Rész, Fejezet

   1  1,     I|             ezt a csendes utcát látta, azt hihette, hogy Szentpétervárott *
   2  1,     I|             első mindent elkövet, hogy azt meg ne engedje történni.~ ~
   3  1,     I|            hívják? Micsoda grófné?~ ~– Azt nem tudom.~ ~– De hát hol
   4  1,     I|                De micsoda utcában?~ ~– Azt nem tudom.~ ~– Igazi párizsi
   5  1,     I|                az alacsonyabb férfi. – Azt tudja, hogy anyja grófné
   6  1,     I|                s melyik utcában lakik, azt fölöslegesnek tartották
   7  1,     I|                a karjára, s beburkolva azt a nagy veres kendőbe, elkezdte
   8  1,     I|               az operába, s a Diánának azt parancsolta, hogy engem
   9  1,     I|                    Az ám. Még jó, hogy azt az ócska nagykendőt rádobta
  10  1,     I|             anyja nevét sem tudja.~ ~– Azt elhiszem, hogy nem tudja,
  11  1,     I|                Conciergerie * -be.~ ~– Azt hiszem, hogy nekünk nagyon
  12  1,     I|            mindent. Hozza csak magával azt a szegény kis teremtést.
  13  1,     I|                a fiatalabb hátramaradt azt bezárni, az öregebb azalatt
  14  1,     I|               már jött reá szemközt, s azt mondta, hogy minden rendben
  15  1,     I|             elalszik?~ ~– Nem én. Mama azt mondja, hogy erre ráérünk,
  16  1,     I|             nagy felöltöztetett bábut: azt vitte oda neki. Arra aztán
  17  1,     I|               Jaj, de aranyos bubika!” Azt azután addig gyügyögtette,
  18  1,     I|             levelet a Rhénus * mellől; azt írja, hogy a Monsieur-t
  19  1,     I|                csak a közelben nem. De azt nem lehet tovább kockáztatni.
  20  1,     I|             megint összehajtogatták, s azt a fiatalabb tette zsebébe.~ ~–
  21  1,     I|            tartá összeszorítva, mintha azt is óvni akarná, hogy meg
  22  1,     I|             Széthúzta a függönyöket, s azt nézte, hogy alszik-e „az”
  23  1,     I|               amelybe ő volt burkolva. Azt átviszi a másik szobába.~ ~
  24  1,     I|             skót szövésű gyapjúsált, s azt teszi le az ágy melletti
  25  1,     I|             csendesen zokog. Egy másik azt mondja: „szszsz!” Arra mély
  26  1,     I|              pár selyemharisnyácska.~ ~Azt megsajnálja: eldugja a keblébe.~ ~
  27  1,     I|                a kandallóhoz, kirántja azt a selyemharisnya párt a
  28  1,     I|              végigcsorognak, s aztán – azt is a tűzbe hajítja.~ ~Aztán
  29  1,    II|                   De mikor olyan nehéz azt megállni egy kisleánynak,
  30  1,    II|     kisleánynak, hogy ne sírjon, mikor azt mondják neki, hogy „mindjárt
  31  1,    II|               szorítani a járdáról? Ön azt akarja, hogy én lépjek bele
  32  1,    II|      utcaszegletigo , s hívja el onnan azt a bérkocsist, aki éjszaka
  33  1,    II|              bizonyosan megtette volna azt; de így furfangot gyanított
  34  1,    II|               gyanított az ajánlatban. Azt hitte, azért akarják innen
  35  1,    II|                     Hja, polgár, ha én azt tudnám, hát akkor minden
  36  1,    II|        bérkocsis karjára volt kötve, s azt mondta, hogy itt egy percre
  37  1,    II|          Azután a nyaka körül csavarta azt a terjedelmes nyakravalót,
  38  1,   III|               megmaradt még tegnapról. Azt bizonyosan ön hagyta ott.
  39  1,   III|              hogy ön elveszett. Hisz ő azt hiszi, hogy ön a márkinőhöz
  40  1,   III|         mondani, hogyan talált rám? De azt ne mondja el, hogy milyen
  41  1,   III|             makrancos voltam. Meg hogy azt kérdeztem, hogy nem akar-e
  42  1,   III|             ember. De ön meg olyan jó. Azt szeretném, ha ön az én atyám
  43  1,   III|              is megijesztenők vele. Én azt teszem, hogy elmegyek a
  44  1,   III|                mellém, szép Philine. – Azt nem is mondtam önnek, hogy
  45  1,   III|              azokat, ha keresi valaki, azt kérdezi: itthon van-e Pomponet-né?
  46  1,   III|                 hogy „mama Thémire”: s azt hittem, hogy az minden házban
  47  1,   III|             leszakított egy virágot, s azt gyermek kacérkodással az
  48  1,   III|     megcsókolta a gyermek hálateljesen azt a virágot, mely megmondta
  49  1,   III|                Alfred Cambray.~ ~– Óh, azt a másikat én elfelejtem:
  50  1,   III|            másikat én elfelejtem: csak azt mondja: „papa Alfred”. Azt
  51  1,   III|             azt mondja: „papa Alfred”. Azt megtartom!~ ~Amíg az öregúr
  52  1,   III|               papírlap.~ ~Akkor azután azt, ami arra írva volt, szépen
  53  1,   III|             hoz utaznak.~ ~A bérkocsis azt kérdezte, hogy melyik oldalára
  54  1,   III|     kisorsolták. Egy úrhölgy nyerte el azt 120 frankos sorsjeggyel.~ ~
  55  1,   III|           karjába kapaszkodva, vezette azt egész otthonias jártassággal.~ ~–
  56  1,   III|     szimfóniáját, s egy percre megállt azt hallgatni.~ ~– Ezt a mama
  57  1,   III|       nagyszerű ajándék volt. A grófnő azt adta oda, ami saját magának
  58  1,   III|           Cambray úr azonban nem tette azt a keblébe; gondolta magában:
  59  1,   III|                emlegették előtte. Ejh, azt a diszharmóniát, igazimost
  60  1,   III|         peccentve két ujjával, kínálta azt oda kollegájának, ki elfojtott
  61  1,   III|               egyenesen a fogolyhoz, s azt mondá rideg, megriasztó
  62  1,   III|                szedtek fel az utcán, s azt felvitték a szállásukra,
  63  1,   III|                kapunk szegletében; aki azt beszélte, hogy őt a cseléd
  64  1,   III|            nevét, meg a szállását, aki azt állította, hogy most tanulja
  65  1,   III|            tanította be kisgyermekének azt a szerepet, amit az önök
  66  1,   III|           medaliont, s azon volt, hogy azt a sarkával összezúzza. –
  67  1,   III|                az én fonalamat is.~ ~– Azt nem fogjuk tenni, Cambray
  68  1,   III|                önhöz van kötve. Nekünk azt kell megtudnunk, hogy hova
  69  1,   III|               által tudhatjuk meg.~ ~– Azt én magam sem tudom.~ ~–
  70  1,   III|                én magam sem tudom.~ ~– Azt ön jól tudja. „Tanúnk” tudósítása
  71  1,   III|             hanem szédelgő nem vagyok. Azt, ami birtokomban nincs,
  72  1,   III|               a kinevezési okmány.~ ~– Azt is igen szépen megköszönöm,
  73  1,   III|           leendő lakhelyéről.~ ~– S ha azt mondom önnek, Cambray úr,
  74  1,   III|               a fejét kockáztatja…~ ~– Azt felelem rá – szólt Cambray,
  75  1,   III|          elkölteni. De amit nem tudok, azt nem tudom.~ ~– No, hát mármost
  76  1,   III|             tudom.~ ~– No, hát mármost azt mondom önnek, Cambray úr –
  77  1,   III|                 És mi módon tudhatnóko azt meg öntől?~ ~Az agg férfi
  78  1,   III|                felfedezi a koponyámban azt a titkot, ha benne van. –
  79  1,   III|            hogy hallgatását megtartsa. Azt pedig, hogy hová lettek
  80  1,    IV|            szomorúan lobogtatta a szél azt az olajlámpást, ami az imént
  81  1,    IV|               pedig tüntetőleg kellett azt mutatni, hogy az életnek
  82  1,    IV|              fel nem fordította, nehéz azt megőrizni, hogy a társalgás
  83  1,    IV|             melyet gőz hoz mozgásba, s azt állítja, hogy ezzel hajókat
  84  1,    IV|              hajtani.~ ~A negyedik már azt is tudja, hogy Fulton e
  85  1,    IV|      megmagyarázta neki Fulton úr, s ő azt egy legyező, egy kereplő
  86  1,    IV|             megnézhető-e? Megérdemli-e azt a 3000 frank évdíjt, amit
  87  1,    IV|   mulatságosabbat képzelni, mint mikor azt a miniatűr delnőt Thémire
  88  1,    IV|           odaülteté a saját helyére, s azt mondta neki, hogy távolléte
  89  1,    IV|               idegbántalmain kívül még azt a könnyű, lenge öltönydarabot
  90  1,    IV|    feljegyeztek, s aztán magára hagyta azt a Rue Mouffetard-ban.~ ~–
  91  1,    IV|  feljegyeztettek. Ha lesz egy, amelyik azt mondja, hogy ő nem volt
  92  1,    IV|                szemei elhozzák számára azt, ami meg van számára írva
  93  1,    IV|                Kezére fogunk játszani. Azt tudja ön, hogy a mi kezeink
  94  1,    IV|        mosollyal, hogy a távolról néző azt hitte volna, hogy most szerelmet
  95  1,    IV|        tehetett ön?~ ~– Tehettem volna azt, hogy gyermekemet beadjam
  96  1,    IV|              vannak megtorlandók, hogy azt leigázza, szétdarabolja; –
  97  1,    IV|                     Jól van. Tegyük mi azt, akik a gyűlölet öntudatával
  98  1,    IV|                akarná adni; mert ha ma azt mondja ön: „nem játszom
  99  1,    IV|         halljak hát a leányom felől? s azt ne tudathassam vele, hogy
 100  1,    IV|              elutazom. Mikor megjövök, azt is megírom önnek. Addig
 101  1,    IV|                az ilyen tudományokban. Azt hiszem, legjobb lesz önnek
 102  1,    IV|               Cambray-nak. Nem lehetne azt tőle visszakapni?~ ~– Nem
 103  1,    IV|         visszakapni?~ ~– Nem adja ide: azt mondja, hogy ez neki talizmánja
 104  1,    IV|     krumplivirágból volt. A kis Amélie azt is kifecsegte, hogy a császár
 105  1,    IV|              lett áldott emlékűvé: „én azt akarom, hogy minden parasztnak
 106  1,    IV|        Jocrisse úr ezüst tálcára tette azt, s úgy hozta vissza, odaprezentálva
 107  2,     I|                 ismét visszacsúsztatja azt. Őrá néz a beneventatio *
 108  2,     I|                     Catharina….~ ~– No azt még tudom.~ ~– Catharina
 109  2,     I|         szemekkel.~ ~– Hát maga ismeri azt a famíliát, doktor? – kérdé
 110  2,     I|               tette volna egy világért azt a nagy bádogtokot, ami az
 111  2,     I|              nem ment ezen túl:~ ~– Én azt mondom, hogy mit is mondjak?…~ ~
 112  2,     I|                 mégis mindig igaz. Hát azt mondják, hogy a baronesse-szel
 113  2,     I|                meghallott felőle; csak azt hallotta meg, hogy lutherana,
 114  2,     I|               megcsóválta a fejét.~ ~– Azt mondom én, hogy mit is mondok?~ ~–
 115  2,     I|                   nógatá a doktor.~ ~– Azt mondom én, hogy azo bizonyosan
 116  2,     I|              legalábbvalónako tartotta azt, amelyik a papíron lépegeto :
 117  2,     I|             ember egy hét óta készült, azt egy asszonyi szeszély mind
 118  2,     I|            kalapját levette fejéről, s azt mindenféle útszélen termő
 119  2,     I|             mind összeszedte az ölébe: azt gondolta, kanárimadarak,
 120  2,     I|              fogadta a földesasszonyt. Azt egy héttel előbb ideküldték,
 121  2,     I|          formalitás jár a statutióval, azt végezzék el az urak a meghatalmazott
 122  2,     I|               mindenki idehaza.~ ~Erre azt mondta az alispán, hogy:~ ~„
 123  2,     I|          Ugyebár, a doktor kötelessége azt is megmondani, hogy mit
 124  2,     I|           valakinek az órája elromlik, azt megigazítja.~ ~– Remélem –
 125  2,     I|      előretolni a válla közül. Az úrnő azt is észrevette.~ ~– Hát ezt
 126  2,     I|                     Az ilyennek mondta azt Cziráky, hogy „sohase válogasd,
 127  2,     I|            Ádám úr, akinek nem szükség azt mondani, amit Klobusiczky
 128  2,     I|                A jámbor mérnök most is azt igyekezett a sinusok és
 129  2,     I|         rukkolni azzal a szóval, hogy „azt mondom, hogy mit mondok?”
