Rész, Fejezet

1001  5,   III|               valakit, akiről nem tudom, hogy ki, de aki önnek drága.
1002  5,   III|                  Azért akarom azt tenni, hogy ne legyek önnek adósa tovább.
1003  5,   III|                ajánlat elfogadása ellen. Hogy egy erős férfit nagy veszedelméből
1004  5,   III|                 aztán beszólt Marie-hoz, hogy ma nem viszi őt magával
1005  5,   III|                 megint olyan napja volt, hogy ha meglátta volna a pázsitos
1006  5,   III|               rendeletet adott Henrynek, hogy járassa elő a fogatát. Az
1007  5,   III|                 még nem mondta el senki, hogy milyennek látta az arcát.~ ~
1008  5,   III|              gondolatomat is! Én tudtam, hogy ön ezt fogja nekem felelni.
1009  5,   III|                 elhatározással indul el, hogy egyedül akarja felkeresni
1010  5,   III|         szétbontva, odatartá a gróf elé, hogy olvashassa, de nem adta
1011  5,   III|                 kezéből, mintha féltené, hogy majd nem kapja vissza.~ ~
1012  5,   III|                ami egy nőt arra késztet, hogy „ily áron is” elfordítsa
1013  5,   III|               nem tehetett egyebet, mint hogy a karját nyújtsa a hölgynek,
1014  5,   III|               átfonásig, ami azt jelezi, hogy kész vele a világ végeig
1015  5,   III|                 gróf azt mondá Henrynek, hogy hajtson az udvar park felőli
1016  5,   III|          embernek az eltűnt lelke. Érzi, hogy rá nézve ez a nő egy egész
1017  5,   III|               jól ismerték már a járást, hogy a zökkenőknél, hidaknál
1018  5,   III|          fenyegetése?~ ~Henry tudta már, hogy itt tovább nincs ok hajtani,
1019  5,   III|           erdőkerülő, aki azt állította, hogy a Névtelen úrnako kétféle
1020  5,   III|        megmondják rövid, mogorva szóval, hogy az nem szabad.~ ~Ősszel
1021  5,   III|                   Hisz őróla azt hiszik, hogy neje van!) – Sétáljunk vissza
1022  5,   III|            utolérve, megtudták Henrytől, hogy a gróf merre távozott; azzal
1023  5,   III|             Lajos olyanformát dörmögött, hogy nagyon örül rajta, hogy
1024  5,   III|                  hogy nagyon örül rajta, hogy ezt megtudhatta.~ ~– Régóta
1025  5,   III|              olyan szerencsétlen voltam, hogy kétszer nem találtam önt
1026  5,   III|                oly szerencsétlen voltam, hogy két ízben nem voltam odahaza,
1027  5,   III|                Azért kaptam az alkalmon, hogy önnel most véletlenül találkozhatom.
1028  5,   III|                Várnak nevez; – megtudom, hogy abban egy délceg, daliás
1029  5,   III|            lovagi becsületszavamat adom, hogy az a hölgy, akit karomon
1030  5,   III|        asszonyokról van szó. Tudjuk jól, hogy szívviszonyoknál még az
1031  5,   III|                   becsületemre mondanám, hogy nincs, ha mindjárt minden
1032  5,   III|               Akkor nem tudom kitalálni, hogy mit kíván ön tőlem még többet.~ ~–
1033  5,   III|            többet.~ ~– Hát megmondom én, hogy ne fárasszam önt a találgatással. –
1034  5,   III|                Egyenesen abból a célból, hogy az ön által kísért hölgynek
1035  5,   III|       arcvonásaiból meggyőződjem arról – hogy az én férgemnek igaza van-e
1036  5,   III|                 s csak az volt függőben, hogy melyik üti előbb homlokon
1037  5,   III|             vetett Katalin bárónő azzal, hogy hirtelen hátravetette a
1038  5,   III|                 Ezek az urak itt tanúim, hogy én önt minden lovagias forma
1039  5,   III|            mennyországian édes érzésnek, hogy e nő az ő megkíméléseért
1040  5,   III|             annak a pokoli keserűségnek, hogy ez őt védő, miatta szenvedő
1041  5,   III|                   És én követelem öntől, hogy kövesse meg ezt a hölgyet! –
1042  5,   III|     bocsánatkérőnek, az hajolt le odáig, hogy ajkaival a hölgy ujjai hegyét
1043  5,   III|                Uraim! Önök tanúi voltak, hogy én egy oktalanul elkövetett
1044  5,   III|             magát, s félreállt, jelezve, hogy tiszta az út.~ ~Egész modora
1045  5,   III|                  őszintén lovagias volt, hogy lehetetlen volt rá neheztelni.~ ~
1046  5,   III|              mégsem volt elég nagy arra, hogy az elöl menők valami beszédet
1047  5,   III|                  várni az utána jövőket, hogy üdvözleteiket kicserélhessék
1048  5,   III|             szolgának látni kellett azt, hogy ők nem kergetik egymást,
1049  5,   III|                kényszeríté az álomképet, hogy a felébredés után is itt
1050  5,   III|              után is itt maradjon. Érzé, hogy amit tett, azt joga volt
1051  5,   III|             szívem érzett.~ ~– Tudja ön, hogy mit tett ezáltal?~ ~– Mit?~ ~–
1052  5,   III|                  Lehetetlenné tette azt, hogy mi egymással valaha még
1053  5,   III|                 valaha még találkozzunk, hogy egymással beszéljünk, hogy
1054  5,   III|               hogy egymással beszéljünk, hogy egymással levelezzünk.~ ~–
1055  5,   III|                megértené. Én nem kérdem, hogy e rejtélyes nő önre nézve
1056  5,   III|                  nézve mi. De azt tudom, hogy ön e nőre nézve minden.
1057  5,   III|              nézve minden. Ne higgye ön, hogy elég rossz szívű tudnék
1058  5,   III|             hölgynek, akit ez érdekelo , hogy egy rossz órában ki foglalta
1059  5,    IV|          föltételezte a becsületességet, hogy mikor mint bíró ítélt gonosztevők
1060  5,    IV|                 fölött elmondva kereken, hogy az tiszta lehetetlenség,
1061  5,    IV|                 az tiszta lehetetlenség, hogy az az úrhölgy, aki a Névtelen
1062  5,    IV|                 erős felmentő körülmény, hogy amíg az egész falu látta
1063  5,    IV|                cselédsége tapasztalhatá, hogy Katalin bárónő otthon van
1064  5,    IV|         jóakaratú pártfogó nem is sejté, hogy amíg ekként védelmezi a
1065  5,    IV|              ezredesnek meg kell tudnia, hogy ő valami módon mégis rá
1066  5,    IV|              dolog. Katalin bárónő igaz, hogy egész cselédsége láttára
1067  5,    IV|                 mint az a következtetés, hogy azt az időt, amikor mindenkire
1068  5,    IV|               Így nagyon kimagyarázható, hogy a bárónő már a jószág megvétele
1069  5,    IV|               Bécsbőlo . Mindenki látta, hogy a postakocsi üresen érkezett,
1070  5,    IV|                 Az dühbe jön az inasára, hogy minek engedte a hölgyet
1071  5,    IV|           elszaladtam, de olyan gyorsan, hogy a nyulat elfoghattam volna.
1072  5,    IV|                komornyiknak azt mondtam, hogy rögtön akarok beszélni a
1073  5,    IV|                 az kijön azzal a szóval, hogy a bárónő nem bocsát be,
1074  5,    IV|                beteg!~ ~Én visszaizenek, hogy friss pletykát hoztam a
1075  5,    IV|                Megint azt izenik vissza, hogy jöjjek vele holnap. – Hát
1076  5,    IV|        tanúbizonyságot fog találni arra, hogy a bárónőhöz azért nem eresztettek
1077  5,    IV|                  Hát mondok, azt mondom, hogy nekem mindjárt gyanús dolog
1078  5,    IV|              mindjárt gyanús dolog volt, hogy az a baronesse olyan könnyűszerrel
1079  5,    IV|             rajta.~ ~Azzal állt bosszút, hogy a doktort, az inzsellért
1080  5,    IV|               ott arra kényszeríté őket, hogy mondják el előtte, hogyan
1081  5,    IV|                hanem aztán mikor látták, hogy a delnő milyen tréfára veszi
1082  5,    IV|                  mind megegyeztek aztán, hogy ennek a nőnek az esze gépezetéből
1083  5,    IV|                  hiányzik!~ ~Ritka eset, hogy egy nő, még inkább egy leány,
1084  5,    IV|                   mulatságosnak találja, hogy őt oly kegyetlenül rágalmazzák.~ ~
1085  5,    IV|               lett.~ ~S annyival inkább, hogy e napon túl nem lehetett
1086  5,     V|                 magát előtte. Azt hitte, hogy azalatt el tudja csillapítani
1087  5,     V|         csillapítani annyira indulatait, hogy azok el ne árulják magukat
1088  5,     V|               magába zárkózott léleknek, hogy a más lelkének titkait ki
1089  5,     V|               Nem történhetett-e az meg, hogy a leány, attól a vágytól
1090  5,     V|                  attól a vágytól hajtva, hogy Lajos útját kísérje, fellopózott
1091  5,     V|         sympathicus léleknek a sugallat, hogy többet tudjon, mint aki
1092  5,     V|             lenni; de meglátszott rajta, hogy ez öntudatos igyekezet.~ ~
1093  5,     V|              adott jelt csengettyűjével, hogy már lefeküdt, s az érkező
1094  5,     V|                 ez? Sejtené talán Marie, hogy abban a kocsiban tegnap
1095  5,     V|                  talán?) azt súgná neki, hogy az a hely el van foglalva
1096  5,     V|         kikocsizni?~ ~– Ha ön megengedi, hogy itthon maradjak.~ ~– Van
1097  5,     V|           hajlandó lett volna azt hinni, hogy Henry fecsegett előtte a
1098  5,     V|                  lett a vége a dolognak, hogy Lajos eladta a lovakat.
1099  5,     V|               Vavel gróf azért szerette, hogy olyan csendes, szótalan
1100  5,     V|               Meg volt neki parancsolva, hogy azalatt, amíg az úrhölgy
1101  5,     V|                  alatt az jutott eszébe, hogy most őrá senki sem ügyel
1102  5,     V|                  Lajos, kiről jól tudta, hogy a vizsgálótoronyból őt folyton
1103  5,     V|           kertben sétál, – arra a jelre, hogy ő felveti a zsebkendőjét
1104  5,     V|                 olyat penderített rajta, hogy az azo orgonabokrok közé
1105  5,     V|          fogytáig abban a hitben maradt, hogy őbelé egy elátkozott hercegasszony
1106  5,     V|                 a dühtől és ijedtségtől, hogy félelem volt ránézni.~ ~
1107  5,     V|                 most nem ment oda hozzá, hogy megkérlelje. Szánakozó tekintettel
1108  5,     V|                 és nagyot sóhajtott.~ ~– Hogy ő nekem senkim és semmim! –
1109  5,     V|                  Mit akarok? Azt akarom, hogy adjon ön nekem anyát! Azt
1110  5,     V|                 nekem anyát! Azt akarom, hogy hozzon nekem asszonyt a
1111  5,     V|                  ön?~ ~– S azt hiszi ön, hogy ez az ön márványarca nem
1112  5,     V|     megsemmisítve. És aztán tudnom kell, hogy mindennek én vagyok az oka.
