Rész, Fejezet

4001 11,   VII|                   támadhat Győr ellen, ahonnan az egészen védetlenül van hagyva.~ ~
4002 11,   VII|                      schein”-ban volt értve.~ ~Az abdai elsáncolt táborban
4003 11,   VII|                     minden másodiknak volt; és az igen célszerűen volt, mert
4004 11,   VII|                    célszerűen volt, mert annak az egy puskának az elsütéséhez
4005 11,   VII|                     mert annak az egy puskának az elsütéséhez két ember kellett,
4006 11,   VII|                 elsütéséhez két ember kellett, az egyik célzott vele, a másik
4007 11,   VII|                     hátra, védelemre készen.~ ~Az ellenség minden oldalról
4008 11,   VII|                        tartá Meskó dandárát, s az ütközet estéjén megjelent
4009 11,   VII|                       a sáncok előtt, ki által az alkirály arra szólítá fel
4010 11,   VII|                      alkirály arra szólítá fel az inszurgenseket, hogy rakják
4011 11,   VII|                      le a fegyvert.~ ~A válasz az volt, hogy „jöjj ide, vedd
4012 11,   VII|                      Rendek élére, hanem annál az érdeménél fogva, hogy fiatal
4013 11,   VII|                 keresztül fogják magukat vágni az ellenségen.~ ~Vakmerő terv
4014 11,   VII|                       dolog volt harcolniok.~ ~Az volt a tervük, hogy keresztültörnek
4015 11,   VII|                  vonalon, s aztán körülkerülve az egész ellenségtől megszállt
4016 11,   VII|                    túlnyomó erővel vesse magát az alkirály seregére.~ ~Ezt
4017 11,   VII|                        út meg volt már szállva az ellenségtől, kivéve a vízi
4018 11,   VII|                  szigetek között könnyebb volt az ellenfél figyelmét kikerülnie.
4019 11,   VII|                    hogy sikerüljön.~ ~De azzal az inszurgens gyalogsággal
4020 11,   VII|               számítani, mint a lovasságára és az ágyúira.~ ~Úgy is volt az
4021 11,   VII|                      az ágyúira.~ ~Úgy is volt az elrendelve. A gyalogságnak
4022 11,   VII|                       és a franciák.~ ~De most az egyszer embereikre akadtak,
4023 11,   VII|                       gyalogolni. – Nem futni: az nem virtus, hanem gyalogolni!~ ~
4024 11,   VII|                       hanem gyalogolni!~ ~Elöl az úttörők, az ágyúk és a pozsonyi
4025 11,   VII|                 gyalogolni!~ ~Elöl az úttörők, az ágyúk és a pozsonyi lovasság;
4026 11,   VII|                    lovascsapatok; közbül pedig az egész oszloprendben vonuló
4027 11,   VII|                        középé csak a sietés.~ ~Az éj beálltával Zirchich őrnagy
4028 11,   VII|                      azon átvonult nesztelenül az egész dandár. Mikor a túlparton
4029 11,   VII|                         Csak akkor vette észre az ellenség, hogy a körülfogott
4030 11,   VII|                    arra? A Dunától a Balatonig az egész környék a franciák
4031 11,   VII|                      van megszállva.~ ~Igenis, az volt a szándékuk: a Dunától
4032 11,   VII|                     éjszakai egérutat nyertek. Az alkirály serege nem üldözhette
4033 11,   VII|                      üldözésükre elindult; míg az alkirálynak egy hadcsapatja
4034 11,   VII|                 sietett eléjük kerülni.~ ~Majd az előhad, majd az utóhad keveredett
4035 11,   VII|                           Majd az előhad, majd az utóhad keveredett harcba,
4036 11,   VII|                       keveredett harcba, amint az ellenséggel érintkezésbe
4037 11,   VII|                túlnyomó erejű volt, de a talaj az inszurgenseknek kedvezett.
