Rész, Fejezet

  1  1,    II|                 kövér, tenyeres-talpas hölgy kíséretében, aki az egyik
  2  1,    II|                se nyikkant.~ ~A markos hölgy pedig kiemelte a reszkető
  3  1,    II|               nyakába csatolt. Azzal a hölgy és a kis úrfi felültek a
  4  1,    II|               ott álmában egy halavány hölgy alakja, veres vonallal a
  5  1,   III|     figyelemmel hallgatták; a kíváncsi hölgy fejecskék egymás vállain
  6  1,   III|             célzott kategóriába eshető hölgy, hanem egy gyermekded leányka,
  7  1,    IV|         emlékszobrot érdemel!~ ~A szép hölgy meg volt vesztegetve már
  8  2,     I|        társaság közé toppanva a fiatal hölgy. – Szívemből gyűlölök minden
  9  2,    II|               hogy a díszlakomához egy hölgy sem volt hivatalos. A baronesse
 10  3,    II|           került a házhoz.~ ~– Ah! Egy hölgy? Szép-e?~ ~– Fiatal.~ ~–
 11  3,    IV|            csak észre a doktor, hogy a Hölgy ruhája csupa csatak. Valamint,
 12  3,    IV|             arcát?~ ~Hanem az másforma hölgy volt.~ ~Mikor a némán, könyörgésre
 13  4,    II|              foglalja el magának. Ez a hölgy megmaradt nőnek, nem lehetett
 14  4,    II|             hogy a Névtelen Várban egy hölgy is lakik; aki lehet, hogy
 15  4,    II|         kilépett rajta a lefátyolozott hölgy egyedül. A Schmidtné erre
 16  4,    II|              kellett rejtőznie, amíg a hölgy belépett a kertbe. Azzal
 17  4,    II|              ablakon. A magára maradto hölgy aztán járkálhatott egyes-egyedül
 18  4,    II|                Milyen délceg alak ez a hölgy, amint hosszú uszályos fehér
 19  4,    II|               veszett emberi lelket. A hölgy elragadó szép, mint egy
 20  4,   III|                mind a kettőt.~ ~Erre a hölgy fölkelt, és visszavonult
 21  4,   III|          vesződjék ön velem – suttog a hölgy, amint szemeit felnyitotta,
 22  5,   III|                helyre jutva, megállt a hölgy, és elkezdé:~ ~– Ön tud
 23  5,   III|              arra a kérdésére, ki az a hölgy, akivel ön együtt szokott
 24  5,   III|      reszkessen, ha én nem akarom.~ ~A hölgy hevesen folytatá:~ ~– Az
 25  5,   III|           feleségem-e az a titokteljes hölgy, vagy az övé. Hogy Barthelmy
 26  5,   III|                hogy az a lefátyolozott hölgy, aki ön mellett ül, nem
 27  5,   III|            szavamra mondom önnek: ez a hölgy itt mellettem nem Barthelmy
 28  5,   III|            szavát. Ha Barthelmy Léon a hölgy fátyolához fog nyúlni…~ ~–
 29  5,   III|               suttogá rettegő arccal a hölgy.~ ~– Én pedig képes leszek
 30  5,   III|                 hogy az általam kísért hölgy karcsú, magas, szilfidi
 31  5,   III|               arra a kérdésre: ki az a hölgy, akit „máskor” kísérni szoktam?
