Rész, Fejezet

  1  1,     I|              férfi alakja merül fel: de sohasem kerül egész a lámpavilágig;
  2  1,     I|                   Azt nem tudom.~ ~– De hát hol lakik?~ ~– A palotában.~ ~–
  3  1,     I|          lakik?~ ~– A palotában.~ ~– De micsoda utcában?~ ~– Azt
  4  1,     I|              grófné és palotája van; de hogy kinek hívják, s melyik
  5  1,     I|       tartották neki betanítani.~ ~– De hát hogy kerül ön ide, kis
  6  1,     I|            hogy át van fázva!~ ~– No de az a Diána, mért vetkőztette
  7  1,     I|              párizsi gyerekeket.~ ~– De hát mit tegyünk vele?~ ~–
  8  1,     I|   hangnyomattal volt kiejtve.~ ~– No de fel nem vihetjük a szállásunkra;
  9  1,     I|         jutott eszébe megijedni.~ ~– De hallják önök, nem fognak
 10  1,     I|   megmelegítettem a serpenyővel.~ ~– De hol vette ön hozzá az égő
 11  1,     I|            be kedves szép buba! Jaj, de aranyos bubika!” Azt azután
 12  1,     I|       keresték, csak a közelben nem. De azt nem lehet tovább kockáztatni.
 13  1,     I|         választanak is el bennünket. De most a nagyobb kérdés az
 14  1,     I|            nem mehetek önnel tovább; de én már nagyon meg vagyok
 15  1,     I|          fognak kerülni egyszer.~ ~– De önnek addig a maga körül
 16  1,     I|              szabad.~ ~– Megvénülök; de meg nem halok addig.~ ~–
 17  1,     I|              ön, még a kisebbik baj. De majd ha az, aki most csak
 18  1,    II|              suttogá neki a férfi.~ ~De mikor olyan nehéz azt megállni
 19  1,    II|       bizonyosan megtette volna azt; de így furfangot gyanított
 20  1,    II|          bérkocsis izmos ember volt; de két megtámadója még izmosabb.~ ~
 21  1,   III|          mondani, hogyan talált rám? De azt ne mondja el, hogy milyen
 22  1,   III|              mert nagyon szép ember. De ön meg olyan jó. Azt szeretném,
 23  1,   III|         magát érzékenyülnio .~ ~– No de kedves kicsikém – monda
 24  1,   III|                 Óh! Abukir-szín gros de Naples grêcque * , elöl
 25  1,   III|             Rigolmichon-né asszonyt! De az én mamámat minden ember
 26  1,   III|           bálruhám! Egészen ilyen. – De ez még annál is szebb!~ ~
 27  1,   III|            volt közötűik idősebb úr, de az is délceg alak: büszke,
 28  1,   III|       jövevénnyel megismertetni. „Én de Fervlans Lyonel márki vagyok.”~ ~–
 29  1,   III|          volt a történetnek, marquis de Fervlans odament Cambray
 30  1,   III|              kedvenc jó meleg ágyát; de ebben a meleg szívben nem
 31  1,   III|         szabadító hazaküldésére.~ ~– De ezt nem engedem magamtól
 32  1,   III|          találja magát szemközt.~ ~– De hisz ez nem az én szállásom –
 33  1,   III|           Sainte Pélagie börtön. –~ ~De hát mi közöm ehhez? Az én
 34  1,   III|              Nem kellemetes helyzet; de készen lehet az ember rá,
 35  1,   III|            lépett be hozzá: a kedves de Fervlans márki. Ezúttal
 36  1,   III|            hogy kitalálja – nevetett de Fervlans. – Tehát egyezzünk
 37  1,   III|           mintegy tizenkét éves.~ ~– De hogy lehet egy hölgynek
 38  1,   III|           gyanús körülmények – mondá de Fervlans. – Mi oka volt
 39  1,   III|           királynéját rochiroztatja. De hát ahhoz mit szól ön, hogy
 40  1,   III|            más spanyol találmánnyal. De éppen ez a hiba. Először
 41  1,   III|          hogy utolérnünk lehetetlen! De nem is tudjuk, hogy merrefelé
 42  1,   III|         egészíté ki diadalmas hangon de Fervlans.~ ~– De az rettenetes! –
 43  1,   III|              hangon de Fervlans.~ ~– De az rettenetes! – szólt kezeit
 44  1,   III|      kesztyűjével veregetve tenyerét de Fervlans.~ ~– Hát azok,
 45  1,   III|      tönkreteszik a társadalmat.~ ~– De megalkotjuk az államot.~ ~–
 46  1,   III|      szalasztanom a meggazdagodásra; de kalmár vagyok ugyan, hanem
 47  1,   III|            szépen megköszönöm, uram; de nem nyúlhatok utána. Nincs
 48  1,   III|         fogja-e helyettem elkölteni. De amit nem tudok, azt nem
 49  1,   III|             úr – szólt kemény hangon de Fervlans –, hogy Cambray,
 50  1,   III|       mondhat valamit, ami nem igaz: de a nemesember nem hazudhatik! –
 51  1,   III|           csupa finom nyájasság lett de Fervlans, fejét lehúzta
 52  1,   III|           agg férfi kihúzta a karját de Fervlans-éból, s nyugodt
 53  1,   III|       magamra.~ ~– Márki úr! – szólt de Fervlans, kalapja után nyúlva. –
 54  1,    IV|        kápolnájának kriptaboltjában; de úgy látszik, hogy már a
 55  1,    IV|     Európában. Elég érdekes tárgy.~ ~De a második már hozzáteszi,
 56  1,    IV|             invincibile * -t; amidőn de Fervlans odahajolt hozzá,
 57  1,    IV|         grófnő ezalatt fölkereshette de Fervlans-t.~ ~Ha valakit
 58  1,    IV|    útbaigazító.~ ~– Köszönöm – szólt de Fervlans, breloque * -ja
 59  1,    IV|            ugyan nem vallott semmit; de a szeretetreméltó kis Amélie
 60  1,    IV|            arra a kis acél ládikára. De egy a három közül is sokat
 61  1,    IV|        veszteni való perc sincs.~ ~– De Istenem! Amélie-t hogy vigyem
 62  1,    IV|         rögtön elárulná önmagát.~ ~– De hát itt hagyjam a leányomat?
 63  1,    IV|   felügyeletem alatt hagyja? – szólt de Fervlans oly mosollyal,
 64  1,    IV|             beo magammal együtt!~ ~– De egy igen szépen jövedelmező
 65  1,    IV|         tettnek szentesítést ád.~ ~– De az, amit mi teszünk, erkölcstelenség!~ ~–
 66  1,    IV|             öntudatával cselekszünk, de az mégis rettenetes gondolat
 67  1,    IV|      eszközüle halálos játékhoz!~ ~– De hát nem tőlük jött-e a példa?
 68  1,    IV|            bajom, mi örömem van?~ ~– De ennek már csakugyan egyedül
 69  1,    IV|            írhat a kis comtesse-nek; de már annak a levélnek nyitva
 70  1,    IV|              a kézbeadásáról – monda de Fervlans, átvéve a levélkét. –
 71  1,    IV|       tetőtül talpig, mert a Passage de l'Opera * -i készítmény
 72  1,    IV|               s franciául ne értsen. De minő bohóság! Én adok önnek
 73  1,    IV|              s utána küldöm.~ ~– Ah, de ez az arcképe még hároméves
 74  1,    IV|           elsietett öltözőszobájába. De Fervlans viszont a maga
 75  1,    IV|            már csípni!~ ~Jocrisse úr de Fervlans urat is megkínálta
 76  1,    IV|          dörmögve:~ ~– Tartuffoli?~ ~De Fervlans úr a szájába dugott
 77  1,    IV|           ugyan nem volt a levélben; de illett a mama mulasztását
 78  1,    IV|              nyomva, halkan odaszólt de Fervlans úrnak. – A többek
 79  1,    IV|        hozzátevé naiv szarkazmussal: De vajon a hitelezőit is rám
 80  1,    IV|        hitelezőit is rám hagyta-e?~ ~De Fervlans úr megnyugtatá,
 81  2,     I|                  quekker szabású * , de körülprémes és sújtásos.
