Rész, Fejezet

 1  1,    IV|         való perc sincs.~ ~– De Istenem! Amélie-t hogy vigyem magammal?~ ~–
 2  3,    II|          Vér jött utána.~ ~– Óh Istenem! – kiálta föl erre a leány,
 3  3,   III| állapotban.~ ~– Mit tegyünk? Én Istenem!~ ~– Én nem tudom. Ha máskor
 4  3,   III|         merem ezt tenni.~ ~– De Istenem! Ha egyszer oly beteg lett!
 5  4,    II|     mint a táncoltatott uszkár. Istenem! Milyen jó ez az asszony,
 6  4,    II|     vele megtaníttatni: „mama”. Istenem! Milyen jó asszonynak kell
 7  4,   III|      Ennek érvágás kell.~ ~– De Istenem! Hát mit tegyünk? Az orvost
 8  4,   III|       mást, csak azt, hogy „jaj Istenem!”~ ~A bárónő és a gróf visszatértek
 9  4,     V|        magát.~ ~– Óh, uram s én Istenem. Hát a mágneses golyóbisokat
10  6,     I|      leány összerázkódott.) Óh, Istenem! Én magam tapostam rá. Én
11  6,     I|        a szegény Henryt.~ ~– Óh Istenem! – Milyen egyedül maradunk.~ ~–
12  7,    II| lehulltak! Szabad vagy!~ ~– Óh, Istenem, irgalmazz!~ ~Úgy vitte
13  7,    II|    égető sugarához nem.~ ~– Óh, Istenem, mit beszél ön, Lajos? –
14  7,    II|    félek tégedet elveszteni. Én Istenem! senkim sincs kívüled a
15  7,    IV|      Hát a hajad milyen zilált! Istenem, ha én ezt hamarább tudtam
16  7,    VI|    halnál meg velem együtt.~ ~– Istenem! Ne ijessz meg!~ ~– Haha!
17  7,  VIII|        ami Marie-é volt.~ ~„Óh, Istenem!” – rebegé a leány, és elkezdtek
18  9,    II|      mikor visszakértem.~ ~– Óh Istenem! Meghalt?~ ~– Nem! Megöletett!
19  9,    II|        maradsz. Fuss innen!~ ~– Istenem! Mit beszélsz? Katalin!~ ~–