4038 11,   VII|                       És minden bácskai vitéz „az”volt most.~ ~A hősök között,
4039 11,   VII|                 Radivojev, Knezy, Popovics; de az is a kor erős vonásaihoz
4040 11,   VII|                       előtt megújult a harc, s az inszurgens lovasok mindaddig
4041 11,   VII|                       mindaddig feltartóztaták az ellenfél rohamát, míg Zirchich
4042 11,   VII|                      távol tarthatták maguktól az üldözőket.~ ~A kis-celli
4043 11,   VII|                 mindenáron meg kellett tartani az utóhadnak, hogy a hosszú,
4044 11,   VII|                      gyalogzászlóaljak azalatt az erdős vidéket elérhessék,
4045 11,   VII|                        elérhessék, ahol azután az ellenfél lovasságának meg
4046 11,   VII|              lovasságának meg lehet nehezíteni az üldözést, puskatüzeléssel.~ ~
4047 11,   VII|                     egy részét a lóról, s amit az ellenféltől tanult, most
4048 11,   VII|                     gyalog zászlóaljak, azután az ágyúk, azután ismét gyalogok,
4049 11,   VII|                 júniusi nap kegyetlenül égette az izzadó arcokat. Egy szellő
4050 11,   VII|            keresztül-kasul járó seregek által. Az erdő közellétét bögölysereg
4051 11,   VII|                    feltartott farkkal. S ahogy az a szívós agyag az úton,
4052 11,   VII|                        ahogy az a szívós agyag az úton, felvágva terhes szekerek
4053 11,   VII|                        kemény cseréppé száradt az afrikai hőségben; azon végigballagni
4054 11,   VII|                    beteljesül.~ ~Alig érték el az első lovasok az erdő szélét,
4055 11,   VII|                       érték el az első lovasok az erdő szélét, amint egyszerre
4056 11,   VII|                     dandár bontakozik ki rájuk az erdei mély útból: lovasok
4057 11,   VII|                 lovasok és gyalogok.~ ~Ez volt az a dandár, melynek őket az
4058 11,   VII|                      az a dandár, melynek őket az abdai sáncok között kellett
4059 11,   VII|                      akkor elmenekültek; hanem az az egyenesebb úton, a Marcal
4060 11,   VII|                   akkor elmenekültek; hanem az az egyenesebb úton, a Marcal
4061 11,   VII|                  belementek annak a torkába.~ ~Az előhad nem volt e meglepetésre
4062 11,   VII|                    tüzérségnek alig volt ideje az ágyúkat lekapcsolni; három-négy
4063 11,   VII|                  gróffal.~ ~És ez a roham volt az inszurrekciót jellemző hőstettek
4064 11,   VII|                       egyes vitézek válnak ki, az egész csapat egyesített
4065 11,   VII|                    egyesített súlyával csap le az ellenfélre.~ ~S minő lecsapás
4066 11,   VII|                       támadó francia lovasság; az ágyúk visszafoglalva, s
4067 11,   VII|                   ágyúk visszafoglalva, s újra az ellenségnek fordítva; kétszáz
4068 11,   VII|                     jövő francia gyalogságnak! Az percek alatt szét van szórva
4069 11,   VII|                   percek alatt szét van szórva az erdőben, s menekül a bokrok
4070 11,   VII|                       elég neki! Tovább vágtat az ellenség uralta téren; meglep
4071 11,   VII|                   fegyver! Van csizma, amennyi az egész dandárnak elég! Van
4072 11,   VII|                        ami több: van becsület! Az ellenség megtanulta a leckéből,
4073 11,   VII|                        dandárának útját állni! Az utóhad is visszaverte a
4074 11,   VII|                       felcsizmázva, folytatták az utat; a kiszabadult foglyok
4075 11,   VII|                mennyire van Győr Keszthelytől, az meg fogja érteni, minő utazás
4076 11,   VII|                      hogy a tábornoknál melyik az előhad, melyik az utóhad,
4077 11,   VII|                       melyik az előhad, melyik az utóhad, mert ő maga sere
4078 11,   VII|                        merre hátra. S minthogy az ellenség nem tette meg neki
4079 11,   VII|                           Most már tiszta volt az út az egyesült magyar és
4080 11,   VII|                     Most már tiszta volt az út az egyesült magyar és osztrák
4081 11,   VII|                      nap alatt: négy elég lesz az óriási V betű másik vonalán
4082 11,   VII|             tekintélyes haderő volt együtt. Ha az gyors menetekben egyesül
4083 11,   VII|                   lezúzó erővel támadhatja meg az alkirály seregét; ki már
4084 11,   VII|                     van a nádor serege felé.~ ~Az ország főkapitánya e tudósítást
4085 11,   VII|                       főkapitánya e tudósítást az egész hadsereggel közölte,
4086 11,   VII|                  dandárja előtt nyitva tartják az utat.~ ~Erre a szóra mindenki
4087 11,   VII|                feladatnak a megoldásában, hogy az előre-hátra őgyelgő francia
