Rész, Fejezet

1001  5,     V|               Akkor járkálok az udvaron, s csinálok hóembert, ahogy
1002  5,     V|                helybeli parasztgazdának, s a két elkényeztetett paripa
1003  5,     V|     kertészlegényt eltávolították onnan, s annak a leány visszatértéig
1004  5,     V|              hárítgatta össze kupacokba, s eközben a szokottnál közelebb
1005  5,     V|                mint rendesen, elöl ment, s annak rendelete volt soha
1006  5,     V|    vadgesztenyefák felé irányzá lépteit, s sietve ment a kertészlegény
1007  5,     V|          dolgozott csendesen egymagában, s elbámult, mikor az úrnőt
1008  5,     V|             vasajtó hirtelen fölpattant, s azon előrohant Vavel gróf,
1009  5,     V|        kertészlegény karját ragadta meg, s olyat penderített rajta,
1010  5,     V|              felkapta és a zsebébe dugá, s azzal szótlanul és hevesen
1011  5,     V|       félbeszakadt szerelmi vallomásnál, s így nem lett e kész szerencséjéből
1012  5,     V|             akkor eléje állt a leánynak, s a szemébe nézett vádterhesen.~ ~–
1013  5,     V|              leány szomorúno mosolygott, s csendesen bókolt a szépo
1014  5,     V|                 azt morzsalékká törni.~ ~S aztán elolvashatta, ami
1015  5,     V|                  szívéhez csapott Lajos, s végigesett a kereveten,
1016  5,     V|                  végigesett a kereveten, s elkezdett keservesen zokogni.~ ~
1017  5,     V|                    Erre Vavel felugrott, s odament eléje: égő szemei
1018  5,     V|                 megragadá a férfi kezét, s szólt egész szíve teljességéből:~ ~–
1019  5,     V|               házhoz, akit én szeressek, s aki engemet szeressen: asszonyt,
1020  5,     V|                  aki nekem parancsoljon, s akinek én szót fogadjak,
1021  5,     V|               búsít, ha felvidít valami, s aki megdorgáljon, ha ostobaságot
1022  5,     V|                   ha ostobaságot teszek, s akinek a kezét megcsókolhassam,
1023  5,     V|               bánik velem, eltűröm tőle, s megáldom az órát, amelyben
1024  5,     V|                  tompa hangon a férfi. – S nem vagyok-e én is oly egyedül,
1025  5,     V|                oly egyedül, mint ön?~ ~– S azt hiszi ön, hogy ez az
1026  5,     V|                 nyugasztaljao meg Isten; s ha élve maradt, magasztalja
1027  5,     V|                  legyek Botta Zsófia én, s hadd mossak ruhákat a patakban!
1028  5,     V|              angyal trombitaszavára!~ ~– S sokáig fog-e még e trombitaszó
1029  5,     V|             magához vonta a férfi kezét, s utánasóhajtá:~ ~– Tűrjünk
1030  5,     V|                    El akarom most tenni, s aztán elküldeni az igazi
1031  5,    VI|               legdrágább divatvirágokat, s Józsefnek, kit kertésszé
1032  5,    VI|                  közt sétálhatott Marie, s kedvét találta az egzotikus
1033  5,    VI|            napfény? Korom vagy vasporo ? s télen hány fokú légmérsék?~ ~
1034  5,    VI|             szótlanul elhagyta szobáját, s a leányt is a szobában.~ ~
1035  5,    VI|             mehetett volna hóbortszámba; s ott maradt körültekinteni
1036  5,    VI|        Észak-Afrika Oware királyságában, s virágainak a légion d'honneur
1037  5,    VI|               azt kiáltotta: „canaille”! S azzal az összetördelt növény
1038  5,    VI|             virágot? – kérdé a leánytól, s keble úgy fujtatott, mintha
1039  5,    VI|                férfi fogait csikorgatta, s felemelt öklei remegtek:
1040  5,    VI|           megfordult a sarkán haragosan, s otthagyta a leányt szótlanul.~ ~
1041  5,    VI|                minden partján túlöntött, s elborította szerteszéjjel
1042  5,    VI|                  alulról fog felfakadni, s tavaszra valamennyi díszbokrot
1043  5,    VI|                   Igaz – monda rá Lajos; s még aznap ötszáz forintot
1044  5,    VI|                   A cöveket megtalálták, s benne volt a sulyokban a
1045  5,    VI|                  felmérésre van szükség, s csak azután, ha ki van derítve,
1046  5,    VI|             megcsinálta a költségvetést, s óriási summa jött ki belőle.
1047  5,    VI|               amikben neki is része van. S a nő azzal áll bosszút azért,
1048  5,    VI|            munkához egész lelke szerint, s télen át a befagyott tavakon
1049  6,     I|              pongyola-öltöny volt rajta, s azt is az egyik kezével
1050  6,     I|                  Lajos, odaugorva hozzá, s keblére vonva a leányt.~ ~–
1051  6,     I|                 a leány, keblébe nyúlva, s reszkető kézzel vonva elől
1052  6,     I|           tenyerén, hátrahajtott fejjel, s száját tátogatva; a leány
1053  6,     I|                  kedves kis Dávidomat.~ ~S ismét rákezdte a keserves
1054  6,     I|            repülve odasietett úrnőjéhez, s aztán elbújt annak a selyemköntöse
1055  6,     I|           gázoltam rá! – rebegé a leány, s aztán óvatosan, gyöngéden
1056  6,     I|               halottjára, a földön ülve, s a fejét bólingatta csendesen.~ ~…. –
1057  6,     I|                 az elmúlt volt az igazi. S azzal fölvette a holt madarat,
1058  6,     I|           mereven egy darab fához kötve, s nézzen reám üvegszemeivel,
1059  6,     I|              mikor már énekelni nem tud; s csaljam magamat azzal, hogy
1060  6,     I|            odakészítsem eléje az ételét, s várjam, hogy lerepül érte.
1061  6,     I|                  nyugszik az én Dávidom, s azután meglátogatom mindennap.~ ~
1062  6,     I|            halottját az öltönye szélébe, s elvitte magával.~ ~Azután
1063  6,     I|               szalagot kötött a nyakába, s magával vitte őket délután
1064  6,     I|              amit ő szánt a kedvencének, s a sír rámába volt foglalva,
1065  6,     I|               saját kezével ültette oda, s mindennap lejárt maga megöntözni.~ ~
1066  6,     I|            naponkint kétszer összejönni, s ott azután barátság fejében
1067  6,     I|                  vérzést árpikás vízzel, s azzal ismét helyreállt az
1068  6,     I|             rendes óra már jól elhaladt, s vívótársa mégsem érkezett.
1069  6,     I|              Végre megunta a várakozást, s maga indult el Henryt fölkeresni.~ ~
1070  6,     I|          konyhában már kinn volt Lizett, s az ebédet készítette.~ ~
1071  6,     I|             lábai miatt nem mozoghatott, s emiatt még kövérebb lett.~ ~
1072  6,     I|              hogy megsimította a guta.~ ~S azt olyan flegmával mondta,
1073  6,     I|                öreg ott feküdt az ágyán, s a szája és a fél szeme erősen
1074  6,     I|                 felemelte a beteg kezét, s üterét vizsgálta.~ ~– Nagyobb
1075  6,     I|                hölgy jelent meg előttem, s az azt kérdezte tőlem, hogy
1076  6,     I|              készen vagyok-e őt követni. S mire fölébredtem, nem bírtam
1077  6,     I|                Elvesztettem már mindent, s nem reménylek már semmit.
1078  6,     I|               Felmondott a tudományának, s odamenekült a csodatevő
1079  6,     I|               Gondold, hogy katona vagy, s ágyúgolyó sodort el.~ ~–
1080  6,     I|               fejét beletapossa a sárba. S aztán elmondanád neki sorba
1081  6,     I|            hagytam a veszedelembe menni, s az uramét megőriztem, rejtegettem,
1082  6,     I|              királyokra és az ő ünőikre, s a királyleányból csináltam
1083  6,     I|                 kettőt megöltem közülök, s a kincseket elragadtam a
1084  6,     I|                    hörgé a haldokló.~ ~– S azt hiszed te, hogy ezt
1085  6,     I|                soha össze ne ütközzenek, s aki megtanítja a férget
1086  6,     I|              hogy tavasszal feltámadjon, s aki intézi az embernek a
1087  6,     I|                 szóval: „Uram, elküldtél s visszahívtál: Tőled jöttem
1088  6,     I|                 el. Hozzád jövök vissza, s ami e kettő között esett,
1089  6,     I|                 aki a sötétben eltévedt, s rémek huhogását hallja.
1090  6,     I|                nem bűnöd, hanem erényed. S ha van még másvilág, s a
1091  6,     I|                   S ha van még másvilág, s a másvilágon emberi szó
1092  6,     I|                  szó és emberi gondolat, s ha van hang, mely az emberhez
1093  6,     I|                  emberhez kérdést intéz, s van arc, mely a formájára
1094  6,     I|                 én ily fennyen beszélni, s ha tudnék is, nem mernék
1095  6,     I|                 aki minden szívbe belát, s nem szorul ő se a te mentségedre,
1096  6,     I|                  haldokló ágya széléről, s az ajtó felé ment, ott hagyva
1097  6,     I|            megfordult, visszatért hozzá, s aztán kezébe fogta azt a
1098  6,     I|                erényekben gazdag Henry?” s ha arra azt mondja a szent
1099  6,     I|                le hozzá én is a pokolba, s egy társaságban leszek vele!”
1100  6,     I|                    Igen, igen! – rebegé, s most már ragyogni kezdtek
1101  6,     I|                  utánunk egy harmadik; – s az mind a kettőnket kikönyörög
1102  6,     I|                  kellett oltani a tüzet, s a szobájába vonulni. Hanem
1103  6,     I|            csúnya szegény. Irtózom tőle. S úgysem tudok rajta segíteni.~ ~
1104  6,     I|           érzéketlen volt a kövér Lizett s ez jó tulajdonság volt ahhoz
1105  6,     I|              suhant az oda ágya fejéhez, s gyöngéd kezével végigsimítá
1106  6,     I|                  odatérdelt az ágya elé, s kinyitá az imakönyvét, nem
1107  6,     I|                  a félelemidéző arcot.~ ~S mondta előtte halkan, kenetteljes
1108  6,     I|             támlányára dűlt könyökeivel, s büszke szkeptikus homlokát
1109  6,    II|                  dereglyét fogadott fel, s azzal a Fertő taván keresztül (
1110  6,    II|               utolsó barátját veszté el, s most már az élet mindenféle
1111  6,    II|                 a bútorokat letörülgetni s a Schmidtéktől átvenni,
1112  6,    II|           felvinni a konyhába Lizettnek, s Lizettől megint lehozni,
1113  6,    II|                 Lizettől megint lehozni, s kiadni, amit az a Schmidtéknek
1114  6,    II|          hírlapokat az asztalra letenni, s az ételeket a konyhából
1115  6,    II|              Akkor levetette a libériát, s visszakéredzkedett a szomszéd
1116  6,    II|                nyitja föl a száját soha, s az ember éjjel-nappal nem
1117  6,    II|                nincsenek játszópajtásai, s aki eddig is hálára van
1118  6,    II|                siralomházában is imádja; s aki megsiratja a megölt
1119  6,    II|            használta az idegen trónokat, s istenné tette magát egy
1120  6,    II|            terjedve egész Európa-szerte, s Vavel Lajosnak volt azokkal
1121  6,    II|          keményre, és aztán feltörögeté. S az drága csemege lett volna;
1122  6,    II|                  tojáshéjon átszívódott, s láthatlan lett. Mikor aztán
1123  6,    II|              rettentő vérpazarlás ellen, s a diplomácia örök zsibongású
1124  6,    II|           koalíciók előrevetett árnyékát s az indulni kész hadseregek
1125  6,    II|                eltitkolt lépésrobaját.~ ~S ő ott a Névtelen Várban
1126  6,    II|              származottnak tüntette fel, s adataival bebizonyította,
1127  6,    II|                még Sátán Lacit, a rablót s Mátyást, az ezermestert.)
