Rész, Fejezet

  1  1,     I|              cikkeket, amik az angolokat oly kegyetlenül letromfolják;
  2  1,     I|                végiglopóznék a szobában; oly óvakodva, hogy lépése meg
  3  1,     I|                tenyerével. Azután megint oly csend támad, mint mikor
  4  1,    II|                lerántották az ülésből, s oly hirtelen bevitték a házba,
  5  1,   III|                 a magával hozott ruhába, oly ügyesen, mintha nagyon sokat
  6  1,   III|                  széles fehér nyakravaló oly magasra feltekergetve, hogy
  7  1,   III|               felhasználta; úgyhogy most oly nagy egérutat nyert előttünk,
  8  1,   III|               ajánlva van elrejtőzni, ön oly magas érdemeket szerez magának
  9  1,    IV|                  Rue Rivoliban * Vérynél oly lakomát adott, ami 75 ezer
 10  1,    IV|              hagyja? – szólt de Fervlans oly mosollyal, hogy a távolról
 11  2,     I|              mely még a burkus háborúban oly nagy szerepet játszott a
 12  2,    II|                 és hazatérnek; de a dáma oly sűrű fátyollal van betakarva,
 13  2,    II|           léptekkel jár, a másikon pedig oly ruganyos, könnyed járással
 14  2,    II|          végigkocsizik vele.~ ~Itt aztán oly hosszú hallgatás támadt,
 15  2,    II|               dominája.~ ~Ez az „én” szó oly öntudattal volt kiejtve,
 16  2,    II|               tornyából a telescopiummal oly közel viszi az illetőt magához,
 17  2,   III|         repeszteni valakit, s vetett egy oly tekintetet Bernát úrra,
 18  2,   III|                 mamuszokat, s vágta őket oly erővel a földhöz, hogy megrendült
 19  3,     I|                    A leányka léptei néha oly könnyűk és ruganyosak, mintha
 20  3,     I|                 se veri le; máskor pedig oly fáradtak, oly vontatottak,
 21  3,     I|               máskor pedig oly fáradtak, oly vontatottak, mintha öreg
 22  3,     I|            kereveten. Csakhogy az mindig oly későn jön be, és oly korán
 23  3,     I|              mindig oly későn jön be, és oly korán távozik, hogy se bejöttét,
 24  3,     I|                  négy óránál, s akkor is oly ébren szendereg, hogy a
 25  3,    II|                 nekem?~ ~A gyermek vágya oly igaz, oly szívből eredő
 26  3,    II|                  gyermek vágya oly igaz, oly szívből eredő volt. És Lajos
 27  3,   III|            mostoha föld elvett tőle. Ott oly fáratag volt; száz lépésnyi
 28  3,   III|                mik a sík víztükör fölött oly messze elringanak: az ember
 29  3,   III|                   De Istenem! Ha egyszer oly beteg lett! Hogyan? Ön azt
 30  3,   III|               elmennünk. Hiszen nincs az oly messze. Menjen csak, és
 31  3,    IV|            szakácsné; de az már ilyenkor oly mélyen aludt, hogy miatta
 32  3,    IV|              megszorongatá az ura: azért oly gyöngéden bánt vele, mint
 33  4,     I|          meghívásokkal ostromolták, de ő oly határozott visszautasítással
 34  4,     I|            elismert auktoritásokat éppen oly nagy számmal volt képes
 35  4,     I|              mind a két részről. Mert ha oly gondos anyai gondviselés
 36  4,    II|                vizsgáló folytonosan nézi oly erős távcsővel, hogy szinte
 37  4,    II|                már. Meglepte a kémlelőt, oly lopva jött, hogy az nem
 38  4,   III|                 csendes vidékünkön, ahol oly becsületes nép lakik, hogy
 39  4,     V|           Bécsből, se Párizsból. Azelőtt oly jó alvó voltam, hogy alig
 40  4,     V|               semmit, s ha így elalszom, oly rosszakat álmodom, hogy
 41  4,     V|                  azokkal az ifjú kezeit, oly forrón, oly erősen, hogy
 42  4,     V|                 ifjú kezeit, oly forrón, oly erősen, hogy az többet mondott
 43  5,     I|                  vannak e szép bárónőnek oly szilárd elvei? Az egyik
 44  5,     I|                 volt mellette, s ha arca oly rideg és komoly volt is,
 45  5,   III|           hallják meg, amit mondani fog, oly közel kellett hajolnia a
 46  5,   III|                szakácsné, a jó teremtés, oly vastag egy persona, hogy
 47  5,   III|       látogatásomat viszonozni, de ismét oly szerencsétlen voltam, hogy
 48  5,   III|             gyanúm alaptalanságáról csak oly bizonyossággal szerezhetek,
 49  5,   III|              sértő gúnnyal.~ ~E fordulat oly gyorsan történt, mint mikor
 50  5,   III|             tiszta az út.~ ~Egész modora oly őszintén lovagias volt,
 51  5,   III|                   Nők nem bocsátanak meg oly könnyen.~ ~Ők elöl mentek
 52  5,    IV|           mulatságosnak találja, hogy őt oly kegyetlenül rágalmazzák.~ ~
 53  5,     V|                     S nem vagyok-e én is oly egyedül, mint ön?~ ~– S
 54  5,    VI|             Marie, hogy miért sietett el oly hevesen Lajos. Utánafutott
 55  5,    VI|                 a Rábcával összekötötte, oly rohamosan zúdította le a
 56  6,     I|                  készítette.~ ~Csakugyan oly szertelenül elhízott személy
 57  6,    II|               esett el. Miért? Semmiért? Oly halommal feküdt a hómezőn
 58  6,    II|                az irtóháborúba, maguk is oly vadakká fajulnak el, mint
 59  7,     I|            esetben, ha a támadó ellenség oly hatalmas volna, hogy annak
 60  7,     I|             itatni. S ezeket indítani el oly hadsereg ellen, melynek
 61  7,    II|                  Jól van!”~ ~Vavel Lajos oly elevenen látta maga előtt
 62  7,    II|                halottnak az arcvonásain, oly megdicsőülés ragyogott át
 63  7,    II|                 annyit kimerítve belőle, oly hirtelen teletöltötte vele
 64  7,    II|            csatába mégy, hogy maradok én oly egyedül, hová leszek akkor
 65  7,    II|            világba beletekinteni! Ah, ez oly észvesztő gyönyör volt,
 66  7,    II|             leány egyre kacagott. Minden oly gyönyörteljes volt neki.
