Rész, Fejezet

  1  1,     I|            gyermek arcát.~ ~Az pedig most már hangos sírásba tört
  2  1,     I|       teremtést a gondviselés küldte most utunkba. Két jó tettet követhetünk
  3  1,     I|           vagy a mama keresteti fel; most pedig a gyermekbál helyett
  4  1,     I|             kisleány – mintha valaki most hagyta volna el.~ ~Az öregúr
  5  1,     I|              alá s fel a szobában. – Most kaptam ügynökömtől levelet
  6  1,     I|           Csitt! Mintha az a gyermek most sem aludnék.~ ~– Ejh, hisz
  7  1,     I|        abbahagyva a járkálást. – Itt most mindennek vége. Nekünk a
  8  1,     I|      választanak is el bennünket. De most a nagyobb kérdés az lesz,
  9  1,     I|              iránt nem aggódom. Akik most fölül vannak, azok mind
 10  1,     I|              baj. De majd ha az, aki most csak tizenkét éves, három–
 11  1,     I|     szívjósággal: mi történik akkor? Most is nagyon ragaszkodik önhöz:
 12  1,    II|         azért akarják innen elcsalni most szép ürügy alatt, hogy eközben
 13  1,    II|         megbántottam, ezer bocsánat. Most visszavonulok. Hováo vonulok
 14  1,    II|         lebegő eszményképhez.~ ~– No most, polgár, legyen nyugodt,
 15  1,    II|              a hintó tovább gördült. Most már tudta a kocsis, hogy
 16  1,    II|          képezték, s amelynek helyén most egy szomorú faalkotvány
 17  1,   III|              kedves! Hiszen még csak most tanulom az alfabetet, s
 18  1,   III|         mindig. Hanem ezt hagyjuk el most. – A kis comtesse egész
 19  1,   III|        valami nagyon kedvére, hogy ő most egy úri hintóban kocsizik,
 20  1,   III|             Éppen önre vártunk…~ ~…… Most aztán Cambray úron volt
 21  1,   III|            jutott az anyja lakása, s most viszi hozzá haza.~ ~– Elfogták
 22  1,   III|            Hiszen ha elfogták volna, most nem kínálnám önt spanyol
 23  1,   III|             is felhasználta; úgyhogy most oly nagy egérutat nyert
 24  1,   III|              aki azt állította, hogy most tanulja az alfabetet ismerni;
 25  1,   III|             láthatatlan kötelékekkel most is önhöz van kötve. Nekünk
 26  1,   III|            titkot, ha benne van. – S most kérem önt, hogy hagyjon
 27  1,    IV|             egy percre a társaságot; most nem veszik észre. A télikertben
 28  1,    IV|           néző azt hitte volna, hogy most szerelmet vall. – Először
 29  1,    IV|           legjobb alkalom kínálkozik most rá, attól végleg megszabadulni.
 30  1,    IV|             annak az összegnek, amit most évenként elkölthet, a tőkéjét
 31  1,    IV|           lehet önnek kedve tréfálni most? Hátha hosszas ideig fog
 32  1,    IV|       öngúnnyal.~ ~– Az első levelet most mindjárt megírhatja ön hozzá
 33  1,    IV|                  Kedves kicsikém. Én most rögtön elutazom. Mikor megjövök,
 34  1,    IV|              átvéve a levélkét. – És most küldje el ön Jocrisse-t,
 35  1,    IV|             ha a cél közelében lesz. Most a titkos lépcsőn és a kertkapun
 36  1,    IV|          hogy elolvassam? Ámbár csak most tanulok betűzni.~ ~Voltak,
 37  2,     I|              kellene lenni, hanem az most nagyon sok buzgólkodnivalót
 38  2,     I|            egy morva kapitányhoz; ez most zálogba adta a birtokot
 39  2,     I|             panaszuk ellenem.~ ~– És most magamat kell bemutatnom,
 40  2,     I|          barátunk?~ ~A jámbor mérnök most is azt igyekezett a sinusok
 41  2,    II|        elkészült a rossz fogaival, s most már ő is hozzászólhatott
 42  2,    II|        Sátánnéo .~ ~– Hogyne tudnám? most is odabenn ül. Őkelme az
 43  2,    II|          fogadni mernék, hogy a gróf most is ott ül a tornyában, s
 44  2,    II|             a tudatában, hogy valaki most annak a tornyából a telescopiummal
 45  2,   III|    arccsontokkal, sűrű szemöldökkel. Most is fényes bérruha volt rajta,
 46  2,   III|           uram, mondja a forspontos, most fogja be a rúd mellé a diák
 47  2,   III|           Aha! Itt van a stratagema: most mindjárt meg kell mondani,
 48  2,   III|       szemében nem a tenger látszott most, hanem a zivatar.~ ~A várt
 49  2,   III|       korában ronda kis fészek volt; most pedig egész tündértanya.