 82  2,     I|         játszott a magyar daliáknál; de a régi emberek, akik szokva
 83  2,     I|           nyakravalóba, hogy legyen, de látható mégse legyen; elöl
 84  2,     I|              becsinálásáról van szó. De hamar feltalálta ám magát;
 85  2,     I|             sár hirtelen megfagyott; de úgy szekér még meg nem rázta
 86  2,     I|             még tudom.~ ~– Catharina de Landsknechtsschild.~ ~A
 87  2,     I|          szakmáját értő férfiú volt; de a beszélgetés nem volt kenyere;
 88  2,     I|             ár – szólt az alispán. – De még szebb az, hogy még itt
 89  2,     I|            egészen renováltatta.~ ~– De ugyan mi történhetett a
 90  2,     I|            hogy a menyasszonya……~ ~– De lassan, az Istenért! – szabódott
 91  2,     I|            meg. Én rászedtem önöket; de úgy kell önöknek, minek
 92  2,     I|     szónoklattal várta méltóságodat, de amit itt nem mondhat el,
 93  2,     I|            és nemcsak e vármegyében, de Győr, Komárom, Vas és Sopron
 94  2,     I|              a szobaleány előtt?~ ~– De nagyobb baj lesz abból –
 95  2,    II|        kastélyt Névtelen Várnak.~ ~– De hát hogy lehet az, hogy
 96  2,    II|          másként, mint a „gróf”.~ ~– De levelet tán csak kap a postán?~ ~–
 97  2,    II|             ő írt, el tudja olvasni, de erre mifelénk senki azokhoz
 98  2,    II|            Hát spicli vagyok én?~ ~– De az útlevelét csak elő szabad
 99  2,    II|           lakó engedelme nélkül.~ ~– De hát nem ügyelnek itt fel
100  2,    II|          pedig azt, amit muszáj.~ ~– De hátha veszedelmes összeesküvést
101  2,    II|       tárnokmesterre * tartozik.~ ~– De a rablók ellen csak kell
102  2,    II|           úgy látszik, mintha volna; de egész bizonysággal mégsem
103  2,    II|      visszafordulnak, és hazatérnek; de a dáma oly sűrű fátyollal
104  2,    II|   vénasszony-e, vagy ifjú leány.~ ~– De ha kocsikáznak, akkor cselédjüknek
105  2,    II|         névtelen úr vett a számukra. De ezek az asszonyságról soha
106  2,    II|        faluba a katolikus templomba; de megnem gyónik soha. Nem
107  2,    II|         leány, akinek semmije nincs; de azért mégis mindennel ő
108  2,    II|              kívül.~ ~– Ez regényes, de nem valószínű. Ha egy apáca
109  2,    II|          feleségét az egész világon, de a csábítót nem ismeri. Ezek
110  2,    II|       támasztották ezt a skrupulust. De itt jön azután az igazi
111  2,    II|       gyakran küld hozzám leveleket; de az nem férfi írás, világosan
112  2,    II|              a bakter nagyon kiabál. De mindezeket sohasem a maga
113  2,    II|           asszonyszöktető kalandhős, de még nem is világgyűlölő
114  2,    II|            kérdezé a lelkésztől:~ ~– De hát hogyan értesül a szegény
115  2,    II|           szavát nem hallani is.~ ~– De akkor mégis mi magyarázata
116  2,    II|        minthogy – mit is mondok!~ ~– De mondja már!~ ~– Minthogy
117  2,    II|          egész asztaltársaságot.~ ~– De pedig nem olyan nevetnivaló
118  2,    II|             disznófejű kisasszonyok, de olyanokról, akiknek valóságos
119  2,    II|          menni a Névtelen Várba.~ ~– De hátha önt sem ereszti be?~ ~–
120  2,    II|       tisztviselőnek tiltva van.~ ~– De lassan méltóztassanak beszélni –
121  2,   III|                 A patvarista elment, de vissza nem tért. Ezekben
122  2,   III|              karja össze volt fonva; de nem elöl a mellén, mint
123  2,   III|       cserébe valami magyar városba; de hogy ezt grammatikából tanulják
124  2,   III|              rosszul esett neki.~ ~– De hogy bemutassam csekély
125  2,   III|     embereket, akiken segíthet vele; de én kevesebbet neki sem fizetek,
126  2,   III|             mondá:~ ~– A nevem Vavel de Versay Lajos. Egyes v-vel
127  2,   III|              grófné családi nevét?~ ~De már erre a szóra elővette
128  2,   III|             puskám, meg kardom is. – De ez mégis bolond história. –
129  2,   III|           majd a feleségem otthon? – De csak ne jöttem volna ebbe
130  2,   III|         volna ebbe a bolond várba! – De csak ne kötöttem volna Bruderschaftot
131  2,   III|            az egész bolondokházát. – De a pisztolyok elől csak meg
132  2,   III|              találja a pipáimat?~ ~– De már megtaláltam.~ ~– Hát
133  2,   III|                Relata refero * .~ ~– De hisz ez actus majoris potentiae * !
134  2,   III|             hogy nem gyáva futással, de fegyveres kézzel nyitott
135  2,   III|            tőle, hogy kinek híják.~ ~De hisz ez sem kérdezte azt
136  2,   III|      főnökével (aki kormányzó ugyan, de nem rendőr), hogy arra a
137  3,     I|          ítélve, lehet tizenöt éves, de tekintetében, mozdulataiban
138  3,     I|        gombjai smaragdok és rubinok; de a haj maga zilált és összekócolt.
139  3,     I|            az úrhölgy kedvenc színe. De azért e virágokból szakítania
140  3,     I|       jelenté, hogy ételt hoztak be. De már az, aki az ételt a konyhából
141  3,     I|            el, míg Lajos be nem jön; de hasztalan volt minden kísérlete.
142  3,     I|          jóreggelt kívánhasson neki, de amint kidugta a fejecskéjét
143  3,    II|    Galenusainak * mondatához: „nihil de arbore” (semmi fán termettet!)
144  3,    II|         haragszol. Hát nem fájt?~ ~– De fájt. Látod. Vér jött utána.~ ~–
145  3,    II|            megtetted a kívánságomat. De mindig meg is csaltál mellette.
146  3,    II|              sikoltozni, bohóskodni; de nem merek: félek, hogy meghallják
147  3,    II|            emberek, s elárulnak. Ah, de ha ott a zöld hullám felett
148  3,    II|            mosolyodnia Lajosnak.~ ~– De nem, nem! – tiltakozott
149  3,    II|            vagyok?~ ~– Én nem tudom. De már nagyon kicsiny koromtól
150  3,    II|              a lőfegyvert megtöltik. De nem láttalak még soha; mert
151  3,    II|        kikeresnem a kis öbölben.~ ~– De ugye, ha egyszer jól tudok
152  3,    II|             foglak a gondolámon.~ ~– De ne nagyon közel.~ ~– Úgy
153  3,    II|                Az nagyon szép lehet. De miért csak holdvilágnál?~ ~–
154  3,    II|           Szűz Mária-kép van rajtuk; de ha ezekbűl a nagy pirosakbúlo
155  3,   III|              okát? Találgatni lehet, de megtalálni nem.~ ~Egyszer
156  3,   III|              és nem látott semmit.~ ~De néhány perc múlva felmerült
157  3,   III|      szétzúzza a csodának a fejét; – de súlyos ütése csak a puszta
158  3,   III|       rebegve útközben.~ ~– Meg.~ ~– De hátha ember?~ ~– Akkor meg
159  3,   III|              vagy-e?” – kiáltao fel; de senki nem felelt kérdésére.
