Rész, Fejezet

  1  1,     I|            az igazi dauphin * , XVI. Lajos fia csakugyan meghalt, miután
  2  2,   III|              A nevem Vavel de Versay Lajos. Egyes v-vel írva, a végén
  3  3,     I|              újon érkezett hírlapok. Lajos maga főzte a kávét, s míg
  4  3,     I|             az ilyen levélkét azután Lajos lepecsételte, s kihordója
  5  3,     I|              elvált Marie-tól, akkor Lajos megérinté az ajkaival a
  6  3,     I|             addig nem alszik el, míg Lajos be nem jön; de hasztalan
  7  3,     I|       kiáltva fel: „jó reggelt, édes Lajos!” már akkor nem volt ott
  8  3,    II|              sohasem ízlelt a leány. Lajos tartotta magát azon kor
  9  3,    II|               amíg lehet – felelt rá Lajos, kikerülve a főkérdést. –
 10  3,    II|            van?~ ~Felelj meg erre!~ ~Lajos gróf talált ki valami módját
 11  3,    II|        hegyével alattomban megszúrta Lajos kezét.~ ~– Mit csinálsz? –
 12  3,    II|        csábító; gyermek és szirén.~ ~Lajos meglepetve emelte föl kezét.~ ~–
 13  3,    II|              a felöltönyödet – szólt Lajos, s reszketett mind a két
 14  3,    II|           oly szívből eredő volt. És Lajos maga is ismerte azt a büszke
 15  3,    II|              így?” – kérdé elbámulva Lajos.~ ~– Hát így olyan nyugodtan
 16  3,    II|   mindannyian ugyanegy templomban?~ ~Lajos elragadtatva fogta két keze
 17  3,    II|              legkisebbekneko – monda Lajos.~ ~Ez a leány nem tudja,
 18  3,   III|              az egyik az, amelyikről Lajos beszélt Máriának, hogy azt
 19  3,   III|              azt a Melusine-köntöst, Lajos magától soha rá nem jött
 20  3,   III|         szokott vízi sétáján kísérte Lajos csónakja Marie-t, ki messze
 21  3,   III|     teknősbékák és tengeri kígyók?~ ~Lajos iparkodott a leány túlheves
 22  3,   III|       szemeit mereszté iszonyatra.~ ~Lajos körülbámult, és nem látott
 23  3,   III|         csónak közelében merült fel. Lajos két kézre kapta az egyik
 24  3,   III|          halé. És aztán nem látta őt Lajos felmerülni többet.~ ~Lajosnak
 25  3,   III|           Menjen ön fekünnio – monda Lajos a leánynak, amint szobájába
 26  3,   III|        felébredt nyugtalan álmából. „Lajos! Itt vagy-e?” – kiáltao
 27  3,   III|          senki nem felelt kérdésére. Lajos a legutolsó születésnapi
 28  3,   III|         szokottnál is mogorvább volt Lajos. A mindennapi sétakocsizás
 29  3,   III|             Megörült neki: azt hitte Lajos jött.~ ~– No, szabad! Hát
 30  3,   III|            hogy meghal.~ ~– Kicsoda? Lajos?~ ~– Igen. Az én uram.~ ~–
 31  3,   III|          halhat? jóságos Isten! Hogy Lajos meghaljon? – Azt én nem
 32  3,    IV|            és Henry azután egyenesen Lajos hálószobájához vezették
 33  3,    IV|             papucskáit, s átlopózott Lajos szobájáig, és besuttogott
 34  3,    IV|     felhangzott a Névtelen Várig. És Lajos értette Marie arcán azt
 35  3,    IV|           kövéro nimfeák tulipánjai. Lajos megszánta a leányt, amint
 36  3,    IV|                 Hát én tudom?~ ~Mire Lajos a csónakkal előjött a fűzfák
 37  3,    IV|            szélébe kapaszkodott.~ ~– Lajos! Emelj ki! Én nem tudok
 38  3,    IV|        hozzávaló képpel együtt, maga Lajos készíttette, csak azért,
 39  4,     I|      preceptor veszi privátéba, mint Lajos, akkor könnyű a parasztházhoz
 40  4,     I|            nem tagadhatta el magától Lajos, hogy őt ezen nő közelléte
 41  4,     I|            van a megtébolyodáshoz?~ ~Lajos harmincegy évet számlált:
 42  4,     I|               élek-e, halok-e?” * ~ ~Lajos aggódva figyelt a leány
 43  4,    II|                               II. ~ ~Lajos tanulmányává tette a szomszéd
 44  4,    II|           lehetőség megnyugtató volt Lajos grófra nézve.~ ~Egy asszony,
 45  4,    II|              azokban kész eljárni.~ ~Lajos gróf megírta neki, hogy
 46  4,    II|             Vár tőszomszédságában.~ ~Lajos ezt a darab földet rögtön
 47  4,    II|         verőfényes délután azt mondá Lajos Marie-nak: „menjünk el sétálni”.
