Rész, Fejezet

  1  1,     I|                 Hanem azért mi is értünk hozzá, hogyan kell egy kicsi leányt
  2  1,     I|         serpenyővel.~ ~– De hol vette ön hozzá az égő parazsat?~ ~– Ejh,
  3  1,     I|                 ébren van.~ ~– Jerünk be hozzá, és értesítsük.~ ~Az egyik
  4  1,    II|            biztató dédelgetéssel beszélt hozzá: eléggé fennhangon, hogy
  5  1,    II|         talapzata terpeszkedik, amihez a hozzá való rézburkolatot még ellenséges
  6  1,    II|             beépítve, nem kiáltott-e fel hozzá a Szajnából egy kardal: „
  7  1,   III|                fekete kesztyűkben, s még hozzá a budoár felőli ajtón, ami
  8  1,   III|                tekintetű férfi lépett be hozzá: a kedves de Fervlans márki.
  9  1,   III|               anyja lakása, s most viszi hozzá haza.~ ~– Elfogták őket? –
 10  1,    IV|             amidőn de Fervlans odahajolt hozzá, s ezt súgta fülébe:~ ~–
 11  1,    IV|               lábaik vannak. Facipő kell hozzá. A gobelingyár ott van a
 12  1,    IV|              most mindjárt megírhatja ön hozzá búcsú fejében.~ ~Thémire
 13  1,    IV|                  ezt megint úgy gondolta hozzá), engemet bízott meg a háziasszonyi
 14  2,     I|              emberek, akik szokva voltak hozzá, azért csak megőrizték apáiktól
 15  2,    II|             olyan predikátumokat is told hozzá, amik nincsenek az armálisban,
 16  2,    II|                azt mondjuk, hogy „maga”. Hozzá tehetjük, hogy „húgom” és „
 17  2,    II|                      Mindenki odafordult hozzá.~ ~Ki volt az? A patvarista.
 18  2,    II|              amik egyszerre odaszaladtak hozzá a háztetőről, az ablakpárkányzaton,
 19  2,    II|               ablakához, s ott mentek be hozzá a repraesentatióval * .
 20  3,     I|            nyeregből hajt, s trombitálja hozzá a postaindulót, míg az úrnő
 21  3,    II|                  és a fejét, s nem szólt hozzá semmit. Vannak köszöntők,
 22  3,    II|                mondhatod, hogy nem tudsz hozzá; mert egyszer, mikor nagyon
 23  3,   III|                 szólítá, akkor odaúszott hozzá, belefogózott a csónak szélébe,
 24  3,    IV|                leány egyszerre odalépett hozzá, s erőteljes, csengő hangon
 25  3,    IV|             salláriumául; de egy betű se hozzá. Erre aztán ő is hazaküldte
 26  3,    IV|                  a szeretője hűtlen lett hozzá? Hogyne, mikor megtudta,
 27  4,     I|               pedig néha igen közel járt hozzá.~ ~Egyszer véletlenül, mikor
 28  4,    II|           mutatott, hogy szenvedélye van hozzá.~ ~S nem látszott semmit
 29  4,    II|                  S aztán majd kedvet kap hozzá, hogy felakasztott ruhával
 30  4,    II|             jobban tünedezett arcáról.~ ~Hozzá se nyúlt már a festékekhez;
 31  4,    II|                látni, mérto nem megy oda hozzá? Mért nem beszél vele élőszóval?
 32  4,    II|         távcsövön keresztül, mért beszél hozzá csak írott szavakban? Őt
 33  4,    IV|                gróf egyszerre odaszökött hozzá, s megragadta a férfi karjait.~ ~
 34  4,    IV|               készíti úgy, de soha ahhoz hozzá nem szól, amiről vele beszélnek.
