Rész, Fejezet

 1  1,     I|     voltak ilyen skrupulózusok – monda az öregúr, nyugtalanul járkálva
 2  1,    II|        szívességét, polgártárs – monda az ifjú, egy húsz sous-s
 3  1,    II|         féljen semmit, polgár! – monda neki a futárcsizmás férfi –
 4  1,   III|          No de kedves kicsikém – monda kis vendégének – ebben a
 5  1,   III|        Köszönöm. Már ebédeltem – monda neki Cambray úr.~ ~– Mikor?~ ~–
 6  1,   III|     Figyelmeztetem önt, polgár – monda egykedvűen a foglyának –,
 7  1,    IV|              Uraim és hölgyeim – monda a gyermek, mikor a mamája
 8  1,    IV|          fogok a kézbeadásáról – monda de Fervlans, átvéve a levélkét. –
 9  1,    IV|             Uraim és hölgyeim! – monda. – Egy kis meglepetés. A
10  2,    II|             Te ide ülsz mellém – monda a bárónő Bernát úrnak, megemlékezve
11  2,    II|     Ugrált bizony haragjában!” – monda a komornyik; „köszönd, hogy
12  2,    II|          nyugodni.~ ~– Audiát! – monda, hátravetve magát a székében. –
13  2,   III|              Ugyan, a pipámat! – monda neki Bernát úr.~ ~– A gróf
14  2,   III|       dolog.~ ~– Igen köszönöm – monda a háziúr, hanem azért csak
15  2,   III|       Nem értem az alkalmazást – monda a gróf.~ ~– A szerződés
16  2,   III|           Igen jó memóriám van – monda Bernát úr, teljesen megelégedve
17  2,   III|      Hiszen éppen abban járok! – monda a patvarista, tovább csónakázva
18  3,    II|          reszkettek.~ ~– Látod – monda a leány. – Mégsem öltél
19  3,    II|     neked öröm, az nekem is az – monda, és kezét nyújtá a leánynak.~ ~–
20  3,    II|       angyalfejecskét, s nevetve monda:~ ~– Lelkem, kis királyném:
21  3,    II|       adjunk a legkisebbekneko – monda Lajos.~ ~Ez a leány nem
22  3,   III|             Menjen ön fekünnio – monda Lajos a leánynak, amint
23  3,    IV|           Tyhü, ez már valami! – monda a doktor; s hirtelen gálába
24  3,    IV|         ön, hogy meggyógyuljak – monda a férfi –, akkor tegye azt,
25  3,    IV|       Marie. Hozza uszóruháját – monda neki –, kísértse meg. Én
26  4,    II|         úgy… ne olyan nagyon!… – monda a leány, s azzal elhagyta
27  4,   III|          holdfogyatkozás végét – monda Lajosnak. – Szép, nagyon
28  4,   III|         a szándékát.~ ~– Kérem – monda –, ne harangozza föl cselédeimet.
29  4,   III|         Én értek az érvágáshoz – monda Vavel.~ ~– Ah. Ön uram?~ ~–
30  4,    IV|        Szép-e?~ ~– Nagyon szép – monda Lajos, s oda hagyta ülni
31  4,    IV|       Lajos pedagógi józansággal monda Marie-nak:~ ~– Ha ön soká
32  4,    IV|       vele az arcát.~ ~– Ugye? – monda a leány – s aztán ha a szájam
33  4,    IV|          vagyok a „Sátán Laci” – monda az idegen halkhangon.~ ~
34  4,     V|      nézeteiben, Mátyás mester – monda a gróf –, de jól értse meg:
35  4,     V|      lehet verni.~ ~– Gróf úr! – monda a munka vége felé Henry. –
36  4,     V|       tud?~ ~Szelíd komolysággal monda:~ ~– Nem, kedves Lajos,
37  5,    II|        Lássa, nagyságos bárónő – monda Barthelmy Léon –, ahogy
38  5,    II|     csiholni, és pipára gyújt! – monda Barthelmy.~ ~És abban a
39  5,   III|          nagy hálával tartozom – monda Lajos, nem minden iróniától
40  5,   III|         soha.~ ~A hölgy keserűen monda:~ ~– Mi sebet üthet az én
41  5,   III|      kérdé a hölgy.~ ~– Minek? – monda Vavel.~ ~– Azt regélik,
42  5,   III|         sietek a megkövetéssel – monda Barthelmy Léon. – Madame!