 48  4,    II|        neveik vannak a virágoknak.~ ~Lajos azt várta, hogy a leány
 49  4,    II|          tenni sűrű fátyolát fejére. Lajos gyöngéden megakadályozta.~ ~–
 50  4,    II|             játszott már komédiát.~ ~Lajos aggódva látta e méla kifejezést
 51  4,    II|          hőstettekre, amiket ő Szent Lajos keresztes hadjáratáról magyaráz
 52  4,    II|          papíron elkezdve:~ ~„Kedves Lajos. – Szeress te engemet.”~ ~
 53  4,    II|           egyszerűnek találta ezt.~ ~Lajos keserűen tört ki:~ ~– Hát
 54  4,    II|         fátyolát hátravetve arcáról. Lajos az obszervatórium ablakából
 55  4,    II|        kastélyban az új úrnő lakott, Lajos naponta sokkal több időt
 56  4,    II|         fülét e szó üti meg: „Kedves Lajos!”~ ~Összerezzen. Azt a szót
 57  4,    II|          fülébe súgta nevét: „Kedves Lajos!”~ ~Az ifjú felugrott helyéről,
 58  4,    II|            rejtőző szemszivárványok: Lajos jól ismerte ez arckifejezést: –
 59  4,    II|             ide feljár. A hűtelen!~ ~Lajos mondani akart neki valamit,
 60  4,    II|              azzal a kezével, melyet Lajos elé tartott visszatiltó
 61  4,    II|          távcső mellől, s odaborulva Lajos nyakába, elkezdett zokogni.
 62  4,    II|           engem most idehozott. Ugye Lajos, máskor is feljöhetek ide,
 63  4,    II|              hogy azt megígérte neki Lajos, jó kedvvel trallázva futott
 64  4,   III|             mintegyo ötven percig.~ ~Lajos Marie-t is felbiztatta,
 65  4,   III|              a kör négyszögítését.~ ~Lajos megmagyarázta neki, hogy
 66  4,   III|          vannak-e a holdban emberek. Lajos aztán megígérte neki, hogy
 67  4,   III|     elmúltával elővette az álmosság; Lajos hasztalan beszélt neki a
 68  4,   III|              jó lesz aludni menni.~ ~Lajos maga vezette őt le a torony
 69  4,   III|       körhegy láncolatát nyalogatta; Lajos azonban kivette a csillagászati
 70  4,   III|      árulásra képes. – Eziránt tehát Lajos tökéletesen meg lehetett
 71  4,   III|            különcködésnek. Akkor még Lajos éjente ott aludt védence
 72  4,   III|             lámpafény derengett elő; Lajos odarohant, azt hitte, hogy
 73  4,   III|       hallottam az ajtón keresztül: „Lajos! – Vigyázz! – Harap!”~ ~
 74  4,    IV|                               IV. ~ ~Lajos nem tagadhatta el magában,
 75  4,    IV|             Valami bánata van önnek, Lajos? – szólítá meg egy délben,
 76  4,    IV|             együttülés után Marie.~ ~Lajos felrezzent.~ ~– Igen. Rossz
 77  4,    IV|                  Nagyon szép – monda Lajos, s oda hagyta ülni Marie-t
 78  4,    IV|              az okos szemeivel, hogy Lajos elszégyenlette magát. Válasza
 79  4,    IV|          szomorú – mondá Lajosnak.~ ~Lajos nem vette azt tudomásul.~ ~–
 80  4,    IV|         Vajon miért olyan szomorú?~ ~Lajos nem mondott róla véleményt.~ ~