 50  2,   III|           bolond história. – Hogy én most birokra menjek egy idegen
 51  3,     I|              senki sem hiányzik.~ ~A most érkezett vendégeket sorba
 52  3,     I|              széles vállú komornyik, most már kocsisjelmezben, s féken
 53  3,     I|          szobájába vezeti a férfi, s most már következik a komoly
 54  3,    II|        ijedtében! Maga csúnya Miura! Most hogy sír ennek a kis egérkének
 55  3,    II|          napon tegezzük egymást. Már most szépen köszönts meg. Hadd
 56  3,    II|               Menni készült.~ ~– Hát most hová akarsz sietni megint?
 57  3,   III|           században, az a hely, ahol most kastély és park van, mind
 58  3,   III|           addig a víz tükrét bírták, most elfoglalták a kizöldült
 59  3,   III|             a széplaki toronyban van most is; s a halászoko gyakran
 60  3,   III|             a támadó szellő. Innen ő most már száműzve van.~ ~– Menjen
 61  3,   III|            Huh, be szörnyű lehet ott most. A falu végén van a temető.
 62  3,    IV|              asztalról –, híhatnának most beteghez, ha mindjárt a
 63  3,    IV|             torkán, ki nem mozdulnék most innen az odúmból. Nem, száz
 64  3,    IV|                   Mondtam ugye, hogy most jutott eszébe valakinek
 65  3,    IV|              úr nem mehet ma sehova, most lefeküdt, s katapalacsintákat
 66  3,    IV|                   Csak így gyalog.~ ~Most vette még csak észre a doktor,
 67  3,    IV|                van a coxamban * , ha most felázik a lábam, okvetlenülo
 68  3,    IV|         férfi, hátul a nőalak, kinek most már nem volt kire támaszkodnia,
 69  3,    IV|    alabárdját is eldobta, azt hitte, most jön a Lucifer, óriás alakban,
 70  3,    IV|             az a nagy nyereség, hogy most már egyenesen beléphet a
 71  3,    IV|         mamuszokat hozta elő. Azokra most mindhármuknak szükségük
 72  3,    IV|       többieket suttogva, hogy az úr most is erős lázban van, s nyugtalanul
 73  3,    IV|         mondja meg a bárónőnek, hogy most jövök a Névtelen Várból,
 74  3,    IV|          májusból eltett ajándékokat most szedegetné elő, illatos
 75  4,     I|        nyomorult örömében, hogy neki most már masinalába van. Nem
 76  4,     I|           Sátán Laci csak tolvajnév. Most szabadon eresztették a nőt,
 77  4,     I|             a házához? Egy nőt, akit most eresztettek ki a börtönből.
 78  4,     I|             meg ne szeressen, akihez most is úgy ragaszkodik. Mi történik
 79  4,    II|           Lássa ön. Ez az ön kertje. Most van önnek is egy darab földje,
 80  4,    II|                Hát mért sóhajtott ön most? Nem örül neki?~ ~– Nagyon
 81  4,    II|            kiáltott, az nem jön elé. Most hangosabban felkiált, s
 82  4,    II|              nem merte azt tenni; de most már nem félt tőle. Amióta
 83  4,    II|        nyomtatott könyveddel együtt. Most itt látom azt közel. Az
 84  4,    II|            kullogott, de négykézláb. Most azt parancsolja neki, hogy
 85  4,    II|              nevetséges alak szegény most, így piros ruhába felöltöztetve.