160  3,   III|          macskáinak panaszkodhatott; de azok is álmosak voltak,
161  3,   III|              neki, s meggyógyította; de saját magát úgy látom, hogy
162  3,   III|             itt orvos a faluban?~ ~– De van. A megye orvosa.~ ~–
163  3,   III|                 Én is gondoltam azt; de nem merem.~ ~– Miért nem
164  3,   III|         Madame”-éba, rögtön agyonlő; de különösen megtiltotta a
165  3,   III|             nem merem ezt tenni.~ ~– De Istenem! Ha egyszer oly
166  3,   III|             az arcomat senkinek.~ ~– De ebben a zivatarban! Hallja
167  3,   III|           Henry.~ ~– Agyon fog lőni! De Isten neki! Madame szavára
168  3,    IV|     besétálni nagyságos asszony.~ ~– De ha a doktor úr lefeküdt
169  3,    IV|         asszony meg volt sértve.~ ~– De ha én mondom, hogy tessék
170  3,    IV|            nagyon beteg.~ ~(Az „úr?” De hát kinek az ura ?)~ ~–
171  3,    IV|             odaérünk a hintóval.~ ~– De mi nem jöttünk hintón.~ ~–
172  3,    IV|          ruháját vízben, sárban.~ ~– De az Istenért! Ebben az időben,
173  3,    IV|             hintaja?~ ~– Hintóm van; de azt csak forspont húzza.~ ~
174  3,    IV|           hogy mikor van , akkor ló; de mikor nincs, akkor nem ló. –
175  3,    IV|         mikor nincs, akkor nem ló. – De hát a komornyik úr hirtelen
176  3,    IV|        megint.~ ~– Az nem lehet.~ ~– De hát miért nem?~ ~Marie gondolkozott
177  3,    IV|            bizony szívesen elmennék; de bizony Isten, fáj a lábam;
178  3,    IV|         emelte az ajkaihoz esedezve. De nem lehetett hatása e néma
179  3,    IV|              nem bolond emberek!~ ~– De csak ne szakadna úgy az
180  3,    IV|              hát siessünk akkor!~ ~– De csak a lábam ne fájna.~ ~–
181  3,    IV|     épületben, Lizette, a szakácsné; de az már ilyenkor oly mélyen
182  3,    IV|         kérem, gróf úr, a nyelvét.~ ~De nem mutatta az neki a nyelvét;
183  3,    IV|              haragosan kiáltott:~ ~– De énnekem nem kell se orvos,
184  3,    IV|            hogy kibukott az ágyából; de abban a pillanatban megint
185  3,    IV|           hintó, se emberi dromedár; de még lámpásra, esernyőre
186  3,    IV|         nedves ruháit, le is feküdt; de annyiban mégsem fogadott
187  3,    IV|        doktor úrhoz villásreggelire; de ma már nem hallgathatja
188  3,    IV|              látogatás salláriumául; de egy betű se hozzá. Erre
189  3,    IV|   leereszkedett a vízbe, mint szoká; de az első percben, midőn elmerült,
190  3,    IV|        elérni a majom rangfokozatát; de csak a bárónő láttára, más
191  3,    IV|             a lelkésznek.~ ~„Nem!”~ ~De hát miért „nem”?~ ~ ~ ~
192  4,     I|           meghívásokkal ostromolták, de ő oly határozott visszautasítással
193  4,     I|            házasulandó gavallérokat; de azt is tapasztalá, hogy
194  4,     I|             segélyt a lelkész által, de csak a szemérmes szegények
195  4,     I|       ajándékba adta és felszerelte; de egyúttal a tehetősebbek
196  4,     I|        küldött a lelkésznek e célra; de az adományt kísérő levélben
197  4,     I|          abban teljesen megnyugszom; de ha az előbbi, akkor szeretném
198  4,     I|                míg csak nem híják.~ ~De mikor fogják hívni!~ ~Egyik
199  4,     I|         álmodik, nemhogy közelednék, de egyre távozik előle.~ ~Mikor
200  4,     I|           akkor majd fölvált más”.~ ~De a remény megcsalta, s aztán
201  4,     I|              az életet életté teszi; de hogy magával együtt még
202  4,     I|          ígéretét – a maga részéről; de ám a leány nem ígért semmit.
203  4,    II|     kertekből a japáni flóra pompás, de illattalan kegyencei: akkor
204  4,    II|                   Nagyon örülök.~ ~– De hát mért sóhajtott?~ ~–
205  4,    II|          egymással beszélgetnének.~ ~De hát ha kíváncsi őt látni,
206  4,    II|           bizonyosan elfogadná az.~ ~De hát azután?~ ~Ez a „hát
207  4,    II|           Eddig nem merte azt tenni; de most már nem félt tőle.
208  4,    II|          mondani akart neki valamit, de Marie szájára tette a kezét,
209  4,    II|            őt, s az eléje kullogott, de négykézláb. Most azt parancsolja
210  4,    II|       összeáztatták az ifjú arcát.~ ~De az nem a fájdalom sírása
211  4,   III|                              III. ~ ~De vajon ugyanazt, amit Vavel
212  4,   III|       Lajosnak. – Szép, nagyon szép, de álmos vagyok.~ ~Még annyiban
213  4,   III|             senki se látja őket.~ ~– De én megláttam, s el fogom
214  4,   III|              még egypárt ott szorít; de biz azok sokkal serényebbek
215  4,   III|             is odaadtam volna nekik, de az a tiszttartómnál áll.
216  4,   III|              ijesztgetés volt tőlük; de ne vesződjék ön velem –
217  4,   III|           alélt nő orra alá tartott; de bizony minden siker nélkül.~ ~–
218  4,   III|              Ennek érvágás kell.~ ~– De Istenem! Hát mit tegyünk?
219  4,   III|           tanultam az orvostant.~ ~– De hát mivel akar eret vágni?~ ~–
220  4,   III|         látásától?~ ~– Félek biz én. De attól mégsem olyan nagyon,
221  4,   III|            itt, ebben az órában.~ ~– De hisz ez is meg fog látni,
222  4,   III|              Vavel gróf értette ezt; de más értelmet adott neki.
223  4,   III|              különös kívánság ugyan; de el fogom mondani az okát. –
224  4,   III|           hogy az! Van rossz múltja, de azt már megbánta; vannak
225  4,   III|              megbánta; vannak hibái, de azokról el kell neki szokni.
226  4,    IV|           meg volt miatta illetődve; de nem engedte, hogy az eltűntet
227  4,    IV|           már törtem fel, megvallom; de az a házo , ahol a porontyomnak
228  4,    IV|              hatását enyhítette.~ ~– De hát kik lehettek akkor azok
229  4,    IV|             pártját fogta, kietette, de még azt sem restellte tőle,
230  4,    IV|        elrabolná, én visszarabolnám. De lehetnek mások, akik azt
231  4,    IV|           magunkat. Rabmunka ez.~ ~– De hogy tudott ön a bezárt
232  4,    IV|            ember, aki mindig fecseg. De azért nem szükség tőle visszahökkenni;
233  4,    IV|      magyaráznak, el is készíti úgy, de soha ahhoz hozzá nem szól,
234  4,    IV|              a jó tanácsot, gróf úr, de már késő. Tudtam volna én
235  4,    IV|            volt is ügyességem hozzá. De hát senki sem szenvedett
236  4,    IV|        lehettem ezzel az ábrázattal. De még arra is rossz voltam.
237  4,    IV|          hogy zsivány legyen belőle. De mindig kifirtatták a szomszédok,
238  4,    IV|      legjobban szerettem volna. – No de hát, ami nem lehet, az nem
239  4,    IV|           nemcsak szabadságában áll, de még kötelessége is, engem,
240  4,    IV|        felyülkerülő hatalom ellen.~ ~De már ekkor eltűnt a gróf
241  4,    IV|            érdekli legközelebbről.~ ~De hogyan? Saját kezűleg levelet
242  4,     V|       Szakálla hosszúra volt hagyva, de bajusza le volt nyírva,
243  4,     V|             a gróf.~ ~– Hja, bizony; de csak a marengói ütközetből
244  4,     V|        ábrázattal mondá:~ ~– Igenis; de mért veszett el a marengói
245  4,     V|           Baum hinauf Marsch!!! * ~ ~De már ezt Henry nem állta
246  4,     V|             mester – monda a gróf –, de jól értse meg: ennek az
247  4,     V|          szólt megnyugodva a gróf. – De nem akar ön némi kis rajzot
248  4,     V|            Feuer! Bumm! Kopf ab! *~ ~De már ezt nem bírta elviselni
249  4,     V|      tökéletesen érti a maga dolgát, de mindig a hadvezérek dolgairól
250  4,     V|       megfájdultak a sok röhögéstől; de hogy a faluban valakinek
251  4,     V|          szoká, eljött őt üdvözölni, de a leány nem adott neki elő
252  4,     V|         Lajos. Elvesztettem valamit, de te azt nekem nem adhatod
253  4,     V|          leány ez ünnepi ajándékért. De mind a két kezét odanyújtá
254  4,     V|            is elmaradt tőle.~ ~Igen, de a régi jó álom hajdanta
255  5,     I|              tanácsa egészen bevált. De mi történjék Landsknechtsschild
256  5,     I|         amióta a kastélyba betörtek, de még inkább, amióta a nevezetes
257  5,     I|     látogatását a Névtelen Várban; – de még kevésbé Lajos látogatását
258  5,     I|             köze neki mindezekhez?~ ~De valami köze mégis volt hozzá;
259  5,     I|              névrőlo valaha valamit? De csak nem jutott eszébe.