 130  2,     I|                titokról. Kivált ha még azt is megtudja a tekintetes
 131  2,    II|       nincsenek az armálisban, s mikor azt nekiereszti, rettenetesebb
 132  2,    II|              bizalmasan vagyunk, annak azt mondjuk, hogy „maga”. Hozzá
 133  2,    II|          tegezi az ember?~ ~– Annak is azt mondja, hogy „lelkem maga!”~ ~–
 134  2,    II|                az egyszeri cigány, aki azt mondta, hogy elveszi a grófkisasszonyt.
 135  2,    II|            magányoso épület, s kivette azt bérbe az akkori tulajdonos
 136  2,    II|                  vagy pedig fel akarja azt mondani?~ ~– És ha fel akarnám
 137  2,    II|         mondani?~ ~– És ha fel akarnám azt mondani?~ ~– Akkor tetemes
 138  2,    II|       világkerülő.~ ~– Hogy híják?~ ~– Azt nem tudni. Éppen azérto
 139  2,    II|             Éppen azérto nevezik őróla azt a kastélyt Névtelen Várnak.~ ~–
 140  2,    II|             tán csak kap a postán?~ ~– Azt gyakran kap a világ minden
 141  2,    II|               az egyszeri paraszt, aki azt mondta, hogy „bárcsak én
 142  2,    II|               találnék én valakit, aki azt elolvassa”. Ennek is kell
 143  2,    II|            kell lenni valakijének, aki azt, amit ő írt, el tudja olvasni,
 144  2,    II|      cselekszik?~ ~– Minek? Nemesember azt teszi, amit neki tetszik;
 145  2,    II|               tetszik; a paraszt pedig azt, amit muszáj.~ ~– De hátha
 146  2,    II|       kastélyban, aki nem megy sehova; azt mondják, nem tud járni.
 147  2,    II|               belerakják, amit hoztak, azt kötélen felvontatja valaki,
 148  2,    II|                    És a komornyik?~ ~– Azt úgy híják, hogy vasszájú
 149  2,    II|                ezüstzsinóros bérruhát. Azt tartják, hogy a szakácsné
 150  2,    II|                szed ki egy tányérra, s azt saját maga viszi be abba
 151  2,    II|              az üvegházi virágokból, s azt elküldte a szolgálója által
 152  2,    II|            tanúskodnak. A konyhájukról azt is meg lehet tudni, hogy
 153  2,    II|    égmenyasszonya e vétkeo vezekléseül azt a fogadást tette, hogy,
 154  2,    II|                a kedveséért, akkor már azt is megteheti, hogy áttérjen
 155  2,    II|         összegörnyedőo . Az erdőkerülő azt mondja, hogy a lefátyolozott
 156  2,    II|            akit nem nevezett meg, csak azt írta: „félnek a kutyaüvöltéstől”; – „
 157  2,    II|                hogy éjszakára zárja be azt, a fiúknak, hogy eresszék
 158  2,    II|              odainté a komornyikját, s azt az utasítást adta neki,
 159  2,    II|                a födél alatt.~ ~Azután azt kérdezé a lelkésztől:~ ~–
 160  2,    II|           éjjel kocogtatnak rajta. Még azt is kitanulta, hogy melyik
 161  2,    II|           pandúrok által elkísértetni. Azt minden házból kikergették,
 162  2,    II|        hozzájutott a maga sorához.~ ~– Azt mondom, hogy mit is mondok……~ ~–
 163  2,    II|                  unszolá a doktor.~ ~– Azt mondom….~ ~– No, csak ki
 164  2,    II|               csak ki vele bátran!~ ~– Azt mondom, hogy azért van annak
 165  2,    II|              hogy nem értem cselekedte azt, ahogy meggyőződtem felőle,
 166  2,    II|             szoktuk: „cic, cic!” hanem azt kiáltotta nekik, hogy: „
 167  2,    II|              sor, a szíves háziasszony azt indítványozá, hogy talán
 168  2,    II|              hogy talán kellemes lenne azt a veranda alatt elfogyasztani;
 169  2,    II|       elmondani strategemáját, mellyel azt a várat bevenni szándékozik,
 170  2,    II|                   Tiszttartó úr bizony azt hiszi, hogy a telescopiumon
 171  2,    II|           lehet látni az embert, hanem azt is meg lehet hallani, hogy
 172  2,   III|              Magyarul? Hogy tanulhatta azt meg nagyságod?~ ~– Grammatikából.~ ~–
 173  2,   III|              magyarul akar megtanulni, azt gyerekkorában elküldik cserébe
 174  2,   III|        furcsaság!) No ez nagyon derék. Azt hittem, hogy a latin nyelvhez
 175  2,   III|              Idejövetelemnek oka….~ ~– Azt is tudom. A fertőszegi birtok
 176  2,   III|                gróf úrnak átengedni.~ ~Azt hitte, hogy ez már felolvasztja
 177  2,   III|                 Az egyszeri professzor azt mondta a tanítványainak,
 178  2,   III|                Ekkor egy tanítványától azt kérdi: hogy hívják domine? –
 179  2,   III|            domine? – Mire a discipulus azt feleli neki: ha kegyelmed
 180  2,   III|         frányát is * !~ ~– A komornyik azt mondja, hogy a gróf pisztolyait
 181  2,   III|                 Meg akar lőni valakit. Azt mondja, hogy aki a grófné
 182  2,   III|              grófné felől tudakozódik, azt mindjárt duellumra hívja.~ ~
 183  2,   III|                hol a pipáim?~ ~– Éppen azt investigálom!~ ~Azzal szánkázott
 184  2,   III|           megsértése! Nekem megtiltani azt, hogy dohányozzam! – Még
 185  2,   III|               a császár sem parancsol, azt nekem gróf uram nem fogja
 186  2,   III|          üdvözlé a fiatal jogtudóst, s azt sem kérdezte tőle, hogy
 187  2,   III|                De hisz ez sem kérdezte azt a gróftólo .~ ~Bernát bácsi
 188  2,   III|              ki lakik ebben a házban?” azt feleljék neki, hogy „ott
 189  3,     I|            rögtön megdorgáltatnak, míg azt mindannyinak el kell tűrni,
 190  3,     I|            vége van a reggelizésnek, s azt a vendégek a háziasszonynak
 191  3,     I|      szakítania nem szabad. Miért nem? Azt nem mondják meg neki. Talán
 192  3,     I|            korai volna.~ ~A férfi csak azt tudja neki tanítani, amit
 193  3,     I|             volt. Mikor az megszólalt, azt jelenté, hogy ételt hoztak
 194  3,     I|          nevezeteset álmodott a leány, azt is elmondta, s az úr meghallgatta.
 195  3,     I|              amint lefeküdt. Aztán meg azt kísérté meg, hogy jókor
 196  3,    II|             odarepül az ágya fejérc, s azt a nótát énekli, hogy „fakadj
 197  3,    II|          reggelizik? Adja ide mindjárt azt a szegény kis porontyot.
 198  3,    II|         történik, amit én akarok, s én azt akarom, hogy itthon maradjunk,
 199  3,    II|            hogy itthon maradjunk, s te azt az időt, amit velem szoktál
 200  3,    II|          felvette az eldobott könyvet; azt gondolta, majd azzal kielégíti.~ ~–
 201  3,    II|            kielégíti.~ ~– Csak tedd le azt a könyvet – mondá neki a
 202  3,    II|            találna betegedni a háznál, azt meg tudjam gyógyítani magam,
 203  3,    II|                egészen a miénk lesz, s azt te átalakítod majd virágoskertté.
 204  3,    II|            Hogy hívják az itthont?~ ~– Azt úgy híják, hogy haza.~ ~–
 205  3,    II|           minden gondolatom.~ ~– Tudod azt, hogy születésem ünnepén
 206  3,    II|             kívánságomat elmondanom, s azt teljesítették? Így szoktatott
 207  3,    II|            szedni. Ezelőtt három évvel azt kértem tőled, hozz nekem
 208  3,    II|              fizettél ki. – Ma egy éve azt mondtam, hogy zenézni akarok.
 209  3,    II|             tenni gyermekekkel. Ma már azt mondod, hogy tizenöt éves
 210  3,    II|              is kívánok valamit tőled: azt már módodban van megtenni,
 211  3,    II|           Melusine: úszóöltöny.~ ~– Én azt kívánom tőled e mai napon,
 212  3,    II|               erősbödött. Minden éjjel azt álmodomo , hogy a hullámokat
 213  3,    II|               lenne! Nem szerzed-e meg azt nekem?~ ~A gyermek vágya
 214  3,    II|               És Lajos maga is ismerte azt a büszke gyönyört. Talán
 215  3,    II|                nyugodtan alszom éjjel, azt tudva, hogy te itt vagy
 216  3,    II|              koromtól fogva megszoktam azt képzelni, hogy te közel
 217  3,    II|               álomra szenderítő érzés. Azt pedig, hogy a fegyvered
 218  3,    II|               jámbor.~ ~– Honnan tudod azt, hogy nagyon jámbor?~ ~–
 219  3,    II|       pirosakbúlo válogatsz nekik, hát azt sem bánom.~ ~Tudniillik,
 220  3,   III|          vadászkastélyt épülni látták, azt állítják, hogy azon a helyen
 221  3,   III|              rárakni.~ ~A néphagyomány azt is állítja, hogy sok év
 222  3,   III|           Lajos beszélt Máriának, hogy azt megveszi valamelyik compossessortól * ,
 223  3,   III|              sávokkal, vászonra tenni, azt mondanák rá, hogy színvakságban
 224  3,   III|              csendes őszi estén látják azt a pompáját a tündéri képtelenségnek, –
 225  3,   III|              egy magányos férfi ült.~ ~Azt már azután nem lehetett
 226  3,   III|                úszik egy nőalak; innen azt a csónak eltakarta. Hanem
 227  3,   III|        eltakarta. Hanem azért elárulta azt az ao vidám sikoltozás,
 228  3,   III|            áldott védő elem visszaadta azt az erőt idegeinek, amit
 229  3,   III|       fehéríteni.~ ~Szegény leány! Még azt mondta, hogy ő boldog! Ebből
 230  3,   III|              journalban fel nem fedezi azt a Melusine-köntöst, Lajos
 231  3,   III|                öröme se legyen tartós. Azt is megirigyletteo tőle –
 232  3,   III|           Hanem hát lehet egy leánynak azt mondani, hogy „ne menj oda!”~ ~
 233  3,   III|              feküdt csónakjában, s míg azt szabadon ringatta a hullám,
 234  3,   III|                   Igazán meg akarja ön azt az állatot ölni? – kérdé
 235  3,   III|               lehet csodálni, ha Marie azt mondta, hogy éppen nem fázik,
 236  3,   III|               vízi szörnnyel álmodott; azt látta maga felé közeledni;
 237  3,   III|               kereveten. S Marie tudta azt már. Esténkint egy viráglevelet
 238  3,   III|              ajtaján.~ ~Megörült neki: azt hitte Lajos jött.~ ~– No,
 239  3,   III|           csinál?~ ~– Nem tudom én. Én azt hiszem, hogy meghal.~ ~–
 240  3,   III|              híni.~ ~– Én is gondoltam azt; de nem merem.~ ~– Miért
 241  3,   III|             oly beteg lett! Hogyan? Ön azt mondja, hogy talán meg is
 242  3,   III|                Hogy Lajos meghaljon? – Azt én nem engedem!~ ~– Hát
 243  3,   III|                atyám! A gróf megöl, ha azt megteszem.~ ~– És ha nem
 244  3,   III|           hintóba.~ ~– Hogyan tenné ön azt? Hisz a kocsizörgést meghallaná
 245  3,    IV|                fejbelövéssel fenyegeti azt, aki neki doktort hí az
 246  3,    IV|            hintaja?~ ~– Hintóm van; de azt csak forspont húzza.~ ~Ezt
 247  3,    IV|              az alabárdját is eldobta, azt hitte, most jön a Lucifer,
 248  3,    IV|            voltam. E borzasztó időben! Azt mondták, hogy gróf úr veszélyes
 249  3,    IV|            komornyikot, s úgy megrázta azt a kezei között, ahogy az
 250  3,    IV|               szóra elereszté kezeiből azt a másik embert, s mint akit
 251  3,    IV|            homlokán a betegnek.~ ~– Ha azt akarja ön, hogy meggyógyuljak –
 252  3,    IV|           monda a férfi –, akkor tegye azt, amire kérem. Menjen a szobájába,
 253  3,    IV|              nagyon?~ ~– Megérdemeltem azt, és nem fájto .~ ~A leány
 254  3,    IV|       előszobában a bárónő komornyikja azt mondta neki, hogy tessék
 255  3,    IV|              visszajött a komornyik, s azt a mentséget hozta, hogy
 256  3,    IV|                   Nos aztán. Hát talán azt gondolja Georg, hogy én
 257  3,    IV|              Lajos értette Marie arcán azt a búskomorságot. Ő egyetlen
 258  3,    IV|              annak a küszöbén megállt, azt mondta Lajosnak:~ ~– Nézze
 259  3,    IV|           megfogva a kezét, odaszorítá azt kebléhez, hogy érezze az.~ ~–
 260  3,    IV|              hullámhoz, és megcsókolta azt. – Az volt a szeretője.