4088 11,   VII|                       hadműveletének korántsem az volt az indoka, amit a rosszakaratú
4089 11,   VII|               hadműveletének korántsem az volt az indoka, amit a rosszakaratú
4090 11,   VII|                      mely minden franciát, aki az ellenség mellett harcol,
4091 11,   VII|           főbelövetéssel fenyeget), hanem mint az eredeti napiparancsokból
4092 11,   VII|               sajátszerű kiformált terve volt: az ellenségnek a hátába kerülni,
4093 11,   VII|                    köti, hogy találja meg vele az összeköttetést. Mit tegyen
4094 11,   VII|                    hadvezér?~ ~Meskó véleménye az volt, hogy egyiket a három
4095 11,   VII|                 együgyű inszurgens tábornok!~ ~Az igazi tapasztalt hadvezér
4096 11,   VII|                     három külön parancsot, hát az első nap tesz egy utat észak
4097 11,   VII|                           De már itt elszakadt az inszurgensek türelmének
4098 11,   VII|                        inszurgensek türelmének az idege. Mind felzúdultak,
4099 11,   VII|                     követelt vissza tőle, mint az inszurrekció tulajdonát.~ ~
4100 11,   VII|                    neki, másodszor is megtenni az utat a Balatontól a Dunáig:
4101 11,   VII|                      Vértesen keresztül.~ ~Azt az egész területet a franciák
4102 11,   VII|                       ment olyan gyorsan, mint az idejövetel.~ ~Verekedniök
4103 11,   VII|                megitattak, verekedniök kellett az éjszakai pihenésért. Útjokban
4104 11,   VII|                   elfogott levelében olvasható az elismerő magasztalás, azon
4105 11,   VII|                      Két hét került bele, amíg az elszakadt inszurgens dandár
4106 11,   VII|                    volt annyira megverve, mint az elővigyázatos stratéga hadvezér,
4107 11,   VII|                Chasteler tábornok, ki most már az inszurgensek által tört
4108 11,   VII|                  valamikor azt fogja kiolvasni az adataiból, hogy Meskó volt
4109 11,   VII|                     adataiból, hogy Meskó volt az ellenség, azt kergette Chasteler
4110 11,   VII|            veszprémivel. Most már nem állhatta az útjokat senki.~ ~Csengő
4111 11,   VII|                       városokból eléjük jöttek az asszonyok, a leányok, s
4112 11,   VII|                       a várva vártakat.~ ~Maga az ország főkapitánya: a nádor,
4113 11,   VII|                   ország főkapitánya: a nádor, az összes tábornoki kar, az
4114 11,   VII|                       az összes tábornoki kar, az egész főszállásmesteri törzs
4115 11,   VII|                      harangok zúgása között.~ ~Az volt az örömnap!~ ~Elrongyosodva,
4116 11,   VII|                       zúgása között.~ ~Az volt az örömnap!~ ~Elrongyosodva,
4117 11,   VII|                  süveggel és diadalragyogással az arcon. Még a paripák nyakába
4118 11,   VII|                      András templom előtt maga az ország prímása fogadta a
4119 11,   VII|                      fennhagyott helyet. Mikor az ismerősök, jó barátok, rokonok,
4120 11,   VII|                    barátok, rokonok, testvérek az elveszettnek hitt, a diadalmasan
4121 11,   VII|                    vitézek ölelésére rohantak: az olyan színjáték volt, aminőt
4122 11,   VII|               gyönyörűségükre!~ ~ ~ ~Kár, hogy az örömnap – olyan későn jött –
4123 12,     I|                    jött Meskó dandárával, ahol az már a Komáromból eléje siető
4124 12,     I|           előcsapatjától megtudta, hogy szabad az út.~ ~Itt találta Vavelt
4125 12,     I|                        Mátyás mester.~ ~Lajost az egész idő alatt legjobban
4126 12,     I|                   alatt legjobban nyugtalanítá az elhagyott nők sorsa. Igen
4127 12,     I|                    amiből puskaropogás fogadta az utazót; – gyönyörű tájak,
4128 12,     I|                        a hosszú idő alatt csak az a gond nyugtalanítá, hogy
4129 12,     I|                  nyugtalanítá, hogy mi történt az ő szeretteivel.~ ~Mi történt,
4130 12,     I|                 szeretteivel.~ ~Mi történt, ha az ellenség ostromolni találta
4131 12,     I|                      egy kakasszót halljon, ha az érckutyák és a tűzkakasok
4132 12,     I|                         ha egyszerre elkezdtek az ostromágyúk dörögni, s bombák
4133 12,     I|                        talán azt is megszokják az asszonyok? Óh, a nőknek
4134 12,     I|                   Azokból még feltámadott. Még az a tizenöt vágás se tette
4135 12,     I|                        tette volna porrá, amit az ácsi csatában kapott. Hanem
4136 12,     I|                       tudták kivenni belőle, s az elvitte a másvilágra. No,
4137 12,     I|                    lett volna. Szegény László, az utolsó szavával is a kegyes
4138 12,     I|                     túl mi hír van?~ ~– Bizony az a másik sem egészen örvendetes.
