IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
| Alphabetical [« »] empirikus 1 emséjét 1 en 1 én 663 encore 1 énekel 2 énekelje 1 | Frequency [« »] 987 és 851 meg 707 de 663 én 626 csak 616 ez 612 még | Jókai Mór Névtelen vár Concordances én |
Rész, Fejezet
1 1, I| sírásba tört ki.~ ~– A mama! Én a mamához akarok!~ ~– Hát 2 1, I| a magasabb férfi.~ ~– Az én mamám a grófné.~ ~– Hogy 3 1, I| az alacsonyabb férfi. – Én hadd kérdezem ki. Az a Diána 4 1, I| nyakláncomat, függőimet, s én nem tudom miért hagyott 5 1, I| Amíg ön bezárja a kaput, én előresietek, s rendbe hozok 6 1, I| mielőtt elalszik?~ ~– Nem én. Mama azt mondja, hogy erre 7 1, I| Mondok önnek valamit. Én tudok egy országot Európában, 8 1, I| mehetek önnel tovább; de én már nagyon meg vagyok jegyezve. 9 1, I| fekete könyvbe. Átveheti az én eddigi szerepemet. Engem 10 1, I| helyemből megmozdulni. Pedig én tapasztaltabb vagyok.~ ~– 11 1, II| járdáról? Ön azt akarja, hogy én lépjek bele a csatornába? 12 1, II| hangon. – Mert először is az én karomon egy gyermek van, 13 1, II| asszony nagyon veszekedő. S én szeretem a házi békét. Csak 14 1, II| bérkocsis.~ ~– Hja, polgár, ha én azt tudnám, hát akkor minden 15 1, II| kétszerkettőt * mondani: én is mindig úgy teszek, s 16 1, III| jó lesz nekem reggelire. Én szeretem a hideg puncsot. 17 1, III| Azt szeretném, ha ön az én atyám volna.~ ~Az öregúr 18 1, III| mamát is megijesztenők vele. Én azt teszem, hogy elmegyek 19 1, III| senki se jön ide.~ ~– Óh, én szeretek egyedül lenni. 20 1, III| Philine-nek fogom hívni. Az az én kis húgom volt, aki meghalt. 21 1, III| Rigolmichon-né asszonyt! De az én mamámat minden ember csak 22 1, III| tudnám, mi a családi neve? Én csak úgy hívom, hogy „mama 23 1, III| az öltönyét elhozni.~ ~– Én meg addig elmesélem Philine-nek 24 1, III| Cambray.~ ~– Óh, azt a másikat én elfelejtem: csak azt mondja: „ 25 1, III| Éppen ilyen volt az én bálruhám! Egészen ilyen. – 26 1, III| egy melléklépcső, amelyen én önt egyenesen a mama budoárjába 27 1, III| kisleány. – Ön lépjen be elébb; én hátramaradok. Mondja el 28 1, III| kiáltásba tört ki:~ ~– Az én leányom elveszett?~ ~Az 29 1, III| Cambray úr megszólalt:~ ~– Én megtaláltam önnek a leányát, 30 1, III| jövevénnyel megismertetni. „Én de Fervlans Lyonel márki 31 1, III| Lyonel márki vagyok.”~ ~– Én Cambray Alfréd.~ ~– Ah, 32 1, III| szemközt.~ ~– De hisz ez nem az én szállásom – szól az öregúr.~ ~– 33 1, III| De hát mi közöm ehhez? Az én nevem Cambray Alfréd.~ ~– 34 1, III| lopták el, s hogy kerülök én a bűnrészesség gyanujába?~ ~ 35 1, III| megkezdett hangon folytatni. Én sem bánom hát, kezdjük más 36 1, III| Játékbubát? Óh, azzal én magam szoktam játszani. 37 1, III| családi titkuk ez, amibe én nem tolakodtam soha.~ ~– 38 1, III| együtt.~ ~– Tépjék el az én fonalamat is.~ ~– Azt nem 39 1, III| által tudhatjuk meg.~ ~– Azt én magam sem tudom.~ ~– Azt 40 1, IV| alatt fogja-e tudni, ha az én felügyeletem alatt hagyja? – 41 1, IV| felsóhajtva a grófnő. – Én már megszokhattam, hogy 42 1, IV| Adja át nekem, s majd én elviszem neki.~ ~– Hogy 43 1, IV| nyitva kell lenni, hogy én elolvashassam; mert ha valami 44 1, IV| levélkére:~ ~„Kedves kicsikém. Én most rögtön elutazom. Mikor 45 1, IV| értsen. De minő bohóság! Én adok önnek ilyen dolgokban 46 1, IV| német professzor leánya. Én kezdek tőle tartani, hogy 47 1, IV| mondatáról lett áldott emlékűvé: „én azt akarom, hogy minden 48 2, I| rajta a presbitérium!~ ~– Én csak megleszek a magam dikciójával 49 2, I| az nem ment ezen túl:~ ~– Én azt mondom, hogy mit is 50 2, I| pipaszopókán keresztül.~ ~– Én hallottam felőle valamit – 51 2, I| semmit.~ ~– Már azért, amit én mondok, mégis mindig igaz. 52 2, I| a fejét.~ ~– Azt mondom én, hogy mit is mondok?~ ~– 53 2, I| a doktor.~ ~– Azt mondom én, hogy azo bizonyosan valami 54 2, I| dohányfüstöt engedem meg. Én rászedtem önöket; de úgy 55 2, I| vasárnapi prédikációiban. Én igen buzgó híve leszek.~ ~ 56 2, I| szeretetreméltó tulajdonság! Én nagyon szeretem a pletykát! 57 2, I| maradjon valami.”~ ~– Óh, az én tisztjeimnek nem lesz panaszuk 58 2, I| magamat kell bemutatnom, én vagyok ennek a megyének 59 2, I| nagyot nevetve az úrhölgy – én ezt három esztendeig sem 60 2, I| No, éppen így vagyok én méltóságodnak a nevével.~ ~– 61 2, I| keresztnevén.~ ~– Csakhogy én, ha valakivel Bruderschaftot 62 2, I| Bruderschaftot kötök, azzal én össze is csókolózom.~ ~– 63 2, I| mármost hát „te Bernát bácsi”, én pedig „te Katinka!” S miután 64 2, I| az ágens úrral elvégezni; én pedig addig visszavonulok 65 2, I| pletykázza el.~ ~– Már hiszen én magamról jótállok, mert 66 2, II| részéről.~ ~– Mihez kell az én beleegyezésem?~ ~– Ahhoz, 67 2, II| azt mondta, hogy „bárcsak én írni tudnék, ha olvasni 68 2, II| olvasni nem is; majd találnék én valakit, aki azt elolvassa”. 69 2, II| bácsi.~ ~– Hát spicli vagyok én?~ ~– De az útlevelét csak 70 2, II| ez szférámon kívül esik. Én csak a dátumokat tudom előadni: 71 2, II| bárónő, s meg akarja hallani, én megmondhatom, hogy ki ez 72 2, II| úr és ez az asszonyság. Én háromféle verziót is tudok. 73 2, II| kezdé – engedjék meg, hogy én szót emeljek e kérdésben, 74 2, II| bír annyi ismerettel, mint én, aki évek óta folytonos 75 2, II| tisztelendő úr: tehát az én bérlőm igazi nemes szívű 76 2, II| elsimult. – Gyermekkoromban én is sok adomát hallottam 77 2, II| csodálatraméltó szépség, amilyent én még festve se láttam soha.~ ~– 78 2, II| nem authenticum * …. Majd „én” megtudom, hogy ki ez a 79 2, II| az ő dominája.~ ~Ez az „én” szó oly öntudattal volt 80 2, II| lesz ebből?~ ~– Hát hogyha én már el találok aludni, legyen 81 2, III| kezdett a költözéshez:~ ~– No én, Katinka húgom, nem veszek 82 2, III| Jelentsen be bennünket. Én a megye alispánja vagyok, 83 2, III| az alispán latinul.