 81  4,    IV|              valamiért imádkoznék.~ ~Lajos pedagógi józansággal monda
 82  4,    IV|         hunyorgó szemmel, hogy utóbb Lajos könyörögni kezdett neki:~ ~–
 83  4,    IV|             szereti Brahmáját?~ ~ ~ ~Lajos folytatta szokott levelezéseit
 84  4,    IV|           következése, hogy most már Lajos éjente inkább az obszervatóriumában
 85  4,    IV|          jöttem ide rosszat tenni.~ ~Lajos bámulva nézett rá, s elereszté
 86  4,    IV|         kiköpött a címzésüko után.~ ~Lajos persze sohase hallotta ezt
 87  4,    IV|         azzal a féltett kincsével.~ ~Lajos a névtelen ijedelem hörgését
 88  4,    IV|          Most az ajtó nyitva volt.~ ~Lajos kábult rémülettel rohant
 89  4,    IV|         eltűnt a gróf szemei elől.~ ~Lajos utánasietett a szövétnekkel,
 90  4,     V|           szokott tölteni, s ezalatt Lajos átvezethette az ezermestert
 91  4,     V|               Ez neki is sok volt.~ ~Lajos pedig egészen meg volt elégedve
 92  4,     V|              leszek, mint ő.~ ~Vavel Lajos azt mondta rá:~ ~– Az vagy
 93  4,     V|            lehet őt megismertetni.~ ~Lajos főzött ki egy tervet.~ ~
 94  4,     V|              bánatot is kifejezni.~ ~Lajos ezen a napon is, mint szoká,
 95  4,     V|      hosszabb időt töltöttek együtt. Lajos szándékosan tartóztatta
 96  4,     V|           kedves Marie? – kérdé tőle Lajos a születésnapi lakoma után,
 97  4,     V|                  Volt bizony, kedves Lajos. Elvesztettem valamit, de
 98  4,     V|             végtelen és elszédítő:~ ~Lajos kezébe fogta gyöngéden Marie
 99  4,     V|  komolysággal monda:~ ~– Nem, kedves Lajos, az lehetetlen.~ ~– S ha
100  4,     V|       elsápadt. Mire gondolt most?~ ~Lajos nem hagyta őt kétségben.~ ~–
101  4,     V|              vele saját szobájába.~ ~Lajos odavezette őt a fülkébe;
102  4,     V|    csodagépezetnek – magyarázta neki Lajos. – Ugyanaz a zsinór, mely
103  4,     V|      ütközőjébe csappant, hangzottak Lajos tompa léptei a folyosón.
104  4,     V|          adna jelt: meghallaná-e azt Lajos?~ ~Meghallotta. Fél tízre
105  5,     I|             lehetett nyugtatva Vavel Lajos. Sátán Laci tanácsa egészen
106  5,     I|              mindig létezik.~ ~Vavel Lajos, mint afféle külföldről
107  5,     I|             Várban; – de még kevésbé Lajos látogatását a szomszéd kastélyban.~ ~
108  5,     I|            ünnepélyes bevonulását.~ ~Lajos láthatta a távcsövén, hogy
109  5,     I|    dragonyosezred beszállásolásával. Lajos feléje se nézett a kastélynak
110  5,     I|           van, mindig otthon volt.~ ~Lajos ezt olvasá a névjegyről:~ ~„
111  5,     I|        kiadásából, 1877)~ ~ ~ ~Vavel Lajos sokszor elnézte e mulatságokat
112  5,     I|            öröme mégis volt ezalatt. Lajos többször volt mellette,
113  5,    II|           ezen is! – gondolá magában Lajos, bár nyugtalankodott is.