4139 12,     I|                        sem egészen örvendetes. Az egyik azt mondja, hogy a
4140 12,     I|                        Mondtam, hogy vegyék be az én dupla ágyúimat! Nem fogadták
4141 12,     I|          paraszthajszálon múlt, hogy megnyerte az ütközetet.~ ~– Tehát megnyerte?~ ~–
4142 12,     I|                  franciák seregéből, mint azok az övéből, ágyút is többet
4143 12,     I|                        tőlük, mint azok őtőle. Az inszurrekció készen áll,
4144 12,     I|                    puskaporos raktárába. Amint az aztán a levegőbe repült,
4145 12,     I|                  mehettünk a segítségére, mert az a sok generális hetvenhétfelé
4146 12,     I|                    veszedelem?~ ~– Veszedelem? Az nem történt. Egy kis magányházban
4147 12,     I|                         mint saját húgait.~ ~– Az alispán is ott van?~ ~–
4148 12,     I|                        ám. Ő is kapitulált, de az asszonyságok kedveért ott
4149 12,     I|                 megrettenve.~ ~– Guillaume biz az. Annak híják. Igen fain,
4150 12,     I|                    Innen tudom a titulát, amit az elébb mondék.~ ~Vavelnek
4151 12,     I|                       elébb mondék.~ ~Vavelnek az agya elzsibbadt, mint mikor
4152 12,     I|                       utolér egy álló helyében az álom.~ ~– Nem használt semmit
4153 12,     I|                       tovább nyugodt flegmával az ezermester –, a francia
4154 12,     I|                   családi boldog életre, mikor az oltár előtt arra a kérdésre: „
4155 12,     I|                        Mi hárman!~ ~– Hja, biz az úgy van – mondogatá Mátyás
4156 12,     I|                   volna!~ ~– Úgy! Igazság! Azt az urat is eltakaríttattam
4157 12,     I|                      akit mostohája megvert.~ ~Az ő mostohája: a sors.~ ~–
4158 12,     I|                        halott rejtekéhez, amit az magára zárt?~ ~– Igen egyszerűen.
4159 12,     I|                     gróf szobájában, a rostély az alcoven előtt rögtön felgördült.~ ~–
4160 12,     I|                       is föl tudná nyitni, ami az én drágaságaimat most fogva
4161 12,     I|               drágaságaimat most fogva tartja; az volna aztán a remeklés!~ ~–
4162 12,     I|                       hátha valaki hallgatózik az ágy alatt vagy az ajtó mellett.
4163 12,     I|                  hallgatózik az ágy alatt vagy az ajtó mellett. Én is így
4164 12,     I|                      Igen rövid közlemény volt az.~ ~De Vavel Lajost egyszerre
4165 12,     I|                   tudod, hogy Győrt elfoglalta az ellenség.~ ~– Értesültem
4166 12,     I|                           Jegyesem és védencem az ellenség kezébe került.~ ~–
4167 12,     I|                    őket szabadítani onnan.~ ~– Az is meglehet. Hanem elébb
4168 12,     I|                 városból?~ ~– Hogy mit teszek, az az én titkom. Kell hozzá
4169 12,     I|                            Hogy mit teszek, az az én titkom. Kell hozzá erőszak
4170 12,     I|                 Vitézség és csalfaság. Határos az a lehetetlenséggel, és mégis
4171 12,     I|                      bizonyos. Én kiszabadítom az én szeretteimet úgy, hogy
4172 12,     I|                 kiküldelek, – hogy tartsd fenn az összeköttetést Chasteler
4173 12,    II|                      van, ami szükséges, mind, az ekhó alatt.~ ~A halálfejesek
4174 12,    II|                       értette ezt a nyelvet, s az tolmácsolt. Nagyon gyanakodók
4175 12,    II|                        Szegény bírónak ez volt az első víz, amit legénykora
4176 12,    II|                       trombitásuk is úgy fújta az indulót, ahogy a franciák
4177 12,    II|              előresietett, kikémlelni, nincs-e az útban valahol akár francia,
4178 12,    II|                       találkozni.~ ~Nem jártak az országúton. Nekivágtak a
4179 12,    II|                        tudnak a világban, mint az alattuk megpihenő csapatról.
4180 12,    II|                       Onnan másnap tovább vitt az út a Bakonyér mentében;
4181 12,    II|                 falucskák lakói bámulva nézték az átvonuló csapatot, s találgatták
4182 12,    II|                   pedig azt nézik, hogy lesz-e az idén elég gubics az erdőn.