1128  6,    II|               barát magányos szobájában, s összejöveteleire legalkalmasabb
1129  6,    II|                és pénteken), mint eddig, s hogy egy szépirodalmi folyóiratra
1130  6,    II|        ellenségét mint szabadítót várja, s a legjobb esetben közönyösen
1131  6,    II|              legjobban győzték az ivást, s azokat sorba járatták városrul
1132  6,    II|                  már, hogy „felcsapott”, s reggelre a hátán volt a „
1133  6,    II|           mészáros elvágta a négy lábát, s most az nem tud járni, szegény
1134  6,    II|                 volt a sasos zászlójára, s jobbnak tartotta magát a
1135  6,    II|               gyakorlatlan nemesi hadat; s a professzionátus diplomaták
1136  6,    II|                üresen marad falu, város, s éjszaka rajta ront az alvó
1137  6,    II|               odaül a hölgye a nyeregbe, s vele együtt harcol, dühöng,
1138  6,    II|          körös-körül az egész földrészt. S egy ember parancsára.~ ~
1139  6,    II|                  egy ember parancsára.~ ~S nem elég az iszonyat a déli
1140  6,    II|                  holttest-garmadáknak.~ ~S volt egy francia tábornok (
1141  6,    II|              mert térdig gázolod a vért, s sógorod (Murat), ez a cifra
1142  6,    II|          istenekkel, akik azt eltűrik.~ ~S ami még százszorta jobban
1143  6,    II|            emberek, és ne vadállatok!”~ ~S minő sértő gúnnyal köpdösték
1144  6,    II|                 hemzsegett egész Európa, s neki olvasnia kellett mindennap,
1145  6,    II|             rekesze rostélyát felhúzzák, s ő rohanhat elő, kikeresni
1146  6,    II|            ébrednek, kinyitá az ablakot, s oda az ablak erkélyére kihinté
1147  7,     I|              visszavonulásának indokait, s bejelentve hivatalos látogatását;
1148  7,     I|           ellenségnek. – Hisz ez gúny! – S milyen az egész szervezés? –
1149  7,     I|              Minden város ád egy lovast, s azt maga szereli fel. Szép
1150  7,     I|               vagy ki tud jobban itatni. S ezeket indítani el oly hadsereg
1151  7,     I|                  hogy ki ül átellenében, s még csak nem is köhécselt
1152  7,     I|               pártjára kel a gróf úrnak, s kész magát exponálni miatta.
1153  7,     I|           kívánalmai szerint elkészítve. S aminek legkevésbé volt szűke,
1154  7,     I|                  romlatlan keblű magyar. S iszik a vendégével tiszta
1155  7,     I|                  tiszta lelkiismerettel. S mikor pedig rágyújt, azt
1156  7,     I|                bár ismeretlen, úrnőjére; s minthogy nem tudhatom, hogy
1157  7,     I|                  ezúttal is obszerválta, s maga is két poharat vevén
1158  7,     I|                 koccintott ez áldomásra, s kiitta mind a kettőt a körömpróbáig.~ ~
1159  7,     I|          kimondva: a megtizedeltetést.~ ~S ezt megfelelő kegyetlen
1160  7,     I|              ruhát váltott; kimosdózott, s mikor a rendes ebéd ideje
1161  7,     I|      murokfőzelékét, és téjhab tésztáit. S még csak meg sem látszott
1162  7,     I|          refractarius meg nem jelenőket, s mindenütt hasonlóan excipiáltatván,
1163  7,     I|                tért haza a székvárosába, s referált a legközelebbi
1164  7,    II|              csatákban ejtettek foglyul, s mind itt helyeztek el. –
1165  7,    II|            francia hadtest nyomában jön, s neki feladata volt azt mindenáron
1166  7,    II|           szabadba kivonszolták magukat, s most tátongó sebeiket tárják
1167  7,    II|                tagjaikat emelik az égre, s a kétségbeesés jajszavát
1168  7,    II|          irgalmat nem ismerő parancsszó, s azzal vágtatott előre a
1169  7,    II|              megfogja a lovas kengyelét, s azt mondja: bátyám, nem
1170  7,    II|                 parancsát hajtják végre. S mikor a nagy feladat végre
1171  7,    II|                  melyen keresztülhaladt, s aztán körültekint levont
1172  7,    II|                 tegye magát függetlenné, s válasszon magának saját
1173  7,    II|                között elzárkózottan élt, s amit ez adatokból a lélektani
1174  7,    II|               mamuszokat sem húzzák fel, s hangosan beszélve csörtetnek
1175  7,    II|                 beszél az három helyett, s kardot csörtet egy egész
1176  7,    II|               sastollas süveget a fején, s nagyot csörrent réztokos
1177  7,    II|             körülhordják a véres kardot, s mától holnapig az egész
1178  7,    II|               azt kirántotta hüvelyéből, s elkezdte csókolni a meztelen
1179  7,    II|               csókolni a meztelen vasát, s aztán leveté az asztalra,
1180  7,    II|                aztán leveté az asztalra, s elrohant, mint az őrült.~ ~
1181  7,    II|             emelte az imádott teremtést, s átszorítva, mint egy gyermeket,
1182  7,    II|                 Láthatja az egész világ, s olvashatja róla fennkölt
1183  7,    II|                éltem, akiért meghalok!~ ~S váltogatva majd a leány
1184  7,    II|            valami istenszobornak szánva, s annak az alját egy roppant
1185  7,    II|                látogató vendége vállait, s odamutatva a leányra. –
1186  7,    II|                 az, mint egy előfüggöny, s mögötte egy hosszú nagy
1187  7,    II|              hosszú nagy terem tűnt fel, s az, amilyen nagy volt, úgy
1188  7,    II|         kiállítok egy lovas bandériumot, s vezetem azt személyesen.
1189  7,    II|                  rakott fegyverhalmazon, s az oltárhelyen ülő alak
1190  7,    II|                  alispánt fegyvertárába, s megmutogatta neki szörnyű
1191  7,    II|                  pénz. A domestica üres, s az aerarium még nem küldte
1192  7,    II|           ellátásáról magam gondoskodom, s ha kell a megyének pénz,
1193  7,    II|                célra odaadom mindenemet, s ráadásul saját magamat is.~ ~
1194  7,    II|             ráadásul saját magamat is.~ ~S azzal felnyitva egy nagy
1195  7,    II|                rakva. Semmi fekete bankó s más efféle gyanús személy
1196  7,    II|                bele az aranytekercsekbe, s amennyi a két markába befért,
1197  7,    II|          ütközetnél mindenki futott már, s az árokba dőlt szekér alatt
1198  7,    II|          megtömték vele a tarisznyáikat, s aztán futottak a világba
1199  7,    II|             eljutottak a zászlóaljukhoz, s ott átadták a megmentett
1200  7,    II|             szívesen – szólt Vavel gróf, s indult a dolgozóasztalához.~ ~
1201  7,    II|           leszállt rögtönzött trónjáról, s megfogta Lajos kezét.~ ~–
1202  7,    II|                  kezed írását meglássák, s arról megtudják, hogy ki
1203  7,    II|              Melyik?~ ~– Te vagy az!~ ~– S ha ez a csillag lehull?~ ~–
1204  7,    II|              átszellemült tekintettel; – s nem engedi meg, hogy legyen
1205  7,    II|              megbocsátottam mindenkinek, s nem kívánom a világnak semmi
1206  7,    II|            amitől Fredegonde, Meroflède, s rettentő történetünk valamennyi
1207  7,    II|                  szaporítod fejed körül, s törvényesíted az én kardom
1208  7,    II|                végtelenség bírója előtt, s ítélet alá bocsátom az én
1209  7,    II|               csülökig gázoltatja lovát, s merev arcával széttekintve
1210  7,    II|                  azt mondja: „jól van,”, s aztán nézd ezt a szentet
1211  7,    II|                 az üldözőiért imádkozik; s aztán ítélj, melyik legyen
1212  7,    II|             Marie lágy, könyörgő hangon, s reszkető kezével Lajos arcát
1213  7,    II|                 meg:~ ~– Ne féljen ön! – S aztán gyöngéden odavonta
1214  7,    II|              anyát! Nőt, akit szeressek, s aki engem szeressen. – Ha
1215  7,    II|         ezredes-kapitánya is vagyok.~ ~– S kívánom, hogy még annál
1216  7,    II|                 kell a gombzsinórjába! – S azzal kirántva saját hajából
1217  7,    II|                  rang iránti hódolatról, s megragadva azt a szép fehér
1218  7,    II|            keményen kifent bajuszai alá, s az áhítatos kézcsók alatt
1219  7,    II|                  egyet az ablakok közül, s messze kikönyökölve annak
1220  7,    II|                 innia, mert meghal tőle, s aztán egyszer hozzájuthat
1221  7,    II|                   kristálytiszta vízhez, s dobzódhatik, kéjeleghet
1222  7,    II|                 a tóparton kurjongatnak, s a paripák, amik a mezőn
1223  7,   III|                  aki ma eljegyzést tart, s pár hét múlva esküszik.~ ~
1224  7,   III|                  bosszús negéddel monda, s úgy tett, mintha a tű lyukát
1225  7,   III|               selyemszálat pengetve.~ ~– S akarja-e tudni, szép Katalin
1226  7,   III|               titok.~ ~– Előttem nem az, s odább adhatom. A bájos hölgy,
1227  7,   III|                 hímzése mellől a bárónő, s összevont szemöldökkel tekinte
1228  7,   III|                     Több, mint szép.~ ~– S kicsoda ő? Mi ő a grófra
1229  7,   III|                  odasimult Bernát úrhoz, s mély felindulását asszonyi
1230  7,   III|               tudja ezt jól: azt hiszem. S hogy ő megérdemli azt, hogy
1231  7,   III|               mit tegyek vagy ne tegyek. S neki szüksége van énrám!~ ~–
1232  7,    IV|              mint a nevetés carillonján, s tenyereibe tapsol. Odafut
1233  7,    IV|                kikapja kezéből a tollat, s ledobja a földre.~ ~– Ő
1234  7,    IV|           ablakhoz, és nézd meg magad.~ ~S azzal felköltötte székéről
1235  7,    IV|             felköltötte székéről Lajost, s vitte magával az étterembe,
1236  7,    IV|                  voltak piros barkákkal, s a rügyek balzsamával volt
1237  7,    IV|             nyújtá szép kezét Lajos elé, s meleg hangon rebegé neki
1238  7,    IV|               megfogta a lány két kezét, s arcába nézett annak hosszasan,
1239  7,    IV|               eltitkolhatlan gyönyörrel, s aztán így szólt hozzá:~ ~–
1240  7,    IV|               önnek a szíve anyát kíván, s az nem várathat magára.~ ~
1241  7,    IV|         gyönyörtől eltelve állt előttük, s két kezével hálateljesen
1242  7,    IV|          elkezdett mind a kettő nevetni, s egyszerre tegezte egymást.
1243  7,    IV|             teszek, azért megpirongatsz, s ha jól eltaláltam, megdicsérsz.~ ~–
1244  7,    IV|                    diadalmaskodék Marie, s aztán alig várhatta, hogy „
1245  7,    IV|                  a fényes vendégterembe, s elszedhessen tőle kalapot,
1246  7,    IV|                  tündérregét hallgatnak, s meg-megfenyegette az ujjával
1247  7,    IV|               ember van ilyen a világon, s az az ő Lajosa!~ ~– Ez volt
1248  7,    IV|                   szólt nevetve Katalin, s kezét nyújtá a pamlagja
1249  7,    IV|               vettek részt e gaztettben; s akik óhajtva várják az alkalmat,
1250  7,    IV|              obszervatóriumomban voltam, s úgy várt rám itt a dolgozószobámban.~ ~
1251  7,    IV|          fegyelme alá vetik magukat.~ ~– S te erről nem szóltál nekem
1252  7,    IV|                 csókoljátok meg egymást, s aztán szóljatok tegezve.~ ~
1253  7,     V|             fényűzésig menő háztartáson, s ezt nem is hallgatta el
1254  7,     V|            alispán segíteni akart rajta, s joviális tréfával szólt
1255  7,     V|               távcsövet elcsaltam öntől, s ön nem leskelődhetik többé
1256  7,     V|              előtt – és – azért! rebegé, s a nyakára csavart bajadért
1257  7,     V|               Lajosnak kedvese vagyok?~ ~S ezt oly halálra nevettető
1258  7,     V|                  hogy elkezdett kacagni, s utoljára le kellett neki
1259  7,     V|                 utoléri őket a jókedv.~ ~S használt neki ez a felzavarás.