114  5,    II|     granátdurranásra elrejté a fejét Lajos ölébe, két tenyerével befogva
115  5,   III|            Fertőszegtőlo . Valamikor Lajos előtt is ismerős volt ez
116  5,   III|              órakor jöjjek?”~ ~Vavel Lajos elbámult a levélen.~ ~Mit
117  5,   III|              látogatójegyét – felelt Lajos egész közönyösen.~ ~– No,
118  5,   III|          Léon nejét?~ ~– Én? – szólt Lajos elbámulva, és elkezdett
119  5,   III|              az embernek meglátni.~ ~Lajos nem nevetett többé. Igen
120  5,   III|          Csak most kapta magát rajta Lajos, hogy többet beszélt ki,
121  5,   III|             hálával tartozom – monda Lajos, nem minden iróniától menten.~ ~–
122  5,   III|          Barthelmy Ange asszony-e.~ ~Lajos a lábával toppantott, s
123  5,   III|       kifejezésével arcán ragadá meg Lajos kezét.~ ~– Nem! Azt én nem
124  5,   III|              meghurcolhatja.~ ~Vavel Lajos hosszasan nézett a hölgy
125  5,   III|              a nevet kitalálta Vavel Lajos, akkor nem tehetett egyebet,
126  5,   III|              ezredes vagyok.~ ~Vavel Lajos olyanformát dörmögött, hogy
127  5,   III|             az én feleségem?~ ~Vavel Lajos erre a legcsendesebb, de
128  5,   III|        válnak el.~ ~Mikor Katalin és Lajos ismét fenn ültek a hintóban,
129  5,   III|             a fűzfák között.~ ~Vavel Lajos sokáig ott állt a kapuban,
130  5,     V|                          V. ~ ~Vavel Lajos csak az ebédnél találkozott
131  5,     V|         attól a vágytól hajtva, hogy Lajos útját kísérje, fellopózott
132  5,     V|            már lefeküdt, s az érkező Lajos széttárt könyveket talált
133  5,     V|        délelőtti órában eljött hozzá Lajos, a sétakocsizásra felkérni
134  5,     V|          észre?~ ~– Már rég ideje.~ ~Lajos rábámult. Mi ez? Sejtené
135  5,     V|           parasztgyerekek szoktak.~ ~Lajos gondolkodóba esett. Ha olyan
136  5,     V|              a vége a dolognak, hogy Lajos eladta a lovakat. Potom
137  5,     V|             őrá senki sem ügyel fel. Lajos, kiről jól tudta, hogy a
138  5,     V|             szerencséjéből semmi.)~ ~Lajos pedig vitte magával egyenesen
139  5,     V|        fejéhez és a szívéhez csapott Lajos, s végigesett a kereveten,
140  5,     V|              milyen a halál!~ ~Vavel Lajos bámulva hallgatá ez indulatkitörést.
141  5,     V|              álmodtam; tehát igaz!~ ~Lajos átérezte, hogyha ő most
142  5,    VI|              szíve fölé.~ ~Egyenesen Lajos dolgozószobájába sietett
143  5,    VI|            ki.~ ~Meg is lepte, Vavel Lajos kilökte a széket maga alul,
144  5,    VI|             a számára hagytam. Vavel Lajos szótlanul elhagyta szobáját,
145  5,    VI|                Marie szokva volt már Lajos különc modorához; mely olyan
146  5,    VI|            ott maradt körültekinteni Lajos könyvtárában, aminek az
147  5,    VI|             egy kötete oda van dugva Lajos könyvei közé.~ ~A legkönnyebben
148  5,    VI|         miért sietett el oly hevesen Lajos. Utánafutott a télikertbe.~ ~
149  5,    VI|          Későn érkezett.~ ~Már akkor Lajos jött vissza az üvegházból,
150  5,    VI| visszasompolyodott a szobájába.~ ~De Lajos ott is fel tudta őt találni.~ ~–
151  5,    VI|             a leány csak szeretni.~ ~Lajos megfordult a sarkán haragosan,
152  5,    VI|          egészen semlyékessé * vált. Lajos ugyan sietett azt nagy költséggel
153  5,    VI|          embert istentagadóvá tenni. Lajos ingerült volt már minden
154  5,    VI|        Istennel!~ ~– Igaz – monda rá Lajos; s még aznap ötszáz forintot
155  5,    VI|              Ami ezekből a szavakból Lajos lelkében leginkább megmaradt,
156  5,    VI| rágalmazásától visszhangzik.~ ~Vavel Lajos másnap elküldte a lelkészhez
157  6,     I|              keblére; úgy rontott át Lajos szobájába.~ ~– Mi történt? –
158  6,     I|                  Mi történt? – kérdé Lajos, ijedten elbámulva.~ ~–
159  6,     I|           ellen.~ ~– Marie! – kiálta Lajos, odaugorva hozzá, s keblére
160  6,     I|                kérdé igaz részvéttel Lajos.~ ~– Óh, én magam vagyok
161  6,     I|          eltaposott! – dörmögé Vavel Lajos. – Hát az, aki népeket tapos
162  6,     I|            mint ez volt – biztatá őt Lajos.~ ~– Ne hozzon ön nekem
163  6,     I|              Henry ért hozzá – mondá Lajos.~ ~– Oh, azt nem engedem.