260  5,     I|          rendes lefekvési ideje.~ ~– De már hogy mehet valaki este
261  5,     I|            kérdé a gróf.~ ~– Itthon. De fekszik.~ ~– Beteg talán?~ ~–
262  5,     I|              Beteg talán?~ ~– Nem a. De ilyenkor még alunni szokott.~ ~–
263  5,     I|              még alunni szokott.~ ~– De már hogy maradhat valaki
264  5,     I|           ezredesről, hogy neje van; de azzal nem él együtt, el
265  5,     I|             szabdalt pofákkal ugyan, de mindig a maguk lábán mennek
266  5,     I|             rideg és komoly volt is, de nem találta meg rajta többé
267  5,    II|           rendező ezredes bemutatni; de a valóság felyülmúlto minden
268  5,    II|     megtanult táncolni és bort inni. De még többet is tud. Figyeljenek,
269  5,    II|           pipát, s abból nem szítta, de fújta a füstöt, ami tűzokádó
270  5,    II|            sem produkáltak soha.~ ~– De hátravan még a kritika! –
271  5,    II|          gondviselő apja leszek.~ ~– De nem adom, mert magamnak
272  5,    II|             vízzel nyakon nem öntik. De nem engedte magát lefülelni.
273  5,    II|      kerestette őt aztán mindenfelé, de az úgy elbújt, hogy sohase
274  5,   III|         emberrel volt érintkezésben. De azt a finom női kézírást
275  5,   III|           tehát már eszébe jutunk?~ ~De jobban meglepte Lajost a
276  5,   III|    válaszoljon”! Ezt könnyű kívánni; de nehéz teljesíteni. Saját
277  5,   III|              igen derék, okos ember, de annyira nem vitte, hogy
278  5,   III|           valamikor jó lövő és vívó; de amióta a Névtélen Várban
279  5,   III|             a fejébe ment a vér.~ ~– De hát az nem történhetett-e
280  5,   III|              ígéretemet, nehéz volt, de megálltam, hogy azt a rejtélyes
281  5,   III|               s ön parancsolt velem. De holnaptól kezdve megszűnök
282  5,   III|              is megismertetem önnel. De most már beszéljünk halkabban,
283  5,   III|         egymás között tisztelni.~ ~– De ha ő azzal nem lesz megelégedve,
284  5,   III|           győződni?~ ~– Micsoda?~ ~– De ne kiáltson ön úgy, hogy
285  5,   III|     kiáltotta a szót; csak dörmögte. De olyan hangon, mint mikor
286  5,   III|            rá a férfi.~ ~– Elhiszem. De én már sok esetet tudok,
287  5,   III|            Két kard, mely csak szúr, de nem hárít; két golyó, mely
288  5,   III|          amit felfedezni nem szabad. De annyi bizonyos, hogy van
289  5,   III|      gondolkozóba ejté ez a szó.~ ~– De hát mit tehetek? Elbújjak-e
290  5,   III|        bárónő, köszönöm, hahaha!~ ~– De ne nevessen hát ki.~ ~–
291  5,   III|             hasonmása volt Marienak, de még inkább meglepte a merész
292  5,   III|        azontúl békét hagy önnek.~ ~– De gondolt ön arra, bárónő,
293  5,   III|     összeütközésnél, mely begyógyul; de az ön női tiszta hírneve
294  5,   III|         pirult, nem szenvedett vele; de barátságért, hála fejében
295  5,   III|           akiről nem tudom, hogy ki, de aki önnek drága. Azért akarom
296  5,   III|           gróf elé, hogy olvashassa, de nem adta ki kezéből, mintha
297  5,   III|             mehet ön, ha úgy akarja; de én is teszem azt, amit én
298  5,   III|        bemutatni magamat. Én vicomte de Barthelmy Léon ezredes vagyok.~ ~
299  5,   III|           távolban maradt mögötte –, de olyan szerencsétlen voltam,
300  5,   III|            látogatásomat viszonozni, de ismét oly szerencsétlen
301  5,   III|          Lajos erre a legcsendesebb, de mérsékeltebb hangon felelt:~ ~–
302  5,   III|           hangon felelt:~ ~– Vicomte de Barthelmy Léon úr! Én önnek
303  5,   III|                  Akkor sajnálom önt, de kénytelen leszek önt kétségei
304  5,   III|         lábával nagyot dobbantott.~ ~De ugyanazon hangon kiálta
305  5,   III|              távolban kíséré őket.~ ~De e távol mégsem volt elég
306  5,   III|          rejtélyes nő önre nézve mi. De azt tudom, hogy ön e nőre
307  5,   III|           eltagadhassam, amit érzek. De még van a szívem fenekén
308  5,    IV|            lett azután ebből „hecc”; de hatalmas! Ha Katalin bárónőnek
309  5,    IV|            életet folytatott. Az ám, de ki látta a bárónőt déli
310  5,    IV|          Névtelen Várból került elő! De a legbizonyosabbo adat,
311  5,    IV|       felfedezéstől. Én elszaladtam, de olyan gyorsan, hogy a nyulat
312  5,    IV|        egészen vesztett ügye lett.~ ~De annál inkább nyert ügye
313  5,    IV|           fogva ő is hivatalos volt; de az ő védelmében sem volt
314  5,    IV|              lehet e titkolózásra?~ ~De miért nem veszi nőül a gróf,
315  5,     V|          titkait ki tudja találni?~ ~De hátha látott valamit?~ ~
316  5,     V|             nyájas, előzékeny lenni; de meglátszott rajta, hogy
317  5,     V|             három dragonyostiszttel; de hisz annak még azóta nem
318  5,     V|               fogja ezt a levelet…~ ~De alig mondhatta idáig, még
319  5,     V|        hercegasszony volt szerelmes, de rajtakapták a félbeszakadt
320  5,     V|        tündököljön az én helyemen; – de adjátok hát ide nekem akkor
321  5,     V|            Eljön az, szentül hiszem. De a Névtelen Várban ne várjon
322  5,     V|               el nem árulja azt.~ ~– De ki szeretne engem?~ ~– Aki
323  5,     V|                Tűrjünk és várjunk. – De most hát adja ön vissza
324  5,    VI|    visszasompolyodott a szobájába.~ ~De Lajos ott is fel tudta őt
325  5,    VI|          utána. Marie szép szelíden, de egész öntudatos határozottsággal
326  5,    VI|        casuariái válnak pusztulásra; de hát az a sok ezernyi szegény
327  5,    VI|         Ezért úszott el a víz alatt. De hátravan a csoda nagyobbik
328  5,    VI|          Majdnem tizenötezer forint. De ki adja ezt elő? Tekintetes
329  5,    VI|              méltatlanul rágalmazta. De ő sokkal nagyobb lelkű,
330  5,    VI|            magának illenék instálni; de őkelme érezvén, hogy amely
331  6,     I|              a temetésre invitálni.) De mégis jólesett neki, mikor
332  6,     I|     elénekelte:~ ~ ~„Allons, enfants de la patrie!~ ~ ~ ~Le jour
333  6,     I|             la patrie!~ ~ ~ ~Le jour de gloire est arrivé.”~ ~ ~ ~
334  6,     I|                 Te rosszul vagy!~ ~– De majd mindjárt egészen jól
335  6,     I|         Elmegyek magam orvosért.~ ~– De az nem mer többet idejönni.
336  6,     I|              Csak a nyelvem jár még; de az is nagyon furcsán forog.~ ~–
337  6,     I|            nagyon furcsán forog.~ ~– De tenéked nem szabad, nem
338  6,     I|           meg fog ön érte haragudni, de mégis elmondom; hisz egy
339  6,     I|      elfojtaná lelki félelmemet; oh, de ebben a nagy csendességben
340  6,     I|          maga is odatalál már hozzá. De mit tegyek én, az én parányi
341  6,     I|             sok parancsolatod ellen; de erény volt minden vétkem,
342  6,     I|          köszönöm a barátságot öreg; de nékem az olyan paradicsom,
343  6,     I|       vonhatta közelebb Lajos kezét, de a fejét még oda tudta erőszakolni,
344  6,     I|         ragyogni kezdtek a szemei; – de ketten se maradunk ottan
345  6,     I|           Papot nem hozhatok hozzád; de hozok ide egy angyalt.~ ~
346  6,     I|             egyszer a jó Henryt?~ ~– De éppen azért jöttem önhöz.
347  6,     I|                 Megtanultam azt.~ ~– De hát minek tanulta azt meg?~ ~–
348  6,    II|         Darabja került 5–10 frankba. De azokban Vavel Lajosnál sohase
349  6,    II|            drága csemege lett volna; de még drágább volt, mint olvasmány.