1113  5,     V|              mindennek én vagyok az oka. Hogy átok a létezésem annak az
1114  5,     V|             embernek a fején, aki tudja, hogy vagyok a világon.~ ~– Az
1115  5,     V|                 öntől egyszer már régen, hogy milyen az a halál? Fáj-e
1116  5,     V|                   magasztalja fel Isten, hogy tündököljön az én helyemen; –
1117  5,     V|           cseréljünk igazán! Tudjam meg, hogy milyen az élet, vagy tudjam
1118  5,     V|                az élet, vagy tudjam meg, hogy milyen a halál!~ ~Vavel
1119  5,     V|            hangja. Maga sem tudta ő azt, hogy ennyire képes. Ekkor ezt
1120  5,     V|         hallottam ma, azokból megtudtam, hogy a kerek föld legnagyobb
1121  5,     V|                  akarja ön biztosítnio , hogy megmaradjak ebben a Névtelen
1122  5,     V|           boldogságom napja is arra vár, hogy az öné virradjon. Eljön
1123  5,     V|        bocsáthatnám be ide e falak közé, hogy titkomat megtudják.~ ~–
1124  5,     V|                   És ha lehető volna az, hogy engemet valaki úgy szeressen,
1125  5,     V|            világgal? Mert bizony mondom, hogy kio a Névtelen Vár lakójának
1126  5,     V|                    Hiszem, – és tudom, – hogy nem sokáig! Az idők jelenségei
1127  5,    VI|           maradtak meg a virágjaikban.~ ~Hogy valami kárpótlást szerezzen
1128  5,    VI|               világért: azt gondolta ki, hogy egy üvegházat építtetett
1129  5,    VI|                 gyakran adott megbízást, hogy menjen fel Bécsbe dísznövényeket
1130  5,    VI|              neki Lajoso . Úgy látszott, hogy a gróf is nagy virágkedvelő
1131  5,    VI|                  tekintetre meglepte az, hogy annak a Bertuch-féle szép
1132  5,    VI|                valahol, mohón kap utána, hogy ugyan mi lehet még abban:
1133  5,    VI|                 a tudat is sarkantyúzza, hogy az az egy kötet el volt
1134  5,    VI|                leírásban el volt mondva, hogy ezt a híres francia természetbúvár,
1135  5,    VI|                    Most már tudta Marie, hogy miért sietett el oly hevesen
1136  5,    VI|               Marie csak annyit hallott, hogy a künn ácsorgó kertésznek
1137  5,    VI|            azoknak egy gondolat is elég, hogy őket egy kedvenc hely látogatásától
1138  5,    VI|                lencséi.~ ~Még hátravolt, hogy erről is lemondjon.~ ~Maguk
1139  5,    VI|               azt mondta neki a kertész, hogy mind nem használ neki az
1140  5,    VI|          tiszteletes Mercatoris uramnak, hogy ossza ki az árvíztől sújtott
1141  5,    VI|                  bizonyságául mondhatom, hogy a sulyok fejébe van cövekelve
1142  5,    VI|                 következtetésre vezette, hogy azoknak a vizeknek, amik
1143  5,    VI|             milliókra menő károkat okoz. Hogy azt ki lehessen puhatolni,
1144  5,    VI|              Mosony vármegye azt tartja, hogy ez a tekintetes nemes Sopron
1145  5,    VI|               abban a meggyőződésben él, hogy az tekintetes nemes Mosony
1146  5,    VI|             hamarább megtörténhetiko az, hogy a Fertő túláradjon a ruszti
1147  5,    VI|              hegynek a tetején, mint az, hogy akár Sopron, akár Mosony
1148  5,    VI|                   úgy megáradjon a pénz, hogy annak a szélén tizenötezer
1149  5,    VI|                  bárónő, ki is megtudva, hogy a föld népének nyomoruságán
1150  5,    VI|            bárónőnek tudomása volt róla, hogy az inzsellér (ki parenthesisben
1151  5,    VI|                szüksége az ingenieurnek, hogy a nagy távolságokat, amik
1152  5,    VI|             instálni; de őkelme érezvén, hogy amely subscust * a bárónő
1153  5,    VI|            leginkább megmaradt, az volt, hogy Katalinról mendemondákat
1154  5,    VI|                 azzal áll bosszút azért, hogy megszabadítja az ínségtől
1155  5,    VI|                      azzal az izenettel, hogy ezt a mérnöknck ajándékozza.~ ~
1156  5,    VI|          Becsukta maga előtt az ablakot, hogy ne lásson ki többeto a világba.~ ~
1157  5,    VI|                bizony nem jutott eszébe, hogy a sáros csizmáját meg kellene
1158  5,    VI|    megörvendezteté e munkával a bárónőt, hogy az még egy drága brilliántos
1159  5,    VI|                  aztán el se mert menni, hogy a telescopiumot megköszönje
1160  5,    VI|                Attól félt a derék ember, hogy ez is valami ajándékkal
1161  5,    VI|                vármegyegyűlésen az igaz, hogy mikor referált a bevégzett
1162  5,    VI|                   tul senki sem értette, hogy mit adott elő; hanem annyi
1163  5,    VI|               elő; hanem annyi bizonyos, hogy az általa vezetett munka
1164  5,    VI|              zúdította le a Fertő vizét, hogy amint az egész Hanság ingó
1165  5,    VI|         megszabadult attól a veszélytől, hogy az új tavasszal békalencse
1166  6,     I|                 leány úgy jött be hozzá, hogy az arca egészen nedves volt
1167  6,     I|                  én magam vagyok az oka, hogy meghal. Oda szokott a lábamra
1168  6,     I|          gondoltam rá, nem ügyeltem oda, hogy ott repked; egyszer csak
1169  6,     I|           egyszer csak azt veszem észre, hogy amint a lábamat letettem
1170  6,     I|               keserves zokogást.~ ~– Hm! Hogy tud sírni – egy veréb miatt, –
1171  6,     I|              szétbontá ruhája szárnyait, hogy rátaláljon az odamenekültre.~ ~
1172  6,     I|               sírt a leány, mikor látta, hogy vége van, csak mély szomorúsággal
1173  6,     I|             tudnék én tenni egy másikat, hogy azt szeressem. Hiába volna
1174  6,     I|                     Oh, azt nem engedem. Hogy szegény Dávidomat kényszerítsék
1175  6,     I|                 s csaljam magamat azzal, hogy ő még megvan: odakészítsem
1176  6,     I|               eléje az ételét, s várjam, hogy lerepül érte. Nem kell kísértet
1177  6,     I|                 Majd eszébe jutott neki, hogy olvasta ő valahol, hogy
1178  6,     I|                  hogy olvasta ő valahol, hogy akit eltemetnek, afölött
1179  6,     I|                   Azt is kedvesen vette, hogy néhány nap múlva ott állt
1180  6,     I|                 evangélikusoknál szokás, hogy aközé virágot lehessen ültetni.
1181  6,     I|            házifogságban tartotta magát, hogy mégis valami testmozgást
1182  6,     I|               szerezzen, azt találta ki, hogy Henryvel mindennap gyakorolta
1183  6,     I|              plasztront nem használtak), hogy ütésfoltoktól, veres daganatoktól
1184  6,     I|     céllövöldözésben. Annyire vitte már, hogy húsz lépésnyiről kapásra
1185  6,     I|                   Mert nem tud fölkelni, hogy kinyissa.~ ~– Hát mi lelte?~ ~–
1186  6,     I|                mi lelte?~ ~– Azt hiszem, hogy megsimította a guta.~ ~S
1187  6,     I|                  Nagyobb bajod van, mint hogy én bele merjek kontárkodni
1188  6,     I|               nekem rá többet szükségem, hogy fel segítsen ülni a nyeregbe.
1189  6,     I|                  Vavel. – Hát nem tudod, hogy neked kötelességed itt maradni
1190  6,     I|                 s az azt kérdezte tőlem, hogy készen vagyok-e őt követni.
1191  6,     I|            bizony Isten megérdemlem már, hogy nyugalomra térjek. Húsz
1192  6,     I|         tizenhatot a bujdosásban: ideje, hogy quietáljak. Elvesztettem
1193  6,     I|             reménylek már semmit. Tudom, hogy mi ért. Guta ütött meg.
1194  6,     I|            hiszek semmi orvosban. Tudom, hogy meg kell halnom.~ ~Vavel
1195  6,     I|                 Óh, édes, jó uram. Ugyan hogy tenné ön azt már? A tudós,
1196  6,     I|                  annyi könyvet kitanult, hogy mondaná azt egy ostoba boszorkánynak:
1197  6,     I|                 a halál elleni segítség. Hogy alázná ön meg így magát! –
1198  6,     I|        kívánságod van, Henry?~ ~– Tudom, hogy meg fog ön érte haragudni,
1199  6,     I|                 fel bűnei alól? Gondold, hogy katona vagy, s ágyúgolyó
1200  6,     I|         hadcsoport, ami mustrálásra vár, hogy nevén szólítsák: „itt vagyok!”~ ~–
1201  6,     I|                akarnál hivatni magadhoz, hogy elmondd neki: az én nevem
1202  6,     I|                  ember, aki abban fárad, hogy apró uraknak a lábtyűit
1203  6,     I|           egyszarvú, aki azon törekszik, hogy a hatalmasok fejét beletapossa
1204  6,     I|                 elfogták a forradalmiak, hogy megöljék, én a saját leányomat
1205  6,     I|               fel az ő leányuk ruhájába, hogy az igazit megmentsem a halálveszélytől.
1206  6,     I|                 okmányokat, útleveleket, hogy őt megszabadítsam ellenségei
1207  6,     I|            esküdtem, hazudtam mindennap, hogy őt betakarjam üldözői elől.~ ~–
1208  6,     I|           haldokló.~ ~– S azt hiszed te, hogy ezt szabad neked halandó
1209  6,     I|                     Henry! Ha te tudnád, hogy ki az az Isten! Nem rettegnél
1210  6,     I|              nagyságában, ha tudnád azt, hogy ő, aki forgatja a napok
1211  6,     I|                 százezreit egymás körül, hogy azok soha össze ne ütközzenek,
1212  6,     I|                 hogyan temesse el magát, hogy tavasszal feltámadjon, s
1213  6,     I|            aminél fogva megkapaszkodjam, hogy le ne hulljak a mélységbe.
1214  6,     I|                  ön lelkem nyugodalmára, hogy aminek terhe alatt nyögsz:
1215  6,     I|                 te papod abszolúciójára, hogy paradicsomába bebocsásson.~ ~
1216  6,     I|               azt mondja a szent kapuőr, hogy „nincs biz az! mert az odalenn
1217  6,     I|                   akkor azt mondom neki, hogy „no hát köszönöm a barátságot
1218  6,     I|               még oda tudta erőszakolni, hogy vonagló ajkaival megcsókolja
1219  6,     I|                  ütött a tenyerével.~ ~– Hogy ez nekem nem jutott eszembe! –
1220  6,     I|              Megismerte Lajos szemeiről, hogy az sírt.~ ~– Igen, Marie;
1221  6,     I|                jut önnek az eszébe ugye, hogy ez már boldog: elhagyhatja
1222  6,     I|               Hát az ember nem tudhatja, hogy lesz-e mindig imakönyv a
1223  6,     I|                leány első dolga az volt, hogy Lizettet elparancsolta a
1224  6,     I|              volt rábírható a jó Lizett, hogy Henry szobájába menjen.~ ~–
1225  6,     I|                 Henry, jó Henry. Akarod, hogy imádkozzam veled?~ ~Azzal
1226  6,     I|                az imakönyvét, nem azért, hogy olvassa az imát, mert hisz
1227  6,     I|                  nélkül tudta azt, hanem hogy ne lássa maga előtt azt
1228  6,     I|                  tagadhatta meg magától, hogy egyik térdét meg ne hajtsa
1229  6,    II|              szegény jámbor embernek az, hogy meghal: a nagyobbik gond
1230  6,    II|             meghal: a nagyobbik gond az, hogy hogyan temettesse el magát.
1231  6,    II|              annálfogva Lajos azt tette, hogy egy rábcai dereglyét fogadott
1232  6,    II|             bárónő udvarába. Azt mondta, hogy ott nem maradna az egész
1233  6,    II|                  éjjel-nappal nem tudja, hogy lakik-e még valaki abban
1234  6,    II|                   A bárónő megtudva azt, hogy a gróf ismét cseléd nélkül
1235  6,    II|             Mercatoris uramat kérte fel, hogy köszönje meg nevében a bárónőnek
1236  6,    II|             között arról lett nevezetes, hogy a világ minden nyelvét a
1237  6,    II|                adataival bebizonyította, hogy Ádám ősapánk is magyar volt,
1238  6,    II|                  vonásból is kitalálják, hogy ki volt.~ ~Az egész népet,
1239  6,    II|             sorából. Vavel azt képzelte, hogy az egész nemzet hangulatát
1240  6,    II|            legtávolabb esők voltak azok, hogy magyar színészeknek szabad
1241  6,    II|                 pénteken), mint eddig, s hogy egy szépirodalmi folyóiratra
1242  6,    II|              kicsiny dolog is elég arra, hogy a betöltetlen vágyat elmérgesítse
1243  6,    II|            fiatal tudósa levelei nyomán, hogy ez az ország az ő ellenségét
1244  6,    II|            vándorolt, az annyi volt már, hogy „felcsapott”, s reggelre
1245  6,    II|                Megmutatja Spanyolország, hogy mire képes a feldühített
1246  6,    II|                  a hómezőn a hullatömeg, hogy a lovassági rohamokat feltartóztatta.