~ ~– Én beszélek magyarul…. – vágott 84 2, III| akiken segíthet vele; de én kevesebbet neki sem fizetek, 85 2, III| szerződést két példányban; én mindjárt hitelesítem, s 86 2, III| Mit beszél audiát?~ ~– Én? Nem beszélek semmit.~ ~– 87 2, III| Mit beszél audiát?~ ~– Én? Nem beszélek semmit.~ ~– 88 2, III| akar duellálni. Hát hiszen én nem ijedek meg az ő pisztolyától. 89 2, III| bolond história. – Hogy én most birokra menjek egy 90 3, II| köszönteni.~ ~– Ejh, nézd: hát az én Miurám mit hozott nekem 91 3, II| születésem napja van. Ma én parancsolok a háznál. Az 92 3, II| háznál. Az történik, amit én akarok, s én azt akarom, 93 3, II| történik, amit én akarok, s én azt akarom, hogy itthon 94 3, II| előadni.~ ~– Jól van, tehát én ma királyné vagyok. Egyetlen 95 3, II| nem mondtam el neked, hogy én veszek itten egy szép darab 96 3, II| haragszunk.~ ~– Mi az a harag? Én még nem láttam olyat soha. 97 3, II| tartasz.~ ~– Hát tudod, hogy én nemrég arra kértelek: rendelj 98 3, II| Melusine: úszóöltöny.~ ~– Én azt kívánom tőled e mai 99 3, II| férfinak.~ ~– Hát tehetek én arról, hogy te nem vagy 100 3, II| leány ez eszme ellen. – Én bizony egy cseppet sem szeretném, 101 3, II| közelemben.~ ~– Hol vagyok én „itt”?~ ~A leány odamutatott 102 3, II| honnan gondolod te, hogy én ott vagyok?~ ~– Én nem tudom. 103 3, II| hogy én ott vagyok?~ ~– Én nem tudom. De már nagyon 104 3, II| telescopiumodé; hanem ma az én jobbágyom vagy.~ ~– Hát 105 3, II| alatt. Az egyik az, hogy én követni foglak a gondolámon.~ ~– 106 3, II| tudnának megfelelni, hát még én, szegény kiszolgált katona?~ ~– 107 3, II| ostobának teszed magadat, mikor én kölcsön akarok kérni egy 108 3, II| akik iskolába járnak, az én ünnepnapomon pénzt szoktam 109 3, III| Akkor meg éppen meg.~ ~– Én sohase megyek többet úszni.~ ~– 110 3, III| irtózni fog e tótulo .~ ~– Az én kedves szép tavamtulo ? – 111 3, III| mit csinál?~ ~– Nem tudom én. Én azt hiszem, hogy meghal.~ ~– 112 3, III| csinál?~ ~– Nem tudom én. Én azt hiszem, hogy meghal.~ ~– 113 3, III| Kicsoda? Lajos?~ ~– Igen. Az én uram.~ ~– Az Istenért!~ ~– 114 3, III| állapotban.~ ~– Mit tegyünk? Én Istenem!~ ~– Én nem tudom. 115 3, III| tegyünk? Én Istenem!~ ~– Én nem tudom. Ha máskor miközülünk 116 3, III| Hát el kell híni.~ ~– Én is gondoltam azt; de nem 117 3, III| a kastély kapuján is. – Én nem merem ezt tenni.~ ~– 118 3, III| Hogy Lajos meghaljon? – Azt én nem engedem!~ ~– Hát mit 119 3, III| orvosért, majd elmegyek én!~ ~– Hüh! Madame! Még csak 120 3, III| csak gondolni is erre!~ ~– Én nem gondolok másra, mint 121 3, III| még a világon következik. Én megyek, és ön kísérni fog.~ ~– 122 3, III| Aztán ön nem tesz semmit. Én teszem, amit teszek. Felveszem 123 3, III| sárban, vízben.~ ~– Ejh, én nem félek se erdőtől, se 124 3, III| jó botot a kezébe; addig én beburkolom magamat, és sárcipőt 125 3, III| hiszen ha ő haragudni fog, én ott leszek majd, és kiengesztelem. 126 3, IV| ajtón?”, s a válaszul adott „én vagyok!” vékony női hangjából 127 3, IV| meg volt sértve.~ ~– De ha én mondom, hogy tessék besétálni!~ ~– 128 3, IV| hogy tessék besétálni!~ ~– Én úgy szeretem, hogy elébb 129 3, IV| méltóztatik lenni, hanem hogy én lehetek szerencsés szolgálatjára 130 3, IV| készen lett a kifogással.~ ~– Én bizony szívesen elmennék; 131 3, IV| szakadna úgy az eső!~ ~– Én odaadom önnek az esernyőmet.~ ~– 132 3, IV| Ki az? Kicsoda ön?~ ~– Én vagyok a doktor. A megye 133 3, IV| doktor megneheztelve. – Én híva voltam. E borzasztó 134 3, IV| azt gondolja Georg, hogy én sohase láttam úrhölgyet 135 3, IV| monda neki –, kísértse meg. Én ott leszek az ön közelében. 136 3, IV| érezze az.~ ~– Miért?~ ~– Hát én tudom?~ ~Mire Lajos a csónakkal 137 3, IV| kapaszkodott.~ ~– Lajos! Emelj ki! Én nem tudok úszni többé. – 138 3, IV| afelől, hogy mi oka lehet az én betegségemnek?~ ~– Igen.~ ~– 139 4, I| Kend az? – hadastyán.~ ~– Én vagyok biz az, kegyelmes 140 4, I| bebocsátja őket, és kiraboltat. Én pedig meg vagyok felőle 141 4, II| sóhajtott?~ ~– Azért, hogy én ezt nem tudom önnek megköszönni.~ ~– 142 4, II| Hát nem szeretlek-e én téged? Ahogy a fakír szereti 143 4, II| Máriáját: nem szeretlek-e én téged olyan nagyon?~ ~– 144 4, II| mint a gyermeket, akit én, mikor a vízben üldözött, 145 4, III| magát, hogy már álmodik.~ ~– Én nem várom meg a holdfogyatkozás 146 4, III| senki se látja őket.~ ~– De én megláttam, s el fogom őket 147 4, III| ide vagyunk kötve.~ ~– Hát én akkor nem tudom, mit tegyünk. 148 4, III| ajtaja előtt foglalsz helyet. Én magam átmegyek a kastélyba.~ ~– 149 4, III| rablóbanda ellen – és győz!~ ~– Én Vavel gróf vagyok – sietett 150 4, III| hogy mindent megtudjon.~ ~– Én értek az érvágáshoz – monda 151 4, III| felköltsünk valakit. Nem tehetem-e én meg?~ ~– Ah! Ön akarna segédkezni? 152 4, III| látásától?~ ~– Félek biz én. De attól mégsem olyan nagyon, 153 4, III| s nem lopják el. Úgyhogy én meg nem foghatom, honnan 154 4, III| holdfogyatkozás nincs, s én azt távcsőmmel nem vizsgálom, 155 4, III| ön, milyen bolond vagyok én? Ahelyett, hogy bámulnám 156 4, III| kiszabadított. Ne vegye komolyan az én bohóskodásomat. Az a szerencsétlen 157 4, III| mondhatom önnek, hogy az. És én nem fogom őt elbocsátani 158 4, III| azokról el kell neki szokni. Én akarom, hogy becsületes 159 4, III| becsületes nő legyen, s akit én egyszer pártul fogtam, azt 160 4, III| megharapta a karomat, hanem azért én mégis megtanítom őt ember 161 4, III| találkozásunkról senkinek, ahogy én sem fogok. S mármost visszaadom 162 4, III| hajítsa fel az erkélyre. Én ott megtalálom azt, s aztáno 163 4, III| leszek. Higgye el, hogy én jól tudom, mivel lettem 164 4, IV| nincs szüksége arra, hogy én megtudjam, mit végez, sem 165 4, IV| kiálta rá a gróf.