1260  7,     V|           Lajosra nézve vagyok valaki. – S Lajos nem mondhatta meg
1261  7,     V|                erre elővette a tárcáját, s kikeresett belőle egy összegyűrt
1262  7,     V|                 kívül – monda Lajos.~ ~– S ő azt kiragadta a kezemből –
1263  7,     V|                   haraggal, erőszakosan, s bezárt miatta büntetésül.~ ~–
1264  7,     V|                  összecsörrenté poharát: s a két hölgy is odaérteté
1265  7,     V|              Éljen soká és dicsőségesen, s vesszen el, aki ellensége,
1266  7,     V|             hölgy ismét felnyitá szemeit s eszméletéhez tért. Erőszakolta
1267  7,     V|                 arcára. Összeborzongott. S újra nevetett.~ ~Lajos vízzel
1268  7,     V|                   Arra bort kell inni. – S aztán felvette reszkető
1269  7,     V|              Nincsenek! –rebegé a hölgy, s keblére ölelte az ifjabb
1270  7,     V|                 ölelte az ifjabb leányt. S senki sem tudta kitalálni,
1271  7,     V|                 hogy a hitéből kitérjen, s ezt az akadályt jó előre
1272  7,    VI|                 Ami nem is olyam könnyű, s sok egyéb összefügg vele.
1273  7,    VI|            töltsék meg a Névtelen Várat, s bajlódjanak a maguk harcias
1274  7,    VI|                  jó Lizettet felkeresni, s meghívni őt magunkhoz. Úrnője
1275  7,    VI|         szeretett engem – monda Marie. – S volt idő, amikor igen nagy,
1276  7,    VI|       diszpenzációt ki kell eszközölnöm, s aztán a szegény jó Mercatoris
1277  7,    VI|             kocsira ülünk, visszatérünk, s másodszor újra megesküszünk
1278  7,    VI|                Lajos utána akart eredni, s aligha valami szándéka nem
1279  7,    VI|            ellene; de Marie útját állta, s visszatartóztatá.~ ~– Nono,
1280  7,    VI|            függönyt megint felgördíteni, s te itt halnál meg velem
1281  7,    VI|               minket ma már többé látni, s így mégiscsak kell jó éjt
1282  7,    VI|                   Azzal Lajos odalépett, s ajkát az acélrács hézagaihoz
1283  7,    VI|                 mindennap – monda Marie; s azzal megnyomva lábával
1284  7,   VII|                  homlokán is kövér volt, s a tokája kétszer újra kezdődött,
1285  7,   VII|                 Már kezdődik? – dörmögé, s megemelte a kártyát – s
1286  7,   VII|                  s megemelte a kártyát – s megnézte, hogy mit emelt.
1287  7,   VII|               fölé a hadfogadási zászló, s holnap megkezdődik az önkénytes
1288  7,   VII|                 Szeretek burnótot színi, s az más embernek nem kellemetes.
1289  7,   VII|             vagyok, akkor alunni akarok; s ha rám jön az éneklés, akkor
1290  7,   VII|            kedvem van, szeretek pörölni, s úgy akarom, hogy ne legyen
1291  7,   VII|                  se jó, amit más csinál, s csak a dolgomat szaporítja,
1292  7,   VII|                  a húst meg a zöldséget, s beadja az ablakon, s én
1293  7,   VII|          zöldséget, s beadja az ablakon, s én délig megfőzök. Mert
1294  7,   VII|                 ön nekem „kisfiam” volt, s aztán nekem azt mondta: „
1295  7,   VII|               azt mondta: „chère maman!” s én önnek: „mon petit garçon!”~ ~
1296  7,   VII|             önnek: „mon petit garçon!”~ ~S eközben elkezdte a kártyáit
1297  7,   VII|                folytatá felemelt hangon, s fenyegető kézmozdulattal
1298  7,   VII|            mellette levő ládát felnyitá, s annak egy oldalfiókjából
1299  7,   VII|                 amit akarok. Árát adták, s én úgy találtam, hogy amit
1300  7,   VII|          megtudok mindent a kártyáimból. S én nagyon rossz leszek valamikor
1301  7,   VII|               utoljára.~ ~Marie odament, s megcsókolta Lizett kövér
1302  7,   VII|               kövér arcát mindkét felől, s aztán odatartá neki is a
1303  7,   VII|             fogtam a hosszú seprűnyelet, s végigjártam minden szobát,
1304  7,   VII|              ölel, csókol, csimpajkozik; s aztán azt mondják önnek,
1305  7,   VII|                ön megtalálná azt az árt, s azt mondaná: „ezért odaadom!” –
1306  7,  VIII|             számukra a reggelizőasztalt, s mondogatják egymásnak, hogy „
1307  7,  VIII|               átvette azt valami cseléd, s ők ketten siettek be a parkba.~ ~
1308  7,  VIII|             szoptatni a két hölgy előtt, s meg engedte a homlokát vakargatni
1309  7,  VIII|              dámünőt ölébe akarta venni, s kergetőzött vele a gyepen.
1310  7,  VIII|                  csodát, hogy hát az mi? S milyen nagyot bámult, mikor
1311  7,  VIII|              emberjajszó forma hangokat, s Lajos azt mondta neki, hogy
1312  7,  VIII|           Odahíni a dalos parasztleányt, s kivallatni, hol tanulta
1313  7,  VIII|                tanulta azt a szép nótát. S megpróbálni, hogy utána
1314  7,  VIII|            virágágyakat felporhanyítják, s megmutatja, hogy ő is ért
1315  7,  VIII|          beszélgetni, rendeleteket adni, s el is veszti néha magátul;
1316  7,  VIII|                  nem csalható a parkból. S minő naplement az! Egy hosszú
1317  7,  VIII|           bearanyozva az alkonysugártól, s a hulló virágbarkák hímporából
1318  7,  VIII|                   Marie megkóstolta azt, s azt mondta, hogy ő mindennap
1319  7,  VIII|              tértek vissza a kastélyhoz, s útközben egyre szólongatnia
1320  7,  VIII|                  folyvást issza a tavat, s mégsem bírja elfogyasztani.~ ~
1321  7,  VIII|               fortepiano”.~ ~Hozzányúlt, s ijedten kapta vissza a kezét,
1322  7,  VIII|               aztán leült a zongora elé, s Marie-t maga elé ültetve,
1323  7,  VIII|                   mely a szívet eltölti, s a mennyország örömei közé
1324  7,  VIII|           olvasni, naphosszant rajzolni, s éjjel-nappal zongorázni:
1325  7,  VIII|                  valaha úszni tanította, s kísérte csónakon az ő aranyhabok
1326  7,  VIII|                 Óh, olyan szép este van: s én egy cseppet sem vagyok
1327  7,  VIII|                 ültek sorban a pamlagon, s a Phryxus és Helle farkcsóválva
1328  7,    IX|               fejemhez, és ölelj meg.”~ ~S helyet adott neki maga mellett
1329  7,    IX|                 hát add ide a kezedet.~ ~S a két hölgy két keze ujjait
1330  8,     I|                 feledve a tarló közepén, s szélre, viharra, esőre bízva,
1331  8,     I|              várt ott a maga hűs ágyára, s mikor eltemették őket, a
1332  8,     I|                  el mind a kettő fölött, s nincs síremlék az útjában,
1333  8,     I|               becsület mezején estek el! S megérdemlik, hogy a nevüket
1334  8,     I|          letépjük meggyalázott hírükről, s porrá lett csontjaikra dobjuk
1335  8,     I|               újra megtöltötte a pipáit, s rágyújtott Lajos szobájában
1336  8,     I|                  már félesztendő elmúlt, s mégsem történt benne semmi.~ ~–
1337  8,     I|              mozgatni; azok megindultak, s össze lett írva az ország
1338  8,     I|                 egy forint árfelemelést, s kérték a posztót. Ekkor
1339  8,     I|               látni: hitelbe nem ád.~ ~– S van erre a célra való pénztár?~ ~–
1340  8,     I|              posztót, míg pénzt nem kap, s az aerarium addig nem ád
1341  8,     I|               szőrén ülik meg a paripát, s kötőfék a szerszám.~ ~–
1342  8,     I|                ülve maradást; felugrott, s izgatottan járt alá s fel
1343  8,     I|         felugrott, s izgatottan járt alá s fel szobájában, míg vendége
1344  8,     I|              minden megyében gyülekezik, s már zászlóaljakká alakul,
1345  8,     I|       generalcommando azt tudatja, hogy (S ugyan nem fogja élelmezni
1346  8,     I|         kommandószavakkal igazgattassék, s magyar hadiszabályzatot
1347  8,     I|              előhívatta a maga tudósait, s hevenyében készíttetett
1348  8,     I|         kommandószavakat magyar nyelven, s most már e szerint tanítják
1349  8,     I|                tanítsák be az ezredeket, s most már fogadom, hogy harminc
1350  8,     I|                  a nemesi felkelő sereg, s verekedni fog, ahogy Isten
1351  8,     I|                 az égő taplót tenni alul s a dohányt a tetejébe. Most
1352  8,     I|             bandériumokat ültetnek lóra, s saját maguk állnak az élükre.~ ~–
1353  8,     I|                  az önnek a predikátuma, s magyar név alatt könnyebben
1354  8,     I|          Napóleon kiküldött kémei voltak s még annál is rosszabbak.
1355  8,     I|                siessen őt körülkeríteni, s eléje küldte a kész kapitulációt.
1356  8,     I|                kapufélfától vett búcsút, s magával vive a hadvezér
1357  8,     I|               Lajos, felugorva helyéből, s kacagni kezdett örömében.~ ~–
1358  8,     I|                  erős sejtelmeim vannak, s azok be szoktak teljesülni.
1359  8,     I|                ketten találkozni fogunk, s akkor majd az, aki nem rabolta
1360  8,     I|                Most már világos előttem. S szegény jó Katalinom, minő
1361  8,     I|            Marie-val együtt kocsizom ki, s ő engem meg akar attól szabadítani.
1362  8,     I|                   amit oly féltve őrzök. S csak azon múlt el a merénylet,
1363  8,     I|                   hogy a rabló apa volt, s fiának én voltam az ápolója.
