Rész, Fejezet

1001 11,   VII|                a Vértesen keresztül.~ ~Azt az egész területet a franciák
1002 11,   VII|                 a histórikus valamikor azt fogja kiolvasni az adataiból,
1003 11,   VII|                Meskó volt az ellenség, azt kergette Chasteler tábornok;
1004 12,     I|                menekülni?~ ~Vagy talán azt is megszokják az asszonyok?
1005 12,     I|       szívszakadva a galambját, mint ő azt a derék embert. Meg is ölelte,
1006 12,     I|           egészen örvendetes. Az egyik azt mondja, hogy a mieink vesztettek
1007 12,     I|                sebesültet, a másik meg azt állítja, hogy a franciák
1008 12,     I|               hatalmasan ellátva; csak azt kell mondani a királynak: „
1009 12,     I|               elhullottak. A rossz hír azt beszéli, hogy titkos parancsszóra
1010 12,     I|          lövették a várost?~ ~– Bizony azt tették, mégpedig olyan bombákkal,
1011 12,     I|           fölötte a haditörvényszék, s azt mondta ki, hogy nem tehetett
1012 12,     I|      ezermester –, a francia generális azt felelte, hogy ő jobban ismeri
1013 12,     I|                 Szereted-e ezt a nőt?” azt kell neki felelnie: „Gyűlölöm!”~ ~–
1014 12,     I|              Vavel. – Miért nem tettem azt, amit kívánt, hogy fussunk
1015 12,     I|               volna!~ ~– Úgy! Igazság! Azt az urat is eltakaríttattam
1016 12,     I|                azzal elővette kebléből azt a levelet, melyben Marie
1017 12,     I|        rémséges éjszakáját, s elkezdte azt olvasni. De a könnyei nem
1018 12,     I|        testamentomát a pugyillárisába; azt is meghagyta, hogy a tópartra
1019 12,     I|              levő csengettyűvel. Mikor azt felgördítették, a csengettyű
1020 12,     I|           olyan ezermester volna, hogy azt a zárt is föl tudná nyitni,
1021 12,     I|            Szóljon, szóljon!~ ~– Hanem azt már csak súgva mondom el;
1022 12,     I|              húzott elő a tarsolyából, azt Mátyás mester markába nyomta.~ ~–
1023 12,     I|                  kérdé a tábornok.~ ~– Azt már tudod, hogy Győrt elfoglalta
1024 12,     I|            ellenség kezébe került.~ ~– Azt is tudom. Sajnállak érte.~ ~–
1025 12,    II|               abból a fajtából, amiről azt énekli a népdal, hogy „….
1026 12,    II|          széjjel, s ami bort hozattak, azt elébb meg kellett kóstolni
1027 12,    II|              kikémlelje, merre mennek, azt a két lábánál fogva két
1028 12,    II|               pedig szénre, vagy pedig azt nézik, hogy lesz-e az idén
1029 12,    II|             Ott megvonult éjszakára. S azt nagyon jól tette, mert akkor
1030 12,    II|        közeledik. A fiatal vértestiszt azt mondja a kíváncsi hölgyeknek:~ ~–
1031 12,    II|            felek!~ ~– Hogy mit akarok? Azt majd megmagyarázom ennek
1032 12,    II|                Igen jól forgatta, csak azt tanácsolom önnek, hogy a
1033 12,    II|                     Az igen valószínű. Azt takargatják el azokkal a
1034 12,    II|                kapott sebet, bekötötte azt a zsebkendőjével, hanem
1035 12,    II|       leakasztva a csutorát, odanyújtá azt a fogolynak, s negédesen
1036 12,    II|            észrevette a felkiáltást, s azt gondolta, hogy legjobban
1037 12,    II|         gondolta, hogy legjobban fogja azt értelmezni, ha az úrhölgyet