~ ~– Én vagyok a „Sátán Laci” – 166 4, IV| megmondjam a gróf úrnak, hogy nem én voltam az, aki a bárónő 167 4, IV| akarta rabolni, nem is az én cimboráim. Pedig tudom, 168 4, IV| megmondani, hogy ezt nem én tettem. Templomot már törtem 169 4, IV| van-e még ember, aki az én passzusomba beleilljék, 170 4, IV| meglátja, tudhatja róla, hogy én vagyok az. (Valósággal kettős 171 4, IV| jöttem, hogy a gróf úr az én nyomorult kis porontyomat 172 4, IV| mint a Hanyi Istók. Ez az én adósságom, s ezért én meg 173 4, IV| az én adósságom, s ezért én meg akarok fizetni. – Hát 174 4, IV| rablónak nem akadály. – Ahogy én bejöhettem, bejöhet más 175 4, IV| valami nagy kincset őriz. – Én nem tudom, nem is keresem, 176 4, IV| visszahoznám. Ha más elrabolná, én visszarabolnám. De lehetnek 177 4, IV| amilyen könnyen megtehettem én azt, hogy ide az ágyasházába 178 4, IV| ettől a háztól, készített az én kölykem számára. A börtönben 179 4, IV| Erről nincs fogalmam.~ ~– Én ismerek egy ezermestert 180 4, IV| ilyeneket készíteni. Annak majd én megmagyarázom, hogy hogyan 181 4, IV| lakat. Nem ok nélkül mondom én, hogy vigyázzon a gróf úr 182 4, IV| Elhiszi-e hát gróf úr, hogy nem én voltam és nem az én cimboráim, 183 4, IV| nem én voltam és nem az én cimboráim, akik a szomszéd 184 4, IV| Nem köszöntöm fel, mert az én szavamra nem sokat hallgatnak 185 4, IV| mellé.~ ~Még egy szóra. Most én akarok önnek valami tanácsot 186 4, IV| önnek valami tanácsot adni. Én önnek a lelkében jóravaló 187 4, IV| Kezdjen ön valami mesterséget; én kész vagyok önt az első 188 4, IV| de már késő. Tudtam volna én ezt magamtulo is, s szerettem 189 4, IV| elvetélt, rám fogta, hogy az én kancsal szemem rontotta 190 4, IV| két hátulsó lábukon járni, én meg velük karonfogva a középen, 191 4, IV| fogadni, azért, mert az én feleségem volt. (Kápsáló 192 4, IV| is felakasztják. S ahova én befészkelem magamat, abban 193 4, IV| egyszer megállt.~ ~– Gróf úr. Én tudom ám azt jól, hogy a 194 4, IV| kastélyból kijutok.~ ~– Én nem lövök arra, akinek az 195 4, IV| szokás a derék emberek közt. Én azt hittem, hogy úgy lesz. 196 4, V| Mátyás mester.~ ~– Igen, én rendeltem őt ide – mondá 197 4, V| hogy képes-e ön azt, amit én kívánok öntől, tökéletesen 198 4, V| azt tudni? Találtam fel én egyo hordozható sáncot, 199 4, V| Hanem a fődolog ennél az én stratagémámnál az, hogy 200 4, V| kényszeríté magát.~ ~– Óh, uram s én Istenem. Hát a mágneses 201 4, V| golyóbisokat ki találta fel: nem én? Hogy ólom helyett mágnesvasból 202 4, V| jól értse meg: ennek az én fortélyos művemnek úgy kell 203 4, V| munka vége felé Henry. – Ha én ezt a Mátyás mestert még 204 4, V| S némelyik úgy fáj, hogy én azt ki nem tudom mondani! 205 4, V| gyöngéden Marie kezét.~ ~– Hátha én vissza tudnám adni elvesztett 206 4, V| az lehetetlen.~ ~– S ha én találtam volna ki valamit, 207 4, V| künn maradottnak:~ ~– Ah, én most be vagyok zárva?~ ~– 208 4, V| redőnyt leereszti, jelt ád az én dolgozószobámban egy csengettyűvel, 209 4, V| egy csengettyűvel, s akkor én felszedem a könyveimet és 210 5, II| idomítottam a fickóból. Óh, én hírhedetto idomár vagyok. 211 5, II| ezt a kis szörnyeteget. Én mindenűvé magammal fogom 212 5, II| szüntelen vigyáztatok rá. Ez az én büszkeségem. Menjen ön, 213 5, II| rendszeremet elrontotta. Amíg én a védencemet a melodion * 214 5, III| Marie kedvenc viselete.~ ~– Én vagyok, gróf úr– suttogá, 215 5, III| ne csodálkozzék ön, mint én nem csodálkoztam az önén. 216 5, III| merész megjelenéssel, most én rovom le hasonlóval a tartozást.~ ~– 217 5, III| emlékezem rá, hogy olvastam ezt én valahol. Azért tetszett 218 5, III| Barthelmy Léon nejét?~ ~– Én? – szólt Lajos elbámulva, 219 5, III| Nagyságos bárónő, ha én volnék az, aki Barthelmy 220 5, III| tudni fogja ön tán, hogy én Barthelmy úrral sohasem 221 5, III| elszöktetője.~ ~– Ön is?~ ~– Én? Talán – nem. Hanem Barthelmy 222 5, III| nem hiszi a bárónő, hogy én egy ilyen súlyos következményt 223 5, III| oknál fogva reszkessen, ha én nem akarom.~ ~A hölgy hevesen 224 5, III| megtorolja rajtam azt, amit én tettem önnel, mikor a legkomolyabb 225 5, III| Hogyan? A bárónő az én fejemről valami veszélyt 226 5, III| tréfálok. Barthelmy ezredes az én kastélyomat választá ittléte 227 5, III| felvillanyozza; a mienket kínozza. Én nem tudtam volna itt maradni 228 5, III| vendég, azt mondá: „Íme, én megtartottam ígéretemet, 229 5, III| nem köt le semmi tekintet. Én meg fogom tudni, hogy az 230 5, III| meg fogom tudni, hogy az én feleségem-e az a titokteljes 231 5, III| csendesen felelt:~ ~– Erre én azt fogom neki válaszolni, 232 5, III| rettegő arccal a hölgy.~ ~– Én pedig képes leszek őt ezért 233 5, III| férfi.~ ~– Elhiszem. De én már sok esetet tudok, ahol 234 5, III| kezeivel tiltakozott.~ ~– Én nem akarok az ön rejtélyének 235 5, III| mások mendemondáztak róla. Én tudom, mennyi örök szentség 236 5, III| tud faragni, ugyanabból én, ha én veszem a kezembe, 237 5, III| faragni, ugyanabból én, ha én veszem a kezembe, a legszebb 238 5, III| megállhatni nevetés nélkül, én sem; hanem végre is azt 239 5, III| volna, hogy nem teszik meg. Én is azt mondom. Nem tétovázok 240 5, III| ül, nem Barthelmy Ange. Én hiszem, hogy a kérdező lovagias 241 5, III| közé ütöttem volna.~ ~– Én meg a szeme közé fogok nevetni.~ ~– 242 5, III| vállalataink közt, bárónő. Én csak olyan sebet kaphattam 243 5, III| monda:~ ~– Mi sebet üthet az én lelkemen a világ, ami annak 244 5, III| ezredes azt fogja hinni, hogy én önnek titkos szeretője vagyok?~ ~ 245 5, III| hölgy nevetett.