 86  4,    II|           üldözött, óriásnak néztem. Most leül elébe a fűbe, s látszik
 87  4,    II|          Áldom az Istent, hogy engem most idehozott. Ugye Lajos, máskor
 88  4,   III|             be a pitvarba éjszakára. Most már az okát is ki tudjuk
 89  4,   III|             amikor a hold elsötétül. Most senki se látja őket.~ ~–
 90  4,   III|        tartott, s melynek visszfénye most mint egy réz bálványkép
 91  4,   III|          erre utána jött gyertyával. Most már bő, virágos selyem kantus
 92  4,   III|             Az orvost nem hívathatom most, nem is akarnám, hogy mindent
 93  4,   III|        csodadolgokat tudnak mesélni. Most legalább célt értem. Ez
 94  4,   III|             más értelmet adott neki. Most jólesett a maga vétkét a
 95  4,   III|           hogy mindenből gúnyt űzök. Most egész komolyan kérem önt
 96  4,   III|       kívánságom okát. Ez a nő, akit most életre hozni segített, ugyanaz
 97  4,   III|             nevét: Sátán Laciéo . Ha most kitudódnék az, hogy engemet
 98  4,    IV|           felelt meg a kérdésre.~ ~– Most bizonyosan nem szereti őt
 99  4,    IV|            megválni a távcsőtől.~ ~– Most éppen úgy tetszik, mintha
100  4,    IV|       egyenesen a szemem közé nézne. Most meg összekulcsolja a kezeit,
101  4,    IV|             lett a következése, hogy most már Lajos éjente inkább
102  4,    IV|           mindig bezárja kulccsal.~ ~Most az ajtó nyitva volt.~ ~Lajos
103  4,    IV|              mellé.~ ~Még egy szóra. Most én akarok önnek valami tanácsot
104  4,    IV|          beletévedő emberfiával. Még most is hallgatom, hogy mit beszélnek.
105  4,    IV|             megtalálja valaha.~ ~ ~ ~Most csak az a kérdés, hogy értesítse-e
106  4,     V|         Pedig ellenkezőleg, az, amit most mondott, egészen pozitív
107  4,     V|          arca elsápadt. Mire gondolt most?~ ~Lajos nem hagyta őt kétségben.~ ~–
108  4,     V|              maradottnak:~ ~– Ah, én most be vagyok zárva?~ ~– Igen.
109  4,     V|             megtalálod az álmodat.~ ~Most már nem csókolta meg a leány
110  5,     I|           felirattal: SALVA GUARDIA. Most megtudta a gróf a hasznát
111  5,     I|        távolból nézni, hallani lehet most: – amióta beállt saját maga
112  5,     I|              fel ne zavarja álmábúl: most fél éjszakákon át elhallgatta
113  5,    II|        kiálta a szörnyetegre:~ ~– No most mutasd meg, hogy mit csinál
114  5,    II|             az embereknek az, amit ő most csinált. Őneki is tetszett.
115  5,    II|            meglepte.~ ~– Miért nincs most egy Hogarth * közöttünk,
116  5,    II|              nagy bajt csinált ezzel most!~ ~– Hogyan?~ ~– Azáltal,
117  5,    II|             ártatlan harag fölött.~ ~Most azután következett a tűzijáték.~ ~
118  5,   III|              ismerős volt ez a hang. Most is, mikor reggelenkint arra
119  5,   III|            egy merész megjelenéssel, most én rovom le hasonlóval a
120  5,   III|              hogy ki. Barthelmy Léon most aztán ezeket a szökevényeket
121  5,   III|        akiket átugorva megelőzött.~ ~Most már Lajosnak egészen a fejébe
122  5,   III|  bagolykalitkában megőszülni.~ ~Csak most kapta magát rajta Lajos,
123  5,   III|       egyszerre elhallgatott.~ ~– Ön most megtorolja rajtam azt, amit
124  5,   III|              megismertetem önnel. De most már beszéljünk halkabban,
125  5,   III|             lefátyolozottan.~ ~Vavel most egyszerre hahotában tört
126  5,   III|            volna a tervezetében.~ ~– Most mindjárt rá fog ön jönnio –
127  5,   III|              el ezt a levelet. Ha ön most azzal az elhatározással
128  5,   III|           visszadugta a zsebébe.~ ~– Most mehet ön, ha úgy akarja;
129  5,   III|          sétálni, másszor a másikat. Most az egyszer igaza volt. Ez
130  5,   III|              az alkalmon, hogy önnel most véletlenül találkozhatom.
131  5,   III|            kísérő is közelebb lépett most, s azok is furcsa kíváncsisággal
132  5,   III|             míg észre nem veszik. És most arra kérem, ne kísértse
133  5,     V|         alatt az jutott eszébe, hogy most őrá senki sem ügyel fel.
