Rész, Fejezet

 1  1,    IV|   paphosi kert” * titkaiba, meg Madame Tallien * és Madame Récamier *
 2  1,    IV|         meg Madame Tallien * és Madame Récamier * toalettversenyére,
 3  1,    IV|        jövedelmező mesterségbe, Madame. Valljuk meg az igazat.
 4  1,    IV|        a nemzet bitófáivá? Nem, Madame, ez nem szégyenelnio való,
 5  1,    IV|    előtte.~ ~– Aztán, lássa ön, Madame – folytatá Fervlans, kezébe
 6  1,    IV|        szökevények után. Adieu, Madame, a viszontlátásig.~ ~– Csak
 7  3,   III|      komornyiké.~ ~– Bocsánat, „Madame”. (Így hítta a leányt.)~ ~–
 8  3,   III|        az „ő szobájába” vagy a „Madame”-éba, rögtön agyonlő; de
 9  3,   III|             Hát mit akar tenni, Madame?~ ~– Ha ön nem mer elmenni
10  3,   III|      majd elmegyek én!~ ~– Hüh! Madame! Még csak gondolni is erre!~ ~–
11  3,   III|      ebben a zivatarban! Hallja Madame, mint dörög odakinn? A zápor
12  3,   III|        fog lőni! De Isten neki! Madame szavára mégiscsak megteszem.
13  3,   III|        csakugyan elszánta magát Madame, hogy maga megy az orvosért,
14  5,   III|         monda Barthelmy Léon. – Madame! Fogadja legmélyebb tiszteletemet,
15  5,     V|    mondta neki Vavel gróf:~ ~– „Madame!” Amiket öntől hallottam
16  7,   VII|       mindennap?~ ~– Mindennap? Madame! Hat esztendő alatt most
17  7,   VII|           Mert azt én megtudom, Madame – folytatá felemelt hangon,
18  7,   VII|          mint a szeme világára, Madame! – Én megtudok mindent a
19  7,   VII|   Vigyázzon ön az én kincsemre, Madame. Eddig minden este lefekvés
20  7,   VII|        majd egyszer – tudja ön, Madame, ha önnek is lesz a házánál
21  9,     I|        Amélie képe.~ ~Tudja ön, Madame, abból a korból, amikor
22  9,     I|        el a kiáltást.~ ~– Igen, Madame, én Cambray vagyok, más
23  9,     I|            Megtudja ön azonnal, Madame. Én egész őszintén megmondtam
24  9,     I|         fogok önnek magyarázni, Madame. Én beszéltem Amélie-vel,
25  9,     I|      egymás után. Nem tudja ön, Madame, hogy mit hozott haza Bonaparte
26  9,     I|      most már megint azzá lett, Madame!~ ~– Milyen ő? Hogy változott
27  9,     I|        átadjam-e azt kegyednek, Madame, vagy sem?~ ~A nő most már
28  9,     I|      hidegen mondá:~ ~– Igenis, Madame, nem tetteti magát halottnak.
29  9,     I|    többé.~ ~– És most mehet ön, Madame, felvenni az ötmillióját!
30  9,     I|        és megfogta a kezét.~ ~– Madame. Ön még nem hajtotta végre,
31  9,     I|     vele, amerre akar.~ ~– Nem, Madame, – azt én nem tehetem. Én
32  9,     I| őrködjék fölötte?~ ~– Köszönöm, Madame, hogy ön ilyen jó hozzám –
33 10,   III|        valamit akart magyarázni Madame Laplace-nak, s felhívta,
34 10,   III| divatból szalonjainkban, amióta Madame Talleyrand, azazhogy pardon!
35 12,     I|         bilétet, így volt írva: Madame la Comtesse De Alba, avec
36 12,    II|           Majd megmondom önnek, Madame, hogy mivel fogja ön az
37 12,    II|   nevezetességeit megtekinteni, Madame? Van itt egy igen régi templom.~ ~–
38 12,   III|        kezében, mert ha ugyanaz madame Guillaume kezében lett volna,
39 12,   III|     pedig még jobban igyekezett madame kézcsókolására.~ ~– Hogy
40 12,   III|  toalettjét csinálja, uram!~ ~– Madame. Én felelős vagyok a tábornoknak
41 12,   III|       jelenetet akkorra, amikor madame is itt lesz.~ ~– Értem! –