Rész, Fejezet

 1  1,     I|     társához fordult, dörmögve: – Mármost mit csináljunk mi ezzel
 2  1,    II|            ahol egy szökőkút áll. Mármost hát nekünk sorba kell járnunk
 3  1,   III|          palotájának a nevét.~ ~– Mármost sietni fogok önnek az öltönyét
 4  1,   III|        azt nem tudom.~ ~– No, hát mármost azt mondom önnek, Cambray
 5  1,    IV|        mégpedig nagyon messziről. Mármost csak egy mód van. A szökevényeket
 6  2,     I|       kezet szorított vele. – No, mármost hát „te Bernát bácsi”, én
 7  3,   III|    mégiscsak megteszem. Hanem hát mármost, ha csakugyan elszánta magát
 8  4,     I|      Erről meg vagyok győződve. – Mármost, ami ebből a történetből
 9  4,   III|   senkinek, ahogy én sem fogok. S mármost visszaadom a fegyverét.
10  4,   III|            Igen. A komornyikom.~ ~Mármost csak arra kérem, ha eltávozik
11  5,     I|    egészen kétségtelenné tette.~ ~Mármost azután egészen meg lehetett
12  5,   III|      egész világon keresztül.~ ~– Mármost emlékezem rá, hogy olvastam
13  5,   III|           Ilyennek képzeltem önt. Mármost nézzen ide. Olvassa el ezt
14  5,    VI|   tereferére reflektálna. – Tehát mármost annyi praeambulum * után „
15  5,    VI|  munkálatokra már megvolna. Hanem mármost még egy kitűnő távcsőre
16  7,    II|          az izs csag valami!”~ ~– Mármost én lustrálok. A fegyver
17  7,     V|      akadályt jó előre elhárítsa. Mármost mégis nagy kedvem volna
18  8,     I| kétségbeesett lemondással.~ ~– No mármost nem kívánok többet tudni.
19 10,    II|              No lásd, Cambray, én mármost haragszom rád; ha te engem
20 10,   III|       útban volt a Hanság felé.~ ~Mármost, ha felvesszük, hogy mikor
21 10,     V|           nevem meg Sátán Laci! S mármost hát „cseréljünk acélt!”~ ~
22 11,     I|                           I.~ ~És mármost hát egy darab ideig vége
23 11,   III|      akinek kellett. Hol vegyen ő mármost fegyvert? Elment a városházára:
24 11,    IV|     csakugyan feltalálták.~ ~– De mármost itt az ideje, hogy tegyünk
25 11,     V|           kellett megtanulni.~ ~– Mármost legalább tudunk vele beszélni,
26 11,   VII|  franciákkal szemben!~ ~Van tehát mármost puska is; jó francia fegyver!
27 12,    II|         vadkanagyara. Az sem lesz mármost igaz, hogy az úrnőik leányvért
28 12,    II|      csodálkozva rázta a fejét, s mármost nem tudta, hogy ővele tréfál-e
29 13,     I|           ez izenet által.~ ~– De mármost még egy dolgot nem értek,
30 13,     I|         akarnának innen vinni! De mármost nem kell. – Minden jól van. –
31 13,     I|      kétségbeesés. – Ez elmúlt, s mármost majd a baj is elmúlik. –