134  5,     V|        keservesen zokogni.~ ~A leány most nem ment oda hozzá, hogy
135  5,     V|             Lajos átérezte, hogyha ő most tettetne és tagadna, a legméltatlanabb
136  5,     V|             Tűrjünk és várjunk. – De most hát adja ön vissza elfogott
137  5,     V|           kívánja ezt?~ ~– El akarom most tenni, s aztán elküldeni
138  5,    VI|       kiszabadulásról gondolkozik.~ ~Most már Vavel sohasem merte
139  5,    VI|   könyvtárában, aminek az ajtaját az most nyitva feledte.~ ~Az első
140  5,    VI|        Napoleona imperialis” -nak.~ ~Most már tudta Marie, hogy miért
141  5,    VI|      otthagyta a leányt szótlanul.~ ~Most már az üvegház is látogatatlan
142  5,    VI|           eddig a Dunába levezették, most felfelé kell folyniok. Valami
143  5,    VI|    szerteszéjjel, világ csodájára.~ ~Most azután Marie kis kertje
144  6,     I|             énekes meg volt halva.~ ~Most már nem sírt a leány, mikor
145  6,     I|        esztendő óta nem gyóntam meg. Most a végső számadásnál vagyok.
146  6,     I|              kell kárhoznom.~ ~Vavel most már kijött türelméből.~ ~–
147  6,     I|             barátom, mit mondok! Hát most te mégy el előre, kvártélyt
148  6,     I|              Igen, igen! – rebegé, s most már ragyogni kezdtek a szemei; –
149  6,     I|            az sírt.~ ~– Igen, Marie; most az én magányos verebem haldoklik.
150  6,     I|          annak a szemei.~ ~– Nevet ő most? – suttogá Marie Lajos fülébe,
151  6,    II|           többi sírkeresztek közé.~ ~Most azután még ridegebb lett
152  6,    II|         utolsó barátját veszté el, s most már az élet mindenféle apró
153  6,    II|              elvágta a négy lábát, s most az nem tud járni, szegény
154  7,     I|            nevetett.~ ~– Spectabilis most mindjárt úgy jár velem,
155  7,    II|              kivonszolták magukat, s most tátongó sebeiket tárják
156  7,    II|       melynek mind a négy lába piros most, – az úttól, melyen keresztülhaladt,
157  7,    II|            kapta meg a proklamációt. Most azután egészen elveszettnek
158  7,    II|        hasonlóul a lengyel nemzet?~ ~Most már mindennek vége. Lehet
159  7,    II|             gróf úr, én is úgy jövök most, mint az egyszeri cigány,
160  7,    II|            vesznek pipaszurkálót?” – Most már itt a jelszó: „lóra
161  7,    II|              Itt van ő! Lássa meg. – Most már megláthatja az arcát.
162  7,    II|          mindenki átokkal fordul el. Most vesz magához Isten, amikor
163  7,    II|          szólt Bernát úr. – Én önnek most nemcsak alispánja, hanem
164  7,    II|              násznagyi hivatalt. Nem most próbálom először: és soha
165  7,   III|        Landsknechtsschild Katalin.~ ~Most már felugrott hímzése mellől
166  7,   III|           mondott önnek a gróf, arra most válaszát kéri.~ ~A hölgy
167  7,   III|             az elhagyott leánynak? – Most adjon már választ.~ ~Válaszul
168  7,    IV|                         IV. ~ ~Vavel most kezdett csak higgadtan végiggondolni
169  7,    IV|               nem volt-e korán, amit most tett?~ ~Nem siette-e el
170  7,    IV|             a maguk uraságáért. – De most népek fognak harcolni a
171  7,    IV|          hogy D'Avoucourt nem szabad most! Ő mindezt milyen jól végezné!~ ~
172  7,    IV|              Valamennyit elrontotta. Most igazán nem lehetett ráismerni
173  7,    IV|          amit Marie mond, az való.~ ~Most, azután majd szétszedte
174  7,    IV|             Így vagy legszebb, ahogy most vagy.~ ~Nem is lett volna
175  7,    IV|             kacagni kezdett.~ ~– Még most egyelőre csak látogatóba,
176  7,    IV|             igen jól fölfegyverezve; most nem történhetnék meg rajtunk
177  7,    IV|              előtt is elhallgassa.~ ~Most meg Marie neheztelt meg
178  7,    IV|           rablónak lenni.~ ~– De ezt most mind csak a násznagynak
179  7,    IV|            itt a dolgozószobámban.~ ~Most meg már a két hölgy fogta
180  7,     V|             jó adomát tudnék én erre most mondani! De csak nem mondom