350  6,    II|        származtak be a paradicsomba. De Éva anyánk már tudott németül;
351  6,    II|             a Helytartó Tanácstól? – De mikor az ilyen kicsiny dolog
352  6,    II|      távollevők követe” képviselte), de azt az újonchadat nem azokból
353  6,    II|        engedelmes gép szolgálatát.~ ~De mit ért ez olyan hadsereggel
354  7,     I|                   Természetesen.~ ~– De hisz akkor egy makulányi
355  7,     I|              a gróf nemcsak pipázik, de még adomázik is. Hisz ez
356  7,     I|              jó kedvre hangolta.~ ~– De hogyan fog ön engemet magamat
357  7,    II|             Végre kitört a háború.~ ~De ez a Névtelen Vár kalitkájába
358  7,    II|             keresztülgázolt volna; – de íme ezerei meg ezerei a
359  7,    II|       kísértetektől; visszafordulna; de az lehetetlen, a lőporos
360  7,    II|              hogy csak egy ember jő, de beszél az három helyett,
361  7,    II|            már hozzászokott az arca, de még az idegen szemek égető
362  7,    II|           tiltakozhatott ellene.~ ~– De kérem, legalább számláljuk
363  7,   III|        jóságát, kedves Bernát bácsi; de már én hű vagyok ahhoz a
364  7,   III|        szívesen látott vendégül.~ ~– De nem maradok, mert én kézfogóra
365  7,   III|             bandériumának az élén.~ ~De már erre a szóra megszúrta
366  7,   III|              e válasszal vissza?~ ~– De úgy, hogy engemet is magával
367  7,    IV|             egyszer megteendő ugyan, de meg kell választani rá az
368  7,    IV|        urakkal a maguk uraságáért. – De most népek fognak harcolni
369  7,    IV|               úgy reszketett a keze. De hát miért reszket az ő keze?
370  7,    IV|              a szerelme kivallására; de hát ezt nem is ember rendezte
371  7,    IV|              Ő idejön mihozzánk.~ ~– De ki jön ide, Marie? – szólt
372  7,    IV|            ide ily sietve. Ő várhat. De nekem azt mondák, önnek
373  7,    IV|            Azt nem lehet megmondani. De hogy Marie volt a legboldogabb:
374  7,    IV|              róla.~ ~– Igen gróf úr, de nem azt, hogy Marie előtt
375  7,    IV|          keresztneveteken hívni?~ ~– De azt a rablóhistóriát már
376  7,    IV|           történt – szólt Katalin –, de kérem előre is alispán urat,
377  7,    IV|            könyöklő vőlegénynek.~ ~– De csak azt szeretném megérteni –
378  7,    IV|            lenne rablónak lenni.~ ~– De ezt most mind csak a násznagynak
379  7,    IV|              idomítanék belőlök.~ ~– De hát hogy tudja ezt a gróf
380  7,    IV|              szívében. – Kéretlenül, de meg nem tagadva, elrablá-e
381  7,     V|             jó ízlésen, az egyszerű, de a tisztaságban fényűzésig
382  7,     V|         tudnék én erre most mondani! De csak nem mondom el. Könnyű
383  7,     V|            járni távcsövemen át.~ ~– De mióta a távcsövet elcsaltam
384  7,    VI|         Lajosnak senkije és semmije? De komolyan szólva, ő itt nem
385  7,    VI|          lehetnek az ellenség előtt, de Marie-nak semmi szüksége
386  7,    VI|              Barátaim száma nem sok, de azok annál becsesebbek.
387  7,    VI|          hogy nyájából kiváltam.~ ~– De hogy lesz az elkerülhető? –
388  7,    VI|            szándéka nem volt ellene; de Marie útját állta, s visszatartóztatá.~ ~–
389  7,    VI|             függönyön keresztül.~ ~– De hiszen még nincs éjszaka.~ ~–
390  7,    VI|        hiszen még nincs éjszaka.~ ~– De te nem fogsz minket ma már
391  7,   VII|        négyszegletű lehetett valaha, de a sok kártyavetéstől gömbölyűre
392  7,   VII|            volt festve, csak kopott, de nem szakadt. Nagyon régi
393  7,   VII|  összeseperte az öléből a kártyákat; de azért nem tette félre: tovább
394  7,   VII|             a szomszédasszonyát?~ ~– De igen. Sokszor hallottam
395  7,   VII|         legyen, mint veszedelem.~ ~– De bizony a házasság a veszedelemmel
396  7,   VII|           szokták velem közölni.~ ~– De mi azért jöttünk ide, hogy
397  7,   VII|         Köszönöm, nagyságos asszony; de nem fogadom el. Én majd
398  7,   VII|           egymagamban vagyok jó.~ ~– De mit fog ön csinálni itt,
399  7,   VII|             nem azt kérdeztem öntől. De mit fog csinálni itt egyesegyedül
400  7,   VII|            mi kellene még nekem?~ ~– De nem fog önnek a szíve fájni,
401  7,   VII|          vászonköténye fölé.~ ~– No, de nekem nem volt szükség egyebet
402  7,  VIII|            morzsailletményére várva. De hát a két szegény mopsz?
403  7,  VIII|        alkalommal kapogattak.)~ ~Óh, de ami mindennél nagyobb gyönyör
404  7,  VIII|             is ruhát a patakban.~ ~– De már ettől a mulatságtól
405  7,  VIII|        mégsem bírja elfogyasztani.~ ~De az újdonság csodái nem hagyták
406  7,  VIII|            mindjárt megkísérlem.~ ~– De én nem kívánom ilyen nagyban;
407  7,  VIII|            is emberfölötti vállalat! De hát az eredmény? A csodaszép
408  7,  VIII|    felgyújtotta volna a kastélyomat. De hol láttad te a torz-csodát?~ ~
409  7,  VIII|     alispánnal. Vitatkoznak valamin, de a pipa csutoráját a legnagyobb
410  7,  VIII|        énmiattam, szegény Lajos! – – De te eltűröd a dohányfüstöt,
411  7,    IX|             rossz. Győzhet az egyik; de a küzdelem meg nem szűnik
412  7,    IX|            vagy jónak vagy rossznak, de egyszer megállapodik: a
413  8,     I|           nem esik meg a háború.~ ~– De ugyan mondja meg, spektábilis –
414  8,     I|            akar felőle győződni.~ ~– De hisz ez olyan – kiálta Vavel,
415  8,     I|         Hiszen most akartam rájönni, de elejbém tetszett vágni.
416  8,     I|             Igen. Gyalogság kezében. De hogy harcoljanak azzal a
417  8,     I|              én magam sem tudom.~ ~– De már bocsásson meg alispán
418  8,     I|           Doboka úr, mint tüzér!~ ~– De hamarább elsüti az az ágyút,
419  8,     I|                 Hát ilyen nincs?~ ~– De bizony volt. Felfedeztek
420  8,     I|            csakhogy felfedezték!~ ~– De az „akadályozó” azt mondta,
421  8,     I|         hadnál is a botbüntetés.~ ~– De miért nevez ön engem Fertőszeghy
422  8,    II|               aki megverte a lantot, de mire a költeménye nyomtatás
423  8,    II|         lehet rongyos, lehet foltos; de nem lehet szűrposztó, mint
424  8,    II|              A diaeta csak szuverén, de a nemesség: diktátor!~ ~
425  8,    II|             vezérnek a menyasszonya; de már azt Lajos határozottan
426  8,    II|    embereiből, lőfegyverrel ellátva; de az csak suttyomban alakulhatott,
427  8,    II|              velük kellett étkeznie; de biz ott alig fenhette meg
428  8,    II|      felugrott mellőle, és elfutott; de úgy intézte a dolgot, hogy
429  8,    II|    hízelegtek neki, kedvében jártak; de ő csak nem tudta e mosolygó
430  8,    II|          regényhősnőt megsiratott.~ ~De rövid időn lett egy örömnapja.
431  8,   III|           még nem kerültek a harcba; de lelkesítő példának feljegyezhetik
432  8,   III|              volt rajta az első.~ ~– De aztán mind igazak ezek a
433  8,   III|           csak huszár teszi meg!~ ~– De biz a bakancsos is megteszi.