~ ~– Hahaha! Én nevetek azon! Nekem ez egy „ 246 5, III| a világ láttára, mielőtt én e vidékre kerültem volna, 247 5, III| Olaszországba, s mit törődöm én vele tovább, hogy rólam 248 5, III| együtt ezt a „jux”-ot. Ha én nem félek tőle: ön csak 249 5, III| Nevezzük nagy áldozatnak. Én meg akarom azt tenni. Én 250 5, III| Én meg akarom azt tenni. Én önnek adósa vagyok, le akarom 251 5, III| le akarom azt fizetni. Én meg akarom szabadítani egy 252 5, III| ön fel, hozza a köpenyét. Én készen vagyok. Addig várni 253 5, III| Lajos kezét.~ ~– Nem! Azt én nem engedem megtörténni. 254 5, III| utolsó gondolatomat is! Én tudtam, hogy ön ezt fogja 255 5, III| felkeresni az ezredest, én visszasietek a kastélyomba, 256 5, III| nő, ki őt kísérni szokta, én vagyok.~ ~B. Landsknechtsschild 257 5, III| mehet ön, ha úgy akarja; de én is teszem azt, amit én akarok. – 258 5, III| de én is teszem azt, amit én akarok. – És akkor azután 259 5, III| szerencsém bemutatni magamat. Én vicomte de Barthelmy Léon 260 5, III| föl, mikor ön keresett. Én pedig mindenesetre találkozni 261 5, III| ami a férjekkel közös. Én azonban nem tartozom azon 262 5, III| megszökött tőlem valakivel, akit én nem ismerek. Ennek már négy 263 5, III| Ange jutott az eszembe. – Én tartozom a szívemnek, tartozom 264 5, III| nem Barthelmy Ange-e: az én feleségem?~ ~Vavel Lajos 265 5, III| Vicomte de Barthelmy Léon úr! Én önnek lovagi becsületszavamat 266 5, III| mosolygott.~ ~– Gróf úr! Én önnek a becsületszavát különösen 267 5, III| többet.~ ~– Hát megmondom én, hogy ne fárasszam önt a 268 5, III| tette előtte a lábát.~ ~– Én azonban kérni fogom önt 269 5, III| meggyőződjem arról – hogy az én férgemnek igaza van-e engem 270 5, III| az urak itt tanúim, hogy én önt minden lovagias forma 271 5, III| szenvedélytől rekedt hangon:~ ~– És én követelem öntől, hogy kövesse 272 5, III| Önök tanúi voltak, hogy én egy oktalanul elkövetett 273 5, III| gondolkoznék ön rajta, megértené. Én nem kérdem, hogy e rejtélyes 274 5, III| ön nem látott. Büszkeség. Én nem fogom önt elszakítani 275 5, III| amint ön meg akar látogatni, én rögtön elköltözöm erről 276 5, IV| intrigát napfényre hozza, az én éjszakai látogatásom a Névtelen 277 5, IV| hölgy maga jön oda hozzám. Én elmegyek vele a beteghez. 278 5, IV| jönni. Félt a felfedezéstől. Én elszaladtam, de olyan gyorsan, 279 5, IV| háziorvosát; mert beteg!~ ~Én visszaizenek, hogy friss 280 5, IV| hangzott közbe:~ ~– No, én csak mondanék valamit.~ ~– 281 5, V| a kocsirázást.~ ~– Akkor én eladom a lovakat.~ ~– Azt 282 5, V| nincs szüksége rájuk. –– Én majd annál többet fogok 283 5, V| asszonyom!~ ~Szeresse ön az én Lajosomat. Tegye őt boldoggá; 284 5, V| boldoggá; ő nagyon jó ember. – Én nem vagyok rá nézve senki 285 5, V| asszonyt a házhoz, akit én szeressek, s aki engemet 286 5, V| nekem parancsoljon, s akinek én szót fogadjak, akinek elmondhassam, 287 5, V| megfenyített. Adjon ön nekem anyát; én annak engedelmes, szófogadó 288 5, V| férfi. – S nem vagyok-e én is oly egyedül, mint ön?~ ~– 289 5, V| az ön márványarca nem az én lelkemnek a terhe? Ez a 290 5, V| legirtóztatóbb sorsot tűri, az én legijesztőbb kísértetem. 291 5, V| aki eltemette magát az én elátkozott sorsom miatt 292 5, V| tudnom kell, hogy mindennek én vagyok az oka. Hogy átok 293 5, V| gondolatokat?~ ~– Azok az én hosszú éjszakáim! Óh, miket 294 5, V| éjszakáim! Óh, miket nem tanulok én abban a mély sötétségben! 295 5, V| mély sötétségben! Ha azt én önnek mind elmondanám! Csak 296 5, V| megmentettek a haláltól, az én nevemet odaadták Botta Zsófiának, 297 5, V| helyettem elvállalta az én sorsomat. Nem tudom, mi 298 5, V| Isten, hogy tündököljön az én helyemen; – de adjátok hát 299 5, V| hadd legyek Botta Zsófia én, s hadd mossak ruhákat a 300 5, V| legnagyobb gyémántja az én őrizetemre van bízva. – 301 5, V| önt boldognak fogom látni, én is az leszek.~ ~– Óh, az 302 5, V| is az leszek.~ ~– Óh, az én boldogságom napja is arra 303 5, V| is kell őt szeretni! Ha én szeretem önöket mindkettőjüket, 304 5, V| Csodálatos észjárás!~ ~– Én mindig erről álmodtam; tehát 305 5, V| megijesztett. Pedig csak én voltam a hibás.~ ~– Ave 306 5, VI| már minden iránt.~ ~– Az én szép casuariáim * ! – nyögé 307 5, VI| mondja dicsekedve: íme, ezt én produkáltam; ha pedig selejtes 308 5, VI| elvesztett sulykot. – Ez az én sulykom! – mondja neki – 309 5, VI| sulykom! – mondja neki – én ejtettem a Dunába Győrnél. – 310 5, VI| színe elé kerülni; hanem én kérem helyette nagyságodat, 311 6, I| részvéttel Lajos.~ ~– Óh, én magam vagyok az oka, hogy 312 6, I| összerázkódott.) Óh, Istenem! Én magam tapostam rá. Én magam 313 6, I| Istenem! Én magam tapostam rá. Én magam öltem őt meg. Szegény 314 6, I| Hozzám sietett! Pedig én gázoltam rá! – rebegé a 315 6, I| másikat – monda Marie. – Akit én szerettem, annak a helyébe 316 6, I| annak a helyébe nem tudnék én tenni egy másikat, hogy 317 6, I| aranybetűkkel: itt nyugszik az én Dávidom, s azután meglátogatom 318 6, I| találja mondani: „úgy? ha én tinektek olyan nagyon tetszem, 319 6, I| Nagyobb bajod van, mint hogy én bele merjek kontárkodni 320 6, I| sajnálom, hanem önöket. – Én bizony Isten megérdemlem 321 6, I| katonaságnál, húszat az én uraimnál, huszonöt esztendei 322 6, I| kuruzslóhoz.~ ~– Te Henry, én hallottam hírét itt a környékben 323 6, I| boszorkánynak: jer ide, segíts; én nem tudok semmit, te tudsz 324 6, I| semmit, te tudsz mindent; az én könyveim tele vannak hiábavalósággal, 325 6, I| fejem fölé szaporodott. És én már tizenhat esztendő óta 326 6, I| magadhoz, hogy elmondd neki: az én nevem nem az, aminek mindennap 327 6, I| magamat; hanem ez és ez: – én nem vagyok csendes, szolgálattevő 328 6, I| lelkedet nyomják? Elmondanád: „én csaló voltam; egy napon, 329 6, I| forradalmiak, hogy megöljék, én a saját leányomat öltöztettem 330 6, I| már hozzá. De mit tegyek én, az én parányi kis lelkecskémmel, 331 6, I| hozzá. De mit tegyek én, az én parányi kis lelkecskémmel, 332 6, I| rémek huhogását hallja. Óh, én nagy, nehéz bűneim!