 67  7,    IV|            világba kiáltását? Nem tett-e oly lépést, ami egyszer megteendő
 68  7,    IV|            engedd összetűznöm, ne álljon oly szanaszét. Nem, nem; ne
 69  7,    IV|            különbség!~ ~Az ő arca régtől oly halavány volt már.~ ~
 70  7,     V|                  kedvese vagyok?~ ~S ezt oly halálra nevettető gondolatnak
 71  7,     V|               Beillenék vizsgálóbírónak, oly consequenter dedukál!~ ~
 72  7,  VIII|                  lett a bámulattól. – Ez oly megfoghatatlan volt előtte,
 73  8,     I|               rabolja el tőlem azt, amit oly féltve őrzök. S csak azon
 74  8,    II|          megvallott titkokat, mik azokat oly boldoggá tették? Minek látta
 75  8,   III|         jövedelmeire az csak ráfizetett, oly feltétel alatt, ha az a
 76  8,   III|                   S a leány, mint tudom, oly szép, oly igénytelen, oly
 77  8,   III|             leány, mint tudom, oly szép, oly igénytelen, oly lemondó
 78  8,   III|                oly szép, oly igénytelen, oly lemondó és oly semmiről
 79  8,   III|               igénytelen, oly lemondó és oly semmiről sem tudó, amilyen
 80  9,     I|                valakinek?~ ~Ah, de mikor oly nehéz megválni az egyszer
 81  9,     I|               Amit válaszolni akarok, az oly kényes dolog, hogy nem bízhatom
 82  9,     I|                jövök. Ez a muszka ragály oly alattomos, hogy akit már
 83  9,    II|                 leánykád, de ez, amelyik oly halavány, ez nem lehetett
 84  9,   III|                   mint a Duna rónáján, s oly zavarban még nem látta hadseregét,
 85  9,   III|                 a földet alig érő léptek oly ismerősek voltak Lajos előtt.~ ~–
 86 10,    II|               felnyithatlan rácsra, mely oly soká volt őneki magának
 87 10,   III|                  igazat mondott! Nincsen oly kedves leány, akit oda ne
 88 10,    IV|                  élnek; egyes szekérutak oly keskenyek, hogy csak egy
 89 10,    IV|                  a zsombikok, amik jövet oly csendesen fogadták a lappangókat,
 90 10,    IV|               mely az asperni ütközetnél oly végzetes befolyással bírt
 91 10,     V|            értette őt egészen. A nő, aki oly nagyon tud szeretni, egy
 92 10,     V|              nekik: „piano!”~ ~Egyszerre oly kettős sortüzelés fogadta
 93 10,     V|         sortüzelés fogadta őket az eddig oly csendes nádas mélyéből,
 94 10,     V|               odaugrató kornétás azonban oly szerencsétlen volt, hogy
 95 10,     V|               démon-lovasokra.~ ~A roham oly véletlen volt, annyira ellentéte
 96 10,     V|           testszín virágok csillagaival. Oly magasak, hogy a lovasnak
 97 10,    VI| bozót-tömkelegben.~ ~A nagy fűzfát, mely oly magányosan állt ott a dsindsás
 98 10,    VI|            haragját lángra lobbantották; oly emberfölötti bosszú rendíté
 99 10,    VI|                 bátyja, vőlegénye volna, oly gyöngéden vette a fejét
100 10,    VI|                    S ez a holt ember itt oly makacsul hallgat, s nem
101 11,     I|                  bácskai lovasokat, akik oly jó vitézek a kardcsattogás
102 11,    II|             széléhez érkezett, már akkor oly irtó tüzelés fogadta a bokrok
103 11,    IV|                  őket, s ami a gyomorban oly kellemes fantáziákat ébreszt.~ ~–
104 11,     V|                futók előadásának alapján oly mongol-dúlási rémtettek
105 12,    II|                 férje?~ ~– Az én leányom oly rettegős, olyan ideges.~ ~–
106 12,    II|                 bennünket?~ ~– Nem éppen oly nagyszerűek, mint az ön
107 13,     I|             nyelét. A belső városban már oly élénk a piac késő alkonyat
108 13,     I|             suttogva:~ ~– Óh, ne beszélj oly hevesen.~ ~A leány aztán
109 13,     I|    Odamenekülhetett a karjaid közé, ahol oly boldognak érezte magát,
110 13,     I|             köztetek.~ ~Vavel Lajos keze oly erővel szorítá Katalin kezét
111 13,     I|             beteg előtt sírni.~ ~S annak oly lángban égett most az arca.~ ~–
112 13,    II|            akarnák koporsójában azt, aki oly sokszor enyelgett velük.~ ~