 261  3,    IV|             nádmézet nagyon szereti, s azt mindennap elveszi a bárónő
 262  3,    IV|                ő lesből le akart lőni, azt a szomszédnője élve elfogatta,
 263  3,    IV|     megrémítette.~ ~– Igaz. El kellett azt neki mondanom.~ ~– A doktor
 264  3,    IV|       megfélemlítő rémnek, s elfogatta azt: nézze ön, itt van a képe.
 265  3,    IV|             gyanúja támadt, hogy hátha azt az egész füzetkét, a hozzávaló
 266  4,     I|                nő fiatal és igen szép. Azt is hírül hozta neki, hogy
 267  4,     I|           házasulandó gavallérokat; de azt is tapasztalá, hogy azok
 268  4,     I|               adományt kísérő levélben azt a kikötést tette, hogy az
 269  4,     I|             kissé meglep. Mert ez vagy azt jelenti, hogy ön az egész
 270  4,     I|            alapelveit nem osztja, vagy azt, hogy egy magára vállalt
 271  4,     I|         árvagyermeket, s nem restellte azt a térde közé fogni s Hübnert * ,
 272  4,     I|              következő: ha helyesli ön azt, amit tettem, akkor természetesen
 273  4,     I|                 ha pedig ön is elítéli azt, akkor továbbra is megtartja
 274  4,     I|               közvetítő alany.~ ~Pedig azt nem tagadhatta el magától
 275  4,     I|          kitudni valamit. Mindössze is azt a mendemondát tudta meg,
 276  4,     I|            nehéz küldetést elvállalta, azt mondta magában: „egy év
 277  4,     I|                titkát, hol vette volna azt a lélekerőt, aminek küzdelme
 278  4,     I|          virágot elhozott: azok között azt is, aminek a szirmait a
 279  4,    II|           tanulmány-adatai közül: csak azt tudta meg felőle, amiről
 280  4,    II|               kastély bérlőjének. Mert azt már a legközönségesebb udvariasság
 281  4,    II|          bárónő ezt is elmulasztá, ami azt bizonyítja, hogy Marie rejtélyéről
 282  4,    II|               s tavaszig átalakíttatta azt gyönyörű virágoskertté.~ ~
 283  4,    II|                szép verőfényes délután azt mondá Lajos Marie-nak: „
 284  4,    II|           vannak a virágoknak.~ ~Lajos azt várta, hogy a leány tapsolni
 285  4,    II|                    Hiszen már tette ön azt.~ ~– Az csak hang volt. –
 286  4,    II|        fedetlenül. Itt senki sem látja azt meg. Mindennap egy órára
 287  4,    II|              testébe?~ ~Az ifjú tanító azt hitte, hogy tanítványa nagyon
 288  4,    II|            tanulni Lajostól.~ ~Az ifjú azt az egy sort eltette ereklyéi
 289  4,    II|          Kedves Lajos!”~ ~Összerezzen. Azt a szót nem a közel hozott
 290  4,    II|            csinál ott. Eddig nem merte azt tenni; de most már nem félt
 291  4,    II|              már nem félt tőle. Amióta azt a szót le merte írni, azt
 292  4,    II|              azt a szót le merte írni, azt hitte, hogy mindent merhet
 293  4,    II|               mondani. Az nem is várta azt, hogy ő beszéljen; hanem
 294  4,    II|                arcáról a mosoly, amint azt a világot meglátta, amit
 295  4,    II|              amit a távcső mutatott: – azt a bűbájos nőalakot ott a
 296  4,    II|          megcsalni.~ ~– Mit látsz?~ ~– Azt a vízlakó szörnyet, aki
 297  4,    II|                 aki engem megrémített. Azt hittem, csak mesét gondoltál
 298  4,    II|      könyveddel együtt. Most itt látom azt közel. Az úrnő hívta őt,
 299  4,    II|         kullogott, de négykézláb. Most azt parancsolja neki, hogy járjon
 300  4,    II|           akart felőle.~ ~Azután, hogy azt megígérte neki Lajos, jó
 301  4,   III|        kastélya körül történik?~ ~Mert azt megteheti észrevétlenül.
 302  4,   III|             bizonyosan használni fogja azt.~ ~A holdvilágnál jól lehetett
 303  4,   III|              egész, mint egy hágcsó.~ ~Azt az eszközt a lappangók egyike
 304  4,   III|               többé egyedül aludni. Ha azt hinné, hogy ezen a vidéken
 305  4,   III|        derengett elő; Lajos odarohant, azt hitte, hogy még egypárt
 306  4,   III|                 hanem minden mozdulata azt, hogy inkább remeg megszabadítójától.~ ~–
 307  4,   III|          betömték a száját, szabadítsa azt meg.~ ~Vavel átment a hálószobából
 308  4,   III|               volt dugva zsebkendővel. Azt hirtelen felszabadítá nyűgeitől,
 309  4,   III|           Azzal felugrott térdeiről.~ ~Azt a cselédet meg az életretérés
 310  4,   III|           felelt a kérdésre mást, csak azt, hogy „jaj Istenem!”~ ~A
 311  4,   III|      szabadítót nem küld számomra.~ ~– Azt valóban az ég küldte; mert
 312  4,   III|            holdfogyatkozás nincs, s én azt távcsőmmel nem vizsgálom,
 313  4,   III|             rablókra kenni.~ ~– Bizony azt jól fogja tenni a bárónő,
 314  4,   III|            voltát jelezé, s lefoglalta azt mintegy zálogul az ottmaradásra.~ ~
 315  4,   III|             támadtak meg, minden ember azt mondaná egyszerre: „Ezeket
 316  4,   III|               az! Van rossz múltja, de azt már megbánta; vannak hibái,
 317  4,   III|              én egyszer pártul fogtam, azt nem engedem nyomorultul
 318  4,   III|            erkélyre. Én ott megtalálom azt, s aztáno biztonságban leszek.
 319  4,    IV|              lények közé disputálja.~ ~Azt meg tudta tenni, hogy őt
 320  4,    IV|               vizsgálhatta vele. Hanem azt, hogy gondolatai ott ne
 321  4,    IV|       gondolatai ott ne lakjanak nála, azt nem volt képes kieszközölni.
 322  4,    IV|                növendékeiknek, akikről azt hiszik, hogy nem kell nekik
 323  4,    IV|            Lajosnak.~ ~Lajos nem vette azt tudomásul.~ ~– Vajon miért
 324  4,    IV|               szemem hunyorogna, akkor azt mondaná minden ember: „ahol
 325  4,    IV|            bárónő felől, anélkül, hogy azt Marie meg ne tudta volna.
 326  4,    IV|           bárónő udvarában van?~ ~Erre azt a választ kapta, hogy a
 327  4,    IV|            elárulta volna az ottlétét, azt, mint egy világítótornyot
 328  4,    IV|           azután a sötétben is ismerte azt a helyet, ahol Döbereiner-féle
 329  4,    IV|           cimboráim. Pedig tudom, hogy azt mondták: Sátán Laci cselekedte
 330  4,    IV|               cselekedte ezt! Hát csak azt jöttem megmondani, hogy
 331  4,    IV|                mint a templom. S mégis azt mondják, hogy Sátán Laci
 332  4,    IV|             Sátán Laci csak egy van, s azt ismeri minden ember. Annak
 333  4,    IV|                jöjjek keresni. Ámbátor azt az egyet restellem, mikor
 334  4,    IV|              az egyet restellem, mikor azt mondják, hogy Sátán Laci
 335  4,    IV|                fogta, kietette, de még azt sem restellte tőle, hogy
 336  4,    IV|          bejöhettem, bejöhet más is. – Azt mondják, hogy a gróf úr
 337  4,    IV|                De lehetnek mások, akik azt mindenáron meg akarják kapni.
 338  4,    IV|         amilyen könnyen megtehettem én azt, hogy ide az ágyasházába
 339  4,    IV| acélszekrénnyel együtt.~ ~Kezébe vette azt a különös mímelést, mely
 340  4,    IV|                szobájába.~ ~Sátán Laci azt mondá neki a kezében tartott
 341  4,    IV|             aztán megmutatta a grófnak azt a tolvajeszközt, amivel
 342  4,    IV|                  No, hát elküldjem ide azt az ezermestert? – kérdé
 343  4,    IV|                arról fecseg. Megérti ő azt, amit neki magyaráznak,
 344  4,    IV|            öldöklő masinákat fundál, s azt magyarázza, hogyan kellett
 345  4,    IV|              egyesegyedül az védelmezi azt meg igazán és bizonyosan,
 346  4,    IV|              remekeltem. Majd meglátja azt, gróf úr. Nem köszöntöm
 347  4,    IV|              hanem fejét veszik; azért azt el ne felejtsem, hogy nemesember
 348  4,    IV|                poronty a világra jött, azt mondtam az asszonynak: eredj
 349  4,    IV|                a verbunk, elkergettek; azt mondták, hogy nem csúfítják
 350  4,    IV|              velem a regementet. Pedig azt legjobban szerettem volna. –
 351  4,    IV|                   Gróf úr. Én tudom ám azt jól, hogy a zsiványok és
 352  4,    IV|           puskavégre kaphat, lelőni; s azt megteheti, amíg innen a
 353  4,    IV|               a derék emberek közt. Én azt hittem, hogy úgy lesz. Gyanakodó
 354  4,    IV|             megjelenő opus. Előkereste azt, s megtalálta benne a pernahajdert.~ ~
 355  4,    IV|             azért, hogy őneki elmondja azt, hogy nem ő és nem az ő
 356  4,    IV|               pedig le nem diktálhatja azt, ami ez éjjel a Névtelen
 357  4,     V|               akar a gróffal beszélni. Azt mondja, hogy egy olyan ágyút
 358  4,     V|              is saját találmány, ahogy azt a csizmadia meg nem tudná
 359  4,     V|              volt egy kurta plajbásza, azt beszéd közben a szájába
 360  4,     V|               mikor Napóleon lovassága azt a nagy attakot csinálta
 361  4,     V|                a fogát. A generálisnak azt kellett volna kommandírozni: „
 362  4,     V|             gróf jámborul –, hanem hát azt szeretném megtudni, hogy
 363  4,     V|              megtudni, hogy képes-e ön azt, amit én kívánok öntől,
 364  4,     V|               volt szomorú.~ ~– Hát ha azt meg tudom csinálni, hogy
 365  4,     V|            saját ármádiájával, tetszik azt tudni? Találtam fel én egyo
 366  4,     V|       hordozható sáncot, vaspléhbülo : azt minden katonánk magával
 367  4,     V|                 mikor jön az ellenség, azt letámasztja maga elé, azon
 368  4,     V|                mire Napóleon felébred, azt látja, hogy az egész serege
 369  4,     V|          alapokon épült.~ ~– Hát tudja azt a nagyságos úr, hogy mire
 370  4,     V|           hadvezérek dolgairól beszél; azt pedig, ami körülötte történik,
 371  4,     V|          leszek, mint ő.~ ~Vavel Lajos azt mondta rá:~ ~– Az vagy már
 372  4,     V|                tökéletesen sikerült.~ ~Azt Mátyás mester elébb a kastélynak
 373  4,     V|             grófnak csak akkor mutatta azt meg, mikor már készen volt.