4183 12,    II|                     lesz-e az idén elég gubics az erdőn. Nem tudtak velük
4184 12,    II|                        szedte a társzekerekről az eldugott süvegeit: a több
4185 12,    II|                  inszurrekció egyik dandára, s az, ha megkapja a kakastollas
4186 12,    II|                megkapja a kakastollas süvegeit az álfranciáknak, késő lesz
4187 12,    II|                      helységét.~ ~Kicsiny falu az a Rábca partján, de van
4188 12,    II|                     seregektől volt megszállva az egész vidék.~ ~A Győrbe
4189 12,    II|                     toronyba, s onnan kémlelte az országutat tábori távcsövével.~ ~
4190 12,    II|                   tájat, a tarka rónát, melyen az aratatlan, érett vetés a
4191 12,    II|                     egy fiatal tiszt lovagolt, az éltesebb hölgyet mulattatva
4192 12,    II|                        szép zöld rónán, melyen az országút átvonul, egy erős
4193 12,    II|                 chasseurök. Szénázni jártak.~ ~Az igaz, hogy a csalódás kedvéért
4194 12,    II|                      előtt, amik már felkaptak az országútra.~ ~A postakocsis
4195 12,    II|                     útról a töretlenre; aminek az lett a következése, hogy
4196 12,    II|                       lett a következése, hogy az egyik szénásszekér feldűlt,
4197 12,    II|                     aztán tökéletesen elzárták az utat.~ ~Ekkor egész közel
4198 12,    II|                   támadásra nem voltak készen, az első taszításra le voltak
4199 12,    II|                  taszításra le voltak szorítva az országútról, s a vizenyős
4200 12,    II|                       a percben, amidőn a kard az ifjú francia vitéz kezéből
4201 12,    II|                        vitéz kezéből kirepült, az ifjú hölgy, elfeledkezve
4202 12,    II|                  önkénytelenül elárult előttem az imént. Nagy örömömre fog
4203 12,    II|                        fog szolgálni, ha önnek az ügyét ez epizód által előmozdíthattam.~ ~
4204 12,    II|                      Guillaume tábornok úrnak. Az izenet így szól: „Én, Vavel
4205 12,    II|                      úr foglyul tartja magánál az én jegyesemet: Dealba Thémire
4206 12,    II|                        Én kérem vissza cserébe az én hölgyeimet az ő hölgyeiért.
4207 12,    II|                       cserébe az én hölgyeimet az ő hölgyeiért. Egyéb kívánságom
4208 12,    II|                       fogom önt várni, ahonnan az a templomtorony kilátszik.
4209 12,    II|             templomtorony kilátszik. Adieu!”~ ~Az ifjú hölgy némán, összetett
4210 12,    II|                  összetett kezekkel könyörgött az ifjú tisztnek, amit annak
4211 12,    II|                       szükség a szívére kötni. Az úgyis minden lehetőt el
4212 12,    II|                   bocsátott lovag tovarobogott az országúton. Vavel Lajos
4213 12,    II|                  országúton. Vavel Lajos pedig az utazóhintót a börcsi út
4214 12,    II|                     előkelő hölgyeket!~ ~– Hát az én hölgyeimet nem tartja-e
4215 12,    II|                  hölgyeimet nem tartja-e fogva az ön férje?~ ~– Az én leányom
4216 12,    II|                tartja-e fogva az ön férje?~ ~– Az én leányom oly rettegős,
4217 12,    II|                    olyan félénk teremtés, mint az én szegény Marie-m!~ ~–
4218 12,    II|                        semmi kétségem; de ezek az ön kísérői, ezek rettenetes
4219 12,    II|               kentaurok ezek?~ ~– De – azoknak az ivadékai.~ ~– Igaz, hogy
4220 12,    II|                     vadkanagyaraik vannak?~ ~– Az igen valószínű. Azt takargatják
4221 12,    II|            bajuszaikkal; úgy gondolom.~ ~– Hát az igaz-e? – szólt suttogva
4222 12,    II|                       igaz-e? – szólt suttogva az úrhölgy – (úgy olvastam
4223 12,    II|                        olvastam valahol), hogy az itteni úrasszonyok fiatal
4224 12,    II|                      ki, s abban fürödnek?~ ~– Az igen kellemes lehet – hagyta
4225 12,    II|                     kapták.~ ~– Mit gondol ön? Az Istenért!~ ~– Hát hisz önöknek
4226 12,    II|                   hozzá.~ ~– Csitt. Hazaáruló! Az egészen más.~ ~Eközben az
4227 12,    II|                      Az egészen más.~ ~Eközben az történt, hogy egyik volón
4228 12,    II|                        sebesítve mind a kettő. Az inszurgens a homlokán, a
4229 12,    II|                    volón leszállt a lováról, s az oldaláról leakasztva a csutorát,
4230 12,    II|                       fogja azt értelmezni, ha az úrhölgyet is megkínálja
4231 12,    II|                       abból a badacsonyiból.~ ~Az úrhölgy nem merte a kínálást
4232 12,    II|                       bor! – mondá meglepetten az ízlelés után Vavelnek.~ ~–
4233 12,    II|                        A volón pedig azt mondá az úrnőnek, a kulacsát visszavéve,
4234 12,    II|                     egynek sincs vadkanagyara. Az sem lesz mármost igaz, hogy
4235 12,    II|                        lesz mármost igaz, hogy az úrnőik leányvért használnak
4236 12,    II|                    éppen oly nagyszerűek, mint az ön palotája a Chaussée d'
4237 12,    II|                    Madame, hogy mivel fogja ön az időt tölteni, ha odaérünk
4238 12,    II|                       templom elé hajtattak.~ ~Az egész faluban nincs több
4239 12,    II|                     aztán lesegíté a hölgyeket az ülésből, s felkérte a lelkészt,