181  7,     V|         boruló arcát is eltakarta.~ ~Most Marie ragadta meg a legombolyodó
182  7,     V|                Lajos jól sejtett!)~ ~Most azután lehetetlen volt el
183  7,     V|         ráismert arra.~ ~– Átadhatom most neki? – kérdé mosolyogva
184  7,     V| kristálykelyhét az áldomásra.~ ~– És most még egy vivát az én királynémra! –
185  7,    VI|              a célját ő maga is csak most tudta meg.~ ~Mikor odavezette
186  7,    VI|               és zárba csappant.~ ~– Most az én foglyom vagy – szólt
187  7,    VI|         rábámuló Katalinnak. – Ha én most ellenséged volnék, ha vágytársnéd
188  7,    VI|           meg tudsz ijedni? Ne félj. Most mindjárt jön ide valaki,
189  7,   VII|              Isten segítse őket!~ ~– Most már én az ön kis úrnőjét
190  7,   VII|           Madame! Hat esztendő alatt most látom őt színről színre –
191  7,   VII|             a kövér asszony kedélye. Most már, felállt.~ ~– Még mindig
192  7,   VII|           Ezután már nem teszem azt. Most már önre néz ez a hivatal.
193  7,  VIII|              tele van már ibolyával. Most senki se mondja neki, hogy
194  7,  VIII|          szerette volna, ha ahhoz is most mindjárt hozzáfogtak volna.
195  7,  VIII|            távcsőről jut eszembe. Az most nálam van. Vavel a mérnöknek
196  7,  VIII|            védelmeztek mindig. – Hát most az a távcső itt van. – Most
197  7,  VIII|          most az a távcső itt van. – Most jer, toroljuk vissza a kölcsönt:
198  7,  VIII|              meg nem fájdul.~ ~Marie most már nem tudott megválni
199  8,     I|       nagyobb volt, mint a magyar.~ ~Most már a szántóvas jár el mind
200  8,     I|              megkínozhat.~ ~– Hiszen most akartam rájönni, de elejbém
201  8,     I|              hiszékenységemet akarja most kipróbálni, hogy mennyi
202  8,     I|   kommandószavakat magyar nyelven, s most már e szerint tanítják be
203  8,     I|          gárdáival és hadvezéreivel. Most már kívánhatunk egymásnak
204  8,     I|          tanítsák be az ezredeket, s most már fogadom, hogy harminc
205  8,     I|              s a dohányt a tetejébe. Most azután a király példája
206  8,     I|        rabolni Barthelmy Diable-t! – Most már nem is hiszem az egész
207  8,     I|           hogy Marie titkát kitudja. Most már világos előttem. S szegény
208  8,     I|      hírnevének tisztaságát. Érti ön most már, alispán úr, a rejtélyt?
209  8,     I|              mind jó eszköz nekik. – Most már kezdem érteni azt a
210  8,     I|  kieszközölni. Nekem erre az emberre most már múlhatlanul szükségem
211  8,     I|            Hej, Barthelmy León uram! Most én jövök a fátyolt lerántani!
212  8,     I|            biztosabb helyen.~ ~– Úgy most már igazán kívánhatunk egymásnak
213  8,    II|             Marie naponkint hallotta most már ezt a nótát, ugyan megtanulhatta
214  8,    II|               a mézeshetek után! Még most szép fehér kezek dolgoznak
215  8,    II|           mezőn az ellenség előtt.~ ~Most már „talpra magyar!”~ ~Aki
216  8,    II|          tartja meg azt! Ki gondolna most menyegzőre? Hannibál a kapuk
217  8,    II|         alatt rejtőzött sok ideig, s most elfogva, az hami várban
218  8,    II|             Jó helyen fog lenni.~ ~S most még egy utolsó csókot!~ ~
219  8,    II|         Marie egészen búskomor lett. Most érezte csak, hogy mennyire
220  8,   III|          mint más, s abban az egyben most teljesen egy véleményen
221  8,   III|          fogja vágni.~ ~Bernát bácsi most is a maga elemében van:
222  8,   III|     hősballada mindenik adomája. Még most csak a rendes hadsereg vitézeiről
223  8,   III|      fölírhatja még, domine frater. (Most már nem „audiát”.) Az ebersbergi
224  8,   III|             fogtok kapni.~ ~– Hát ez most a mi kárunk. Hanem azért
225  8,   III|             lovas bandériumot, s azt most ellenünk hozza.”~ ~„Kénytelen
226  8,   III|      leveleiből megtudtam, hogy azok most Thémire kezébe jutottak.
