Rész, Fejezet

 1  3,    IV|        minden ember.~ ~– Doktor úr – rebegé a leány halk hangon, melyből
 2  3,    IV|              meg fog ön gyógyulni? – rebegé a leány, ki el nem távozott
 3  6,     I| fölmelegíteni.~ ~– Segítsen rajta! – rebegé Lajoshoz, könnytől ragyogó
 4  6,     I|              Pedig én gázoltam rá! – rebegé a leány, s aztán óvatosan,
 5  6,     I|   megcsókolja azt.~ ~– Igen, igen! – rebegé, s most már ragyogni kezdtek
 6  7,    II|           elhagyá.~ ~– Mi történt? – rebegé a leány megrémülten Lajos
 7  7,    II|              mit beszél ön, Lajos? – rebegé. – Én nem értem önt.~ ~Vavel
 8  7,    IV|            Lajos elé, s meleg hangon rebegé neki e szókat:~ ~– Igen.
 9  7,     V|             maga előtt – és – azért! rebegé, s a nyakára csavart bajadért
10  7,     V|             sehol.~ ~….– Nincsenek! –rebegé a hölgy, s keblére ölelte
11  7,   VII|       Lizettnek.~ ~– Jerünk innen! – rebegé Katalin Marie-hoz. – Rosszul
12  7,  VIII|             volt.~ ~„Óh, Istenem!” – rebegé a leány, és elkezdtek a
13  8,    II|              Őrizzen meg az Isten! – rebegé a hölgy, arra gondolva,
14  9,    II|               Kis anyám! Mi bajod? – rebegé a leány, odasietve hozzá,
15  9,   III|              Én vagyok! Én vagyok! – rebegé már messziről a hölgy, hogy
16  9,   III|             volnék? – Katalin vagyok rebegé a hölgy, odafutva hozzá