~ ~– 333 6, I| követtem el azt!”~ ~– Nem tudok én ily fennyen beszélni, s 334 6, I| kvártélyt csinálni. Aztán majd én következem. Ha egyszer én 335 6, I| én következem. Ha egyszer én odaérek a mennyország kapujához: 336 6, I| Péterhez: „Itt van-e az én jó, öreg bajtársam, a becsületes, 337 6, I| olyan paradicsom, ahonnan az én Henrymat kizárták, nem kell! 338 6, I| nem kell! megyek le hozzá én is a pokolba, s egy társaságban 339 6, I| Igen, Marie; most az én magányos verebem haldoklik. 340 6, I| imáját.~ ~– Óh, azt tudom én könyv nélkül.~ ~– Könyv 341 6, II| katonának.~ ~ ~ ~Nem megyek én, mert levágnak.”~ ~ – „Sírhat 342 7, I| méltóztatott lenni.~ ~– Nem én. Tudtommal semmi bajom sem 343 7, I| távollétével ragyogott. Ezt én az insurrectionalis törvény 344 7, I| alispán úr azt hiszi, hogy én azért nem álltam elő magamat 345 7, I| iróniázik.~ ~– Hát megmondom én a magam részéről az igazi 346 7, I| a bohóságot. Azt mondom én, alispán úr, hogy mulassunk 347 7, I| dohányzik?~ ~– Igen biz én, csakhogy az arra rendeltetett 348 7, I| elhíreszteltek; mert ahogy én azt a bizonyos úrhölgyet 349 7, I| a dohányfüsttől: láttam én azt már olyan dohanyfüstben 350 7, I| hamisan énekel? – „Az az én feleségem.” – „Nem is azt 351 7, I| vajon ki lehet?” – „Az az én testvérem. – „Ezer bocsánat, 352 7, I| azt az ostobaságot?” – „Én magam!”~ ~Bernát úr meg 353 7, I| kedvezőbb csillagzat alatt.~ ~– Én is remélem: mert nem szeretném, 354 7, I| földön fekszik. Ezt fogom én is praktizálni, ha arra 355 7, I| ha arra kerül a sor: mert én is ismerem a különbséget 356 7, II| vállán.~ ~– No gróf úr, én is úgy jövök most, mint 357 7, II| fennkölt eredetét. Ez az én bálványom. Ez az én istennőm. 358 7, II| Ez az én bálványom. Ez az én istennőm. Akiért éltem, 359 7, II| beszél ön, Lajos? – rebegé. – Én nem értem önt.~ ~Vavel gróf 360 7, II| lőfegyverekkel egész a boltívig.~ ~– Én magam kiállítok egy lovas 361 7, II| csag valami!”~ ~– Mármost én lustrálok. A fegyver készen 362 7, II| subsidiumot.~ ~– Mit törődöm én az aerariummal, meg az ő 363 7, II| tenni kell, nem beszélni! Én átadom önnek az egész összeget, 364 7, II| hát mégis ennyi pénzzel én nem indulhatok neki a világnak, 365 7, II| szörnyetegei megittasultak, hogy én is hozzájok hasonló legyek 366 7, II| körül, s törvényesíted az én kardom jogát. Én is imádom 367 7, II| törvényesíted az én kardom jogát. Én is imádom az én nemzetemet. 368 7, II| kardom jogát. Én is imádom az én nemzetemet. Jobban senki. 369 7, II| nemzetemet. Jobban senki. Én is leborulok a végtelenség 370 7, II| s ítélet alá bocsátom az én peremet. Isten! Ki Franciaországot 371 7, II| hősi vér nem foly ereimben. Én nem vagyok utódja azoknak 372 7, II| csatába induló lovagjaikat. Én félek tégedet elveszteni. 373 7, II| félek tégedet elveszteni. Én Istenem! senkim sincs kívüled 374 7, II| árva a világon több, mint én. Mikor mindig rólam gondolkozol, 375 7, II| csatába mégy, hogy maradok én oly egyedül, hová leszek 376 7, II| egyedül, hová leszek akkor én? Ki lesz, aki engem még 377 7, II| van – szólt Bernát úr. – Én önnek most nemcsak alispánja, 378 7, II| Csak bízza ön ezt rám. Én értem a násznagyi hivatalt. 379 7, III| tűzött bokréta hirdeti, én leánykérőbe jöttem. Magának 380 7, III| kedves Bernát bácsi; de már én hű vagyok ahhoz a fogadásomhoz, 381 7, III| De nem maradok, mert én kézfogóra vagyok híva a 382 7, III| annak azt szeretni kell. Én nem nászlakomára jöttem 383 7, IV| milyen zilált! Istenem, ha én ezt hamarább tudtam volna. 384 7, IV| eléje.~ ~– Megengeded, hogy én is ott legyek az elfogadásán? – 385 7, IV| neki e szókat:~ ~– Igen. Én „az” vagyok.~ ~Ez volt a 386 7, IV| mondott az erdőben: „ő az én jegyesem”.~ ~A férfi ajkaihoz 387 7, IV| hát eljössz-e velem az én házamba? – szólt Katalin, 388 7, IV| csendesség van.~ ~– Oh, én is úgy óhajtom, hogy odavigy 389 7, IV| magadhoz – monda Marie – óh, én nagyon szófogadó leszek. 390 7, IV| te parancsolni fogsz, és én engedelmeskedem. Ha valamit 391 7, IV| Micsoda? Rablók? Erről én sem tudok semmit.~ ~Lajos 392 7, IV| úr.~ ~– Hiszen elmondom én azt, csak egyszer hozzájussunk, 393 7, IV| ismertem volna meg – az én Lajosomat.~ ~– Így már jól 394 7, IV| üldözés legyen belőle!~ ~– Én meg ellenkezőleg, az alispánt 395 7, IV| végelintézésére – szólt Lajos. – Én éppen arra kérem, hogy eszközöljön 396 7, IV| tüzében mással válthassák föl. Én szabadcsapatot idomítanék 397 7, IV| minden lőfegyveremet, amíg én obszervatóriumomban voltam, 398 7, IV| ha engem megcsókolsz, az én arcom nem lesz attól piros.~ ~ 399 7, V| Marie előtt.~ ~– Ez nem az én érdemem, hanem Lizetté; 400 7, V| érdemem, hanem Lizetté; én nem értek semmi háztartáshoz.~ ~– 401 7, V| barátomnak az özvegye, az én jó Henrymnak, akit tavaly 402 7, V| milyen jó adomát tudnék én erre most mondani! De csak 403 7, V| katolikus.~ ~…… – Hát hiszen én is az vagyok – suttogá Katalin.~ ~– 404 7, V| Lajos elbámulva. – Hisz én önt mindig a protestáns 405 7, V| énrólam azt hitték, hogy én Barthelmy Ange vagyok? Hogy 406 7, V| Barthelmy Ange vagyok? Hogy én Lajosnak kedvese vagyok?~ ~ 407 7, V| odáig, hogy: „ez a hölgy az én jegyesem!”~ ~Itt elhallgatott.~ ~– 408 7, V| tudott mit felelni.~ ~– Én kitaláltam, ugye, – szólt 409 7, V| Ő is azt hitte, hogy én Lajosra nézve vagyok valaki. – 410 7, V| jön a mai örömhírrel az én legdrágább barátom, Görömbölyi 411 7, V| És most még egy vivát az én királynémra! – kiálta Vavel, 412 7, V| poharát. – Akire te köszöntél, én is arra köszöntök. – Az 413 7, V| is arra köszöntök. – Az én kedves kis leánykámat,az 414 7, V| kedves kis leánykámat,az én jó Marie-mat, éltesse Isten!~ ~– 415 7, VI| tréfával helyreütni.