43  5,     V|           Köszönöm. Nem megyek – monda Marie.~ ~– Miért nem?~ ~–
44  5,    VI|          az Istennel!~ ~– Igaz – monda rá Lajos; s még aznap ötszáz
45  6,     I|        hozzon ön nekem másikat – monda Marie. – Akit én szerettem,
46  7,     I|    megfelelő kegyetlen pátosszal monda, szemeit és fenyegető ujjait
47  7,   III|   úrhölgy pedig bosszús negéddel monda, s úgy tett, mintha a tű
48  7,   III|          a hölgyet, akiről annyi monda kering vidékünkön. Volt
49  7,    IV|          hogy odavigy magadhoz – monda Marie – óh, én nagyon szófogadó
50  7,     V|      elküldeni, tudtomon kívül – monda Lajos.~ ~– S ő azt kiragadta
51  7,    VI|      lesz!~ ~– Óh, be jó lesz! – monda Marie.~ ~Hát azt hogy tagadhatta
52  7,    VI|         nagyon szeretett engem – monda Marie. – S volt idő, amikor
53  7,    VI|          így volt ez mindennap – monda Marie; s azzal megnyomva
54  7,  VIII| Csináljunk egy tréfát Lajosnak – monda Katalin – vigyük el a csónakját.
55  7,  VIII| köszönnek.~ ~– Itthon vagyunk! – monda Katalin, amint Marie-t fölvezette
56  8,    II|     Meglephetnők őt a táborban – monda Katalinnak – ha olyan közel
57  8,   III|     elfogóinak.~ ~– Jer utánam – monda Vavel a rejtélyes cimborának,
58  9,     I|     kézzel könyörgött.~ ~– Ejh – monda Cambray –, mit tartozom
59  9,   III|             Én már megtanultam – monda a hölgy. – Látja ön ez öltönyt
60 10,    II|           Jer. Gyújts gyertyát – monda a fiúnak. – Menjünk le Lizetthez.
61 10,   III|               Rettenetes írás! – monda fejcsóválva. – Bezzeg a „
62 10,   III|      Vienne magyar juhászkutya – monda De Fervlans –, ami idő jártával
63 10,    IV|        alul kitört.~ ~– Ez baj – monda De Fervlans –; akkor ez
64 10,    IV|        úton nem jövünk vissza! – monda De Fervlans, mikor késő
65 10,    IV|         pihenőt kell tartanunk – monda De Fervlans –, a lovaink
66 10,     V|            Ezek Vavel volónjai – monda De Fervlans, távcsövén át
67 10,     V|          marquis de fer blanc! – monda Vavel Lajos, s minden célozgatás
68 10,    VI|    Eszébe jutott Katalinnak az a monda, hogy a hansági pásztorok,
69 11,   III|      kicsinálom egész tucatra!”– monda, s fogta a kardját, visszament
70 11,    IV|        pajtások, már elkéstünk – monda Fehér Mihály. – Nekünk ottan
71 11,    IV|          viszed el franciának!”– monda Tisza Péter, s azzal megnyálazva
72 12,     I|         fiú meg van bolondulva – monda a tábornok. – De nem csoda.
73 12,    II|         II. ~ ~– Minden megvan – monda Mátyás mester Vavelnek,
74 12,    II|       kezeink messze elérnek!” – monda De Fervlans.~ ~Íme már meg
75 12,   III|       számára a „Sauf-conduit” – monda a kapitány, átadva az oltalomleveleket
76 13,     I|          lesz.~ ~– Nagyon édes – monda Vavel, megcsókolva a delnő
77 13,     I|         Mátyás mester dicsekedve monda:~ ~– Nem áll már a két medvesüveges