hátrafelé. Az öt huszár összeszólalkozik, 2882 8, III| kirohan nagy ordítással az erdő széléből, szétveri 2883 8, III| erdő széléből, szétveri az ágyúkísérőket; kit levág, 2884 8, III| kerget, s azzal megkapja az ágyús lovak zabláját, s 2885 8, III| ágyús lovak zabláját, s mire az ellenség észre tér, hazavágtat 2886 8, III| visszaszerzett öt ágyúval az ezredéhez.~ ~– Ezt is csak 2887 8, III| Ekkor három gyalog közvitéz az Alvinczy-ezredből: név szerint 2888 8, III| ráadja a fejét, hogy megmenti az ágyúinkat, összeszednek 2889 8, III| gyilkos tüzelést kezdenek az előrenyomuló ellenséges 2890 8, III| ellenséges lovasság ellen, hogy az megáll, megijed, visszafordul, 2891 8, III| hősmondakört félbeszakítá az előörsök jelkiáltása a távolban, 2892 8, III| a jelkiáltást hallák.~ ~Az őrjárat egy fegyveres alakot 2893 8, III| tudta a tábori jelszót, s az őrvonalon át akart jönni, 2894 8, III| mondá: „Bocsássátok: ez az én emberem”.~ ~Sátán Laci 2895 8, III| emberem”.~ ~Sátán Laci volt az.~ ~Ő maga nem mondta meg 2896 8, III| tettétek?~ ~– Hát biz annak az egyik pajtásom nagyon meg 2897 8, III| megtudni. Megmondtam, hogy az élve elfogottért jutalmat 2898 8, III| egy lepecsételt levelet. Az itt van. Bizonyosan ezzel 2899 8, III| Add ide.~ ~Vavel átvette az elfogott levelet.~ ~– Maradj 2900 8, III| menned lóháton.~ ~– Hisz az akkor elég pihenés maga.~ ~ 2901 8, III| tetejére vannak állítva; az ember azon van, hogy a másnak 2902 8, III| Hogy Guillaume egyike az olasz alkirály dandárvezéreinek, 2903 8, III| teleírt oldal.~ ~Legelőször is az aláírást nézte Vavel.~ ~„ 2904 8, III| magukra a közérdekeltséget. Az első feladata volt Thémire-nek 2905 8, III| birtokot, aminek a jövedelmeire az csak ráfizetett, oly feltétel 2906 8, III| oly feltétel alatt, ha az a nevét rá fogja ruházni. – 2907 8, III| nevét rá fogja ruházni. – Az ilyen névátruházás könnyen 2908 8, III| közelebb legyek.”~ ~„Azonban az én durvább szövetű tervem 2909 8, III| játszott.”~ ~„Amilyen bizonyos az, hogy egy férfira, kivált 2910 8, III| kivált egy remetére nézve az ég minden planétáinál érdekesebb – 2911 8, III| hölgyet, igéző pongyolában, az ő szabadító megjelenésére 2912 8, III| csepp vér! Hogy lángolt az arca a szégyen miatt!~ ~ 2913 8, III| Kieszközöltem, hogy az ezredemmel cantonozásra 2914 8, III| ezredemmel cantonozásra az ő helységébe tegyenek át.”~ ~„ 2915 8, III| védőlovagot kicsaljam valahogy az odújából. De az nagyon ravasz 2916 8, III| valahogy az odújából. De az nagyon ravasz és furfangos 2917 8, III| férjnek adva ki magamat, ki az elszöktetett feleségét keresi, 2918 8, III| Mikor a rejtélyes lovagot az erdőben előfogtam, hogy 2919 8, III| akiről én azt hiszem, hogy az én nőm… (Azt mondanom sem 2920 8, III| mondanom sem kell, hogy az egész Barthelmy Ange-ról 2921 8, III| Barthelmy Ange-ról való hír az én költeményem: én iktattam 2922 8, III| széles világban.) Tehát az én emberem e találkozásnál 2923 8, III| előtt.”~ ~„Itt azután megáll az eszem. Kezdem nem érteni 2924 8, III| eszem. Kezdem nem érteni ezt az asszonyt. Vajon az történt-e 2925 8, III| érteni ezt az asszonyt. Vajon az történt-e vele, ami már 2926 8, III| árult el annak? Vagy pedig az történt, hogy ez a nő finomabb 2927 8, III| finomabb cselszövényt font az enyimnél megint, s regényes 2928 8, III| pillanatában azt mondta róla: „Ez az én jegyesem”. Ez még rejtély 2929 8, III| varázshatalmamat fenn tudom tartani: az, hogy első házasságbeli 2930 8, III| mégis megeshetik, hogy mikor az asszony szerelmes, még a 2931 8, III| elnyerésére ki volt küldve az asszony, azt már körme között 2932 8, III| körme között tartja….”~ ~„De az a kérdés most, hogy mit 2933 8, III| piquante Amélie képét, akitől az anyja már hat év óta úgyis 2934 8, III| szeretőjétől.” Óh, mily jól esett az az egy napsugár Vavelnek, 2935 8, III| Óh, mily jól esett az az egy napsugár Vavelnek, ebben 2936 8, III| napsugár Vavelnek, ebben az irtóztató fellegtorlatban, 2937 8, III| nem bízom magamat egészen az asszonyi ingatag szeszélyre. 2938 8, III| rá várok, a leánnyal és az okiratokkal együtt, akkor 2939 8, III| csapatommal megindulok éjjel az ő helységét fölkeresni. 2940 8, III| legióból” van válogatva. – Az előtt nincs lehetetlenség. 