1247  6,    II|                 mondani: „Te azt hiszed, hogy nagy ember vagy, azért,
1248  6,    II|                mindennapi étekül kijárt; hogy amit az el nem költhet többé,
1249  7,     I|                  kötelességévé tétetett, hogy az 1808-iki országgyűlés
1250  7,     I|                áldozat pedig abbul állt, hogy arra az időre, amit e célból
1251  7,     I|                No, mert onnan gondoltam, hogy nem méltóztatott eljönni
1252  7,     I|        megküldeni.~ ~– Engedelmet kérek, hogy egy kérdéssel eléje vágjak
1253  7,     I|              pedig azon célból hozatott, hogy egyrészről a pompában való
1254  7,     I|              Tehát alispán úr azt hiszi, hogy én azért nem álltam elő
1255  7,     I|                  gróf kezdte észrevenni, hogy az alispán iróniázik.~ ~–
1256  7,     I|             ellenség oly hatalmas volna, hogy annak a rendes császári
1257  7,     I|                 tudna állni”. Azt pedig, hogy az ellenfele hatalmasabb,
1258  7,     I|         fölkelésnek az lenne a feladata, hogy készületlenül, gyakorlatlanul
1259  7,     I|           határozni fog minden vármegye, hogy milyen egyenruhába öltöztesse
1260  7,     I|               szolgabírót: nem kérdezve, hogy ki ért a had felállításhoz,
1261  7,     I|                 tapasztalata, hanem azt, hogy kinek van fényesebb neve,
1262  7,     I|                lustratiót, azt a tréfát, hogy minden nemes menjen fel
1263  7,     I|                  székvárosába bemutatni, hogy van kardja és puskája, vagy
1264  7,     I|                  kardja és puskája, vagy hogy tud lovon ülni, a mi svábjaink
1265  7,     I|               tartsa meg adott szavamat, hogy az első hívásra ott leszek
1266  7,     I|                  nézni sem szeretem, nem hogy játszani benne. – Hagyjuk
1267  7,     I|               Azt mondom én, alispán úr, hogy mulassunk valami okosabb
1268  7,     I|                  öltözetemben.~ ~– Ahán! Hogy azt más valaki meg ne érezze.~ ~–
1269  7,     I|                 az ember nem imerte meg, hogy ki ül átellenében, s még
1270  7,     I|                  az első kérdésem miatt, hogy ijedtemben a kapufélfától
1271  7,     I|                 őnagysága rá nem beszél, hogy jöjjek a gróf úrhoz személyesen,
1272  7,     I|               kénytelen volt megvallani, hogy a gróf az első ember a hazában,
1273  7,     I|               alispán bizalma a grófhoz, hogy még egy áldomást is mert
1274  7,     I|           felhívásra könnyen megeshetik, hogy az embernek pisztollyal „
1275  7,     I|                     Nem mulaszthatom el, hogy mint e várnak vendége, poharat
1276  7,     I|                 s minthogy nem tudhatom, hogy egy-e vagy kettő, ennélfogva
1277  7,     I|                  Sátán Lacinak megmondá, hogy nem szokott ő olyan emberre
1278  7,     I|          házigazdája kezét.~ ~– Remélem, hogy kedvezőbb csillagzat alatt.~ ~–
1279  7,     I|              avégett kellene ide jönnöm, hogy a II. törvénycikk 8-ik paragrafusát
1280  7,     I|                valaki. – Lesz gondom rá, hogy ön, ha megtizedeltetik is,
1281  7,     I|                  meg sem látszott rajta, hogy jókedve volna.~ ~Drávakereszturi
1282  7,     I|                  a legközelebbi sedrián, hogy rendben van a vármegye.~ ~
1283  7,    II|                 adva a végzetes parancs, hogy az osztrák seregnek mind
1284  7,    II|                legutóbb kivonult, látta, hogy a francia hadtest nyomában
1285  7,    II|         nemzethez, melyben felhívja azt, hogy tegye magát függetlenné,
1286  7,    II|               csak azt sem engedték meg, hogy saját fővárosában múzsáit
1287  7,    II|                csak a visszhang. – Igaz, hogy csak egy ember jő, de beszél
1288  7,    II|               keresztül, azzal a szóval, hogy „nem vesznek pipaszurkálót?” –
1289  7,    II|                 lángoló arcától.~ ~– Az, hogy láncaid lehulltak! Szabad
1290  7,    II|            választá ki bálványa számára, hogy őt odaültesse; mintha egy
1291  7,    II|             kétezer holdas búzavetésére, hogy „az izs csag valami!”~ ~–
1292  7,    II|                        Nincs!?~ ~– Azaz, hogy ember van elég, ló is van,
1293  7,    II|                szolgabíró azt referálta, hogy „sem nem vagyon, sem nem
1294  7,    II|                az a két kezében tartott, hogy nem tiltakozhatott ellene.~ ~–
1295  7,    II|                 legalább számláljuk meg, hogy mennyi!~ ~– Majd otthon
1296  7,    II|                  megszámlálhatja ön.~ ~– Hogy nyugtatványt adhassak róla.~ ~–
1297  7,    II|                neki a világnak, anélkül, hogy legitimáljam magamat, kitől
1298  7,    II|                  Azt csak nem mondhatom, hogy „vad pénzt” leltem az erdőn,
1299  7,    II|                    Írni.~ ~– Azt akarod, hogy a kezed írását meglássák,
1300  7,    II|            meglássák, s arról megtudják, hogy ki vagy?~ ~– Egy hét múlva
1301  7,    II|             csapásairól fogják megtudni, hogy ki vagyok!~ ~– Óh, te rettenetes
1302  7,    II|                Hát gyönyörűség nekem az, hogy csatába készülsz? Ha elesel?~ ~–
1303  7,    II|         tekintettel; – s nem engedi meg, hogy legyen egy francia nő a
1304  7,    II|                  sorsa odakényszerített, hogy imádkozzék saját nemzetének
1305  7,    II|               nemzetének győzelme ellen, hogy örüljön, mikor testvéreinek
1306  7,    II|               hallja; nem fogja engedni, hogy legyen egy nő a világon,
1307  7,    II|                 a világon, aki arra vár, hogy egy csonthalmot rakjanak
1308  7,    II|                  honfitársai tetemeiből, hogy őt arra ültessék föl bálványnak,
1309  7,    II|                 és nem engedi meg Isten, hogy belekóstoljak abba a vérbe,
1310  7,    II|              szörnyetegei megittasultak, hogy én is hozzájok hasonló legyek
1311  7,    II|         legjobban. Ha te a csatába mégy, hogy maradok én oly egyedül,
1312  7,    II|               derítettek a leány arcára. Hogy változott át a tragikai
1313  7,    II|             hogyan ölelitek meg egymást? Hogy lesztek boldogok? Óh, ez –
1314  7,    II|                is vagyok.~ ~– S kívánom, hogy még annál is több legyen:
1315  7,    II|                szemérmetes szokás dívik, hogy akit nőül akar az ember
1316  7,    II|                    Ön tudja, hová kérem, hogy menjen el nevemben? Nincs
1317  7,    II|                   Ön ismeri őt, anélkül, hogy nevét mondanám. – Mondjon
1318  7,    II|               még arra is megemlékezett, hogy egy olyan magasztos alak
1319  7,    II|              francia elnevezések között, hogy melyikkel tisztelje meg,
1320  7,    II|                  meghiúsítá Marie azzal, hogy gyermeteg jókedvvel eléje
1321  7,    II|             érezhet, akinek azt mondják, hogy nem szabad hideg vizet innia,
1322  7,   III|             vagyok ahhoz a fogadásomhoz, hogy leány maradok.~ ~– Eszerint
1323  7,   III|                úr –, mert hát úgy jöhet, hogy három hét múlva meg indulni
1324  7,   III|                 Azt hiszi Katalin húgom, hogy ezek tán kukoricacsövek?
1325  7,   III|                 ide, azzal az izenettel, hogy ami „egy szót” egyszer mondott
1326  7,   III|                      Hát azt hiszi ön, – hogy a gróf – szeret engem?~ ~–
1327  7,   III|                 nekem nem mondta. Hanem, hogy ön tudja ezt jól: azt hiszem.
1328  7,   III|             tudja ezt jól: azt hiszem. S hogy ő megérdemli azt, hogy ön
1329  7,   III|                 S hogy ő megérdemli azt, hogy ön is szeresse őt, azt állítom.
1330  7,   III|            válasszal vissza?~ ~– De úgy, hogy engemet is magával viszen.~ ~–
1331  7,    IV|              ölelése forró.~ ~Azt hitte, hogy sietnie kell, távolban élő
1332  7,    IV|                 és Franciaországban. Ah, hogy D'Avoucourt nem szabad most!
1333  7,    IV|             mikor éppen szükség volt rá, hogy ráismerjenek: úgy reszketett
1334  7,    IV|               keze? Mi ütött a szívéhez, hogy úgy dobog? Csak nem fél
1335  7,    IV|           reszket a keze: míg kitalálja, hogy mitől? – attól a kérdéstől,
1336  7,    IV|              mitől? – attól a kérdéstől, hogy mit fog visszaizenni Katalin?~ ~
1337  7,    IV|              okosan rendezi el az ember, hogy egy napon határozza el magát
1338  7,    IV|          étterembe, útközben észrevette, hogy az mennyire betintázta az
1339  7,    IV|            szemeivel győződött meg róla, hogy amit Marie mond, az való.~ ~
1340  7,    IV|           sietett eléje.~ ~– Megengeded, hogy én is ott legyek az elfogadásán? –
1341  7,    IV|                 a leány.~ ~– Sőt kérlek, hogy jöjj te is velem.~ ~Azzal
1342  7,    IV|                 elvonta tőle nagy hamar, hogy Marie-hoz siessen.~ ~A lányka
1343  7,    IV|                 nem lehet megmondani. De hogy Marie volt a legboldogabb:
1344  7,    IV|               nőt, akinek azt mondhatta, hogy szereti! Odadobhatta magát
1345  7,    IV|                   Oh, én is úgy óhajtom, hogy odavigy magadhoz – monda
1346  7,    IV|               már – szólt közbe Lajos –, hogy beleegyezem-e e tervezett
1347  7,    IV|             Meglehet ön afelől nyugodva, hogy féltett kincse jól meg lesz
1348  7,    IV|                bárónő maga tiltotta meg, hogy beszéljek róla.~ ~– Igen
1349  7,    IV|                Igen gróf úr, de nem azt, hogy Marie előtt is elhallgassa.~ ~
1350  7,    IV|             kérem előre is alispán urat, hogy senkit üldözőbe ne fogjon
1351  7,    IV|                  találja valaki vallani, hogy részes volt abban a kalandban,
1352  7,    IV|                  kalandban, engedje meg, hogy a javára szót emeljek. Hisz
1353  7,    IV|                   s aztán alig várhatta, hogy „kis mamáját” bevezethesse
1354  7,    IV|            nagykendőt; rögtön azon volt, hogy elmondassa vele azt az első
1355  7,    IV|             tartóztathatta vissza magát, hogy a rablók eljárása fölött
1356  7,    IV|                 mikor arra került a sor, hogy Lajos mint űzte el valamennyit
1357  7,    IV|        valamennyit egy bottal a kezében, hogy jelent meg Katalin előtt,
1358  7,    IV|               előtt, mint szabadító: óh, hogy ragyogott át Marie arcán
1359  7,    IV|          megérteni – szólt az alispán –, hogy miért tartották önök ezt
1360  7,    IV|                     A bárónő nem akarta, hogy védencét, a híres rabló
1361  7,    IV|                     Én éppen arra kérem, hogy eszközöljön ki amnesztiát
1362  7,    IV|           idomítanék belőlök.~ ~– De hát hogy tudja ezt a gróf úr?~ ~–
1363  7,    IV|           éjszaka rejtélyes jelenetét.~ ~Hogy borzongott egyik is, másik
1364  7,    IV|                  az utasítást a grófnak, hogy milyen furfangos, felnyithatlan
1365  7,    IV|                  az alispán – megígérem, hogy amnesztiát eszközlök ki
1366  7,    IV|            Lajoshoz. – Elhitetted velem, hogy az a felnyithatlan acélrács
1367  7,    IV|                előtt csak azért van ott, hogy a te szemed elől zárjon
1368  7,    IV|        gondolatot ébreszté fel szívében, hogy talán e szóval hideget okozott
1369  7,    IV|        bebizonyítani választottja előtt, hogy ő vetélytársnő nélkül él
1370  7,    IV|     mindkettőjüket a tükör felé fordítá, hogy liliomarcát Katalin égő
1371  7,     V|             jelenetet. Jött tudtul adni, hogy az ebéd fel van szolgáltatva.~ ~
1372  7,     V|                ön nem fogja azt kívánni, hogy ebben a házunkban lakjunk,
1373  7,     V|                 ha összekelünk?~ ~(Igaz, hogy ez is az ő háza volt: a
1374  7,     V|                  vőlegény nem mondhatta, hogy a „maga” házába viszi a
1375  7,     V|            vagyok – suttogá Katalin.~ ~– Hogy lehetne az? – kérdé Vavcl
1376  7,     V|            hirtelen felvetette a fejére, hogy az egyúttal lángba boruló
1377  7,     V|               Marie: énrólam azt hitték, hogy én Barthelmy Ange vagyok?