 374  4,     V|                két csappantyú kétfelől azt úgy leszorítá, hogy azt
 375  4,     V|                azt úgy leszorítá, hogy azt kívülről se felnyitni, se
 376  4,     V|                majd rémíteni a leányt. Azt fogja kérdezni: hát az életemre
 377  4,     V|            Elvesztettem valamit, de te azt nekem nem adhatod vissza.~ ~–
 378  4,     V|           álmomat.~ ~– Az álmodat?~ ~– Azt ám. A régi jó álmomat. S
 379  4,     V|                 állatkáim is alszanak. Azt hiszem, hogy a nagy csendben
 380  4,     V|               s eloltottam a gyertyát, azt képzelem, hogy sírboltban
 381  4,     V|            szél megzörrenti ablakomat, azt hiszem, be akarnak rám törni,
 382  4,     V|              némelyik úgy fáj, hogy én azt ki nem tudom mondani! Valamit
 383  4,     V|         találtam volna ki valamit, ami azt lehetővé tegye?~ ~A leány
 384  4,     V|             kívül maradt.~ ~– Húzd meg azt a zsinórt ágyad fölött.~ ~
 385  4,     V|               a percben, amint a leány azt megtette, a fal mögé rejtett
 386  4,     V|            neki a keserű gyógyszert, s azt mondta rá, hogy igen jó!~ ~
 387  4,     V|                adna jelt: meghallaná-e azt Lajos?~ ~Meghallotta. Fél
 388  5,     I|             amióta a nevezetes zsivány azt a furcsa látogatást tette
 389  5,     I|             beszéde után hajlandó volt azt hinni, hogy Magyarországon
 390  5,     I|        hajlandó volt szó szerint venni azt, amit könyvből olvasott,
 391  5,     I|         fölfedezését, miután a veszély azt is közvetlenül fenyegeti.~ ~
 392  5,     I|               oda: élőszóval elmondani azt, amit megtudott?~ ~A jó
 393  5,     I|             mutatá; hogy nem vértesek, azt könnyű lovaikról lehetett
 394  5,     I|              fejeiket.~ ~Ezen az estén azt is láthatá, hogy a szomszéd
 395  5,     I|             rabolhatja el a vár urától azt, amit majd nehéz lesz Sátán
 396  5,     I|               ennek a dekorációnak. Ez azt jelenti, hogy ott nemesi
 397  5,     I|            ismerős; ott a komornyiktól azt a biztosítást nyerte, hogy
 398  5,     I|            névjegyét, s Henry felvitte azt Vavelnek, aki, mint tudva
 399  5,     I|                kapusnál a névjegyét.~ ~Azt hitte, hogy ezzel ki vannak
 400  5,     I|          ezúttal sem sikerült. – Henry azt mondta, hogy az úr dolgozik,
 401  5,     I|              tette udvarlását. Ezúttal azt a választ nyerte Henrytő1,
 402  5,     I|           névjegye szegletét, s átadta azt a kapusnak.~ ~Ezt már végtére
 403  5,     I|             hagyott maga után hátra.~ ~Azt még az ellenségnek is meg
 404  5,     I|              számára volt ajánlatos.~ ~Azt egyébiránt mindenki tudta
 405  5,     I|                szívek nem kockáztatták azt, hogy komoly veszélynek
 406  5,     I|             igen szilárd elvei vannak. Azt maga Barthelmy ezredes is
 407  5,     I|           szilárd elvei? Az egyik párt azt állította, hogy ennek oka
 408  5,     I|          tömörebb, közvetlenebb. Vavel azt is elnézi gyakran, kivált
 409  5,     I|          körülményt megjegyzett Vavel: azt, hogy amíg a mulatság után
 410  5,     I|           szabad megmondani az igazat. Azt hitették el vele, hogy azok
 411  5,     I|                találta meg rajta többé azt az elmélázást, – amit a
 412  5,    II|                vonás. Ő csak játszotta azt, amit betanítottak neki,
 413  5,    II|             csizmaszárát ütögette, ami azt fejezte ki, hogy táncol.
 414  5,    II|                   A csimpolya rákezdte azt a másik nótát, hogy~ ~ ~ ~ ~
 415  5,    II|            négykézláb kutyagolt odább. Azt hitte, hogy az embert ha
 416  5,    II|           utána ugrott a röppentyűnek. Azt hitte, ez már csak az ő
 417  5,    II|        elemében érezte magát, elfeledé azt a másik világot, ahol kenyeret
 418  5,   III|              az írásról, hogy ki küldi azt. Nagyon kevés emberrel volt
 419  5,   III|        emberrel volt érintkezésben. De azt a finom női kézírást mindenekfölött
 420  5,   III|                ezt a saját lakásán? Ha azt kívánná, hogy látogassa
 421  5,   III|             vitte, hogy írni tudjon.~ ~Azt tette a gróf, hogy egy látogatójegyének
 422  5,   III|              hallja meg; majd kinyitja azt ő maga.~ ~S aztán járta
 423  5,   III|           hirtelen megkapta a kezét, s azt súgá fülébe:~ ~– Nem ön
 424  5,   III|              volna azon alkalmon, hogy azt az egyetlen embert, aki
 425  5,   III|    száműzetésemtől megszabadulhatok. – Azt pedig tudni fogja ön tán,
 426  5,   III|                Márpedig az egész világ azt hiszi, hogy ön Barthelmy
 427  5,   III|                hogy a fegyverdurrogáso azt elárulta volna? Az is lehető,
 428  5,   III|              Ön most megtorolja rajtam azt, amit én tettem önnel, mikor
 429  5,   III|        pillanatban tréfára fordítottam azt a veszélyt, amelyet ön elhárított
 430  5,   III|              be akart mennio , szentül azt hiszi, hogy ott van a felesége
 431  5,   III|               ellenében visszatartsam. Azt mondtam neki, mikor dühös
 432  5,   III|             hogy követelem magam iránt azt a kíméletet, hogy egyik
 433  5,   III|                észre a nyert előnyt, s azt egy futó mosolyával elárulta.~ ~–
 434  5,   III|              semmi oka a hálálkodásra. Azt, hogy egy nő két férfit
 435  5,   III|              maradni ezen a helyen, ha azt valami tragikus eset tette
 436  5,   III|               az odább költöző vendég, azt mondá: „Íme, én megtartottam
 437  5,   III|               volt, de megálltam, hogy azt a rejtélyes embert ne kényszerítsem
 438  5,   III|        indulattól reszkető hangon.~ ~– Azt is megismertetem önnel.
 439  5,   III|          csendesen felelt:~ ~– Erre én azt fogom neki válaszolni, hogy
 440  5,   III|               nyakát.~ ~– Ő képes lesz azt megtenni – suttogá rettegő
 441  5,   III|               ahol mind a két ellenfél azt mondá: megölöm őt. És mind
 442  5,   III|         gyakorlott: meg is tudta tenni azt, amit mondott. Aztán megölték
 443  5,   III|                tudom, hogy nem szokták azt kérdeni. Hát aztán? Könnyebb
 444  5,   III|      szemszúrástól megkarcolva élni. – Azt még sohase hagyta magának
 445  5,   III|              Még a feleségétől sem. Ha azt hallja, hátad mögött a halál:
 446  5,   III|            vastag egy persona, hogy ha azt a hintóba beültetem, magam
 447  5,   III|          szemben foglalni helyet, s ha azt mutatom be Barthelmynek,
 448  5,   III|                 én sem; hanem végre is azt fogja rá mondani, hogy „
 449  5,   III|          Bárónő! Ön akarná kockáztatni azt, hogy velem jöjjön kikocsizni?
 450  5,   III|                 és jól fölfegyverezve. Azt mondta: eh mit? gyávák azok:
 451  5,   III|             hogy nem teszik meg. Én is azt mondom. Nem tétovázok a
 452  5,   III|                fél ön, hogy az ezredes azt fogja hinni, hogy én önnek
 453  5,   III|           juthatott észrevétlenül, s ő azt csak az utolsó nap fedezte
 454  5,   III|              pajkos csíny, – ne mondja azt! Ez egy nagy áldozat öntülo .
 455  5,   III|               aki nem vette áldozatnak azt, hogy elpirult?~ ~– Aki
 456  5,   III|            szégyenpír égetését érezni, azt hiszem, a legkínzóbb tűz,
 457  5,   III|              áldozatnak. Én meg akarom azt tenni. Én önnek adósa vagyok,
 458  5,   III|                adósa vagyok, le akarom azt fizetni. Én meg akarom szabadítani
 459  5,   III|              önnek drága. Azért akarom azt tenni, hogy ne legyek önnek
 460  5,   III|           vérontásának árán! Nem lehet azt elfogadni.~ ~– Nos –, menjen
 461  5,   III|            úton sétálni az erdőkerülő, azt mondta volna: „Aha! a gróf
 462  5,   III|                     Hát a másikat?~ ~– Azt sem.~ ~– Hát mit?~ ~– Ezt
 463  5,   III|              Megyek egyedül felkeresni azt az urat, aki mindenáron
 464  5,   III|              meg Lajos kezét.~ ~– Nem! Azt én nem engedem megtörténni.
 465  5,   III|               oldalzsebéből a hölgy, s azt szétbontva, odatartá a gróf
 466  5,   III|                akarja; de én is teszem azt, amit én akarok. – És akkor
 467  5,   III|           karját nyújtsa a hölgynek, s azt mondja:~ ~– Menjünk, asszonyom!~ ~
 468  5,   III|              kígyószerű átfonásig, ami azt jelezi, hogy kész vele a
 469  5,   III|                udvarra gördült. A gróf azt mondá Henrynek, hogy hajtson
 470  5,   III|               velük az erdőkerülő, aki azt állította, hogy a Névtelen
 471  5,   III|              Minek? – monda Vavel.~ ~– Azt regélik, hogyha egy ilyet
 472  5,   III|           kifejezve. (Igaz! Hisz őróla azt hiszik, hogy neje van!) –
 473  5,   III|        háborúban! Ha tőlem az ellenség azt kérdezné, nincs-e abban
 474  5,   III|          kiálta vissza Vavel gróf:~ ~– Azt a célt pedig nem fogja ön
 475  5,   III|          bocsánatát!~ ~– „Ön” követeli azt? – kérdezé Barthelmy ezredes,
 476  5,   III|                szolgának látni kellett azt, hogy ők nem kergetik egymást,
 477  5,   III|        maradjon. Érzé, hogy amit tett, azt joga volt tenni. Ez a nő
 478  5,   III|             volt tenni. – Ő is szereti azt a nőt.~ ~Nem volt hazugság,
 479  5,   III|                maradtak.~ ~– Kimondtam azt, amit a szívem érzett.~ ~–
 480  5,   III|                     Lehetetlenné tette azt, hogy mi egymással valaha
 481  5,   III|         rejtélyes nő önre nézve mi. De azt tudom, hogy ön e nőre nézve
 482  5,   III|                másikban újrakezdhetjük azt. Kérem, maradjon itt. Eltalálok
 483  5,    IV|             bárónőnek csak az kellett, azt megkapta.~ ~Tromfszky doktor
 484  5,    IV|         mindent. Mi okuk is lett volna azt titokban tartani?~ ~És aki
 485  5,    IV|                 És aki legjobban tudta azt tódítani, az természetesen
 486  5,    IV|               az a következtetés, hogy azt az időt, amikor mindenkire
 487  5,    IV|              kastélyba. A komornyiknak azt mondtam, hogy rögtön akarok
 488  5,    IV|                Névtelen Várból. Megint azt izenik vissza, hogy jöjjek
 489  5,    IV|             mondja el!~ ~– Hát mondok, azt mondom, hogy nekem mindjárt
 490  5,     V|              nem mutatta magát előtte. Azt hitte, hogy azalatt el tudja
 491  5,     V|              ösztön (büszkeség talán?) azt súgná neki, hogy az a hely
 492  5,     V|               én eladom a lovakat.~ ~– Azt nagyon jól fogja ön tenni,
 493  5,     V|            leányt, hajlandó lett volna azt hinni, hogy Henry fecsegett
 494  5,     V|              kezéből leesett a földre. Azt a gróf felkapta és a zsebébe
 495  5,     V|        pecséten a leány címerét látta. Azt a címert, amit minden ember
 496  5,     V|          minden ember ismer.~ ~Sietett azt morzsalékká törni.~ ~S aztán
 497  5,     V|         teljességéből:~ ~– Mit akarok? Azt akarom, hogy adjon ön nekem
 498  5,     V|             hogy adjon ön nekem anyát! Azt akarom, hogy hozzon nekem
 499  5,     V|                egyedül, mint ön?~ ~– S azt hiszi ön, hogy ez az ön
 500  5,     V|           abban a mély sötétségben! Ha azt én önnek mind elmondanám!