4240 12,    II|                    templom ajtaján belépett.~ ~Az Isten tiszteletére szánt
4241 12,    II|                   szenvedő emberek ápolásához. Az egész templom egy kórház
4242 12,    II|                       tulajdon édesanyja volna az ágya fejénél. És a lelkész
4243 12,    II|                 náluknál még nyomorultabbakat: az ellenséget.~ ~– Ugye szép
4244 12,    II|                    azok a kannibálok, akik ezt az országot lakják! – És bizony
4245 12,    II|                     kisasszonyával együtt ezen az egész országon, és nem fogja
4246 12,    II|                    egyetlenegy ember van ebben az országban, akiben kannibáli
4247 12,    II|                    vérében megfürödni képes: – az én vagyok! És bizony mondom
4248 12,    II|                        hogy nem töltheti ön el az időt jobban addig, amíg
4249 12,    II|               védszenteshez, hogy Guillaume úr az én szeretteimet szabadon
4250 12,    II|                     Guillaume úr nem fog késni az ön szeretteinek kiadásával,
4251 12,    II|                         mihelyt megtudja, hogy az miértünk lesz cserébe. Én
4252 12,    II|                       kapta volna meg; de hogy az az ördögi jó ötlete támadt
4253 12,    II|                    kapta volna meg; de hogy az az ördögi jó ötlete támadt
4254 12,    II|                Sebesülteket sem akarok ápolni. Az Isten őrizzen meg minden
4255 12,   III|                meglepetve, mikor a tábornoknét az ellenséges vezérrel együtt
4256 12,   III|                       iratokkal letörlődött is az asztalra krétával felírt
4257 12,   III|                      jó hír hozójának kezét.~ ~Az pedig még jobban igyekezett
4258 12,   III|                         Ne legyen önnek gondja az én leányom hajaszálaira!
4259 12,   III|                   rögtön utazhatunk.~ ~A delnő az oldalszobába távozott, hol
4260 12,   III|                       monda a kapitány, átadva az oltalomleveleket Vavelnek.~ ~
4261 12,   III|                   oltalomleveleket Vavelnek.~ ~Az oltalomlevél a legszabályosabban
4262 12,   III|              legszabályosabban volt kiállítva; az alkirály stampigliájával,
4263 12,   III|                        papír is utánozhatatlan az átlátszó víznyomatú sasos
4264 12,   III|                   víznyomatú sasos címerrel.~ ~Az oltalomlevél szólt Vavel
4265 12,   III|                       sokáig tanulmányozta ezt az okiratot.~ ~– Kételkedik
4266 12,   III|                      akadtam csak fel. De hisz az lehet a fogalmazó hibája. –
4267 12,   III|                   fogalmazó hibája. – Mit tesz az? – Én hálára vagyok önnek
4268 12,   III|                        Semmi esetre sem. Hanem az mégis következik, hogy mindkettőnk
4269 12,   III|                       vendég látogathatunk át. Az ön csapatjának határvonala
4270 12,   III|                   táskájából a térképet, s azt az asztalra kiterítve, megmutogatá
4271 12,   III|                       mézeshetekké alakítanók, az nem volna kárba veszett
4272 12,   III|                        elkészültek, s kijöttek az oldalszobából. A kisasszony
4273 12,   III|                   leányát kiváltsa a fogságból az ajánlott cserével. Ismerem
4274 12,   III|                      kezébe kerültek, odadobta az egész gothai almanachot: „
4275 12,   III|                   pikétet! Ah, önök letörülték az ügyetlen térképeikkel az
4276 12,   III|                       az ügyetlen térképeikkel az asztalról a számadásainkat;
4277 13,     I|                       végén bejött, ugyanakkor az inszurgens volóncsapat a
4278 13,     I|                     megérkezem, rögtön megírom az ön jegyesének a velünk történteket; –
4279 13,     I|                   delnő kezét. – Áldja meg önt az ég azért, hogy szegényeknek
4280 13,     I|                   kémeim, s engem tudósítottak az ellenfél minden mozdulatairól.~ ~–
4281 13,     I|                      tartotta addig, amíg csak az utolsó házat is el nem hagyták.~ ~
4282 13,     I|                        faluból.~ ~A falu végén az őrszem rájuk kiáltott, és
4283 13,     I|                         Vavel Lajos előmutatta az oltalomlevelet, s amíg azt
4284 13,     I|                       friss kardvágás sebe van az arcán: a mai utolsó kardcsattogások
4285 13,     I|                    keresztül ki- s bejárhasson az ember, akinek éppen nincs
4286 13,     I|                       azt kérdezni, hogy merre az egyenes út. Ilyenkor a görbe
4287 13,     I|                   leégett várost máskor is, de az a gondolat, hogy e kormos
4288 13,     I|                    háza népe megmenekült, s ha az ellenség kegyetlen nagy
4289 13,     I|                       sarcot vetett a városra, az élelmes népkedély megragadja
4290 13,     I|             felszabadult, s hozta szekérszámra az eladni való eleséget. A
4291 13,     I|                   úgyhogy esténkint, mivelhogy az ércpénzt a bankótól különválogatni
4292 13,     I|                       munka lett volna, kiállt az udvarra, s a kiterített
4293 13,     I|                 keltett senkiben csodálkozást, az utóbbi napokban sokat jártak-keltek
4294 13,     I|                    jártak-keltek itt keresztül az inszurgensek küldöttei,
4295 13,     I|                    tőszomszédjában táboroz már az egész inszurgens sereg.