434  8,   III|            aki meg nem halt közülők; de érdemrend takarta be a sebeiket.~ ~–
435  8,   III|             aláírást nézte Vavel.~ ~„De Fervlans márki.”~ ~Úgy tetszett,
436  8,   III|             voltam Thémire finomabb, de hosszadalmasabb cselszövényét
437  8,   III|      kicsaljam valahogy az odújából. De az nagyon ravasz és furfangos
438  8,   III|            körme között tartja….”~ ~„De az a kérdés most, hogy mit
439  8,   III|              amint tovább olvasá.~ ~„De nem bízom magamat egészen
440  8,   III|             a vesztőhelyre vigyék! – De azt kigondolni, hogy az
441  8,   III|            Egyébként maradok, stb.~ ~De Fervlans márki.”~ ~ ~ ~Vavel
442  8,   III|          akkor feküdt le a jámbor.~ ~De Vavelnek egy örökkévalóság
443  8,   III|           Névtelen Várban őrzök.~ ~– De nem tettem meg neki.~ ~–
444  8,   III|             Ha lehet, mind a kettőt; de a leányt mindenesetre.~ ~–
445  8,   III|              ha földön, ha pokolban, de felkeressz, és elmondod,
446  9,     I|            fejfájásra. Kezében tartá de Fervlans levelét, melyben
447  9,     I|           okiratai kezében vannak.~ ~De a remekelő kéznek nincs
448  9,     I|         anima vili, a parasztokon!~ ~De hátha több volt ez, mint
449  9,     I|             minden csillogásainál?~ ~De ötmillió frank egy tömegben!~ ~
450  9,     I|            ha még csak ő maga volna, de hát Amélie? Leánya most
451  9,     I|              baj ez valakinek?~ ~Ah, de mikor oly nehéz megválni
452  9,     I|        foglalhatta volna el magának. De ő meg tudta védence számára
453  9,     I|            ilyen kincset?~ ~Kincset? De hátha nem volna is az?~ ~
454  9,     I|        hibákkal és ügyetlenségekkel; de ha a nő igazán szeret egy
455  9,     I|      ellenségei kezébe szolgáltatja; de ez a leány reszket a nagyságtól,
456  9,     I|           Katalin megírta a válaszát De Fervlans-nak, s levelét
457  9,     I|         titkába be volt avatva, s ki De Fervlans-nak egyenesen megbízott
458  9,     I|                Tehát ő nem teheti. – De ez még csak a gyöngeség
459  9,     I|        küldött öntül?~ ~– Azt tette. De mielőtt átadnám azt, nem
460  9,     I|             tudom kitalálni az okát, de azontúl nem tudtam úgy a
461  9,     I|         mikor még ártatlan volt!~ ~– De most már megint azzá lett,
462  9,     I|              ön el egy arcképét?~ ~– De elhoztam.~ ~– Elhozta? Amélie-nek
463  9,     I|        egy-egy férfi kilábol belőle, de az ifjú leánykákat elviszi
464  9,    II|              van”, nem gyűlölne meg, de azért, hogy „volt”, igen,
465  9,    II|              lehetett a te leánykád, de ez, amelyik oly halavány,
466  9,    II|           nekem, az nem hazudik.~ ~– De hazudik. Állítsd velem szembe!
467  9,    II|             Ő is megkapta e ragályt. De a nemes ember még haldokolva
468  9,    II|             nem vagyok uralkodónéja; de magamnak az vagyok!~ ~Katalin
469  9,    II|          akarta csókolni Katalint.~ ~De a hölgy elvonta tőle arcát,
470  9,   III|    találkozott vele, mondta magában: de csinos kis menyecske!~ ~
471  9,   III|            én régen feltaláltam már, de nem akarják befogadni. Láttam
472  9,   III|          Lehet, hogy meg fogja ölni; de elvenni magától nem engedi.~ ~–
473  9,   III|           csak Katalinját ölték meg; de Thémire-nek megölték a leányát:
474  9,   III|      megölték a leányát: egyetlenét. De Thémire azért mégis nem
475  9,   III|     Felnyitni nem tudom e szekrényt; de megsemmisíteni a tartalmát
476  9,   III|             ember, aki magát marquis de Fervlans-nak nevezi, más
477  9,   III|              meg ön, hol találom meg de Fervlans-t?~ ~A hölgy arca
478 10,     I|           küldetéssel megbízva, amit De Fervlans levele említett:
479 10,    II|            be Lizetthez.~ ~– Tessék. De engem megver.~ ~Már a folyosón
480 10,    II|              talán még nem árulók. – De hát miért ne volnának azok?
481 10,    II|               No hát csak keresse. – De azt ugyan megmondom hogy
482 10,    II|         magát beszéltetni, utánajön: de olyan nemes volt, hogy meg
483 10,    II|             Lajos szabadcsapatjának; de egy szobát bizonyosan nem
484 10,    II|            is nyitva volt az ajtaja; de az első pillantásra megtudhatá,
485 10,    II|      áthordták is, ami Marie-é volt: de itt hagyták a bőrkerevetet,
486 10,    II|               Szemei merevek voltak; de annál rémesebb volt a szokatlan
487 10,    II|      emelkedni, s ismét visszaesett, de kezét rémülten tartá maga
488 10,    II|                   Hát akkor hozd el. De ide be ne hozd, mert attól
489 10,    II|             szólt reszketve a leány, de szemeit nem tudta levenni
490 10,    II|        menedékig az ő legdrágábbját: de én mást gondoltam ki. Az
491 10,    II|            Sátán Laci szemeiben!~ ~– De majd én sem soká leszek
492 10,    II|          használni kell az időt.~ ~– De úti öltönyöm sincs.~ ~–
493 10,   III|                               III.~ ~De Fervlans márki az egy osztály
494 10,   III|     jövetelüknek híre ne futamodjék. De Fervlans a mezővároska elöljáróinak
495 10,   III| főhadiszállásnak fejfájást okozni.~ ~De Fervlans maga is a vendégfogadóba
496 10,   III|             egypár kétséges jellemű, de vitéz nobilival bírálgatá
497 10,   III|   ivótársaság közé, akinek a láttára De Fervlans örömteljes hangon
498 10,   III|      élményeire nézve elég vén volt; de arca még egészen fiatal,
499 10,   III|              a jövevény, kihörpentve De Fervlans poharából az aranyszínű
500 10,   III|    összehajtotta, és lepecsételte.~ ~De Fervlans aztán már tudta
501 10,   III|          asszony megvolna.~ ~– Igen, de a mellé csatolt ajándék
502 10,   III|       immunitását megvédelmezze.~ ~– De sokkal szebb volt annál,
503 10,   III|               úgy híják, hogy „chien de Vienne!” Ez az én küldetésem. –
504 10,   III|              megtudtam, hogy a chien de Vienne-t nem fabrikálják
505 10,   III|      társaságot.~ ~– Hisz ez a chien de Vienne magyar juhászkutya –
506 10,   III|           magyar juhászkutya – monda De Fervlans –, ami idő jártával
507 10,   III|            fandangót vagy a bachanal de Steibelt, vagy a keleti
508 10,   III|        Steibelt, vagy a keleti danse de Chales-t, vagy éppen a danse
509 10,   III|         Chales-t, vagy éppen a danse de Cosaque-ot, minden ember
510 10,   III|         azazhogy pardon! la duchesse de Benevent a kis Charlotte-ot
511 10,   III|           Most ez van divatban. – No de – a kiskutyám türelmetlen.
512 10,   III|       négylovas hintó várta. A chien de Vienne relével szeret utazni!~ ~–
513 10,   III|             az ördög – dörmögé utána De Fervlans –, nem lehet vele
514 10,   III|            Katalin” levelét hozza.~ ~De Fervlans az asztalra csapott
515 10,   III|              S még nemcsak a leányt, de az ötmilliót is azonfölül.