1378  7,     V|                én Barthelmy Ange vagyok? Hogy én Lajosnak kedvese vagyok?~ ~
1379  7,     V|           nevettető gondolatnak találta, hogy elkezdett kacagni, s utoljára
1380  7,     V|               végtől végig. Egész odáig, hogy: „ez a hölgy az én jegyesem!”~ ~
1381  7,     V|              szemével. – Ő is azt hitte, hogy én Lajosra nézve vagyok
1382  7,     V|                  nem mondhatta meg neki, hogy ki vagyok?~ ~– Ad animan! –
1383  7,     V|                egész tekintete elárulta, hogy minő mélyen elgondolkozott
1384  7,     V|                el, aki ellensége, mind! (Hogy szikráztak a szemei vadul!)~ ~–
1385  7,     V|                 lehet aztán azt mondani, hogy „vesszenek el!” azok nincsenek
1386  7,     V|               senki sem tudta kitalálni, hogy miért zokog.~ ~Az alispán,
1387  7,     V|            nagyon szép volt a bárónőtől, hogy amidőn a grófot eltiltá
1388  7,     V|                áldozatot előre meghozni, hogy a hitéből kitérjen, s ezt
1389  7,    VI|              nincs-e nekem írásban adva, hogy ő Lajosnak senkije és semmije?
1390  7,    VI|               már egyszer azt az örömöt, hogy futkoshat járszalag nélkül!
1391  7,    VI|                   monda Marie.~ ~Hát azt hogy tagadhatta volna meg tőle
1392  7,    VI|                 még el is kell tagadnom, hogy nyájából kiváltam.~ ~– De
1393  7,    VI|                nyájából kiváltam.~ ~– De hogy lesz az elkerülhető? – kérdé
1394  7,    VI|                 akar abban a diadalában, hogy engem egészen a lábainál
1395  7,    VI|                lásson, amidőn megvallom, hogy mily sokat és mily régen
1396  7,    VI|                  Nono, csak maradj! Majd hogy megint meggyújtsd az arcát!
1397  7,    VI|            odavezette Katalint karöltve, hogy megmutogassa neki ruhatárát,
1398  7,    VI|                   mint nem mondanom meg, hogy mi módon lehet e függönyt
1399  7,   VII|                  látogatónője odajutott, hogy őt fölkeresse. Az ő konyhájában
1400  7,   VII|                minden olyan fényes volt, hogy csak úgy égett. – Maga egy
1401  7,   VII|        gömbölyűre kopott már, szerencse, hogy pergamenre volt festve,
1402  7,   VII|             hallottam szegény öregemtől, hogy van a szomszédban egy igen
1403  7,   VII|             bizonyosan az.~ ~– Tudja ön, hogy én Vavel grófnak felesége
1404  7,   VII|                elő egyéb változást, mint hogy a kártyákat sebesebben kezdte
1405  7,   VII|                  a kártyát – s megnézte, hogy mit emelt. Bosszús volt.
1406  7,   VII|                 De mi azért jöttünk ide, hogy önt innen elragadjuk.~ ~–
1407  7,   VII|                       Azért, mert tudom, hogy akárhol másutt terhére vagyok
1408  7,   VII|                 kutyát, egy macskát sem, hogy ne legyen kit szeretnem.
1409  7,   VII|              Mikor alszom, úgy horkolok, hogy két falon keresztülharsog.
1410  7,   VII|               éneklés, akkor azt akarom, hogy azt ne hallja senki. Ha
1411  7,   VII|          szeretek pörölni, s úgy akarom, hogy ne legyen igazi veszekedő
1412  7,   VII|            pákosz hadat! Ha meghallanám, hogy valamelyik elneveti magát
1413  7,   VII|                 azontúl is akarnak enni, hogy a gróf megházasodik. A gróf
1414  7,   VII|                  A gróf nekem megígérte, hogy amíg én élek, mindennap
1415  7,   VII|                mindennap lesz gondja rá, hogy legyen mit főznöm. Az ő
1416  7,   VII|                tűnek a mozgását anélkül, hogy az epém fölkeveredjék. Hát
1417  7,   VII|                egyebet tudnom, mint azt, hogy ő itt van. Jó helyen van. –
1418  7,   VII|                 Jó helyen van. – Hiszem, hogy ezután is jó helyen lesz.
1419  7,   VII|                kihúzott ancolie fripont, hogy a mon petit garçonnak milyen
1420  7,   VII|           legfőbb okát megmondtam volna, hogy miért akarok itt maradni,
1421  7,   VII|                vele, azt mondták volna: „hogy mórikál a vén bolond!” Azért
1422  7,   VII|           legérzéketlenebb? Nos? Mondja, hogy nem igaz, mon petit garçon!
1423  7,   VII|                  petit garçon! Én kérem, hogy feleljen.~ ~– Lizett! –
1424  7,   VII|              meghalt.~ ~Lizett, anélkül, hogy felállna, a mellette levő
1425  7,   VII|                 És akkor el fogja hinni, hogy érzéketlen szívem van. Beletelik
1426  7,   VII|                 van. Beletelik esztendő, hogy ki nem bontottam ezt a csomagot.
1427  7,   VII|                adták, s én úgy találtam, hogy amit adtak érte, az elég
1428  7,   VII|               odatartá neki is a magáét, hogy adja vissza a csókot.~ ~
1429  7,   VII|               lefekvés előtt azt tettem, hogy fogtam a hosszú seprűnyelet,
1430  7,   VII|               mondják önnek, mint nekem: hogy „találj ki valami olyan
1431  7,   VII|              piros ruhácskából odaadnád, hogy csak a kis kantus maradjon
1432  7,   VII|             odaadom!” – akkor mondhatná, hogy olyan kőkemény szíve volt,
1433  7,  VIII|                    Marie-nak azt mondta, hogy a hintajáról és lováról
1434  7,  VIII|                  telve attól az örömtől, hogy mától fogva övé az egész
1435  7,  VIII|                  az a nagy – nagy világ: hogy arról a maga kicsiny kis
1436  7,  VIII|                  nagyon el vannak hízva. Hogy fognak azok majd bámulni,
1437  7,  VIII|                 s mondogatják egymásnak, hogy „bolond világ ez nagyon!”~ ~
1438  7,  VIII|             gyönyörűségét találta abban, hogy maga evezhetett. Ezt is
1439  7,  VIII|                   Olyan szelídek voltak, hogy egy nőstény dám megállt
1440  7,  VIII|              nyakát is odatartotta neki, hogy no, még ezt is. Marie a
1441  7,  VIII|                  a gyepen. Azt képzelte, hogy azt el lehet fogni.~ ~Óh,
1442  7,  VIII|                töltött be: jó szerencse, hogy minden nyomban meg kellett
1443  7,  VIII|          megkérdezni valami nagy csodát, hogy hát az mi? S milyen nagyot
1444  7,  VIII|                  Katalin megmondta neki, hogy azok tyúkok, kakasok és
1445  7,  VIII|                 meg nem magyarázta neki, hogy mikor a katonák itt voltak
1446  7,  VIII|                 s Lajos azt mondta neki, hogy a pávák tesznek úgy. Ő azt
1447  7,  VIII|            mosolyogni eléjük, biztatóan, hogy no csak köszönjetek! Szabad
1448  7,  VIII|               szép nótát. S megpróbálni, hogy utána tudja-e dúdolni. „
1449  7,  VIII|           felporhanyítják, s megmutatja, hogy ő is ért hozzá: „óh, én
1450  7,  VIII|               Most senki se mondja neki, hogy nem szabad belőle egy szálat
1451  7,  VIII|             vadászat szükséges a nőknek, hogy idegeik megedződjenek.~ ~–
1452  7,  VIII|                annyira megtetszett neki, hogy azt mondta, hogy ő azt megtanulja.
1453  7,  VIII|       megtetszett neki, hogy azt mondta, hogy ő azt megtanulja. Az udvaron
1454  7,  VIII|              Marie arra is vállalkozott, hogy ő azt is megtanulja. A konyhában
1455  7,  VIII|           megkóstolta azt, s azt mondta, hogy ő mindennap hajdúkását kívánna
1456  7,  VIII|                  fel kellett használnia, hogy őt, késő estére válván az
1457  7,  VIII|      szólongatnia kellett őt Katalinnak, hogy ne köszöngessen előre a
1458  7,  VIII|       valamennyit el akarta olvasni! Óh, hogy fog ő ezekbe holnap beleülni
1459  7,  VIII|                festi?” – Katalin mondta, hogy ez az ő saját műve. „Hát
1460  7,  VIII|                medalionban elfér. Tudod, hogy minek?~ ~– Tudom: Lajos
1461  7,  VIII|                 Lajos számára. Meglátod, hogy milyen jól el foglak találni.~ ~
1462  7,  VIII|              Katalin megmagyarázta neki, hogy gyertyavilágnál nehéz a
1463  7,  VIII|              aztán egészen megnyugodott, hogy majd Fräulein Lotti őtet
1464  7,  VIII|              szörnyeteg?~ ~Mondták neki, hogy az „fortepiano”.~ ~Hozzányúlt,
1465  7,  VIII|                ültetve, megmutatta neki, hogy mit lehet azzal a hangszerrel
1466  7,  VIII|                Milyen boldog lehetsz te, hogy ezt tudod.~ ~– Hát hiszen
1467  7,  VIII|            Fräulein Lotti lesz olyan jó, hogy mindennap leckét fog neked
1468  7,  VIII|                 És mennyi idő kell arra, hogy én ezt megtanuljam?~ ~–
1469  7,  VIII|                 számodra egy napirendet, hogy minden órára ki lesz szabva
1470  7,  VIII|               szörnnyel a tóban. Érezte, hogy Lajos menyasszonya előtt
1471  7,  VIII|                nem illik arról beszélni, hogy Lajos őt valaha úszni tanította,
1472  7,  VIII|            különben hogyan tudtam volna, hogy olyan szép vagy?~ ~– Várj!
1473  7,  VIII|             rajta.~ ~Ő aztán megmutatta, hogy tud hozzá.~ ~A Névtelen
1474  7,  VIII|               helyét Katalinnak. Érezte, hogy annak több joga van Lajost
1475  7,  VIII|                 Katalin arcán vizsgálta, hogy az mit lát. – Ki is találhatta;
1476  7,  VIII|                 a megfoghatatlan csodát, hogy Lajos egy hosszú szárú pipából,
1477  7,  VIII|               Katalin biztosítá őt róla, hogy az ő feje attul meg nem
1478  7,  VIII|                Gyönyörködni akart abban, hogy milyen boldog lett Lajos
1479  7,  VIII|               boldog lett Lajos azáltal, hogy őtőle megszabadult.~ ~Katalin
1480  7,  VIII|                Katalin figyelmezteté rá, hogy már késő az idő, nem akar-e
1481  7,    IX|              sokáig nem tudott elalunni, hogy lefeküdt. Ellenmondó érzelmek
1482  7,    IX|               magának számot adni arról, hogy mit érez igazán. Az izgalom
1483  7,    IX|      elcsillapítani heves szívdobogását, hogy lezárhatta szemeit az álom.
1484  7,    IX|                 kénytelen volt eloltani, hogy sötét legyen.~ ~Valamit
1485  7,    IX|            odabenn elaludni; engedd meg, hogy itt feküdjem a lábadnál.”~ ~„
1486  8,     I|            szélre, viharra, esőre bízva, hogy tépje szét, mállassza el,
1487  8,     I|                inszurgens lovasság élén, hogy lobogó zászlóival letörülje
1488  8,     I|               érkezett a magyar fővezér, hogy az elmúlt csatában elesett
1489  8,     I|                   halva is kiáltó tanúi, hogy az ellenség egy napig sem
1490  8,     I|                  melyre föl legyen írva, hogy ők a becsület mezején estek
1491  8,     I|                 estek el! S megérdemlik, hogy a nevüket betakaró fátyolt
1492  8,     I|             Lajos –, hogyan lehetett az, hogy amióta a magyar országgyűlés
1493  8,     I|                azt csak a paraszt hiszi, hogy az óramutató, azért, mert
1494  8,     I|                 áll. Azt ön tudni fogja, hogy az óraműnek három lényeges
1495  8,     I|                csak el fogja ön ismerni, hogy addig az óránál nem kerülhet
1496  8,     I|                az „akadályozó” beleszól, hogy ő csutoráról nem gondoskodik.