~ ~– Az én jó barátom ma nemcsak vőlegény, 416 7, VI| menyegzői előkészületeket az én szép Katalinom haditervnek 417 7, VI| féltékeny ön miatta? Hát nem az én leányom-e? Hát nincs-e nekem 418 7, VI| csodálkozva Lajos.~ ~– Az én barátom gyönyörködni akar 419 7, VI| mily régen foglalkoztam én ezzel a gondolattal? – Hát 420 7, VI| másodszor újra megesküszünk az én jó Mercatorisom szertartása 421 7, VI| zárba csappant.~ ~– Most az én foglyom vagy – szólt a meglepetten 422 7, VI| rábámuló Katalinnak. – Ha én most ellenséged volnék, 423 7, VII| bizonyosan az.~ ~– Tudja ön, hogy én Vavel grófnak felesége leszek?~ ~– 424 7, VII| segítse őket!~ ~– Most már én az ön kis úrnőjét elviszem 425 7, VII| úrnőjét elviszem magamhoz; én leszek ezután az ő kis mamája.~ ~– 426 7, VII| között, ugyebár?~ ~– Azt én nem tudom. Nekem csak a 427 7, VII| asszony; de nem fogadom el. Én majd csak itt maradok.~ ~– 428 7, VII| hanem csak olyan, akit én képzelek oda magamnak. Azt 429 7, VII| magamnak. Azt letorkolom. Én nem tudok kijönni senkivel. 430 7, VII| Nem jön ki énvelem senki. Én csak egymagamban vagyok 431 7, VII| s beadja az ablakon, s én délig megfőzök. Mert azok 432 7, VII| nekem megígérte, hogy amíg én élek, mindennap lesz gondja 433 7, VII| az egész bérem. Tehát az én állapotom nem változik.~ ~– 434 7, VII| Hiszen ne értsen félre; én nem azt kérdeztem öntől. 435 7, VII| még sohase jött ki. Ezt én soha meg nem unom. Néha 436 7, VII| mondta: „chère maman!” s én önnek: „mon petit garçon!”~ ~ 437 7, VII| fogják viselni. – Mert azt én megtudom, Madame – folytatá 438 7, VII| ha innen elviszi! – Az én kártyáim nekem azt megmondják. – 439 7, VII| attól a helytől, ahol az én szegény Henrym halva feküdt.~ ~– 440 7, VII| mondani; feleljen meg rá: nem én vagyok-e az a nő a világon, 441 7, VII| igaz, mon petit garçon! Én kérem, hogy feleljen.~ ~– 442 7, VII| amit akarok. Árát adták, s én úgy találtam, hogy amit 443 7, VII| nagy kincs! – Vigye ön az én petit garçonomat. Úgy áldja 444 7, VII| szeme világára, Madame! – Én megtudok mindent a kártyáimból. 445 7, VII| mindent a kártyáimból. S én nagyon rossz leszek valamikor 446 7, VII| valamikor kísértetnek. Ha én elkezdek lidérc lenni, az 447 7, VII| elkezdek lidérc lenni, az én boszorkány-nyomásomat megemlegeti, 448 7, VII| Katalinhoz. Vigyázzon ön az én kincsemre, Madame. Eddig 449 7, VIII| köszönjetek! Szabad már. Én viszonozhatom. Adjon Isten 450 7, VIII| hogy ő is ért hozzá: „óh, én egész nap szeretnék itt 451 7, VIII| Óh, milyen boldog fogok én itten lenni!~ ~– Holnap 452 7, VIII| Tudsz te lovagolni?~ ~– Én? – szól tréfásan elbámulva 453 7, VIII| mindjárt megkísérlem.~ ~– De én nem kívánom ilyen nagyban; 454 7, VIII| mennyi idő kell arra, hogy én ezt megtanuljam?~ ~– Az 455 7, VIII| gyakorlat hódítja meg.~ ~– Óh, én egész nap a zongora mellett 456 7, VIII| Csak parancsoljatok velem. Én úgy szeretek – engedelmeskedni… – 457 7, VIII| bánni, mint Katalin.~ ~– Én nem értek hozzá: én csak 458 7, VIII| Én nem értek hozzá: én csak zöldet, meg kéket látok 459 7, VIII| olyan szép este van: s én egy cseppet sem vagyok álmos, 460 7, VIII| a leányt.~ ~– Ez itt az én hálószobám: mindjárt mellette 461 7, IX| fel félálomban.~ ~„Igen. Én vagyok itt, kis mama; – 462 7, IX| Nagyon szeretlek.~ ~– Én is téged. – Imádkoztál már? 463 8, I| azzal a lovasok?~ ~– Azt én magam sem tudom.~ ~– De 464 8, I| bocsásson meg alispán úr, ön az én hiszékenységemet akarja 465 8, I| maguk állnak az élükre.~ ~– Én is azt fogom tenni!~ ~– 466 8, I| azok be szoktak teljesülni. Én bizonyos vagyok felőle, 467 8, I| fedezve Marie titka, mielőtt én képes lettem volna őt erőhatalommal 468 8, I| rabló apa volt, s fiának én voltam az ápolója. A felnyitott 469 8, I| Barthelmy León uram! Most én jövök a fátyolt lerántani! 470 8, I| fátyolt lerántani! S majd én is megmutatom neked a te 471 8, I| imádásra méltó hölgy az én Katalinom?~ ~– Éppen a szájamból 472 8, I| kezekre nem bízhattam volna az én kincsem megőrzését, míg 473 8, II| Te pedig őrizd meg az én kincsemet. Magadat és az 474 8, II| kincsemet. Magadat és az én palladiumomat. Vedd őt körül 475 8, II| mondanom menyegzőnk előtt.~ ~– Én szeretlek, ha kolduspár 476 8, III| mondá: „Bocsássátok: ez az én emberem”.~ ~Sátán Laci volt 477 8, III| levelet.~ ~– Maradj itt, míg én vissza nem térek, ott a 478 8, III| alapította furfangos tervét.”~ ~„Én rövidebben akartam végét 479 8, III| közelebb legyek.”~ ~„Azonban az én durvább szövetű tervem szétmállott. 480 8, III| lovag belészeretett; hanem én nem voltam egészen bizonyos 481 8, III| fogott fegyvert a kezébe; én pedig minden fegyverben 482 8, III| ismertesse meg hölgyét, akiről én azt hiszem, hogy az én nőm… ( 483 8, III| akiről én azt hiszem, hogy az én nőm… (Azt mondanom sem kell, 484 8, III| Barthelmy Ange-ról való hír az én költeményem: én iktattam 485 8, III| való hír az én költeményem: én iktattam be azt egy vidéki 486 8, III| széles világban.) Tehát az én emberem e találkozásnál 487 8, III| felvetette a fátyolát – s én Thémire-t láttam nnagam 488 8, III| azt mondta róla: „Ez az én jegyesem”. Ez még rejtély 489 8, III| okiratokkal együtt, akkor én csapatommal megindulok éjjel 490 8, III| tettem meg neki.~ ~– Most én parancsolom, hogy tedd meg. 491 9, I| Ennyit Júdás is megtett. „Én nem tudom kezetekbe adni 492 9, I| kezetekbe adni azt, akit imádok… én csak megcsókolom őt, hogy 493 9, I| kiáltást.~ ~– Igen, Madame, én Cambray vagyok, más néven 494 9, I| Megtudja ön azonnal, Madame. Én egész őszintén megmondtam 495 9, I| önnek magyarázni, Madame. Én beszéltem Amélie-vel, megmondtam 496 9, I| Nem tudom.~ ~– No hát én tudom. Az „influenzát”. 497 9, I| tartani?~ ~– Mit törődöm én azzal? Adja ide, kérem. 