 32  5,   III|               nem gyógyul be soha.~ ~A hölgy keserűen monda:~ ~– Mi sebet
 33  5,   III|              közül. Az Vavel volt.~ ~A hölgy nevetett.~ ~– Hahaha! Én
 34  5,   III|               vont elő oldalzsebéből a hölgy, s azt szétbontva, odatartá
 35  5,   III|               Lajos hosszasan nézett a hölgy arcába. Az, amit ezek az
 36  5,   III|                Menjünk, asszonyom!~ ~A hölgy betakarta arcát a fátyollal,
 37  5,   III|             csüggéstől kezdve, mikor a hölgy csak az ujjai hegyével érinti
 38  5,   III|                idő alatt annyira övé e hölgy, mint az élő embernek a
 39  5,   III|          szabad leszakítani? – kérdé a hölgy.~ ~– Minek? – monda Vavel.~ ~–
 40  5,   III|                 Ez Barthelmy! – súgá a hölgy, megszorítva a kart, melyre
 41  5,   III|                a kérdéssel: vajon az a hölgy, aki Vavel gróf kíséretében
 42  5,   III|       becsületszavamat adom, hogy az a hölgy, akit karomon vezetek, nem
 43  5,   III|  legünnepélyesebb bocsánatkérésemet. E hölgy nem Barthelmy Ange. Ezek
 44  5,   III|     gondolkozott a feleleten.~ ~– Ez a hölgy: jegyesem…~ ~A gúnymosoly
 45  5,   III|             kifejeznem.~ ~S minthogy a hölgy mind a két kezét Vavel gróf
 46  5,   III|              le odáig, hogy ajkaival a hölgy ujjai hegyét érinthesse,
 47  5,    IV|        származott oda; azalatt a másik hölgy már régen ott rejtőzött.
 48  5,    IV|              itt volt, s az a fátyolos hölgy, aki Vavel gróffal lakott
 49  5,    IV|            Névtelen Várban. A fátyolos hölgy maga jön oda hozzám. Én
 50  6,     I|              Az éjjel egy fényes ruhás hölgy jelent meg előttem, s az
 51  7,     I|              mondani, hanem az a másik hölgy, aki zongorán kíséri, az
 52  7,   III|                a szavai hatását a szép hölgy arcán.~ ~Az úgy tett, mintha
 53  7,   III|               s odább adhatom. A bájos hölgy, akit el fog venni, báró
 54  7,   III|                most válaszát kéri.~ ~A hölgy arckifejezése elsötétült.~ ~–
 55  7,   III|            királyném.~ ~– Ah!~ ~A szép hölgy szemei milyet villámlottak
 56  7,   III|             választ.~ ~Válaszul a szép hölgy mind a két kezét nyújtá
 57  7,    IV| dolgozószobámban.~ ~Most meg már a két hölgy fogta körül nagy érdekelten
 58  7,     V|              Mikor? És miért?~ ~A szép hölgy habozott.~ ~– Hát amikor „
 59  7,     V|              Te voltál a lefátyolozott hölgy, aki egy napon elfoglaltad
 60  7,     V|               Egész odáig, hogy: „ez a hölgy az én jegyesem!”~ ~Itt elhallgatott.~ ~–
 61  7,     V|        összecsörrenté poharát: s a két hölgy is odaérteté a maga kristálykelyhét
 62  7,     V|         Katalin rosszul lesz!~ ~A szép hölgy arca olyan lett, mint az
 63  7,     V|               Nehány perc múlva a szép hölgy ismét felnyitá szemeit s
 64  7,     V|                   Nincsenek! –rebegé a hölgy, s keblére ölelte az ifjabb
 65  7,    VI|             tartva suttogá, mire a két hölgy hallgatva figyelt:~ ~– Adjon
 66  7,   VII|        harangvirág.~ ~Mikor a két ifjú hölgy belépett hozzá a konyhába,
 67  7,   VII|              férfi meg egy szép fiatal hölgy, egymás mellé hozva: ebből
 68  7,  VIII|              az ünőjét szoptatni a két hölgy előtt, s meg engedte a homlokát
 69  7,  VIII|          tárgya lett előtte ez a másik hölgy. – „Csak úgy szabad kézből?
 70  7,    IX|               ide a kezedet.~ ~S a két hölgy két keze ujjait egymásba
 71  8,     I|                reggel idejött hozzám e hölgy titokban azzal a szóval,
 72  8,     I|             alispán úr, imádásra méltó hölgy az én Katalinom?~ ~– Éppen
 73  8,    II|               meg az Isten! – rebegé a hölgy, arra gondolva, hogy milyen
 74  8,   III|          átrohanjon a veszélyben forgó hölgy megszabadítására. – Jocrisse
 75  8,   III|              fogom, hogy leplezze le a hölgy arcát. Ezt ő nem fogja megtenni.