164  6,     I|          találta a kis sírgödröt. Ez Lajos munkája volt bizonyosan.~ ~
165  6,     I|            igazán eljövök!”~ ~Amióta Lajos folytonos házifogságban
166  6,     I|        kezedet.~ ~– Nincsen kezem.~ ~Lajos felemelte a beteg kezét,
167  6,     I|             meg kell halnom.~ ~Vavel Lajos úgy járt, mint sok tudós
168  6,     I|        kezével nem vonhatta közelebb Lajos kezét, de a fejét még oda
169  6,     I|        kettőnket kikönyörög onnan.~ ~Lajos homlokára ütött a tenyerével.~ ~–
170  6,     I|             hozok ide egy angyalt.~ ~Lajos sietett fel Marie-hoz.~ ~–
171  6,     I|              megdöbbenve. Megismerte Lajos szemeiről, hogy az sírt.~ ~–
172  6,     I|           öntől, mikor hallgat…~ ~…… Lajos levezette Marie-t a haldoklóhoz.~ ~
173  6,     I|              neki jutott.~ ~Marie és Lajos bementek a beteghez.~ ~Henry
174  6,     I|              ő most? – suttogá Marie Lajos fülébe, a torzarcra tekintve.~ ~–
175  6,     I|         atyánk az égben!~ ~Még Vavel Lajos sem tagadhatta meg magától,
176  6,    II|             felelősséget: annálfogva Lajos azt tette, hogy egy rábcai
177  6,    II|           Vár lakóira nézve.~ ~Vavel Lajos egyetlen utolsó barátját
178  6,    II|         szolgálatokra használható.~ ~Lajos tiszteletes Mercatoris uramat
179  6,    II|            nagyon hallgatag.~ ~Vavel Lajos alakja a haldokló szolgával
180  6,    II|             bízhatta a titkát. Vavel Lajos hollandi bankárja által
181  6,    II|             volt. Ugyanaz volt Vavel Lajos is. ldőközönkint a bankár
182  6,    II|             mely között lakott Vavel Lajos, e két levelezőjének az
183  6,    II|     elmérgesítse gyűlöletté.~ ~Vavel Lajos arra a következtetésre jutott
184  7,     I|            Ezek közé tartozott Vavel Lajos.~ ~Az alispán feladata volt
185  7,     I|             csillapíttassék.~ ~Vavel Lajos e szókra nem fojthatta el
186  7,     I|              másik donnátul!~ ~Vavel Lajos nem haragudott meg; nevetett.~ ~–
187  7,     I|     legközelebbi alkalommal.~ ~Vavel Lajos aztán ruhát váltott; kimosdózott,
188  7,    II|            odább! „Jól van!”~ ~Vavel Lajos oly elevenen látta maga
189  7,    II|          nemzetéből királyt.~ ~Vavel Lajos egész frissiben kapta meg
190  7,    II|           rebegé a leány megrémülten Lajos lángoló arcától.~ ~– Az,
191  7,    II|        roppant földteke foglalta el. Lajos ezt a helyet választá ki
192  7,    II|                szólt elragadtatással Lajos, átölelve látogató vendége
193  7,    II|              Istenem, mit beszél ön, Lajos? – rebegé. – Én nem értem
194  7,    II|             Hát ilyen virágokat ápol Lajos titokban?~ ~Vavel Lajos
195  7,    II|              Lajos titokban?~ ~Vavel Lajos bevezette kézen fogva az
196  7,    II|           volna hozzá.~ ~Akkor aztán Lajos maga markolt bele az aranytekercsekbe,
197  7,    II|     rögtönzött trónjáról, s megfogta Lajos kezét.~ ~– Mit akarsz? –
198  7,    II|            engedi meg Isten!~ ~Vavel Lajos elbámult a leánynak e szívből
199  7,    II|           hangon, s reszkető kezével Lajos arcát cirógatta. – Egy csepp
200  7,    II|              Komolyan mondám – szólt Lajos. – Elöljáróm előtt tett
201  7,   III|        násznagyra.~ ~– Igenis. Vavel Lajos gróf által küldve jöttem
202  7,    IV|             Marie? – szólt elbámulva Lajos.~ ~– Hát ki? Hát az, akit
203  7,    IV|       megnyálazott zsebkendőjével.~ ~Lajos aztán saját szemeivel győződött
204  7,    IV|          Messziről nyújtá szép kezét Lajos elé, s meleg hangon rebegé