2941 8, III| És most rátérek arra, ami az önnel közlendő utasításom. 2942 8, III| Új palotát díszítenek fel az új menyasszony számára. 2943 8, III| menyasszony számára. Ki lesz az? Még senki sem tudja. Valaki, 2944 8, III| a gondolat lángra gyújtá az egész gáztömeget, amelyet 2945 8, III| egész gáztömeget, amelyet az árulás terve lassankint 2946 8, III| csattanó viheder törjön az ki egyszerre.~ ~Mondták 2947 8, III| De azt kigondolni, hogy az ő bálványát, az ő oltárképét 2948 8, III| kigondolni, hogy az ő bálványát, az ő oltárképét odahurcolják 2949 8, III| oltárképét odahurcolják annak az embernek a vőlegényi nyoszolyájába, 2950 8, III| a saskörmei ragadják meg az ő liliomszálát támadjon 2951 8, III| körülményt szem előtt tartva, azt az utasítást adom önnek, tábornok, 2952 8, III| Vavelnek egy örökkévalóság volt az, amíg azt a levelet végigolvasta. 2953 8, III| keresztül, amerre legrövidebb az út.~ ~– Mi lesz a parancsolat?~ ~– 2954 8, III| mindenesetre.~ ~– Nehéz lesz. Az a másik nagy úr azt mondta: 2955 8, III| Akkor megmutatod neki ezt az acélgyűrűt, (nesze, húzd 2956 8, III| hüvelykedre) s így szólsz hozzá: „Az, aki ezt a gyűrűt viseli, 2957 8, III| feltartóztatnak, előmutatod az általam adott salva gvardiádat. 2958 8, III| adott salva gvardiádat. Fogd az erszény pénzt: a költséget 2959 8, III| Vavel nem ment vissza az adomázó társaságba. Künn 2960 8, III| társaságba. Künn maradt az éjszakában, s mozdulatlanul 2961 8, III| a láthatáron alul, amik az ég alját egy-egy pillanatra 2962 8, III| idáig.~ ~ ~ ~Vavel Lajos még az éjjel tudósítá a főparancsnokságot 2963 8, III| főparancsnokságot Győrött, hogy az ellenségnek egy csapatja 2964 9, I| Fervlans levelét, melyben az tudtára adja, hogy hol fog 2965 9, I| talált a szív abban, hogy az igaz hálakönnyeket megismerheté, 2966 9, I| tömegben!~ ~Olyan szó-e az, ami mellett csak úgy el 2967 9, I| hajtatni szépen, csendesen az országúton, útközben tán 2968 9, I| veszik körül a hintót, s az álomból ébredő hölgyeket 2969 9, I| mikor oly nehéz megválni az egyszer kivívott becsüléstől! 2970 9, I| mennyire megérdemli, hogy az imádat kölcsönbe essék!~ ~ 2971 9, I| mint feleségévé! Ritka az ilyen gyémánt jellem.~ ~ 2972 9, I| gyémántot, mikor megtalálta, az értékét megismerte, hajítsa 2973 9, I| Kincset? De hátha nem volna is az?~ ~Ha Vavel Lajos csak egy 2974 9, I| egy férfit, nem istene-e az annak? Lehet-e neki azt 2975 9, I| Akárhová gondolt, nem bírta azt az eszmét elérni, hogy ő Lajosra 2976 9, I| Lajosra nézve ne legyen az többé, aki már volt.~ ~Az 2977 9, I| az többé, aki már volt.~ ~Az ellen pedig nőiségének minden 2978 9, I| eláruljon egy barátnét, aki az ártatlanság őszinte mosolyával 2979 9, I| őszinte mosolyával bízta magát az ő védelmére, egy gyermeket, 2980 9, I| aki éjszaka odalopózik az ő ágyába, s hozzásimulva 2981 9, I| altassa el; – aki kezét az ő kezébe téve, mondja el 2982 9, I| hidegvérrel semmivé tenni?~ ~Ha az áldozata büszke jellem volna, 2983 9, I| elfelejtve, elrejtve maradni.~ ~Az idő sürgetett. Jocrisse 2984 9, I| Amit válaszolni akarok, az oly kényes dolog, hogy nem 2985 9, I| Jocrisse hirtelen ott termett az íróeszközökkel.~ ~Katalin 2986 9, I| ösztönszerű sugallat volt-e az, hogy Katalin éppen Jocrisse-tól 2987 9, I| eltávolítá a kastélyból azt az egyetlen embert, aki ittlétének 2988 9, I| egyenesen megbízott híve volt, az ő látszólagos szolgálatában?~ ~ 2989 9, I| ez csak annyit tesz, hogy az asszony-erő nem tartott 2990 9, I| letenni a zárkövet.~ ~Hanem az még fenn van hagyva, hogy 2991 9, I| lelkét kimentőt. Ez óra az elárult királyleánynak a 2992 9, I| királyleánynak a rajztanórája, amiből az egy percet sem enged elveszni. 2993 9, I| enged elveszni. Ha ez órának az ötvenkilencedik percében 2994 9, I| ha letépi nyakából azt az arany tokot, melyben az 2995 9, I| az arany tokot, melyben az ötmillió frankot ígérő kötvényt 2996 9, I| azért mégis kocogtattak az ajtaján.~ ~– Egy idegen 2997 9, I| idegen úr van itt – dörmögé az inas az ajtón keresztül.~ ~– 2998 9, I| van itt – dörmögé az inas az ajtón keresztül.~ ~– Mondd 2999 9, I| jöjjön máskor – válaszolt az úrhölgy, nem nyitva ki az 3000 9, I| az úrhölgy, nem nyitva ki az ajtót.~ ~Néhány perc múlva