4296 13,     I|                     mester tudta már a járást. Az ostromágyúk hordtávolán
4297 13,     I|                        medvesüveges a kapuban! Az alispán hajdúja strázsál
4298 13,     I|                        ellenség kezéből, mikor az már vasmarokkal tartá azokat
4299 13,     I|                         ő diadalmaskodott. Azt az óriást, akit senki le nem
4300 13,     I|                      hogy jártassa meg azalatt az utcán csendesen a nagyon
4301 13,     I|                   katonásan tisztelgett előtte az alispán hajdúja, kivont
4302 13,     I|                        Sátánnéval találkozott, az ijedten csapta földhöz,
4303 13,     I|                     ott három ismerőst talált: az alispánt, Tromfszky doktort
4304 13,     I|                    amint Vavel közéjük lépett. Az alispán arca ugyanazt a
4305 13,     I|                 lenyomott hangon Vavel.~ ~Erre az alispán némán inte a fejével,
4306 13,     I|                      négy macska is ott mosdik az ablakpárkányon és a pamlagon,
4307 13,     I|                  selyemvirágos függönyeivel, s az ágyon fekszik Marie, és
4308 13,     I|                        ágyon fekszik Marie, és az ágy fejénél ül Katalin.~ ~–
4309 13,     I|                    kezével homlokára csapva, s az olyan keserves hangon ejtett
4310 13,     I|                    csókolja; hanem őhozzá. – Ő az első. – Ő az, aki előtt
4311 13,     I|                       őhozzá. – Ő az első. – Ő az, aki előtt térdre veti magát,
4312 13,     I|                        ragyognak rajta, amiket az a sötét arcú vőlegény szokott
4313 13,     I|                legtisztább földi öröm, ami már az égi üdvnek verőfénye.~ ~
4314 13,     I|                      tőlem. Nem halok meg. Nem az a rút influenza támadott
4315 13,     I|                     vagy. Ha ki tudtál ragadni az ő kezeikből, ki tudsz ragadni
4316 13,     I|             meggyógyulok. – Nem is betegség ez az enyim; csak rettegés volt
4317 13,     I|                      enyim; csak rettegés volt az és kétségbeesés. – Ez elmúlt,
4318 13,     I|               kapaszkodom, s elsétálok veletek az ablakig. – Megnézem, hogy
4319 13,     I|              mondanivaló van a világon, – amit az ember kigondol, – s ha „
4320 13,     I|                         Marie-t felöltöztetni; az orvos azt mondá, hogy meg
4321 13,     I|                           Lajos azalatt kiment az oldalszobába, Katalin követte
4322 13,     I|                           Nehéz tusakodás volt az: fegyver nélkül, szavak
4323 13,     I|                 álmainak hagymázos szavai mind az én lelkemet sújtó vádak
4324 13,     I|                        látogató kocogtat elébb az ajtón: az a csontkoponyájú-e,
4325 13,     I|                       kocogtat elébb az ajtón: az a csontkoponyájú-e, vagy
4326 13,     I|                       a csontkoponyájú-e, vagy az a kifestett képű? S aztán
4327 13,     I|                       és érte imádkozik, mikor az nem tud! Ha Marie-t elragadták
4328 13,     I|                       Marie-t elragadták volna az én kezeim közül, nekem más
4329 13,     I|                   boldognak érezte magát, mint az oltár mennyezete alatt. –
4330 13,     I|                        Lajos karjai közé fogta az asszonyt, és ajkait ajkára
4331 13,     I|                  zendült elő. Halk akkordokban az inszurrekció népdala.~ ~
4332 13,     I|                     már, amióta ő távol van.~ ~Az ő kedvenc kék ruhája volt
4333 13,     I|                      ruhája volt rajta.~ ~Azok az ő átlátszó finom ujjai csak
4334 13,     I|                        csak úgy libegtek végig az elefántcsontokon, kicsalogatva
4335 13,     I|                        búbánatos melódiát.~ ~S az utolsó akkordhoz még a verset
4336 13,     I|                      hamvai ott porlanak abban az acélszekrényben; akinek
4337 13,     I|            acélszekrényben; akinek annyit fájt az élet, hogy nincs kedve még