516 10,   III|             ugyan sietnem kell most. De nem tesz semmit. Asszonyok
517 10,   III|         kapni semmi áron.~ ~– Tudom. De nincs szükségem rá. Igen
518 10,   III|            eligazodom rajta.~ ~Azzal De Fervlans rendeletet adott
519 10,   III|            kell a szekérnek, úgy ott De Fervlans démonai a futókat
520 10,   III| felkerekedett is a csapatjával, hogy De Fervlans-ra szemközt menjen,
521 10,   III|              nem érheti, s akkor már De Fervlans rég elvégezte feladatát,
522 10,    IV|              egy jó kőhajításnyinál. De Fervlans azt hitte, hogy
523 10,    IV|               Ússzál ki! – szólt oda De Fervlans.~ ~– Ördög vagyok:
524 10,    IV|          Fervlans.~ ~– Ördög vagyok: de olvadt szurokban még nem
525 10,    IV|           ahol áldozatát elnyelte.~ ~De Fervlans ekkor egy lovast
526 10,    IV|           kitört.~ ~– Ez baj – monda De Fervlans –; akkor ez egy
527 10,    IV|            kitaláljon e tömkelegből. De Fervlans azonfölyül személyes
528 10,    IV|     démoncsapat a Rókadombot elérte, De Fervlans jónak látta pihenőt
529 10,    IV|              távolból ismétlődött.~ ~De Fervlans odalovagolt az
530 10,    IV|     állhattam meg, hogy rá ne lőjek, de nem bírtam eltalálni, mert
531 10,    IV|        vízlakó törpét meg nem lőtte: De Fervlans alig tért vissza
532 10,    IV|             Ördög és pokol! – kiálta De Fervlans – a szörnyeteg
533 10,    IV|       kiáltottak rájuk: „Szaladj!”~ ~De Fervlans csak a vallai sikon
534 10,    IV|      fiaskónak nevezünk! – háborgott De Fervlans. – Előbb a sár
535 10,    IV|             pihenni is marad idejük. De Fervlans megint ott volt
536 10,    IV|            áttörni az iszapfolyamon, de az is visszariad tőle, pedig
537 10,    IV|           ismét megnyitja előttük.~ ~De már akkor hajnalodik, s
538 10,    IV|              ami sok időt elrabol.~ ~De Fervlans rövidíteni akarta
539 10,    IV|           elbújva a jövő tavaszig.~ ~De Fervlans-nak még azt is
540 10,    IV|             tóbul a parton állóknak. De Fervlans nem akarta hinni
541 10,    IV|            is megmutatta hatalmát, s De Fervlans márkit megtanította
542 10,    IV|           nekimegy az ördögnek is.~ ~De Fervlans csapatjának most
543 10,    IV|           nem jövünk vissza! – monda De Fervlans, mikor késő délre
544 10,    IV|       pihenőt kell tartanunk – monda De Fervlans –, a lovaink kidűlnek.~ ~
545 10,    IV|      lehetett volna őket utolérni.~ ~De Fervlans hadsegédét nyugtalanította
546 10,    IV|            két embernek az elfutása, de főnöke megnyugtatá: a gólyalábakat
547 10,    IV|             is megeszi.~ ~Itt azután De Fervlans kiteríté a térképét,
548 10,     V|          pihenhették még ki magukat, de ők legalább rendes utakon
549 10,     V|          helyen. Valami baj érhet.~ ~De a nő nem hagyta rábeszélni
550 10,     V|              amit látni fogsz.~ ~ ~ ~De Fervlans-t a hadsegéde e
551 10,     V|       süveges lovasok mutatkoznak!~ ~De Fervlans rögtön kisietett
552 10,     V|       földdel is kellett harcolni.~ ~De Fervlans-hoz néhány sebesült
553 10,     V|           Nem tudjuk, mi az a görbe, de nagyon rossz!”~ ~Azt a görbét
554 10,     V|          kardvágást könnyen kiállja, de a fokos kampója lyukat üt
555 10,     V|          Ezek Vavel volónjai – monda De Fervlans, távcsövén át nézve
556 10,     V|           hangon mondá Lajosnak:~ ~– De Fervlans jön csapatja élén
557 10,     V|         Nemcsak lovagias büszkesége, de a katonai lélektan is azt
558 10,     V|            lett gyújtva.~ ~Ez volt a De Fervlans által várt jeladás.~ ~
559 10,     V|       ráértek.~ ~– Holla hó! Marquis de fer blanc! (bádogmárki) –
560 10,     V|          gödörbe ne essél!~ ~Azonban De Fervlans nem követte el
561 10,     V|            megállták a csetepatét. S De Fervlans hátrálót trombitáltatott
562 10,     V|     fel-felcsillámlanak a sás közül. De Fervlans hátráló mozdulata
563 10,     V|             bizonyosan agyonlövik.~ ~De Fervlans hátrálása igen
564 10,     V|           hősiességével védte magát; de ezúttal magához hasonlóra
565 10,     V|       összevissza vagdalva, rohantak De Fervlans lovasságára.~ ~
566 10,     V|              Fervlans lovasságára.~ ~De Fervlans, amint a vízárok
567 10,     V|               Három ellenséges lovas De Fervlans kíséretéből odavágtatott
568 10,     V|         ellen fogadta el a harcot.~ ~De Fervlans bámulva szemlélte
569 10,     V|             ami harcképtelenné tesz. De Fervlans látta, hogy oldalognak
570 10,     V|             vad komlóbozót zárta el. De Fervlans türelmetlenül nézegetett
571 10,     V|               nem Trentatrante, akit De Fervlans várt, hanem Sátán
572 10,     V|      ellentéte a várt sikernek, hogy De Fervlans kétségbeesett a
573 10,     V|            is megnyílt a trombitája: de nem a visszavonulásra, hanem: „
574 10,     V|        kardját forgatva kezében jött De Fervlans-ra szembe.~ ~De
575 10,     V|             De Fervlans-ra szembe.~ ~De Fervlans megismerte a cimborát.~ ~–
576 10,     V|              vált volna, ott termett De Fervlans lova előtt, s megragadva
577 10,     V|            Add meg magad, cimbora!~ ~De Fervlans dühösen vágott
578 10,     V|             hagyta: markolatig döfve De Fervlans lova szügyébe.~ ~
579 10,     V|          feje látszott ki közülök.~ ~De Fervlans kirántotta elhullt
580 10,     V|            alig húsz lépésnyi tér; s De Fervlans remek lövő volt.~ ~
581 10,     V|      széttépni való levele, – amiben De Fervlans ír „Thémire” felől.
582 10,     V|      éjszakát, Vavel lovag! – kiálta De Fervlans. – Itt küldöm a
583 10,     V|            éppen a halálfőt találta. De nem csinált halálfőt! A
584 10,     V|         magad levelét retúr, marquis de fer blanc! – monda Vavel
585 10,     V|           lovag piros vére áztatá.~ ~De Fervlans márki tragédiája
586 10,     V|       süllyesztő, amelyen át marquis De Fervlans a nagy színpadról
587 10,    VI|            azt a helyet, ahol Lajost De Fervlans-nal összetalálkozni
588 10,    VI|           ott körös-körül mindenütt; de minő víz? Növényrohadéktól
589 10,    VI|         Elfutott-e az másfelé? Hátha De Fervlans-nak egy másik csapatja
590 10,    VI|      halottnak lenni egy kicsinyt.~ ~De Katalin nem engedte őt leszédülni,
591 10,    VI|           fiú és becsületes asszony. De szóljon, az égre kérem.
592 10,    VI|              több, mint Vavel Lajos. De még annak a menyasszonya
593 10,    VI|             minden ujjára nagy volt, de azt ígérte, hogy majd kibélelteti
594 10,    VI|        csókot meg adja át Marie-nak; de biz abból az „egy” csókból
595 11,     I|              ellen kellett indulnia. De megígérte neki, hogy mihelyt
596 11,     I|        fognak egymással levelezni.~ ~De bizony ő az ígérete első
597 11,    II|          gyalogok újra visszaverték, de már lovasságuk nem volt,
598 11,    II|     pestieket a malom elhagyására.~ ~De nem volt az futás! Az egész
599 11,   III|            többször megtámadta őket, de a hosszú defilét mindannyiszor
600 11,   III|       elvonulást a két sor fa miatt; de amint az üteg is elvonult,
601 11,   III|            elnyomta már az ellenség, de a nemes vitézek nem hagyták
602 11,   III|         kapott sebeit. „Tizenegy!”– „De biz én kicsinálom egész
603 11,   III|        tizenkettővel megelégedett.~ ~De az már csakugyan a magyar
604 11,   III|             maradnia az ispitályban. De biz ő, amint meghallotta,
605 11,   III|            őrnek, aki azt mutogatja. De ugyan mit tehetett gyalog
606 11,   III|              hideglelésvesztő módot; de nem tudni, hogy használt-e
607 11,   III|              Bereczky Márton uram. – De biz a két keresztfiamat
608 11,   III|              azok mondták neki, hogy de még a Varga István is ott
609 11,   III|     otthagyni: azért is „érte ment”. De azonban a három megszabadított
610 11,    IV|         minden jó tanácsot előadott; de a táborkari főnök, Nugent,
611 11,    IV|         megkapja az ember akármikor, de a jó ebéddel sietni kell.
612 11,    IV|        visszanyomult előle ravaszul, de csak azért, hogy odacsalja
613 11,    IV|          lovasezred az első napon.~ ~De még az inszurgens gyalogság
614 11,    IV|      alkalmatlan üteg elmozdítására. De azok is véres fejjel jöttek
615 11,    IV|          hátul feküdt a tartalékban; de hát az neki nagyon jó mulatság
616 11,    IV|           aki már meg van sebesítve, de mégis védi magát.~ ~– Ejnye,
617 11,    IV|              tábornokot egész éjjel, de biz azt nem találták sehol.