498 9, I| elég mulatságod? Látod, én nagyon meguntam ezt az én 499 9, I| én nagyon meguntam ezt az én életemet. Mindennap hazudni, 500 9, I| ez a mienk, kicsi mama! Én már lemondtam róla, s kerestem 501 9, I| Miattam ne legyen már gondod, én jól el vagyok látva. S ha 502 9, I| influenza-kórházban! Az én leányom!~ ~S mintha Cambray-ra 503 9, I| amelyiket ön rám bízott, én híven megőriztem, keblemben 504 9, I| Cambray –, mit tartozom én önnek irgalmazni, akinek 505 9, I| Nem, Madame, – azt én nem tehetem. Én idegen vagyok 506 9, I| Madame, – azt én nem tehetem. Én idegen vagyok ebben az országban. 507 9, I| az ötmilliót! Akar ön az én tanácsomra hallgatni?~ ~– 508 9, I| egy súlyos aggodalmam van. Én magam is az influenza-kórházból 509 9, I| tudja, hogy ez a halál. Én már tudom. Nem fogom már 510 9, I| Dolgom be van végezve. Én jó helyre szállásoltam be 511 9, I| ragályt. Nem akarom, hogy én legyek az, aki beültettem 512 9, I| kárcsiráit e nép közé, mely az én bálványomnak menedéket adott, 513 9, II| engem anyjának nevez, annak én gyilkosa vagyok.~ ~Akkor 514 9, II| Mit akarsz tenni te?~ ~– Én is elhagyom ezt a házat, 515 9, II| házat, egyedül.~ ~– Hát én nem mehetek veled?~ ~– Ahova 516 9, II| mehetek veled?~ ~– Ahova én megyek, oda te nem jöhetsz. 517 9, II| megyek, oda te nem jöhetsz. Én a táborvonalakon keresztül 518 9, II| hogy „volt”, igen, mert én öltem meg.~ ~– Ne beszélj 519 9, II| és mondja azt, hogy nem én öltem meg őt.~ ~– Katalin! 520 9, II| Állítsd velem szembe! És én az arcába fogom neki mondani, 521 9, II| Marie. – Cambray itt van? Az én megszabadítóm, oltalmazóm, 522 9, II| Hogy ő, ha ott van, ahol én vagyok, egy szót ne akarjon 523 9, II| percben lehetett csak itt. Én sietek utána.~ ~– Megállj! – 524 9, II| Cambray, a te védelmeződ s az én bosszúállóm, nemcsak a levelét 525 9, II| mondá: nem akarom, hogy én ültessem be az új halálvészt 526 9, II| ápolónőt.~ ~– Mit akarok? Hogy én mit akarok, mikor azt mondják, 527 9, II| a szomszéd házban, hogy én akkor mit akarok? Senki 528 9, II| tartozik őt szeretni, egyedül én. – Ugye ő nem kérdezte, 529 9, II| szavával is engem védelmezzen, én hagyjam őt az útfélen elveszni, 530 9, II| fölemeljem a földről? – Én oda fogok hozzá menni: – 531 9, II| azt, amit ők akarnak, úgy én a dögvész Bethesdáin keresztül 532 9, II| megtudd tőle: ki vagyok én? Hogy meghallhasd az ő szájából, 533 9, II| meghallhasd az ő szájából, hogy én vagyok az az átkozott fenevad, 534 9, II| adjon? Hallani akarod-e az én gyalázatomat egész teljességében?~ ~ 535 9, II| ő így szólna tefelőled, én azt mondanám neki, hogy 536 9, II| szeretni fogsz ezután is, ahogy én szeretlek téged.~ ~S meg 537 9, II| fog szeretni, helyetted én szeretem őt. Áldj meg minket, 538 9, II| idvezült!” Nem akarod-e, hogy én ezt Cambray-tól megizenjem 539 9, III| fácányt, s ne lopd el az én sült csicsókámat!” A katona 540 9, III| osztrákok mozdulatairól. Olyat én is tudnék csinálni. Láttam 541 9, III| mindent keresztüléget. Ezt én régen feltaláltam már, de 542 9, III| kimásztam a sáncból; aztán tudok én négykézláb is szaladni. 543 9, III| elkezdtem ugatni, úgy tudok én ahhoz, mint egy igazi kuvasz, 544 9, III| mondá magában Lajos. – „Az én szép menyasszonyom küldi 545 9, III| voltak Lajos előtt.~ ~– Én vagyok! Én vagyok! – rebegé 546 9, III| Lajos előtt.~ ~– Én vagyok! Én vagyok! – rebegé már messziről 547 9, III| Katalin, mennyit szenvedtem én – Thémire miatt.~ ~– Pedig 548 9, III| szegény ember lenni.~ ~– Én már megtanultam – monda 549 9, III| az nekem, aki volt, s ha én az vagyok önnek, aki voltam: 550 9, III| voltam: akkor a fizetés az én dolgom. Mondja meg ön, hol 551 9, III| haraggal emelte fel arcát.~ ~– Én magam fogom önt oda elvezetni! 552 9, III| kezedet. Te Katalin vagy. Az én Katalinom!~ ~S forrón megszorító 553 9, III| kétszázat vigyen magával. „Én magam száz leszek!” – felelt 554 10, II| Itt nem maradhat ön!~ ~– Én pedig itt fogok maradni, 555 10, II| van Cambray?~ ~– Mit tudom én? – Hol van Cambray? – Szép 556 10, II| Nem lehet hozzá menni.~ ~– Én fel fogom őt keresni.~ ~– 557 10, II| önnek szüksége van rá. Én nem ismerek semmi veszedelmet.~ ~ 558 10, II| Cambray! Bocsáss be! Én vagyok. A te Máriád! Hogy 559 10, II| ki akarsz játszani, majd én is kijátszalak téged!”)~ ~ 560 10, II| zsémbelni.~ ~– No lásd, Cambray, én mármost haragszom rád; ha 561 10, II| bocsátasz magadhoz, akkor én itt hagylak, s feléd sem 562 10, II| neki, majd ő kiszolgál. Én nem őrizlek itt egész éjjel. 563 10, II| az ajtót a keresztvassal. Én itt maradok. Aztán jöjj 564 10, II| ne hozd, mert attól meg én félek; hanem támaszd az 565 10, II| úr ne vegye észre, hogy én itt vagyok. Majd később 566 10, II| valamire szüksége lesz. Én ide a pamlagra ledűlök; 567 10, II| Ha felnyitja a rácsot, s én el találtam volna aludni: 568 10, II| innen, mert ha itt maradsz, én megöllek! – Hogy lehet ilyet 569 10, II| fogvacogva nyöszörögni:~ ~– Én úgy félek.~ ~– Mitől félsz?~ ~– 570 10, II| sötét alak. – Meg ne lőj! Én vagyok az apád.~ ~– Ne közelítsen 571 10, II| apádra? Lackó fiam!~ ~– Én nem vagyok most Lackó fiam, 572 10, II| tégy.~ ~– Mit jön kend ide? Én az úrnőmet nem hagyom bántani!~ ~ 573 10, II| Ereszd le a puskát! Én nem akarom, hogy lőj! – 574 10, II| halkan folytatá:~ ~– Az én uram, aki engem ide küldött, 575 10, II| dolgom. – Nekem ugyan az én uram azt parancsolta, hogy 576 10, II| uram azt parancsolta, hogy én kísérjem el a kijelölt menedékig 577 10, II| menedékig az ő legdrágábbját: de én mást gondoltam ki. Az én 578 10, II| én mást gondoltam ki. Az én pofám nem arra termett, 579 10, II| az nagyon jó lesz: azt én igen szeretni fogom.~ ~– 580 10, II| Laci szemeiben!~ ~– De majd én sem soká leszek már rossz 581 10, II| már rossz ember. – Ha az én uram azzal az asszonnyal 582 10, II| előre tudom, hogy holnap az én uram hol fog megjelenni! 