 501  5,     V|               hangja. Maga sem tudta ő azt, hogy ennyire képes. Ekkor
 502  5,     V|             neki a leány büszkén. – Ha azt akarja ön biztosítnio ,
 503  5,     V|              aki szeret, el nem árulja azt.~ ~– De ki szeretne engem?~ ~–
 504  5,    VI|                elvett „szép” világért: azt gondolta ki, hogy egy üvegházat
 505  5,    VI|            valami kocsánya, annálfogva azt Marie gombostűvel tűzte
 506  5,    VI|          Menjen le. Még van rajta egy, azt önnek a számára hagytam.
 507  5,    VI|                künn ácsorgó kertésznek azt kiáltotta: „canaille”! S
 508  5,    VI|             találni.~ ~– Hová tette ön azt a virágot? – kérdé a leánytól,
 509  5,    VI|              vált. Lajos ugyan sietett azt nagy költséggel megoltalmaztatni;
 510  5,    VI|               körül. Úgy megerősítette azt, mint valami váracsot. Hanem
 511  5,    VI|           valami váracsot. Hanem azért azt mondta neki a kertész, hogy
 512  5,    VI|           valakinek szép búzája terem, azt mondja dicsekedve: íme,
 513  5,    VI|               selejtes a termés, akkor azt mondja: e bizony csak olyan,
 514  5,    VI|               a feleségem itt fogta ki azt a Fertőből. – Mégis az enyim;
 515  5,    VI|                menő károkat okoz. Hogy azt ki lehessen puhatolni, az
 516  5,    VI|       Tekintetes nemes Mosony vármegye azt tartja, hogy ez a tekintetes
 517  5,    VI|        felmérés idejére nélkülözhetné, azt pro publico bono * neki
 518  6,     I|          pongyola-öltöny volt rajta, s azt is az egyik kezével tartá
 519  6,     I|               ott repked; egyszer csak azt veszem észre, hogy amint
 520  6,     I|                tenni egy másikat, hogy azt szeressem. Hiába volna az
 521  6,     I|               okos is, kedves is, csak azt gondolnám mindig: az az
 522  6,     I|           hozzá – mondá Lajos.~ ~– Oh, azt nem engedem. Hogy szegény
 523  6,     I|               végre eszébe jutott egy, azt lassan dúdolva elénekelte:~ ~ ~„
 524  6,     I|             valakit” temetni vittek.~ ~Azt hitte, az halotti dal.~ ~
 525  6,     I|               hitte, az halotti dal.~ ~Azt is kedvesen vette, hogy
 526  6,     I|                csendességszerző angyal azt találja mondani: „úgy? ha
 527  6,     I|          valami testmozgást szerezzen, azt találta ki, hogy Henryvel
 528  6,     I|             ajtón akart bemenni, hanem azt zárva találta. Azt hitte,
 529  6,     I|               hanem azt zárva találta. Azt hitte, Henry a feleségénél
 530  6,     I|        kinyissa.~ ~– Hát mi lelte?~ ~– Azt hiszem, hogy megsimította
 531  6,     I|               megsimította a guta.~ ~S azt olyan flegmával mondta,
 532  6,     I|               jelent meg előttem, s az azt kérdezte tőlem, hogy készen
 533  6,     I|                kipótolni önök körül? – Azt hiszem, a Schmidtéknek van
 534  6,     I|          kigyógyított sok gutaütöttet. Azt elhívatom hozzád.~ ~Az öreg
 535  6,     I|              uram. Ugyan hogy tenné ön azt már? A tudós, a nagy bölcs,
 536  6,     I|         könyvet kitanult, hogy mondaná azt egy ostoba boszorkánynak:
 537  6,     I|                hörgé a haldokló.~ ~– S azt hiszed te, hogy ezt szabad
 538  6,     I|    kimondhatlan nagyságában, ha tudnád azt, hogy ő, aki forgatja a
 539  6,     I|              ami e kettő között esett, azt te tudod!”~ ~– Önnek nagy
 540  6,     I|          megszabadításáért követtem el azt!”~ ~– Nem tudok én ily fennyen
 541  6,     I|               Mikor kezet adtál nekem, azt mondtad: „gazember, aki
 542  6,     I|            hozzá, s aztán kezébe fogta azt a tehetetlen, jéghideg kezet.~ ~–
 543  6,     I|               gazdag Henry?” s ha arra azt mondja a szent kapuőr, hogy „
 544  6,     I|                souterraine-ben”, akkor azt mondom neki, hogy „no hát
 545  6,     I|           vonagló ajkaival megcsókolja azt.~ ~– Igen, igen! – rebegé,
 546  6,     I|         haldokló ember imáját.~ ~– Óh, azt tudom én könyv nélkül.~ ~–
 547  6,     I|                 Marie!~ ~– Megtanultam azt.~ ~– De hát minek tanulta
 548  6,     I|                   De hát minek tanulta azt meg?~ ~– Hát az ember nem
 549  6,     I|                hisz könyv nélkül tudta azt, hanem hogy ne lássa maga
 550  6,     I|               hogy ne lássa maga előtt azt a félelemidéző arcot.~ ~
 551  6,     I|             halkan, kenetteljes hangon azt a szép imát, amit a jó père
 552  6,    II|         felelősséget: annálfogva Lajos azt tette, hogy egy rábcai dereglyét
 553  6,    II|         jóakaratú, előrelátó tanácsát; azt a masinalábú hadastyánt
 554  6,    II|          kastélyba, a bárónő udvarába. Azt mondta, hogy ott nem maradna
 555  6,    II|        napszámért.~ ~A bárónő megtudva azt, hogy a gróf ismét cseléd
 556  6,    II|             Itt vagyok!”~ ~És amellett azt is tanulmányoznia kellett,
 557  6,    II|           kirítt minden sorából. Vavel azt képzelte, hogy az egész
 558  6,    II|                követe” képviselte), de azt az újonchadat nem azokból
 559  6,    II|      hallgatott a szép, biztató szóra, azt körülölelgették, jó pajtásnak
 560  6,    II|             szemébe merte mondani: „Te azt hiszed, hogy nagy ember
 561  6,    II|         sorssal és az istenekkel, akik azt eltűrik.~ ~S ami még százszorta
 562  6,    II|         gyalázzák, csúfolják, átkozzák azt a nemzetet, akit ő imád.
 563  6,    II|                ablak erkélyére kihinté azt az eledelt, ami megholt
 564  7,     I|        Törvénycikkelye I. §-ának és az azt követő §-oknak személyes
 565  7,     I|         nevetést.~ ~– Tehát alispán úr azt hiszi, hogy én azért nem
 566  7,     I|               ellent nem tudna állni”. Azt pedig, hogy az ellenfele
 567  7,     I|          Minden város ád egy lovast, s azt maga szereli fel. Szép svadrony
 568  7,     I|         bátorsága, tapasztalata, hanem azt, hogy kinek van fényesebb
 569  7,     I|            hadvezérek. – A lustratiót, azt a tréfát, hogy minden nemes
 570  7,     I|               Hagyjuk ezt a bohóságot. Azt mondom én, alispán úr, hogy
 571  7,     I|           öltözetemben.~ ~– Ahán! Hogy azt más valaki meg ne érezze.~ ~–
 572  7,     I|          elhíreszteltek; mert ahogy én azt a bizonyos úrhölgyet ismerem,
 573  7,     I|               dohányfüsttől: láttam én azt már olyan dohanyfüstben
 574  7,     I|               én feleségem.” – „Nem is azt akartam mondani, hanem az
 575  7,     I|            hibás; ugyan ki csinálhatta azt az ostobaságot?” – „Én magam!”~ ~
 576  7,     I|                 S mikor pedig rágyújt, azt teszi egész férfiúi önérzettel.~ ~
 577  7,     I|           egyedül megtizedeltetni?~ ~– Azt csak bízza ön rám – szólt
 578  7,     I|               ne haljon. Nem ismeri ön azt az adomát az angol hajóskapitányról,
 579  7,    II|              jön, s neki feladata volt azt mindenáron visszatartani,
 580  7,    II|                Traun hídja kőből volt, azt nem lehetett felgyújtani.
 581  7,    II|          megfogja a lovas kengyelét, s azt mondja: bátyám, nem ismersz? –
 582  7,    II|              még habozott hozzányúlni, azt nem félt felragadni az egyfejű
 583  7,    II|            nemzethez, melyben felhívja azt, hogy tegye magát függetlenné,
 584  7,    II|             egészen elveszettnek hitte azt az ügyet, aminek ő egész
 585  7,    II|         egyesek levelezéseiből ismerte azt a nemzetet, mely között
 586  7,    II|                tenni; melynek még csak azt sem engedték meg, hogy saját
 587  7,    II|                függő kardjához rohant, azt kirántotta hüvelyéből, s
 588  7,    II|           lovas bandériumot, s vezetem azt személyesen. Minden fegyverzet
 589  7,    II|             hozzávaló ember és ló?~ ~– Azt felelhetném rá az egyszeri
 590  7,    II|                Turóc megyei szolgabíró azt referálta, hogy „sem nem
 591  7,    II|            nagy Plutarchja, ne ismerné azt a történetet, mikor a landsteini
 592  7,    II|             kaptam, és mi célra adták. Azt csak nem mondhatom, hogy „
 593  7,    II|              adjon hozzá, gróf úr.~ ~– Azt szívesen – szólt Vavel gróf,
 594  7,    II|                szelíden.~ ~– Írni.~ ~– Azt akarod, hogy a kezed írását
 595  7,    II|             hasonló legyek valaha. Óh, azt nem engedi meg Isten!~ ~
 596  7,    II|        oltalmazod: tekints alá; – nézd azt ott, ki a lángok között
 597  7,    II|       széttekintve a haldoklók fölött, azt mondja: „jól van,”, s aztán
 598  7,    II|           odavonta keblére a leányt. – Azt mondtad nekem egy napon: „
 599  7,    II|        sikoltott, gyermek volt.~ ~– Te azt tennéd? Idehoznád őt? Vagy
 600  7,    II|         odakészített asztalára valaki, azt a nemes férfiú keblére tűzte
 601  7,    II|               hódolatról, s megragadva azt a szép fehér kezet, odaszorítá
 602  7,    II|                fehér kezet, odaszorítá azt keményen kifent bajuszai
 603  7,    II|           félretekintve Vavel Lajosra, azt mondá neki:~ ~– Kár volna „
 604  7,    II|              amíg a lépcsőkön lehalad, azt a sok aranytekercset a kalpagjából
 605  7,    II|              aminőt az érezhet, akinek azt mondják, hogy nem szabad
 606  7,   III|              az aranytekercsek közül.) Azt hiszi Katalin húgom, hogy
 607  7,   III|               egy „vékony fátyol”, ami azt elválasztja.~ ~– Ez a fátyol
 608  7,   III|           palástolva, kérdezé:~ ~– Hát azt hiszi ön, – hogy a gróf –
 609  7,   III|               gróf – szeret engem?~ ~– Azt nem tudom. Mert nekem nem
 610  7,   III|                 hogy ön tudja ezt jól: azt hiszem. S hogy ő megérdemli
 611  7,   III|            hiszem. S hogy ő megérdemli azt, hogy ön is szeresse őt,
 612  7,   III|                hogy ön is szeresse őt, azt állítom. Aki megérti ezt
 613  7,   III|           megérti ezt az embert, annak azt szeretni kell. Én nem nászlakomára
 614  7,   III|                 Ekkor megmutatta nekem azt a hölgyet, akiről annyi
 615  7,    IV|               akiknek ölelése forró.~ ~Azt hitte, hogy sietnie kell,
 616  7,    IV|           visszaizenni Katalin?~ ~Hisz azt nem is okosan rendezi el
 617  7,    IV|                szörnyűség ez ilyenkor! Azt le kellett elébb törülni
 618  7,    IV|              szép kezet, és megcsókolá azt.~ ~Hanem Katalin nem soká
 619  7,    IV|               Katalin nem soká engedte azt át az ő csókjainak, elvonta
 620  7,    IV|             sietve. Ő várhat. De nekem azt mondák, önnek a szíve anyát
 621  7,    IV|       melyiknek volt a csókja forróbb? Azt nem lehet megmondani. De
 622  7,    IV|          ölelhetett át egy nőt, akinek azt mondhatta, hogy szereti!