1497  8,     I|                Azonkívül azt is tudatta, hogy rézdobokat nem adhat az
1498  8,     I|               nagyobb baj volt az annál, hogy a vármegyék elhatározták,
1499  8,     I|                  vármegyék elhatározták, hogy az inszurrekció egyenruhája
1500  8,     I|          Hofkriegsrath azt írta le arra, hogy annyi világoskék posztó
1501  8,     I|            vármegyék abban egyeztek meg, hogy legyen hát a Duna-melléki
1502  8,     I|           nadrággal. No elképzelheti ön, hogy micsoda zivatart idézett
1503  8,     I|           vetette ellen az „akadályozó”, hogy neki nincs annyi szabója,
1504  8,     I|                neki nincs annyi szabója, hogy azt a sok mondurt megvarrathassa;
1505  8,     I|               szerte az inszurgenseknek, hogy varrassák meg otthon a feleségeikkel.~ ~–
1506  8,     I|                  mondta az „akadályozó”, hogy nem lehet ám posztót venni:
1507  8,     I|                 amióta azon disputálunk, hogy milyen posztó kell, a kereskedők
1508  8,     I|                  akadályozó” azt mondta, hogy elébb a posztónak az árát
1509  8,     I|  Artillerie-Direction ekkor azt jelenti, hogy újabb szerkezetű puskákat
1510  8,     I|         bizonnyal; hanem ekkor jelentik, hogy kovát nem adhatnak hozzá,
1511  8,     I|                 ajánlja az „akadályozó”, hogy készíttet a számára – alabárdokat.~ ~–
1512  8,     I|         gyalogságban fekszik, nem abban, hogy lesz-e mivel lőni; hanem
1513  8,     I|                 és ló van elég: az igaz, hogy nyereg és kantár nincs;
1514  8,     I|                 a szerszám.~ ~– Remélem, hogy azért nem fog az ellenség
1515  8,     I|              verik meg.~ ~– Tartok tőle, hogy szégyenleni fogja.~ ~– Ejh!
1516  8,     I|                  aki gyönyörködik abban, hogy mást ilyen kegyetlenül megkínozhat.~ ~–
1517  8,     I| Hofkriegspraesidium eközben azt jelenti, hogy kardot pedig a lovasság
1518  8,     I|              Igen. Gyalogság kezében. De hogy harcoljanak azzal a lovasok?~ ~–
1519  8,     I|                  akarja most kipróbálni, hogy mennyi fér bele? Jelentem,
1520  8,     I|               mennyi fér bele? Jelentem, hogy csordultig van.~ ~– Ah,
1521  8,     I|             generalcommando azt tudatja, hogy (S ugyan nem fogja élelmezni
1522  8,     I|          nyugtalankodó” erre azt mondta, hogy majd gondoskodik ő vármegyénkint
1523  8,     I|                  akadályozó” azt mondja, hogy azonban semmiféle szereket
1524  8,     I|           kívánni a nemes inszurgenstől, hogy ő parasztkáplártól, strázsamestertől
1525  8,     I|        törvénycikk pedig azt rendeli el, hogy az inszurrekció magyar kommandószavakkal
1526  8,     I|                  akadályozó” azt mondta, hogy azt nem szabad használni,
1527  8,     I|                  mindjárt következik az, hogy ütni fog. Az órának a gazdája
1528  8,     I|                egész magyar testőrségét, hogy tanítsák be az ezredeket,
1529  8,     I|           ezredeket, s most már fogadom, hogy harminc nap alatt ott áll
1530  8,     I|          inszurrekció azért folyamodott, hogy a felkelés idejére hozassék
1531  8,     I|                panaszra. Kezd kiderülni, hogy azok többnyire Napóleon
1532  8,     I|                izent a francia vezérnek, hogy siessen őt körülkeríteni,
1533  8,     I|                   Bántott az a gondolat, hogy egymás mellett fogunk harcolni!
1534  8,     I|                  bizonyos vagyok felőle, hogy mi ketten találkozni fogunk,
1535  8,     I|                 azért ólálkodott utánam, hogy Marie titkát kitudja. Most
1536  8,     I|                 titokban azzal a szóval, hogy engem veszély fenyeget,
1537  8,     I|        cinkostársai meg akarták fogadni, hogy rabolja el tőlem azt, amit
1538  8,     I|                azon múlt el a merénylet, hogy a rabló apa volt, s fiának
1539  8,     I|             felnyitott zárak bizonyíták, hogy a merénylet milyen közel
1540  8,     I|                 szót, gróf úr.~ ~– Ugye, hogy jobb kezekre nem bízhattam
1541  8,    II|             többinek az alakja is olyan, hogy a nép ajkán meg nem honosulhat,
1542  8,    II|                Mátkabúcsúja érdemlé meg, hogy a költészet múzsája az utókor
1543  8,    II|                 már azt el kell ismerni, hogy ennél ártatlanabb harci
1544  8,    II|           ebugatás nem gátolta meg őket, hogy mégis egymás szemébe nízzenek.~ ~
1545  8,    II|             halálfő. Az ember nem hinné, hogy milyen szép az a halálfő.
1546  8,    II|                  szép szűz zászló . Hej, hogy össze lesz az tépve majd –
1547  8,    II|             fehér kezek dolgoznak rajta, hogy aranybetűket hímezzenek
1548  8,    II|                aki nem közte nevekedett, hogy azt elébb ki kellett tanulnia,
1549  8,    II|              fiút azzal ijeszti az apja, hogy „ha jól nem tanulsz, mesterembernek
1550  8,    II|              előjogért az a kötelessége, hogy mikor a király parancsolja,
1551  8,    II|                  is.~ ~Marie azt akarta, hogy Katalin legyen a zászlóanya:
1552  8,    II|                  határozottan követelte, hogy ezt a tisztességet Marie
1553  8,    II|                 Lajos tartott a kezében, hogy suttogta neki csak őtőle
1554  8,    II|                  távol állók azt hitték, hogy valami áldást mond a zászlójukra.~ ~
1555  8,    II|                   hanem amint azt látta, hogy a zászlót csakugyan nem
1556  8,    II|             eltakart.~ ~Alkalmasint azt, hogy „hát te sem marasztod itthon?”
1557  8,    II|            korzikai óriás akkorákat lép, hogy egy–egy ország esik a két
1558  8,    II|              ellenségnek. János jelenti, hogy az olaszországi hadseregnek
1559  8,    II|               nyitva az ellenségnek.~ ~S hogy tökéletes legyen a veszedelem:
1560  8,    II|                   s jólesik a tudósítás, hogy a muzulmán fedezi a hátunkat
1561  8,    II|             napok nem arra valók voltak, hogy boldog szerelemről suttogjanak.
1562  8,    II|              volt foglalva ez idő alatt, hogy alig bírt magának annyi
1563  8,    II|               annyi pihenőt elszakítani, hogy kedveseit a kastélyban meglátogathassa.
1564  8,    II|              székre, hiába szabadkozott, hogy ő már falatozott, künn a
1565  8,    II|            villájához, már jöttek utána, hogy siessen a Várba; olyan baj
1566  8,    II|                 időt szakítania magának, hogy Katalinnal azokról a nagyon
1567  8,    II|                mindig. Mikor azon kezdé, hogy búcsúzni jött: Marie kifutott
1568  8,    II|                  Sejtelme sugallta neki, hogy mikor vőlegény és menyasszony
1569  8,    II|              messze nem távozott. Tudta, hogy majd érte jönnek.~ ~Minek
1570  8,    II|                  a hölgy, arra gondolva, hogy milyen kár volna, ha annak
1571  8,    II| bankutalványcsomagok közül künn hagyott, hogy azt Katalin, ha tőle utasítást
1572  8,    II|         egyszerre csak azt hallja Lajos, hogy valaki a zongorán az ő inszurgens-nótáját,
1573  8,    II|                 de úgy intézte a dolgot, hogy Lajos karjai közé fusson:
1574  8,    II|                  lett. Most érezte csak, hogy mennyire mindene volt az
1575  8,    II|             hármas kocogtatásra ajtaján, hogy azt mondhassa rá: „Szabad!”
1576  8,    II|               által Katalinnak. Megírta, hogy semmi baja sincsen; ellenséget
1577  8,    II|           levélben, ami úgy volt tartva, hogy azt Marie is elolvashassa.~ ~–
1578  8,    II|                 ura után, ami mondhatom, hogy jólesett mindnyájunknak”.
1579  8,    II|              Katalin elmosolyodott azon, hogy Marie szeme élesebb volt,
1580  8,    II|          határozottan megtiltotta nekem, hogy veled Fertőszegről kimozduljak
1581  8,    II|             Fertő. Lajos azt hagyta meg, hogy ha futnunk kell valamerre,
1582  8,    II|          meglepetést szerezték Lajosnak, hogy ők is egy levélnek mind
1583  8,    II|           ábrázolni. (Vajon kitalálja-e, hogy ki rajzolta azt?)~ ~(Vajon
1584  8,   III|                 hajdani principálisával, hogy ha olyan közel jön hozzá
1585  8,   III|               közel jön hozzá a francia, hogy a kardjával elérheti, bizony
1586  8,   III|             tüntette ki magát, aranyira, hogy az ezredparancsnok ezüst
1587  8,   III|                 Pulszky ezredeskapitányt hogy felejtené ki, öcsémuram?
1588  8,   III|           annyira szorította a mieinket, hogy azok egy mély útban kénytelenek
1589  8,   III|             biztatására, ráadja a fejét, hogy megmenti az ágyúinkat, összeszednek
1590  8,   III|               ellenséges lovasság ellen, hogy az megáll, megijed, visszafordul,
1591  8,   III|                 védett majorházat! Igaz, hogy mind sebet kapott, aki meg
1592  8,   III|                nagy diadallal Vavel elé, hogy kémet fogtak.~ ~Vavel ráismert,
1593  8,   III|              lehet megtudni. Megmondtam, hogy az élve elfogottért jutalmat
1594  8,   III|             meglátod. Azután láss hozzá, hogy aludd ki magadat; mert meglehet,
1595  8,   III|                  magadat; mert meglehet, hogy rögtön odább kell menned
1596  8,   III|                 Vavel kiment a sátorból, hogy a legközelebbi őrtűznél
1597  8,   III|              állítva; az ember azon van, hogy a másnak írt leveleket feltörje
1598  8,   III|            tábornoknak szólt: ibi-ubi.~ ~Hogy Guillaume egyike az olasz
1599  8,   III|                aztán megmagyarázta neki, hogy ki ez.~ ~„Tábornok úr!”~ ~„
1600  8,   III|                ajánlatot tett a rouénak, hogy megveszi tőle százezer forintért
1601  8,   III|                 tudta magát átalakítani. Hogy a veszedelmes protektor
1602  8,   III|           szándékaik, ott is csak azért, hogy egymást keresztezzék.”~ ~„
1603  8,   III|                       Azt tudta Thémire, hogy a protektor egy erős látcsővel
1604  8,   III|                vállaltam a katonaságnál, hogy választottaimhoz közelebb
1605  8,   III|              szétmállott. Ez abbul állt, hogy egy hírhedett rablóját a
1606  8,   III|          rablóját a vidéknek felfogadom, hogy rabolja el a Névtelen Várbul
1607  8,   III|                  tervem meghiúsult azon, hogy a haramia gyáva volt annak
1608  8,   III|             amikor előre lehetett tudni, hogy a Névtelen Vár remetéje
1609  8,   III|                     Amilyen bizonyos az, hogy egy férfira, kivált egy
1610  8,   III|                  nem tehetett mást, mint hogy átrohanjon a veszélyben
1611  8,   III|                meg volt fogva”….~ ~… Ah, hogy forrott Vavel ereiben minden
1612  8,   III|                ereiben minden csepp vér! Hogy lángolt az arca a szégyen
1613  8,   III|             egészen bizonyos volt arról, hogy a rejtélyes lovag belészeretett;
1614  8,   III|                 egészen bizonyos afelől, hogy hát vajon Thémire nem szeretett-e
1615  8,   III|           fogékonyak.”~ ~„Kieszközöltem, hogy az ezredemmel cantonozásra
1616  8,   III|             minden módot megkísérlettem, hogy a védőlovagot kicsaljam
1617  8,   III|              csomót. Feltettem magamban, hogy egyszer útját állom a szokott
1618  8,   III|                 keresi, követelni fogom, hogy leplezze le a hölgy arcát.