1364  8,     I|               jövök a fátyolt lerántani! S majd én is megmutatom neked
1365  8,     I|              végig.~ ~Kezet szorítottak, s ki-ki ment a fekhelyét fölkeresni.~ ~
1366  8,    II|                meg is volt kötve a béke, s a „Serkentő verseket”, – „
1367  8,    II|                ajkán meg nem honosulhat, s magyar melódiára nem tehető;
1368  8,    II|          ellenséget verni el nem mentek; s ha „Miska” alatt a magyar
1369  8,    II|                magyar nemzet volt értve, s Panni alatt „Pannonia”;
1370  8,    II|                  cigány egész nap húzta, s a verbunkos egész nap danolta
1371  8,    II|                nap danolta azt az utcán, s aztán előjöttek erre a nótára
1372  8,    II|             viselnek a süvegeik mellett, s pörgetve hordják a fokost
1373  8,    II|           katonát a házába be nem fogad, s semmiféle adó terhét vállaira
1374  8,    II|               neve végén ipszilont írni, s az „ő” betűt „eő”-vel, az „
1375  8,    II|            pecsétnyomó gyűrűjében viseli s ötágú korona illeti. A nemesember
1376  8,    II|                 büntetés meg nem alázza, s ha főbejáró bűnt követett
1377  8,    II|                 bosszút, hanem a pallos, s aki őt megüti, felsőbb hatalmaskodás
1378  8,    II|                  utasítást a követeinek, s ha azok tetszése ellen dolgoznak
1379  8,    II|                huszonnégy emberből állt, s az merész küldetésekkel
1380  8,    II|                  keblére borult zokogva, s valamit suttogott ahhoz
1381  8,    II|             Magyarországra vonul vissza, s nyomában mindenütt az olaszországi
1382  8,    II|                melyben őt átok alá veti, s főbelövetéssel fenyegeti,
1383  8,    II|                 nyitva az ellenségnek.~ ~S hogy tökéletes legyen a
1384  8,    II|              határon feltámad a lengyel, s betörésre készül, a Kárpátokon
1385  8,    II|                haderőt oda kell küldeni. S ugyanakkor Oroszország is
1386  8,    II|                 izen a magyar királynak, s határainkat kelet felől
1387  8,    II|              elvesznek a nép közönyében, s Braunschweig-Öls Vilmos
1388  8,    II|             marad meg hű szövetségesnek, s jólesik a tudósítás, hogy
1389  8,    II|             folyam felé a főhadsereghez, s ami csak hadcsapat és bandérium
1390  8,    II|       rajztanulmányait, zongoraiskoláját s a kis arcképet, amit Katalin
1391  8,    II|                  neki lehet eligazítani, s nem használt semmi szép
1392  8,    II|               alatt rejtőzött sok ideig, s most elfogva, az hami várban
1393  8,    II|             rendelt célra használja föl, s aztán bezárta ismét a kis
1394  8,    II|            bezárta ismét a kis ércládát, s a kulcsrejtő acélgyűrűt
1395  8,    II|                   Jó helyen fog lenni.~ ~S most még egy utolsó csókot!~ ~
1396  8,    II|                   csak elővette a sírás, s félbe kellett hagynia rajzot,
1397  8,    II|               mert minden bánatos verset s minden szerencsétlen regényhősnőt
1398  8,    II|              Rába mentére kémszemlészni, s így nagyon közel lesz Fertőszeghez.
1399  8,    II|                pedig még Pozsonynál van, s elválaszt tőle bennünket
1400  8,    II|           oldalát ketten teleírták neki, s mellékeltek hozzá egy arcképet (
1401  8,   III|            sátrakat lehetett rögtönözni, s egy domb tetejét elfoglaló
1402  8,   III|               sorba járta az előőrsöket, s azzal visszatért a közös
1403  8,   III|                 közé szorított rudakból, s bebútorozva szénakötegekkel
1404  8,   III|           felkötötte a kardot, mint más, s abban az egyben most teljesen
1405  8,   III|                előttük elmentek hírét.~ ~S a fiatal tudós, egy juhászbundára
1406  8,   III|              fogai közé kapta a zászlót, s a magas hídról beleugrott
1407  8,   III|               beleugrott a Traun vizébe, s a franciák golyózápora között
1408  8,   III|                 árokba a dobot nyakából, s felkapva egy puskát, odakiálta
1409  8,   III|         érdempénzem: ma kihozom onnan!”, s azzal maga rohant előre
1410  8,   III|               ágyú el lett hallgattatva, s perc múlva be volt véve
1411  8,   III|                  volt véve az egész sánc s a hős dobos volt rajta az
1412  8,   III|               csak sereshordók volnának, s mikor már az ellenség tódult
1413  8,   III|               ágyújával lövetett közéje, s utcáról utcára védelmezte
1414  8,   III|               már elfoglalt a mieinktől, s vitte hátrafelé. Az öt huszár
1415  8,   III|               levág, kit pokolra kerget, s azzal megkapja az ágyús
1416  8,   III|                 az ágyús lovak zabláját, s mire az ellenség észre tér,
1417  8,   III|                  amit a futók elhánytak, s négyen kétfelől a mély útban
1418  8,   III|                   megijed, visszafordul, s engedi a négy bakancsos
1419  8,   III|              Vavel kisietett a sátorból, s felnyergelt lovára felkapva,
1420  8,   III|                  tudta a tábori jelszót, s az őrvonalon át akart jönni,
1421  8,   III|                fogtak.~ ~Vavel ráismert, s azt mondá: „Bocsássátok:
1422  8,   III|                  a rejtélyes cimborának, s bevitte őt a saját sátorába. –
1423  8,   III|                Ma csak Kapuvárról jövök, s torony irányában.~ ~– Gyalog?~ ~–
1424  8,   III|                   mert védelmezte magát, s aztán igen vékony cérnával
1425  8,   III|                mert elvettük a táskáját, s abban találtunk egy lepecsételt
1426  8,   III|              legtávolibb találkozást is, s játszotta a világtól elvonultat.
1427  8,   III|               szakítani a cselszövénynek s magam feljöttem Bécsbe,
1428  8,   III|                magamat emigráns főúrnak, s ott, mint ön tudja, Barthelmy
1429  8,   III|          szétfutottak minden ablakon át, s a nemes lovag nem talált
1430  8,   III|     lefátyolozott hölgyet karján vezeti, s megsértett férjnek adva
1431  8,   III|                  felvetette a fátyolát – s én Thémire-t láttam nnagam
1432  8,   III|             vagyont, amit ígértünk neki, s fényesebbnek találta Vavel
1433  8,   III|                 Lajos szemeit mindannál, s ezekért a szép szemekért
1434  8,   III|                 font az enyimnél megint, s regényes hajlamok pókszálaival
1435  8,   III|         alakított egy lovas bandériumot, s azt most ellenünk hozza.”~ ~„
1436  8,   III|                  volna Thémire szívéből, s elfoglalta annak a helyét:
1437  8,   III|                 fogok vonulni a határon, s egy meghatározott helyen
1438  8,   III|            lesben fogok maradni. Jöjjön! S hozza magával a kezére került
1439  8,   III|             Steyer felől is közelítenek, s átlépték a magyar határt.
1440  8,   III|                 partja felé fog húzódni, s elzárja a menekülés útját
1441  8,   III|           népválasztotta uralkodóházzal. S a leány, mint tudom, oly
1442  8,   III|                 Lajos felugrott dühösen, s vak haragjában a hamvadó
1443  8,   III|               miatt kerülte a templomot, s megszűnt vallásos lenni,
1444  8,   III|                  maga ötmillió frankját, s azzal ki van fizetve. Tehát
1445  8,   III|          oroszlánon keresztülvándorolni, s aztán megint feltámadni.~ ~–
1446  8,   III|         legjobbik vezetéklovamra rögtön, s vágtass Fertőszegre árkon-bokron
1447  8,   III|              menni, mint a kezes bárány, s azt fogja mondani: mit kívánsz?
1448  8,   III|              húzd fel a bal hüvelykedre) s így szólsz hozzá: „Az, aki
1449  8,   III|            kijáratánál a temető-oldalon, s ahogy csak szekérben, lóban
1450  8,   III|   főhadiszálláson. Ő értesítve lesz már, s a hölgyet átveszi tőled.
1451  8,   III|               Azzal visszasietsz hozzám, s engem ha égen, ha földön,
1452  8,   III|                Laci, elhagyva a kunyhót, s mire Vavel kiment utána,
1453  8,   III|                kézből kiadott kincset.~ ~S vajon a lórabló adott szavában
1454  8,   III|               Künn maradt az éjszakában, s mozdulatlanul állva, hátrafont
1455  8,   III|            Nezsidernél betört a határon, s felhatalmazást kért „volon”-
1456  9,     I|               géniusz ráhág a lúdlábára, s nem ereszti.~ ~A nő sohasem
1457  9,     I|              hálakönnyeket megismerheté, s nagyobb boldogságát találta
1458  9,     I|               csak úgy el lehet haladni, s vissza sem tekinteni utána,
1459  9,     I|                 utána, hogy hová lett?~ ~S ha még csak ő maga volna,
1460  9,     I|                  elhozza őt ide magához, s akkor aztán megvallja annak
1461  9,     I|               leányához, keblére ölelné, s bevezetné ősi palotájába,
1462  9,     I|                nem terhel többé adósság, s a rangjához méltó fény közt
1463  9,     I|              mutatná be őt a világnak.~ ~S mindehhez nem kell egyéb,
1464  9,     I|           lovagok veszik körül a hintót, s az álomból ébredő hölgyeket
1465  9,     I|           Mennyire imádja őt ez a férfi! S mennyire megérdemli, hogy
1466  9,     I|                  ilyen gyémánt jellem.~ ~S most ő ezt a gyémántot,
1467  9,     I|                 szívével akart játszani, s a magáét vesztette el. Akárhová
1468  9,     I|                  odalopózik az ő ágyába, s hozzásimulva kéri, hogy
1469  9,     I|               bosszúra ingerelné híveit, s szomjazná a dicsőséget:
1470  9,     I|               kora gyermekségétől fogva, s nem kíván egyebet, mint
1471  9,     I|                válaszát De Fervlans-nak, s levelét gondosan lepecsételé,
1472  9,     I|            levelét gondosan lepecsételé, s azt átadta Jocrisse-nek,
1473  9,     I|                  a percben szekérre ült, s elvágtatott.~ ~Vajon ösztönszerű
1474  9,     I|                  titkába be volt avatva, s ki De Fervlans-nak egyenesen
1475  9,     I|                árulás végbefejezéseig. – S férfikézbe kénytelen letenni
1476  9,     I|                   mint valami talizmánt, s beledobja azt a legmélyebb
1477  9,     I|                  azt a legmélyebb kútba, s aztán megragadja a leány
1478  9,     I|                megragadja a leány kezét, s azt mondja neki: „Fussunk!
1479  9,     I|                  magát a park kéjlakába, s azt mondá inasának, hogy
1480  9,     I|             hölgy a rémület asztmájával, s úgy reszketett a keze a
1481  9,     I|               Cambray! – kiáltá a hölgy, s kezének öt körme hegyét
1482  9,     I|          mondhatom el, mert úgy szöktem, s nem akarom azokat bajba
1483  9,     I|                    kiálta közbe a delnő, s minden egyébről elfelejtkezett. –
1484  9,     I|                úgy hozták haza magukkal, s temetőkkel jelölték az útjokat,
1485  9,     I|                  azzal? Adja ide, kérem. S hevesen szakítá fel az elkapott
1486  9,     I|                   Én már lemondtam róla, s kerestem mást. „Ezzel” igen
1487  9,     I|                 jól meg vagyok elégedve. S ha be akarod fogadni egy
1488  9,     I|        megélhetsz te a kezed munkájából, s adhatsz zongoraleckéket
1489  9,     I|                  én jól el vagyok látva. S ha tudnád, hogy milyen boldog
1490  9,     I|                 kérlek: légy becsületes, s aztán jussak néha eszedbe.”~ ~
1491  9,     I|                egy szép vétkező hölgyet, s lerántva vállairól az inget,
1492  9,     I|                 ölébe ez ostorozás után. S csak arra a nyilalló fájdalomra
1493  9,     I|    influenza-kórházban! Az én leányom!~ ~S mintha Cambray-ra lett volna
1494  9,     I|                odarohant hozzá őrjöngve, s megragadva annak karjait,
1495  9,     I|                engedte magát lefestetni. S önnek megengedte?~ ~– Nekem
1496  9,     I|              omlott. Össze volt zúzva.~ ~S az irgalmat nem ismerő ember
1497  9,     I|              fúria, szökött fel a hölgy, s kirántva kebléből az arany
1498  9,     I|                  kebléből az arany tokot s leszakítva annak födelét,
1499  9,     I|              kitépte abból az ígérvényt, s apró darabokra szaggatva,
1500  9,     I|                  egy hagymázos őrjöngőé, s elkékült ajka tajtékzott.~ ~–
1501  9,     I|              szív, mely ezt befogadta!~ ~S elkezdte ököllel ütni azt
1502  9,     I|                üldözői rá ne találjanak: s ha nem tudja, az ön dolga
1503  9,     I|               önre bízott acélszekrényt, s igyekezzék vele föltalálni
1504  9,     I|             addig, míg ön visszatér.~ ~– S nem maradhat ön nála, hogy
1505  9,     I|              hordja magával veszedelmét, s nem tudja, hogy ez a halál.
