Rész, Fejezet

 1  1,   III|   hangon de Fervlans.~ ~– De az rettenetes! – szólt kezeit összecsapva
 2  1,    IV|        cselekszünk, de az mégis rettenetes gondolat volt: gyermekeket
 3  1,    IV|      jött-e a példa? Hát az nem rettenetes gondolat-e őtőlük: egy örökké
 4  1,    IV|     amikor még ártatlan volt!~ ~Rettenetes szó.~ ~– Becsületemre asszonyom!
 5  4,   III|   gyilkos vaseszközök izzottak. Rettenetes gonosztevők; bizonyosan
 6  5,    II|         röhögni.~ ~És az valami rettenetes volt. A szája két széle
 7  5,    II|         alakot megörökítse?~ ~– Rettenetes! Nem nézhetek rá! – sápított
 8  7,    II|      hogy ki vagyok!~ ~– Óh, te rettenetes vagy! – szólt a leány, elfordítva
 9 10,    II|      Már a folyosón érzett az a rettenetes betegszobai és sekrestyebeli
10 10,   III|    tartalmat kikukucskálni.~ ~– Rettenetes írás! – monda fejcsóválva. –
11 10,    VI|       megmosta sebeit. Ah, mily rettenetes vágások a koponyán! Be mélyen
12 11,     V|       az ég felé emelt heggyel; rettenetes karján csak úgy vonaglottak
13 11,     V|      megégett tüzér feküdt. Egy rettenetes alak, melyen minden emberi
14 12,    II|        ezek az ön kísérői, ezek rettenetes emberek! Nem kentaurok ezek?~ ~–
15 12,   III| Guillaume úrnak, hogy ön milyen rettenetes ember! Hogy mire akart engem
16 13,     I|       minden mozdulatairól.~ ~– Rettenetes! Igazam volt, mikor azt
17 13,     I|     vétkét jóvá tenni. Óh, minő rettenetes napok voltak ezek! Válogatni