205  7,    IV|           felelet arra a szóra, amit Lajos mondott az erdőben: „ő az
206  7,    IV|              így lett volna!~ ~Vavel Lajos gyönyörtől eltelve állt
207  7,    IV|             kérdik már – szólt közbe Lajos –, hogy beleegyezem-e e
208  7,    IV|      megszabadított a rablóktól.~ ~– Lajos téged a rablóktól szabadított
209  7,    IV|         Erről én sem tudok semmit.~ ~Lajos mentegette magát.~ ~– Hiszen
210  7,    IV|              arra került a sor, hogy Lajos mint űzte el valamennyit
211  7,    IV|         Ennek a történetét meg aztán Lajos tudta elmondani.~ ~– A bárónő
212  7,    IV|              végelintézésére – szólt Lajos. – Én éppen arra kérem,
213  7,    IV|           nem jöhetett ez indítvány. Lajos maga is szükségét érezte
214  7,     V|            viszi a menyasszonyát.)~ ~Lajos zavarba jött a felelettel.~ ~
215  7,     V|            lehetne az? – kérdé Vavcl Lajos elbámulva. – Hisz én önt
216  7,     V|    elfoglaltad a helyemet a kocsiban Lajos mellett?~ ~– Te megláttad
217  7,     V|          megláttad azt?~ ~– Igen.~ ~(Lajos jól sejtett!)~ ~Most azután
218  7,     V|           embernek tartották!~ ~(Még Lajos rossz hírén sopánkodott!)~ ~
219  7,     V|           ugye, – szólt aztán Marie, Lajos szemébe odavágva szemével. –
220  7,     V|             nézve vagyok valaki. – S Lajos nem mondhatta meg neki,
221  7,     V|              consequenter dedukál!~ ~Lajos erre elővette a tárcáját,
222  7,     V|        megtartottad azt? Óh, add oda Lajos. – Olvasd kicsi anyám. Neked
223  7,     V|               tudtomon kívül – monda Lajos.~ ~– S ő azt kiragadta a
224  7,     V|        királynénkért. Vivát!~ ~Vavel Lajos összecsörrenté poharát:
225  7,     V|             vadul!)~ ~– Az Istenért, Lajos! – sikolta fel Marie. –
226  7,     V|              a kerevet támlányára.~ ~Lajos, Marie odaugrottak hozzá. „
227  7,     V|               Ne rettenj meg – szólt Lajos –, futó baj az: majd elmúlik.~ ~
228  7,     V|  Összeborzongott. S újra nevetett.~ ~Lajos vízzel kínálta.~ ~– Ejh,
229  7,    VI|            tagadhatta volna meg tőle Lajos?~ ~– A másik feladatunk
230  7,    VI|              akarok boldogságommal. (Lajos királynak érezte magát ettől
231  7,    VI|     elkerülhető? – kérdé csodálkozva Lajos.~ ~– Az én barátom gyönyörködni
232  7,    VI|         szobából a szép menyasszony, Lajos utána akart eredni, s aligha
233  7,    VI|          nyomban lépett be a szobába Lajos sietve.~ ~– Hívtál engemet,
234  7,    VI|             jó éjt kívánnod.~ ~Azzal Lajos odalépett, s ajkát az acélrács
235  7,  VIII|        emberjajszó forma hangokat, s Lajos azt mondta neki, hogy a
236  7,  VIII|               hogy minek?~ ~– Tudom: Lajos számára. Meglátod, hogy
237  7,  VIII|      szörnnyel a tóban. Érezte, hogy Lajos menyasszonya előtt neki
238  7,  VIII|           illik arról beszélni, hogy Lajos őt valaha úszni tanította,
239  7,  VIII|        hatalmasan.~ ~– Pipáznak? Ah, Lajos nem pipázik soha.~ ~– Jer
240  7,  VIII|          megfoghatatlan csodát, hogy Lajos egy hosszú szárú pipából,
241  7,  VIII|            eresztik ki fogaik közül. Lajos egyszer-egyszer egész füstfellegbe
242  7,  VIII|              volt énmiattam, szegény Lajos! – – De te eltűröd a dohányfüstöt,
243  7,  VIII|              hogy milyen boldog lett Lajos azáltal, hogy őtőle megszabadult.~ ~
244  8,     I|   megtöltötte a pipáit, s rágyújtott Lajos szobájában a félbenhagyott
245  8,     I|            spektábilis – kezdé Vavel Lajos –, hogyan lehetett az, hogy
246  8,     I|             türelmét veszítve, Vavel Lajos. – Bonaparte ellen alabárdot?