1506  9,     I|            bálványomnak menedéket adott, s hála fejében éppen e megoltalmazott
1507  9,     I|                  a parton temessenek el, s töltsenek hullám fölé oltatlan
1508  9,    II|        mellékajtón jött ki a kastélyból, s az a főkapun át távozott.~ ~
1509  9,    II|                leült oda mellé a földre, s a félelem kérdő várakozásával
1510  9,    II|               Leányod? Te már nő voltál, s most özvegy vagy?~ ~– Igen.~ ~–
1511  9,    II|                 a kezeidet szennyezd be. S mikor lónyerítést hallasz,
1512  9,    II|             lónyerítést hallasz, elbújj, s amíg el nem mennek, elő
1513  9,    II|        táborvonalakon keresztül lopózom, s meglehet, hogy ellenséges
1514  9,    II|        cirkálókkal találkozom össze.~ ~– S miért kell azt tenned?~ ~–
1515  9,    II|         fölkeresni a táborban?~ ~– Igen. S azután nem tudom, mi történik
1516  9,    II|                megoltalmazzon téged.~ ~– S hol van ő?~ ~– Amiért jött,
1517  9,    II|             sújtott, tégedet megmentett, s azzal továbbment…~ ~– Az
1518  9,    II|               Megállj! – kiálta rá a nő, s megragadta a kezét a távozni
1519  9,    II|                    Hát érts meg. E képet s ezt a levelet itt Cambray
1520  9,    II|                 Cambray, a te védelmeződ s az én bosszúállóm, nemcsak
1521  9,    II|                  képed! – szólt Marie. – S hová lett ő?~ ~– Elment
1522  9,    II|                valaki betegen fekszik, – s ennek a gondjára legyen
1523  9,    II|                 másnap elveszti a fejét, s nem volt orvosság, mely
1524  9,    II|           elfogták, elevenen eltemették. S most, mikor ő kriptájából
1525  9,    II|                  őt az útfélen elveszni, s még csak a kezemet se tegyem
1526  9,    II|              gyűlöltél, hanem szerettél; s szeretni fogsz ezután is,
1527  9,    II|              ahogy én szeretlek téged.~ ~S meg akarta csókolni Katalint.~ ~
1528  9,    II|                hölgy elvonta tőle arcát, s visszatartá őt a kezével.~ ~
1529  9,    II|                  földre hullott levelet, s odaadta azt Marie-nak:~ ~–
1530  9,    II|            Marie-nak:~ ~– Olvasd el ezt, s ismerj meg egészen.~ ~Amíg
1531  9,    II|                arcról a rejtegető kezet, s azt mondá a nőnek:~ ~– Erre
1532  9,    II|            szeretem őt. Áldj meg minket, s légy idvezült!” Nem akarod-e,
1533  9,    II|               Eredj hát! – sikolta a nő, s végigesett arcra a padlaton.~ ~ ~ ~
1534  9,   III|                  nagykendőjébe burkolta, s senkinek se szólva cselédei
1535  9,   III|                parasztasszonyok módjára, s megindult egyesegyedül a
1536  9,   III|                 nap még jó magasan állt, s a holdvilágra is lehetett
1537  9,   III|             császár vagy, egyél fácányt, s ne lopd el az én sült csicsókámat!”
1538  9,   III|               sárkány, kötélen tartották s onnan eregetett le tudósításokat
1539  9,   III|              darabban szállítanak odább, s a Dunának az egyik partjától
1540  9,   III|         egyharmada a Dunán innen rekedt, s nem mehetett a másik kétharmadnak
1541  9,   III|                 futni a fehér paripáján, s egy csónakon érkezni meg
1542  9,   III|                 volt, és reszketett.~ ~– S hogyan látta Mátyás mester
1543  9,   III|                 hagytam magamat fogatni, s akkor aztán a többi foglyokkal
1544  9,   III|            csináltunk, mint egy vár.~ ~– S tudta ön valahogy szerét
1545  9,   III|                 a levelet, átadtam neki, s ő menten elhozta rá a választ.~ ~–
1546  9,   III|                elhozta rá a választ.~ ~– S hogy tudta ön elrejteni
1547  9,   III|                 még a fogolytól sem.~ ~– S hogyan tudott ön visszamenekülni?~ ~–
1548  9,   III|              lefeküdtem a sánc fenekére, s annyi földet hányattam magamra,
1549  9,   III|               kuvasz, aztán nem bántott, s íme itt vagyok.~ ~– Derék
1550  9,   III|             száműzöttje marad hazájának. S a francia nemzetnek nem
1551  9,   III|                  a ketten mit gondoltak. S már öntve voltak a golyók,
1552  9,   III|              sorából le fogják teríteni, s már készen állt a zárt hintó,
1553  9,   III|           ellenfél, mint a Duna rónáján, s oly zavarban még nem látta
1554  9,   III|      hegyén-hátán volt összecsomaszolva, s egész néptömege (nem sereg
1555  9,   III|           matróz-ezred meg nem érkezett, s a Duna jobb ágán elrontott
1556  9,   III|                  a primatialis lovasság, s mind a kettő kiállta becsülettel
1557  9,   III|               sorba járta az előőrsöket, s kikérdezte az őrjáratot
1558  9,   III|                 járásnyira elportyáztak, s hírül hozták, hogy ellenség
1559  9,   III|                  hogy menjen a sátorába, s aludjék egyet. Ő azalatt
1560  9,   III|                  rendes felkelési idő.~ ~S azzal a kantárszárat a lova
1561  9,   III|          leakasztá válláról a karabélyt, s folytatta az őrködést.~ ~
1562  9,   III|                  esik a keserű az édesre s az édes a keserűre? Azt
1563  9,   III|               mellé tenné mind a kettőt, s által s kiolvasná a sorokat,
1564  9,   III|             tenné mind a kettőt, s által s kiolvasná a sorokat, milyen
1565  9,   III|                mely egyre közelebb jött, s amint az előőrsök mellett
1566  9,   III|                   lehibbant a nyeregből, s aztán az egyik nyeregkasból
1567  9,   III|              kiemelni annak a fenekéről; s aztán futott Vavel felé.~ ~
1568  9,   III|              hördült fel rémülten Vavel, s fegyvere csőszáját a hölgy
1569  9,   III|                  az a keblét érinté már, s csak akkor súgta meg:~ ~–
1570  9,   III|                   Igen. Cambray itt van. S most ő vigyáz Marie-ra.
1571  9,   III|               mutassa neki ezt a gyűrűt, s tudassa vele akaratomat,
1572  9,   III|               eltakarta kezével szemeit, s lehajtá fejét.~ ~– Ezt megérdemeltem.~ ~
1573  9,   III|           öltönyt rajtam? Nincs egyebem. S ezt is kölcsön kértem. –~ ~–
1574  9,   III|                szeretem! – kiálta Vavel, s önkénytelenül kezét nyújtá
1575  9,   III|                Ha ön az nekem, aki volt, s ha én az vagyok önnek, aki
1576  9,   III|                 vagy. Az én Katalinom!~ ~S forrón megszorító a hölgy
1577  9,   III|              csapatot kapitányára bízta, s ő a kiválasztottakkal megindult
1578 10,     I|               elvesztették a becsületet, s aztán meg lett nyitva előttük
1579 10,     I|         gyógyszertárát kaparintották el, s megitták a felcsernek minden
1580 10,     I|                 hagyott, oltalmazza meg: s a gyilkos felkereste az
1581 10,     I|                 asszonyt és a gyermeket, s az egész hadjárat alatt
1582 10,    II|   fenyőmag-füstölésből keveredett össze, s mikor a konyhaajtón zörgetett
1583 10,    II|         pattogott a ráhintett köménymag, s az ajtó mögül egy mérges
1584 10,    II|           becsapta a konyhaajtót Lizett, s csak az ajtó közepén levő
1585 10,    II|       ábrázatparcella beszélt Marie-val. S milyen durván beszélt!~ ~–
1586 10,    II|               van, Lizett – szólt Marie, s aztán a kisfiúhoz fordult –
1587 10,    II|             ismerek semmi veszedelmet.~ ~S azzal útjára ment.~ ~– Mindig
1588 10,    II|                  magában a kövér Lizett, s aztán, hogy Marie eltűnt
1589 10,    II|                  négyszögű ajtónyíláson, s nagy füstöt csinált vele
1590 10,    II|            ablakot az ajtón vastáblával, s visszament a konyhába, ahol
1591 10,    II|           hajadoni szentélyben otthonos, s bár a bútorokból mindazt
1592 10,    II|             szétnézett a szobában Marie, s szemébe tűnt, hogy az egykori
1593 10,    II|                  mely belőlük sugárzott, s száraz ajkai ki voltak nyitva,
1594 10,    II|                  ajkai ki voltak nyitva, s beszélni látszottak a mindenséggel –
1595 10,    II|                   kiálta fel a lázbeteg, s nehéz vonaglással fel akart
1596 10,    II|         vonaglással fel akart emelkedni, s ismét visszaesett, de kezét
1597 10,    II|                ujjaddal kell megnyomnod, s a görgöny felemelkedik.~ ~
1598 10,    II|          magadhoz, akkor én itt hagylak, s feléd sem jövök többet.