 35  4,    IV|             dolgozni, volt is ügyességem hozzá. De hát senki sem szenvedett
 36  4,    IV|                 ült. Egypárszor bevittek hozzá. Olyankor nagyon megvigasztalt
 37  4,     V|                csodagépével. Nem kezdett hozzá az egyedül kártyázáshoz;
 38  5,     I|                De valami köze mégis volt hozzá; mert a lovas vitézeket
 39  5,     I|                  ablakaiból átrévedezett hozzá. Ő is szeretett valaha tréfálni,
 40  5,   III|                  egy hölgytől, akihez ön hozzá van láncolva. Mi ebben az
 41  5,    IV|              napra újabb verzióit hordta hozzá a pletykáknak, amik a bárónő
 42  5,     V|                  délelőtti órában eljött hozzá Lajos, a sétakocsizásra
 43  5,     V|                 Egy szót sem szólt addig hozzá. Arca sápadt volt a dühtől
 44  5,     V|                  leány most nem ment oda hozzá, hogy megkérlelje. Szánakozó
 45  5,     V|                 az egész világ: joga van hozzá; egyedül önnek nincs. Ha
 46  6,     I|               föl.~ ~A leány úgy jött be hozzá, hogy az arca egészen nedves
 47  6,     I|                  kiálta Lajos, odaugorva hozzá, s keblére vonva a leányt.~ ~–
 48  6,     I|                 könnytől ragyogó szemeit hozzá emelve.~ ~– Mi történt vele? –
 49  6,     I|                 ha kitömetjük? Henry ért hozzá – mondá Lajos.~ ~– Oh, azt
 50  6,     I|                  kiálta Vavel, odasietve hozzá. – Te rosszul vagy!~ ~–
 51  6,     I|                  Ön maga is odatalál már hozzá. De mit tegyek én, az én
 52  6,     I|                   megfordult, visszatért hozzá, s aztán kezébe fogta azt
 53  6,     I|            kizárták, nem kell! megyek le hozzá én is a pokolba, s egy társaságban
 54  6,    II|            nélkül maradt, rögtön átküldé hozzá egykori védencét, a Sánta
 55  6,    II|            földöntúli szerelmet csatolta hozzá. Mindaz az érzés, amivel
 56  6,    II|                 kakas, diadalt kukorikul hozzá!”~ ~Mikor ezeket olvasta
 57  7,    II|               alispán dehogy nyúlt volna hozzá.~ ~Akkor aztán Lajos maga
 58  7,    II|              egypár sor commissiót adjon hozzá, gróf úr.~ ~– Azt szívesen –
 59  7,   III|                is magával viszen.~ ~– Ön hozzá akar jönni?~ ~– Még ma,
 60  7,    IV|                    Egyszer csak repül be hozzá, mint szárnycsattogtató
 61  7,    IV|            gyönyörrel, s aztán így szólt hozzá:~ ~– Nem őérte jöttem ide
 62  7,     V|                 Lajos, Marie odaugrottak hozzá. „Látod, megijesztetted
 63  7,   VII|                  két ifjú hölgy belépett hozzá a konyhába, összeseperte
 64  7,   VII|                    Kedves Lizett – szólt hozzá Katalin nyájasan – ön nem
 65  7,   VII|            csináltam vele? Kinek mi köze hozzá? Az enyém volt. Azt tehettem
 66  7,  VIII|                megmutatja, hogy ő is ért hozzá: „óh, én egész nap szeretnék
 67  7,  VIII|                  Marie-nak visszatalálni hozzá.~ ~Amíg csak a nap lemegy,
 68  7,  VIII|                Katalin.~ ~– Én nem értek hozzá: én csak zöldet, meg kéket
 69  7,  VIII|               aztán megmutatta, hogy tud hozzá.~ ~A Névtelen Várnak két
 70  7,    IX|        fölébreszté. ~ ~Valaki oda feküdt hozzá, lábtul.~ ~„Te vagy itt,
 71  8,     I|                  hogy kovát nem adhatnak hozzá, mert a tűzkőraktárt a lázadó
 72  8,    II|        olvashatták, ha ugyan volt kedvük hozzá. Dalra csak az egy induló
 73  8,    II|                 Lajos eltávozik. Átvitte hozzá azt a kis acél ládikát,
 74  8,    II|            teleírták neki, s mellékeltek hozzá egy arcképet (vajon ráismer-e:
 75  8,   III|                  hogy ha olyan közel jön hozzá a francia, hogy a kardjával
 76  8,   III|        kicsiholsz, meglátod. Azután láss hozzá, hogy aludd ki magadat;
 77  8,   III|        fellobogjon. Csak azután ülhetett hozzá, hogy megtudja, mi van még
 78  8,   III|                hüvelykedre) s így szólsz hozzá: „Az, aki ezt a gyűrűt viseli,
 79  9,     I|                  hogy senkit se vezessen hozzá, aki keresi; se ismerőst,
 80  9,     I|            akarom felkeresni, nem küld-e hozzá levelet? Azt is megmondtam
 81  9,     I|                  gondviselője, odarohant hozzá őrjöngve, s megragadva annak
 82  9,    II|                rebegé a leány, odasietve hozzá, hogy felemelje őt a földrül.~ ~–
 83  9,    II|                   Hát mit akarsz? Küldök hozzá más ápolónőt.~ ~– Mit akarok?