247  8,     I|           ember, ló és kard!~ ~Vavel Lajos nem tűrhette tovább az ülve
248  8,     I|            Egy hét alatt Fertőszeghy Lajos gróf bandériuma teljes számban
249  8,     I|        Átszökött! – kiálta fel Vavel Lajos, felugorva helyéből, s kacagni
250  8,    II|   gyakorlatokat tartani, azokat maga Lajos vezette, oktatta, fegyverforgatásra,
251  8,    II|            milyen szép volt ilyenkor Lajos! Minden asszonynak belé
252  8,    II|          majd azon hasítani!~ ~Vavel Lajos, amint kastélya kapuit megnyitá
253  8,    II|       hazájáért, királyáért.~ ~Vavel Lajos szabadcsapatának valamennyi
254  8,    II|             menyasszonya; de már azt Lajos határozottan követelte,
255  8,    II|            szalagot a zászlóra, amit Lajos tartott a kezében, hogy
256  8,    II|       zászlót csakugyan nem dobja el Lajos a kezéből, akkor azt a lobogót,
257  8,    II|            villogása a láthatáron.~ ~Lajos annyira el volt foglalva
258  8,    II|      értekezzék, amik őrá várnak, ha Lajos eltávozik. Átvitte hozzá
259  8,    II|            Lásd meg, mi van benne!~ ~Lajos egy acél pecsétnyomó gyűrűt
260  8,    II|            egyszerre csak azt hallja Lajos, hogy valaki a zongorán
261  8,    II|           úgy intézte a dolgot, hogy Lajos karjai közé fusson: aki
262  8,    II|              az utolsó csókot.~ ~ ~ ~Lajos eltávozása után Marie egészen
263  8,    II|             időn lett egy örömnapja. Lajos levelet küldött a táborból,
264  8,    II|              szolgálható adatot.~ ~– Lajos azonban határozottan megtiltotta
265  8,    II|            bennünket az egész Fertő. Lajos azt hagyta meg, hogy ha
266  8,   III|             ki volt adva az éjjelre; Lajos sorba járta az előőrsöket,
267  8,   III|             ismerősre talált itt már Lajos. Az egyik az alispánja,
268  8,   III|           fényesebbnek találta Vavel Lajos szemeit mindannál, s ezekért
269  8,   III|      elveszem tőle erővel.”.~ ~Vavel Lajos azt sem vette már észre,
270  8,   III|           eszménykép lehet.”~ ~Vavel Lajos felugrott dühösen, s vak
271  8,   III|         Fervlans márki.”~ ~ ~ ~Vavel Lajos egy pillanatig sem gondolkozott
272  8,   III|            hallik idáig.~ ~ ~ ~Vavel Lajos még az éjjel tudósítá a
273  9,     I|             zongorán; hogy mire majd Lajos visszatér a háborúból (hiszen
274  9,     I|              volna is az?~ ~Ha Vavel Lajos csak egy közönséges, mindennapi
275  9,     I|             kitalálni. – Önnek Vavel Lajos szerelmét adta, többet annál:
276  9,    II|              Te azt hiszed tán, hogy Lajos nem fog téged szeretni,
277  9,    II|        Marie-Thérèse-Charlotte, XVI. Lajos francia király leánya 14
278  9,    II|            Az ő ítéletének napja ez. Lajos és az ő hívei kihúzták a
279  9,   III|                 Derék ember! – mondá Lajos. Még a kémkedésnek is megvan
280  9,   III|           lefelé állt az égen. Vavel Lajos az őrtűzhöz visszatérve,
281  9,   III|           futott alá az égről. Vavel Lajos olvasta egymás után a két
282  9,   III|                Aha!” – mondá magában Lajos. – „Az én szép menyasszonyom
283  9,   III|            már messziről látta Vavel Lajos kivirulni a majoroslyány
284  9,   III|          léptek oly ismerősek voltak Lajos előtt.~ ~– Én vagyok! Én
285  9,   III|   megismerjék, mint az arcát látnák. Lajos szíve nagyot dobbant. –
286  9,   III|             van! – kiálta magánkívül Lajos, eldobva kezéből az öldöklő
287  9,   III|              az égben! – sóhajta fel Lajos. – Óh, Katalin, mennyit
288  9,   III|           Ezt megérdemeltem.~ ~Vavel Lajos végigtörülte arcát a kezével.~ ~–
289  9,   III|             hölgy kezét.~ ~ ~ ~Vavel Lajos ébredőt trombitáltatott,
290 10,    II|             tréfák voltak írva. Maga Lajos szobája a legnagyobb rendetlenségben;
291 10,    II|         egész várlakot feláldozta is Lajos szabadcsapatjának; de egy
292 10,    II|         hagyták a bőrkerevetet, amin Lajos szokott alunni. – Kétségtelen,
293 10,    II|            hozzá nem férhetnek. Amíg Lajos vissza nem tér, Cambray-t
294 10,   III|        Marie-Thérèse-Charlotte, XVI. Lajos leánya asszonykorában~ ~ ~ ~ ~
295 10,   III|      kétségtelenül utolérik.~ ~Vavel Lajos szintén csak éjfél után
296 10,     V|            határosak voltak.~ ~Vavel Lajos csapatját már Eszerházán
297 10,     V|              légy hadsegédem – szólt Lajos enyelgő szóval Katalinhoz. –
298 10,     V|            kométást elfogja.~ ~Vavel Lajos, látva a veszedelmet, melyben
299 10,     V|     Sátán-csapat leverésére.~ ~Vavel Lajos pedig a nyomába.~ ~Most
300 10,     V|             remek lövő volt.~ ~Vavel Lajos látta ellenfele előkészületét.