1599 10,    II|                  a kór megszűnt nevetni, s álmatag gyönyörrel tekinte
1600 10,    II|             csengő hang kútforrása felé, s kezével bágyadtan üdvözlé
1601 10,    II|               maradsz az ágyfülke előtt, s ügyelsz rá, hogy mit csinál
1602 10,    II|                   Ha felnyitja a rácsot, s én el találtam volna aludni:
1603 10,    II|               odaállt a rácsfüggöny elé, s őrködött.~ ~Óh, dehogy történt
1604 10,    II|                nem kérdezősködik többet, s veszteg maradt egy óra hosszat.~ ~
1605 10,    II|               hölgy a lábai előtt hever, s két arcképet mutogat neki,
1606 10,    II|                  az egyik egy élő leányé s a másik egy halotté, meg
1607 10,    II|                téríti jó útra az anyját, s aztán a szép hölgy azt mondja
1608 10,    II|                  felugrott a kerevetről, s odafutott.~ ~Az éjjeli mécs
1609 10,    II|                lobogott Cambray fejénél, s bevilágítá annak az arcát.~ ~
1610 10,    II|                 vállára, mint egy lovag, s hurcoltatta magát hegyeken-völgyeken,
1611 10,    II|             mondta neki: itthon vagyunk! s az embert, ki még ma délután
1612 10,    II|             egyik országból a másikba.~ ~S milyen hosszú még az éjszaka!~ ~
1613 10,    II|               függő lámpánál a gyertyát, s aztán ő a puskát, Marie
1614 10,    II|                olyan deréklegény vagy. – S azzal Marie felvette a gyertyát
1615 10,    II|           felvette a gyertyát a földről, s megindult a folyosó másik
1616 10,    II|                  Előreugrott, Marie elé, s a felvont puskát arcához
1617 10,    II|                  hogy ne lásson célozni, s rákiáltott:~ ~– Ereszd le
1618 10,    II|               ember? Nekem nincs semmim, s ez a kastély üres. Mit akar
1619 10,    II|             hagyta védelmezőjét a leány, s mint a kezes bárány, sietett
1620 10,    II|                 rögtön siessen ön innen, s kövesse bárhová azt, aki
1621 10,    II|              szívesebben lát maga előtt. S az egy igen becsületes jó
1622 10,    II|            kincsei megőrzése volt bízva, s ha az az asszony nem árulta
1623 10,    II|                huszonnégy Sátán-cimbora. S majd ott megmutatom, hogy
1624 10,    II|                  alatt. Különös föld az! S ahogy azok, akik ott találkozni
1625 10,    II|             kocsis kiereszté az ostorát, s a szekér elrobogott a porfelleges
1626 10,    II|              eltűnt előle, sípjába fújt, s arra a park bozótjaiból
1627 10,    II|                dereglye, azokba beültek, s aztán gyors evezőcsapásokkal
1628 10,    II|                másik rémségesen hallgat. S egyik sem fél az egész világtól…~ ~
1629 10,   III|                jött át a magyar határon, s mintegy másfél mérföldnyire
1630 10,   III|             vendégfogadóba volt szállva, s egypár kétséges jellemű,
1631 10,   III|                 arca még egészen fiatal, s ha megerőltetjük az emlékezetünket,
1632 10,   III|                orosz szövetségnél fogva) s az oldalán egy nagy bőriszákot
1633 10,   III|                  gömbölyűre összenyomni, s a nyíláson át a tartalmat
1634 10,   III|            császárné szobájába belépett, s mily szepegve hajigálta
1635 10,   III|           magyarázni Madame Laplace-nak, s felhívta, hogy üljön mellé
1636 10,   III|              horpaszai úgy felduzzadtak, s letette az asztal közepére.~ ~ ~ ~
1637 10,   III|                 a füle tövét vakargatni, s aztán szétvetette a négy
1638 10,   III|                szétvetette a négy lábát, s bátran megugatta az egész
1639 10,   III|                 kávéházban beszélik már, s ami több, Fouché is beszéli.~ ~–
1640 10,   III|                   Fouché is beszéli.~ ~– S mi oka lehet rá a császárnak?~ ~–
1641 10,   III|               hogy sok adósságot csinál, s sohase vallja be teljesen,
1642 10,   III|               nekiindul a másik felének, s a nőnemű Európa ellen tervez
1643 10,   III|                   Új házasságra gondol – s miután keresztyén kánonaink
1644 10,   III|                miatt, akik azt viselték, s amit valódi zsarnokság volt
1645 10,   III|      kapitulációra kényszerítettek vele, s a rút hölgyeket meg egészen
1646 10,   III|                kiállhatatlanokká tették. S ebből Thémire-nek mind ki
1647 10,   III|             féltékeny volt a szépségére, s egy estélyen, amit adott,
1648 10,   III|                 magát az udvarnál többé, s nem tudom, mi lett belőle.~ ~–
1649 10,   III|               hogy öldöklik honfiainkat, s Párizs valamennyi szalonjában
1650 10,   III|                 hercegi vendégek lábain, s bemaszatolja a piszkos kezeivel
1651 10,   III|             kezeivel a selyemöltönyöket, s belemarkol a tálakba, s
1652 10,   III|                  s belemarkol a tálakba, s lecsókolja a piros festéket
1653 10,   III|          komondorfit ismét az iszákjába, s Rómeó végáriáját „ah ombra
1654 10,   III|                 ne adjanak egy férfiért. S még nemcsak a leányt, de
1655 10,   III|             mentét fellármázzák előttem, s mire Fertőszegre érek, hűlt
1656 10,   III|                  át kell őket meglepnem, s ugyanazon az úton vissza
1657 10,   III|                  a hidakat mind elviszi, s kompon éjszaka nem szoktak
1658 10,   III|             figyelmezteté őt Jocrisse. – S kalauzt nem. kapni e között
1659 10,   III|                 nélkül üljenek nyeregbe, s mielőtt beesteledett volna,
1660 10,   III|               több pár órai egérútjánál, s ha a vitnyédi Rába révében
1661 10,   III|            Hanság vidékét el nem érheti, s akkor már De Fervlans rég
1662 10,   III|                 rég elvégezte feladatát, s zsákmányával és a démon
1663 10,   III|                  nehéz lesz őt utolérni, s még nehezebb tovább üldözni.~ ~
1664 10,    IV|            években lecsapolták a Fertőt, s ahol az a Hanság tavaival
1665 10,    IV|             ilyen földdaganat fölrepedt, s annak az örvényéből a kiömlő
1666 10,    IV|                 menjen bele a pocsétába, s tudja meg, hogy milyen mély.~ ~
1667 10,    IV|     keresztül-kasul járják az ingoványt, s nincs a bozótban olyan hely,
1668 10,    IV|          lehetett kerülni az iszaplávát, s eljutni Eszterháza pompás
1669 10,    IV|             iszalagbérzse és a vadkomló, s együtt mindannyian összegubancolódva
1670 10,    IV|           maradtak a levágott nádkupacok s a halomra rohadt szénaboglyák,
1671 10,    IV|             nincs itten emberlakta hely, s éjszakára a Hanság bozótjában
1672 10,    IV|                 a vadmacska nyervákolása s a bölömbika búgása vált
1673 10,    IV|              amik Eszterházára vezettek, s magának a „magyar Versaillesnak”
1674 10,    IV|                   másodszor is hangzott, s azt egy lövés követte az
1675 10,    IV|                valahonnan tűzszerszámot, s elkezdett kicsiholni. A
1676 10,    IV|                  egyszerre hasra feküdt, s aztán elfutott a bozótba.~ ~–
1677 10,    IV|              Közöttük volt az égő bozót, s abbul ő folyvást új csóvákat
1678 10,    IV|          csóvákat hajigált jobbra-balra, s jobban tudott a zsombikok
1679 10,    IV|                 a Rókadomb körüli bozót, s a szörnyeteg egy nádkupac
1680 10,    IV|              tüzet fogott, mint a tapló, s a zsombikok, amik jövet
1681 10,    IV|              végig, a völgyeket keresve, s csalogatja maga után a lovagokat,
1682 10,    IV|                  rajta keresztülgázolni, s átkoznak minden látható
1683 10,    IV|             disznó csak szereti a sarat, s úszni is tud. A fekete iszapból
1684 10,    IV|                ki. Az égés egyre terjed, s visszfénye izzóvá teszi
1685 10,    IV|            izzóvá teszi az égboltozatot; s az izzó mennyezet aztán
1686 10,    IV|                avart rózsaszínűre festi, s a kanyargó fekete iszapfolyót
1687 10,    IV|                  dombcsoportozat között, s a kiszabadult démonok zajongva
1688 10,    IV|                 De már akkor hajnalodik, s ők eltarisznyázták a drága
1689 10,    IV|                   Elnyeli mind a hármat, s zöldül fölöttük. Egy negyedik
1690 10,    IV|             negyedik keresztülvág rajta, s elvezet a Dunáig, s ez aztán
1691 10,    IV|               rajta, s elvezet a Dunáig, s ez aztán tetszés szerint,
1692 10,    IV|                  mélyebbek, mint máskor, s az útnak körül kell őket
1693 10,    IV|                   most pedig tavasz van. S a tófenék flórájának több
1694 10,    IV|                  indák összekunkorodnak, s ott várnak elbújva a jövő
1695 10,    IV|              elszakíthatlan szövevénybe, s az evickélő állat a vízfenéké.~ ~
1696 10,    IV|               akarta hinni ezt a csodát, s maga is majd beleveszett
1697 10,    IV|                  is megmutatta hatalmát, s De Fervlans márkit megtanította
1698 10,    IV|            fellármázta az egész vidéket, s a hansági falvak lakosai
1699 10,    IV|                   Ezek a lakosok svábok. S a sváb amilyen nyugodalmas
1700 10,    IV|       kockáztatni kellett az átugratást, s egész tüskesáncokat kellett
1701 10,    IV|       vadszeder-indával összekeveredett, s összevissza tépte a keresztülgázolót.~ ~–
1702 10,    IV|               van a falutól félórányira, s keresztülúsztatni a Rábán
1703 10,    IV|          gólyalábakat kötöttek lábaikra, s ezek segélyével lépegettek
1704 10,    IV|                  a szétzilált csoportot, s előkérték a csaplártól,
1705 10,    IV|            Fervlans kiteríté a térképét, s a vállalat sikerültét kétségen
1706 10,    IV|               egyik okvetlenül rátalált, s az Friedbergen fogja várni
1707 10,     V|       megérkezett a pomogyi Rába-hídhoz, s a révcsárdánál rostokolni
1708 10,     V|                 hozzá, megfogta a kezét, s megkísérté ott marasztani.~ ~–
1709 10,     V|                elrejteni igazi érzelmét, s kegyetlen kíváncsiságot
1710 10,     V|                mindig terád fog ügyelni, s lesz valami okom a félelemre,
1711 10,     V|           ellenséget, elfelejtesz engem, s otthagysz. Nem maradok el
1712 10,     V|               eszterházai fasorok közül, s amint a pomogyi berkekhez
1713 10,     V|               csatárláncra osztotta fel, s úgy küldé előre portyázva,
1714 10,     V|               fölhágott e domb tetejére, s onnan nézte körül a tért.~ ~
1715 10,     V|       távcsövével kiveheté a Rába hídját s a mellette fehérlő csárdát;
1716 10,     V|                 távcsövemmel a híd felé, s értesíts arról, amit látni
1717 10,     V|                  kisietett a csárda elé, s lovasainak felülésre trombitáltatott,
1718 10,     V|               felülésre trombitáltatott, s azonnal megindított ő is
1719 10,     V|                  ellen egymásra bukkant, s összecsapott. A sűrűben
1720 10,     V|                 egy démont fogtak körül, s vitték már fogolynak, amint
1721 10,     V|             beszakadt a süppedő talajba, s a hancsikok között lovagjaikkal
1722 10,     V|          Valamikor ez az úr katona volt, s nagyon rosszul végezte volna
1723 10,     V|              magaddal leszállsz a lóról, s puskáitokra szuronyt tűzve,
1724 10,     V|                az országúton előretörök, s a szódafőzőnél elrejtett
1725 10,     V|                előrohantok a vízárokból, s hátul támadtok rájuk puskával,
1726 10,     V|                 lesz – szólt az altiszt, s kiválasztva harminc legényt,
1727 10,     V|               azokat leszállítá a lóról, s elvitte magával gyalog a
1728 10,     V|                 egy részét leszállítani, s mint gyalogságot használni
1729 10,     V|                 álló hölgy hátrafordult, s csendes hangon mondá Lajosnak:~ ~–
1730 10,     V|                   Azzal riadót fúvatott, s elővezette tartalékcsapatját.~ ~
1731 10,     V|                  a démon-csapat megállt, s karabélyait vállról levéve,
1732 10,     V|                bontotta fel a csapatját, s utasításul adta nekik, hogy
1733 10,     V|                 a maga emberét megkapni, s aztán karddal, fokossal
1734 10,     V|                 közelített ellenfeléhez, s egyenesen felé tartott.~ ~
1735 10,     V|           messziről megismerték egymást, s egymásra nevettek. Mintha
1736 10,     V|             búgva repült fel a levegőbe, s arra bal kezével letaszította
1737 10,     V|                  megállták a csetepatét. S De Fervlans hátrálót trombitáltatott
1738 10,     V|                győzelmi sikernek vették, s nagy „Rajta magyar, rajta!”
1739 10,     V|                 kedvese. Messze volt az, s nem hallotta a kiáltást.
1740 10,     V|              engemet el fogsz feledni.~ ~S Vavel egyre közeledett a
1741 10,     V|                 felszökött az öszvérére, s utánavágtatott a kedvesének.
1742 10,     V|                   A hölgy leugrott róla, s most már gyalog igyekezett
1743 10,     V|          kiugráltak az árokból a partra, s feltűzték a szuronyaikat
1744 10,     V|                szuronyaikat a puskáikra. S azzal egy sortüzet küldtek
1745 10,     V|                  volónjainak a hátába.~ ~S aztán „avanti!”~ ~Hanem
1746 10,     V|              ugráltak eléjük a nádasból, s ki-ki a maga emberét kiválasztva,
1747 10,     V|                 kihúzta széles pallosát, s kérkedve kiálta, mellére
1748 10,     V|               most a nevével dicsekedik, s ő is kicserélte vele ez
1749 10,     V|                 én nevem meg Sátán Laci! S mármost hát „cseréljünk
1750 10,     V|                se vette. Katonadolog az! S a másik vágás már nem az
1751 10,     V|                kardot ellenfele kezéből, s a harminchárom-emberölőt
1752 10,     V|                levágták vagy leteperték, s farkasgúzsban hagyták: s
1753 10,     V|                 s farkasgúzsban hagyták: s aztán azon véres arccal,
1754 10,     V|              egyszerre támadót fúvatott, s erre a hátrálni látszott
1755 10,     V|              démon lovasok megfordultak, s összecsaptak ellenfeleikkel.~ ~
1756 10,     V|                nyeregkápáig a dágványba, s feledve a harcot, ketten
1757 10,     V|             hallá, hogy hol verekszenek. S a tusába mind a két fél
1758 10,     V|            mögött hangzó puskalövéseket, s ő is azt vette ki abból,
1759 10,     V|                 egy zsombikban elbukott, s aztán a lába alája szorult
1760 10,     V|               elő annak a védelmezésére, s egyszerre három támadó ellen
1761 10,     V|                  csodálatát is felkölti, s Vavel lovag ezúttal remekelt.
