Rész, Fejezet

 1  1,   III|           fölvittek.~ ~– Hogyan? – kiálta fel Cambray, nem bírva felgerjedésének
 2  2,     I|         semmi ceremóniát, uraim! – kiálta csengő hangjával, a társaság
 3  2,    II|            kettőt!~ ~– Shocking! – kiálta fel az erényeire féltékeny
 4  3,    II|           utána.~ ~– Óh Istenem! – kiálta föl erre a leány, s engesztelésül
 5  3,    IV|      kérdezé a leány.~ ~– Minek? – kiálta fel a férfi, helyéről haragosan
 6  4,    IV|          Hogy jön ide? Mit akar? – kiálta rá a gróf.~ ~– Én vagyok
 7  4,     V|           őt.~ ~A leány meglepetve kiálta a künn maradottnak:~ ~–
 8  5,    II|  inszurgens, mikor jó kedve van? – kiálta rá Barthelmy León, lovagostorával
 9  5,    II|          sajátszerű reszelő hangon kiálta a szörnyetegre:~ ~– No most
10  5,    II|         Kérem.~ ~– Nos! vigyázz! – kiálta Barthelmy Léon a kis gnómra. –
11  5,   III|       nincs gyermeke?~ ~– Nekem! – kiálta fel elbámulva a gróf. S
12  5,   III|  dobbantott.~ ~De ugyanazon hangon kiálta vissza Vavel gróf:~ ~– Azt
13  6,     I|          halál ellen.~ ~– Marie! – kiálta Lajos, odaugorva hozzá,
14  6,     I|            Adjon ön neki életet! – kiálta kétségbeesetten a leány. –
15  6,     I|         volt húzódva.~ ~– Henry! – kiálta Vavel, odasietve hozzá. –
16  6,     I|      szabad meghalnod! Nem szabad! kiálta indulatosan Vavel. – Hát
17  6,     I|                 Ne légy gyermek! – kiálta a haldoklóra haragosan Vavel. –
18  6,     I|          Neked nincsenek bűneid! – kiálta Vavel türelmetlenül. – Esküszöm
19  7,     V|          Ange felől.~ ~– Hogyan? – kiálta fel Marie: énrólam azt hitték,
20  7,     V|           vagyok?~ ~– Ad animan! – kiálta fel az alispán. – Beillenék
21  7,     V|         vivát az én királynémra! – kiálta Vavel, felhevült fejjel,
22  7,    IX|          Te vagy itt, leánykám?” – kiálta fel félálomban.~ ~„Igen.
23  8,     I|           Micsodát? Alabárdokat? – kiálta fel, türelmét veszítve,
24  8,     I|                 De hisz ez olyan – kiálta Vavel, öklével az asztalra
25  8,     I| ellenséghez.~ ~– Mit? Átszökött! – kiálta fel Vavel Lajos, felugorva
26  9,     I|               Ön látta Amélie-t! – kiálta közbe a delnő, s minden
27  9,     I|        nyugtatva.~ ~– Halva van! – kiálta a rémülettől elrekedt hangon
28  9,    II|       sietek utána.~ ~– Megállj! – kiálta rá a nő, s megragadta a
29  9,   III|      Avoncourt: Cambray itt van! – kiálta magánkívül Lajos, eldobva
30  9,   III|      kértem. –~ ~– Így szeretem! – kiálta Vavel, s önkénytelenül kezét
31 10,    II| semmiséggel.~ ~– Cambray! Atyám! – kiálta Marie a rácson keresztül.~ ~–
32 10,    II|     keresztül.~ ~– Ki az? Marie! – kiálta fel a lázbeteg, s nehéz
33 10,    IV|          még nem tanultam úszni! – kiálta vissza akasztófahumorral
34 10,    IV|       bozót.~ ~– Ördög és pokol! – kiálta De Fervlans – a szörnyeteg
35 10,     V|          fer blanc! (bádogmárki) – kiálta Vavel gróf. – Leányt vártál,
36 10,     V|            csillagvizsgáló uram! – kiálta vissza a márki. – A lábad
37 10,     V|         Nem úgy verik a cigányt! – kiálta nevetve.~ ~A hölgy ott a
38 10,     V|    kerítsék.~ ~– Vavel! vigyázz! – kiálta teljes erejéből a nő. Azt
39 10,     V|        széles pallosát, s kérkedve kiálta, mellére ütve:~ ~– Io sono
40 10,     V|          mégsem akasztottak fel? – kiálta rá.~ ~A betyár fenekedve
41 10,     V|           éjszakát, Vavel lovag! – kiálta De Fervlans. – Itt küldöm
42 10,    VI|           idegeit.~ ~– Fervlans! – kiálta rá fogait összecsikorgatva,
43 11,    II|         magunkat, nemes barátim! – kiálta, mikor már ő maradt utolsó
44 11,    IV|       Berecz István elkeseredetten kiálta: „No, francia, ha meglőtted
45 11,    IV|       lovad cserébe: tartsd meg!”– kiálta a franciának, visszavágtatva
46 11,    IV|              Ne gondoljatok rám!”– kiálta a dalia. „Előre! A hazáért!”
47 12,     I|            hogy ő hercegasszony? – kiálta Vavel indulatosan.~ ~Mátyás
48 12,    II|     vezette a lovat.~ ~– Ah! Ah! – kiálta fel a tábornokné, elbámulva