4338 13,     I|                feltámadni. – Hanem a „Sophie”, az itt marad, az elmegy veletek,
4339 13,     I|                         Sophie”, az itt marad, az elmegy veletek, s látni
4340 13,     I|                   boldogok lesztek. – Vigyetek az ablakhoz, hadd lássam meg
4341 13,     I|                          Odagördíték karszékét az ablakhoz, s Vavel kinyitá
4342 13,     I|                      ablakhoz, s Vavel kinyitá az ablakszárnyat, hogy friss
4343 13,     I|                        férfi, a magányos séták az emberhangtalan kertben. –
4344 13,     I|                  holnapután is, és örökké, míg az emlékezet tart, az együgyű,
4345 13,     I|                         míg az emlékezet tart, az együgyű, bohó leány, aki
4346 13,     I|             beszéljetek Marie-ról soha többet. Az haragot, keserűséget támaszthatna
4347 13,     I|                         híjátok Botta Zsófiát; az kibékít. – Előjön még egy
4348 13,     I|                   könny kihullt volna. – Pedig az volt a legerősebb küzdelem.~ ~
4349 13,     I|              legerősebb küzdelem.~ ~Nem szabad az élni óhajtó beteg előtt
4350 13,     I|                   annak oly lángban égett most az arca.~ ~– Nézzétek, máris
4351 13,     I|                       Ma elmaradt. – Látjátok, az öröm meggyógyított. – Hagyjátok
4352 13,    II|                        őtet itten!~ ~Jól mondá az alispán: „Nem való tinektek,
4353 13,    II|                     való tinektek, franciáknak az ilyen teremtés!”~ ~Minek
4354 13,    II|                       ilyen teremtés!”~ ~Minek az ilyen lény erre a világra?~ ~
4355 13,    II|                        halmoznak egy országra, az ő rovására írjatok fel?
4356 13,    II|                        mellett a szolgáló lesz az asszonyának az úrnője?~ ~ ~ ~
4357 13,    II|                   szolgáló lesz az asszonyának az úrnője?~ ~ ~ ~Az Úr másképp
4358 13,    II|                   asszonyának az úrnője?~ ~ ~ ~Az Úr másképp gondoskodott
4359 13,    II|                        Úr másképp gondoskodott az ő választottjáról.~ ~ ~ ~
4360 13,    II|                        el a hansági láthatárt: az égboltozat olyan volt, mint
4361 13,    II|                          a távoli orgonaszó.~ ~Az acélfekete égnek ellenmondó
4362 13,    II|                       sávok üldözik egymást.~ ~Az eszterházai jegenyesorok
4363 13,    II|                   várnak: – a túlsó partról.~ ~Az érccsillámú tó tükrén egy
4364 13,    II|                    szakadó záport megvilágítja az egyre lobogó villám, s úgy
4365 13,    II|                        családjaitokhoz vissza… Az én kardom bevégezte munkáját
4366 13,    II|                      azt is a sírba.~ ~– Adjon az Isten nekünk feledékenységet
4367 13,    II|                       elfeledtetést.~ ~Ez volt az utolsó szava a fénylő vízsugarak
4368 13,    II|                     zivatar, s feljött a hold; az idő lecsendesült szépen,
4369 13,    II|                        más változás, mint hogy az egy égerfa mellett most
4370 13,    II|                       semmi jelt egyebet annál az örök élőfánál, ami holta
4371 13,    II|                 sírkövére? Egy nevet, mely nem az övé, egy történetet, mely
4372 13,    II|                    igaz?~ ~Vagy írták volna rá az igazi nevét s éltének való
4373 13,    II|                        föld elcsendesült, csak az élő habok beszélgettek még,
4374 13,    II|                        Feje még rútabb, amióta az égő bozót leégette a haját,
4375 13,    II|                       vadmacskától, hogyan sír az, mikor a vadászok elvitték
4376 13,    II|                        egy jelvényt, ami előtt az emberek letérdeltek, s könyörögve
4377 13,    II|                névrokonok messze földről azért az ezerötszáz forintért, amit
4378 13,    II|                  paripát szekér mellé. Ez volt az utolsó nemesi inszurrekció.~ ~
4379 13,    II|                 elnyelte lassan, csendesen azt az egész korszakot: a nemesség