 623  7,    IV|                   Igen gróf úr, de nem azt, hogy Marie előtt is elhallgassa.~ ~
 624  7,    IV|         keresztneveteken hívni?~ ~– De azt a rablóhistóriát már csak
 625  7,    IV|                     Hiszen elmondom én azt, csak egyszer hozzájussunk,
 626  7,    IV|             volt, hogy elmondassa vele azt az első találkozás rémséges
 627  7,    IV|               vőlegénynek.~ ~– De csak azt szeretném megérteni – szólt
 628  7,    IV|               zárjon el engem?~ ~Amint azt kimondta, megbánta. Valami
 629  7,    IV|       hajszálrugója egy alvó ösztönnek azt a gondolatot ébreszté fel
 630  7,    IV|             egy másik szívnek. Sietett azt helyrehozni gyorsan.~ ~–
 631  7,     V|              mosolyogva – ön nem fogja azt kívánni, hogy ebben a házunkban
 632  7,     V|        szemlesütve Katalin – meg lehet azt rövidíttetni – diszpenzációval.~ ~–
 633  7,     V|              mellett?~ ~– Te megláttad azt?~ ~– Igen.~ ~(Lajos jól
 634  7,     V|              kiálta fel Marie: énrólam azt hitték, hogy én Barthelmy
 635  7,     V|              odavágva szemével. – Ő is azt hitte, hogy én Lajosra nézve
 636  7,     V|         Marie-tól.~ ~– Te megtartottad azt? Óh, add oda Lajos. – Olvasd
 637  7,     V|                újra meg újra el akarná azt olvasni.~ ~– Ő ezt még tavaly
 638  7,     V|           kívül – monda Lajos.~ ~– S ő azt kiragadta a kezemből – folytatá
 639  7,     V|               ellenségeire lehet aztán azt mondani, hogy „vesszenek
 640  7,     V|        közeledéstől, azalatt kész volt azt az áldozatot előre meghozni,
 641  7,     V|            nagy kedvem volna elmondani azt az adomát arról az egyszeri
 642  7,    VI|              felderült. Ő maga sietett azt tréfával helyreütni.~ ~–
 643  7,    VI|              vagyunk féltékenyek. Majd azt a kisebb haditervet elkészítjük
 644  7,    VI|                hadd érezze már egyszer azt az örömöt, hogy futkoshat
 645  7,    VI|             lesz! – monda Marie.~ ~Hát azt hogy tagadhatta volna meg
 646  7,   VII|                 Kártya volt a kezében, azt keverte, és kirakta maga
 647  7,   VII|        fegyverzaj között, ugyebár?~ ~– Azt én nem tudom. Nekem csak
 648  7,   VII|               Mi történik a szobákban? azt nem szokták velem közölni.~ ~–
 649  7,   VII|              rám jön az éneklés, akkor azt akarom, hogy azt ne hallja
 650  7,   VII|                 akkor azt akarom, hogy azt ne hallja senki. Ha rossz
 651  7,   VII|              én képzelek oda magamnak. Azt letorkolom. Én nem tudok
 652  7,   VII|                ne értsen félre; én nem azt kérdeztem öntől. De mit
 653  7,   VII|           kisfiam” volt, s aztán nekem azt mondta: „chère maman!” s
 654  7,   VII|           szükség egyebet tudnom, mint azt, hogy ő itt van. Jó helyen
 655  7,   VII|         gondját fogják viselni. – Mert azt én megtudom, Madame – folytatá
 656  7,   VII|                   Az én kártyáim nekem azt megmondják. – Hanem vele
 657  7,   VII|                 kinevettek volna vele, azt mondták volna: „hogy mórikál
 658  7,   VII|             belőle.~ ~– Hová lett?~ ~– Azt nem tudom. Érti ön? Nem
 659  7,   VII|             köze hozzá? Az enyém volt. Azt tehettem vele, amit akarok.
 660  7,   VII|             minden este lefekvés előtt azt tettem, hogy fogtam a hosszú
 661  7,   VII|          tolvaj? Ezután már nem teszem azt. Most már önre néz ez a
 662  7,   VII|          csókol, csimpajkozik; s aztán azt mondják önnek, mint nekem:
 663  7,   VII|         folytatá:~ ~– És ön megtalálná azt az árt, s azt mondaná: „
 664  7,   VII|               megtalálná azt az árt, s azt mondaná: „ezért odaadom!” –
 665  7,  VIII|              aztán meg vissza is lehet azt neki küldeni.~ ~Katalin
 666  7,  VIII|               az inasával, – Marie-nak azt mondta, hogy a hintajáról
 667  7,  VIII|                a csónakot. Ott átvette azt valami cseléd, s ők ketten
 668  7,  VIII|             kergetőzött vele a gyepen. Azt képzelte, hogy azt el lehet
 669  7,  VIII|             gyepen. Azt képzelte, hogy azt el lehet fogni.~ ~Óh, mennyi
 670  7,  VIII|                forma hangokat, s Lajos azt mondta neki, hogy a pávák
 671  7,  VIII|            hogy a pávák tesznek úgy. Ő azt nem akarta neki elhinni.
 672  7,  VIII|                kivallatni, hol tanulta azt a szép nótát. S megpróbálni,
 673  7,  VIII|            Milyen furcsa nóta. A végén azt dalolja a leány: „Rágalmazó
 674  7,  VIII|                vadászni.~ ~– Nem, nem; azt nem szeretem. Nem akarom
 675  7,  VIII|             húsuk, és az a mienk!)~ ~– Azt pedig meg kell szoknod,
 676  7,  VIII|             idegeik megedződjenek.~ ~– Azt hiszem, a parasztnéknek
 677  7,  VIII|               meg másokat.~ ~Marie még azt is meg akarta látni, hogyan
 678  7,  VIII|         annyira megtetszett neki, hogy azt mondta, hogy ő azt megtanulja.
 679  7,  VIII|                hogy azt mondta, hogy ő azt megtanulja. Az udvaron a
 680  7,  VIII|                is vállalkozott, hogy ő azt is megtanulja. A konyhában
 681  7,  VIII|          hajdúkását: Marie megkóstolta azt, s azt mondta, hogy ő mindennap
 682  7,  VIII|               Marie megkóstolta azt, s azt mondta, hogy ő mindennap
 683  7,  VIII|                foglak találni.~ ~Marie azt szerette volna, ha ahhoz
 684  7,  VIII|             Hát még a házi gond! Pedig azt is meg kell tőlem tanulnod.
 685  7,  VIII|                a mérnöknek ajándékozta azt, az pedig, miután nem volt
 686  8,     I|            semmi – szólt az alispán –; azt csak a paraszt hiszi, hogy
 687  8,     I|            mert nem szalad, tehát áll. Azt ön tudni fogja, hogy az
 688  8,     I|                nádori hivatal, melynek azt végre kell hajtani; az akadályozó,
 689  8,     I|        betanítás és élelmezés kérdése. Azt csak el fogja ön ismerni,
 690  8,     I|             fel a dolog?~ ~– Azonkívül azt is tudatta, hogy rézdobokat
 691  8,     I|           öltözet.~ ~– A Hofkriegsrath azt írta le arra, hogy annyi
 692  8,     I|               a vármegyék. Hanem ekkor azt vetette ellen az „akadályozó”,
 693  8,     I|              nincs annyi szabója, hogy azt a sok mondurt megvarrathassa;
 694  8,     I|                 volna”. Mert akkor meg azt mondta az „akadályozó”,
 695  8,     I|       Teringettét, hát rá kell fizetni azt az egy forintot!~ ~– Csak
 696  8,     I|            Ekkor aztán az „akadályozó” azt mondta, hogy elébb a posztónak
 697  8,     I|             Artillerie-Direction ekkor azt jelenti, hogy újabb szerkezetű
 698  8,     I|                felének jut, a többinek azt ajánlja az „akadályozó”,
 699  8,     I|            Hofkriegspraesidium eközben azt jelenti, hogy kardot pedig
 700  8,     I|       harcoljanak azzal a lovasok?~ ~– Azt én magam sem tudom.~ ~–
 701  8,     I|                a magas generalcommando azt tudatja, hogy (S ugyan nem
 702  8,     I|                 A „nyugtalankodó” erre azt mondta, hogy majd gondoskodik
 703  8,     I|            Hanem akkor az „akadályozó” azt mondja, hogy azonban semmiféle
 704  8,     I|        kellenének.~ ~– Az „akadályozó” azt sem adott.~ ~– No, lássa
 705  8,     I|        kiszolgált katona mind paraszt. Azt pedig nem lehet kívánni
 706  8,     I|               ki II: törvénycikk pedig azt rendeli el, hogy az inszurrekció
 707  8,     I|                     De az „akadályozó” azt mondta, hogy azt nem szabad
 708  8,     I|           akadályozó” azt mondta, hogy azt nem szabad használni, mivelhogy
 709  8,     I|            állnak az élükre.~ ~– Én is azt fogom tenni!~ ~– Férfiak,
 710  8,     I|                 Most már kezdem érteni azt a rejtelmes intést is, amit
 711  8,     I|         fogadni, hogy rabolja el tőlem azt, amit oly féltve őrzök.
 712  8,    II|             példáiról szólna: még csak azt sem adtak nekik. A franciának
 713  8,    II|               lett vége.”~ ~ ~ ~No már azt el kell ismerni, hogy ennél
 714  8,    II|            verbunkos egész nap danolta azt az utcán, s aztán előjöttek
 715  8,    II|            egészen másformának mutatta azt be előtte. A magyar nemesi
 716  8,    II|             nem közte nevekedett, hogy azt elébb ki kellett tanulnia,
 717  8,    II|         elkészült a zászló is.~ ~Marie azt akarta, hogy Katalin legyen
 718  8,    II|        vezérnek a menyasszonya; de már azt Lajos határozottan követelte,
 719  8,    II|               arra felkötni; neki kell azt megáldani.~ ~Gyönyörű látvány
 720  8,    II|               a keze, mikor felkötötte azt a szalagot a zászlóra, amit
 721  8,    II|               itt. Ne pazarold énértem azt a te drága véredet! Fussunk
 722  8,    II|                innen!”~ ~A távol állók azt hitték, hogy valami áldást
 723  8,    II|                   Szavakkal nem mondta azt, hanem amint azt látta,
 724  8,    II|                mondta azt, hanem amint azt látta, hogy a zászlót csakugyan
 725  8,    II|              el Lajos a kezéből, akkor azt a lobogót, melynek egyik
 726  8,    II|                szorítá, és megcsókolta azt. Ez volt az áldás.~ ~Azután
 727  8,    II|                eltakart.~ ~Alkalmasint azt, hogy „hát te sem marasztod
 728  8,    II|          menyegzőnk napja: nem várod-e azt meg?”~ ~Nem bizony!~ ~Van,
 729  8,    II|              holnap már nem tartja meg azt! Ki gondolna most menyegzőre?
 730  8,    II|               eltávozik. Átvitte hozzá azt a kis acél ládikát, amiről
 731  8,    II|               közül künn hagyott, hogy azt Katalin, ha tőle utasítást
 732  8,    II|             már az idő: egyszerre csak azt hallja Lajos, hogy valaki
 733  8,    II|             neki; mennyire nem pótolja azt senki a világon!~ ~Szerették,
 734  8,    II|          mosolygó arcokért elfelejteni azt a hideg márványtekintetet,
 735  8,    II|             kocogtatásra ajtaján, hogy azt mondhassa rá: „Szabad!”
 736  8,    II|              ami úgy volt tartva, hogy azt Marie is elolvashassa.~ ~–
 737  8,    II|              bizony mások is megteszik azt. Hát nem olvastad a levelében,
 738  8,    II|        bennünket az egész Fertő. Lajos azt hagyta meg, hogy ha futnunk
 739  8,    II|                nyugodni.~ ~Hanem aztán azt a meglepetést szerezték
 740  8,    II|          kitalálja-e, hogy ki rajzolta azt?)~ ~(Vajon fogja-e a szíve
 741  8,   III|              közbekottyanót.~ ~– Te is azt tennéd, öcsém, ugyebár,
 742  8,   III|            halok meg pedig addig, amíg azt meg nem kapom” – mondá a
 743  8,   III|            fogtak.~ ~Vavel ráismert, s azt mondá: „Bocsássátok: ez
 744  8,   III|      hozzávarva a bőréhez a lelke.~ ~– Azt rosszul tettétek. Máskor
 745  8,   III|             alkirály dandárvezéreinek, azt tudta Vavel.~ ~A felnyitott
 746  8,   III|              egymást keresztezzék.”~ ~„Azt tudta Thémire, hogy a protektor
 747  8,   III|               szokott sétájában, mikor azt a lefátyolozott hölgyet
 748  8,   III|      ismertesse meg hölgyét, akiről én azt hiszem, hogy az én nőm… (
 749  8,   III|               hiszem, hogy az én nőm… (Azt mondanom sem kell, hogy
 750  8,   III|            költeményem: én iktattam be azt egy vidéki hírlapba, ahonnan
 751  8,   III|           ezekért a szép szemekért nem azt árulta el minekünk, hanem
 752  8,   III|                felismerés pillanatában azt mondta róla: „Ez az én jegyesem”.