1762 10,     V|         kisegítik a kométást a lova alól s a lovát is négy lábára állítva,
1763 10,     V|             Végre megnyílt a komlóberek, s előrohant belőle, nem Trentatrante,
1764 10,     V|                 Sátán Laci véres fejjel, s ellenfele véres kardját
1765 10,     V|           árulókat akasztják fel most.~ ~S azzal egy bámulatos szökéssel,
1766 10,     V|                  De Fervlans lova előtt, s megragadva a ló zabláját,
1767 10,     V|                nap már a második csapás, s ez úgy látszik, hogy „erre
1768 10,     V|             Csapatja teljes felbomlásban s ellenfelének kócsagos csákója
1769 10,     V|                  alig húsz lépésnyi tér; s De Fervlans remek lövő volt.~ ~
1770 10,     V|                  is fojtást gyúrt abból, s azt a pisztolyába tömte.~ ~–
1771 10,     V|                    A pisztoly eldördült, s a csákó megránduló állszíja
1772 10,     V|              blanc! – monda Vavel Lajos, s minden célozgatás nélkül
1773 10,     V|                 átalakul növényi életté, s esztendő múlva már a mohátul
1774 10,    VI|              csapatja leszállt lovairól, s fegyvertüzeléssel tartóztatá
1775 10,    VI|              fejét a földre csüggesztve, s megdermedt kezének égre
1776 10,    VI|                  a túlvilágnak a kapuja, s mellére szorítva tenyerét,
1777 10,    VI|                fejét egy vergődő paripa, s rémült szemeiben a leáldozó
1778 10,    VI|                mélyen a süppedő talajba, s azon keresztül a föld alatt
1779 10,    VI|                  víz felbuggyan alulról, s tűrhető italul szolgál.~ ~
1780 10,    VI|               gyönyörűséget szerez neki; s addig a pillanatig, amíg
1781 10,    VI|                  hanyatt feküdt a fűben, s arcát az ég felé emelte.~ ~
1782 10,    VI|           Thémire! – hörgé eliszonyodva, s kezét védelemre emelte elé.~ ~
1783 10,    VI|                 fogait összecsikorgatva, s sarkával homokot rúgott
1784 10,    VI|                  előtt, amit most látsz. S rettegj attul a gondolattul,
1785 10,    VI|            másvilágon még rád találok.~ ~S e szóknál szilaj, féktelen
1786 10,    VI|                menteni.~ ~Odament hozzá, s a sisakban hozott vízzel
1787 10,    VI|             patyolatgyolcs nyakkendőjét, s bekötözgeté vele a tátongó
1788 10,    VI|                 vérről beszéltek előtte, s elájult az érvágás láttára?~ ~
1789 10,    VI|               kezeit annak a szennyétől; s vizsgálta a kezébe vett
1790 10,    VI|                örömteljes meglepetéssel, s mintha az volna a világ
1791 10,    VI|                fekvést adjon a testének; s gyöngéd hangon hívogatá
1792 10,    VI|             oldalán került Fertőszegnek, s elrablá a leányt?~ ~S ez
1793 10,    VI|      Fertőszegnek, s elrablá a leányt?~ ~S ez a holt ember itt oly
1794 10,    VI|                itt oly makacsul hallgat, s nem felel meg ezekre a kérdésekre.~ ~–
1795 10,    VI|                  Nem szabad meghalnod!~ ~S Sátán Laci csakugyan jó
1796 10,    VI|              magát. Felnyitotta szemeit, s látott maga előtt egy asszonyt
1797 10,    VI|             Azután felnyitotta a száját, s azt mondta:~ ~– Ihatnám!~ ~
1798 10,    VI|               ajkaihoz a sisak ernyőjét, s tartotta ott, amíg az ivott.~ ~–
1799 10,    VI|             akarta tenni a fejét a fűbe, s kedve volt megint halottnak
1800 10,    VI|                míg az újra magához tért, s azt dörmögé, hogy „No mi
1801 10,    VI|             Lackó gyerek – fürge gyerek. S az én feleségem becsületes
1802 10,    VI|                 kis percig legyen ébren, s mondja meg, hova lett az
1803 10,    VI|              egyszerre felkapta a fejét; s mintha egy világos percet
1804 10,    VI|              köteléket sebzett homlokán, s törülgette a vért rettentő
1805 10,    VI|               léptekkel odakerült mellé, s aztán keblére ölelte az
1806 10,    VI|             csapatjával mérkőztek össze, s azt visszavonulásra kényszeríték,
1807 10,    VI|              adtak neki emlékül sebeket, s itt fogtak tőlük emlékbe
1808 10,    VI|             fektetve vitték el magukkal, s a hű szövetséges földnek
1809 10,    VI|               közül is több ott veszett, s Vavel Lajos a csata utáni
1810 10,    VI|               megfordított nézeten volt, s mátkáját mindenféle semiramisi
1811 10,    VI|               most rögtön Győrbe utazol, s Marie-t gondod alá veszed.
1812 10,    VI|                 Győr a biztosított hely, s a nemesi felkelő had ott
1813 10,    VI|              hadászatilag beosztva lesz, s akkor azzal együtt csatlakozzanak
1814 10,    VI|                  vele, ha felnyitod azt, s ő látni fogja, hogy ami
1815 10,    VI|                 szerelmes menyasszonyát, s felültetve őt a szekérbe,
1816 10,    VI|      mindkettőjük egészségére vigyázzon, s aztán – a sok szép osztrák
1817 11,     I|                 lesz, meglátogatja őket, s addig is sűrűn fognak egymással
1818 11,     I|               könyvekben nem olvasott.~ ~S voltak jó barátok, akikkel
1819 11,     I|              akikkel ma összeölelkezett, s holnap már a lovagtalan
1820 11,     I|                   egész a papír széléig. S az tele volt jó kedéllyel,
1821 11,     I|            acélládikót átadta Marie-nak, s aztán felnyitotta azt a
1822 11,     I|                  arcát is félrefordítva, s csak azután, mikor megérezte
1823 11,     I|         tegnapelőtt a menyasszonyától, – s ma már úgy hozták haza a
1824 11,    II|                 május 13-án alakult meg, s akkor indult meg Soroksárról,
1825 11,    II|              ezred 1136 főnyi erős volt, s ment egyenesen a csatatérre;
1826 11,    II|            gyakorolva, alig felszerelve, s vezetve a kiválóbb nemesurak
1827 11,    II|         ágyújával, poggyászos szekerével s kifáradt gyalogságával végig
1828 11,    II|               intéztek a malomhíd allen, s az újonc inszurgens csapatnak
1829 11,    II|             végére várni be a rohamokat, s csak akkor adni rájuk sortüzet,
1830 11,    II|             mikor minden lövés biztos.~ ~S a lövés támasztotta zavar
1831 11,    II|               pesti inszurgens lovasság, s közé vágtatott az ellenségnek,
1832 11,    II|                vágtatott az ellenségnek, s egész Karakóig üldözte azt.~ ~
1833 11,    II|               rohamot az ellen lovasság, s ugyanannyiszor lett visszavetve.
1834 11,    II|         utánatörtek, kiverték a faluból, s maguk szállták azt meg éjszakára.
1835 11,    II|            fölött átgázoltak a Marcalon, s azáltal kényszeríték a pestieket
1836 11,    II|           korcsmáig. Itt újra megálltak, s védték a töltés defiléjét.
1837 11,    II|          helyreállította a malom hídját, s azon keresztül aztán előrohant
1838 11,    II|             vonultak a dobrokai halomig, s ott megint hadrendbe álltak.~ ~
1839 11,    II|       nyolcfontos ágyúik és bombavetőik, s ami akkor legfélelmesebb
1840 11,    II|      felállították a Marcal bal partján, s onnan kezdték el lövetni
1841 11,    II|                    hangzott a vezényszó, s a rendes huszárság és a
1842 11,    II|      hátravetette a francia osztályokat, s már nekiszorítá a mocsárnak,
1843 11,    II|         magyarokat oldalban támadja meg, s a huszárokat szétzavarva,
1844 11,    II|                   Ő maga vágtatott elöl, s két ellenséges lovast vágott
1845 11,    II|                 erdő felé nyomúlt előre, s a lovasok által eltakarva,
1846 11,    II|                katonának a vezérkarával, s maga is kardot rántott,
1847 11,    II|                  maga is kardot rántott, s új rohamra vezette vitézeit.
1848 11,    II|                  szétverte a foglalókat, s visszahozta a löveget, ami
1849 11,    II|                 ami újra helyet foglalt, s tüzet szórt az ostromlókra.~ ~
1850 11,    II|                 maroknyi kis nemesi had, s védte olyan sikerrel, hogy
1851 11,    II|           érhette el a nagyszőlősi utat, s ezzel meg lett szabadítva
1852 11,    II|                 hivatalos tudósításokból s az érdemrendosztó császári
1853 11,    II|               férfi férfi ellen harcolt, s hét óráig tartó ágyú-, bomba-
1854 11,    II|            kiállt nyugodt hidegvérrel.~ ~S a karakói napok voltak annak
1855 11,   III|               amint az üteg is elvonult, s az ágyúk elhallgattak, arról
1856 11,   III|              teljes erővel megrohanta.~ ~S itt fejlődött azután ki
1857 11,   III|                   a hadosztály századosa s Mayerffy , a főhadnagy;
1858 11,   III|                magukat az ellenség közé, s kiszabadíták vezéreiket.
1859 11,   III|                  egy fának támaszkodott, s ha mást nem tehetett, csonkult
1860 11,   III|                fenyegette az ellenséget, s harsogó szavával biztatta
1861 11,   III|                  egész tucatra!”– monda, s fogta a kardját, visszament
1862 11,   III|             kérte, csak elemelte szépen, s aztán loholt ki a borsos–
1863 11,   III|        odafurakodott az út menti árokba, s mikor jöttek a franciák
1864 11,   III|            hirtelen kiugrott az árokból, s egy lovast ledöfött a lováról.
1865 11,   III|            mesterséget a franciák előtt, s mind a háromszor leszúrt
1866 11,   III|                hídnál folyt a hősi tusa, s az egyik oldalon az inszurgens
1867 11,   III|                Ferenczy János a híd alá, s mikor egy lovas nemes lebukott,
1868 11,   III|              vízben fuldokló gallérjába, s egyiket a másik után úgy
1869 11,   III|       kardcsapást – azzal az alabárddal, s csendes békességgel olyant
1870 11,   III|               kardját és pisztolyait is, s kész ember lett belőle a
1871 11,   III|                hídról vissza lett verve, s azzal az ágyúk és az utóhad
1872 11,   III|         megállítja olyan helyen a lovát, s egy biztató szót adni nem
1873 11,   III|           kisebbik fiát felnyújtá hozzá, s az átölelte a nyakát, a
1874 11,   III|                  gyermekek és a feleség! S a haza nincs elveszve soha!~ ~
1875 11,   III|              haza nincs elveszve soha!~ ~S azzal megcsókolva kisfiait,
1876 11,   III|         visszaadta őket anyjuk karjaiba, s sarkantyúba kapva lovát,
1877 11,   III|               helyére visszavágtatott.~ ~S Baráth Istvánnak ez a mondása
1878 11,   III|                  a gyermek és a feleség! S a haza nincs elveszve soha!”~ ~
1879 11,   III|                  nincs elveszve soha!”~ ~S az többet ért száz cifra
1880 11,   III|               ólompityke, vagdaljuk le”. S az inszurgensek lövöldöztek
1881 11,   III|          parancsolt a maga lovasságának, s aztán néztek egymás szeme
1882 11,   III|            visszafordította a csapatját, s aztán mentek csendesen ki
1883 11,   III|          megkötötte magát az út közepén, s úgy fogatta el a gazdáját. –
1884 11,   III|                   mert igen jó fiú volt, s szerette a tréfát.~ ~Hát
1885 11,   III|             előkerül ám Gasparics Józsi, s szép jó estét kíván az atyafiságnak.