 76  8,   III|            akartunk menni, a vele jött hölgy egyszerre felvetette a fátyolát –
 77  9,     I|                annak, aki szereti?~ ~A hölgy kegyetlenül bűnhődött. A
 78  9,     I|               percében elzárja magát a hölgy, ha letépi nyakából azt
 79  9,     I|              Bocsásd be őt – suttogá a hölgy a rémület asztmájával, s
 80  9,     I|                    Cambray! – kiáltá a hölgy, s kezének öt körme hegyét
 81  9,     I|               önnek ezt a levelet.~ ~A hölgy a levél után nyúlt mohón.~ ~–
 82  9,     I|           rémülettől elrekedt hangon a hölgy, és szemei megkövülten meredtek
 83  9,     I|             irgalmatlan szavak alatt a hölgy először a térdeire, azután
 84  9,     I|            dühödt fúria, szökött fel a hölgy, s kirántva kebléből az
 85  9,    II|              jobb.~ ~Akkor odanyújtá a hölgy a másik arcképet.~ ~– És
 86  9,    II|              csókolni Katalint.~ ~De a hölgy elvonta tőle arcát, s visszatartá
 87  9,    II|               azt a levelet olvasta, a hölgy eltakarta két karjával arcát.~ ~
 88  9,   III|                 rebegé már messziről a hölgy, hogy a hangjáról elébb
 89  9,   III|                Katalin vagyok rebegé a hölgy, odafutva hozzá fenyegető
 90  9,   III|                 s fegyvere csőszáját a hölgy keblének irányzá.~ ~Az pedig
 91  9,   III|          gyűrűm Sátán Lacinál van.~ ~A hölgy eltakarta kezével szemeit,
 92  9,   III|          szekrényt a tűz közepébe.~ ~A hölgy tétovázás nélkül engedelmeskedett.~ ~
 93  9,   III|              már megtanultam – monda a hölgy. – Látja ön ez öltönyt rajtam?
 94  9,   III|           önkénytelenül kezét nyújtá a hölgy felé.~ ~– Tehát kezét nyújtja
 95  9,   III|         találom meg de Fervlans-t?~ ~A hölgy arca ragyogott a tűztől:
 96  9,   III|                  S forrón megszorító a hölgy kezét.~ ~ ~ ~Vavel Lajos
 97 10,    II|             álmodja, hogy az a bűbájos hölgy a lábai előtt hever, s két
 98 10,    II|              az anyját, s aztán a szép hölgy azt mondja a védencének:
 99 10,     V|        eredménnyel.~ ~A dombtetőn álló hölgy hátrafordult, s csendes
100 10,     V|             karabélytüze ropogott. – A hölgy a dombtetőn eltakarta irtózva
101 10,     V|         cigányt! – kiálta nevetve.~ ~A hölgy ott a dombtetőn hogy tombolt
102 10,     V|                akart tovább menni.~ ~A hölgy leugrott róla, s most már
103 10,    VI|            Sátán Laci! – sikolta fel a hölgy örömteljes meglepetéssel,
104 12,    II|                portul, míg a fiatalabb hölgy nem tűrte halvány arca előtt
105 12,    II|              kisasszonnyal.~ ~Ez a két hölgy: Guillaume tábornok neje
106 12,    II|              kezéből kirepült, az ifjú hölgy, elfeledkezve minden etikettről,
107 12,    II|              Erre a halavány arcú ifjú hölgy gyöngéden elpirult, a másik
108 12,    II|            gyöngéden elpirult, a másik hölgy azonban egészen elvörösödött,
109 12,    II|           kilátszik. Adieu!”~ ~Az ifjú hölgy némán, összetett kezekkel