 753  8,   III|               egy lovas bandériumot, s azt most ellenünk hozza.”~ ~„
 754  8,   III|                volt küldve az asszony, azt már körme között tartja….”~ ~„
 755  8,   III|               vele tenni?”~ ~„Jocrisse azt is tudatja velem, hogy Thémire
 756  8,   III|                erővel.”.~ ~Vavel Lajos azt sem vette már észre, hogy
 757  8,   III|              melynél a levelet olvasá; azt hitte, hogy a betűk úsznak
 758  8,   III|             egyszerre.~ ~Mondták volna azt, hogy Marie-t azért akarják
 759  8,   III|            falai közé! – Mondták volna azt, hogy ellenségei azért keresik,
 760  8,   III|              vesztőhelyre vigyék! – De azt kigondolni, hogy az ő bálványát,
 761  8,   III|               A tűz kialvófélben volt, azt újra meg kellett raknia,
 762  8,   III|          körülményt szem előtt tartva, azt az utasítást adom önnek,
 763  8,   III|             fekve, csak úgy horkolt.~ ~Azt felrázta álmából.~ ~– Mégis
 764  8,   III|            örökkévalóság volt az, amíg azt a levelet végigolvasta.
 765  8,   III|                a levelet végigolvasta. Azt hitte, azalatt annyi idő
 766  8,   III|                 hogy tedd meg. Hozd el azt nekem a kastélyból.~ ~–
 767  8,   III|               lesz. Az a másik nagy úr azt mondta: használj erőszakot;
 768  8,   III|               rá.~ ~– Nem lesz szükség azt tenned. Csak annyira menj,
 769  8,   III|                 mint a kezes bárány, s azt fogja mondani: mit kívánsz?
 770  8,   III|               aki ezt a gyűrűt viseli, azt kívánja öntől, hogy hagyja
 771  9,     I|                védence számára tartani azt, amivel tartozott neki:
 772  9,     I|        istene-e az annak? Lehet-e neki azt elhagyni, megcsalni, összetörni:
 773  9,     I|            Akárhová gondolt, nem bírta azt az eszmét elérni, hogy ő
 774  9,     I|              hogy fogadja el ajándékba azt a férfiszívet, melyet őneki
 775  9,     I|              utánajött Jocrisse, akkor azt mondá neki:~ ~– Amit válaszolni
 776  9,     I|                gondosan lepecsételé, s azt átadta Jocrisse-nek, aki
 777  9,     I|           éppen Jocrisse-tól küldte el azt a levelet? Hogy eltávolítá
 778  9,     I|                eltávolítá a kastélyból azt az egyetlen embert, aki
 779  9,     I|              hölgy, ha letépi nyakából azt az arany tokot, melyben
 780  9,     I|          valami talizmánt, s beledobja azt a legmélyebb kútba, s aztán
 781  9,     I|            megragadja a leány kezét, s azt mondja neki: „Fussunk! Üldözőid
 782  9,     I|              jönnek!” – akkor kikerüli azt a csapást, ami a fejére
 783  9,     I|               nem tudom kezetekbe adni azt, akit imádok… én csak megcsókolom
 784  9,     I|              magát a park kéjlakába, s azt mondá inasának, hogy senkit
 785  9,     I|              Richard, akinek ön egykor azt mondta: „Hálát fogok ön
 786  9,     I|            illeti a hami várbörtönből, azt nem mondhatom el, mert úgy
 787  9,     I|              nem küld-e hozzá levelet? Azt is megmondtam neki, hogy
 788  9,     I|             levelet küldött öntül?~ ~– Azt tette. De mielőtt átadnám
 789  9,     I|              tette. De mielőtt átadnám azt, nem nyerhetnék egy serpenyő
 790  9,     I|          barátnédnak jóakaró tanácsát, azt izenem neked: fordulj vissza
 791  9,     I|             Cambray keserűn szólt:~ ~– Azt a leányát, azt az Amélie-t,
 792  9,     I|              szólt:~ ~– Azt a leányát, azt az Amélie-t, amelyiket ön
 793  9,     I|      Gondolkozom rajta, hogy átadjam-e azt kegyednek, Madame, vagy
 794  9,     I|                S elkezdte ököllel ütni azt az elátkozott szívet úgy,
 795  9,     I|               akar.~ ~– Nem, Madame, – azt én nem tehetem. Én idegen
 796  9,     I|              ha nem tudja, az ön dolga azt kitalálni. – Önnek Vavel
 797  9,     I|              úgy rongyokra tépni, mint azt az ötmilliót! Akar ön az
 798  9,     I|               hogy akit már meglepett, azt még hetekig engedi futni
 799  9,    II|             Mit beszélsz? Katalin!~ ~– Azt, hogy el kell hagynod ezt
 800  9,    II|                össze.~ ~– S miért kell azt tenned?~ ~– Azért, hogy
 801  9,    II|           velem.~ ~– Ne rémíts meg! Te azt hiszed tán, hogy Lajos nem
 802  9,    II|               fel az ajkait, és mondja azt, hogy nem én öltem meg őt.~ ~–
 803  9,    II|             kívánta – nem! parancsolta azt nekem, hogy őhozzá ne bocsássalak.~ ~–
 804  9,    II|             haldokolva is nemes ember! Azt mondá: nem akarom, hogy
 805  9,    II|                megnézni haldoklásában, azt pedig mennyire szerette!
 806  9,    II|              Hogy én mit akarok, mikor azt mondják, hogy Cambray itt
 807  9,    II|                Marie! Gondolj Lajosra! Azt akarod-e, hogy ő kétségbeessék?~ ~–
 808  9,    II|      választottjuk!” Ha Isten helyesli azt, amit ők akarnak, úgy én
 809  9,    II|               így szólna tefelőled, én azt mondanám neki, hogy te pedig
 810  9,    II|             hullott levelet, s odaadta azt Marie-nak:~ ~– Olvasd el
 811  9,    II|                egészen.~ ~Amíg a leány azt a levelet olvasta, a hölgy
 812  9,    II|            arcról a rejtegető kezet, s azt mondá a nőnek:~ ~– Erre
 813  9,    II|            Köszöntet általam jó anyád: azt a szép fényes ruhát, amit
 814  9,   III|        falszekrényből az acél-ládikát, azt nagykendőjébe burkolta,
 815  9,   III|               illő tréfát akar csapni: azt hitette el. A majorosnét
 816  9,   III|         meglepni vele. Felnyergeltette azt az öszvért, amelyen a majorosné
 817  9,   III|            Egyszerre kellett megtudnia azt is, hogy fellengő tervei
 818  9,   III|              vallott. A katona gép. Ha azt mondják, hogy menjen a saját
 819  9,   III|             saját népét ölni, megy. Ha azt mondják neki, hogy forduljon
 820  9,   III|             meg, a hazáját védelmezni: azt nem érti meg. Aki pedig
 821  9,   III|              az eylaui bivouac-tűzénél azt mondta a sült csicsókájába
 822  9,   III|             ugyan a verekedésnél, mert azt inkább csak nézni szerette;
 823  9,   III|       partjától a másikig átér. Azután azt is láttam, hogy törték össze
 824  9,   III|              láttam, hogy törték össze azt a hidat a mieink tüzes hajói,
 825  9,   III|                válasz a kezemben volt, azt mondtam a pajtásoknak: engemet
 826  9,   III|          szívesen megköszönte Vavelnek azt az ajánlatot, hogy Bonaparte
 827  9,   III|               közre fog működni; hanem azt is tudatta vele, hogy ők
 828  9,   III|                erélyét. A philadelphok azt gondolták, hogy csak hadd
 829  9,   III|            General Donau!” hanem azért azt is el kellett ismernie,
 830  9,   III|               az őrtűzhöz visszatérve, azt mondá a szolgálattevő főhadnagynak,
 831  9,   III|           édesre s az édes a keserűre? Azt is megkísérté, hogyha egymás
 832  9,   III|           mégis nem sír, nem panaszol, azt mondja: „Nem vagyok!” – „
 833  9,   III|               nehéz.~ ~– Nem nyithatom azt fel: nincs nálam a kulcsa.~ ~–
 834  9,   III|                száz jó lovast; Katalin azt mondta neki, hogy kétszázat
 835 10,     I|                előttük a vérmező, ahol azt vissza lehetett szerezni.
 836 10,     I|              Barthelmy ezredes korában azt az egész vidéket legjobban
 837 10,    II|               kérdés! Mintha a gyermek azt kérdezné, hogy hol áll a
 838 10,    II|              No hát csak keresse. – De azt ugyan megmondom hogy nem
 839 10,    II|                feltalálni. – Keresheti azt! – Cambray nemes ember volt! –
 840 10,    II|              hogy ővele találkozzék. – Azt hiába keresi.~ ~– Jól van,
 841 10,    II|       mosolyogva. – Csak tartsa ön meg azt a drága jó szert: önnek
 842 10,    II|                nevet, hang nem kísérte azt. Azon nevetett ugye, hogy
 843 10,    II|        kulcsolva mellén.~ ~Marie pedig azt tette, hogy a kis Lackónak
 844 10,    II|               gyertyát és gyújtószert; azt tedd ide a kerevet mellé.
 845 10,    II|          gyertyát?~ ~– Dehogy gyújtod! Azt akarom, hogy a beteg úr
 846 10,    II|           tizenegy óra elmúlt.~ ~Marie azt „hitte”, hogy aluszik, és
 847 10,    II|               hitte”, hogy aluszik, és azt „képzelte”, hogy álmodik.
 848 10,    II|               képzelte”, hogy álmodik. Azt álmodja, hogy az a bűbájos
 849 10,    II|           anyját, s aztán a szép hölgy azt mondja a védencének: fuss
 850 10,    II|            akkor aztán az a csontlovag azt mondta neki: itthon vagyunk!