1038 12,    II|  visszautasítani, s aztán nem is bánta azt meg.~ ~– Ah, hisz ez bor! –
1039 12,    II|          ízlelés után Vavelnek.~ ~– Ön azt hitte, hogy lótej?~ ~A volón
1040 12,    II|            hogy lótej?~ ~A volón pedig azt mondá az úrnőnek, a kulacsát
1041 12,    II|               lesz előtte?~ ~– No, már azt higgye ön el, hogy jobban
1042 12,    II|               bajában én ápoljam, mert azt nem állja ki! – Menjünk
1043 12,   III|          szerelmes. A három együttvéve azt eredményezte, hogy már délután
1044 12,   III|               táskájából a térképet, s azt az asztalra kiterítve, megmutogatá
1045 12,   III|                hölgyeit elhozza?~ ~– S azt még ma szándékozom tenni.~ ~–
1046 12,   III|                is megsúghatom önnek; s azt hiszem, hogy ha ezt a négy
1047 12,   III|               én Guillaume tábornokot. Azt tudom, hogy egy milliárdért
1048 12,   III|          milliárdért ki nem adta volna azt a kincset, ami rá volt bízva,
1049 12,   III|               őt szabadon bocsássa; de azt tudom, hogy mikor azt mondták
1050 12,   III|               de azt tudom, hogy mikor azt mondták neki, hogy Clarisse
1051 12,   III|                Clarisse-nek nem szabad azt megtudni, mert elájul. Ő
1052 13,     I|                  Vavel fekete lovagjai azt hitték, újabb összemérkőzésre
1053 13,     I|            kihajolt a hintó ablakán, s azt mondá Vavelnek:~ ~– De most
1054 13,     I|                egy dolgot nem értek, s azt is szeretném felvilágosítva
1055 13,     I|         Rettenetes! Igazam volt, mikor azt mondám, hogy jó szerencse,
1056 13,     I|              az oltalomlevelet, s amíg azt a káplár olvasá, észrevette,
1057 13,     I|            Mátyás mester sohase szokta azt kérdezni, hogy merre az
1058 13,     I|                egy fagyöngybokrot, ami azt jelenti, hogy ott bort mérnek,
1059 13,     I|              megállapítani segítettek. Azt is tudta minden ember, hogy
1060 13,     I|      vesztettek is: ő diadalmaskodott. Azt az óriást, akit senki le
1061 13,     I|                odább; Mátyás mesternek azt hagyva, hogy jártassa meg
1062 13,     I|               felelt, a harmadik pedig azt hebegte, hogy „én azt mondom,
1063 13,     I|            pedig azt hebegte, hogy „én azt mondom, hogy semmit se mondok!”~ ~–
1064 13,     I|               ejtett kiáltás, hogy aki azt meghallja, asszony, férfi,
1065 13,     I|       menyasszonyához siet elébb, hogy azt üdvözölje, ölelje, csókolja;
1066 13,     I|              Katalin kezét, s odavonta azt Lajos ajkaihoz, hogy csókolja
1067 13,     I|                felöltöztetni; az orvos azt mondá, hogy meg kell tenni
1068 13,     I|            haljon meg inkább! És látni azt a martirszenvedést egy angyal
1069 13,     I|         elefántcsontokon, kicsalogatva azt a búbánatos melódiát.~ ~
1070 13,     I|                   No, nem engem: hanem azt a rossz leányt, aki annyi
1071 13,    II|              betűk? Pedig azok most is azt írják, hogy „menetekel ufarzin!”~ ~
1072 13,    II|         üdvözölni akarnák koporsójában azt, aki oly sokszor enyelgett
1073 13,    II|                s a koporsó után hajítá azt is a sírba.~ ~– Adjon az
1074 13,    II|                eltűnt a tóba.~ ~ ~ ~Ha azt kívánta Vavel, hogy adjon
1075 13,    II|             elnyelte lassan, csendesen azt az egész korszakot: a nemesség