301 10,     V|             fer blanc! – monda Vavel Lajos, s minden célozgatás nélkül
302 10,    VI|          útjokat megtalálni.~ ~Vavel Lajos volónjai egész a hídig üldözték
303 10,    VI|              a leány, aki ha elvész, Lajos szívét meg nem gyógyítja
304 10,    VI|      közelből, a háta mögül. – Vavel Lajos.~ ~Nézte, hallgatta, csodálta.~ ~
305 10,    VI|            több ott veszett, s Vavel Lajos a csata utáni éjszakát jobbadán
306 10,    VI|              előtte több, mint Vavel Lajos. De még annak a menyasszonya
307 10,    VI|         szabadságharc amazonjának.~ ~Lajos pedig éppen a megfordított
308 11,     I|       egészen nyugodt lehetett Vavel Lajos. Mindennap felkereste a
309 11,     I|         Aztán Katalin elbeszéli neki Lajos hősi csatáját a Hanságban:
310 11,     I|           fogja az ő egyetlenüket.~ ~Lajos lóháton ülve olvasta azt
311 11,   VII|          mérnökkari főtiszt és Vavel Lajos gróf.~ ~Ez a sok mágnás
312 12,     I|            Más is megteheti.~ ~Vavel Lajos odatartá a fülét, hogy súgja
313 12,     I|               mintha lopott volna.~ ~Lajos pedig sietett a tábornokához.~ ~–
314 12,    II|             tuez pas Arthur!~ ~Vavel Lajos udvariasan üdvözlé a hölgyeket,
315 12,    II|           szól: „Én, Vavel de Versay Lajos gróf, a mai napon foglyul
316 12,    II|    tovarobogott az országúton. Vavel Lajos pedig az utazóhintót a börcsi
317 12,   III|       védelem biztosíttatik.~ ~Vavel Lajos nagyon sokáig tanulmányozta
318 13,     I|         trombitaszóval felelt. Vavel Lajos előmutatta az oltalomlevelet,
319 13,     I|             hajdúja, kivont karddal. Lajos sietett a házba.~ ~A folyosón
320 13,     I|            villámgyors gondolat jött Lajos agyába: gondolat, mely leforrázta
321 13,     I|     mellékszoba ajtajára mutatott.~ ~Lajos nem kérdezett többet, hanem
322 13,     I|              Uram Isten! – ordít fel Lajos, két kezével homlokára csapva,
323 13,     I|         nevetni, örülni!~ ~Van, mert Lajos nem menyasszonyához siet
324 13,     I|     verőfénye.~ ~Ő is magához ölelte Lajos fejét, s forró lélegzettel
325 13,     I|        Katalin kezét, s odavonta azt Lajos ajkaihoz, hogy csókolja
326 13,     I|            sohase mondja el.~ ~Marie Lajos nyakába kapaszkodva ült
327 13,     I|           kell tenni a kívánságát.~ ~Lajos azalatt kiment az oldalszobába,
328 13,     I|                 megköszönöm.~ ~Vavel Lajos karjai közé fogta az asszonyt,
329 13,     I|              inszurrekció népdala.~ ~Lajos és Katalin odasiettek.~ ~
330 13,     I|              marad köztetek.~ ~Vavel Lajos keze oly erővel szorítá