 851 10,    II|           akarok nála alunni.~ ~Bizony azt Lackó is sokkal tanácsosabbnak
 852 10,    II|       jelenlegi lakója e fülkének most azt úgy magára zárta, hogy hozzá
 853 10,    II|               éppúgy nem szakítá félbe azt a rémséges horkolást, mint
 854 10,    II|         korában is. A kis Lackó, amint azt látta, hogy úrnőjét veszedelem
 855 10,    II|          rémület vakmerőségének” lehet azt nevezni.. Előreugrott, Marie
 856 10,    II|               innen, s kövesse bárhová azt, aki vezetni fogja. – Ez
 857 10,    II|          elragadását is rám bízta.~ ~– Azt már elvitte hozzá az, akire
 858 10,    II|                 Nekem ugyan az én uram azt parancsolta, hogy én kísérjem
 859 10,    II|          útikíséretül az úrnő számára. Azt hiszem, egy asszonyt szívesebben
 860 10,    II|                 Óh, az nagyon jó lesz: azt én igen szeretni fogom.~ ~–
 861 10,    II|            megmentette azok elől, akik azt keresik: akkor előre tudom,
 862 10,    II|           fognak, beszélnek egymással, azt nem való az ilyen gyönge
 863 10,    II|             egyre kérem önt. Ön ismeri azt a mestert, aki az én szobámban
 864 10,    II|           mestert, aki az én szobámban azt a fortélyos legördülő rácsot
 865 10,    II|              zár fortélyát, nyissa fel azt. Az alcovenban találni fog
 866 10,   III|                  Szerelmeslevelet?~ ~– Azt nem tudom.~ ~– Add ide,
 867 10,   III|                És hol harapta meg?~ ~– Azt Clio nem jegyezte fel. Shakespeare
 868 10,   III|            kihúzta a bőrtarisznyájából azt a tárgyat, amitől annak
 869 10,   III|                  Ugyan ne mondd. Te is azt hiszed?~ ~– Minden kávéházban
 870 10,   III|              hát mindez csak ürügy. Én azt hiszem, hogy a császár miután
 871 10,   III|             találnunk azok miatt, akik azt viselték, s amit valódi
 872 10,   III|                   Ezért aztán Hortense azt az elégtételt szerezte a
 873 10,   III|               tették a szép újoncnőre: azt hitették el vele, hogy a
 874 10,   III|            ebéd után.~ ~– Hallod-e, én azt sejtem, hogy úrnőd, amint
 875 10,   III|         elindult lovascsapat előtt, ha azt semmi nem fogja útközben
 876 10,    IV|               csapatja: lehetett látni azt a tüneményt, hogy néhol
 877 10,    IV|           kőhajításnyinál. De Fervlans azt hitte, hogy keresztül lehet
 878 10,    IV|            hitte, hogy keresztül lehet azt gázolni.~ ~Egy démont felszólított,
 879 10,    IV|           deget-ár. Melyik felén lehet azt megkerülni?~ ~Mind a két
 880 10,    IV|         késedelem támad belőle csupán. Azt majd helyrehozzuk. Elég
 881 10,    IV|                Harmadiké „Földsziget”. Azt a hegedű alakú tavat ottan „
 882 10,    IV|               másodszor is hangzott, s azt egy lövés követte az előőrs
 883 10,    IV|    öltözetmaradvány volt rajta, amiből azt kellene hinnem, hogy ember
 884 10,    IV|        tavaszig.~ ~De Fervlans-nak még azt is meg kellett tudni, hogy
 885 10,    IV|                Az ördög, ha megéhezik, azt is megeszi.~ ~Itt azután
 886 10,     V|               okom a félelemre, amikor azt nem volna szabad ismernem.~ ~–
 887 10,     V|             Vavel Lajosnak meg kellett azt tudni, hogy ez az asszony
 888 10,     V|             kiontásig.~ ~Meg kell neki azt tudni az utolsó próbáig,
 889 10,     V|             görbe, de nagyon rossz!”~ ~Azt a görbét bizony fokosnak
 890 10,     V|          veszedelmes fegyver, mert aki azt a kezébe veszi, az nem számít
 891 10,     V|             kell tartalékban lenni. Ha azt nem tette, megérdemli, hogy
 892 10,     V|              hírül adjátok azzal, hogy azt a nádkúpot ott a füzes közepén
 893 10,     V|               de a katonai lélektan is azt tanácsolta neki, hogy ne
 894 10,     V|            mint védelmi állásban várni azt be vele.~ ~A szemközt jövő
 895 10,     V|           kiálta teljes erejéből a nő. Azt hitte, hogy a csatazajban
 896 10,     V|               csatazajban meghallhatja azt kedvese. Messze volt az,
 897 10,     V|               a szeretőjére. Megmondta azt előre Katalin: ha azt meglátod,
 898 10,     V|        Megmondta azt előre Katalin: ha azt meglátod, engemet el fogsz
 899 10,     V|              Bokorrul bokorra lehetett azt védelmezni. Eközben előtörhetett
 900 10,     V|               avanti!”~ ~Hanem a nádas azt mondta nekik: „piano!”~ ~
 901 10,     V|              rárohanni az ellenfelére, azt az egy vágást, amit a fejére
 902 10,     V|          hangzó puskalövéseket, s ő is azt vette ki abból, hogy az
 903 10,     V|           elhullt lova nyeregkápájából azt a pisztolyt, amelyik szabadon
 904 10,     V|               hanem átszökő: „pribék”. Azt a levelet összegyűrte, és
 905 10,     V|              is fojtást gyúrt abból, s azt a pisztolyába tömte.~ ~–
 906 10,    VI|               az volt, hogy felkeresse azt a helyet, ahol Lajost De
 907 10,    VI|               undorbűzű pocsétanyirok. Azt enyhítőül nem lehetett embernek
 908 10,    VI|           italul szolgál.~ ~Megkísérté azt. Leszúrt egy hosszú nádszálat
 909 10,    VI|         edénnyel, aztán telecsorogtatá azt. Maga is szürcsölt belőle.
 910 10,    VI|                panaszatlanul a földön, azt a kezét, mellyel az imént
 911 10,    VI|         eszményképe. Mégis leöblítgeté azt a hideg vízzel. Aztán megmosta
 912 10,    VI|                a kéznek a hüvelykujján azt az acélgyűrűt, azzal a három
 913 10,    VI|              Azért ápolta olyan nagyon azt az ijesztő pofájú rablót.~ ~
 914 10,    VI|                felnyitotta a száját, s azt mondta:~ ~– Ihatnám!~ ~Katalin
 915 10,    VI|                az újra magához tért, s azt dörmögé, hogy „No mi baj?”~ ~–
 916 10,    VI|         csapatjával mérkőztek össze, s azt visszavonulásra kényszeríték,
 917 10,    VI|       törekedett; nem is lehetett tőle azt rossz néven venni.~ ~– Te,
 918 10,    VI|            minden ujjára nagy volt, de azt ígérte, hogy majd kibélelteti
 919 10,    VI|              az ércládikát is. Vidd el azt Marie-nak. Meglátod, milyen
 920 10,    VI|                neki vele, ha felnyitod azt, s ő látni fogja, hogy ami
 921 11,     I|         Marie-nak, s aztán felnyitotta azt a rejtélyes kulccsal! Eleinte
 922 11,     I|           szólitja, hogy „Sophie!” Rég azt akarta ő már!~ ~Aztán Katalin
 923 11,     I|             Lajos lóháton ülve olvasta azt a levelet; az ellenséges
 924 11,    II|         előőrsei az ellenséggel, akkor azt a parancsot vette, hogy
 925 11,    II|              kicsiny falucska: Karakó. Azt már az ellenség tartá megszállva.~ ~
 926 11,    II|               s egész Karakóig üldözte azt.~ ~Háromszor ismételte a
 927 11,    II|              faluból, s maguk szállták azt meg éjszakára. Gosztonyi
 928 11,    II|              volt egy nagy irtvány. Ha azt megszállhatják, akkor Andrássy
 929 11,    II|             maga eszétől jött rá, hogy azt az irtványt jó lesz elfoglalni.
 930 11,   III|           kezébe fogta a kardot, akkor azt is elvágták, akkor leugrott
 931 11,   III|          minden oldalról; mikor azután azt gondolta, hogy eleget kapott,
 932 11,   III|              hogy a közelben ágyúznak, azt mondta a doktornak, hogy
 933 11,   III|               odafektetni a fegyverét, azt odaadták másnak, akinek
 934 11,   III|          valami bakter hagyhatott ott; azt nem is kérte, csak elemelte
 935 11,   III|               vernek az éji őrnek, aki azt mutogatja. De ugyan mit
 936 11,   III|              gyalog lovassági harcban? Azt tette, hogy odafurakodott
 937 11,   III|            rekommendálta is mindenfelé azt a hideglelésvesztő módot;
 938 11,   III|           minden.~ ~Erre Baráth István azt felelte:~ ~– A haza elébb
 939 11,   III|          egyetlenegy foglyot vesztett: azt is a rossz, csökönös lova
 940 11,   III|              válassza ki a franciának, azt hozta el a magáé helyett
 941 11,   III|                József-huszároktól. Hát azt se lehetett otthagyni: azért
 942 11,   III|            előtt Bereczky Mártont, aki azt nagyon természetesnek találta,
 943 11,   III|           lovát lelőtték, odavágtatott azt kiszabadítani, s felkapva
 944 11,   III|              ha valaki meg akart élni, azt meggyógyította; ha meg akart
 945 11,   III|    meggyógyította; ha meg akart halni, azt meggyóntatta, s mind a két
 946 11,    IV|             büszkeség és elszántság, s azt a hiányt, hogy nem voltak
 947 11,    IV|                egy lőporos szekerükbe, azt felrobbantotta. A pukkanás
 948 11,    IV|               vesztesége volt, úgyhogy azt másnap nem lehetett az ütközetbe
 949 11,    IV|            fejük felett, az öcs Ferenc azt mondta: „Bátyám, én most
 950 11,    IV|   megszabadítva fogságból és halálból, azt veti oda hetykén: „Így tesz
 951 11,    IV|         tábornokot egész éjjel, de biz azt nem találták sehol. Valószínű,
 952 11,    IV|       Valószínű, hogy lefeküdt.~ ~S ha azt tette, igaza volt benne.
 953 11,    IV|         süttetett a nádor előre, hanem azt a generalissimus a megelőző
 954 11,    IV|          történt ezekkel a lovasokkal? Azt majd érdekes lesz elnézni.
 955 11,    IV|                nyerített gazdája után. Azt ő maga nevelte fel; nem
 956 11,    IV|           mindjárt az első pillanatban azt mondták nekik, hogy amott
 957 11,    IV|          szárnysegéddel, visszavezette azt még egyszer a csatatérre,
 958 11,    IV|                Ferenc volt. Perc múlva azt is lelőtték: s volt bátorsága
 959 11,    IV|             egy negyediknek felragadni azt a jelvényt, mellyel együtt
 960 11,    IV|         nekiment egy francia lovasnak, azt lelőtte vele, annak a lovával,
 961 11,    IV|            nekifordulnak a Jóskának, s azt kezdik vagdalni. Erre felpillant
 962 11,    IV|             kúszva is tovább vonszolja azt magával, s még térden állva
 963 11,    IV|                 Napóleonhoz utaztában, azt mondá Dömölkön házigazdájának,
 964 11,    IV|                azért minden ember csak azt a gúnydalt énekelte utánuk: „
 965 11,    IV|                kapitánya eléje állt, s azt kérdezte tőle, hogy hány
 966 11,    IV|              percben jött egy golyó, s azt mondta neki: utolsó óra!
 967 11,     V|            Cigányt is hoztak magukkal: azt hogy hagyták volna otthon?
 968 11,     V|            csak adott név. Így nevezik azt a legényt kegyetlen nagy
 969 11,     V|                akarta fizetni a pénzt, azt mondta: nem kell neki, csak
 970 11,     V|              le akarta vágni az orrát: azt gondolta: mérget evett,
 971 11,     V|               töltött puska; meg lehet azt ölni töltött káposztával.~ ~
 972 11,     V|         akármit mondtam neki, mindenre azt felelte, hogy keszkövolevú.~ ~
 973 11,     V|            keszkövolevú.~ ~No még csak azt kellett megtanulni.~ ~–
 974 11,     V|               ha visszadugod a tokjába azt a dohányvágó kést!~ ~– Mit?
 975 11,     V|            kirántva a kardját, kitartá azt az ég felé emelt heggyel;
 976 11,     V|              kellett, meg táncolni, ha azt akarta, hogy jó cimborának
 977 11,     V|               rendelethez híven, amint azt látta, hogy a sereg Győr
 978 11,     V|           gyorsabb haladáshoz kezdett: azt hitték, hogy az ellenség
 979 11,     V|          végigszaladt a bicskei utcán, azt kiabálta be minden házba,
 980 11,     V|        lavinájának.~ ~S ha mondta neki azt a csúfszót Sámsonverő, hát
 981 11,     V|              rohant gyalog! Megmondták azt előre.~ ~E gyászhír költötte
 982 11,     V|                s a dandár élére állva, azt mondá vitézeinek:~ ~– Ma
 983 11,     V|            Azok vivátot kiáltottak rá: azt hitték, az ellenség elé
 984 11,     V|             meg a kitörült sorok:~ ~„S azt mondá, hogy a nemesi felkelő
 985 11,     V|               találta, mint amilyennek azt előtte lefestették, s most
 986 11,     V|       lefestették, s most már megtudta azt is, hogy Győr alatt a fiak
 987 11,    VI|              győri visszavonulás volt, azt már ő a sziget farkáról
 988 11,    VI|             lett másik paripája. Akkor azt is lelőtték. Addig verekedett,
 989 11,    VI|              viadalba keveredett vele. Azt levágta. Elszedte a kalapját,
 990 11,    VI|     hordszekéren.~ ~Aligha el nem érte azt, ami után olyan nagyon vágyott.
 991 11,   VII|                láb a nehéz fej fölött? Azt legjobban megmutatta Napóleon
 992 11,   VII|                rájuk erős készülettel. Azt hitték: a Rábca felé nem
 993 11,   VII|           francia is átmehetett; hanem azt megakadályozták, hogy a
 994 11,   VII|              francia hadsereg számára. Azt is elfoglalja egy „hajrá”
 995 11,   VII|            ellenség nem tette meg neki azt a barátságot, hogy üldözőbe
 996 11,   VII|            jelentést.~ ~Meskónak pedig azt a parancsot küldte, hogy
 997 11,   VII|                csoportot megkaphatott, azt különös előszeretettel igyekezett
 998 11,   VII|        ellenségnek a hátába kerülni, s azt egy kombinált támadással
 999 11,   VII|           parancsot egyszerre. Bianchi azt kívánja tőle, hogy siessen
1000 11,   VII|           tapasztalt hadvezér ilyenkor azt teszi, hogy mikor háromfelé