Rész, Fejezet

 1  1,     I|             mint a nagymamáik.~ ~– Ah, szegény gyermek – szólt erre egészen
 2  1,     I|              csak nem hagyhatjuk ezt a szegény gyermeket. Az embertelenség
 3  1,     I|               Hozza csak magával azt a szegény kis teremtést. Ne féljen
 4  1,    II|             van – szólt az ifjú –, s a szegény gyermeknek sietős a hazajutás,
 5  1,   III|             utazhatott egy kocsiban. A szegény Favras, akit felakasztottak
 6  1,    IV|                ettől nem messze esik a szegény bukott nők kórháza, s végül
 7  1,    IV|                a főurak üvegházaiból a szegény emberek kertjeibe is ki
 8  2,     I|               vagyok is klepsidra.~ ~A szegény inzsellér mosolygó álarca
 9  2,    II|          száján, hogy „az ő úrnője egy szegény árva leány, akinek semmije
10  2,    II|                De hát hogyan értesül a szegény emberek bajairól a névtelen
11  2,    II|                 tiltakozék a bárónő. – Szegény kisfiú! Ez egészen elérzékenyített.
12  2,    II|               el majd a Schmidtnének a szegény kis árva számára. Az ilyen
13  2,   III|                 találhat magához közel szegény embereket, akiken segíthet
14  3,    II|                Adja ide mindjárt azt a szegény kis porontyot. Ah, milyen
15  3,    II|                megfelelni, hát még én, szegény kiszolgált katona?~ ~– Eredj,
16  3,    II|          Apropó! Nehogy elfelejtsem. A szegény gyermekeknek, akik iskolába
17  3,   III|   holdsugarakon arcaikat fehéríteni.~ ~Szegény leány! Még azt mondta, hogy
18  3,   III|               szörnyeteget vadászni.~ ~Szegény tárgy: egy olyan harag számára,
19  4,     I|                  S még nevetett neki a szegény nyomorult örömében, hogy
20  4,     I|             halálítélettel. Utoljára a szegény nő idejött hozzám, könyörögve,
21  4,    II|                 Milyen nevetséges alak szegény most, így piros ruhába felöltöztetve.
22  4,   III|              be azokat!” s akkor ezt a szegény asszonyt börtönöznék be
23  4,    IV|                felé. Beérte vele, ha a szegény apró emberek mindennapi
24  4,    IV|             egy putriban megláttam egy szegény zsellérasszonyt, aki leányostól
25  4,     V|             Nagyon! Ez igen jó lesz.~ ~Szegény gyermek! Egy kicsit megcukrozták
26  5,     I|    manichaeusok * körmei közül egy-egy szegény blokírozott * főhadnagyot.~ ~
27  5,    II|           Várból ezt is meglátják?~ ~– Szegény fiú. (Ezzel a sajnálkozó
28  5,    II|              az ablakon keresztül.~ ~– Szegény kis fickó!~ ~A kis gnóm
29  5,     V|             kiszabadulni velük együtt, szegény bűnös ördögöket.~ ~– Amen. –
30  5,     V|              ön egy pohár bort annak a szegény kertésznek, akit miattam
31  5,    VI|                de hát az a sok ezernyi szegény ember, akinek a mindennapio
32  6,     I|                 Én magam öltem őt meg. Szegény kedves kis Dávidomat.~ ~
33  6,     I|              Oh, azt nem engedem. Hogy szegény Dávidomat kényszerítsék
34  6,     I|             hajótörés kietlenében.~ ~A szegény öreg szolga mosolyra akarta
35  6,     I|               önnek: legyen irgalommal szegény öreg szolgája iránt. A pokol
36  6,     I|                engem úgy segéljen!~ ~A szegény, nyomorult útrakészülő még
37  6,     I|               haldoklik. Elveszítjük a szegény Henryt.~ ~– Óh Istenem! –
38  6,     I|              menjen.~ ~– Nagyon csúnya szegény. Irtózom tőle. S úgysem
39  6,    II|                   Még aztán nem elég a szegény jámbor embernek az, hogy
40  6,    II|               s most az nem tud járni, szegény bakancsosnak hátán kell
41  7,    VI|            kell eszközölnöm, s aztán a szegény jó Mercatoris előtt még
42  7,   VII|                igen. Sokszor hallottam szegény öregemtől, hogy van a szomszédban
43  7,   VII|            attól a helytől, ahol az én szegény Henrym halva feküdt.~ ~–
44  7,  VIII| morzsailletményére várva. De hát a két szegény mopsz? A Phryxus és Helle
45  7,  VIII|                 Nem lehet csodálni, ha szegény leány elfelejtette ez órában
46  7,  VIII|             kiáltásoktól úgy félni. (A szegény svalizsérek nemigen köszönik
47  7,  VIII|             Milyen rab volt énmiattam, szegény Lajos! – – De te eltűröd
48  8,     I|            Most már világos előttem. S szegény jó Katalinom, minő áldozatot
49  9,     I|          nagyobb boldogságát találta e szegény parasztok nyomorának megszüntetésében
50  9,   III|                 Mától fogva megtanulok szegény ember lenni.~ ~– Én már
51 10,    II|         becsületes jó asszony: ennek a szegény fiúnak az anyja.~ ~– Óh,
52 10,   III|                jót tettek életükben. A szegény emberek az ő nyakörveikbe
53 11,   III|               fogatta el a gazdáját. – Szegény Gasparics Józsit sajnálták
54 11,    IV|              nem hagytok békét annak a szegény párának! – rivall rájuk
55 12,     I|           Kezdjen hozzá.~ ~– Hát biz a szegény Sátán Lacit tegnap temettük
56 12,     I|                 Isten legyen kegyelmes szegény bűnös lelkének, ha már meglakolt.~ ~–
57 12,     I|              Hanságban kapott sebeibe, szegény?~ ~– Azokba nem. Azokból
58 12,     I|        személyesen ott nem lett volna. Szegény László, az utolsó szavával
59 12,    II|                nincs-e abban is méreg. Szegény bírónak ez volt az első
60 12,    II|            félénk teremtés, mint az én szegény Marie-m!~ ~– De ön elvégre
61 13,     I|  piquet-partinak” a veszteségét ezek a szegény katonák fizették meg.~ ~