583 10, II| uram hol fog megjelenni! Én is ott leszek! Meg a huszonnégy 584 10, II| hogy mit tudok!~ ~– Hát én nem őhozzá megyek?~ ~– Hahhó, 585 10, II| ismeri azt a mestert, aki az én szobámban azt a fortélyos 586 10, III| Napóleon. – No ilyen levelet én is tudnék a feleségemnek 587 10, III| chien de Vienne!” Ez az én küldetésem. – Miután pedig 588 10, III| Hanem hát mindez csak ürügy. Én azt hiszem, hogy a császár 589 10, III| aligha többet nem tudsz, mint én. Nem ok nélkül unatkoztál 590 10, III| Csakhogy az a férfi nem én vagyok, hanem más. – Tehát „ 591 10, III| van, Mamade! – Tehát majd én leszek az az úr, aki tud 592 10, III| ebéd után.~ ~– Hallod-e, én azt sejtem, hogy úrnőd, 593 10, III| valami mást is gondolhatott. Én arra is képesnek hiszem 594 10, IV| kérdezé.~ ~– Nem tudom én. Vadállat, vagy ördög emberi 595 10, IV| Ah, az bizonyosan az én megszökött halemberem.~ ~– 596 10, IV| meglőnöd. Az csakugyan az én elveszett szörnyetegem. 597 10, IV| elveszett szörnyetegem. Én tanítottam meg kicsiholni. 598 10, IV| ránk gyújtja a bozótot. És én magam tanítottam rá a sátánfattyút, 599 10, IV| vét, abban bűnhődik. Az én vétkem, hogy ezt a szörnyeteget 600 10, V| No, már kedves barátom, én igen nagy belépti díjat 601 10, V| magadat! Jobban ismerlek én! Mikor meglátod az ellenséget, 602 10, V| enyelgő szóval Katalinhoz. – Én leszállok e dombról, mert 603 10, V| és lesben maradtok, amíg én az országúton előretörök, 604 10, V| akkor előjönnek rejtekükből: én visszavonulok előlük, és 605 10, V| udvariasságot.~ ~– No, hát az én nevem meg Sátán Laci! S 606 10, V| ördögien nevetett.~ ~– Most én jövök!~ ~Melyik ördög eszi 607 10, VI| hozzá: „Úgy úgy, anyám! Én is így tettem! Tanuld meg 608 10, VI| csak rám, nem ismer meg? Én vagyok az úrnő, aki a feleségét, 609 10, VI| ezt az acélgyűrűt adta, az én hites mátkám. Annak a kincse 610 10, VI| gyerek – fürge gyerek. S az én feleségem becsületes asszony.~ ~– 611 11, II| lovasezredbe az első vitéz ápril 24-én állt be; május 11-én az 612 11, II| 24-én állt be; május 11-én az ezred 1136 főnyi erős 613 11, III| A pápai nap~ ~Június 11-én, tehát nyomban a karakói 614 11, III| sebeit. „Tizenegy!”– „De biz én kicsinálom egész tucatra!”– 615 11, IV| Ferenc azt mondta: „Bátyám, én most ide állok kegyelmed 616 11, IV| más paripáért. „Dejsz az én hóka lovamat nem viszed 617 11, IV| véletlen nem jő közbe, most én sem írom ezt a történetet.~ ~ 618 11, V| hoztak egy csoport maródit; én is felfogadtam egyet; de 619 11, V| parancsolsz! Annak is csak, ha én engedem! – veté neki oda 620 11, V| elfért.~ ~– No hát most én próbálom meg a te gyíklesődet! 621 12, I| Mondtam, hogy vegyék be az én dupla ágyúimat! Nem fogadták 622 12, I| ezt? Annyi bizonyos, hogy én egyet sem találtam közülők 623 12, I| föl tudná nyitni, ami az én drágaságaimat most fogva 624 12, I| a remeklés!~ ~– Márpedig én tudok olyan mesterséget.~ ~– 625 12, I| alatt vagy az ajtó mellett. Én is így szoktam. Más is megteheti.~ ~ 626 12, I| sietett a tábornokához.~ ~– Én itt elválok tőletek. Rám 627 12, I| Sajnállak érte.~ ~– De én ki fogom őket szabadítani 628 12, I| visszafoglalhassuk egyesült erővel.~ ~– Én magam fogom őket kiszabadítani!~ ~– 629 12, I| Hogy mit teszek, az az én titkom. Kell hozzá erőszak 630 12, I| lehetetlenséggel, és mégis bizonyos. Én kiszabadítom az én szeretteimet 631 12, I| bizonyos. Én kiszabadítom az én szeretteimet úgy, hogy a 632 12, I| senkinek arról tudni, hogy én eltávoztam.~ ~– Jó lesz, 633 12, II| úrnak. Az izenet így szól: „Én, Vavel de Versay Lajos gróf, 634 12, II| foglyul tartja magánál az én jegyesemet: Dealba Thémire 635 12, II| tetszik, Marie hercegasszony. Én kérem vissza cserébe az 636 12, II| kérem vissza cserébe az én hölgyeimet az ő hölgyeiért. 637 12, II| előkelő hölgyeket!~ ~– Hát az én hölgyeimet nem tartja-e 638 12, II| fogva az ön férje?~ ~– Az én leányom oly rettegős, olyan 639 12, II| félénk teremtés, mint az én szegény Marie-m!~ ~– De 640 12, II| házak.~ ~– S mivel fogom én ott a hosszú időt tölteni, 641 12, II| visszajön? Tud ön pikétezni? Én szenvedélyes pikétező vagyok!~ ~– 642 12, II| vérében megfürödni képes: – az én vagyok! És bizony mondom 643 12, II| védszenteshez, hogy Guillaume úr az én szeretteimet szabadon bocsássa!~ ~ 644 12, II| az miértünk lesz cserébe. Én ismerem Guillaume urat. 645 12, II| szerencsétlenségtől, hogy valami bajában én ápoljam, mert azt nem állja 646 12, III| csinálja, uram!~ ~– Madame. Én felelős vagyok a tábornoknak 647 12, III| Ne legyen önnek gondja az én leányom hajaszálaira! Intézze 648 12, III| kapituláció föltételeit: én majd addig elintézem a leányom 649 12, III| hibája. – Mit tesz az? – Én hálára vagyok önnek kötelezve.~ ~– 650 12, III| ajánlott cserével. Ismerem én Guillaume tábornokot. Azt 651 12, III| a számadásainkat; s most én nem tudom, hogy melyikünk 652 13, I| önt diadala gyümölcseitől. Én egy éjszakával hamarább 653 13, I| tábornok úrhoz írt; ebből én megtudtam, hogy a tábornoknő 654 13, I| pedig azt hebegte, hogy „én azt mondom, hogy semmit 655 13, I| csókjaival, könnyeivel.~ ~– Óh, én drágám. Óh, én szentem! 656 13, I| Óh, én drágám. Óh, én szentem! Óh, én kicsi kis 657 13, I| drágám. Óh, én szentem! Óh, én kicsi kis bálványom!~ ~A 658 13, I| bír emelni, mint Katalin – én nehéz vagyok. – Addig menjetek 659 13, I| hagymázos szavai mind az én lelkemet sújtó vádak voltak. 660 13, I| Marie-t elragadták volna az én kezeim közül, nekem más 661 13, I| voltál, mint egy Isten! – De én is szenvedtem annyit, mint 662 13, I| láncaiból. Minden rosszat, mit én elkövettem, egy kézfordítással 663 13, II| családjaitokhoz vissza… Az én kardom bevégezte munkáját