Rész, Fejezet

 1  1,   III|    akkor nyissa ki, ha nevemet mondom: Alfred Cambray.~ ~– Óh,
 2  1,   III|      lakhelyéről.~ ~– S ha azt mondom önnek, Cambray úr, hogy
 3  1,   III|            No, hát mármost azt mondom önnek, Cambray úr – szólt
 4  2,     I|      ment ezen túl:~ ~– Én azt mondom, hogy mit is mondjak?…~ ~
 5  2,     I|   megcsóválta a fejét.~ ~– Azt mondom én, hogy mit is mondok?~ ~–
 6  2,     I|       nógatá a doktor.~ ~– Azt mondom én, hogy azo bizonyosan
 7  2,     I|      azzal a szóval, hogy „azt mondom, hogy mit mondok?” akkor
 8  2,    II|        a maga sorához.~ ~– Azt mondom, hogy mit is mondok……~ ~–
 9  2,    II|      unszolá a doktor.~ ~– Azt mondom….~ ~– No, csak ki vele bátran!~ ~–
10  2,    II|        ki vele bátran!~ ~– Azt mondom, hogy azért van annak a
11  3,    IV|      volt sértve.~ ~– De ha én mondom, hogy tessék besétálni!~ ~–
12  4,    IV|      száz lakat. Nem ok nélkül mondom én, hogy vigyázzon a gróf
13  4,    IV|   utánam. Még egy dologhoz nem mondom, hogy nem volna kedvem:
14  5,   III|      lovagi és nemesi szavamra mondom önnek: ez a hölgy itt mellettem
15  5,   III|      nem teszik meg. Én is azt mondom. Nem tétovázok a veszély
16  5,    IV|        el!~ ~– Hát mondok, azt mondom, hogy nekem mindjárt gyanús
17  5,     V|    egész világgal? Mert bizony mondom, hogy kio a Névtelen Vár
18  6,     I|    souterraine-ben”, akkor azt mondom neki, hogy „no hát köszönöm
19  7,     I|   Hagyjuk ezt a bohóságot. Azt mondom én, alispán úr, hogy mulassunk
20  7,     V|      most mondani! De csak nem mondom el. Könnyű volna az a diszpenzáció,
21 10,   III| egészet… te!~ ~– Csak a felét, mondom, mert csak a hímnemű Európát
22 12,     I|       Hanem azt már csak súgva mondom el; mert hátha valaki hallgatózik
23 12,    II|   országot lakják! – És bizony mondom önnek, hogy végigmehet ön
24 12,    II|        az én vagyok! És bizony mondom önnek, hogy nem töltheti
25 13,     I|      azt hebegte, hogy „én azt mondom, hogy semmit se mondok!”~ ~–