227  8,   III|          tartja….”~ ~„De az a kérdés most, hogy mit fog vele tenni?”~ ~„
228  8,   III|            vérszínű homályban!~ ~„És most rátérek arra, ami az önnel
229  8,   III|             nem tettem meg neki.~ ~– Most én parancsolom, hogy tedd
230  8,   III|            doktor Tromfszky után, ki most tábori orvosunk a főhadiszálláson.
231  9,     I|         volna, de hát Amélie? Leánya most tizennégy-tizenöt esztendős.
232  9,     I|         tizennégy-tizenöt esztendős. Most lép a hajadonkorba. Ott
233  9,     I|            ilyen gyémánt jellem.~ ~S most ő ezt a gyémántot, mikor
234  9,     I|           tudsz hímezni, zongorázni: most a nagyurak újra felkapták
235  9,     I|          leánykád ci devant Amélie – most pedig Soeur Agnès.”~ ~Ah,
236  9,     I|           Önnek visszahoztam.~ ~A nő most az arcképet halmozta el
237  9,     I|            még ártatlan volt!~ ~– De most már megint azzá lett, Madame!~ ~–
238  9,     I|             Madame, vagy sem?~ ~A nő most már csak némán, összetett
239  9,     I|            ne váljanak többé.~ ~– És most mehet ön, Madame, felvenni
240  9,     I|              magamat. A Névtelen Vár most egész üres; csak egy régi
241  9,    II|         Leányod? Te már nő voltál, s most özvegy vagy?~ ~– Igen.~ ~–
242  9,    II|         másik arcképet.~ ~– És ilyen most, mikor visszakértem.~ ~–
243  9,    II|         Elment a Névtelen Várba. Ott most csend van és üresség. Lizett
244  9,    II|               elevenen eltemették. S most, mikor ő kriptájából kitört,
245  9,   III|            mindenféle elemózsinával; most maga akarja őt meglepni
246  9,   III|             ravasszal; és a hölgynek most éppen olyan kedve volt,
247  9,   III|       mondtam a pajtásoknak: engemet most temessetek el ide. Aztán
248  9,   III|             Igen. Cambray itt van. S most ő vigyáz Marie-ra. Lehet,
249 10,    II|            ön a vadászlakba; az üres most. – Keressen egy odvas fát,
250 10,    II|            van benne; mossa meg vele most is, – meg ha beszélt vele,
251 10,    II|         aztán az lett a válasz, hogy most már elcsendesült.~ ~Akkor
252 10,    II|          jelenlegi lakója e fülkének most azt úgy magára zárta, hogy
253 10,    II|              fiam!~ ~– Én nem vagyok most Lackó fiam, hanem strázsa?
