Rész, Fejezet

 1  1,     I|    Oroszlánnyomon rókát – szólt az ifjú kedvetlen felsóhajtással. –
 2  1,     I|         legnagyobb gond – szólt az ifjú. – Mert, ha olyan országba
 3  1,     I|           ügyességemben – szólt az ifjú, előkeresve a finom aranycifrázatú
 4  1,    II|          magát, és dülöngélt.~ ~Az ifjú úr a falhoz húzta magát,
 5  1,    II|           vagyunk-e egyenlők?~ ~Az ifjú úr tudta jól, hogy kivel
 6  1,    II|         szólt a blúzos megfogva az ifjú úr köpenyegéto .~ ~– Minthogy
 7  1,    II|       azonban hideg van – szólt az ifjú –, s a szegény gyermeknek
 8  1,    II| szívességét, polgártárs – monda az ifjú, egy húsz sous-s pénzdarabot
 9  1,    II|            nem kérte volna erre az ifjú, a blúzos ember bizonyosan
10  1,    II|           barátságosan megrázta az ifjú úr kezét.~ ~– Adieu! Ha
11  1,    II|         kocsmábao ; hanem amint az ifjú úr a leánykával beült a
12  1,    II|          volt az igazi.~ ~Akkor az ifjú úr mondott valami utcát
13  1,    II|         akkor a kocsiból kiszökött ifjú úr megragadta a két karját,
14  1,    II|        szépsége végett.~ ~Azzal az ifjú úr odaült a tükör elé, s
15  1,    II|        szörnyű nagy sált kötött az ifjú úr nyaka körül, amitől annak
16  1,    IV|           tartósan számítani?~ ~Ez ifjú sarjadék között természetesen
17  2,    II|           vajon vénasszony-e, vagy ifjú leány.~ ~– De ha kocsikáznak,
18  3,     I|           átlátszó fehér; hanem az ifjú életerő annál pirosabb hajnalként
19  3,    II|  engesztelésül odavonta magához az ifjú fejét, s forrón megcsókolta
20  3,    II| megcsókolta annak az orcáját.~ ~Az ifjú erre felugrott helyéről:
21  3,    II|            harag! – sóhajta fel az ifjú.~ ~– Hát mi?~ ~– Annak nincs
22  3,    II|             s ott állt az elbűvölt ifjú előtt egy olyan öltözetben,
23  3,    II|       korán eltávozol mindig.~ ~Az ifjú végigsimítá homlokát kezével,
24  4,     I|          elzárja magát a világtól, ifjú szívvel, életvidám arccal,
25  4,     I|     világot eldobják maguktól, ily ifjú korukban.~ ~És Vavel grófnak
26  4,     I|         volt, hogy magát eltemesse ifjú kora virágában, elzárkózva
27  4,    II|      nemzetek eleven testébe?~ ~Az ifjú tanító azt hitte, hogy tanítványa
28  4,    II|      semmit tanulni Lajostól.~ ~Az ifjú azt az egy sort eltette
29  4,    II|        nevét: „Kedves Lajos!”~ ~Az ifjú felugrott helyéről, a bámulat
30  4,    II|           könnyei összeáztatták az ifjú arcát.~ ~De az nem a fájdalom
31  4,   III|      rögtön életre téríté. Feje az ifjú férfi vállán, termete karjain
32  4,     V|      odatette kis porcelánkezét az ifjú karjára, s átment vele saját
33  4,     V|            s megszorítá azokkal az ifjú kezeit, oly forrón, oly
34  6,    II|          hangulatát tolmácsolja az ifjú tudós; pedig az csak egy
35  7,    II|           az ügyet, aminek ő egész ifjú életét odaáldozá.~ ~Ő csak
36  7,    II|       megdicsőülés ragyogott át az ifjú férfi érckemény arculatán,
37  7,   VII|         harangvirág.~ ~Mikor a két ifjú hölgy belépett hozzá a konyhába,
38  7,   VII|          Az természetes. Egy derék ifjú férfi meg egy szép fiatal
39  9,     I|        férfi kilábol belőle, de az ifjú leánykákat elviszi magával
40 11,    IV|       őrnagyát levágták; másnap az ifjú Lauriston lett őrnaggyá
41 12,    II|          percben, amidőn a kard az ifjú francia vitéz kezéből kirepült,
42 12,    II|         vitéz kezéből kirepült, az ifjú hölgy, elfeledkezve minden
43 12,    II|               Erre a halavány arcú ifjú hölgy gyöngéden elpirult,
44 12,    II|            kilátszik. Adieu!”~ ~Az ifjú hölgy némán, összetett kezekkel
45 12,    II|   összetett kezekkel könyörgött az ifjú tisztnek, amit annak nem