618 11,    IV|           csakugyan feltalálták.~ ~– De mármost itt az ideje, hogy
619 11,    IV|        lelőtték; az volt a pecsenye, de a két bajtársa nem hagyta
620 11,    IV|      vitézeit. Rossz puskáik voltak; de jó volt a szurony, meg a
621 11,    IV|         össze ne vagdalkozott volna. De az igazi inszurgens „hat
622 11,    IV|       lováról. Ott hagyták halottul. De nemsokára felocsúdott. A
623 11,    IV|           óta állnak ellenség előtt. De az időt nem a kalendárium
624 11,    IV|              Nemhogy a fegyvereiket, de még azok a fiatal iskolás
625 11,    IV|          közül. Kettőt le is vágott. De a franciák is jól verekedtek,
626 11,    IV|              sebekkel fedve van már; de egy ellenfél megint lehull,
627 11,    IV|             az lehull ismét a lóról. De még akkor sem ereszti el
628 11,    IV|             Mihály csak káplár volt, de azért a József-huszároknak
629 11,    IV|             mozdulat – hátrafelé .~ ~De hisz az osztrák és magyar
630 11,    IV| puskacsinálója, se fegyverliferánsa; de még csak közelében sem volt
631 11,    IV|        nemhogy őket fogták volna el, de még ők hoztak magukkal harmincegy
632 11,    IV|          dressés.”~ ~(Derék vitézek, de nincsenek még idomítva.)~ ~ ~ ~
633 11,     V|                 V.~ A „névtelenek”~ ~De hát ha csupa hősökből és
634 11,     V|         puskák, rozsdás szuronyok; – de karjaik csak olyan jók,
635 11,     V|             én is felfogadtam egyet; de csak olyan volt az, hogy
636 11,     V|              hetykén a Sámsonverő. – De nagyra vagy vele, hogy most
637 11,     V|   Sámsonverőé jókora csorbát kapott. De nem olyan kardok voltak
638 11,     V|             kardjával kommandérozni. De nem is ő kommandérozott
639 11,     V|     vállaikra vették, megvivátozták; de nem fogadták meg a szavát.~ ~–
640 11,     V|    egyesegyedül a nagy mészárlásból. De a nyomába igyekező sokaság
641 11,     V|     Sámsonverő, hát itt mondhatta.~ ~De aki a budai hídfőnél megszólította
642 11,     V|           nek hagyta a krónikaíró.~ ~De annál nagyobb örömc volt
643 11,     V|         ellenség elé fognak menni.~ ~De nem az ellenséggel találkoztak.~ ~
644 11,     V|       cenzúra irala eltemette ugyan, de ami azért „kitör a koporsóból,
645 11,    VI|             s krónikát kap helyette. De egyik regényhősünk történetéhez
646 11,    VI|             egy századosát elveszté, de a József-huszárságot és
647 11,    VI|        sebéhez még tizenötöt kapott; de ugyanannyi halálsebet adott.
648 11,   VII|            harmincnak kellett lenni; de úgy látszik, „schein”-ban
649 11,   VII|   bosszújának.~ ~A terv merész volt; de nem kivihetetlen.~ ~Győr
650 11,   VII|          függött, hogy sikerüljön.~ ~De azzal az inszurgens gyalogsággal
651 11,   VII|            Napóleon és a franciák.~ ~De most az egyszer embereikre
652 11,   VII|             fegyver, rongyos csizma! De összeillettek!~ ~Kis-Cellnél
653 11,   VII|              Ez túlnyomó erejű volt, de a talaj az inszurgenseknek
654 11,   VII|          Radivojev, Knezy, Popovics; de az is a kor erős vonásaihoz
655 11,   VII|             nyalka verbunkos táncra, de nem háromhetes masírozásra
656 11,   VII|          tartozott.~ ~Volt is áldás, de cifra!~ ~– Inkább ellenségen
657 11,   VII|         örökkévalóságnak tetszett.~ ~De már itt elszakadt az inszurgensek
658 11,   VII|            áldás nélkül elereszteni; de legalább két ágyújokat meg
659 11,   VII|          megszállva.~ ~Nekivágtak.~ ~De a visszamenetel nem ment
660 11,   VII|              keresztülverte magát.~ ~De senki se volt annyira megverve,
661 11,   VII|         kergette Chasteler tábornok; de nem tudta ütközetre bírni.~ ~
662 11,   VII|              portól, sártól belepve, de felbokrétázott süveggel
663 11,   VII|        kezeiket, nemcsak szorításra, de kulacskínálásra, s tömték
664 12,     I|         szenvedések elhordozására.~ ~De hátha elfoglalták a franciák
665 12,     I|            elvitte a másvilágra. No, de igen szép temetése volt.
666 12,     I|       soraikból lövöldözték őket le, de hát ki tudhatja ezt? Annyi
667 12,     I|          kurír.~ ~Ez rossz hír volt, de hátra volt még a rosszabb.~ ~
668 12,     I|             arra is, hogy ki mondta. De hadd tartsak rendet. Pécsy
669 12,     I|           mint hogy feladta a várat; de úgy, hogy minden seregestül
670 12,     I|            nem tehetett másképp.~ ~– De mi lett Katalinból? Mi lett
671 12,     I|             Ott ám. Ő is kapitulált, de az asszonyságok kedveért
672 12,     I|             írva: Madame la Comtesse De Alba, avec la princesse
673 12,     I|              s elkezdte azt olvasni. De a könnyei nem engedték.
674 12,     I|           rövid közlemény volt az.~ ~De Vavel Lajost egyszerre egész
675 12,     I|       ellenség.~ ~– Értesültem róla; de nem akartam e hírrel elcsüggeszteni
676 12,     I|           tudom. Sajnállak érte.~ ~– De én ki fogom őket szabadítani
677 12,     I|     bolondulva – monda a tábornok. – De nem csoda. No hát eredj,
678 12,    II|           volóncsapat pedig Zircnek. De már a Zirc előtti erdőkben
679 12,    II|          Mind a korcsmárosnak való!” De már a zirciek panaszkodtak,
680 12,    II|             falu az a Rábca partján, de van egy nevezetes régészeti
681 12,    II|             messze elérnek!” – monda De Fervlans.~ ~Íme már meg
682 12,    II|          vigye meg szíves izenetemet de Guillaume tábornok úrnak.
683 12,    II|          izenet így szól: „Én, Vavel de Versay Lajos gróf, a mai
684 12,    II|              én szegény Marie-m!~ ~– De ön elvégre is francia, s
685 12,    II|          iránt nincs semmi kétségem; de ezek az ön kísérői, ezek
686 12,    II|              Nem kentaurok ezek?~ ~– De – azoknak az ivadékai.~ ~–
687 12,    II|             ezt a szokást elhagyták. De nem lehetetlen, hogy most,
688 12,    II|       palotája a Chaussée d'Antinon, de azért házak.~ ~– S mivel
689 12,    II|           tőle, nem kapta volna meg; de hogy az az ördögi jó ötlete
690 12,    II|               Nem imádkozhatnám.~ ~– De hátha Napóleon parancsa
691 12,   III|             oltalomlevél szólt Vavel de Versay, expatriált francia
692 12,   III|           Egy szón akadtam csak fel. De hisz az lehet a fogalmazó
693 12,   III|         tisztnek a nagy szolgálatot; de a tábornokné nem engedte
694 12,   III|           hogy őt szabadon bocsássa; de azt tudom, hogy mikor azt
695 13,     I|              azt mondá Vavelnek:~ ~– De most mégis bosszút fogok
696 13,     I|        szerezni ez izenet által.~ ~– De mármost még egy dolgot nem
697 13,     I|         Számot adhatok róla. Marquis de Fervlans-nak egy levelét
698 13,     I|             postillon!~ ~S azzal eau de Cologne-os zsebkendőjét
699 13,     I|            leégett várost máskor is, de az a gondolat, hogy e kormos
700 13,     I|             pincéje s abban a borai; de kidugott egy rudat azon
701 13,     I|          futottunk a tűzgolyók elől. De most már meggyógyulok. Hogy
702 13,     I|            el akarnának innen vinni! De mármost nem kell. – Minden
703 13,     I|         megszabadítád ellenségeitől; de engem a kárhozattól. Óh,
704 13,     I|            voltál, mint egy Isten! – De én is szenvedtem annyit,
705 13,     I|            gyermekeket elaltatnak. – De itt lesz Botta Zsófia holnap
706 13,    II|         jelentkező örökösök számára; de egy sem tudta a családi
707 13,    II|           vitéz harcosok” is vannak; de „nemes emberek” nincsenek