 84  9,    II|                  földről? – Én oda fogok hozzá menni: – igen, Katalin. –
 85  9,    II|               szavakra a leány odalépett hozzá, és kezét nyújtá neki, és
 86  9,   III|              tudni.~ ~Szívós jellem kell hozzá, hogy ily keserű csalódások
 87  9,   III|                 rebegé a hölgy, odafutva hozzá fenyegető tekintete dacára.~ ~–
 88 10,    II|                    Lefeküdt. – Nem lehet hozzá menni.~ ~– Én fel fogom
 89 10,    II|                szóra!~ ~Marie visszatért hozzá.~ ~– Ha csakugyan nem hagyja
 90 10,    II|      bálványkáját, hogy mikor az ide tör hozzá, meg ne tudja az ő dögvészes
 91 10,    II|               azt úgy magára zárta, hogy hozzá sem lehet jutni tőle. El
 92 10,    II|                bontják a falat kívülről, hozzá nem férhetnek. Amíg Lajos
 93 10,    II|                később aztán Lackó fogott hozzá, sikeresebb módszert alkalmazva:
 94 10,    II|                  ahol találom, vigyem el hozzá, egy acélszekrény elragadását
 95 10,    II|               bízta.~ ~– Azt már elvitte hozzá az, akire annak a megőrzése
 96 10,    IV|                annak még kalauz sem kell hozzá, hogy kitaláljon e tömkelegből.
 97 10,     V|         öszvérére, és csatlakozni készül hozzá, megfogta a kezét, s megkísérté
 98 10,     V|                 szerencsétlenség kellett hozzá, hogy valaki egy kósza puskagolyóba
 99 10,     V| majom-paródiájával; – hanem majd eljőnek hozzá azok a sötétkék ércfényű
100 10,    VI|           lapjaira lerajzolva. Odahajolt hozzá, hogy a vízzel telt sisakot
101 10,    VI|                 lehet menteni.~ ~Odament hozzá, s a sisakban hozott vízzel
102 10,    VI|                meg, aki biztatóan int le hozzá: „Úgy úgy, anyám! Én is
103 10,    VI|                    Laci bácsi! – beszélt hozzá szépen Katalin. – Nézzen
104 11,    II|            utóhada. A dobszó felhangzott hozzá a völgyből. Ha őt e dombtetőről
105 11,   III|                  kisebbik fiát felnyújtá hozzá, s az átölelte a nyakát,
106 11,   III|                após elkeseredetten szólt hozzá:~ ~– Ha már a rendes hadsereg
107 11,     V|         tekergőznének egymáson.~ ~– Vágj hozzá!~ ~A századosnak meg kellett
108 11,   VII|            Nagyon jó volt a terv; csak a hozzá való anyagtól függött, hogy
109 12,     I|             utoljára hagyom.~ ~– Kezdjen hozzá.~ ~– Hát biz a szegény Sátán
110 12,     I|            teszek, az az én titkom. Kell hozzá erőszak és furfang. Vitézség
111 12,    II|                  vérkiontó masinájuk van hozzá.~ ~– Csitt. Hazaáruló! Az
112 12,   III|                 egymásnak sok szerencsét hozzá.~ ~Kezet szorítottak.~ ~
113 12,   III|              Vavel nagy pátosszal fogott hozzá, hogy most megköszönje a
114 13,     I|               Őrangyalom vagy! – suttogá hozzá. (Hangosan nem szólhatott,