1886 11,   III|               jött pedig, hanem lóháton, s volt annyi esze, hogy a
1887 11,   III|                 a magáé helyett cserébe, s azon is verekedte végig
1888 11,   III|               összevonulót trombitáltak, s aztán észrevették, hogy
1889 11,   III|                 vagy ha szétzavartattak, s futottak már szerteszéjjel,
1890 11,   III|              futottak már szerteszéjjel, s akkor egy elkiáltá magát: „
1891 11,   III|                   ne hagyjuk a bátyámat, s azzal a bajtársak mellé
1892 11,   III|              visszament a franciák közé, s olyan szépen tudott velük
1893 11,   III|                 három elfogott lovat is, s így hozta vissza Bereczky
1894 11,   III|               sebeik árán, Badácz István s Fehér Mihály közvitézek:
1895 11,   III|          odavágtatott azt kiszabadítani, s felkapva őt a földről, felültette
1896 11,   III|             felültette hátul a nyergébe, s úgy hozta magával vissza.~ ~ ~ ~
1897 11,   III|                 fölvétetett. Az I. pesti s a VIII-ik zalai, a Veszprém,
1898 11,   III|                óta nem láttunk kenyeret, s Győrig megint nem látunk,
1899 11,   III|                Győrig megint nem látunk, s meglehet, hogy ott sem látunk.~ ~
1900 11,   III|                 tudott a sebészethez is, s ha valaki meg akart élni,
1901 11,   III|                 halni, azt meggyóntatta, s mind a két minőségben tökéletes
1902 11,    IV|                 fölkelők betörése ellen, s zempléniek Galícia közepéig
1903 11,    IV|           inszurgensek még útban voltak, s június 13-án keltek csak
1904 11,    IV|                 büszkeség és elszántság, s azt a hiányt, hogy nem voltak
1905 11,    IV|                hadtestéhez csatlakozzék, s az inszurgens lovasságot
1906 11,    IV|               eldöntő nagy ütközetnél.~ ~S ebben volt katonai gondolat.~ ~
1907 11,    IV|             elsáncolt tábort megkerülte, s a síkságot a szomszéd magaslatok
1908 11,    IV|                magaslatokat megszállják, s ott az ellenség rohamát
1909 11,    IV|                 A nádor rögtön lóra ült, s intézkedéseket tett, hogy
1910 11,    IV|                 hivatalos a főherceghez, s nem lehet csodálni, ha aztán
1911 11,    IV|                letelepült Szabadhegynél, s végre-valahára hozzájutott,
1912 11,    IV|                  utat az ellenség előtt, s addig viaskodva, míg a századosa,
1913 11,    IV|         összeszedte az egész eszkadront, s elvonulhatott vele.~ ~A
1914 11,    IV|          csináljanak valami csatatervet, s a maga részéről minden jó
1915 11,    IV|          elkezdett Csanak felől ágyúzni, s a dörgés egyre közeledett.~ ~
1916 11,    IV|                 erre fölkelt az ebédtől, s nyeregbe ült.~ ~Az ellenség
1917 11,    IV|                 keresztig”nyomult előre, s a csanaki hegyhátról az
1918 11,    IV|       sortüzeléssel fogadta a barsiakat, s arra rögtön visszafordult
1919 11,    IV|                hátráló francia lovasság, s körülfogta a zavarba jött
1920 11,    IV|              kivágta magát a csoportból, s azzal összeszedve elszéledt
1921 11,    IV|              ellátva. Mégsem ingadoztak, s ha futottak, futottak előre,
1922 11,    IV|                futottak, futottak előre, s visszaverték az ellent;
1923 11,    IV|             tüzért egészen összepörkölt, s mind a két szemét kiégette.
1924 11,    IV| chasseur-ezrednek kétszázhetven halottja s tizenegy tiszt vesztesége
1925 11,    IV|                 a lovat az inszurgensek, s ezrede őrnagyát levágták;
1926 11,    IV|                   engem hadd találjon!”– s jött a golyóbis, odaterítette
1927 11,    IV|          pillanatban jött a másik golyó, s odafektette Berecz Istvánt
1928 11,    IV|                  Eölbey, a Vas megyeiek, s Nagy Gábor, a túróciak ezredeskapitányai
1929 11,    IV|               túróciak ezredeskapitányai s több alsóbbrendű tiszt.~ ~
1930 11,    IV|                   azoknak nekirúgtatott, s ha helytálltak, jól elpáholta,
1931 11,    IV|                 rivall rájuk Ugrinovics, s oda vágtat, leüt egyet,
1932 11,    IV|                felülteti a saját lovára, s mikor aztán viszi vissza,
1933 11,    IV|              előtt, ahol nincs ellenség, s odavontatott belőlük hatot
1934 11,    IV|                oldalba lehetett ágyúzni, s amint az elkezdett dolgozni
1935 11,    IV|               hogy ennek fele sem tréfa, s mindenestül, ágyústul, lovastul
1936 11,    IV|           lovastul visszavonult Ménfőre, s békét hagyott azután.~ ~
1937 11,    IV|                egész sereggel Komáromhoz s ott átkelni a Dunán.~ ~Hanem
1938 11,    IV|              Valószínű, hogy lefeküdt.~ ~S ha azt tette, igaza volt
1939 11,    IV|                volt benne. Sokat fáradt, s olyankor bizony jólesik
1940 11,    IV|                  főherceg már lovon ült, s annyira kedvezett nekik
1941 11,    IV|                 rendelkezik az ellenség, s mi ahhoz alkalmazzuk a mienket.~ ~
1942 11,    IV|                ki maguk után a reggelit, s a nádor újra sürgette, hogy
1943 11,    IV|                konyhából üdvözölte őket, s ami a gyomorban oly kellemes
1944 11,    IV|              Nekünk ottan harangoznak!~ ~S azzal megfordultak mind
1945 11,    IV|                  otthagyták a jó ebédet, s étlen, szomjan, mint társaik
1946 11,    IV|           vágtattak vissza a csatatérre, s éppen jókor érkeztek, hogy
1947 11,    IV|              Odavették a két lovuk közé, s egyik-egyik kezét fogva,
1948 11,    IV|         kiterjeszkedni Kis-Megyeren túl, s ugyanakkor gyalogságát rohamoszlopokra
1949 11,    IV|        zászlóaljból. Mikor összerogyott, s látta, hogy bajtársai (akik
1950 11,    IV|           Gyönyörűség a hazáért halni!”– S félrehúzta magát – és meghalt. ~ ~
1951 11,    IV|            hadállásaink megostromlására, s a gyalogság mögött vonultak
1952 11,    IV|              inszurgens gyalog zászlóalj s két magyar sorezred, az
1953 11,    IV|                 visszavették az ágyúkat, s kiverték az ellent Szabadhegyből,
1954 11,    IV|            ellenség vezénylő főtisztjét, s az újra támadó ellenséget
1955 11,    IV|                János leszállt a lováról, s kezébe ragadva a zászlót,
1956 11,    IV|                 szurony, meg a puskaagy, s az ellenség kénytelen volt
1957 11,    IV|               chasseur került a hátukba, s Ghilányi, ki elöl rohant
1958 11,    IV|            főhadnagy nehéz fringiájával, s – szétverték a megtámadó
1959 11,    IV|                  a megtámadó lovasságot, s megmentették az ezredest
1960 11,    IV|                első harcvonalat áttörte, s a sorgyalogság szétzavarva
1961 11,    IV|               útját állta a hátrálóknak, s míg egy része azoknak újrafelállításával
1962 11,    IV|               ellenfél már vitt magával, s szétverték az elfoglaló
1963 11,    IV|        szétverték az elfoglaló csapatot, s visszahozták az ágyút. Ekkor
1964 11,    IV|                  zászlójukat, vezérüket, s minthogy ennek elhordta
1965 11,    IV|           távolból nem volt észrevehető, s a vitéz ezrednek könnyen
1966 11,    IV|                 lovát a vitéz Jeszenszky s Teleky Adám gróf; az árok
1967 11,    IV|                kettő versíró ember volt, s a tábortűznél sokat versengettek
1968 11,    IV|               melyikünké gyújt jobban?~ ~S azzal hozzáfogtak ketten
1969 11,    IV|                 rímes alexandrinusokban. S mind a két versnek egyforma
1970 11,    IV|              közé rohant az ellenségnek, s először is a főhadnagyát,
1971 11,    IV|         fogságból, azután balra fordult, s Teleky Adám kapitányát vágta
1972 11,    IV|             vágta ki a franciák kezéből, s lovat is szerzett neki,
1973 11,    IV|              elkeseredett harcot vívott, s szétverték az ellenfelet.~ ~
1974 11,    IV|                veszedelmes helyzetükből, s csodálatos erőfeszítéssel
1975 11,    IV|             Ferkó káplárja adta át neki, s maga gyalog harcolt tovább.
1976 11,    IV|         franciának!”– monda Tisza Péter, s azzal megnyálazva a markát,
1977 11,    IV|              telt ki az valaha napján!~ ~S az egész hősi csata alatt
1978 11,    IV|          veszprémi ezrednek leszerelték, s az ott hevert az útfélen.)~ ~
1979 11,    IV|                tőle ágyúkat vettek el.~ ~S ugyanekkor az öccsét, Zichy
1980 11,    IV|                 levágatta ötven lovasát, s harmincat foglyul ejtett
1981 11,    IV|            legénység egy részét a lóról, s nekiállítá az összetört
1982 11,    IV|                   Az ellenfél bámulatára s a haubicok durrogásai közepett,
1983 11,    IV|             kötelet kötöttek a végeikre, s lóhoz kötve, úgy szánkáztatták
1984 11,    IV|                  kézzel fogságba jutott, s maga a hősök hőse, Hunkár
1985 11,    IV|                 testével a kapitányáról. S a huszonnégy sebbel még
1986 11,    IV|               még megélt, és kigyógyult! S Hunkárt is megmenté, az
1987 11,    IV|               volt a balszárny tusáinál, s abban az ütközetben, ahol
1988 11,    IV|              alkotta had nehéz sorsában, s keserű elégtétele volt annak
1989 11,    IV|         inszurgens ezredek élére álltak, s együtt harcoltak velük mint
1990 11,    IV|       megkerülték a kismegyeri halmokat, s a szőlőhegyeken át oldalába
1991 11,    IV|                  A Kárpátoktól a Dunáig. S az ágyúszó vezetése alatt
1992 11,    IV|                 láttak még ellenséget.~ ~S mindjárt az első pillanatban
1993 11,    IV|           sarkantyúba kapták a lovaikat, s vágtattak előre, előre!
1994 11,    IV|                  utcát vágott soraikban, s a csapat legdaliásabb vitéze:
1995 11,    IV|                dalia. „Előre! A hazáért!”S azok vágtattak neki az öldöklő
1996 11,    IV|              sebesülteiket, halottaikat, s szomorúan ügettek vissza
1997 11,    IV|       szabadhegyi majort uraló dombokat, s azzal az ott harcoló gyalogság
1998 11,    IV|                  a menekülő csapatokból, s mikor egy tömegben volt,
1999 11,    IV|                még egyszer a csatatérre, s a győri országutat védő
2000 11,    IV|                  támadásait visszaverve, s e hősi ellenállás oldja