254 10,    II|        úrnőmet nem hagyom bántani!~ ~Most végre magához tért ijedelméből
255 10,    II|        ijedelem vett rajta erőt. Itt most őmiatta egy fiú meg akarja
256 10,    II|               Hahhó, úrnőm! Ahová az most törekszik, ott még a föld
257 10,    II|          gróf szolgálatába szegődött most tábori kémnek. Ott bizonyosan
258 10,    II|         szépen.~ ~– Elvégzem vele.~ ~Most aztán úgy vett búcsút Marie
259 10,   III|           tőlük biztosságban. Mintha most is látnám a jó Caprara bíbornokot,
260 10,   III|          hűséges házaspár. A császár most aztán vigasztalásul küld
261 10,   III|             egy új kutyakölyköt, ami most legújabb divatcikk Párizsban;
262 10,   III|       hímnemű Európát hódította meg; most nekiindul a másik felének,
263 10,   III|           Különben a szép kisleányok most kimentek a divatból szalonjainkban,
264 10,   III|              és márki urak orcáiról. Most ez van divatban. – No de –
265 10,   III|             Nekem ugyan sietnem kell most. De nem tesz semmit. Asszonyok
266 10,    IV|              fogadták a lappangókat, most ezer tűznyelvvel kiáltottak
267 10,    IV|              a sár állja az utunkat, most meg a tűz. Quis quid peccat,
268 10,    IV|        megtanítottam tüzet csinálni. Most ezzel elvesztettünk négy
269 10,    IV|         kémlelő lovag elveszett, még most is merültek fel óriási buborékok,
270 10,    IV|       püffenéssel pukkantott szét.~ ~Most a dágvány túlsó felén kellett
271 10,    IV|       éjszakát. Igazán drága időt!~ ~Most azután a Hanság túlsó fele
272 10,    IV|          lefelé, hol felfelé folyik. Most éppen felfelé tetszik neki
273 10,    IV|             Csakhogy az ősszel volt: most pedig tavasz van. S a tófenék
274 10,    IV|             a hansági falvak lakosai most mind talpon vannak, rudakkal
275 10,    IV|              De Fervlans csapatjának most nem volt tanácsos a falvakon
276 10,     V|              Az lesz a mesterség, őt most onnan kicsalni és kelepcébe
277 10,     V|          Cavalieri ladri! Avanti!”~ ~Most egyszerre füstoszlop emelkedett
278 10,     V|             az arcát. A halál postái most repkedik kedvesét körül. –
279 10,     V|             A hölgy leugrott róla, s most már gyalog igyekezett Vavel
280 10,     V|        értett belőle annyit, hogy ez most a nevével dicsekedik, s
281 10,     V|  Trentatrante ördögien nevetett.~ ~– Most én jövök!~ ~Melyik ördög
282 10,     V|             Lajos pedig a nyomába.~ ~Most már a kométásnak is megnyílt
283 10,     V|            az árulókat akasztják fel most.~ ~S azzal egy bámulatos
284 10,    VI|        rémeitől: emberek között, kik most készülnek kísérteteknek,
285 10,    VI|          képpel a szemed előtt, amit most látsz. S rettegj attul a
286 10,    VI|          sisak egykor, vízhordóedény most, vízikígyók tanyája holnap,
287 10,    VI|          imént a sásba kapaszkodott, most leeresztve tartja. Ez talán
288 10,    VI|          előtte, hogy kerülhetett az most ide, mikor annak útban kellene
289 10,    VI|             venni.~ ~– Te, kedvesem, most rögtön Győrbe utazol, s
290 10,    VI|               úgy fogja viselni.~ ~– Most már kinyithatod a kulcsával
291 11,     I|       nagyságától megszabadulhatott! Most már szabad neki az egész
292 11,     I|        senkinek és semminek lenni. – Most már lehet „valaki!”– Ha
293 11,     I|            hallgasson el a csalogány most, hadd szóljanak a trombiták.~ ~
294 11,    II|                A pesti gyalogság még most sem futott. A túlnyomó erő
295 11,    II|                Újonc gyalogság, mely most hallja először a légben
296 11,   III|         szoros út hídját elfoglalta. Most ezen a kőhídon, melynek
297 11,   III|         lovas fölkelő ezredek álltak most szemben az ellenséggel.~ ~
298 11,    IV|              azt mondta: „Bátyám, én most ide állok kegyelmed elé.
299 11,    IV|              Komárom felé elvágni.~ ~Most azután az utolsó órában
300 11,    IV|                 No páter! – kiáltott most Varga a másiknak e szorongattatásban –
301 11,    IV|       másiknak e szorongattatásban – most fújjuk el a költeményeinket.
302 11,    IV|         többet soha a világon!~ ~ ~ ~Most a veszprémi ezredre került
303 11,    IV|           kénytelen visszavonulni.~ ~Most már az inszurgens lovasság
304 11,    IV|           nem rettenték őket vissza. Most nagy ropogva vágott közéjük
305 11,    IV|            pazaroltak a csata alatt, most a visszavonulásnál használták
306 11,    IV|            ellenfél megint lehull, s most már egyenlő a szám! Ekkor
307 11,    IV|          adoma?~ ~Talán kipuhatoljuk most, – hatvannyolc esztendei
308 11,    IV|             a véletlen nem jő közbe, most én sem írom ezt a történetet.~ ~
309 11,     V|        danoljunk egyet. „Ácsi!”more! Most mi fújjuk. Álljatok karikába!~ ~
310 11,     V|            De nagyra vagy vele, hogy most kapitány vagy! Majd ha eljön
311 11,     V|           képe is elfért.~ ~– No hát most én próbálom meg a te gyíklesődet!