1619  8,   III|            lovagot az erdőben előfogtam, hogy ismertesse meg hölgyét,
1620  8,   III|           hölgyét, akiről én azt hiszem, hogy az én nőm… (Azt mondanom
1621  8,   III|                   Azt mondanom sem kell, hogy az egész Barthelmy Ange-ról
1622  8,   III|               átvették, azzal a tervvel, hogy magam, mint ez ideális nőrablás
1623  8,   III|                már annyi nővel megesett, hogy egy férfiért, akibe igazán
1624  8,   III|                   Vagy pedig az történt, hogy ez a nő finomabb cselszövényt
1625  8,   III|                  fenn tudom tartani: az, hogy első házasságbeli leánya
1626  8,   III|                Azonban mégis megeshetik, hogy mikor az asszony szerelmes,
1627  8,   III|           Jocrisse leveleiből megtudtam, hogy azok most Thémire kezébe
1628  8,   III|                     De az a kérdés most, hogy mit fog vele tenni?”~ ~„
1629  8,   III|           Jocrisse azt is tudatja velem, hogy Thémire egészen meg van
1630  8,   III|                tudósítottam futár által, hogy erős fegyveres csapattal
1631  8,   III|                 azt sem vette már észre, hogy a tűz hamvadni kezd, melynél
1632  8,   III|               levelet olvasá; azt hitte, hogy a betűk úsznak előtte izzó,
1633  8,   III|               vár. – Ön tudja talán már, hogy a császár válik Joséphine-től.
1634  8,   III|           indulatai fekete szénaknáiban, hogy mint a csattanó viheder
1635  8,   III|          egyszerre.~ ~Mondták volna azt, hogy Marie-t azért akarják elrabolni,
1636  8,   III|                 azért akarják elrabolni, hogy örökre elzárják a világ
1637  8,   III|               közé! – Mondták volna azt, hogy ellenségei azért keresik,
1638  8,   III|                ellenségei azért keresik, hogy egyenesen a vesztőhelyre
1639  8,   III|             vigyék! – De azt kigondolni, hogy az ő bálványát, az ő oltárképét
1640  8,   III|                 megszűnt vallásos lenni, hogy ennek a saskörmei ragadják
1641  8,   III|                 újra meg kellett raknia, hogy fellobogjon. Csak azután
1642  8,   III|              Csak azután ülhetett hozzá, hogy megtudja, mi van még hátra.~ ~
1643  8,   III|          utasítást adom önnek, tábornok, hogy miután önt neje és leánya
1644  8,   III|                 Mademoiselle-t felkérni, hogy természetesen erős fedezet
1645  8,   III|               átvegyék. Ön érteni fogja, hogy ily állású hölgyet csak
1646  8,   III|                  sem gondolkozott rajta, hogy mit tegyen.~ ~Elhagyni a
1647  8,   III|               azalatt annyi idő múlt el, hogy ráért valaki meghalni, porrá
1648  8,   III|       parancsolat?~ ~– Emlékezel még rá, hogy egyszer egy hatalmas úr
1649  8,   III|          hatalmas úr arra szólított fel, hogy orozva rabold el tőlem valami
1650  8,   III|                     Most én parancsolom, hogy tedd meg. Hozd el azt nekem
1651  8,   III|             burkold be vastag szőnyegbe, hogy ne mozdulhasson. Nem álltam
1652  8,   III|               tenned. Csak annyira menj, hogy őt egyedül találod. Akkor,
1653  8,   III|               viseli, azt kívánja öntől, hogy hagyja el ezt a helyet rögtön,
1654  8,   III|                 felkeressz, és elmondod, hogy mit végeztél. Ha a mi táborvonalunkon
1655  8,   III|                 mire Vavel kiment utána, hogy utasítsa, merre juthat ki
1656  8,   III|                 ló üres helye bizonyítá, hogy Sátán Laci itt járt.~ ~Tehát
1657  8,   III|               Tehát a rablóra van bízva, hogy orozza vissza a kézből kiadott
1658  8,   III|               főparancsnokságot Győrött, hogy az ellenségnek egy csapatja
1659  9,     I|             gyakorolta magát a zongorán; hogy mire majd Lajos visszatér
1660  9,     I|                  Egész nap panaszkodott, hogy fáj a feje.~ ~Nagy oka lehetett
1661  9,     I|                 melyben az tudtára adja, hogy hol fog várni őrá – és Marie-ra,
1662  9,     I|            sokszor megszégyenül azáltal, hogy a vele együtt lakó jobb
1663  9,     I|                sohasem állhat jót arról, hogy ördöggé fog lenni: könnyen
1664  9,     I|            gyönyört talált a szív abban, hogy az igaz hálakönnyeket megismerheté,
1665  9,     I|              vissza sem tekinteni utána, hogy hová lett?~ ~S ha még csak
1666  9,     I|               akinek becsületét óhajtja, hogy ki volt ő ezelőtt? Ahelyett,
1667  9,     I|                volt ő ezelőtt? Ahelyett, hogy hazasietne leányához, keblére
1668  9,     I|                   S mennyire megérdemli, hogy az imádat kölcsönbe essék!~ ~
1669  9,     I|              bírta azt az eszmét elérni, hogy ő Lajosra nézve ne legyen
1670  9,     I|                 minden érzete föllázadt, hogy eláruljon egy barátnét,
1671  9,     I|                 nevezi, aki őt meghívta, hogy fogadja el ajándékba azt
1672  9,     I|                 éppen abban királyleány, hogy jobban tud szeretni és lemondani,
1673  9,     I|             ágyába, s hozzásimulva kéri, hogy meséljen neki valamit, úgy
1674  9,     I|                  nem kíván egyebet, mint hogy engedjék elfelejtve, elrejtve
1675  9,     I|          úrnőjenek, ismételni a kérdést, hogy nem küld-e választ a kapott
1676  9,     I|             akarok, az oly kényes dolog, hogy nem bízhatom idegen emberre.
1677  9,     I|              magadnak kell felkészülnöd, hogy válaszomat elvidd a márkinak.~ ~–
1678  9,     I|          ösztönszerű sugallat volt-e az, hogy Katalin éppen Jocrisse-tól
1679  9,     I|                 küldte el azt a levelet? Hogy eltávolítá a kastélyból
1680  9,     I|                 Még ez csak annyit tesz, hogy az asszony-erő nem tartott
1681  9,     I|                  az még fenn van hagyva, hogy bevégezze más, akit nem
1682  9,     I|                  neki engedve a sorstul, hogy határozzon nagyot, szívéhez
1683  9,     I|                  én csak megcsókolom őt, hogy ráismerjetek róla: a többi
1684  9,     I|         kéjlakába, s azt mondá inasának, hogy senkit se vezessen hozzá,
1685  9,     I|               keresztül.~ ~– Mondd neki, hogy jöjjön máskor – válaszolt
1686  9,     I|               kéri a nagyságos asszonyt, hogy vegye át, amit számára hozott –
1687  9,     I|            Katalin akkora ajtót nyitott, hogy a hozott tárgyat be lehetett
1688  9,     I|                  hegyét a szájába kapta, hogy suttogássá fojtsa el a kiáltást.~ ~–
1689  9,     I|                  érezni, amíg élek!”~ ~– Hogy jön kegyed ide?~ ~– Ami
1690  9,     I|                  segítettek benne; hanem hogy önre hogyan találtam rá,
1691  9,     I|          megmondtam a grófkisasszonynak, hogy az édesanyját akarom felkeresni,
1692  9,     I|                  Azt is megmondtam neki, hogy szökevény vagyok.~ ~– Ön
1693  9,     I|             Amélie-vel, megmondtam neki, hogy szököm, megmondtam neki,
1694  9,     I|                 szököm, megmondtam neki, hogy önt keresem, és lássa, nem
1695  9,     I|              után. Nem tudja ön, Madame, hogy mit hozott haza Bonaparte
1696  9,     I|                 muszkának nem volt elég, hogy az eylaui völgyeket betemette
1697  9,     I|               mama, öreg barátném.~ ~Hát hogy éled világodat ott a külföldön?
1698  9,     I|        kisgyermek voltam, örültem rajta, hogy megdicsértek ez ügyességemért.
1699  9,     I|              tudtam úgy a tükörbe nézni, hogy a saját arcom felé ne köpjek,
1700  9,     I|               vagyok látva. S ha tudnád, hogy milyen boldog vagyok, hiszem,
1701  9,     I|            milyen boldog vagyok, hiszem, hogy örülnél rajta. No hát kérlek:
1702  9,     I|             Cambray-ra lett volna bízva, hogy mindazon idő alatt, amíg
1703  9,     I|              lett, Madame!~ ~– Milyen ő? Hogy változott meg? Szép lett?
1704  9,     I|                       Gondolkozom rajta, hogy átadjam-e azt kegyednek,
1705  9,     I|                akarta szórni a levegőbe, hogy egymással meghasonlva, soha
1706  9,     I|                az elátkozott szívet úgy, hogy utoljára a kínzója szánta
1707  9,     I|                  lehet őt úgy elrejteni, hogy üldözői rá ne találjanak:
1708  9,     I|                  S nem maradhat ön nála, hogy őrködjék fölötte?~ ~– Köszönöm,
1709  9,     I|           fölötte?~ ~– Köszönöm, Madame, hogy ön ilyen jó hozzám – és
1710  9,     I|             muszka ragály oly alattomos, hogy akit már meglepett, azt
1711  9,     I|                veszedelmét, s nem tudja, hogy ez a halál. Én már tudom.
1712  9,     I|                  Azért nagyon kérem önt, hogy Marie-nak meg ne mondja,
1713  9,     I|                 Marie-nak meg ne mondja, hogy itt vagyok. Ő engem látni
1714  9,     I|              leghamisabbika. Lesve lesi, hogy egy szép, fiatal, ártatlan
1715  9,     I|           ismerik e ragályt. Nem akarom, hogy én legyek az, aki beültettem
1716  9,     I|         tekintetét, minő előtte elterül, hogy a kór kitörése nyomban előálljon.~ ~
1717  9,    II|                  Csak a véletlenen múlt, hogy Cambray-val szemközt nem
1718  9,    II|         fájdalomra nyílt ajkai hirdeték, hogy rendkívüli, amit szenved.~ ~–
1719  9,    II|                  leány, odasietve hozzá, hogy felemelje őt a földrül.~ ~–
1720  9,    II|          gyilkosa vagyok.~ ~Akkor aztán, hogy nem engedte magát felemeltetni
1721  9,    II|              beszélsz? Katalin!~ ~– Azt, hogy el kell hagynod ezt a házat
1722  9,    II|               Mercatorishoz: mondd neki, hogy vigyen magával akárhová.
1723  9,    II|           keresztül lopózom, s meglehet, hogy ellenséges cirkálókkal találkozom
1724  9,    II|              kell azt tenned?~ ~– Azért, hogy az okirataidat rejtő szekrényt
1725  9,    II|                  meg! Te azt hiszed tán, hogy Lajos nem fog téged szeretni,
1726  9,    II|             téged szeretni, ha megtudja, hogy özvegy vagy, és leányod
1727  9,    II|                  leányod van?~ ~– Azért, hogy „van”, nem gyűlölne meg,
1728  9,    II|                  gyűlölne meg, de azért, hogy „volt”, igen, mert én öltem
1729  9,    II|                  így!~ ~– Hát nem látod, hogy halott. Nem látod ezeket
1730  9,    II|                hát szólj annak a képnek, hogy nyissa fel az ajkait, és
1731  9,    II|                az ajkait, és mondja azt, hogy nem én öltem meg őt.~ ~–
1732  9,    II|            ellenségeid gondolták ki ezt, hogy megkeserítsenek? Nézd: ez
1733  9,    II|               arcába fogom neki mondani, hogy hazudik.~ ~… A nő nem tarthatta
1734  9,    II|              Miért jön ő ide?~ ~– Azért, hogy újra megszabadítson, és
1735  9,    II|           továbbment…~ ~– Az lehetetlen! Hogy ő, ha ott van, ahol én vagyok,
1736  9,    II|                   parancsolta azt nekem, hogy őhozzá ne bocsássalak.~ ~–
1737  9,    II|                   Azt mondá: nem akarom, hogy én ültessem be az új halálvészt
1738  9,    II|             menedéket adott; nem akarom, hogy védszentemet is magammal
1739  9,    II|                ápolónőt.~ ~– Mit akarok? Hogy én mit akarok, mikor azt
1740  9,    II|               akarok, mikor azt mondják, hogy Cambray itt fekszik betegen
1741  9,    II|               betegen a szomszéd házban, hogy én akkor mit akarok? Senki
1742  9,    II|                  engem ápolása alá vett, hogy minő bajban szenvedek? Pedig
1743  9,    II|                 hozzám ért, kockáztatta, hogy másnap elveszti a fejét,
1744  9,    II|              mikor ő kriptájából kitört, hogy végleheletével utánam vonszolja
1745  9,    II|                  utánam vonszolja magát, hogy még az utolsó szavával is
1746  9,    II|             kezemet se tegyem a feje alá hogy fölemeljem a földről? –
1747  9,    II|           Gondolj Lajosra! Azt akarod-e, hogy ő kétségbeessék?~ ~– Katalin.
1748  9,    II|                   azzal a jelkiáltással, hogy „éljen az ő választottjuk!”
1749  9,    II|                   Ha pedig nem helyesli, hogy amit ő elhatározott, a jövendőt,
1750  9,    II|                fordítsák, ha nem akarja, hogy miattam folyjon nemzetek
1751  9,    II|      kétségbeesett fogáshoz folyamodott, hogy a leányt visszatartsa.~ ~–
1752  9,    II|              akarsz-e Cambray-hoz menni, hogy megtudd tőle: ki vagyok
1753  9,    II|              megtudd tőle: ki vagyok én? Hogy meghallhasd az ő szájából,
1754  9,    II|               meghallhasd az ő szájából, hogy én vagyok az az átkozott
1755  9,    II|                ocsmány vérdíjjal, azért, hogy téged elveszítsen, eláruljon,
1756  9,    II|         tefelőled, én azt mondanám neki, hogy te pedig nem veszítettél
1757  9,    II|                 idvezült!” Nem akarod-e, hogy én ezt Cambray-tól megizenjem
1758  9,   III|                 a drágaságait, és lopva, hogy senki észre ne vegye, felment
1759  9,   III|                  éppen olyan kedve volt, hogy azzal fel merjen akárkit
1760  9,   III|                kellett megtudnia azt is, hogy fellengő tervei mind sorba
1761  9,   III|              katona gép. Ha azt mondják, hogy menjen a saját népét ölni,
1762  9,   III|               megy. Ha azt mondják neki, hogy forduljon meg, a hazáját
1763  9,   III|              század múlt volna el azóta, hogy az éhenhaló francia közvitéz
1764  9,   III|              átér. Azután azt is láttam, hogy törték össze azt a hidat
1765  9,   III|              hidat a mieink tüzes hajói, hogy Napóleon seregének egyharmada
1766  9,   III|                ön valahogy szerét tenni, hogy levelemet átadja?~ ~– Nagyon
1767  9,   III|                 meg lehet ismerni arról, hogy a fülgombjukban ezüst lencsét
1768  9,   III|              elhozta rá a választ.~ ~– S hogy tudta ön elrejteni a levelemet
1769  9,   III|                földet hányattam magamra, hogy egészen el voltam takarva.
1770  9,   III|               egészen el voltam takarva. Hogy meg ne fulladjak, egy nádszálat
1771  9,   III|          lélegzettem. Senki se keresett, hogy hova lettem. Éjféltájon
1772  9,   III|         heroizmusa!~ ~Aztán hozzálátott, hogy a kapott választ kibetűzze.~ ~
1773  9,   III|               Vavelnek azt az ajánlatot, hogy Bonaparte megbuktatására
1774  9,   III|               hanem azt is tudatta vele, hogy ők a köztársaságot akarják
1775  9,   III|                Szívós jellem kell hozzá, hogy ily keserű csalódások után
1776  9,   III|              philadelphok azt gondolták, hogy csak hadd segítsenek Vavel
1777  9,   III|                hívei meg arra gondoltak, hogy csak hadd ássák alá a philadelphok
1778  9,   III|                  hívei pedig tudták jól, hogy mind a ketten mit gondoltak.
1779  9,   III|               számára annyi vigasztalás, hogy Napóleon nem legyőzhetetlen.~ ~
1780  9,   III|                  legyőzhetetlen.~ ~Igaz, hogy az óriás tréfás szavakint
1781  9,   III|                  is el kellett ismernie, hogy úgy még nem verekedett vele
1782  9,   III|            nyereg nélkül. Ez reményt ad, hogy másutt is jól fognak verekedni.
1783  9,   III|            elportyáztak, s hírül hozták, hogy ellenség még sehol sem mutatkozik.~ ~
1784  9,   III|              szolgálattevő főhadnagynak, hogy menjen a sátorába, s aludjék
1785  9,   III|            rebegé már messziről a hölgy, hogy a hangjáról elébb megismerjék,
1786  9,   III|                  egész a fegyver végeig, hogy az a keblét érinté már,
1787  9,   III|                  vigyáz Marie-ra. Lehet, hogy meg fogja ölni; de elvenni
1788  9,   III|              leghírhedettebb rablójának, hogy törjön be éjjel Marie szobájába,
1789  9,   III|                 tudassa vele akaratomat, hogy kövesse őt, ahová az vezetni
1790  9,   III|                  tudhattam volna annyit, hogy vannak csillagképletek,
1791  9,   III|                 ön mégis? Tehát elhiszi, hogy Katalin vagyok? Hogy senki
1792  9,   III|            elhiszi, hogy Katalin vagyok? Hogy senki más nem vagyok, csak
1793  9,   III|                  vagyok, csak Katalin. – Hogy hitem tökéletes legyen:
1794  9,   III|                vidéken valahol vár önre, hogy ön egy régi tartozását lefizesse
1795  9,   III|                 Katalin azt mondta neki, hogy kétszázat vigyen magával. „
1796 10,     I|            haldokló ellenség arra kérte, hogy feleségét és kisleányát,
1797 10,    II|                 öntől az Isten kegyelme? Hogy ide jön a dögvész palotájába?
1798 10,    II|                  a gyermek azt kérdezné, hogy hol áll a patkányméreg?~ ~–
1799 10,    II|        patkányméreg?~ ~– Még az kellene, hogy Cambray-val érintkezzék! –
1800 10,    II|                   De azt ugyan megmondom hogy nem fogja feltalálni. –
1801 10,    II|               okos ember. Előre látta ő, hogy a „mon petit garçon”, ha
1802 10,    II|              petit garçon”, ha megtudja, hogy ő itt van, senki által le
1803 10,    II|           utánajön: de olyan nemes volt, hogy meg tudta akadályozni, hogy
1804 10,    II|              hogy meg tudta akadályozni, hogy ővele találkozzék. – Azt
1805 10,    II|             hagyja ön kiverni a fejéből, hogy az öreget felkeresse: akkor
1806 10,    II|                 a kövér Lizett, s aztán, hogy Marie eltűnt előle, kidugta
1807 10,    II|                  pillantásra megtudhatá, hogy az el volt zárva eddig a
1808 10,    II|           szokott alunni. – Kétségtelen, hogy Lizett ebbe az egyetlen
1809 10,    II|          szobában Marie, s szemébe tűnt, hogy az egykori ágyfülkéjét elzáró
1810 10,    II|                  Én vagyok. A te Máriád! Hogy fekszel itten? Egyedül:
1811 10,    II|           nevetni. Csak az arca mutatta, hogy nevet, hang nem kísérte
1812 10,    II|                 azt. Azon nevetett ugye, hogy milyen ravaszul ki tudta
1813 10,    II|                  ő imádott bálványkáját, hogy mikor az ide tör hozzá,
1814 10,    II|                   Marie pedig azt tette, hogy a kis Lackónak suttogva
1815 10,    II|              Dehogy gyújtod! Azt akarom, hogy a beteg úr ne vegye észre,
1816 10,    II|                 beteg úr ne vegye észre, hogy én itt vagyok. Majd később
1817 10,    II|            ágyfülke előtt, s ügyelsz rá, hogy mit csinál az úr. Ha felnyitja
1818 10,    II|                történt az meg Marie-val, hogy el talált volna alunni!
1819 10,    II|                  aztán az lett a válasz, hogy most már elcsendesült.~ ~
1820 10,    II|               Marie is föltette magában, hogy nem kérdezősködik többet,
1821 10,    II|             elmúlt.~ ~Marie azt „hitte”, hogy aluszik, és azt „képzelte”,
1822 10,    II|              aluszik, és azt „képzelte”, hogy álmodik. Azt álmodja, hogy
1823 10,    II|               hogy álmodik. Azt álmodja, hogy az a bűbájos hölgy a lábai
1824 10,    II|                  maradsz, én megöllek! – Hogy lehet ilyet álmodni! ~ ~
1825 10,    II|               most azt úgy magára zárta, hogy hozzá sem lehet jutni tőle.
1826 10,    II|             sorba kocogtatni az ajtókat, hogy rátaláljanak Lizettre. Mikor
1827 10,    II|                 Ekkor aztán bebizonyult, hogy csak férfi a férfi, még
1828 10,    II|                  Lackó, amint azt látta, hogy úrnőjét veszedelem fenyegeti,
1829 10,    II|              kezével Lackónak a szemeit, hogy ne lásson célozni, s rákiáltott:~ ~–
1830 10,    II|                 a puskát! Én nem akarom, hogy lőj! – Mit akar ön, jó ember?
1831 10,    II|                 ide: azzal az izenettel, hogy rögtön siessen ön innen,
1832 10,    II|                   aki engem ide küldött, hogy az ő kincseit, ahol találom,
1833 10,    II|                 én uram azt parancsolta, hogy én kísérjem el a kijelölt
1834 10,    II|                  pofám nem arra termett, hogy az valakit megvigasztaljon.
1835 10,    II|              keresik: akkor előre tudom, hogy holnap az én uram hol fog
1836 10,    II|                   S majd ott megmutatom, hogy mit tudok!~ ~– Hát én nem
1837 10,    II|         Beszélhet-e vele?~ ~– Úgy tudom, hogy Vavel gróf szolgálatába
1838 10,    II|                  Mondja meg neki, kérem, hogy siessen ide minél előbb;
1839 10,    II|              Vártól, mint aki jól tudja, hogy ide sohasem fog visszatérni
1840 10,   III|                 mutogatni a virtusaikat, hogy jövetelüknek híre ne futamodjék.
1841 10,   III|       parancsokat. Az pedig köztudomású, hogy rendes időben is a Fertő
1842 10,   III|                   Az érkezett, meglehet, hogy élményeire nézve elég vén
1843 10,   III|      emlékezetünket, eszünkbe fog jutni, hogy láttuk őt már egyszer –
1844 10,   III|            tartalom! Ma santé est bonne. Hogy ő egészséges. Le temps est
1845 10,   III|                 a jó Caprara bíbornokot, hogy szedegette elő a soutane-ja
1846 10,   III|             hajigálta a két cerberusnak, hogy a piros harisnyái immunitását
1847 10,   III|                 Laplace-nak, s felhívta, hogy üljön mellé a pamlagra.
1848 10,   III|           Laplace asszony nem ügyelt rá, hogy felségsértést követ el vele,
1849 10,   III|            aminek az lett a következése, hogy az udvarhölgy nagyot sikoltva
1850 10,   III|          divatcikk Párizsban; úgy híják, hogy „chien de Vienne!” Ez az
1851 10,   III|                  Miután pedig megtudtam, hogy a chien de Vienne-t nem
1852 10,   III|               fabrikálják Bécsben, hanem hogy annak itt van a fő depója
1853 10,   III|          jártával akkorára meg fog nőni, hogy a császárné lovagolhat rajta.~ ~–
1854 10,   III|                okot könnyen találhat rá. Hogy az asszony sokat féltékenykedik;
1855 10,   III|                   és gyakran elájul. Meg hogy sok adósságot csinál, s
1856 10,   III|               sohase vallja be teljesen, hogy mennyit. Aztán meg házalónőket,
1857 10,   III|               csak ürügy. Én azt hiszem, hogy a császár miután meghódította
1858 10,   III|                       Csak tudnók előre, hogy ki lesz az, akinek hízelkednünk
1859 10,   III|              hanem aeon!~ ~– Hát Thémire hogy játszta itt a komédiáját?~ ~–
1860 10,   III|           jelenetét várom.~ ~– Képzelem, hogy vágyik ebből a sárfészekből
1861 10,   III|            magával, mint egy rózsalugas! Hogy ezt Thémire nem láthatta.
1862 10,   III|                 Thémire nem láthatta. És hogy nem láthatta a saját leányát!~ ~–
1863 10,   III|        elégtételt szerezte a kicsikének, hogy Joséphine mellé beszerezte
1864 10,   III|         újoncnőre: azt hitették el vele, hogy a császár is örömest olvastat
1865 10,   III|              bosszúállók. Nézd: Tirolban hogy öldöklik honfiainkat, s
1866 10,   III|              azért, mintha attól félnék, hogy a démonjaimmal nagyon erősen
1867 10,   III|               hanem inkább attól tartok, hogy ha megriasztom őket, akkorát
1868 10,   III|                 őket, akkorát szaladnak, hogy az egész Fertő mentét fellármázzák
1869 10,   III|                 Hallod-e, én azt sejtem, hogy úrnőd, amint ezt a levelet
1870 10,   III|              arra is képesnek hiszem őt, hogy a leányt elszöktette előlem.