312 11,     V|      hegyéből egy jó arasznyi darab. Most aztán mehetett a csonka
313 11,     V|        Induljunk!~ ~– Hová indulnánk most? Alkonyodik az idő! Húzd
314 11,     V|           ezek is Budának tartottak. Most azután a sebesültek szekérvonata
315 11,     V|            azt előtte lefestették, s most már megtudta azt is, hogy
316 11,   VII|          vízszín alatt, Széchenyinek most azzal is kellett vesződni,
317 11,   VII|         Napóleon és a franciák.~ ~De most az egyszer embereikre akadtak,
318 11,   VII|        minden bácskai vitéz „az”volt most.~ ~A hősök között, kiknek
319 11,   VII|          amit az ellenféltől tanult, most elővette, a vízárkok fedezete
320 11,   VII|             elég! – A pozsonyi ezred most már vágtat előre a kinyitott
321 11,   VII|              a támadókat keményen, s most már aztán kényelmesen kipihenve
322 11,   VII|              maga dolgára másfelé.~ ~Most már tiszta volt az út az
323 11,   VII|            hadteste és Meskó dandára most már tekintélyes haderő volt
324 11,   VII|             gyors menetekben egyesül most János főherceg seregével
325 11,   VII|            horvátországi bánnal. Íme most három helyről kapott parancsot
326 11,   VII|           inszurrekció tulajdonát.~ ~Most azután a Meskó dandára,
327 11,   VII|               Chasteler tábornok, ki most már az inszurgensek által
328 11,   VII|         elpusztítottak maguk mögött. Most azután csakugyan nem lehetett
329 11,   VII|             pesti és a veszprémivel. Most már nem állhatta az útjokat
330 12,     I|            Győrbe helyezé el őket, s most azután már csak annyit tud
331 12,     I|             Vavel elbámulva.~ ~– Hát most ötödnapja. Nem hallotta
332 12,     I|          ágyúimat! Nem fogadták meg. Most aztán ott van ni. Napóleon,
333 12,     I|              ami az én drágaságaimat most fogva tartja; az volna aztán
334 12,    II|             is veszedelem lett volna most találkozni.~ ~Nem jártak
335 12,    II|           tábornok neje és leánya.~ ~Most jönnek Marie-t átvenni.
336 12,    II|       beleakadt amannak a ferhécébe; most aztán tökéletesen elzárták
337 12,    II|         ivadékai.~ ~– Igaz, hogy még most is emberhúst esznek?~ ~–
338 12,    II|              De nem lehetetlen, hogy most, mikor ez a cikk olyan olcsó,
339 12,   III|         pátosszal fogott hozzá, hogy most megköszönje a fiatal tisztnek
340 12,   III|        asztalról a számadásainkat; s most én nem tudom, hogy melyikünk
341 13,     I|           vonul a hölgyeket kísérve, most már csak díszőrségül, nem
342 13,     I|           azt mondá Vavelnek:~ ~– De most mégis bosszút fogok önön
343 13,     I|      hangzott minden kapunál. Azokon most holnap reggelig Vavel grófot
344 13,     I|           szénatér szekérvárán – hol most a szép sétánysor vonul végig –
345 13,     I|         alispán hajdúja strázsál ott most.~ ~Vavel sarkantyúba kapta
346 13,     I|       futottunk a tűzgolyók elől. De most már meggyógyulok. Hogy te
347 13,     I|               Hogy megszabadítottál. Most már akarok élni! Te olyan
348 13,     I|            akármelyik asszonya! – Te most elvetted rólam e szenvedéseket.
349 13,     I|            oltár mennyezete alatt. – Most ítélj fölöttem. – Dobj el,
350 13,     I|              annak oly lángban égett most az arca.~ ~– Nézzétek, máris
351 13,    II|             ezek a betűk? Pedig azok most is azt írják, hogy „menetekel
352 13,    II|           hogy az egy égerfa mellett most egy másik is zöldült.~ ~