1871 10,   III|          rendeletet adott a csapatjának, hogy rögtön minden nesz nélkül
1872 10,   III|                  Mármost, ha felvesszük, hogy mikor a menekülő leány elhagyta
1873 10,   III|                úgy ki lehet számítanunk, hogy a Nezsiderből alkonyat tájon
1874 10,   III|          felkerekedett is a csapatjával, hogy De Fervlans-ra szemközt
1875 10,   III|                  Csodának kell történni, hogy Marie megszabaduljon.~ ~
1876 10,    IV|               húztak keresztbe. Az idén, hogy a Hanság vizei újra megáradtak,
1877 10,    IV|          lehetett látni azt a tüneményt, hogy néhol a nagy tömeg lovasság
1878 10,    IV|                   De Fervlans azt hitte, hogy keresztül lehet azt gázolni.~ ~
1879 10,    IV|                 Egy démont felszólított, hogy menjen bele a pocsétába,
1880 10,    IV|                  pocsétába, s tudja meg, hogy milyen mély.~ ~A kettévágott
1881 10,    IV|               egyszerre elbukott a lova, hogy csak a feje látszott ki.~ ~–
1882 10,    IV|                  másikat balra, kitudni, hogy mely oldalról jön ide ez
1883 10,    IV|              azzal a hírrel jött vissza, hogy az iszapláva abban az irányban
1884 10,    IV|                szekérutak oly keskenyek, hogy csak egy mély szekérkerékbevágás
1885 10,    IV|               még kalauz sem kell hozzá, hogy kitaláljon e tömkelegből.
1886 10,    IV|                  hideg e vidéken. Attól, hogy valaki figyelmessé legyen
1887 10,    IV|               amiből azt kellene hinnem, hogy ember volt; hanem négykézláb
1888 10,    IV|                  meg az volt a felelete, hogy elővett valahonnan tűzszerszámot,
1889 10,    IV|               pofája. Nem állhattam meg, hogy rá ne lőjek, de nem bírtam
1890 10,    IV|               olyan kicsiny baj volt az, hogy az előőrs a vízlakó törpét
1891 10,    IV|                  felülve, nézte röhögve, hogy terjed a pompás lángtenger
1892 10,    IV|               tenni arról az ambíciórul, hogy ők akármiféle atyafiságban
1893 10,    IV|            lángba borult bozóton nemcsak hogy nem tudtak keresztültörni,
1894 10,    IV|              kellett kapniok a lovaikat, hogy kimeneküljenek a veszedelemből.
1895 10,    IV|                  bűnhődik. Az én vétkem, hogy ezt a szörnyeteget megtanítottam
1896 10,    IV|                akadály lovasember előtt, hogy miatta ezer lépésnyi kerülőt
1897 10,    IV|                azt is meg kellett tudni, hogy a virág is lehet ellenség.
1898 10,    IV|                márkit megtanította arra, hogy a hadjáratnál az embereken
1899 10,    IV|              lépdelni, alig van kilátás, hogy a pomogyi rendes útra fényes
1900 10,     V|               mester. A vezérrel tudatá, hogy az ellenség már megérkezett
1901 10,     V|          rendeleteket.~ ~Amint meglátta, hogy Katalin is felült az öszvérére,
1902 10,     V|                 odateszem ráadásul: mert hogy te megölöd Fervlans-t, arról
1903 10,     V|          Lajosnak meg kellett azt tudni, hogy ez az asszony mennyire megy
1904 10,     V|                 tudni az utolsó próbáig, hogy Thémire-e vagy Katalin?
1905 10,     V|               veszi, az nem számít arra, hogy védelmezze magát, az csak
1906 10,     V|               majd ennek is megmutassuk, hogy a háború nem csillagvizsgálás. –
1907 10,     V|               azt nem tette, megérdemli, hogy degradálják közlegénynek.
1908 10,     V|               nekem hírül adjátok azzal, hogy azt a nádkúpot ott a füzes
1909 10,     V|                 is feltett ellenfeléről, hogy az ezt a réduit alakú dombot
1910 10,     V|                  is azt tanácsolta neki, hogy ne várja be a támadást.
1911 10,     V|                nyugodtan akarja bevárni, hogy sortüzet adjon rá.~ ~Ennek
1912 10,     V|                 s utasításul adta nekik, hogy ne sokat lövöldözzenek,
1913 10,     V|          szerencsétlenség kellett hozzá, hogy valaki egy kósza puskagolyóba
1914 10,     V|               nem követte el azon hibát, hogy mindjárt a csata kezdetén
1915 10,     V|                kardot ellenfele kezéből, hogy az búgva repült fel a levegőbe,
1916 10,     V|                  A hölgy ott a dombtetőn hogy tombolt örömében a lábával!~ ~
1917 10,     V|               dombtetőn már vette észre, hogy ez csak cselfogás.~ ~Katalin
1918 10,     V|          cselfogás.~ ~Katalin látta jól, hogy bukdácsolnak a rekettyés
1919 10,     V|                mozdulata csak arra való, hogy Vavelt két tűz közé kerítsék.~ ~–
1920 10,     V|                erejéből a nő. Azt hitte, hogy a csatazajban meghallhatja
1921 10,     V|           szíjostorral vágta az öszvért, hogy az nyargalt vele eszeveszetten.
1922 10,     V|           eszeveszetten. Nem gondolt rá, hogy ha meglátják a démonok,
1923 10,     V|             Katalinnal az a baj történt, hogy az öszvére az út közepén
1924 10,     V|                  csendes nádas mélyéből, hogy fele a csapatnak holtan,
1925 10,     V|                reájuk.~ ~– Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! – ordítá
1926 10,     V|              azért jöttek erre a mezőre, hogy egy elátkozott életet elveszítsenek
1927 10,     V|               maga emberét. Kitalálhatá, hogy melyik az. Az volt a legcsúfabb.~ ~
1928 10,     V|         rablóvezér értett belőle annyit, hogy ez most a nevével dicsekedik,
1929 10,     V|           vehette hasznát, attól tartva, hogy a bokrok közt saját bajtársát
1930 10,     V|                  a kiáltozásokról hallá, hogy hol verekszenek. S a tusába
1931 10,     V|                  fél úgy belemelegedett, hogy nem hallgatott már semmi
1932 10,     V|                 ő is azt vette ki abból, hogy az ellenfél egy csapatja
1933 10,     V|              azzal a hősregei babonával, hogy az ellenfél vezérét kell
1934 10,     V|               inté magához a trombitást, hogy parancsot adjon neki a visszavonulási
1935 10,     V|                  oly szerencsétlen volt, hogy a lovával egy zsombikban
1936 10,     V|                  odavágtatott egyszerre, hogy a kométást elfogja.~ ~Vavel
1937 10,     V|                 tesz. De Fervlans látta, hogy oldalognak vissza egyenkint
1938 10,     V|               ellentéte a várt sikernek, hogy De Fervlans kétségbeesett
1939 10,     V|               további küzdelem fölött.~ ~Hogy az oldaltámadás okozta zavar
1940 10,     V|                megragadva a ló zabláját, hogy az ágaskodva emelkedett
1941 10,     V|                csapás, s ez úgy látszik, hogy „erre a napra” elég volt
1942 10,     V|             ideje kiugrani a kengyelből, hogy összeroskadó paripája maga
1943 10,     V|               csillagaival. Oly magasak, hogy a lovasnak csak a feje látszott
1944 10,     V|                levelét.~ ~Eszébe jutott, hogy ha őt élve elfogják: ez
1945 10,     V|                 jogot ád Vavel Lajosnak, hogy őt arra az egyetlen fűzfára
1946 10,     V|                állszíja tudatá Lajossal, hogy a golyó a csákóján ment
1947 10,    VI|        láthatatlan nemtő segélyét kérni, hogy emelje fel?…~ ~A pocsolyában
1948 10,    VI|                  aki nem akarja elhinni, hogy itt van a túlvilágnak a
1949 10,    VI|                  mely idehozta, az volt, hogy felkeresse azt a helyet,
1950 10,    VI|                látta. Bízott a szívében, hogy az, mint a delejtű, oda
1951 10,    VI|               varjúknak. – Arra gondolt, hogy nem fogja nekik prédára
1952 10,    VI|               kigördült aranyos sisakot, hogy abba merítsen vizet.~ ~Hiszen
1953 10,    VI|            jutott Katalinnak az a monda, hogy a hansági pásztorok, mikor
1954 10,    VI|         pillanatban megvolt az az öröme, hogy a nád végén ölnyi magasra
1955 10,    VI|                 női kedélyben megvan az, hogy a legsötétebb aggodalmak
1956 10,    VI|             lerajzolva. Odahajolt hozzá, hogy a vízzel telt sisakot ajkaihoz
1957 10,    VI|             rettegj attul a gondolattul, hogy a másvilágon még rád találok.~ ~
1958 10,    VI|        körültekintett. Akkor észrevette, hogy az a másik alak, aki a zsombikhoz
1959 10,    VI|                sebeket. Olvasta valahol, hogy a fekete nadálytő levele
1960 10,    VI|             kezébe vett kezén az üteret, hogy van-e még benne élet.~ ~
1961 10,    VI|             vette a fejét a karjai közé, hogy jobb fekvést adjon a testének;
1962 10,    VI|              ember, akire rá volt bízva, hogy Marie-t vigye el a veszélyeztetett
1963 10,    VI|        veszélyeztetett helyről: ő tudja, hogy hova lett az a leány, aki
1964 10,    VI|      megfoghatatlan rejtély volt előtte, hogy kerülhetett az most ide,
1965 10,    VI|             magához tért, s azt dörmögé, hogy „No mi baj?”~ ~– Laci bácsi! –
1966 10,    VI|                 ezóta ott vannak.”~ ~Óh, hogy ápolgatta, dédelgette a
1967 10,    VI|              vigasztaló szókért a delnő, hogy igazgatta a köteléket sebzett
1968 10,    VI|                 jobbadán azzal töltötte, hogy az elesettek szülőinek,
1969 10,    VI|                kapuvári révnél megtudta, hogy tegnap reggel az a szekér,
1970 10,    VI|                  minélfogva kétségtelen, hogy az nem válik a háború színhelyévé,
1971 10,    VI|          Magyarországra, az a feladatuk, hogy az olaszországi ellenséges
1972 10,    VI|            Tiszta képtelenségnek tartom, hogy Győr közelében valami nagyobb
1973 10,    VI|                nagy volt, de azt ígérte, hogy majd kibélelteti arannyal,
1974 10,    VI|          felnyitod azt, s ő látni fogja, hogy ami benne van, – az pernye
1975 10,    VI|                  szekérbe, lelkére köté, hogy mindkettőjük egészségére
1976 11,     I|           elkülde Győrbe, lelkére kötve, hogy Marie-tól azontúl el ne
1977 11,     I|             indulnia. De megígérte neki, hogy mihelyt egy szabad napja
1978 11,     I|                megérezte ujjai hegyével, hogy annak rejtelme pernye és
1979 11,     I|            milyen boldog lett egyszerre! Hogy rettegett nagyságától megszabadulhatott!
1980 11,     I|               Katalin, hát úgy szólitja, hogy „Sophie!” Rég azt akarta
1981 11,     I|         templomba imádkozni az Istenhez, hogy védje meg Lajost minden
1982 11,     I|                   És aztán arra gondolt, hogy a bácskaiak derék vezére,
1983 11,    II|       ellenségnek világos célja az volt, hogy a Győrnél alakult inszurgens
1984 11,    II|             akkor azt a parancsot vette, hogy siessen le egyhuzomban Körmendre.
1985 11,    II|              kellett neki tartóztatni.~ ~Hogy a feladat nehézségét megértsük,
1986 11,    II|              Marcal. Csak akkora folyam, hogy egy fölibe épített malom
1987 11,    II|                  hév; nem érték be vele, hogy Karakóig verték ellenfeleiket,
1988 11,    II|                mintha fogadásuk tartaná, hogy ki legyen az apjának a derekabbik
1989 11,    II|                  a maga eszétől jött rá, hogy azt az irtványt jó lesz
1990 11,    II|                  fogadta a bokrok közül, hogy vissza kellett vonulnia.~ ~
1991 11,    II|        dombtetőről a túlsó völgy útjain, hogy vonulnak, óramutatói lassúsággal,
1992 11,    II|                  s védte olyan sikerrel, hogy kilenc órakor az ellenség
1993 11,    II|                 ott is – majd meglátjuk, hogy mi történt!~ ~
1994 11,   III|            elhallgattak, arról megtudta, hogy az, ami a defilé elején
1995 11,   III|               szavával biztatta társait, hogy ne féljenek vérüket ontani
1996 11,   III|               mikor azután azt gondolta, hogy eleget kapott, a lovát is
1997 11,   III|                biz ő, amint meghallotta, hogy a közelben ágyúznak, azt
1998 11,   III|                  azt mondta a doktornak, hogy nem kell neki több medicina,
1999 11,   III|                 fegyvere? – Mondák neki, hogy a beteg katona mellé nem
2000 11,   III|            lovassági harcban? Azt tette, hogy odafurakodott az út menti